Janda Zsuzsa
Pszichológus
Elérhetőségeim:
Cím: Budapest 1037 Remetehegyi út 106/A
Telefon: 06-30/823-37-29
E-mail: jandazsuzsa@yahoo.com (bejelentkezés)
Honlap: http://www.jandazsuzsa.shp.hu
Küldj egy kérdést szakértőnknek
gombra kattintva teheted fel!
Témakörök
Kérdezz-felelek
A kisfiam 5 éves és nagyon okos. Ám az ovit nem szereti,ennek sokszor hangot is ad.Kérdezi mikor költözünk el,hogy más oviba járhasson. A helyzet tisztázása nem vezetett eredményre,sőt. Az óvónéni is azt mondta,hogy talán ez lenne a legjobb. Ugyanis viselkedése tűrhetetlen. Nem fogad szó. Felesel,verekszik. Csúnyán beszél az óvónénivel,káromkodik,amit otthon sose szokott.Nem is tudom honnan vesz olyan szavakat. Ám amivel leginkább megbotránkoztat mindenkit az az,hogy a fütyijét mutogatja és elhívja szexelni a kislányokat a babakonyhába.Persze vele mennek,sőt a bugyijukat is letolják. Ettől az óvónéni kiborul. A viselkedés máshol is fennáll,jár szakkörbe,ahova ő maga szeretett volna menni,ám mikor ott van fetreng a földön,szintén fütyizik,más kisfiúkét nézegeti és ott is kiborít mindenkit. Ám mikor felmegyünk Pestre,ahol a nagymama él és ott megyünk el általa szeretett foglalkozásokra,mint pl. angol óvodába,ahol szintén egész nap egyedül van.Mintha kicserélték volna,az óvónő áradozik a szuper okos fejéről és dicséri. Amikor azonban jövünk haza teljesen megkergül. Próbáltam vele beszélni és azt mondta,hogy engem itt nem szeretnek,senki és nekem nem itt a helyem,mármint Akarattyán,ahol lakunk. Sérelmezi,hogy nem figyelnek rá,amikor kérdez és az volt számára a legfájóbb,mikor neki nem engedték,hogy a testvérével kerüljön egy csoportba,pedig az ott szokás. A testvére 2 évvel fiatalabb és úgy volt,ha óvódáskorba ér,akkor megy a bátyó után abba a csoportba,ám az óvónő,mikor be akartam íratni,azt mondta"nekem nem kell még egy ilyen borzalom!" Ez engem is bántott s úgy tűnt,mivel nincs még egy óvoda,hogy a kisebbik fiam nem is megy ezért óvodába,mivel minden csoport tele volt.Ám egy másik csoport óvónője megkeresett és mondta,hogy ő szívesen fogadná a kisebbik fiam.Így ő odakerült. Én viszont tanácstalan vagyok,tényleg a költözés a megoldás? A nagy fiamnak az iskola se tetszik,máshol akar élni. Amikor nyaralni megyünk,mint pl. az idén Sopronba,ahol apartmant béreltünk,nagyon boldog volt,mindaddig,míg ki nem derült,hogy csak 2 hétig vagyunk ott. Akkor csalódottan felkiáltott:-Anya,hát nem lakni jöttünk ide? Mi lehet a baj? Mit tegyek?Köszönöm a segítségét!
érdemes lenne felkeresni a helyi nevelési tanácsadót, mert leveléből úgy tűnik, hogy van néhány kibogozandó kérdés.
Az egyik ilyen, hogy a családban hogy vannak a szerepek: ki a főnök, ki dönt a kérdésekben, kin, min múlik, hogy hol laknak, milyen intézménybe járnak stb
A másik, hogy mi okozza 5 éves kisfia beilleszkedési nehézségét. Provokatív viselkedése, fütyizése olyan tünet, amivel egyre rosszabb helyzetbe hozza magát.
A harmadik, hogy miért nem érzik jól magukat a gyerekek, mire van igazán szükségük, mi jelentene számukra biztonságot. Ezek tisztázásához lenne érdemes szakembert felkeresni, még az előtt, hogy a költözés kérdésben döntés születne. Janda Zsuzsa 2012. 01. 22. 10:56
Gyermekem folyamatos fizikai bántalomnak van kitéve az iskolában ,a tanárok folyamatosan szinte napi rendszerességgel bántják.Az osztálytársak csúfolják és kinevetik,sírva jön haza az iskolából.Kérem segítsen.Egy kétségbe esett szülő.
Kedves Szülő,
a legelső dolog az lenne, hogy be kellene menni az iskolába, és tisztázni az ott kialakult helyzetet. A levélből ugyanis nem derül ki egyértelműen, hogy ez a gyerek megélése az iskolával kapcsolatban, vagy ezek a tények. Szerintem mindenképp fontos beszélni a tanárokkal/osztályfőnökkel ahhoz, hogy Ön, mint szülő, jobban, több szempontból is lássa a helyzetet. (Nem tudom, hogy hány éves a gyerek, de az is előfordulhat, hogy ő torzítja a valóságot.)
Mindenképp érdemes - lehetőleg higgadtan - a helyzetet tisztázni, a másik fél (tanár/tanárok) álláspontjának meghallgatásával. Ha ebből a beszélgetésből is az derül ki, hogy tényleg ennyire rossz a helyzet, akkor az ottani pedagógusok segíthetnek abban, hogy a gyerek milyen támogatásra szorul, illetve, hogy ezt ők helyben meg tudják-e ezt oldani, vagy, hogy kihez lehet fordulni.
Az is előfordulhat, hogy csak a gyerek érzi úgy, hogy folyamatosan bántják, csúfolják őt a pedagógusok és a többiek, ebben az esetben sem baj, ha ezzel tanárai is tisztában vannak, mert közösen jobban meg lehetne érteni, hogy miért alakult ez így ki.
A helyi nevelési tanácsadó munkatársai, vagy az iskolapszichológus is bevonható a folyamatba.
Mivel a gyerek sok időt tölt az iskolába, nem érdemes hagyni méginkább elmérgesedni a helyzetet, hanem mielőbb időpontot kell kérni az osztályfőnöktől, hogy lehessen látni, meg lehessen érteni, hogy miről is van szó. A helyzet tisztázása nélkül ugyanis kevés az esély arra, hogy bármilyen segítő beavatkoás hatékony lehetne.
ha a gyerek nem fáradt, kialvatlan napközben, akkor az is lehet, hogy ilyen az alvásigénye. Lehet persze az is, hogy a kamaszkori változások miatt borult fel az alvási ritmusa. Arról nem írt a levélben, hogy miért nyugtalanítja ez Önt, illetve, hogy a fiú számára gond-e ez, illetve, hogy mióta nem tud elaludni. Azt hiszem a gyógyszer szedése előtt érdemes lenne végiggondolni a kamasz napirendjént, talán be lehetne iktatni a délutánba valamilyen rendszeres mozgást, fizikai leterhelést. Este 10 után már nem kellene sem TV-t néznie, sem számítógépeznie, hanem pl. olvashatna, zenét hallgathatna. Ha a gyerek szorong amiatt, hogy nem tud elaludni, akkor lehetne vele beszélni arról, hogy mitől fél. Janda Zsuzsa 2012. 01. 10. 06:51
érdemes lenne megpróbálni valamilyen helyettesítő tárgyat (kendőt, puha labdát, plüs állatot,) találni, amit a kisfiú szorongathat, gyűrögethet. Ezt kellene mindig felkínálni neki a mell helyett, akár úgy is, hogy ruhájára illeszti.
Szerintem is a biztonságkereséséről, találásról van szó, "a nyilvánosság" véleménye nem fontos, az viszont annál inkább, hogy Önnek okoz kellemetlenséget Azért javaslom, hogy próbáljon meg valamit a kezébe adni, amibe megkapaszkodhat, hogy a rossz érzések ne állhassanak kettejük közé. Természetesen előbb-utóbb spontán módon is leszokik erről, ennek az ideje rövidíthető azzal, ha mások (apuka, rokonok, barátok) ölében is van. Janda Zsuzsa 2012. 01. 01. 11:14
kedves doktornő!kérném segítséget.3gyerekes anyuka vagyok. a legidősebb lányom 18éves.9honapja van egy kapcsolata és mi elfogadtuk sőt meg is szerettük a fiút.sajnos minnél nagyobb szabadságot adtunk annál önállóbb akart lenni és ez odáig vezetett hogy elköltözött a fiúhoz de előtte szigorunkat \"értékelte egy fiatalok által használt közösségi oldalon.férjemet bár aki csak nevelőapja de 5éves kora óta neveli szeretetben megverette volna. . haraggal váltunk el és teljesen összeomlottam és tudom hogy engedékenységünk vezetett ide de minden amire neveltem az most összeomlott nem tudom hogyan tudom feldolgozni ezt muszály a két kicsi miatt talpon maradnom de nagyon fáj ez az egész köszönöm válaszát
Kedves Anyuka,
elhiszem, és megértem, hogy rosszul esett Önnek, hogy a lánya mást választott, elköltözött a barátjához, de ezt szerintem lehet úgy is értelmezni, hogy felnőtt, képes volt önálló döntést hozni, igyekszik leválni, és önállósodni. Ebből a szempontból Ön és a párja nagyszerűen teljesítették szülői kötelességüket. Lehet ugyanis, hogy ehhez a fontos, nehéz és komoly döntéshez a lánynak szüksége volt arra, hogy eredeti családjával szembe forduljon (a harag és az írás tette könnyebbé a költözést). Az is lehet persze, hogy rossz döntést hozott a gyerek, de akkor még inkább szüksége van a szülői támogatásra. Érdemes lenne a dolog pozitív üzeneteit keresni, mert az, hogy az Ő igényeit vette korábban is figyelembe - az "engedékenység" - jó alapot ad arra, hogy a mindenki számára vágyott kapcsolatot helyreállítsák.
kEDVES ZSUZSA!
Bizalommal fordulok Onhoz, kerem segítsen nekem. A párom (férfi) bevallja, hogy most depressziós, az állandó mókuskerék és nem tudja mi váltja ki. Ő is érzi, hogy nem normális, hogy az egyik percben azt mondja szeret, a másikban pedig azt, hogy már jó ideje nem szeret szerelemmel, csak barátilag, mint embert. 2009-ben szakítottunk 8 hónapra egy másik nő és az én depim miatt, de megváltoztam, meggyógyultam, igy hazajott. Szuletett is egy kislanyunk, most 9 honapos.
Ha rossz kedve van fenyeget, hogy elhagy, hogy hetvegenkent nala lesz a gyerek, pedig ha itthon van minimalis amit foglalkozik vele, van, hogy ket-harom napig nem is latja,hisz ejszaka jon haza. Het napbol 4-szer 21-24 ora kozott jon haza. Nem beszelget velem, ritkan csokol meg, is ritkan szeretkezunk. Azzal ervel, hogy vele tudja nem lehet elni, es tudja, most vele van a gond. Mikor azt mondtam neki,hogy akkor koltozzon el okt. vagy nov. elsejevel, azt mondta ezt o szabalyozza és nem akar minket elhagyni. Abban bizik,hogy ha nagyobb lesz a kicsi, akkor ismet jol fogja magat erezni velem. Hianyzik neki a kikapcsolodas, a kirandulas, hogy megszalljunki valahol, moziba, biliardozni, bowlingozni menjunk, de a kicsi mellett ezeket meg nem lehet. Azt mondta, mikor beszeltunk errol, lehet, hogy akkor minden rendbe fog jonni, ha ki tudunk szabadulni a mokuskerekbol, de kerdes, addig egyutt maradunk-e. Kezdetben mindig azt mondta, hogy velunk akar elmenni kirandulni, pihizni, setalni stb. nem massal, de mivel parszor rosszul sult el (gyerek hisztizett, nem volt konnyu etetni, tisztaba rakni, altatni ut kozben) elkedvetlenedett, es mar inkabb egyedul megy a haverokkal beszelgetni, vagy csak az anyjanal pihen a lakasaban, mig o dolgozik. Olyan,mintha idegesitene egy kisgyerek, meg akkor is ha az ove. De nem ertem, akkor miert akarja elvinni minden hetvegen egy esetleges szakitaskor. Pokhendi, kotekedo, fenyegetozo, lekezelo a stilusa, de ha eszhez ter, kedves, szivemnek kicsimnek hiv. Nem tudom mi ez a kettosseg nala, es mit tehetek csaladunk egyutt maradasaert. Mig terhes voltam honapokig nem kelhettem fel, veszelyeztetett terhes voltam, aztan a picivel nem tudunk kimozdulni. Masfel-ket eve nem tudunk ugy idot szanni egymasra, ahogy szeretnenk, foleg a parom, aki megbolondul ha otthon kell lennie,hiszen leteleme a joves-menes.Azt is elismeri,hogy valoszinu mostanra sokallt be attol, hogy nem tudunk eleget mozogni, csak 1-2 orat tudunk itthonrol elszakadni. Bizom benne, hogy megvarja mig a kicsi nagyobb lesz, ehet mar szendvicset es tobbet tudunk kimozdulni es konnyebben. Anyagilag is eleg rosszul allunk a honap vegen egyik naprol a masikra elunk.
Kerem szepen szakertelme segitsegevel adjon nekem tanacsot, irja le a velemenyet a kialakult helyzetrol és adjon egy-ket megoldasi alternativat, mert szamomra a mi csaladunk a legfontosabb, es orulnek ha egybetarthatnam.
Koszonom szepen kedves segitseget: Kati
Kedves Kati,
ha van lehetőségük, érdemes lenne család- vagy párterápiába elmenni - a helyi nevelési tanácsadóba, vagy gyerekjóléti szolgálathoz, mert a leveléből az látszik, hogy gyerekük megjelenése a családban, még bizonytalanabbá tette kapcsolatukat.
Ha erre nincs mód, érdemes lenne inkább a pozitív dolgokat keresni, észrevenni megerősíteni a másikban. Ha Önök ketten, mint szülők, úgy érzik, hogy összetartozni szeretnének, akkor támogassák egymást addig is, míg a kicsi akkora nem lesz, hogy a közös családi programokban már nemcsak, mint "nehezítő tényező" szerepel.
Ha párja későn ér haza, akkor is ossza meg vele gyermekük új, nagyszerű teljesítményeit, segítse az apukát abban, hogy jobban részesévé válhasson életüknek. Ne a félelmei vezéreljék, hanem azok a dolgok, amik miatt egymást választották. Sokat jelenthet az is, hogy Ön bízik abban, azt szeretné, hogy mint család közösen, jól működnek együtt. Ha Ön túl tudott jutni nehézségein, akkor azt közvetítse párja felé, hogy ő is meg tud bírkózni velük.
Tudnia kell, hogy minden család életében a kisgyermek jelenléte nem csak öröm, hanem egy fordulópont is, sok nehézséggel. Természetes, hogy mindkét fél, de különösen az apák, akik kevésbé veszik ki a részüket a gyerek körüli mindennapi teendőkből megkérdőjelezi, hogy tényleg ezt akarta-e.
Meg lehetne próbálni közös terveket "gyártani" egy, öt huszonöt évre előre....
hátha ezek ideiglenesen pótolnák a hiányzó közös élményeket.
Sok erőt, és kitartást!
érdemes lenne elvinni a gyereket szakemberhez, hogy kiderüljön, hogy miért szeretne lány lenni. Nem gondolom, hogy a hormonkezelés a magyarázat. Szülőként pedig el kell fogadni a kisfiút olyannak, amilyen, tiltással, büntetéssel, aggodalommal biztosan nem lehet változtatni a helyzeten. Janda Zsuzsa 2011. 07. 06. 07:25
Kedves Zsuzsa!
Általánosságban érdekelne pszichológiai háttere az olyan típusú embereknek akik bűntudatot akarnak ébreszteni a másikban.Mikor azt mondja valaki,h én tudhatnám,h én gondolhattam volna....Vagy mikor letol az illető mert nem vettem fel a telefont....Azt vettem észre,ők,akik ezt csinálják,nem csak velem,másokkal is így viselkednek,s nem én váltom ki.Szeretetteljes szülői hátterem volt,most 35éves vagyok,a szüleim sosem várnának el semmit.Nem önzők,énközpontúak.Barátaimmal is megy az adok-kapok tisztelet.Tehát úgy gondolom jól működtetem a kapcsolataim,de mit kezdjek a fent leírt típussal...Szerintem nekem nem kellene bármit is "tudnom",nem kellene bármit is "gondolnom"...stb...Én sosem várok el,sztem a szeretetnek nincs is köze az elvárásokhoz.Itt egy példa,ez épp a férjemmel történt meg:megszületett a babánk s az anyukája rögtön úgy hívta fel,h miért nem telefonál már neki,mikor ő tudhatná,h várja...(alig bújt ki a pici,nem ő volt a legfontosabb...)Vagy mikor nekem mondja,h igazán felvehetném a telefont,ha hívja a fiát,ha ő a férjem nem veszi fel....Én nem veszem fel senkiét egyébként..Én tiszteletben tartom ha vki nem tudja felvenni,és azt gondolom,hogy épp nem tudja,nem személyes támadásnak veszem...Van 2 ilyen ember is a közvetlen környezetemben akiktől soha nem lehet tudni,mit kap meg az ember éppen...Vagy egy másik példa: egy ismerősm akinek feljánlottam,h tolja a babakocsit....kitört belőle,hogy már jó,hogy ezt mondtam,igazán mondhattam volna már.....(??..miért nem szól?Kérdtem én....nem válaszolt semmit)
Vagy egy családtag,egy idős nő,akit meghívtak vendégségbe,s kifogásolta a vendéglátók háta mögött,milyen irigyek voltak vele a süteménypakolást illetően...holott ő egyszer sem hívta őket meg,s sztem nem kötelessége senkinek sütit ajándékozni.Én megköszöntem,h kaptam,nemhogy még kifogásoljam.Szerintem ez önzőség és alulfejlett érzelmi intelligencia.Mi a véleménye?S hogy érdemes lereagálni?Visszaszólásra megsértődnek,soha bocsánatot nem kérnének....de ha hagyom,csak nekem esik rosszul.Anyósom ha összetalálkozunk épp az utcán s nem megyek fel,megsértődik...holott rendszeresen látogatjuk őket,de már ne sok kedvem van átmenni,mert semmi nem jó.Miért csinálják ezt?Köszönöm,h segít az emberek kiismerésében!
Kedves Levélíró,
csak a saját működésmódunkon tudunk igazán változtatni, ezért sokkal fontosabb kérdés, hogy miért zavarja ez Önt, miben akadályazozza, miért esik ez rosszul önnek?
Igényeink, elvárásaink, szükségleteink megfogalmazásában, kifejezésében, érvényesítésében különbözőek vagyunk, mindenki úgy érzi, hogy az a helyes mód, amit ő alkalmaz...
Szerintem ezeket nem érdemes jó vagy rossz kategóriák alapján minősíteni, sokkal inkább a másik - és legfőképpen saját magunk - megértésére érdemes törekedni.
Az is teljesen egyéni, hogy kinek mi a fontos egy-egy helyzetben, szóval a harmonikus együttműködésnek, együttélésnek a legfőbb záloga, ha igyekszünk a másik indítékaiba is belelátni, és megkülönböztetjük az általunk alakítható és a nem befolyásolható dolgokat, és eszerint reagálunk a helyzetekre. (Van aki meghallja, hogy ha megmondja, hogy mit szeretne, van olyan is, aki nem tud kibújni a bőréből...)
Azaz nem helyes és helytelen viselkedési módok léteznek, hanem emberek, akik így vagy úgy működnek. Ha ezt képesek vagyunk megérteni, elfogadni, akkor, talán jobban érezhetjük magunkat...
Kedves doktornő!
Egy tündéri 7 éves kislány anyukája vagyok. Kislányom aranyos okos ügyes, isten igazából az a gyerek akivel nincs gond az óvodába. Könnyen tanul, jól motiválható, érdeklődő. Én még is kétségbe vagyok esve,mert saját korosztályával nagyon nehezen barátkozik, visszahúzódó,félénk és nagyon-nagyon szerény. Míg más gyerek még azzal is eldicsekszik amit alig tud, ő szinte mindent titokba tart. Alig van barátja. A csoportjából két kislánnyal barátkozik, és az útcánkból is csak egy barátnője van. Kedvenc játéka, ha valmelyik kis álatka \"bőrébe bújhat\". Persze ő is társasozik,rajzol mint a többi,de legjobban kis álatka szeret lenni,még akkor is ha néhány csoporttársa kineveti ezért, no meg azért is mert ő még nem ismeri az éppen aktuális \"sztárokat\" a tévéből. Viszont balettozik,lovagol,műkorizik. Ott minden más. Az edzői imádják és ő is rajong értük. Ott mindent tudnak róla, és persze rólunk is. (perzse ő mesél)És persze az ottani gyerekekkel is jól meg van,de nem barátkozik csak egy kislánnyal. Lovagolni meg abarátnőjével jár. Talán sokan irigyelnek is érte, de én kétségbe vagyok esve, mert attól félek, hogy az iskolába nagyon nehéz dolga lesz. Attól félek, hogy ő lesz az a kislány, akit csak jól ki fognak használni, mert olyan aranyos,kedves,rendes.Hogy tudok én neki segíteni? Miért van az hogy a felnőtekkel jól megvan,de a gyerekekkel nehezen teremt kapcsolatot. Az óvónők mindig azt mondták legyünk türelemmel, megváltozik. Én még is attól tartok,hogy túlzott szeretetemmel,törődésemmel valamit elrontottam.A családjával óriási a szája,kiáll az érdekéért,de gyerekek között minden bátorsága elszáll. Ön szerint ki tuna nekem segíteni? Attól tartok ezt ő nem foja csak úgy kinőni. Előre is köszönöm segítségét. Enikő
Kedves Enikő,
szerintem a legtöbbet azzal tud segíteni, ha elfogadja kislányát olyannak, amilyen, és bízik abban, hogy a gyerek tudja, hogy mi a jó neki.
Nem teljesen értem, hogy miért fél attól, hogy az iskolában majd kihasználják, mikor a leveléből úgy tűnik, hogy a különórákon a kislány nagyon jól teljesít, szeretik, elismerik.
Ha a felnőttekhez jól tud kapcsolódni, és a gyerekek közt is vannak barátai, akkor mi a gond? Nem gondolom, hogy baj lenne, hogy szívesen bújik valamilyen kisállat szerepébe, és azt sem, hogy nem ismeri az aktuális "sztárokat". Az hogy nem dicsekszik el azzal amit tud, szintén nem probléma.
A kortárs kapcsolatok fontossága csak a későbbi években lesz majd meghatározó, majd nyilván azt is megtapasztalja, kikísérletezi, hogy hogyan tudja érdekeit a gyerekközösségben is érvényesíteni.
Nekem leveléből úgy tűnik, hogy egy igazán nagyszerű kislánya van, akire büszke lehet.
16 éves gimnazista leányzó vagyok. Nemsokára szeretném letenni a középfokú angol nyelvvizsgát, s ennek érdekében elkezdtem magántanárhoz járni. Az illető férfi és 51 éves. Mindig is vonzódtam az idősebb férfiakhoz, s gyakori fantáziáim közé tartozott a magántanár-diák viszony. Izgatott a gondolat, hogy kettesben maradok vele, még ha ő nem is volt különösebben az esetem. Ennek ellenére az első pár óra alkalmával még a kezeim is remegtek, de aztán világossá vált számomra, hogy ő nem olyan pedagógus, aki kikezdene egy diákjával, s csak gyerekként tekint rám. A legkiválóbb tanár, akit ismerek, – több ilyen tanárra lenne szükség az oktatásban - emellett igazán rendes, normálisan viszonyul a diákokhoz és van humorérzéke, tehát szeretek az óráira járni. Teljességgel rajongom érte, felnézem rá, s már egy hónap elteltével nagyon megkedveltem őt.
A főbb bonyodalmak egy szép márciusi – a menzeszemet megelőző - napon kezdődtek. Ilyenkor mindig jelentősen megnő a szex iránti vágyam, holott egyébként sem nevezhető alacsonynak a libidóm. (Viszont párkapcsolatom még sosem volt, bulizni se járok valami sűrűn, alkalmi szexuális kapcsolatokat sem létesítek, elsősorban azért, mert ledönteném általa a magammal szemben felállított erkölcsi korlátokat, másodsorban nem szeretnék odáig süllyedni, hogy ócska ribancként emlegessenek abban a városban, melyben élek. Így a helyzetemből adódóan nem tudom kiélni a szexuális vágyaimat, s kénytelen vagyok azokat magamba fojtani. Ez frusztráló számomra.) Az aznapi órán pedig más szemmel kezdtem nézni a tanárra. Kifejezetten vonzónak találtam őt. Ezt csak fokozta, hogy ő – nem távolságtartó ember lévén – míg magyarázta az egyik feladatot, egészen közel húzódott hozzám. Nagyon jól esett a közelsége, felizgatott. Halkabban, lágyabban beszélt hozzám, azon a kellemes, férfias hangján. Arca egészen közel került az arcomhoz. Féltem, hogy tekintetem elárulja, mi is játszódik le bennem, ennek ellenére mélyen a nagy kék szemeibe néztem. Ez fokozta bennem az iránta ébredő vágyat. Természetesen a vonzalmam nem talált viszonzásra, én pedig csak vágyakozva fürkésztem tovább arcának és testének minden rezdülését. Szemeim megakadtak ajkain - melyeket oly’ szívesen éreznék ajkaimon - majd élvezettel siklottak lejjebb, végigpásztázván a testét, s elidőzvén a combjainál és ágyékánál, melyre kék színű farmernadrágja izgatóan feszült rá. Igazán beindította a fantáziámat. Kedvem lett volna azon nyomban az ölébe fészkelni magamat, érezni, ahogy teste a testemnek simul.
Ezt a napot követően ez így ment minden órán, s szabadidőmben is egyre többet gondolok rá. Otthon utána keresgélek az interneten, képeket nézegetek róla, folyton ő jár a fejemben. Ha meglátom más diáklányokkal beszélgetni, különös féltékenység lesz úrrá rajtam. Ha több napig nem látom őt, érzem a hiányát és igyekszem minél többször, „véletlenül” összefutni vele az iskolánk folyosóján. Ilyenkor már a puszta látványa is teljesen felajz engem. Gyorsabban dobog a szívem, szinte földbe gyökerezik a lábam és remegek. Közben alaposan végigmérem őt, minden porcikája egyre vonzóbbá válik a szemeimben. Többször azon kapom magam, hogy arról fantáziálok, hogy hatalmasakat, szenvedélyeseket kefélek vele. Nagyon beindít, s bevallom őszintén, kicsit izgat a kora is. Pontosan egy idős apukámmal, ezért olykor elgondolkodom rajta, hogy ez normális érzés e részemről. Egyébként nem képzelem, hogy „halálosan szerelmes” vagyok belé, meg semmi ilyesmit. Nem stílusom belelovalni magamat bugyuta plátói szerelmekbe. Én igazi, viszonzott szenvedélyekre vágyom. Sztárokért sem rajongtam soha, csak olyan emberek iránt ébredt bennem vágy, akikkel nap mint nap kapcsolatba kerültem, akikkel meg volt a testi kontaktus. Arról már nem tehetek, ha ezek az emberek évtizedekkel idősebbek nálam és házasok. Egyszerűen hozzájuk vonzódom. A kortársaimat észre se veszem, nem tudom őket férfinek tekinteni. Egyébként is csak néhányan próbálkoznak be nálam közülük, többnyire az idősebb korosztály nyilvánítja ki felém tetszését.
10-13 éves koromban egy harmincas évei elején járó férfi tetszett.
14 évesen egy negyvenes tanárom. Ő testesítette meg, s testesíti meg még jelenleg is szememben a férfiideált. ( Bár, mióta az 51 éves tanárom tanít, egyre kevesebbszer gondolok rá. ) Nagyon jól tartja/tartotta magát, mindenki 10 évvel fiatalabbnak nézi/nézte a valódi koránál. Soha senkit nem találtam még annyira szexinek, mint akkor őt. Dús világosbarna hajával, kék szemeivel, férfias vonásaival, izgató hangjával, jó testfelépítésével, ápolt, stílusos megjelenésével, jó kiállásával és intelligens, udvarias, kedves, humoros, könnyed, kacér stílusával teljesen lehengerelt. Persze 45 éve alatt volt ideje kitanulni, hogy bánjon a nőkkel, hölgyekkel. Már azt „gáznak” éreztem, hogy 14 évesen egy negyvenes férfira gerjedek, de azzal nyugtattam magamat, hogy ő fiatalabbnak néz ki a koránál. A legjobb barátnőimmel is megosztottam az érzéseimet, akik saját bevallásuk szerint undorodnak az idősebb férfiaktól és láttam, hogy kicsit furán is néztek rám, de mégis megértőek voltak velem és mindig kiönthettem nekik a lelkemet. Elfogadták, hogy nekem ő a zsánerem és azt azért ők is elismerték, hogy tényleg fiatalabbnak tűnik a koránál. A „tüneteim” nála és a harmincas férfinél is hasonlóak voltak, mint most az 51 éves tanáromnál.
Viszont úgy érzem, ez már tényleg több a soknál. Hiszen az angoltanárom közel 40 évvel idősebb nálam! A barátnőim szerint ez már beteges. Lehet, hogy igazuk van. Ez elgondolkoztatott, s arra a következtetésre jutottam, hogy írok erre az oldalra és kikérem más kívülállók őszinte véleményét.
Normális ez a vonzalom részemről? Érdemes lenne esetleg pszichológushoz fordulnom?
Előre is köszönöm a választ!
kamasz korban sok minden olyan is "normális", ami más életkorokban nem....
A levél alapján egyáltalán nem egy "beteges személyiséget" érzékeltem, sokkal inkább valaki olyat, aki kíváncsi és eredeti, akinek igénye, hogy rálásson saját működésmódjára, vonzalmaira, kapcsolataira.
Pszichológushoz azért lehet, hogy érdemes lenne elmenni, hogy tisztázni tudja, hogy miért nem érdelik a kortársak, miért az apja korabeli férfiakhoz vonzódik, nem mert kóros, hanem mert talán könnyebben tudna jól választani, ha jobban megértené saját motivációit.
A legjobbakat kívánom! Janda Zsuzsa 2011. 05. 16. 14:59
Azzal a problémával fordulok önhöz, hogy a 20 éves lányom gyakran ugy érzi,hogy mindenki rajta röhög a szórakozó helyen ahova elmegy hétvégén. Keresi az okát ,hogy miért röhögnek rajta,minket kérdezget róla. Szerintem félre érti ahelyzetet a lány.Valamint nagyon fél a fertózésektől. Nagyon gyakran és sokáig mossa a kezét.Jellemző még hirtelen idegesség ilyenkor esetleg le is dob dolgokat. Mit tegyek, kell e orvoshoz vinni , vagy csak elég a szerető család és megértés. Félek, mivel én is szedek anti depresszánsokat, nyugtatókat és ha ne m megfelelő gyógyszert kap az ember súlyosak a mellékkhatások.Illetve, jó e ha homeopata orvoshoz viszem,vagy elég lehet e a magneB6.Válaszát köszönöm.
az nem derült, ki, hogy a lány mit gondol saját magáról, akar-e változni, változtatni. Ha igen, érdemes pszichológushoz fordulnia. Ha "csak Ön aggódik" miatta, akkor azt mindenképpen tudnia kell, hogy a fiatal felnőtt kor, mindenkinek az életében egy nehéz időszak, fordulópont (ha úgy tetszik krízis). Nagyon fontos, hogy a lány bevonásával hozzanak döntést a további teendőket illetően. Szülőként, mindig is azt "kell" közvetítenünk gyermekünk felé, hogy elfogadjuk, szeretjük őt, szeretnénk megismerni, és ha neki szüksége van ránk, tudhatja, hogy mellette állunk, támogatjuk Őt, de elfogadjuk azt is, hogy saját életvitele már az ő felelőssége. Janda Zsuzsa 2011. 04. 05. 12:46
lehet hogy kicsit zürzavarosan irtam de remélem érteni lehet belöle valamit. elöre is köszönöm válaszát tisztelettel egy szeretö anyuka
szerintem érdemes lenne a helyi Nevelési Tanácsadóhoz fordulni, ahol a szakemberek megnézhetnék mindkét gyereket, és Önnel is beszélgetnének, és segítséget kaphatna ahhoz, hogyan tudja úgy szeretni őket, ahogy az nekik is a legjobb. Janda Zsuzsa 2011. 03. 31. 21:36
Problémám a következő: párommal 8 éve élünk együtt , 5 éve házaságban. Előző kapcsolatából van egy 15 ées fia, nekünk pedig egy 3 éves lányunk és egy öt éves fiunk. Mint minden családban voltak rossz és jó időszakaink. Végre nyugodtan haladó életünket - új helyre költöztünk, a munkám is megoldodott - az kezdi nagyon megváltoztatni, hogy 35 éves feleségem a gyes végéval munkaerőpiaci hiányra és egy stabil munkahely megteremtésére hivatkozva jelentkezett egy rendőrképző iskolára. Én ezt már az elejétől kezdve elleneztem, véleményem szerint ezt már nem ilyenkor , ilyen háttérrel kell elkezdeni, a munka veszélyei, a beosztások, a rengeteg fizikai és tanulási feladatok miatt. Féltem és szeretem őt. Ő ezt nem fogadja el, s ez a családunkat is megosztja. Komoly vitáink vannak nap mint nap. Látom kimerült, fáradt stresszes, s személyisége is teljesen kifurdolt magából. Harcias céltudatos, kissé hanyagol minket, s nem érti miért mondom amit mondok. Ő csak azt gondolja, hogy én meg akarom őt győzni, akadályozni, pedig a szemét próbálom felnyitni csak, h szerintem rossz úton jár. Ráadásul a gyermekek feügyelete miatt a saját szülei közül mindíg valaki nálunk lakik - ők ezzel támogatják - ezzel felborítva az ő és a mi eddig megszokott életritmusunkat. Olyan dogokat tesz és olyan dolgokkal foglalkozik amit eddig soha. Szép nőies nő, szereti a ruhákat a külsőket, most meg zubbonyba falat mászik, kuszik és 20 km-t fut.Még a dohányzásra is rá rá kezd, pedig eddig hősies ellenpropagandistája volt. úgy érzem az ottani közeg nincs rá jó hatással, 20-25 évesek között más érdeklődési körbe került mint eddig volt. Nem ismerek rá s nem bírok vele. Sok éves nehéz időszakaimnak köszönhetően ez az utolsó cseppként váltotta ki belőlem azt, hogy jelenleg orvosi kezelés alatt álok. DE ez sen téríti jobb belátásra. Bár néha kb. 1-1 napra belátja, hogy mást kellene keresnie, amiben maximálisan támogatnám, de aztán mintha megint nem ő lenne, újra megfordul s minden megy tovább. Én már totálisan a betege vagyok ennek a dolognak, de nam akar ezen változtatni. A gyerekein is érzik valami nincs rendben, a pszhiáterem javaslatára párterápiás kezelésre jelentkeztünk - most várjuk az első alkalmat - s közben az is felmerült a részéről, hogy lehet nem kellene együtt folytatnunk. Egyszerűen nem ismerek rá, s leírhatatlanul félek, hogy elveszítem őt és családomat. Bennem 200 % törekvés van a javulára, de benne ezt kevésbé látom.
Mi lehet ez a nagy fordulat, hogy csak ő számít mi és legkevésbé én?
Az ellenkezés módszerét már feladtam de nam tudom tétlanül szemlélni ezt.
Váromtisztelettel gyors válaszát, mert ezt számomra tragikus és egyben szörnyű látni és megélni. Mint egy rossz álom, alig várom véget érjen.
Köszönettel:
Zoltán
a párterápia nagyon jó ötlet.
Addig is azt gondolom, hogy próbálja megérteni, hogy feleségét mi motiválhatja. Ön az aki leginkább ismeri, aki közel áll hozzá. Azt közvetítse felé, hogy megérteni, nem megváltoztatni akarja őt, fejezze ki, hogy Önnek nagyon fotos mind Ő maga, mind a kapcsolatuk, ossza meg vele félelmeit, kérje a segítségét. Nagyon más ugyanis, ha valaki támadást érzékel vagy ha segélykiáltást hall a másiktól. Janda Zsuzsa 2011. 03. 25. 13:10
Kedves Doktornő!
Egy nyolc éves csodálatos kislány anyukája vagyok, nagyon szeretem őt, a legcsodálatosabb dolog az életemben.Most mégis problémáink vannak és szeretném a segítségét kérni. Az életünk szerencsére úgy alakult, hogy a szülés utáni öt évet itthon töltöttem először gyesen ,majd idős szüleimet ápolva. A bajok akkor kezdődtek amikor dolgozni kezdtem. A kereskedelemben dolgozom elég stresszes munkakörben, napi kilenc órát,és sajnos minden szombaton délelőtt is. Nagyon keveset vagyok vele, ha az apja is dolgozik sajnos a mamára marad. Iskolába jár most második osztályos, kitűnő tanuló és én nagyon büszke vagyok rá. Nos, probléma akkor van, ha nemet mondok valamire, vagy nem engedek meg valamit. Hisztizni kezd, ha boltban vagy valahol máshol vagyunk akkor ott. Vidékről járunk egy közeli nagyvárosba iskolába, korán hat óra körül ébresztem reggel,ami sokszor nem megy könnyen. Próbáltam már, hogy korán aludni küldöm, szerintem ki is piheni magát. Próbáltam elviccelni a dolgot, egy egy vicces ruhával csikizéssel mindennel de sokszor semmi nem segít. Én végül elveszítem a türelmemet és előfordul hogy a hangomat is felemelem. Kérem adjon tanácsot hogyan oldhatnám meg ezt a problémát, mert félek, hogy később nagyobb bajok származhatnak ebből. De mindenre sem szeretnék és nem is tudok igent mondani neki. előre is köszönöm.
Tisztelettel:
Mária
Kedves Mária,
nem is kell mindenre igent mondani, de azt sem kell elvárni, hogy a kislány reggel 6-kor ne nyűgös legyen. Nem akkor lehet vele játszani, hanem érdemes beépíteni a hetirendben valamikor olyan félórát, órát, amikor a gyerek lehet a főnök, ő javasolhat, kezdeményezhet, az ő akarata érvényesülhet. Ezeknek a játékoknak a során néha esetleg ön is lehet "hisztis", és akkor utána lehet az egészről beszélgetni.
A reggeli felkelésre visszatérve pedig, meg lehet beszélni, hogy ígyis-úgyis fel kell kelni, és el kell indulni az iskolába, jó lenne, ha ez nem veszekedések közepette történne. A kislányt is be lehet vonni abba, hogy hogyan lehetne elérni, hogy jó hangulatban induljanak el együtt otthonról. Tegyen a gyerek is javaslatot, és találjanak ki közösen maguknak valami jutalmat, ha sikerül megvalósítani ezt a célt.
Anyuka
látatlanban nagyon nehéz bármiről is véleményt formálni, ha bizonytalan, forduljon a gyerekorvoshoz.
Lehet, hogy a kicsi még csak így tud kommunikálni, így fejezi ki, hogy mit szeretne. Ha "csak" erről van szó - amit Ön nyilván sokkal jobban meg tud ítélni, mint bárki más -, akkor érdemes arra figyelni, hogy a gyerek megvalósítható igényei érvényesülhessenek. Persze vannak olyan helyzetek, amikor neki kell alkalmazkodnia, de ekkor sem biztos, ha az egymásnak feszülés a legjobb eszköz... Janda Zsuzsa 2011. 03. 10. 09:57
Szeretném a segítségét kérni pánikbetegségem miatt. Jelenleg 18 éves vagyok (áprilisban leszek 19) és megmondom őszintén, hogy ennyi idősen még nem szeretnék gyógyszeren élni. Minden reggel egy fél Rudotelt kell bevennem, de ennek ellenére is vannak rosszullétek. Ezek a rosszullétek általában olyanok, hogy ki kell mennem órákról, egyrészt mert szégyellem az osztálytársaim előtt, másrészt pedig nem tudom elviselni ha velem foglalkoznak ( volt egy elég kellemetlen élményem is ezzel kapcsolatban- ez akkor volt, amikor kiderült, hogy pánikbeteg vagyok, kb. 4 hónapja. A tanárok kihívták hozzám a mentőt, mert a pulzusom 200 volt és zsibbadt a bal felem, stb. A mentősök pedig mindenféle kellemetlen kérdést tettek fel... Nagyon rossz volt.). Ezen a héten hétfőn is egy ilyen rosszullét miatt kellett kimennem óráról, illetve úgy kellett kitámogatni, mert össze akartam esni. Felvittek a suli védőnőjéhez, megmérte a vérnyomásomat és annak ellenére, hogy reggel vettem be gyógyszer, nagyon magas volt (167/132, pulzus: 158).
Pszichológushoz nem szeretnék menni, mert tudom, hogy ilyenekről nem tudok személyesen beszélni. Édesanyám is csak egy sor könyörgés után tudott rávenni arra, hogy elmondjam, hogy szerintem mi okozhatta; de akkor is csak azért mondtam el, mert már idegesített, hogy nem hagy békén. Végül elmondtam, hogy szerintem mik lehetnek az okok - amiket most nem részleteznék- és anyu teljesen megdöbbent. Most ott tartunk, hogy minden nap el kell mondanom neki mindent, ami történt.
Valamint az is érdekelne, hogy mi okozhat gyors hangulatváltozásokat - az egyik percben nagyon boldognak érzem magam, nevetek és viccelődök, a következőben pedig a bőgés határán vagyok (annak ellenére, hogy nem szoktam sírni...). Lehet ez a pánikbetegség miatt?
Köszönettel: Percival
nem értem, hogy miért nem akar segítséget kérni? Jó ez az állapot, vagy szeretne változtatni rajta? Mert ha igen, akkor érdemes volna...
Kamasz,/ fiatal felnőtt korban általában természetes, hogy nehézségei vannak az embernek..., sok mindent jelenthet ez, egy pszichológus éppen abban segíthet, hogy rálásson, megértse, és változtathasson rajtuk. Janda Zsuzsa 2011. 03. 10. 09:35
anyuka
a 6 hónapos gyerekek még nem tudnak önállóan játszani, illetve nem úgy tudnak, ahogy a nagyobbak. Ők inkább felfedezik a tárgyakat, eszközöket, kézbe, szájba veszik őket, és dobálják, így ismerkednek velük. Éppen ezért olyan dolgokkal érdemes körbevenni őket, amivel ezt megtehetik (rongyok, csörgők, stb.) Ebben az időszakban még kicsik ahhoz is, hogy megértsék a felnőtt magyarázatát, ezért inkább a kicsi látóteréből el kell tüntetni azokat a tárgyakat, amibe kárt tehet, illetve amik veszélyesek rá.
A változás oka az lehet, hogy a kislány már egyértelműen felismeri anyukáját, és leginkább vele szeretne lenni. Tudom, hogy nem lehet állandóan kézben, egy viszonylag stabil napirend kialakítása megkönnyítheti számára a jobb alkalmazkodást. Érdemes azzal próbálkozni, hogy hanggal, beszéddel, énekkel fejezi ki a szülő a jelenlétét, ha a gyerek jelez, hívja az anyát, akkor ő nem rögtön veszi őt fel, hanem hangadással válaszol.
A test váratlan, erős megfeszítése mögött lehetnek olyan problémák, amikről a gyerekorvossal kellene beszélni, mert nem biztos, hogy hisztiről van szó. Nem segít, ha a szülő már ilyen kicsi korban azt gondolja, hogy a gyerek, hisztis, dacol, direkt szembeszáll a felnőttekkel, mindig a pozitív tapasztalatokból, közös élményekből lehet építkezni. Janda Zsuzsa 2011. 03. 06. 08:33
Tisztelt Doktornő!
Fiam 18 éves, 10 éve intenzíven sportol. 12 éves korában dislexiát és, disgráphiát állapítottak meg nála. Kisgyerek kore óta kűszködünk a hazudozásaival. A sport miatt részben megszüntek a panaszok, de ahogy kamaszodott a gondok nőttek. Középiskolásként egyre nehezebben tanult, egy év után iskolát váltottunk, sporttaghozatos gimnáziumba került. Tíltani nem tiltottunk semmit tőle, mindig az igazat vártuk cserébe. Jelenleg mégis az a jellemző, hogy folyamatosan hazudozik, hogy hova megy vagy miért jön késöbb haza. Ezek rendre kiderűlnek, ő megbánja de nem tudja megindokolni, hogy miért tette. Most már oda jutottunk, hogy megpróbálunk külső segítséget kérni, mert nem vagyunk biztosak abban, hogy ezek mind beleférnek a kamasz kor problémái közé. Érettségiznie kellene, de nem nagyon akar tanulni, néha még tervei sincsenek vagy elképzelései a jövőre vonatkozóan. Nem sűrűn jár el társaságba, a nagyobb baj általában a lányok, amikor új lány van a láthatáron a gondok erősödnek. Amikor végkép kiborul a szobájába zárkózik a gyerekkori kispárnájával és az ujját szopva érzi magát nyugalomban. Félelmetes ezt így másnak leírnom és beismernem, de nem tudom mit tegyünk a férjemmel. Egy jó képességű gyerek és úgy érezzük, hogy egyre jobban tönkreteszi magát és ezzel együtt minket is. Már túlvagyunk több hangos veszekedésen, halk beszélgetésen, pár pofonon és több órás síráson. 40 éves koromra belafáradtam az egészbe, de nem szeretném feladni. Embert szeretnék belőle nevelni!
Kedves Anyuka,
nagyon nehéz ezzel szembesülni, de ahogy felnőnek a gyerekek, egyre inkább a saját felelősségük lesz, hogy mit kezdenek az életükkel. Szülőként arra érdemes törekednünk, hogy egy olyan bizalmi viszonyt tartsunk fenn velük, ahol a kamasz azt érezheti, hogy mellette állunk, fontos számunkra, megérteni, elfogadni igyekszünk Őt. Csak ebben a légkörben várhajuk el, hogy megossza velünk örömeit, problémáit.
Tudni kell azt is, hogy a felnőtté válás sok fiatal számára egyszerre egy vágyott álapot, de ugyanakkor rémisztő is, a szélsőséges hangulatingadozások kora. Az mindig jó, ha ilyenkor a fiatal külső segítséget is kaphat, hogy könnyebben azonosítsa, meghatározhassaa céljait, értékeit, de fontos azt is éreznie, hogy szülei mellette állnak akkor is, ha Ő nem is mindig megfelelően viselkedik.
Azzal a problémával fordulok önhöz,hogy az apuka nem hajlandó a gyermekének kialakítani egy olyan környezetet amibe kellene lennie!!Nagyon korán szétmentünk az apukával szinte mégcsak éppen 10 hónapos múlt akkoriban a kislányom!!!Azért mentünk szét mert ívott,dohányzott,szorta a pénzt és mindig kölcsön kellet kérnünk rokonoktól a megélhetésünk végett!!Azóta már 5 éves a gyermek!Többszőr lett vele beszélve!!Megkértem az apukát többszőr mondtam neki hogy NEM EGÉZSÉGES ha mellete alszik a kislányunk!!!Nem foglalkozik vele a mai napig mikor a láthatás van mellette alszik!!Az apuka nagyon szereti a szex filmet nézni színte ebből áll a napja munka után!!Mit tehetek hogy ne mellete aludjon!Félek hogy az apuka bántalmazná a gyerekét szekszuális úton,nem bízok meg benne ferrde hajlam van benne!!Kérem segítsen vagy mondjon valami okosat mert énrám nem hallga az apuka!!
érdemes lenne a helyi gyermekjóléti szolgálat szakembereihez fordulnia, ha nem tudja megértetni az apukával, hogy kislányuk számára káros, ha egy ágyban alszanak, illetve, ha fél attól, hogy az apa esetleg szexuálisan bántalmazza a gyereket. Janda Zsuzsa 2011. 02. 10. 09:24
a levélből úgy tűnik, hogy jelenleg Ön az, akit erősen foglalkoztat, hogy nem tévedtek-e az orvosok akkor, amikor azt mondták, hogy 4 éves kislánya édesapja az a férfi, akivel akkor együtt élt. Érdemes azt végiggondolni, hogy változik-e bármi is akkor, ha kiderül, hogy az orvosok tévedtek. Jelenleg a gyerek szempontjából nem hiszem, hogy fontos ez a kérdés, talán ha idősebb lesz - kamaszkora körül -, lehetne vele beszélni fogantatása körülményeiről, és az Ön bizonytalanságáról, és ekkor már be lehetne vonni őt is abba a döntésbe, hogy akarja-e a vizsgálatot. Úgy is sok változáshoz kell alkalmazkodnia a kislánynak, ami a kötődését megnehezítheti. Janda Zsuzsa 2011. 02. 01. 09:45
.jpg){kind=small}
.jpg){kind=small}
.jpg){kind=small}
