Magyar Zsuzsa
Mesterkozmetikus
Elérhetőségeim:
Telefon: 06-20/572-86-04
+36 1/332-92-68
Honlap: http://www.mesterkozmetikusszalon.hu
www. stollarkozmetika.hu (átmenetileg nem elérhető)
www.szepsegszalonokejszakaja.hu
Küldj egy kérdést szakértőnknek
gombra kattintva teheted fel!
Témakörök
Kérdezz-felelek
Még mielőtt belevágnék a mondanivalómba, engedje meg, hogy bemutatkozzak.Ádám vagyok, egy fiatal srác, és a fővárosban tanulok. Amiért Önt, Önöket felkerestem, az egy állandó probléma, ami sajnos megbélyegzi a mindennapjaimat, és nem tudok elszakadni a gondolattól, hogy ez nekem van, és nem tudok felhőtlen lenni ez miatt.
Sajnos kb. 3-4 éve keloidos pattanásaim voltak, a hátamon, és a mellkasomon, hála az akkori doktoromnak, ezek szépen el is múltak, de sajnos nyomot hagytak rajtam, a hátamon, valamint a mellkasomon középen kb 3-4 cm szélessőgű kis keloid hegek visszamaradtak, élénk piros színűek, amik azért azóta változtak, lapultak, de a pirosság még mindig kivehető. Elhiheti, próbáltam mindenfajta módszert, szteroid kenőcsöket, szteroidos injekciókat, semmi sem hozta a várva várt eredményt, én pedig egyre szomorúbb lettem, mert ezekre sok pénzt is kiadtam. Így még télen annyira el is viselhető, de ez miatt a problémám miatt félek levetkőzni mások előtt, valamint a nyarakat nem annyira várom ez miatt.
Végső mentsvárként gondoltam, hogy az eltüntetés mellett, kipróbálnám, hogy hogyan fedhetném le ezeket. Ez a videó csillantotta fel a szemem www.youtube.com/watch?v=lcUmLvu8eac&list=UUXWrjl0o_JAVEUKj99Pigyw&index=55, amelyben egy "hasonló" bőrhibával küzdő férfi hátát egy mesterkozmetikus veszi kezelés alá, és tökéletesen "eltünteni", ha nem is véglegesen, de a videóból, úgy veszem ki, pár napra mindenképp vagy tovább, ezeket a kuncsaft számára rossz kedvet okozó bőrhibákat. Az ő esetében is, a lézeres műtét sem segített, és egy ilyen camouflage készítményekben, és a mesterkozmetikus kezeiben bízott. És úgy gondolom csodás eredményt ért el. Gondolom millió egy ilyen példa van, hogy egy maradandó, örökletes bőrhibát, pl. Vitiligot, ilyen krémekkel, készítményekkel fednek le, ezzel javulva a beteg életminősége.
Amire én kiszeretnék lyukadni, az az lenne, hogy én is egy ilyet szeretnék kipróbálni, nézegettem különböző termékeket, amelyeket otthon, én is egyszerűen, és kényelmesen használhatnék, többek között a Vichy Dermablend leg and body cover (www.youtube.com/watch?v=KtUUOxskTA0 - elég meggyőző videó) és a hozzá tartozó fixáló púder keltette fel a figyelmem.
Sajnos laikus vagyok, nem ismerem még ezeket a termékeket, bár a Vichytől kaptam pár napja egy termékmintát, szintén Dermablend, igaz az nem ez a "leg and body cover"-es típusa volt, mert állítólag ezt M.o-on még nem lehet kapni. Viszont tudok rendenli az internetről Amerikából, ha úgy adódna. Erről a termékmintáról amint szépen felraktam, sajnos pár óra múlva, picit ledörzsölődött, a ruhán ugyan nem volt nyoma, viszont nem úgy nézett ki, mint amikor feltettem. Gondolom az lehetett a probléma, hogy nem volt hozzá fixálópúder, vagy én fiúként nem jól tettem fel, nem tudom.
Nem szeretném rabolni az idejét, tanácsokat, tippeket, esetleg véleményt szeretnék kérni, mint mesterkozmetikustól, Ön szerint járható út, hogy a hegeimet ilyen kozmetikai termékekkel szeretném lefedni hosszú távon? Lehetséges ilyen termékek elérésével az, hogy akár több napig (mint elvielg a videóban), fent maradjon a testemen az ilyen alapozó, krém, úgy hogy este pl. csak sima melegvízzel tusolnék le? Elvileg ez a Dermablend azt ígéri, hoyg a fixáló púderrel akár sportolás, szaunázás közben is fentmarad, erről mit gondol, valóban így van?
Mit gondol ezekről, az ilyen bőrhibákat testen elfedő termékekről, konkrétan erről a Dermablend termékről, a fixáló púderrel valóban nagyon tartóssá lehet tenni, vagy inkább más bőrbarát alapozó termékeket ajánla az én problémámra?
Elnézést ha raboltam az idejét, de annyira kíváncsi lennék egy profi véleményére is, hogy Ön mit gondol erről!
Nagyon szépen köszönöm előre is, és várom válaszát!
Üdvözlettel,
Ádám
Lehet, hogy v.kivel összekevert, én Magyar Zsuzsa mesterkozmetikus vagyok, a Belvárosi Stollár Kozmetika tulajdonosa.
Azonban, ha érdekli az én véleményem, akkor elmondom, hogy egyetlen make-up sem képes több napig fent maradni a bőrön kopás nélkül. Bármit is ígérjenek a reklámok, ez lehetetlen. Elképzelhetőek olyan termékek, amelyek a naponta használtakhoz képest jobban fednek, és tartósabbak, de este amúgy is szükséges minden kozmetikai festékanyagtól megszabadítani a bőrünket.
Hosszútávú megoldás ( több napig tartó) sajnos nincs, amennyiben zavarják Önt ezek a bőrhibák, akkor meg kell barátkoznia a gondolattal, hogy naponta lefedi azokat.
Üdvözlettel: Magyar Zsuzsa 2012. 01. 28. 15:39
A hír igaz, az én rádiófrekvenciás gépem az első volt Magyarországon, tehát első pillanattól kezdve végzem ezeket a kezeléseket a vendégeken, és természetesen magamon is.
Személy szerint (40 éves tapasztalat) az egyik leghatékonyabb kezelésnek tartom (arcon, testen egyaránt), nekem a kedvenc kezelésem magamon.
Üdvözlettel: Magyar Zsuzsa 2012. 01. 28. 15:23
42 éves nő vagyok. Fehér, vékony, érzékeny bőröm van. Most vettem észre 2 kicsi hajszáleret a szemem alatt, és az arcomon. Ezek szerencsére picik, de lehet-e krémekkel eltüntetni, halványítani ezeket, illetve megelőzni, hogy további hajszálerek legyenek az arcomon? Lelkileg majdnem egy éve rossz passzban vagyok, úgy tudom, ez is hajlamosíthat hajszálerek kialakulására.
Kérem, ha tud, segítsen!
Lívia
Igen! Jól érzi, hogy a stresszes állapot nem tesz jót a külsőnknek sem, ezért azt gondolom,hogy az okot kell megszüntetni, utána lehet a tüneteket hatékonyan kezelni.
Egyébként pedig kellene ,,élőben " is látnom a problémát, mert olyan sokféle lehet az eredete, hogy ezt látatlanban nem tudom megítélni. A tanácsadás ingyenes.
Üdvözlettel Magyar Zsuzsa 2012. 01. 12. 12:22
Lenne egy olyan problémám,hogy a kislányom 14 éves és csúnya,pattanásos és mitesszeres az arca.Már nagyon sokféle krémet kipróbáltunk de nem segített neki egyik sem.Nagyon el van szomorodva.Kérem segítsen.Milyen krémet vagy mit ajánlana?
A kamaszkori -egyébként pedig az összes pattanásos bőr- kezelése kozmetikus feladata, és nem a házi ápolás dolga.
Önmagában semmiféle krémtől nem fog megszünni a probléma, csak a rendszeres, kozmetikus által végzett kezelések tudják orvosolni azt.
Ezt a bőrtípust havonta egyszer ajánlatos kinyomkodtatni, javaslom informálódjon, hogy megbízható, jó szakember kezébe kerüljön a kislány, ne az olcsó ár legyen a mérvadó szempont.
Üdvözlettel Magyar Zsuzsa 2011. 11. 29. 08:59
Érdeklődni szeretnék, hogy létezik e olyan kozmetikai kezelés, amellyel a szem alatti sötét karikák halványíthatók?
Köszönöm válaszát! Erika
A jó hír az, hogy tudunk javítani a sötét karikákon.
Üdvözlettel Magyar Zsuzsa 2011. 09. 07. 14:12
Elnézést a hibás üzenetért, nem értem, miért így küldte. Szóval az én bőröm zsíros, mitesszeres. Úgy olvastam, a púder az ilyen bőrnek nem valami jó. Az iránt érdeklődnék, hogy van e valami hasonló gyors és egyszerű , mint a púder, ami nem tömíti a pórusokat. Válaszát előre is köszönöm!
Kedves Kérdező!
A púdert minden bőrtípusra biztonságosan lehet használni (sőt! egyes esetekben javasolt is).
Egy jól karban tartott (havonta kozmetikus által kitisztított) bőrt tehát lehet púderezni, este azonban alaposan le kell tisztítani. (egyébként akkor is, amikor nincs rajta púder)
Nyílván a porpúder mattabbá tudja tenni a bőrt, mint a folyékony.
Üdvözlettel
Nekem zsĂros a bĹ‘röm, mitesszeres. Nagyon szerettem a kĹ‘pĂşdert, mert egyszerű, gyors, hatásos.:) Tehát Ă©n nem szeretem magam folyĂ©kony alapozĂłval kenni. SzĂłval a kĂ©rdĂ©sem az lenne, hogy lĂ©tezik olyan pĂşder vagy ahhoz hasonlĂł, ami nem tömĂti el a pĂłrusokat, Ă©s nem leszek tĹ‘le kis piros pattanásos sminkelĂ©s után egy hĂ©ttel? Vagy mit használjak ilyen bĹ‘rtĂpusra, amivel aránylag nincs is sok macera?
Teljesen hibás az üzenete, olvashatatlan, ezért nem tudok rá válaszolni.
Üdvözlettel Magyar Zsuzsa 2011. 07. 29. 17:06
Állandóan be van gyulladva a lábszáramon a bőr, nemcsak gyantázás után, és szőrbenövés is gyakran előfordul. Már sokféle krémet kipróbáltam, de nem használt. Tudnál valamit ajánlani? Nemrég hallottam az Ilcsi kozmetikumokról, de minden honlapon fenn van, hogy csak a kezelés folytatására lehet krémet vásárolni. Ezzel nincs is baj, viszont a szolgáltatások között nincsen szőrtüszőgyulladás kezelés vagy hasonló. Egy megfelelő szépségszalont találtam csak ahol van, de az Békéscsabán van, míg én Budapesten lakom. Tudnál nekem szépségszalont ajánlani Budapesten ahol van ilyen szolgáltatás és néhány Ilcsi kozmetikumot is ami jó lenne a lábamra? Azt hallottam, hogy az ichtiol a legjobb. Ez igaz?
Köszönettel
Andrea
Nem szükséges Békéscsabára menned szőrtüszőgyulladás miatt, az én szalonomban is van rá lehetőség.
Egyébként a szőrtüszőgyulladást külön megjelölés nélkül kezeljük az adott aktuális kezelés során.
Ilcsi kozmetikumot azonban nem tudok ajánlani, egyrészt mert nem dolgozom velük, másrészt pedig, mert nem kozmetikusokat nem szolgálnak ki az üzletben.
Ha érdekel a lehetőség, akkor a +36-20-572-86-04-es mobilon tudsz bejelentkezni.
Üdvözlettel: Magyar Zsuzsa 2011. 03. 06. 13:25
Szeretném megtudni hogy sötétbarna szemhez(s.barna haj) milyen színű szemfestékek állnának jól?Másik kérdésem hogy mi alapján kell alapozót vásárolni?Valahol azt olvastam hogy nem jó ha a kézfejhez viszonyítom a színt(nekem T vonalban zsírosodó bőröm van,az orcám meg mindig kenni kell mert ki van száradva).Akkora a kínálat és nem akarom hogy olyan hatást érjen el hogy inkább természetesnek tűnjön mint "túlalapozottnak"....folyékony vagy kőpúder sajnos ezt sem tudom melyikkel járnék jól.Nagyon köszönöm válaszát.Minden jót kívánok és szép napot!Üdvözlettel!: Döniz
Tegye meg,hogy a sminkelés cimkéjű kérdés-válaszoknál utánanéz, mert erre rengetegszer válaszoltam.
Egyébként minden színű szemhez,és hajhoz minden szín illik, csak az nem mindegy, hogy tesszük fel, ezt viszont csak gyakorlatban lehet elsajátítani.
Ha érdekli a lehetőség, akkor kérem hívjon, hogy időpontot egyeztessünk.
Üdvözlettel: Magyar Zsuzsa 2011. 03. 05. 14:55
19 éves vagyok körülbelül 6 éve küszködöm az arcommal.Pattanásos zsíros fakó és fénylik.Az arcom azóta javul mióta kozmetikushoz járok (kb 4év) havonta arctisztításra.(Rengeteg terméket kipróbáltam már..a kozmetikusom Ilcsi szépségfüveket használ)DE mostanában már nem látoma javulást... körülbelül 1 hétig szép aztán újra ellepik a miteszerek piros pöttyök.Sőt már nem csak pattanások hanem foltok vannak rajta.Nagyon kétségbe vagyok esve h újra olyan lesz az arcom mint régen.Olvasgatom a fórumokat de nem tudom mit tegyek milyen terméket vegyek.Clinque,Dr.Grandel???Nagyon kérem segítsen!!Köszönöm
Nem gondolom, hogy csak egy új kozmetikum vásárlásával megoldódik a gondja, ez a probléma annál összetettebb.
Kezdve azon, hogy bármilyen javulás esetén is vannak visszaesések, hiszen a környezetünk, az idegállapotunk, az időjárás, és még sorolhatnám, állandóan változásban vannak, és egy érzékeny bőr ezekre gyorsan reagál.
A legrosszabb amit tehet, hogy ,,leszokik" a rendszeres kezelésről, azonban úgy tűnik, hogy az Ilcsi termékek már nem megfelelők az Ön bőrének. Nincs szándékomban kritizálni az Ön kozmetikusát, azonban azt gondolom, hogy csak egyfajta termékkel nem lehet jó eredményeket elérni. Javaslom érdeklődjön más kezelési lehetőségekről is a kozmetikusánál, én javasolnám a kozmetikai mélyhámlasztást, amivel én már évtizedek óta frenetikus eredményeket érek el az érzékeny, miteszeres, pattanásos bőröknél.
Üdvözlettel Magyar Zsuzsa 2011. 02. 04. 11:17
Pár hete írtam önnek és kértem a segítségét, hogy ha a dekoltázs résznél használom az epilátort akkor a szőrtüszők begyulladnak és apró pattanások maradnak hosszú ideig. Fertőtlenítettem a gépet ill most már a bőrfelületet is, de nem hozott változás sajnos. Egyéb tippje, ötlete lenne ezzel kapcsolatban?
Köszönöm szépen előre is a segítségét!
Üdvözlettel:
Rita
Emlékszem a megkeresésére, sajnálom, hogy az tippem nem vezetett eredményre, általában be szokott válni.
Igen, a következő tippem az biztosan beválik, de ez nem tartozik az olcsó eljárások közé, nevezetesen a tartós szőrtelenítésről van szó. Ez az eljárás mindenkinél jól működött, és ez nemcsak a szőrtüszőgyulladásra jó, hanem a kellemetlen szőrnövekedést is a minimumra csökkenti.
Ha érdekli a kezelés, szívesen adok róla felvilágosítást az elérhetőségeimen: 06-20-572-86-04
06- 1-332-92-68
Üdvözlettel Magyar Zsuzsa 2011. 01. 26. 16:12
40 éves vagyok,jelenleg gyesen vagyok még,van 6-7 kg-os túlsúlyom,a problémám,hogy rendszeresen jönnek ki az államon,a homlokomon,az orrom környékén a pattanások,mivel kezeljem a bőröm,milyen szert ,krémet használjak,hogy eltüntessem a pattanásokat?
Válaszát erlőre is köszönöm!
ZSUZSA
Próbáljon meg időt szakítani egy alapos kozmetikai kezelésre, mert a ki nem tisztított miteszerekből nagy számban keletkezhetnek a pattanások.
Ez az elsö,legfontosabb teendő, de ezen kívül praktikus lenne az étkezésére is odafigyelni, hogy elkerülje a gyulladásra hajlamosító ételeket.
Üdvözlettel Magyar Zsuzsa 2011. 01. 21. 23:31
Van-e érzékeny szemre való szemceruza?
Szeretném ha a vízvonalon tudnám kihúzni a szememet, de álladóan és azonnal a kihúzás után bekönnyezik, és úgy is marad.
Ezért gondoltam valamiyen érzékeny szemre valóra. Van ilyen?
Köszönettel: Zé
Szerintem ez a túlérzékenység abból eredhet, hogy kemény a ceruza hegye,és erősen kell rányomni a szemhéjára, hogy befogja.
Az egyik tippem az, hogy próbáljon ki egy puhább hegyű ceruzát, a második ötlet: szemhéjtussal fesse ki a szemét, vagy ha ez sem válik be, akkor már csak a tartós smink marad, mint lehetőség.
Üdvözlettel Magyar Zsuzsa 2011. 01. 21. 23:21
Sajnos bizonyos hormon problémák miatt egy ideje fokozott szőrnövekedésben szenvedek. Epilátort használok, mert számomra ez a legegyszerűbb és legtisztább módszer. Mindenhol remekül megfelel számomra, de a dekoltázsnál nagyon megkínozhatja a bőröm/szőrtüszőim, mert pici piros pontok jelennek meg, amelyek később apró pattanásszerűségek lesznek és kell 1 hét mire elmúlnak. Gyakorlatilag az egész testemen használom, de csak itt jelentkezik ez a probléma. Régen csipeszet használtam, de ilyen jellegű problémám nem volt pedig az epilátor is hasonló elven működik. Sajnos az évek alatt annyira megnövekedett mennyiségileg a szőr, hogy csipesszel órákba telne kiszedni. Arra is gondoltam, hogy esetleg maga a gép nem elég "tiszta" ezért minden használat előtt és után patikai alkohollal fertőtlenítem, de változást nem hozott. Milyen módszert alkalmazhatnék, hogy segítsek ezen a problémán? Hintőport próbáltam, de nem vált be. Egyéb javaslatot tudna tenni? Előre is köszönöm: Rita
Nagyon helyesen teszi, hogy fertőtleníti az epilátort a kezelések előtt, de emellett szükséges a kezelendő bőrfelülettel is ugyanúgy eljárni, mert a bőrön is megtapadnak a kórokozók, amik aztán a szőrszálak kihúzása után keletkező résen bejutnak a bőrbe.
Nyilván az egész testfelület nem egyformán érzékeny, ezért csak a dekoltázson jelentkezik gyulladás. Remélem evvel a módszerrel sikerül úrrá lenni a problémán, ha mégsem akkor keressen meg újra,és találunk megoldást.
Üdvözlettel Magyar Zsuzsa 2011. 01. 12. 12:47
Kedves Zsuzsa!
Szemceruzával kapcsolatba lenne kérdésem. Nekem elég kicsi a szemhéjam, tehát ha ki is festem nem nagyon látszódik. Szemceruzával csak alul szoktam kihúzni. nagyon szeretem ha felül is ki van húzva de az eredmény csak rövid ideig tart, mert amint lenézek, látom hogy a szemöldököm alatt szépen ott virít a a félkör alakú szemceruza csík. vagyis oda állandóan fel felkenődik.
Van valami megoldás erre, hogy ne kenődjön fel a felső szemhéjamról a szemceruza. több fajta szemceruzát is próbáltam de felkenődnek.
előre is köszönöm segítségedet, további szép napot,
Móni
Kedves Móni!
Több megoldás is van a problémádra, az egyik legkézenfekvőbb, hogy szemceruza helyett szemhéjtust használsz, mert az rászárad a bőrödre, és a bőr zsírtartalma emiatt nem tudja feloldani a festéket, nem úgy, mint a ceruzánál.
A másik megoldás, hogy "füstösre" fested a szemed, evvel nagyítod (ez most divatosabb, mint az éles kontúr), és itt, miután eleve satírozva van, nincs elkenődés.
Csinálhatod még azt is, hogy mielőtt ceruzával kihúzod, előtte jó alaposan betupfolod a szemhéjad porpúderrel.
Egyébként, ha alaposabban is érdekel, hogy profi módon sminkeld magad, akkor tudom javasolni, hogy vegyél részt a szombaton de. tartott sminkiskolámban, ahol magadat tanulhatod meg sminkelni, ill. személyre szóló tanácsokat kapsz.
Bejelentkezés:+36-20-572-86-04
Üdvözlettel
Segítségét szeretném kérni alapozó kiválasztsában. Ma elmentem nézelődni, és egy párat kipróbálni.
A kézfejemre kentem. Mikor egyezik meg a bőröm színével? Vagy egyátalán milyen színű legyen, hogy tudjam, hogy jó lesz.
Tettem a kézfejemre egy kis pöttyöt, amit szétkentem. Semmi sem látszott.
Következett egy másik fajta szemmel láthatóan sötétebb szín, ugyanígy kis pötty, szétken, abból sem látszott semmi.
Harmadik, mely a legsötétebb volt. Azt is szépen szétkentem. Semmi.
Tehát tulajdonképpen három különböző márkát és színt próbáltam ki, de mindegyik egyforma volt.
Mikor kijöttem a boltból és rápillantottam a kézfejemre döbbentem láttam, hogy milyen sötét. Egy nagy folt volt a kézfejemen, mert ezt már nem töröltem le.
Nyílván a legutolsó volt ilyen színű, de odabent a fényeknél nem is látszott a kezemen.
Többen panaszkodtak erre, hogy mire hazaértek mégsem a megfelelő színt választották, és mehettek vissza cserélni, már ha kicserélték.
Honnan tudom a legegyszerűbben melyik a jó nekem? Mifelénk sajnos nincsenek olyan boltok, üzletek, ahol mintát adnának.
Köszönettel
Elöljáróban kiigazítás: Az én nevem Zsuzsa, és nem Kathy.
Most pedig az érdemi rész. A színt úgy kell kipróbálni, ahogy tette,de mindig természetes! fénynél.
Az alapozó egy árnyalattal lehet sötétebb a természetes arcbőr színünknél.
Üdv. Magyar Zsuzsa 2010. 11. 29. 19:52
20 éves vagyok , és pár éve nagyon zsíros miteszeres bőröm volt, amit gyakran nyomkodtam is és kozmetikushoz is jártam, ennek következtében azonban a pórusaim nagyon kitágultak és ezen szeretnék javítani.Szeretném a véleményét kérni a mélyhámlasztásról , jót tehet e a bőrömnek ilyen korban illetve a miteszeresedés még tart, esetleg ezen javíthat a kezelés?
Köszönettel:
Niki
Már oly sokszor leírtam, hogy a bőrtípusa nem változik senkinek, ha zsíros bőre van, akkor az marad is, de nagyon szépen karban lehet tartani.
A zsíros bőr tünetei, amit Niki is felsorolt, fokozott miteszerképződés, tág pórusok, pattanások, stb.
Erre a problémára rendkívül jó hatású a kozmetikai mélyhámlasztás, én a gyümölcssavasra esküszöm.
Most van a szezonja is, nyáron nem végezzük.
Nagyon szép bőrképet eredményez, a pórusok összehúzódnak, csökken a miteszerképződés, gyulladás lehúzódik, feszes, síma, rugalmas lesz a bőr.
Javaslom, hogy végeztesse el a kúrát, meg lesz vele elégedve.
Üdvözlettel Magyar Zsuzsa 2010. 11. 27. 17:19
Segítségét kérném.ű
A problémám az hogy nagyon zsírosodik a bőröm de nemcsak az arcomon hanem a melkhasomon és a karomon is.
És rettentő szagot ad.
Fürdés után 5percre ugyan úgy vissza tér a szag.
kérem segítsen hogy hogy lehet megállítani ezt az egészet.
Az információk alapján azt gondolom, hogy a kérdésben orvos lesz illetékes a válaszadásra.
Üdvözlettel Magyar Zsuzsa 2010. 11. 23. 12:05
Hogyan keressem a különböző alapozókban a
- természetes bézs
- rózsaszínes bézs
árnyalatokat?
Gondolom úgysem így lesz ráírva. Mi a kódneve?
Köszönettel
Ezt az eladótól kell megkérdeznie, mert minden márkának más a kódrendszere.
Aki ilyen termékek eladásával foglalkozik, annak kell tudnia.
Üdvözlettel Magyar Zsuzsa 2010. 10. 15. 10:36
Kérem szives segitségét abban, hogy arcbőrömön a hajszálereket hogyan lehetne eltüntetni, vagy halványitani. Voltam villanófényes kezelésen. A kozmetikus azt mondta, hogy 5 kezelés után eltünnek a hajszálerek, de mivel 3 kezelés után semmiféle halványodás nem volt tapasztalható, abbahagytam. Rosszul tettem? Másik problémám, hogy arcbőröm szinte állandóan finoman hámlik. Mit tehetek ellene?
Válaszát előre is köszönöm.
Az arcon lévő hajszálerek eltüntetése nem lehetséges 100%-osan, ezeket csak halványítani lehet.
Miután én is rendelkezem villanófényes géppel ( elég nagy a teljesítménye is, az elsők között kezdtem el használni, mondhatom, hogy nagy tapasztalattal rendelkezem ) én a vendégeimnek erre a rendellenességre nem szoktam ajánlani. Szerintem érdemes lenne az orvosi lézert kipróbálnia.
Az állandó hámlás hátterében valószínüleg a bőr nem kellő nedvességtartalma áll.
Bőrtípusnak megfelelő hidratáló otthoni, és kozmetikai kezeléseket javaslok a bőséges napi folyadékfogyasztás mellett.
Üdvözlettel Magyar Zsuzsa 2010. 10. 10. 16:48











