Témakörök
Kérdezz-felelek
Kedves Szakértő!
Az elmúlt egy hétben teljesen megváltozott az életem, így 15 évesen. Volt egy nagyon jó barátnőm. Van egy 12-es baráti társaságunk, és Linda volt a legjobb barátnőm. Mindent megbeszéltünk, rengeteget buliztunk, és nagyon boldogok voltunk. Mindannyian. Egy nap, együtt volt a csapat, 12-en voltunk. Beszélgettünk, úgy volt hogy este kicsit szórakozunk, azt terveztük hogy vizipipázunk. Addig meg Linda nálunk lett volna, ahogy eddig mindig. Csakhogy ezúttal a hazaút teljesen máshogy alakult. Nevetgéltünk, beszélgettünk. A lámpa zöldet mutatott. Elindultunk és ekkor minden nagyon felgyorsult, elcsúsztam egy tócsába, dudált egy teherautó, és akkor Linda ellökött az autó elől. Ellökött, megmentette az életemet. Csakhogy őt elütötte az autó. Nem tudtam mi van vele, nem engedtek oda. Akkor jöttem rá, mikor letakarták. Linda meghalt. Nem tudom felfogni. Mindenki szerette őt, tehetséges volt, okos volt, gyönyörű volt, és hős...hős volt. Megmentette az életemet. Feláldozta a saját életét. Nincs nap hogy ne gondolnék rá. Hogy élhetném tovább az életemet, ha egyszer Linda értem halt meg? Nagyon hiányzik mindenkinek. Nem értem mért Ő?? a legjobb gyerekszínész volt, szépségkirálynő volt, a legcsinosabb és okosabb lány volt akit valaha ismertem, és annyira barátságos és vidám. Nem tudom mi lesz velem nélküle :(
Köszönöm.
Kedves .....(nem tudom,hogy szólíthatom)
Kérem keressen meg emailben.
gizellakoren@gmail.com
Várom. Szeretettel.
Azzal kezdeném, hogy mindig lelkizős , sírós voltam. Tudtam sírni filmen ,régmúltat felidéző újságcikken, a cikkből áradó szereteten. Ha mentőt hallottam megborzongtam és a családra gondoltam, hogy viselik el a fájdalmat.Nagyszüleimen kívül közeli hozzátartozómat addig nem vesztettem el. December elejétől a munkahelyemen és otthon is azt éreztem, hogy rohannak a napok, hetek, én sodródom az árral, a feladataimat rutinszerűen végeztem de a részletekre nem emlékeztem.
Április 23-án lett volna édesapám névnapja, 30-án a házassági évfordulójuk.Az ajándékok megvételét a végsőkig halasztottam , a húsvéti előkészületekkel sem voltam sehol, ami különleges módon most egyáltalán nem zavart, korábban sírógörcsöt kaptam ,ha nem végeztem el a kitűzött feladatot.
És április 20-án megtörtént ami teljesen megváltoztatta az életem, minden téren. Édesapám reggel 9.38-kor egy pillanat alatt fűnyírás közben hátsó fali szívinfarktusban elhunyt. 71 éves volt. Soha nem volt beteg, azon a reggelen is dolgozott fáradhatatlanul. Az öccse vele volt, hamar elkezdték a szívmasszást, de a mentőorvos közölte, ha ők mellette lettek volna akkor sem tudták volna megmenteni. Arra sem volt ideje, hogy rosszul legyen, a keze is úgy maradt, ahogy a fűnyírót fogta. Mikor a halottasházban megláttam nem volt az arcán semmilyen kín, szenvedés nyoma, végtelen nyugalmat láttam rajta. Ott , akkor úgy éreztem, a testnek ez a sorsa, a lelke pedig nyugodt és jó helyen van . 3 napig sírtam szinte egyfolytában. Édesanyámat nyugtattam , hogy nem lehetett volna mit tenni, mert ő magában kereste a hibát, hogy mit nem tett jól.Én közben valahogy elfelejtettem sírni. Érzem hogy jólesne, hogy kellene, de nem megy. Úgy érzem , mintha ez az esemény kb 10 éve történt volna. Édesapámról mesélek mindenkinek , a humoráról a jókedvéről, a munkabírásáról. Sok emberen látom is a megütközést, hogy tudok ilyen lenni. A testvéreim sem értik mi történt velem. Most úgy érzem, hogy lelassult az élet, minden nap, délután hosszabbnak tűnik mint eddig. Ön szerint ez normális reakció ? Néha úgy érzem sokkal elkeseredettebbnek kellene lennem , ilyenkor megjelenik előttem a mosolygós arca, ahogy az asztalnál rejtvényt fejt, felnéz a szemüvege mögül, és jobb kedvem lesz. Most értettem meg igazán , hogy ez az élet rendje, amit megváltoztatni nem csak elfogadni tudunk? És lehet , hogy én már elfogadtam, de nem túl korai még ez az elfogadás ?
Köszönöm előre is válaszát: Zsuzsa
Elnézést, hogy ilyen későn válaszolók, de most (tegnap este jöttem haza , vidéki munkámról.)
Isten nyugtassa kedves Édesapját.
Mindaz amit leírt, az kétféle dolog is lehet.
Az egyik az, hogy Ön valóban elfogadta Édesapja sorsszerű távozását.Szerintem, az, nincs időhöz kötve. Amikor úgy érzi elkeseredettebb, és maga elött látja Édesapja mosolygós arcát, az számomra azt mutatja, hogy Ő Önökkel van.Örül annak, hogy Ön nem sÍrdogál, és elfogadta a nehéz tényeket
Javaslom, vezessen álom naplót. Egy füzet maga mellett éjjel, egy tollal.Ha álmodik Édesapjával, akkor azonnal ébredéskor írja le az álmot.Ő üzenni fog , az Önálmában. Mikor? Azt nem lehet tudni,de fog.1 hét, két hónap, tíz év..nem tudni.
A családdal, kérem értesse meg. Mindnyájan, születésünkkor határozzuk el,fogadjuk el, halálunk percét. Ő bárhol lett volna abban a percben, távozott volna.
A másik lehetőség, ami számomra kevésbé hihető, az az, hogy ez egyfajta gyász jelenség, magába folytja a fájdalmat.Adja Isten, hogy az első verzióm legyen igaz.
Ugyanis, ha képmutatásból, vagy Édesanyja miatt magába folytja a fájdalmat, az később megbosszulja Önmagát.Sokkal nehezebb lesz utána rendbe jönni lelkileg.Én minden esetre úgy gondolom, hogy Ön valóban éretten, túl jutott azon, hogy felfogta a halál törvényszerűségét.Ez nagyon jó dolog, mind maga, mind pedig, kedves Édesapja szempontjából.
Ha bármit segíthetek kérem hívjon a 06303657053 as mobilon, vagy gizella.koren@freemail.hu címre.Szeretettel Üdvözlöm: Koren Gizella Koren Gizella 2011. 05. 08. 08:49
Az eset 2011. január 8.-án történt és három napig vezető hír volt a híradókban. Az én menyem volt a tárnoki ikerterhes kismama.
Amikor a tragédia történt éppen akkor utaztam nagyobbik lányomhoz Franciaországba a születésnapjára. A lányom születésnapja az ikrek születése és a menyem halála egy napra esett. Sajnos az egyik kicsi már másnap, a másik kicsi pedig harmadnap meghalt.
A születésnapok és halálnapok a mi családunkban néha egybe esnek. Nagyapámmal kezdődött, akinek halála napján, szinte percre pontosan született meg az egyik fiú dédunokája. Az egyik nagynéném az akkor még élő nagymamám, az ő anyukája születésnapján halt meg. Az apukám az egyik unokája születésnapján halt meg, végül a menyem a lányom születésnapján halt meg. Kezdek félni a születésnapoktól. Még van egy érdekes számisztikai adat a menyem életéből. Rá a duplaság jellemző, ugyanis 77-ben született ikerként, 11-ben halt meg, 33 évesen a 33-ik terhességi héten ikerterhesen. Nem tudom van-e ennek valami jelentősége. Ő nagyon hitt a lélek létezésében, szerinte a babák hozzájuk jöttek, őket választották. Rengeteget beszélt mindenféle ezoterikus dolgokról, ezeket bújta az interneten is. Szeretném hinni, hogy igaza volt és most tényleg él tovább valahol a fiaival.
A tanácsait örömmel fogadtam, eddig igazából szinte mindenben a tanácsai szerint jártunk el. Semmilyen nyugtatót senki nem szedett és nem is fog, bár az orvosok rögtön ajánlották. Tudom, hogy így egy kicsit nehezebb, de hosszú távon jobb lesz így.
Köszönettel: Zsuzsa
Igen a babák,hozzájuk jöttek, Őket választották, az én hitem szerint is. Angyalok voltak ők, akiknek,még volt elintézni valójuk az Édesanyjukkal.Mivel azonban az Édesanyjuk eltávozni készült, ezért ők ketten mentek vele. segítettek neki elindúlni az úton. Mondom, ez az én meggyőződéses hitem.Nagyon megköszönném, ha a 3as halál esetet leírná nekem a gizella.koren@freemail.hu email címre. Persze, ha nem okoz túl nagy fájdalmat Önnek.
A számmisztikai adatok érdekesek, de a számmisztikához nem értek. Nyilván meg van az ok,és okozat ott is.
Herbáriábavegyenek nyugtató teát. Este lefekvés elött egy pohárral igyanak meg. Ahogy tellikaz időlassan azt islehet,majd csökkenteni. ez a tea,gyógynövény,és nem nyugtató.
A menyének biztos igazuk volt. Szeretettel üdvözlöm . Koren Gizella 2011. 03. 01. 13:42
Először is elnézést kérek, hogy az első levelemben elfeledkeztem a megszólításról. Köszönöm gyors válaszát, valóban nagyon fájdalmas volt menyem és unokáim elvesztése. Akkor egy egész ország együtt érzett velünk. Fiam annak ellenére, hogy elvesztette azt az embert, akit a világon mindennél és mindenkinél jobban szeretett, nem hibáztat senkit. Tudjuk, hogy mindenki a maximumot nyújtotta az adott helyzetben. A kicsiket pláne nem hibáztatja, csak borzasztóan hiányzik neki a várva várt család, különösen a felesége. Most a munkába menekül és megpróbál valahogy meglenni. Nagyon jó barátai is vannak, akik segítenek neki, programokkal, beszélgetéssel. A fehér gyertyás levélírást majd én is megpróbálom és remélem őt is sikerül rábeszélni. Általában nem szoktam sírni, de a temetőben sajnos nem mindig sikerül uralkodni a könnyeimen, pedig megpróbálom, csak mindig eszembe jut a nyitott koporsós ravatalozás, ahol a menyem két vállán pihentek a babák. A fiam azt mondta , hogy látni akarja őket, ameddig csak lehet és nem hagyhattam, hogy egyedül álljon ott, így ketten álltunk a koporsó egyik oldalán. A másik oldalon pedig a menyem anyukája, keresztanyja és testvére állt. Nagyon megrázó volt. A sok száz résztvevő közül nem sokan mertek oda jönni, inkább csak a rokonok vettek erőt magukon, hogy egy pillantást vessenek rájuk. Én nem bántam meg, hogy ott voltam a fiammal, bármilyen megrázó is volt. Egyenlőre minden vasárnap elmegyünk a sírhoz. Nem tudom ez helyes-e, de a fiam úgy látom szükségét érzi, pedig szegénykém a szülő helyén került eltemetésre és az 150 km-re van a jelenlegi lakhelyünktől.
Minden segítséget szívesen fogadok, kérem írjon nekem, megpróbálom a tanácsait megfogadni.
Köszönettel: Zsuzsa
Leveléből, azt gyanítom, hogy az eset a sajtóban, is megfordult. Én nem hallottam sajnos. Mennyi ideje történt az eset?
Hogy mi helyes, és mi nem, azt a gyászt hordozók döntik el.
Én a magam hitével, úgy vagyok a minden vasárnapi temetőbe járással, hogy nem kicsit tartom feleslegesnek. Igaz kezdetben, nem tud mást tenni a gyászt viselő. szinte keresi az ott levőket.
Kérem ne haragudjon meg azért amit írok, de a sírban csak a porhüvely, a csontok vannak. A felszabadult lélek, lelkek Önökkel vannak. Én azt gondolom, hogy egy gyertya, vagy akár mécses égetése, otthon, sokkal többet ér.
Jó dolog, hogy a munkába menekűl a kedves fia, de a saját példám, a legnagyobb gyászom esetén az volt, mivel én is a munkába menekültem, hogy kb másfél hónap után összeomlottam. Nem bírta az idegrendszer. Erre azért kéne vigyázni. A gyász, nem pont akkor üt a legnagyobbat, amikor a temetés van. Van egy időpont amikor teljesen kiürül a lelke a gyászolónak.Akkor kell vigyázni legjobban.
Egy jó tanács, ha nem muszály, ne nyugtatozza agyon sem, Ön, sem a kedves fia magát. A nyugtatónak van olyan hatása, hogy kábít, és tompít. Úgy nem lehet dolgozni.Viszont ha már szed nyugtatót, vagy depresszió elleni gyógyszert, nem szabad egyből abba hagyni. lassan, apránként ki kell váltani a gyógynövényboltban kapható nyugtató teával.Ha ez érdekli, leírom, majd, hogy hogy javaslom.
Drága Zsuzsa! Sétáljon a friss levegőn sokat a fiával, de ne a temetőbe. Olyan nem a feleségéhez, és nem a pici babákhoz tartozó szabad energiák vannak az ilyen helyeken amik, rögtön, egy jelenleg meggyengült energiájú emberhez tapadnak, és nem engedik azt, hogy a gyászoló idegállapota rendbe jöjjön. Fokozatosan, egyre ritkuljanak a temető felkeresések.
Jön a tavasz, tessék az erdőkben sétálgatni együtt. A fák közelsége energiát ad, és az most nagyon fontos.
Kedves Zsuzsa! Kérem, hogy nagyon sokat beszélgessen a fiával. Nem elsősorban a halálról, hanem mindenről. Régi családi dolgokról, napi eseményekről.
És..nem fontos, hogy ki, mit mond. hallgassanak, együtt zenét, nézzenek tvt, kell, hogy ilyen tragédia után, az Ön, és fia lelke megnyugodjon. Ezzel, nem követnek el szentségtörést. Jó hogy a fiának vannak barátai. És magának? Magával mi van? Ha Ön leesik a lábáról, ki segít tovább annak az árva fiúnak.
Amit a temetésről írt, az számomra borzasztó is, meg szép is.
Asszonyom! Én megrögzötten hiszek túl világba, és a szellemvilág létezésében. Hiszek a reinkarnációban Talán segítség Önöknek feldolgozni, a feldolgozhatatlant, ha megpróbálják elfogadni, hogy ők hárman együtt vannak, és lelkük állandóan Önökkel vannak,de nem a temetőben, hanem Ők ott vannak magukkal, a láthatatlan világban.
Jó tanácsom lesz kicsit később, is, egy -két hét, de most leírni azt még korai. Őszinte szeretettel kívánok megnyugvást. Koren Gizella 2011. 03. 01. 09:19
Tanácsukat előre is köszönöm.
Zsuzsa
10 éve segítek gyászolóknak. Mindig a legnehezebb, bármit mondani kis gyermekek halála esetében.
Az Ön által leírt eset, minden eddigi esetet felűl múl.
Tudom, hogy a kedves fia előbb vagy utóbb talpra fog állni, de addig nagyon nehéz napok lesznek.
Mindenáron megkel azt akadályozni, hogy akár egy percig is, bármikor a fia a kisgyerekeket hibáztassa a felesége elvesztésért.
Hihetetlenül nehéz helyzet ez.
Ők hárman együtt odaát vannak, és majd egyszer, sok év után, ha valóban ott lesz az ideje,szeretettel fogják várni az Édesapát is.
De addig még sok tennivalója van Neki itt a földön.
Lélekben, és egészségben meg kell erősödni, és mert fiatal ember, vinni kell tovább a földi életet Talán, bele kell nyugodni az elrendeltségbe. Abba, hogy a születés pillanatában elfogadjuk a halál pillanatát.Sajnos az Ön Menyének nagyon kevés ideje volt itt a földön, és gyermekeivel együtt távozott.Fentről, mint angyalok kísérik figyelemmel az itt maradt Apuka minden léptét. Tudom, biztos vagyok benne, hogy mindig, mindenben segíteni fognak.
Bizonyára az is fájdalmas, hogy ők nem tudtak elköszönni egymástól.
Egy tanácsom van, és ezt valahogy próbálja a kedves fiával elfogadtatni.
Amikor elkezd fogyni legközelebb a Hold, egy fehér gyertya mellett, Ő üljön le és írjon egy olyan búcsú levelet, mintha, a felesége csak elutazott volna. Írjon ki mindent magából. Szeretettel, kedvesen. Búcsúzzon el a feleségétől, és a két picitől. Mintha ismerné Őket, mintha itt lennének. A lényeg, az, hogy írjon ki mindent magából.Írja kia a fájdalmat. Addig írhatja a levelet, amíg a hold fogyó helyzetben van. Amikor befejezi a levelet, hajtsa össze kicsire, és dobja be a legközelebbi folyóba.Ahogy a víz elviszi a hajót nézzen utána. Megfogja látni, hogy megfog könnyebbülni. Gyógyír ekkora fájdalomra persze nincs.Nem tudom, hogy van e megnyugvás ebben az esetben...Önnek azt javaslom, hogy erőltesse magára, hogy ne sírdogáljon a fia elött. Ha Ön sirdogál, akkor biztosan Ő is sírdogálni fog.
42 napja van a 3 eltávozott léleknek, hogy elinduljanak a fény felé. Ha itt a földön sírdogálás van akkor Ők nem tudnak megnyugodni.Az Önök sírása az Ő fájdalmuk,az Önök öröme, az Ők mosolya.
Ugye nem akarják, hogy Ők bánatosak legyenek.
Ebben a nagyon nehéz, fájó helyzetben kívánok az egész családnak megnyugvást tiszta szívből. Különösen az árván maradt Édespának.
Ha bármi tanáccsal továbbra is segíthetek:mobil számom:06303657053 email címem: gizella.koren@freemail.hu.
Őszinte szeretettel:Gizella Koren Gizella 2011. 02. 28. 21:31
Tanácsukat előre is köszönöm.
Zsuzsa
Ma este 20.40 től, egy jó háromnegyed órát a gépnél leszek.Megpróbálok Önnek segíteni.Üdvözlettel. Koren Gizella 2011. 02. 28. 19:11
Várom a levelét.Gizella Koren Gizella 2011. 01. 11. 12:09
Szeretném tudni a normális gyász menetét,félek,hogy már betegesen hiányzik apukám.38 éves vagyok,2010.május 13-án vesztettem el édesapámat,kórházban halt meg 62 éves volt.Vesebeteg volt 6 évig dializálták minden másnap.Kapott egy agyi betegséget,bal felére lebénult ,ráment a nyelőcsőre stb.Végignéztem a másfél hét alatt hogy épül le,agyhalott lett és másnap már csak a bőröndjéért mentünk.Nagyon szerettem és nagyon hiányzik és olyan nehéz nélküle élni.Mindennap siratom,de nem enyhül a fájdalom amit érzek,pedig csodálatos családom van,három gyermekem,két lány és egy kisfiú.Próbálok nem a rossz emlékekre gondolni,de nem megy.Hiányzik,rossz,hogy nem láthatom,nem érzem a bőrét,illatát.Nem akart meghalni,sokat sírt a kórházban.Sokat gondolkozok,hogy halhatott meg,mit érzett akkor,fájt-e valami neki.Bárcsak tudhatnám.Egyedül volt szegény.Utána a patológián nem ajánlották,hogy megnézzük,amit bánok,mert azon is gondolkodtam vajon nem-e élt véletlen és úgy tolták a hideg kamrába.Nem tudom.Normális dogok ezek doktornő?Vagy nem ártana felkeresnem egy pszichológust?Üdv:Orsolya
nem vagyok doktor nő.
Én nagyon sok mindent átéltem, és egyik fő feladatom ebben az életben, hogy segítsek a gyászolóknak.
Drága Orsolya. Az én Édesanyám, akit a világon mindennél jobban szerettem, 61 évesen halt meg vesebetegségben. Műtötték is.
Szörnyű volt végig nézni, Ő 7 hétig szenvedett, hatalmas fájdalmai voltak.
De kell tudni nélküle élnie, mert Ő szenved attól, ha magát szenvedni látja.
Ismerve a vesebetegségek, lefolyását, sajnos azt mondom, a maga gyásza még nem eltúlzott
Abban szerintem legyen egész nyugodt, hogy nem élve tolták be. Egyszerüen, csak azt látták, hogy Önt nagyon megviselte, az Édesapja halála, és nem akartak, Önnek fájdalmat okozni.
Ne keressen egyelőre pszichológust fel. A gyász mindenkinél, más ideig tart. ha bármibe segíthetek továbbra, akkor kérem, keressen meg emailben. megtalálja a bemutatkozó szövegemnél. Szeretettel üdvözlöm. Peidlné Koren Gizella
Koren Gizella 2010. 10. 03. 14:53
Kedves Gizella!
Igen, tévedett! Egyáltalán nincs bennem semmiféle sértődöttség, miért is volna-nem értem.
Megdöbbentem ,hogy ilyesmit \"érzett\" ki a levelemből, és higgye el tényleg nem vagyok megsértődve.
Üdvözlettel,Éva
Kedves Éva!
Megnyugodtam.
Üdvözlettel.
Kedves Gizella!
Nagyon köszönöm válaszát, megnyugtatott,hogy azért \"normális\" vagyok...Higgye el tudtam,hogy sírnom kellett volna amikor édesanyámat elvesztettük és biztos,hogy jobb is lett volna, de épp ez az,hogy nem ment.A könnyek vagy jönnek vagy nem. Az,hogy másfél évig láttam szenvedni édesanyámat úgy megedzette a lelkemet,hogy a temetést is úgy tudtam könnyek nélkül végigcsinálni, mintha az lett volna a következő feladatom.Én másképp gyászolok akkor mint a nagy átlag, és minden nap gondolok rá-és olyankor a lelkem sír belül. Nagyon rossznak tartom az egyébként nagyszerű gyemekkoromban azt,hogy nem volt illendő sírnunk egymás előtt-valószínű innen adódik az én hozzáállásom is a gyászhoz.
Na most jól megnyugtattam magam, de azért köszönöm mégeszer,hogy időt fordított rám.
Üdvözlettel,Éva
Kedves Éva!
Remélem, tévedek, hogy kis sértődöttséget érzek a levelében.
Amúgy pedig nincs mit köszönnie.
Üdvözlettel.
Kedes Gizella!
Édesanyám 2008 februárjában halt meg 62 évesen, 1,5 év kőkemény szenvedés után rákban. A 1,5 év alatt vele voltam végig(ápolásin) édesapámmal és testvéremmel. Csúnya ilyet írni, de olyan kemény és valós volt ez a 1,5 év,hogy valahogy "megkeményítette" a lelkemet és szívemet, mert egyáltalán nem voltam naív rák ügyben, még a reménykedés időszaka alatt sem, pedig majd meg szakadt a szívem érte. Pontosan tudtam mi vár ránk, utánanéztem mindennek- gondoltam jobb ha tudom még a legrosszabbat is- így védekeztem és készítettem fel magam -azt hiszem- arra ami ránk várt.Szeretném megkérdezni, hogy normális ez, hogy nem tudok sírni, csak a szívem sír belül? Soha nem mutatom ki a fájdalmamat senkinek és teljesen tárgyilagosan tudok beszélni a történtekről? Ritkán itthon amikor senki nem lát megsiratom, de azt is úgy hogy még a párom se láthassa. Hozáteszem,hogy nálunk a családban soha nem volt "illő" dolog a sírás, az érzelmek kimutatása. Csak azt látom,hogy mások évek múlva is sírnak nyilvánosan, ha hasonló történt velük?
Tudna magyarázatot adni a gyászreakciómra? Köszönettel várom válaszát, Éva
Kedves Éva!
Köszönöm, hogy megtisztelt kérdésével.
Arról nincs szó, hogy nem tartom normálisnak, ezt a gyász reakciót. Viszont, ez Önt sokkal jobban megviseli, a lelkét, mintha az elején, jól kisírta volna magát.Azt helytelennek tartom, hogy úgy mond " soha nem volt illő dolog sírni"
Kedves Éva, vannak szituációk, amikor kikell sírni magunkat. A haláleset az pont ilyen. Azt persze kórosnak tartom, ha évek múlva is sírdogálnak. A gyásznak megvan a maga ideje. Tovább felesleges, mert az élők az élőké, a holtak a holtaké. A gyász idő eltelte után (a másfél év az rengeteg)élni kell tovább az életet, és az elhunyt életéért hálát adva kedves történetekre emlékezve , a szép dolgokra kell gondolni.
A rák, amúgy nagyon nehéz betegség, és valóban megkeményíti az ember szívét. Ezzel én is így jártam, de én kitudtam magamat sírni.
Megnyugvást kívánok. Szeretettel.
Valójában nincs kérdésem, csak jelezni szeretném, hogy engem Koren Gizella tanított fizikára a Bolyai János Textiltechnikumban, és úgy tudom, hogy Ő dr. Koren Emil testvére volt.
Szép emlék!
G. Péter
Néhai Koren Gizella a nagynéném volt, és valóban a Bolyai János Textiltechnikumban volt fizika tanár.D.Koren Emil, a Drága emlékű Emil bácsi pedig Édesapám unokatestvére volt.
Örülök, hogy nevem szép emléket idézett Önben.
Üdvözlettel. Koren Gizella 2010. 06. 15. 21:27
Olvasgattam a leveleket amiket kapott, amiket válaszolt, úgy éreztem nekem is írnom kell Önnek...
5 hónappal ezelőtt, január 1-én veszítettem el Édesapámat. Hirtelen, búcsú nélkül ment el, infarktust kapott nálunk miután eljöttek Anyukámmal és a testvéreimmel új évet köszönteni.
Nekem Ő volt a minden. Nagyon szoros kapcsolat volt köztünk, őt szerettem a legjobban a világon! Ez nyílt titok volt a családban, elmondások szerint már egész kicsi koromtól mondtam mindenkinek, hogy én Apát mindenkinél jobban szeretem...
Két éve férjhez mentem, van egy 15 hónapos gyermekem. Nem egy faluban laktunk, én ott ahová dolgozni járt.
Munka előtt ide jött, munkából idejött, volt hogy egész nap itt volt nálunk Édesanyám busszal jött otthonról mikor Apa végzett és mindketten itt voltak.
Ő volt az az ember akinek a legtöbbet köszönhetek a világon! Aki a legtöbbet tett értem, később a családomért.
A gyermekem volt a mindene, az első kisunoka. Imádták egymást, a kisfiamat senki nem érdekelte ha Apa itt volt csak Ő.
Amíg Ő volt biztonságban éreztem magam. Tudtam semmi rossz nem jöhet, mert itt van és segít!
Most nagyon egyedül érzem magam.
Mindent megtett értünk, értünk élt, értünk dolgozott.
Sokat beszélek hozzá, mindig elmondom mennyire büszke vagyok rá! Arra, hogy Ő volt az Apukám, arra, hogy a lánya lehettem.
A legjobb Apa, a legjobb Nagyapa volt.
Nem tudom megérteni, feldolgozni miért kellett neki elmennie...
Ilyen hirtelen ilyen hamar, még 50 éves sem volt....
9 hónapot tölthettek együtt a kisfiammal...ez olyan kevés...
Olyan borzasztó, hogy a kisfiam nem is fog rá emlékezni, hisz még olyan kicsi...
Nem tudom leírni amit érzek, a fájdalmat a dühöt, az elkeseredést, kétségbeesést, gyötrelmet...
Nem tudom, hogy leírni Önnek, hogy mennyit jelentett nekem az Apukám...Ő volt a biztos pont az életemben, a minden, a világon a legfontosabb amíg nem jött a kisfiam, aztán már ketten...
És most nincs...nem jön, nem hív nincs már nekem. Nincs nap, hogy ne gondoljak rá, hogy nem beszéljek hozzá...
Nem tudom feldolgozni a hiányát..megérteni, elfogadni, hogy pont Ő.
Eljött hozzánk boldog új évet kívánni aztán pár óra mulva elment...
Hogy lehetne eztán bármi is boldog???!!!!
Pár napja megtudtam, hogy terhes vagyok...
Nem tervezett baba.
Most minden olyan zavaros bennem, mindentől félek, nem tudok igazán örülni ennek a picinek, hogyan is tudnék?!
Rengeteg a miért, soha nem kapok rájuk választ úgy érzem....
Édesapámat soha senki nem pótolhatja, senkit nem fogok úgy szeretni mint őt és engem sem fog senki úgy szeretni ahogy ő szeretett. Nem lesz könnyebb az elvesztését elviselni azért mert terhes vagyok/mindenki szerint könnyebb lesz/
Most minden olyan nehéz....
Köszönöm ha elolvassa levelem és ha tud adjon tanácsot kérem!
Nagyon köszönöm!
Végig olvastam a levelét, és tudom, az most túl sablonos, ha azt írom, hogy őszintén együtt érzek Önnel.
Két dolog is meghökkentett levelében.
Az egyik, hogy január elsején elment az Édesapja, boldog újévet kívánni és meghalt. A másik, a nem várt terhesség.
Olyan ez, mintha a lélek új életre készűlt volna. Úgy, hogy még ebbe a földi életben, újra szülessen abba a családba, amit annyira szeretett, ami annyira fontos volt Neki.
De mint írtam, olyan ez, mintha...Világért nem akarom megzavarni, az amúgy is nem kicsit megzavart gondolatait Én hiszek az újra születésbe, így az én gondolataimba ez jár.
Kedves! A helyzet az, hogy, minden lélek maga választja, ki, hogy mennyi időt tölt el, itt a földön.
Az Ön Édesapja, egy perccel sem élhetett volna tovább az én hitem szerint.
Azt ajánlom, hogy inkább annak örüljön, hogy az Édesapja, még eltudott menni boldog új évet kívánni.
Én azt gondolom, hogy hiába a fájdalom, mégis boldog ez az év Önnek, hisz útban van egy lélek Önökhöz. Aki, talán, Édesapja újraszülető lelke.
Ha az, ha nem az, mindenképpen, fogadja, Őt szeretettel.Ne féljen, semmitől. Édesapja örökre Önnel marad, és élete nagy eseményein mindig maga mellett lesz.
Biztos vagyok benne, hogy az Édesapja, üzenni fog, úgy gondolom álomban. Az álom arra is való, hogy az általunk ismeretlen dimenzió rezgéseit, üzeneteit közvetítse. Figyelje az álmait. Vezessen álom naplót. Az Ön kisfia, a már meglévő, de a most közeledő is, igenis emlékezni fog a Nagypapára, mert Ön mesélni fog nekik,nagyon sokat.
Addig él az ember amíg emlékeznek rá. Az emlékek felidézése az Ön dolga. De nem sírva!!!!!A lélek legnagyobb fájdalma az Ön könnye. Mosolyogva, kedves történetekkel, fotókkal.
Ajánlom figyelmébe, az, "A Csodabogár" című filmet, John Travoltával a főszerepben.
Emlékezni, és emlékeztetni, igazán azt hiszem, így szabad valakire akit nagyon szerettünk.
Kérem, nyugodtam írjon, emailt, ha bármiben a segítségemre van szüksége.gizella.koren@freemail.hu
Édesapja, emléke legyen örökké áldott. Szeretettel üdvözlöm.Gizella Koren Gizella 2010. 06. 06. 16:38
Örömmel veszem, hogy az embereknek manapság rengeteg lehetőségük van így interneten keresztül is segítséget kérni gondjaikra, szívesen olvasgatom ezen oldalakat.
Olvasgattam a Hozzád intézett kérdéseket is. Én már minden családtagomat elveszítettem, sajnos. Igaz, még negyvenes éveimben járok. De hát ez az élete velejárója, hogy a Felmenőink egyszer eltávoznak ebből a világból.
Egy nagyon érdekes dolgot szeretnék megosztani Veled. Néhány évvel ezelőtt elmentem egy asztrológus hölgyhöz, mivel ezen életemben nem született gyermekünk. Mindig is kutattam a dolgok miértjét, soha nem hagyom annyiban a dolgokat...
Azt mondta nekem az asztrológus, hogy látszik a képletemből, hogy nagyon mély lelki fájdalmakat hoztam magammal, és egyik előző életemben meghalt a gyermekem, a lelkem ezt a fájdalmat azóta sem tudta feldolgozni, és hoztam magammal ezen életembe, és amikor a gyermekvállalásról esik szó, a tudatalatti "bedobja" ezeket az emlékeket.
Azóta már álmomban feljöttek régi, előző életbeli dolgok, konkrétan a haláleset is.
Ez is bizonyítja azt, hogy nem "Tiszta lappal" születünk evilágra, hanem hordozzuk rengeteg előző élet begyűjtött érzelmeit. Az is érdekes, hogy egy másik asztrológus azt mondta, hogy ezen életemben az a feladatom, hogy feldolgozzam a szeretteim elvesztését, és a ragaszkodást "oldjam fel.
Hát mit mondjak? Ha nem a saját bőrömön tapasztalom, el sem hiszem? Most már azért más szemszögből nézem a dolgokat.Úgy érzem, oldódott nálam a fájdalom, de még mindig nem az igazi. Talán öregségemre leszek annyira bölcs, és "túljutok ezen". Én "sajnos" tudom, hogy milyen fájdalommal jár egy gyermek elvesztése, pedig nem is született gyermekem. Érdekes dolgokat produkál az élet!
Munkádhoz minden jót kívánok!
Üdvözlettel: Anikó
Figyelemmel, és elég egyetértéssel olvastam mindazt amit írtál.
Bár megrögzötten hiszek a túl világ létezésében, a reinkarnáció hitében, és a többszöri életben, de ha meggondolom, amit a kedves asztrológus ismerősöd mondott(ami nem valószínű, hogy lehetetlen)akkor felmerül bennem is a kérdés, hogy az álmodat, vajon mennyire írányította utána a tudatalatti.
Kedves Anikó, az emberi agy csodákra képes ám. És minden, mult, vagy előző élet boncolgatásnál, előbb az agy, illetve a tudatalatti működését, kell kiszűrni. Kiszűrni, hogy nem e, ezeknek az üzenete az amit pl. álmunkban átélünk.
Köszönöm, a kedves leveledet.Tisztelettel üdvözöllek. Koren Gizella 2010. 05. 04. 08:48
Végső elkeseredésemben irok már Önnek. Azt mondják, hogy az idő minden sebet begyógyit. Én úgy érzem, hogy az én sebeimet nem gyógyitotta be, csak nem annyira fáj már , mint abban a pillanatban, amikor két számomra nagyon fontos embert elveszitettem. Az egyik a nagymamám volt, aki olyan volt számomra, mintha az anyám lenne. Nagyon sok szeretet kaptam tőle. 2008 nyarán halt meg, pont a születésnapja előtt három nappal. Ő egy olyan személy volt, aki mindig csak szeretet adott. Ha látta, hogy hiányt szenvedek valamiben, akkor ő azt mindig előteremtette. Sajnos nagyon beteg volt, óriási fájdalmai voltak. Amikor mentem látogatni, akkor mindig úgy hivott, hogy Mucikám. Hiányoznak a szavai, a szép szemei még mindig. külföldön voltam, amikor értesültem a haláláról. Nem búcsúzhattam el tőle személyesen, csak amikor a ravatalozóban voltam. Akkor kimentem sokkal korábban a temetőbe, hogy még a nyitott koporsója mellett állhassak. Akkor beszéltem hozzá, de ő már szerintem nem hallott. Elmondtam neki, hogy mennyire szeretem. utána , vagyis a temetés után haza mentünk, és furcsa dolog történt. A család a konyhában ült, és nagy szél támadt, és a szunyoghálós ajtót, amit eddig sosem csapott ki a szél, akkor háromszor is. Talán akkor vett végső búcsút tőlünk? Sokáig gyászoltam és még most is.
Utána pár hónappal később, amikor szintén külföldön voltam , akkor értesülem róla, hogy apukám öngyilkos lett. Pár nappal korábban beszéltem vele telefonon, de nem éreztem, hogy baj lenne. Óriási lelkiismeretfurdalásom van azóta is, hogy nem voltam emellett a két ember mellett, amikor szükségük lett volna rám, és nem mondhattam el nekik, hogy mennyire szerettem őket. És nélkülük azóta üres az életem. Teljesen más lenne minden, ha ők mellettem lennének.
nem tudom, hogy hogyan kellene ezen túltennem magam. Csak arra gondolok, hogy mostmár ezzel az óriási fájdalommal kell egész életemben együtt élni, és ez nagyon nehéz.
Köszönöm, hogy leirhattam.
Nem tudom, hány éves vagy , és azt sem, hogy hölgy , vagy úr.
Feltételezem, hogy mivel elég sokat tartózkodsz külföldön, felnőtt emberről van szó. Meg, hát férfit nem szoktak Mucikázni:)Még Nagymamák se.
Kedves! Nagymamád, meggyőződésem, hogy a temetőben is, és elötte, utána is hallotta ahogy elakarsz Tőle búcsúzni. Ezt még kibővítheted azzal, amit itt már többeknek ajánlottam. Fehér gyertya mellett, holdfogyatkozás idején, ülj le és írj egy búcsú levelet mind két eltávozott hozzá tartozódnak.Amibe gyakorlatilag elbúcsúzól tőlük. A lényeg, úgy írj ki magadból minden keserűséget, mintha csak külföldről írnál levelet.Ha kész a levél, a hold felkelte után vidd el, egy folyó vízhez, és dobd a vízbe.Ahogy elviszi a víz nézz a levél után és gondolj, nagy szeretettel az eltávozott kedves hozzátartozódra.
Édesapád, egy sokkal nehezebb esett. Nem tudom, nem ismerem az okokat, ..itt megtalálod a saját email címemet is, ha gondolod írj külön emailbe, hogy erről tudjunk beszélni.
Egyetlen egyet tudok, Te nem vállalhatod mások életét. Nem lehettél az Apukád mellett és nem foghattad a kezét.Ahogyan te, úgy Ő is felnőtt ember volt. Ez az Ő döntése. Te nem tehettél róla.
A szunyoghálos dologról, nekem személy szerint az a véleményem, hogy lehetett kapcsolatba Nagymamáddal.Persze, ez az én hitem, és én elképzelésem.Lehet, hogy én fordítva vagyok bekötve, és más, mást mondana. emailem:gizella.koren@freemail.hu skype: gizuska95345
Megnyugvást kívánok. Ők azt szeretnék, hogy megnyugodj, és újra örülni tudj az életnek, és nem gyászolni akarnak látni.Ez egészen biztos.Szeretettel:Gizella Koren Gizella 2010. 04. 17. 15:10
Köszönöm kedves válaszod. A privát címeden felveszem Veled a kapcsolatot. Elborzadva olvasom sorstársaim sorait. Van egy kedves barátnőm, ő a 14 éves gyönyörű kislányát veszítette el egy autóbalesetben. Tudod őszintén mondom... amikor elgondolom az Ő fájdalmát, azt mondom magamnak: az enyém sehol nincs ehhez.
Bármennyire is szomorú, az az élet tragikus rendje, hogy az ember eltemeti a szüleit. Dehogy a
gyermekét???!!! Én is temettem már gyermeket, bár még pici volt, alig 25 hetes pocaklakó.... De amit a barátnőm visel.... És ami érdekes: anyu elvesztésekor Ő adott sok-sok erőt nekem. A vele folytatott beszélgetések. Hmmm, milyen az élet? Amikor elveszítette a kislányát, mellette voltam, és bár én nem vettem észre, ő mégis azt mondta nagyon sokat kapott tőlem. Semmit nem tettem, csak ott voltam. Azt kívánom mindenkinek, hogy legyen mellette valaki, aki ha egyebet nem is, csak csendben megfogja a kezét.
Kérjétek az Angyalok segítségét, és higgyétek el, hogy megkapjátok azt. Küldenek valakit, aki
segítségetekre lesz a gyász megélésében.
Szeretettel: Piroska
Végezetül hadd küldjek egy nagyon szép verset, úgy érzem minden benne van:
Mary Elizabeth Frye: Do not stand at my grave and weep
Do not stand at my grave and weep,
I am not there, I do not sleep.
I am in a thousand winds that blow,
I am the softly falling snow.
I am the gentle showers of rain,
I am the fields of ripening grain.
I am in the morning hush,
I am in the graceful rush
Of beautiful birds in circling flight,
I am the starshine of the night.
I am in the flowers that bloom,
I am in a quiet room.
I am in the birds that sing,
I am in each lovely thing.
Do not stand at my grave and cry,
I am not there. I do not die.
Ne jöjj el sírva síromig,
Nem fekszem itt, nem alszom itt;
Ezer fúvó szélben lakom
Gyémánt vagyok fénylő havon,
Érő kalászon nyári napfény,
Szelíd esőcske őszi estén,
Ott vagyok a reggeli csendben,
A könnyed napi sietségben,
Fejed fölött körző madár,
Csillagfény sötét éjszakán,
Nyíló virág szirma vagyok,
Néma csendben nálad lakok
A daloló madár vagyok,
S minden neked kedves dolog...
Síromnál sírva meg ne állj;
Nem vagyok ott, nincs is halál.
Köszönöm a megrendítően, szép soraidat.
Várom a leveledet.
Igen így van, én is azért vagyok hogy akinek szüksége van rám, annak megfogjam a kezét.
Nagyon szép a vers, és igaz nagyon köszönöm! Koren Gizella 2010. 03. 27. 23:18
Kedves Gizella!
Testvérem miatti "hihetetlen" gyász miatt kérem tanácsát.
27 éves leszek, kétgyerekes anyuka vagyok. Az életben elég sok megrázkódtatás ért, melyek kapcsán soha nem volt, akinek kiadhattam volna a fájdalmamat. Vagy azért, mert nem volt mellettem senki, vagy mert nem értett meg. Rengeteg elfojtott kínlódás után 2006. június 10-én, az esküvőm napján, a lakodalmunk alatt, babát várva kellett átélnem a tragédiát, nálam 14 hónappal fiatalabb öcsém elvesztését, akivel annyira közel álltunk egymáshoz, hogy tudtuk a másik titkát, együtt játszottunk, együtt sírtunk és nevettünk. Minden fontosabb mozzanatot együtt éltünk át az életben. Autóbalesetben halt meg, nem volt bekötve, kirepült az ablakon. Én menyasszonyi ruhában, a mentő mögött állva és zokogva imádkoztam az életéért, vagy azért, hogy tegyen úgy vele az Isten, ahogy neki jobb. És elment... Mindenre pontosan emlékszem, még öt év után is. Ahogy felhozták az árokból, mentőbe tették, ahogy instruáltam a mentősöket, az autó mozgása a háromnegyed órás újraélesztés alatt, a defibrillátor... Minden élénken él bennem.
Három évvel előtte már átéltünk egy borzalmat; motorbalesete volt, amiből csodával határos módon épült fel. Pedig láttam az intenzív osztályon, kómában, csövekkel a testében feküdni. De kaptunk három évet ajándékba belőle, az én jó lelkű öcsémből.
Van egy 9 évvel fiatalabb húgom is, de érthető módon vele teljesen más a kapcsolatom. Imádjuk egymást, de mégis más...
A legnagyobb baj az, hogy 2009. júliusa óta pánikbetegség gyötör. Öt éve megjelentek már az első rohamok, de tavaly nyáron olyannyira felerősödtek a tünetek, hogy kénytelen voltam orvoshoz fordulni, mert már nem bírtam magamban tartani. Nagyon sokat kínlódtam, közben ott volt a család, az akkor még 2,5 éves, és hat hónapos fiam.
Kicsúsztak a kezemből a dolgok, és én ezért a rosszul, nagyon bután felfogott gyászomra fogom. Persze, amúgy sem könnyű az életem egyéb dolgok miatt sem, de a fő, a legnagyobb problémám érthetően ez. A testvérem kínzó hiánya. Az űr, amit maga mögött hagyott.
Kérem, adjon tanácsot, hogyan szabaduljak meg ettől a hatalmas tehertől, hogyan tudjam normálisan tisztelni a testvérem emlékét!
Nagyon szépen köszönöm válaszát!
Tisztelettel
V. Klaudia
Kedves Klaudia!
Fájó szívvel olvasom, ma ezeket a leveleket. Borzalmas, amikor fiatal emberek, bírkóznak a gyásszal, és még borzasztóbb, az hogy aki miatt bírkóznak, szintén fiatal ember volt.
Levelére adott válaszomat, két részre szeretném, bontani.
Az egyik a pánik betegség. Bár én magam nem hiszek benne , nagyon, de a hivatalos orvos tudomány elismeri. Önnek kisgyermeke van, ezért arra kérem, próbáljon nagyon oda figyelni a betegségére, és betartani minden orvosi utasítást
A másik a testvére iránti gyásza. Sokszor leírtam már itt, hogy mennyire fontos, ha eltudunk, attól az embertől búcsúzni aki eltávozott.
Szegény Klaudia, maga nemhogy nem tudott Tőle elbúcsizni,mert oly gyorsan történt a baleset, hanem pont élete, legszebb napját árnyékolta be, a kérlelhetetlen halál.
Nagyon fontosnak tartom, hogy elkell búcsúzni.
Ennek van az a módja, amit itt már többször leírtam, de muszály, benne hinni, mert hatásos.
Hogy, hogyan működik nem tudom, de működik. Ez valószínűleg az ember lelkét tisztítja meg a fájdalomtól.
Holdfogyatkozás idején, egy szál fehér gyertyánál, írjon egy levelet a testvérének.Úgy mintha, Ő csak elutazott volna, de mindent írjon ki magából.Nem kell 1 nap alatt elkészűlni a levélnek. A lényeg, hogy Újholdig befejezze, a teljes cselekményt. Ahogy megírta a levelet, hajtogassa össze picire, és vigye ki, folyóhoz, dobja a folyóba. Ahogy bedobta a fotóba, nézzen utána ahogy a víz elviszi a levelet, és lélekbe, ismét mondjon búcsút a testvérének.
Nagyon kérem, hogy tekintettel a betegségére, és esetleges gyógyszereire, azok mellékhatására (pl.szédülés) vigyázzon közben magára nagyon.
Kedves Klaudia. A lélek a születése pillanatába, eldönti a percet amikor elmegy. A kedves testvére, sajnos pont azt az időt választotta, ami idő Önnek a legcsodálatosabb kellett volna hogy legyen.Ezen nem lehet mit változtatni.
A testvére, örökké, ott lesz magával, és az élet legnehezebb perceiben fog segíteni.
Köszönöm, hogy megkeresett levelével, és beavatott a bizalmába. Bármi másban, ha segítehetek, keressen meg.
Szeretettel.
Testvérem már több, mint 6 éve halt meg 17 évesen. Én most vagyok 18. Az a tipus vagyok aki nem szereti kifejezni érzelmeit. Persze akkor még gyerek voltam. Nekem így jobb, ha nem sajnálkoznak rajtam. Viszont azóta is zárkózott vagyok. Nem járok társaságba, és nem is volt eddig párkapcsolatom. Mások szerint mindenkiben Őt keresem. És mindenki depressziósnak tart. Lehetséges, hogy azóta sem dolgoztam volna fel a gyászt? Tanácstalan vagyok.
Ön akkor 12 éves volt. Ez a legfogékonyabb életkor. Nem biztos, hogy attól lett zárkózott, lehet, hogy amúgy is ilyen típus lenne. Nézze az Ön korában, én sem voltam nagy társaságba járó.Ahány fiatalember, annyiféle.
Köszönöm, hogy megtisztelt levelével, próbáljuk együtt kideríteni, hogy a mások véleménye valós e.
De azt javaslom Önnek, írjon nekem egy emailt, mert ha zárkózott, akkor semmi értelme, hogy itt mindenki elött boncolgassuk az Ön lelkivilágát.
Ha úgy itélem meg, hogy valóban depressziós, akkor egyértelműen, irányítani fogom szakorvoshoz, mert azzal nem szabad játszani.De egyelőre, amíg nem ismerem meg jobban, addig nem állítom, hogy depressziós lenne.Segítek, csak keressen meg, az elérhetőségeimet, megtalálja az oldalon.
6 év, nagyon nagy idő, a gyászt már felkellett volna dolgoznia. Szerintem más gond van ott.
Koren Gizella 2010. 02. 01. 13:46
Kedves Gizella!
Köszönöm az odafigyelést, amit irányomban tanúsítasz. Valóban nem jutott el hozzám az üzenet, ennek pusztán technikai oka van: nem volt számítógépem jó ideig. Most azonban valamiféle önigazolást érzek soraidban. Valahogy automatikusan úgy cselekedtem, ahogy leírtad, hogy kéne. A ruhákat elajándékoztam a Magyar Vöröskeresztnek. Áruljuk a házat. Sajnos nem egyszerű a mai világban az ingatlaneladás. Ráadásul szegény jó anyukám még ezzel kapcsolatban is hagyott hátra némi intézni valót... Apukám elhelyezéséről is gondoskodnom kell még. Vannak egyéb dolgok is, melyeket elmondanék Neked, de nem a nagy nyilvánosság elé még így, ismeretlenül sem tárok.
Nagyon megtisztelsz, hogy megosztottad velem édesanyád elvesztésének történetét. Valóban a saját sorsom szilánkjait vélem felfedezni a történetedben. Hiába, azt gondolom semmi nem történik véletlenül. Anyukám is azt mondta nekem még mielőtt a betegsége kiderült volna, amikor még senki sem tudta mi vár ránk, hogy a 2009-es év neki az életvéget jelenti, de ha azt nem is, az egészsége nagyon megroppan. Anyukám komolyan foglalkozott a számmisztika "tudományával", a tenyérjóslás sem állt messze tőle. A misztikus témák nagyon érdekelték. Már a megszületésének körülményei is misztikusak voltak, gyakorlatilag halva született. Az orvos letakarva félretette, mondván hogy sajnálják, a baba halott. Aztán úgy jó tíz perc múlva elkezdett nyöszörögni mindenki nagy meglepetésére.
Írtad az álmok fontosságát. Nos érdekes, de eddig amiket álmodtam mindig egészséges, mosolygós volt. Többször álmodtam azt, hogy mondom neki, hogy akkor a kemó helyett más gyógymódot választunk és milyen határtalanul boldog vagyok, hogy hagyta hogy rábeszéljem erre, és így nem fog meghalni. Egyik éjjel azt álmodtam, hogy apukám (aki 82 éves és viszonylag jó egészségi állapotnak örvend, hála Istennek), haldoklott. Feküdt egy ágyban, anyukám meg mellette ült egy fotelben. Odamentem hozzá és mondtam neki, hogy apu meg fog halni. Ő mosolygott, és azt sugallta, hogy nyugi, nem lesz semmi baj. Odaléptem hozzá, könnyes volt a szemem. Végig simítottam az arcát (komolyan éreztem a bőre érintését) és elcsukló hangon azt mondtam neki, hogy anyuka ugye tudod, hogy amikor Te meghaltál az nekem sokkal jobban fájt? Ő mosolygott, letörölte a könnyeket az arcomról és azt mondta, hogy "hát persze hogy tudom". Ezután odabújtam a karjaiba és megkérdeztem, hogy akkor ezek szerint ha baj van Te velem vagy? És ő ismét mosolyogva, hihetetlen nagy nyugalmat árasztva ölelt és azt mondta, hogy "hát persze hogy veletek vagyok." Ez nagyon megmaradt bennem. Mostanában ritkábban álmodom anyukámmal. Mondjuk két napja álmodtam. Azt álmodtam, hogy már-már kiabáltam vele, hogy most már igenis mondja meg, hogy pontosan hogy is van ez a dolog a halállal?! Hogy most tényleg csak egy másik dimenzióba lép át a lélek és ott tovább él, vagy ez csak egy nagy baromság amit azért találtunk ki, hogy könnyebben túléljünk, és igazából a halál után nincs is semmi????!!!! De nem válaszolt, otthagyott vagy eltűnt, már nem tudom, de válasz nélkül hagyott az biztos! Hát igen, mostanában ez is eszembe jutott, hogy ezt az egészet csak kitaláljuk és a halállal vége, nincs Mennyország, meg halál utáni élet..... Csak hát... óriási pazarlás lenne ha ez valóban így lenne... Úgyhogy még mindig hajlok inkább az előbbire... :)
A napokban olvastam Neale Donald Walsch: Beszélgetések Istennel című könyvét (könyveit). Hmmmm... Érdekes. Most elsősorban a halállal kapcsolatos fejezetekre fókuszáltam. Nem könnyen emészthető, de nagyon elgondolkodtató.
Amúgy már alakulok. Nem mentem orvoshoz, nem szedtem gyógyszereket, inkább beszéltem a férjemmel, és segítséget kértem a lelkészünktől. Sokat segített még ha csupán két alkalommal találkoztunk is e témában. Minden esetre nagyon köszönöm Neked a segítőkészséged. Nem tartom kizártnak, hogy még hallatom a hangom, hisz oly sok megértést és támogatást adsz nekünk, hisz magad is érintett vagy sajnos....
Egy dolog azonban kérdés maradt bennem, őszintén megmondom a kiskaput keresem...
Anyukám ruháit átadtam a Vöröskeresztnek. Van azonban néhány olyan darab köztük, amit hát hogy is mondjam... na, inkább csak mondom... szóval a bátyám hihetetlen ízléssel ajándékozott anyukámnak ruhákat. Édesanyám még 70 évesen is mindig úgy lépett ki otthonról, mint aki egy divatlap címlapfotózására készül éppen. Én négy gyerek mellett nem engedhetem meg magamnak, hogy valaha is ilyen drága ruhákat megvásároljak. Anyukám mindig azt mondta, hogy ha lefogyok, nekem adja őket, mert olyan szívesen látná rajtam. Csinos, és drága ruhákról van szó. Amiket úgy éreztem nem bírnék soha felvenni, azt már elajándékoztam egy kedves barátnőmnek. Amúgy meg mindenről anyuka jut eszembe, hogy ezt még tőle kaptam, ezt ő vette a gyerekeknek, stb... de nem fájdalommal. Inkább amolyan keserédes érzés. Talán csendesedik a gyász
Azt hiszem elbúcsúzom, mert már megint velem lesz tele az oldal. :)
Legyen szép a napod, heted, az életed. És még egyszer köszönök minden jó szót, és főleg a megható kitárulkozást, amivel megtiszteltél. Ölellek: Piroska
Kedves Piroska!
Örülök, hogy eljutottak szavaim hozzád.
Örülök Annak, is, hogy Édesanyáddal, oly sokszor álmodsz. Igen érdekes, hogy ilyenkor fiatalon látjuk, őket, és egészségesen.
Az ingatlanos problémáddal kapcsolatban, ha gondolod, keress meg, az életben, ingatlanközvetítő a szakmám.elérhetőségem: gizella.koren@freemail.hu illetve 06303657053
Én megrögzötten hiszem, hogy igaz, az, hogy van túl világ, egy másik dimenzió. Bár az elkeseredés, okozhatja az ellenkezőjét.
Örülök, hogy azt írod, hogy talán csendesedik a gyász. Ez így van rendben.
Vigyázz magadra, és ha bármit segíthetek, megtalálsz.Én is ölellek.Szép napot, és szép hetet, életet kívánva:
Előszőr is, azt gondolom, adjon hálát a Mindenhatónak, hogy Édesanyja májkárosodása, ilyen hamar végzett vele. Úgy gondolom, bár nem vagyok orvos, hogy már csak a májrák utolsó státuszában láthatták a betegséget.Ha a betegség nem ilyen gyors lefolyású, bizony, a kedves Édesanyja, nagyon sokat szemvedett volna.
Mivel nem tudott, kedves Édesanyjától elbúcsúzni, nagyon fontosnak tartanám, azt a fajta búcsút, amit sok kedves embernek, akik hozzám fordúltak ajánlottam. Ez egyrészt búcsú, másrészt fontos része az elengedésnek. Ha bővebben kíváncsi rá, forduljon hozzám emailbe. gizella.koren@freemail.hu
Kedves Anita!
Január 3. most volt. Ez rettentően rövid idő. Nem akarom, ijesztgetni, de az űr amit a halál, a gyász okoz, még csak ezután következik. Ön nincs túl a legnehezebb időn, az még hátra van. A temetés utáni, hetek hónapok.
Édesanyja, Önökkel van minden percben. Érzi, hogy mennyire fáj, ez most Önnek.
És az Ő mosolya lesz, ha az Ön lelke reméljük, nem túl sokára megnyugszik. Én ebben maximálisan szeretnék, Önnek segíteni.
Van létezés a halál után. Ezt tapasztalataim alapján is bizton állíthatom Önnek. Ő mindent tud, ami magával, magukkal történik.
Valószinűleg hírt is fog adni magáról. De ez az esetek többségében, nem a gyász ideje alatt, hanem sokkal később történik.
Figyelje az álmait. A felszabadult lélek, legtöbbször álomban üzen. Minden szónak, minden betŰnek jelentősége van.
Msnen: koreng@freemail.hu skypen: gizuska95345 behívóval talál meg, főleg az esti órákban.
Azért vagyok, hogy segítsek. Ez a küldetésem.Szeretettel üdvözlöm: Gizella Koren Gizella 2010. 01. 18. 18:42
.jpg){kind=small}
.jpg){kind=small}
.jpg){kind=small}
