Szép jó napot! Az én problémám elég összetett! Van egy 13 éves lányom már pár évvel ezelõtt észre vettük a férjemmel hogy idõnként hazudik a lányom. De ugy gondoltuk hogy ez valahol ilyen idõs gyereknél természetes. Mára már odáig fajult a dolog hogy szem rebbenés nélkül hazudik nekünk. Mostanra kiderült hogy nem csak nekünk hanem az iskolában az osztálytársainak és a tanároknak is. Jelenleg ott tartunk hogy az osztálytársai már nem állnak vele szóba, nincsenek barátai sem! Hiába próbálok vele errõl beszélni egybõl sirva fakad és igér fût fát, majd 10 perc múlva kezdi az egészet elõröl! Mit tegyek? Most állunk pályaválasztás elõtt és teljesen tanácstalan vagyok. Válaszát elõre is köszönöm!

Kedves János!

Általános pszichológiai összefüggések érdekelnének.Azt mondja a pszichológia akinek magas az önbizalma azt nem érdekli más mit mond róla,akár a szemébe akár a háta mögött másoknak,mégha téves is az állítás,s ezért kár magyarázkodni,megvédeni magunk,hiszen mi tudjuk milyenek vagyunk és ez a fõ.De úgy vettem észre,h a magas önbecsülésû emberek igenis megvédik magukat.Ön szerint van itt átmenet,hogyan kellene ezt mûködtetni az emberi kapcsolatokban(az önvédelmet)Mert ha a másik nem érzi a határaimat akkor a fejemre nõhet,s mondhat bármit nekem úgymond,nem gondolva arra,h ez nekem bántó...Önnek mi a véleménye?
Másik kérdésem:egy pszichológus azt mondta,nem érdemes magunkat ostorozni az végett ha párhuzamos kapcsolatban vagyok valakivel,hanem élvezzem amíg lehet, hiszen egyenlõre úgysem tudok a házaságból kilépni,viszont ehhez jogom van.Más véleményt meg olvastam errõl pszichológustól,miszerint ez gyötrelmes helyzet és meg kell oldani mielõbb,abbahagyni a régit,kezdeni az újat.De szerintem nem minden helyzetnek van fekete fehér megoldása.Önnek errõl mi a véleménye?Köszönöm!

Üdv!
16 éves gimnazista leányzó vagyok. Nemsokára szeretném letenni a középfokú angol nyelvvizsgát, s ennek érdekében elkezdtem magántanárhoz járni. Az illetõ férfi és 51 éves. Mindig is vonzódtam az idõsebb férfiakhoz, s gyakori fantáziáim közé tartozott a magántanár-diák viszony. Izgatott a gondolat, hogy kettesben maradok vele, még ha õ nem is volt különösebben az esetem. Ennek ellenére az elsõ pár óra alkalmával még a kezeim is remegtek, de aztán világossá vált számomra, hogy õ nem olyan pedagógus, aki kikezdene egy diákjával, s csak gyerekként tekint rám. A legkiválóbb tanár, akit ismerek, – több ilyen tanárra lenne szükség az oktatásban - emellett igazán rendes, normálisan viszonyul a diákokhoz és van humorérzéke, tehát szeretek az óráira járni. Teljességgel rajongom érte, felnézem rá, s már egy hónap elteltével nagyon megkedveltem õt.
A fõbb bonyodalmak egy szép márciusi – a menzeszemet megelõzõ - napon kezdõdtek. Ilyenkor mindig jelentõsen megnõ a szex iránti vágyam, holott egyébként sem nevezhetõ alacsonynak a libidóm. (Viszont párkapcsolatom még sosem volt, bulizni se járok valami sûrûn, alkalmi szexuális kapcsolatokat sem létesítek, elsõsorban azért, mert ledönteném általa a magammal szemben felállított erkölcsi korlátokat, másodsorban nem szeretnék odáig süllyedni, hogy ócska ribancként emlegessenek abban a városban, melyben élek. Így a helyzetembõl adódóan nem tudom kiélni a szexuális vágyaimat, s kénytelen vagyok azokat magamba fojtani. Ez frusztráló számomra.) Az aznapi órán pedig más szemmel kezdtem nézni a tanárra. Kifejezetten vonzónak találtam õt. Ezt csak fokozta, hogy õ – nem távolságtartó ember lévén – míg magyarázta az egyik feladatot, egészen közel húzódott hozzám. Nagyon jól esett a közelsége, felizgatott. Halkabban, lágyabban beszélt hozzám, azon a kellemes, férfias hangján. Arca egészen közel került az arcomhoz. Féltem, hogy tekintetem elárulja, mi is játszódik le bennem, ennek ellenére mélyen a nagy kék szemeibe néztem. Ez fokozta bennem az iránta ébredõ vágyat. Természetesen a vonzalmam nem talált viszonzásra, én pedig csak vágyakozva fürkésztem tovább arcának és testének minden rezdülését. Szemeim megakadtak ajkain - melyeket oly’ szívesen éreznék ajkaimon - majd élvezettel siklottak lejjebb, végigpásztázván a testét, s elidõzvén a combjainál és ágyékánál, melyre kék színû farmernadrágja izgatóan feszült rá. Igazán beindította a fantáziámat. Kedvem lett volna azon nyomban az ölébe fészkelni magamat, érezni, ahogy teste a testemnek simul.
Ezt a napot követõen ez így ment minden órán, s szabadidõmben is egyre többet gondolok rá. Otthon utána keresgélek az interneten, képeket nézegetek róla, folyton õ jár a fejemben. Ha meglátom más diáklányokkal beszélgetni, különös féltékenység lesz úrrá rajtam. Ha több napig nem látom õt, érzem a hiányát és igyekszem minél többször, „véletlenül” összefutni vele az iskolánk folyosóján. Ilyenkor már a puszta látványa is teljesen felajz engem. Gyorsabban dobog a szívem, szinte földbe gyökerezik a lábam és remegek. Közben alaposan végigmérem õt, minden porcikája egyre vonzóbbá válik a szemeimben. Többször azon kapom magam, hogy arról fantáziálok, hogy hatalmasakat, szenvedélyeseket kefélek vele. Nagyon beindít, s bevallom õszintén, kicsit izgat a kora is. Pontosan egy idõs apukámmal, ezért olykor elgondolkodom rajta, hogy ez normális érzés e részemrõl. Egyébként nem képzelem, hogy „halálosan szerelmes” vagyok belé, meg semmi ilyesmit.  Nem stílusom belelovalni magamat bugyuta plátói szerelmekbe. Én igazi, viszonzott szenvedélyekre vágyom. Sztárokért sem rajongtam soha, csak olyan emberek iránt ébredt bennem vágy, akikkel nap mint nap kapcsolatba kerültem, akikkel meg volt a testi kontaktus. Arról már nem tehetek, ha ezek az emberek évtizedekkel idõsebbek nálam és házasok. Egyszerûen hozzájuk vonzódom. A kortársaimat észre se veszem, nem tudom õket férfinek tekinteni. Egyébként is csak néhányan próbálkoznak be nálam közülük, többnyire az idõsebb korosztály nyilvánítja ki felém tetszését.
10-13 éves koromban egy harmincas évei elején járó férfi tetszett.
14 évesen egy negyvenes tanárom. Õ testesítette meg, s testesíti meg még jelenleg is szememben a férfiideált. ( Bár, mióta az 51 éves tanárom tanít, egyre kevesebbszer gondolok rá. ) Nagyon jól tartja/tartotta magát, mindenki 10 évvel fiatalabbnak nézi/nézte a valódi koránál. Soha senkit nem találtam még annyira szexinek, mint akkor õt. Dús világosbarna hajával, kék szemeivel, férfias vonásaival, izgató hangjával, jó testfelépítésével, ápolt, stílusos megjelenésével, jó kiállásával és intelligens, udvarias, kedves, humoros, könnyed, kacér stílusával teljesen lehengerelt. Persze 45 éve alatt volt ideje kitanulni, hogy bánjon a nõkkel, hölgyekkel.  Már azt „gáznak” éreztem, hogy 14 évesen egy negyvenes férfira gerjedek, de azzal nyugtattam magamat, hogy õ fiatalabbnak néz ki a koránál. A legjobb barátnõimmel is megosztottam az érzéseimet, akik saját bevallásuk szerint undorodnak az idõsebb férfiaktól és láttam, hogy kicsit furán is néztek rám, de mégis megértõek voltak velem és mindig kiönthettem nekik a lelkemet. Elfogadták, hogy nekem õ a zsánerem és azt azért õk is elismerték, hogy tényleg fiatalabbnak tûnik a koránál. A „tüneteim” nála és a harmincas férfinél is hasonlóak voltak, mint most az 51 éves tanáromnál.
Viszont úgy érzem, ez már tényleg több a soknál. Hiszen az angoltanárom közel 40 évvel idõsebb nálam! A barátnõim szerint ez már beteges. Lehet, hogy igazuk van. Ez elgondolkoztatott, s arra a következtetésre jutottam, hogy írok erre az oldalra és kikérem más kívülállók õszinte véleményét.
Normális ez a vonzalom részemrõl? Érdemes lenne esetleg pszichológushoz fordulnom?
Elõre is köszönöm a választ!

Kedves János!

Ha másodszorra olvassa ezt a levelet, elnzést kérek a technikai hibáért.

A kislányt a savas ételek, nehezebben emészthetõ ételek hánytatják, illetve a láz, a gyógyszerek okoznak idõnként hányást. Kisebb korában az is elõfordult, hogy túlette magát, egyszer-egyszer az új ízek is meghánytatták.
Anyukámat megkérdeztem, én is a savas almától, paradicsomos ételektõl hánytam már egész kicsi koromban, illetve szinte minden betegség, pl. torokgyulladás is hányással járt. Kb. iskolás korom óta nincsenek ilyen problémáim.

Az én kislányomnál a köpködést nem kíséri hiszti, inkább úgy vélem, játékból csinálja, illetve mintha nem alakult volna ki benne az a gyakorlat, hogy amit már nem kíván, azt nem is veszi a szájába.
Étkezéseink egyébként természetes, nyugodt légkörben telnek, nem erõltetjük az evést, majdnem mindennap frissen fõzök a családnak. A kislány gyarapodásával sosem volt probléma, pedig kb egy éve rosszabbul eszik, mint elõtte, illetve válogat, pl. csak a rizst eszi meg, a husit nem; ugyanakkor mozgékony, nem sovány, nem kövér, nem sok édességet eszik, alig iszik édeset.

Még egyszer köszönöm.

Kedves János!
Kétéves kislányom mindig is elég hányós volt, ahogy én magam is annak idején. Ezért soha nem szóltam rá, ha evés vagy ivás közben az utolsó, már nem kívánatos falatot a gyermek kiköpte. Ez addig-addig ment így, hogy a kislány mára már sportot ûz a köpködésbõl. Amúgy is elég szófogadatlan, és válogatós, ezeket az életkora számlájára írom. Hiába szólok szépen vagy mérgesen, rendszeresen kiköpi az italát akár itthon, egy üzletben, a villamoson vagy a játszótéren, olykor az ételt is, és nemcsak az asztalnál. Kezd kissé kínossá válni a helyzet, ráadásul jövõre oviba kellene menni, ahol nyilván nem örülnek majd az ilyesminek. Hogyan szoktathatném le errõl? Válaszát elõre is köszönöm.

A gyerekeknek pszichológiai szempontból jó, ha elhitetjük vele a Mikulás létezését? Milyen kihatással van ez a késõbbi fejlõdésére, lelki világára?