Kiss-Novák Kata (szabadságon)
Pszichológus, pálya- és karriertanácsadó, elemző
- Pályaválasztási tanácsadó (diákok számára)
- Karrierépítő (-elemző tanácsadó) felnőttek számára
Elérhetőségeim:
Telefon: 06-20/917-61-51
E-mail: novakkatalin85@gmail.com
Honlap: http://www.napszikra.hu/szakemberkereso
http://www.napszikra.hu/terapeuta/novak-kata
Témakörök
Kérdezz-felelek
Szeretném kérni karrieremmel kapcsolatosan véleményét.
Jelenleg végzős vagyok rekreációszervezés és egészségfejlesztő szakon. Eredetileg a testnevelési főiskolára jelentkeztem, de nem sikerült bejutnom, második helyen szerepelt ez a képzés az ELTE PPK-n. Testnevelő tanár szeretnék lenni. Most a 3-dik évfolyamon végzek egy kiegészítő 50 kredites képzést testnevelő-edző szakon a testnevelési főiskolán.
A kérdésem az, hogy ezzel a két "egymáshoz szorosan kapcsolódó" képzéssel elhelyezkedhetek-e a mostani kritériumoknak megfelelően, - akár általános, akár középfokú - valamilyen oktatási intézményben mint testnevelő tanár? A mesterképzést pedig levelezőn végezném el. Van-e olyan kritérium, hogy egy szak kevés, és fel kellene venni mellé egy másik szakot? Mi most az előírás, a szabály egy testnevelő tanári állás betöltésére egy állami iskolában?
Köszönettel:
Ildi
sajnos a kérdésre nem tudok pontos választ adni, nem tudom létezik-e ilyen jelenleg ilyen kritérium...
Olyat el tudok képzelni, hogy előnyt élvez egy állás betöltésénél az, akinek 2 szakja van.
Érdemes lehet konkrét intézményekben utánanézni ennek a kérdésnek.
üdv.: Kiss-Novák Kata (szabadságon) 2012. 02. 22. 18:24
egészségtantanár végzettségem, ill. munkapszichológiai, ergonómiai assziszten, ügyintéző, stb. végzettségeim vannak. És szeretnék fizikai közérzetjavító szolgáltatást végezni (ha úgy menne a dolog: önállóként, vállalkozóként). Úgy, mint energia-közvetítést (erről is van oklevelem), ill. immunstimuláló, stb. készülékkel dolgozni, kezelést végezni. (A készülék nem minősül orvosi eszköznek, tehát jogszabály szerint nem gyógyít, valójában nagyon jó.) Tehát, ilyesmivel szeretnék foglalkozni. Viszont depresszió, és szorongás diagnózisom is van. Megváltozott munkaképességűként, és anyagi helyzetem miatt ragaszkodnom kell sajnos a járadékhoz, amit meg a betegségeimre kapnék. (Testi is van, de épp a testi sérülés, stb. miatt kialakult a lelki is, a depresszió, szorongás. Antidepresszívumot is szedek.) Tehát, abban szeretném a tanácsát kérni, hogy ilyen pszichiátriai diagnózisokkal végezhetek-e "fizikai közérzetjavító szolgáltatást", tehát a fent leírt módszerekkel (tehát emberek egészségeének a javításán/helyreállításán)?
Tehát, mint mondjuk egy természetgyógyász...
Végzettségeim, ismereteim vannak az adott témában. De a pszichés betegség baj-e? Ill. hogy lehet ezt a problémát áthidalni, ha probléma?
Mert ezek a dolgok nagyon jók, ezek érdekelnek, és nem akarok kefekötőnek elmenni, mert a pszichiátriai betegeket max. olyanra, vagy takarításra vennék föl?
Bízom benne, hogy tud segíteni/válaszolni.
Válaszát várva
Köszönettel
Erzsi
először is köszönöm az őszinte levelét!
Meg kell mondanom, nem tudok konkért válasszal szolgálni a kérdésére, nem az én kompetenciám ez ügyben tanácsot adni.
A legésszerűbb az lenne, ha azzal a szakemberrel beszélne, aki diagnosztizálta és a gyógyszereket felírta Önnek.
Személyes véleményem csupán annyi, hogy bárki aki segítő szakmában dolgozik, vagy hogy Önt idézzem: "fizikai közérzetjavító szolgáltatást" végez, az a kliensei felé ősziteséggel tartozik arról, milyen végzettségét szerzett, milyen technikákkal dolgozik...és én ide sorolnám az Ön speciális helyzetét is.
Rémélem, sikerült közelebb vinnem a megoldáshoz!
Sok sikert kívánva, üdvözlettel: Kiss-Novák Kata (szabadságon) 2012. 02. 10. 17:51
Kedves Kata!
24 éves lány vagyok és szeretnék segítséget és tanácsot kérni munkával kapcsolatban, mint ahogy az előttem szólók is. Viszont engem leginkább az érdekelne, hogy véleményed szerint manapság melyik a sikeresebb munkakeresési \"módszer\"? Arra gondolok, hogy pl. interneten keresztül, újsághirdetés alapján vagy esetleg ismerősök, barátok megkérdezésével?
Természetesen én is már mindenféleképpen próbáltam, eddig eredménytelenül. De úgy gondolom, manapság egyre nagyobb a szerencséje annak, akinek van ismeretségi köre.
Egy pár sort magamról: főiskolán végeztem ifjúságsegítő szakon, de persze soha nem dolgoztam benne, mert nem találtam megfelelő munkát. Viszont van egy kis tapasztalatom szociális munkakörben (mentálhigiéné). Csak ezt nem tudom, ezzel hol tudnék elhelyezkedni, milyen intézményekben? A másik kérdés pedig a hogyan? keressem fel őket és érdeklődjem, még ha éppen nincs is betöltendő állás? Vagy mi a legjobb módszer ebben az esetben? Mert az interneten sajnos egyáltalán nem találok hasonló ajánlatokat.
A másik pedig az lenne, hogy érdekelne az önkéntes munka is, és minden ami a kézműiparhoz kapcsolódik. (ez még inkább, mint a szociális szak). Viszont itt talán még nehezebb manapság munkát találni.
Előre is köszönöm a válaszod!
Üdv.: Reni
Kedves Reni,
nehéz "tuti" módszert ajánlani, hisz, ahogy írtad is, sokféleképpen próbálkoztál álláshoz jutni...még a munkaügyi központok is segíthetnek...hirtelen más variáció nekem sem jut eszembe :)
Sok esetben egyébként valóban meg sem hirdetik az állásokat, hanem "belső infóként" az ott dolgozók által terjed az üresedés híre.
Itt jön képbe, amit írtál is: "manapság egyre nagyobb a szerencséje annak, akinek van ismeretségi köre"
Valóban érdemes lehet felkeresni ilyen intézményeket egy jól felépített önéletrajzzal és ha ugyan nincs is épp szabad munkahely, jó esetben bekerülsz az adatbázisukba és mellé párosul a személyes benyomás, szimpátia is!
Sikeres álláskeresést-találást kívánok!
üdv.:
Kedves Novák Kata,
itthonról szeretnék dolgozni, de nem pár ezerért, hiszen abból nem lehet megélni.
40 éves vagyok, de gondolom, még nem késő, h számítógépes reklámgrafikusnak tanuljak. Ön szerint ha az a végzettségem meg lenne, azzal meg tudnám oldani, h eltartsam magam? Uis nagyon régóta érdekel az ilyesmi, mármint a formatervezés, címfestőség, ilyesmi. Mivel már formatervező nem leszek, így a számítógépes "reklámtervezés" talán jó lenne nekem.
Mi a véleménye?
És nagy szükségem lenne arra, h ha ingyenesen végezhetnék el ilyen képzést, mert nagyon pici járadékom van, megváltozott munkaképességű vagyok, és nincs miből fizetnem iskolákat. Ön szerint lenne lehetőségem?
Válaszát várva
Köszönettel
Erzsi
Kedves Erzsi,
korának megfelelően Ön esti vagy levelező rendszerben végezhet OKJ-s képzést; és függetlenül attól, hogy van-e felsőfokú végzettsége vagy sem, állami támogatást kaphat, ha még nincs állami finanszírozással szerzett szakképesítése!
Abban, hogy számítógépes reklámgrafikusként milyen bevételre számíthat, sajnos nem tudok adattal szolgálni.
Azt írja, régóta foglalkoztatja ez a témakör, így a "váltáshoz" a motivációja már adott, ez pedig az egyik legfontosabb dolog ilyen esetben!
Sok sikert kívánok, üdvözlettel
28 éves vagyok, és sajnos csak most fogalmazódott meg bennem a gondolat, hogy mi az, amivel életemen át foglalkozni szeretnék. Kisgyermekekkel szeretnék foglalkozni, bölcsődében vagy gyermekotthonban, csemecsmőotthonban szeretnék dolgozni (inkább az utóbbiban).
Úgy tudom, hogy egy iskolarendszerű okj képzés (esetemben esti) államilag finanszírozott. Mivel még nincs okj-s képzettségem, kihasználnám a lehetőséget. Milyen képzést tudna ajánlani? Milyen lehetőségeim vannak?
elég kevés konkrétumot írt, így nehéz képzést ajánlani.
Fontos többek közt, hogy eldöntse, mely településen kívánja a képzést végezni, és annak a "körzetnek" megfelelően keresgélni!
Valóban jól tudja, korának megfelelően Ön esti vagy levelező rendszerben végezheti a képzést; és függetlenül attól, hogy van-e felsőfokú végzettsége vagy sem, állami támogatást kaphat, ha még nincs állami finanszírozással szerzett szakképesítése!
Okj-s képzéseken belül talál Szociális Szolgáltatások Szakcsoportot, ahol indulnak csecsemő és kisgyermekgondozó képzések, ezek közül szemezgessen!
Jó keresgélést, sikeres tanulmányokat kívánok, üdvözlettel: Kiss-Novák Kata (szabadságon) 2011. 10. 28. 23:03
16 éves gimnazista leányzó vagyok. Nemsokára szeretném letenni a középfokú angol nyelvvizsgát, s ennek érdekében elkezdtem magántanárhoz járni. Az illető férfi és 51 éves. Mindig is vonzódtam az idősebb férfiakhoz, s gyakori fantáziáim közé tartozott a magántanár-diák viszony. Izgatott a gondolat, hogy kettesben maradok vele, még ha ő nem is volt különösebben az esetem. Ennek ellenére az első pár óra alkalmával még a kezeim is remegtek, de aztán világossá vált számomra, hogy ő nem olyan pedagógus, aki kikezdene egy diákjával, s csak gyerekként tekint rám. A legkiválóbb tanár, akit ismerek, – több ilyen tanárra lenne szükség az oktatásban - emellett igazán rendes, normálisan viszonyul a diákokhoz és van humorérzéke, tehát szeretek az óráira járni. Teljességgel rajongom érte, felnézem rá, s már egy hónap elteltével nagyon megkedveltem őt.
A főbb bonyodalmak egy szép márciusi – a menzeszemet megelőző - napon kezdődtek. Ilyenkor mindig jelentősen megnő a szex iránti vágyam, holott egyébként sem nevezhető alacsonynak a libidóm. (Viszont párkapcsolatom még sosem volt, bulizni se járok valami sűrűn, alkalmi szexuális kapcsolatokat sem létesítek, elsősorban azért, mert ledönteném általa a magammal szemben felállított erkölcsi korlátokat, másodsorban nem szeretnék odáig süllyedni, hogy ócska ribancként emlegessenek abban a városban, melyben élek. Így a helyzetemből adódóan nem tudom kiélni a szexuális vágyaimat, s kénytelen vagyok azokat magamba fojtani. Ez frusztráló számomra.) Az aznapi órán pedig más szemmel kezdtem nézni a tanárra. Kifejezetten vonzónak találtam őt. Ezt csak fokozta, hogy ő – nem távolságtartó ember lévén – míg magyarázta az egyik feladatot, egészen közel húzódott hozzám. Nagyon jól esett a közelsége, felizgatott. Halkabban, lágyabban beszélt hozzám, azon a kellemes, férfias hangján. Arca egészen közel került az arcomhoz. Féltem, hogy tekintetem elárulja, mi is játszódik le bennem, ennek ellenére mélyen a nagy kék szemeibe néztem. Ez fokozta bennem az iránta ébredő vágyat. Természetesen a vonzalmam nem talált viszonzásra, én pedig csak vágyakozva fürkésztem tovább arcának és testének minden rezdülését. Szemeim megakadtak ajkain - melyeket oly’ szívesen éreznék ajkaimon - majd élvezettel siklottak lejjebb, végigpásztázván a testét, s elidőzvén a combjainál és ágyékánál, melyre kék színű farmernadrágja izgatóan feszült rá. Igazán beindította a fantáziámat. Kedvem lett volna azon nyomban az ölébe fészkelni magamat, érezni, ahogy teste a testemnek simul.
Ezt a napot követően ez így ment minden órán, s szabadidőmben is egyre többet gondolok rá. Otthon utána keresgélek az interneten, képeket nézegetek róla, folyton ő jár a fejemben. Ha meglátom más diáklányokkal beszélgetni, különös féltékenység lesz úrrá rajtam. Ha több napig nem látom őt, érzem a hiányát és igyekszem minél többször, „véletlenül” összefutni vele az iskolánk folyosóján. Ilyenkor már a puszta látványa is teljesen felajz engem. Gyorsabban dobog a szívem, szinte földbe gyökerezik a lábam és remegek. Közben alaposan végigmérem őt, minden porcikája egyre vonzóbbá válik a szemeimben. Többször azon kapom magam, hogy arról fantáziálok, hogy hatalmasakat, szenvedélyeseket kefélek vele. Nagyon beindít, s bevallom őszintén, kicsit izgat a kora is. Pontosan egy idős apukámmal, ezért olykor elgondolkodom rajta, hogy ez normális érzés e részemről. Egyébként nem képzelem, hogy „halálosan szerelmes” vagyok belé, meg semmi ilyesmit. Nem stílusom belelovalni magamat bugyuta plátói szerelmekbe. Én igazi, viszonzott szenvedélyekre vágyom. Sztárokért sem rajongtam soha, csak olyan emberek iránt ébredt bennem vágy, akikkel nap mint nap kapcsolatba kerültem, akikkel meg volt a testi kontaktus. Arról már nem tehetek, ha ezek az emberek évtizedekkel idősebbek nálam és házasok. Egyszerűen hozzájuk vonzódom. A kortársaimat észre se veszem, nem tudom őket férfinek tekinteni. Egyébként is csak néhányan próbálkoznak be nálam közülük, többnyire az idősebb korosztály nyilvánítja ki felém tetszését.
10-13 éves koromban egy harmincas évei elején járó férfi tetszett.
14 évesen egy negyvenes tanárom. Ő testesítette meg, s testesíti meg még jelenleg is szememben a férfiideált. ( Bár, mióta az 51 éves tanárom tanít, egyre kevesebbszer gondolok rá. ) Nagyon jól tartja/tartotta magát, mindenki 10 évvel fiatalabbnak nézi/nézte a valódi koránál. Soha senkit nem találtam még annyira szexinek, mint akkor őt. Dús világosbarna hajával, kék szemeivel, férfias vonásaival, izgató hangjával, jó testfelépítésével, ápolt, stílusos megjelenésével, jó kiállásával és intelligens, udvarias, kedves, humoros, könnyed, kacér stílusával teljesen lehengerelt. Persze 45 éve alatt volt ideje kitanulni, hogy bánjon a nőkkel, hölgyekkel. Már azt „gáznak” éreztem, hogy 14 évesen egy negyvenes férfira gerjedek, de azzal nyugtattam magamat, hogy ő fiatalabbnak néz ki a koránál. A legjobb barátnőimmel is megosztottam az érzéseimet, akik saját bevallásuk szerint undorodnak az idősebb férfiaktól és láttam, hogy kicsit furán is néztek rám, de mégis megértőek voltak velem és mindig kiönthettem nekik a lelkemet. Elfogadták, hogy nekem ő a zsánerem és azt azért ők is elismerték, hogy tényleg fiatalabbnak tűnik a koránál. A „tüneteim” nála és a harmincas férfinél is hasonlóak voltak, mint most az 51 éves tanáromnál.
Viszont úgy érzem, ez már tényleg több a soknál. Hiszen az angoltanárom közel 40 évvel idősebb nálam! A barátnőim szerint ez már beteges. Lehet, hogy igazuk van. Ez elgondolkoztatott, s arra a következtetésre jutottam, hogy írok erre az oldalra és kikérem más kívülállók őszinte véleményét.
Normális ez a vonzalom részemről? Érdemes lenne esetleg pszichológushoz fordulnom?
Előre is köszönöm a választ!
Először is köszönöm a leveled; komoly témában nyíltál meg igen őszintén.
Emellett azonban fel kell hívnom rá a figyelmed, hogy én elsősorban pályaválasztási és karrier-tanácsadással foglalkozom, ezekben a témakörökben lehet engem keresni.
Azzal nyilván tisztában vagy, hogy esetedben, mivel még kiskorú vagy, komoly, akár büntetőjogi következményei is lehetnek annak, ha ténylegesen szexuális viszonyba bonyolódsz egy idősebb férfival.
Nagyon jó, hogy foglalkoztat a dolog megoldása, és szeretnél külső, objektív személyt is bevonni ennek menetébe. Így azt kell mondanom, igen, érdemes lenne pszichológushoz fordulnod, akivel körüljárhatjátok a témát.
Érdemes lenne akár önismereti csoportot is felkeresned, ez is sokat segíthet önmagad megismerésében és válaszokat adhat sok kérdésedre, például épp az aktuálisan szóban forgóra is.
Egy ilyen közösségben megláthatod, hogy helyzeteddel nem vagy egyedül, sok lány/nő vonzódik a nálánál idősebb férfiakhoz...a tanár-diák alá-fölérendeltségi viszony, lebukás izgalma, biztos egzisztenciális háttér, az un. apakomplexus etc., mind-mind lehet mozgatórugója egy ilyen szituációnak.
Kívánom, hogy történeted sikeresen záruljon!
Üdv.:
Kiss-Novák Kata (szabadságon) 2011. 07. 27. 12:55
Kedves Kata! Én is szeretnék tanácsot kérni,hogyan tudjak el helyezkedni? Számos végzettségem van,érettségim csak sajnos itt Kisújszálláson minden úgy működik hogy legyen ismerős,barát.Elkeserítő! Jó lenne már ha valaki segítene,körbe nézne,aki szeretne dolgozni akkor engedjék!
Én már évek óta ebben az ördögi körbe vagyok! Szerencse hogy nem adom fel,hanem küzdök! Kérdés meddig lehet ezt bírni? Várom a válaszát!
Üdvözlettel: Sz Mária
Kedves Mária,
valóban sokan,sok esetben tapasztalhatjuk, hogy milyen nehezített az elképzeléseinknek megfelelő munkát találni. Ennek ellenére úgy gondolom, nem szabad feladni, hiszen megélhetésünk, önértékelésünk nagyban függ a megfelelő munkahely meglététől!
Az nagy könnyebbség, hogy amint írta is: "számos végzettséggel, érettségivel rendelkezik". Ezeket kellene "kiaknázni" és a megfelelő területeken kutakodni. Erre számos mód létezik az internetes álláskereső portálokon keresztül egészen a személyes megkeresésig. Utóbbi alatt azt (is) értem, hogy valóban érdeklődjön ismerősökön/barátokon keresztül. Bár bagatell dolognak hangzik, gyakran ezek jelentik a leggyorsabb segítséget. Higgye el, nem feltétlenül kell, hogy magas beosztású személytől érkezzen a segítség, "protekció". Az is nagy igazság, hogy amikor az ember elkezd dolgozni, valahogy könnyebben megtalálják az ajánlatok is! Lehet, hogy elsőre nem álmai állását kapja, de próbáljon kimozdulni a munkakeresés ahogy fogalmazott "ördögi köréből", merjen kicsit kockáztatni, majd kis sikerrel és sok kitartással válthat és a megfelelő mederbe kerülhetnek a dolgok.
Tudom, hogy külső szemlélőként könnyen "dobálózunk" a tanácsokkal, ötletekkel, de kérem: legyen türelmes magával és a munkaadókkal szemben is. Komoly és embert próbáló dolog munkanélkülinek lenni, keresni és várni, de hiszem, hogy a kitartás és a -körülményekhez képest-pozitív hozzáállás megkönnyíti ezt az ÁTMENETI időszakot!
Sok sikert erőt és kitartást kívánok!
Üdvözlettel:
Kedves Kata!
Nem tudom merre induljak,ezért tanácsot kérnék.Jelenleg okj-s képzésre járok, informatikai beállítottságú szakra.
Nem tetszett,de azért kezdtem el,mert nem volt más..az idő pedig megy. De most már rájöttem,egyáltalán nem az
erősségem. Már évek óta tudom,hogy humán beállítottságú vagyok, és csak az utóbbi egy évben, mostanra
rajzolódott ki, mit is szeretnék, és mit nem. Váltani szeretnék, tehát ezt a fél évet már máshol tölteném,picit sürget az idő.Nagyon szeretek emberekkel foglalkozni, beszélgetni, ez valahogy mindig ösztönből "jól" ment. Rengetegszer hallottam, "pszichiáternek,pszichológusnak kéne menned".
Erről már lecsúsztam, mert nem lett olyan az érettségim. Tehát,van valami olyan szakirány,szakma,ami ehhez kapcsolódik,és viszonylag eltudok vele helyezkedni? Vagy merre érdeklődjek ez ügyben? A választ köszönöm.
Kedves Levélíró!
Humán irányultságú emberként érdemes lehet kommunikáció, média, rekreáció irányban, szociálpedagógia, pedagógia, társadalomtudományok területén továbbtanulni, váltani. Érdekes lehet még a szociológia, szociális munka, idegenforgalom szegmense is!
Nem tudom, mennyire jöhet szóba a költségtérítéses finanszírozási mód, de ez esetben a ponthatárok mindig alacsonyabbak, növelve a bekerülés esélyét!
Bővebb információkért ajánlom a felvi.hu oldalt; itt minden aktualitás fellelhető és az egyes szakok karrierlehetőségeiről is lehet tájékozódni.
Sikeres keresgélést és felvételit kívánok, üdvözlettel:
Kedves Kata!
A minap kérdeztem a lányom iskolájával kapcsolatban(Középfokú Okj-s vámügyintéző-Kopint Datorg-).A tanárjait szintén megkérdezte a többletpontról-hogy jár-e az elvégzés után-és fontos lenne a továbbtanulásnál,de szerintük ez az iskoláktól függ(mármint ahova tovább megy tanulni)hogy minek tartják a középfok elvégzését.Tanácstalanok vagyunk,mert nappalin szeretne tanulni mindenképpen és jó lenne az államilag finanszírozottban a fizetésünket tekintve.(nemigen tudnánk segíteni)
Nekünk szóba jött Budapesten a Heller Farkas is,annak valamelyik szakára,mi a véleménye?
Köszönettel:Helga
Kedves Helga,
én is azt tartom a legegyértelműbbnek és legbiztosabbnak, ha konkrétan a felsőfokú intézmény információs vonalán érdeklődnek a pontbeszámítást illetően!
Emellett azt tudom mondani, hogy vámügyintéző OKJ-s képzés felsőfokú/emelt szintű, szakirányú képesítésnek minősül, gazdaságtudományok képzési területen, abból kiindulva, hogy az 54-es OKJ számmal kezdődő szakképesítések emelt szintű szakképesítések, márpedig tudtommal a vámügyintéző 54343304-es számmal fut. (Ezt persze Önök a lánya papírjai alapján könnyen leellenőrizhetik.) Előbbi állításomat az ezen a linken található táblázatban szereplő adatok támasztják alá: www.felvi.hu/pub_bin/dload/felveteli_eljaras/101011OKJkepzesek_besorolasa_kepzesiterulet_2011K.pdf, de a legbiztosabb mindig az adott intézmény ügyintézőitől kapott információ!
Legfrissebb információim szerint a Heller Farkas Főiskola 2009 tavaszán beintegrálódott a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskolába, ahol az újonnan szervezett Heller Farkas Turisztikai és Gazdasági Kar keretében folytatódnak képzési programjai.
Ha jól számolom, lányának 344 pontja van (320 hozott pont+24 többletpont az OKJ-s képzés kapcsán).
A 2010. július 22-én kihirdetett ponthatárok a Heller Farkas Turisztikai és Gazdasági Karán államilag finanszírozott nappali alapképzésen a következőképp alakultak: gazdálkodási és menedzsment: 386; turizmus-vendéglátás: 409 (költségtérítéses finanszírozási forma esetén a pontok 200 körül mozognak).
Remélem segítettem! Eredményes informálódást, sikeres választást kívánok!
Üdvözlettel:
Kedves Kata!
Lányom érettségi után egy két éves okj vámügyintéző iskolát kezdett el,melyet jövőre elvégez.Úgy gondoltuk tovább tanulna főiskolán vagy egyetemen,ha lehetne ezen a szakon és Pesten.Szíve vága a vám és pénzügyőri főiskola lenne,de valószínű az egészségügyi vizsgálatokon már nem menne át a szív ritmus zavara miatt a fizikairól nem is beszélve.Milyen iskolát tudnál neki ajánlani,mert mindjárt itt a február a jelentkezés ideje?Pontszáma 320lett,nem tudom az iskola a vám után ad-e neki többletpontot.Szereti a logisztikát,szállítmányozást.Ha tudsz iskolát és szakot is felsorolni ahova ezzel a pontszámmal sikerülne,megköszönném.
Köszönöm a segítséget!
Tisztelettel üdv:Helga
Kedves Helga,
tudomásom szerint a vámügyintéző OKJ-s képzés felsőfokú/emelt szintű, szakirányú képesítésnek minősül, ennek megfelelően maximum 24 többletpontot ér. A többletpont igényléséhez az OKJ-s bizonyítvány bemutatása szükséges. Ekkor adódik hozzá a lánya meglévő 320 pontjához.
Budapesten és vonzáskörzetében a Tomori Pál Főiskolán, a Budapesti Gazdasági Főiskolán, az Óbudai Egyetemen, a Dunaújvárosi Főiskolán létezik logisztika és szállítmányozás, logisztikai és szállítmányozási menedzser, logisztikai műszaki menedzserasszisztens, logisztika-kontrolling képzés. Az azonban az intézmény döntésétől függ, hogy egy adott felvételi eljárásban ezek köréből mennyi képzést hirdet meg!
A ponthatárok attól függően nagyban eltérőek lehetnek, hogy államilag finanszírozott vagy költségtérítéses, nappali vagy levelező formáról van-e szó (arról nem írt pontosan levelében, hogy lánya mely formát szeretné választani).
A www.felvi.hu honlapon megtalálják az aktualitásokat és új opcióként a képző intézetek válaszolnak a feltett kérdésekre.
Sikeres felvételit és tanulmányokat kívánok!











