Kérdezz-felelek
Kerdesem az lenne, hogy mit tehetnek meg on szerint az egeszsegesebb eletmod erdekeben? Pl. kezdjek el mericskelni mibol mennyit eszek, de akkor ezt hogy kell kiszamolni? Es ha a boltban veszek valamit mindig megnezem a szenhidrat tartalmat es a cukor tartalmat, de mennyi az a mertek amennyi meg belefer az egeszsegbe. pl. cukor
Timi
Nem írt túl sokat Önmagáról! Mivel foglalkozik, milyen magas, hány kiló, van-e a PCOS-on kívül más egyéb egészségügyi problémája...Beláthatja, hogy így konkrét tanácsot adni elég nehéz!
Próbáljuk hát általánosan megfogalmazni, hogy mit is lenne célszerű követnie az életmódváltáskor!
- Jó, hogy az egyszerű cukrokat elhagyta, arról azonban nem írt, hogy milyen mesterséges édesítőket használ az édes íz pótlására. Mindenképpen energiamentes édesítőszert javasolnék, különösen akkor, ha jelentős súlytöbblettel is rendelkezik.
- Étkezzen napjában többször, 4-szer-5-ször, lehetőleg azonos időpontokban! Súlytöbblet esetén a bevitt energiamennyiségre is figyelni kell, napi tevékenységétől és testalkatától függően ez úgy 1500 kcal körül kell, hogy legyen, a napi elfogyasztott szénhidrát-mennyiség pedig 160-200 g közötti mennyiség (ennek 5-10 %-a lehet egyszerű cukor).
Ez a szénhidrátmennyiség a napi energiabevitel 50-55 %-a.
- Kerülje abő olajban sütött, panírozott élelmiszer-termékeket, a gyorséttermi és a kényelmi termékeket!
- Rizs- és tésztaféleséget hetente csak 1-1 alkalommal javasolt fogyasztani.
- Célszerű minden nap gyümölcsöt és főzelékfélét fogyasztani - nyers, vagy főzött állapotban, napi 30-50 dkg-nyi mennyiségben.
- A naponta elfogyasztott kenyér- és péksütemény mennyisége 2 zsemlényi - 10 dkg-nyi legyen!
- Tejből, tejtermékből válassza a zsiradékszegény készítményeket!
Továbbra is mozogjon rendszeresen és keressen a környezetében dietetikust, aki a személyes ismeretség révén konkrét tanácsokkal segítheti át az életmódváltás kezdeti nehézségein!
Üdvözlettel: Imre Etelka 2012. 04. 15. 15:18
Tulajdonképpen egy kis megerősítésre lenne szükségem. 38 éves vagyok, 160 cm magas. Sajnos van egy betegségem ami pszichés eredetű. 2000-ben kezdődött a betegségem, akkor egy év alatt 45 kilót híztam. 70 kilóról indultam januártól decemberre 115kg lettem. Az utóbbi időben újra feljött 5 kiló. Most jött el az ideje amikor megelégeltem az egészet. Elhagytam a cukros üdítőket, süteményeket és fehérkenyér helyett áttértem a graham veknire. 10-15dkg-t eszem belőle naponta. A gyomor égésem és a maró gyomorsav a torkomban egy hét után megszünt. De nagyon szeretnék legalább 20-25kg-t leadni. Nem szeretek tornázni, a munkahelyemen sokat kell lépcsőznöm. Mondanom sem kell mennyire nehezemre esik. Naponta kb mennyi kalóriát lehetne fogyasztanom ahhoz, hogy menjen le néhány kiló?
Borzasztóan édesszájú voltam. Most beérem ritkán egy kocka keserű csokival. Szerintem ez már haladás. Két napja tornázom is egy keveset reggelente. Persze jó lenne egy hét után eredményt várni de eddig még semmi. Nos, mire figyeljek oda, mit mivel ne egyek vagy mit mivel lehet enni? Miből legyen több vagy kevesebb? Segítségét előre is köszönöm!
Ne beszéljünk most számokról, Ön is tudja, hogy jelentős testsúlytöbblettel rendelkezik!
Az elhatározása, hogy ebből igyekszik leadni, nagyon tiszteletre méltó, Ön máris megtette az első lépéseket, gratulálok! Nagyon helyes, hogy elhagyta az említett élelmiszertermékeket, felesleges energiabombákat és az is nagyon jó, hogy annak ellenére, hogy nem szeret tornázni, beiktatott némi reggeli mozgást!
Mi is az, amire ezek után oda kellene figyelnie?
Javaslom, beszélje meg a pszichiáterével a fogyókúrára való igényét, hiszen a betegségére szedett gyógyszereket neki kell az aktuális állapotához igazítania és tudnia kell erről a fontos elhatározásáról!
Naponta többször, 4-szer, 5-ször kellene étkeznie, mindig keveset, ha lehet, elhagyni, vagy a minimumra csökkenteni a cukrot és a cukrozott ételeket, italokat! Ezt nagyon ügyesen csinálja jelenleg! Táplálkozzon vegyesen, változatosan, DE kerülje a panírozott, bő olajban sütött ételeket, a félkész- és készételeket, "rendelt" és gyorséttermi ételeket, élelmiszertermékeket!
Itt a tavasz, lassan megjelennek az idényjellegű friss, zsenge zöldségfélék, gyümölcsök. Fogyassza ezeket bátran, nagyobb mennyiségben (napi két-három dupla-maréknyi!)
Fogyasszon zsiradékszegény tej- és tejtermékeket (összmennyiségben ne többet napi 4-5 dl-nél!). Rizst, tésztafélét csak heti 1-1 alkalommal fogyasszon! Főzelékeit kevés habarással, párolással vagy rakottan készítse!
Munka mellett úgy 1200-1400 kalóriányi napi energiabevitelre van szüksége. Kérjen helyi segítséget, az orvosa biztosan partner lesz ebben és elirányítja táplálkozási szakemberhez, dietetikushoz, akivel ha közvetlen kapcsolata lesz, értékes segítséget nyújthat a mindennapokban!
Ne keseredjen el, az eredmény nem jelentkezik azonnal és látványosan, reálisan 10 kg-nyi fogyás úgy 6-8 hónap alatt javallt, ennél gyorsabb ütem túlságosan megterheli a szervezetet.
Kitartást és jó egészséget kívánok Önnek: Imre Etelka 2012. 03. 17. 21:39
Kedves Etelka!
Kérem segítsen! Napközben normál értéken van a vér cukorszintem. Reggel 8 körüli éhgyomorra, éjszaka nem dolgozik a hasnyálmirigyem? Mit tegyek, mit javasol? Ha lefogyok segíthet? 170cm magas vagyok, és 80kg. Köszönöm válaszát: Imre
Kedves Imre!
A reggeli magasabb vércukorértéke jelzés a szervezetétől, hogy valamit nem jól csinál az étkezésében!
Próbálja a következőket:
- étkezzen rendszeresen, naponta 4-5 alkalommal, lassan, nem kapkodva, nem túl sokat!
- reggel és este (az utolsó étkezéskor) ne fogyasszon tejet és gyümölcsöt, különösen ne nagy mennyiségben és önmagában! Ezeket napközben fogyassza!
- ne fogyasszon cukrot, mézet és ezzel készített ételeket, italokat!
- fogyasszon teljes őrlésű lisztből készült élelmiszertermékeket: kenyerek, péksütemények, tésztafélék! Fontos, hogy reggel és este (utolsó étkezés!) mindig tartalmazzon az elfogyasztott étele keményítőt (kenyérféle, tésztaféle, rizs, burgonya...)
- fogyasszon minél többször rostokban gazdag zöldség- és főzelékfélét, káposztaféléket, savanyúságot!
- igen, néhány kilogrammnyi fogyás is segíthet! (Lassan fogyjon, kb. havonta 1 kg-t!)
- mozogjon, sportoljon rendszeresen!
- feltétlenül vegye fel a kapcsolatot a háziorvosával is!
Kérem, írja majd meg, hogy mit tapasztal úgy 3-4 hét múlva!
Üdvözlettel:
Van egy 3 éves kisfiam, akinél 1 éves korában vérvételes allergiateszten megállapították, hogy tojásérzékeny. Azért küldött el a gyerekorvos gasztroenterológushoz, mert laktózérzékenységre gyanakodott kb 3 hónapos kora óta az arcán megjelenő kiütései miatt. Ekkor derült ki, hogy tojásérzékeny. Azóta kerüljük a tojást és az ezt tartalmazó élelmiszereket. Fél éves kontroll vizsgálaton kiderült, hogy a búzalisztre is alacsony mértékben allergiás, de a doktornő azt mondta, hogy ezzel nem érdemes foglalkozni, csak a tojást kerüljük, de azt teljes mértékben, mert az eredményei alapján nem tartjuk a diétát. Én hiába állítottam, hogy semmilyen tojást tartalmazó ételt nem kap. Azóta ismét voltunk vérvizsgálaton, magas lett az eper , őszibarack IgE is, holott az epret "kilószámra " ette és nem volt tőle semmilyen panasza.
Mostanában egyre gyakrabban fájlalja a hasát, pedig tojást nem kap. Egyébként étvágytalan , rosszul evő gyerek. Lehet, hogy valami másra is allergiás? Mit nem csinálunk jól? Tudna -e nekem 1-2 hetes részletes minta étrendet összeállítani az előzőek figyelembevételével?
Válaszát előre is köszönöm. Rita
Gyermekek esetében az ételallergia étrendi kezelése körültekintő figyelmet és közvetlen kapcsolatot igényel. Mintaétrendet az érintett személy ismerete, illetve az őt kezelő orvossal való egyeztetés nélkül semmiképpen nem adhatok.
Javaslom, kérjen a gyermek kezelőorvosától segítséget dietetikussal való személyes konzultáció kivitelezéséhez!
Üdvözlettel: Imre Etelka 2012. 02. 01. 21:16
Kedves Etelka! 44 éves vagyok nő vagyok. 157 cm és 73 kg. Keveset mozgok, munkahelyemen is inkább ülök.Nagyon sokszor hozzáfogtam a fogyókúrához, a rendszeres mozgáshoz, de sajnos mindíg feladom 2-3 hét után, mert annyira nehezen indul el a súlycsökkenésem el megy a kedvem.Igy ismét visszaállok az eredeti ételeimre,és jön ismét 0.5-1 kg- plusz. szépen szedem fel a a kilókat évek alatt. Reggelizni nagyon ritkán, ebédre főtt ebédet (nem diétást) eszem ,az nem mondható .hogy nagyon sokat eszem .Vacsorára hideg kaját, amit otthon találok ,általában kenyeret 1-2 szeletet valamivel, majd joghúrt, sajt,ami éppen otthon találok, édes után sós, sós után édes, mikor jól laktam utána 2-3 óra lefekszem.ekkor esik a legjobban az étel.Ha nem vacsorázom ideges vagyok, feszültnek érzem magam,jövök-megyek addig míg nem lakok jól . Naponta 1-1 almát, v. valami más gyümölcsöt is eszem. Ha elkezdek kevesebbet enni ,mozogni 1 hét elteltével sem indul meg a fogyásom, sőt ha többször eszek naponta inkább fél-1 kg-al több vagyok mint amikor elkezdtem. ilyenkor elmegy a kedvem.
Most ismét elkezdtem futi remélem nem adom fel, ezért most egy kis segítséget szetnék kérni,hogy sikerüljön lefogynom, fittebbnek lennem.Válaszát előre is köszönöm. Üdvözlettel : Katalin
Kedves Katalin!
Nem elég türelmes önmagához!
A szervezetet nem lehet egzecíroztatni, hogy most fogyni szeretnék, menjenek le a kilók hamarjában! Gondoljon bele: azok a kilók nem egy-két hét alatt jöttek fel, tehát nem is lehet látványosan gyors megszabadulásban reménykedni. A fogyókúra - az egy életmód. El kell határozni fejben, hogy innentől kezdve ha törik, ha szakad, figyel a bevitt táplálék mennyiségére és minőségére. Az első hónapban nem is érdemes mérlegre állni. A szervezetének időre van szüksége, önnek pedig gyakorlásra: naponta többször és keveset, kicsi adagokat kell ennie, akkor estére nem lesz éhes és ideges, a szervezete pedig hozzászokik a rendszerességhez és a kisebb adagokhoz! A rendszeresség és a kis adagok megszokása után jöhet a minőségi válogatás!
Ha ezt a dolgot fejben feldolgozza, akkor, és csakis akkor léphet tovább!
Kívánok ehhez erőt, egészséget és sok-sok kitartást!
Üdvözlettel:
Kedves Etelka!
32 éves anyuka vagyok van egy 3 éves kisfiunk. Igyekszem egészségesen nevelni családomat. Ön szerint melyek azok a termékek amiket egyáltalán nem szabadna gyermekeknek adni?
Kedves 32 éves anyuka!
Hangsúlyozom, hogy kereskedelmi forgalomba nem kerülhet olyan étel, élelmiszer, amely egészségtelen, illetve kifejezetten káros az egészségre!
Van azonban kerülendő mennyiség azokból az élelmiszertermékekből, melyek túlzott fogyasztása nem szolgálja az egészség fenntartását, megőrzését. Tehát nem arról van szó, hogy soha, semmilyen körülmények között ne, csakis arról, hogy ne túl gyakran, sőt, ha lehet, kifejezetten ritkán és keveset!:)
Melyek ezek a termékek a szakember szemével? Megpróbálom felsorolni őket a teljesség igénye nélkül - a sorrend ez esetben nem számít, írom, ahogy eszembe jut:
- Félkész- és késztermékek - amit lehet, egyszerű, felismerhető alapanyagokból, otthon kell elkészíteni.
- Levesporok, kockák, "zacskós" ételek, kész szószok, mártások - célszerű otthon elkészíteni ezeket is.
- 50% gyümölcstartalom alatti, hozzáadott cukrot tartalmazó gyümölcslevek, szörpök, cukrozott, szénsavas üdítőitalok - ezek helyet tiszta víz, gyengére főzött tea javasolt.
- Cukorkák, csokoládék, nápolyifélék, kekszek, chipsfélék - javasolt az édességeket, nasikat is házilag elkészíteni és úgy választani, hogy az gyümölcsöt, vagy tejet, tejterméket tartalmazzon (puding, gyümölcsös tejberizs, tejbegríz, gyümölcsös pite, túrókrémes palacsinta, piskóta, stb.)
- Bő zsiradékban sütött termékek, erősen, magyarosan fűszerezett ételek, élelmiszerek, csípős ételek adása gyermekeknek nem javasolt, valamint 6 éves korig nem javasolt mesterséges édesítőszerek használata sem.
Ennyi jutott most hirtelen az eszembe de talán ezek a legfontosabbak!
További jó egészséget és egészségmegőrzést kívánok:
zöldségek stb. az, amelyek nekem ajánlottak. Az Ursofalk mellé mindig fogyasztok Hegrimarint, vagy Legalont. Ön mit javasolna nekem a kérdéseimmel kapcsolatosan? Szeretnék választ kapni erre. Kezelőorvosom ellenzi a gyógygomba kivonat fogyasztását, Önnek azokról mi a véleménye? Előre is megköszönöm válaszát.
Azért nem talál "egyértelmű" étrendet és konkrét, szigorúan szabályozott ajánlásokat, mert ilyen nincs a betegségére! (Más egyéb betegség esetében sem célszerű ilyesmit alkalmazni.)
Mereven követendő ételsorok nincsenek, vannak azonban konkrét ajánlások, ezeket szokta a dietetikus személyes találkozáskor a beteg igényeihez igazítani a lehetőségek határain belül.
Most próbáljuk meg ezt személyes találkozás nélkül, így írásban:
Valóban célszerű napjában többször, ötször-hatszor étkeznie, minden alkalommal keveset.
Betegségének étrendjében nincsenek szigorú megkötések, étkezzen nyugodtan vegyesen, változatosan! A túlzott zsiradékfogyasztás kerülendő, ezért nem javaslom a bő zsiradékban sütött, panírozott ételféleségeket, süteményeket.
Önnek szénhidrátokban és fehérjékben gazdag, zsiradékszegény étrendet célszerű tartania. Ön írja, hogy azt olvasta, a fehér cukor nagyon nem jó. Ezzel nem értek egyet, a cukor akkor nem ajánlott Önnek, ha cukorbetegsége is van.
Amennyiben nem cukorbeteg és nincs jelentős súlytöbblete, fogyaszthat bátran édes jellegű ételeket, használhat cukrot, mézet, fogyaszthat lekvárokat. Ha nem kedveli a markáns édes ízeket, akkor fogyasszon olyan süteményféléket, melyek gyümölccsel, tejjel, tejtermékkel kombináltak (masánszky rizsfelfújt, almásrétes, meggyes piskóta, stb.)
Kenyérfélékből a fehér, vagy félbarna termékeket, kiflit, zsemlét, tejes kalácsot ajánlom, fontos szabály, hogy ezeket soha ne frissen, hanem szikkadtan, vagy enyhén pirítva fogyassza!
Húsok közül a zsiradékszegényebb fajták választandók, a szárnyasokról fogyasztás előtt a bőrt el kell távolítani. Fontos a zsiradékszegény ételkészítési módok megismerése: főzés, párolás, teflonedény cserépedény, sütőzacskó használata.
Kerülendőek a leveskockák, porok, zacskós kész- és félkész ételek.
Friss gyümölcsöt, zöldségféléket fogyasszon bátran de az aprómagvas gyümölcsöket (málna, eper, szeder) csak ritkábban és kis mennyiségben javasolom. A káposztafélék és a száraz hüvelyesek csak kellő óvatossággal, ritkán, kis mennyiségben, egyéni tűrőképessége szerint fogyaszthatóak.
Fontos a napi kellő mennyiségű folyadékfogyasztás: ez 2-2,5 liter, legyen víz, szénsavmentes ásványvíz, vagy gyenge tea, limonádé. Napi 1-2 nem erősre főzött babkávé is megengedett.
Tejből, tejtermékekből mindig a zsiradékban szegényebb termékeket válassza!
Alkoholt még ételkészítéshez sem szabad felhasználni.
Kezelőorvosa bizonyára rendszeres kontrollvizsgálatokra hívja és figyeli a megfelelő gyógyszerelését. A gyógyszerei mellé én sem javasolom semmiféle gyógygomba-kivonat, vagy bármiféle étrend-kiegészítő fogyasztását.
Üdvözlettel: Imre Etelka 2011. 07. 06. 19:05
Kedves Etelka!
64 éves vagyok és 4 éve abbahagytam a dohányzást.Tudtam hogy hizni fogok ,de azt nem hogy nem tudok megszabadulni tőle.10 kg felesleg van rajtam.Voltam szaniba 3 hétig,napi 3-szori evés gyógytornák.Semmi féle nasi nem volt csak almát vettem.Mindennap séta és csak 1 kg-t tudtam leadni.Sajnos a hizás a hasamra megy ami nem jó.Próbáltam étrendkiegészítőt/többfélét is/zöldségeket mindent és semmi nem indítja meg a fogyásomat.
Ebben szeretném a tanácsát kérni.
Üdvözlettel.Varga Béláné
Kedves Varga Béláné!
Mint írja, 4 éve hagyta abba a dohányzást és ezalatt az időszak alatt szedett össze 10 kg-nyi többletsúlyt. Miért gondolja, hogy leadni rövidebb idő is elég?:)
Kérem, legyen türelemmel, ha 3 hét szanatóriumi tartózkodás alatt sikerült megszabadulnia 1 kg-tól az nagyon jó!
A további időszakra a következőket javasolom:
Étkezzen napjában négyszer-ötször, keveset, az eddig megszokott ételmennyiségnek - mondjuk a felét! Naponta ne fogyasszon 1 zsemlének megfelelő kenyérmennyiségnél (5 dkg) többet és válassza a teljes őrlésű lisztből készült termékeket!
Ragaszkodjon mindennap a meleg ételhez, levesből 2-3 dl, főzelékből ugyanennyi az egyszerre elfogyasztható mennyiség. Rizst, tésztafélét csak ritkán, heti 1-1 alkalommal válasszon, akkor is kis mennyiséget, 4-6 evőkanálnyit egyen ezekből! A hét többi napján fogyasszon főzelékféléket, ezeket készítheti párolva vagy rakott formában, ha a klasszikus főzeléket választja, akkor ügyeljen, hogy az étel készítéséhez csak nagyon kevés zsiradékot használjon! Inkább a habarást válassza, mint a rántást!
Húsból, húsfélékből naponta ne fogyasszon 10 dkg-nál többet, kerülje a bő zsiradékban sütött, panírozott ételeket!
Tejet, tejterméket lehetőség szerint fogyasszon minden nap! (Mondjuk 2-3 dl-nyi tej, vagy 5- 10 dkg-nyi sovány sajt, túró, joghurt, kefír)
Ne feledje a mindennapi nyers zöldség- és gyümölcsfogyasztást: 1-2 almányi mennyiségű gyümölcsöt, 10-20 dkg-nyi nyers zöldségfélét minden nap nyugodtan megehet!
A nassolást tessék elfelejteni, alkalmanként - ritkán! - 1-1 kis szelet sütemény, vagy 2-3 kockányi csokoládé azért belefér!:)
A mindennapi sétát kérem, hogy továbbra se hanyagolja! Fél-egyórányi közepes tempójú séta kellően jó hatást gyakorol a megfelelő anyagcserére.
Kitartást, türelmet és további jó egészséget kívánok:
Én egy 23 éves lány vagyok, de arc bőröm még mindig olyan mintha serdülnék..sokszor gyulladt, pattanásos...az lenne a kérdésem, hogy Te mit javasolnál, ilyen esetben? sok helyen olvastam, hallottam, hogy a cink hiány is okozhatja...egy ideig szedtem vasat, cinkkel...de most rábeszéltek az algás ligetszépe kapszulára..a vasat pedig abbahagytam, merthogy elvileg abban van vas is...ezek mennyire igazak szerinted??? az a baj, hogy ezekről a csodaszerekről bármit lehet mondani, hisz a laikus soha életében nem jön rá, hogy mit evett meg...mi a véleményed az algáról és pattanásos bőrről? és vassal lehet kapcsolatban a pattanás? bár azt hajhullás miatt, illetve kóros álmosság is szedtem..igaz csak két hónapig..elvileg fél évig is szendi kellene míg felszívódik, jól tudom??? ugye az alga elvileg energizál, természetes vasat is tartalmaz, tehát elhagytam..mit javasolj? lehet párhuzamosan szedni? egyaltalán, mennyire lehet biztos az ember abban, hogy ezek a kapszulák természetesek? és többet használnak, mint ártanak?
Előre is nagyon nagyon köszönöm a válaszodat!
Sokat segítene, ha kapnák egy kis felvilágosítás egy igazi szakértőtől!!!
Roxan
Az arcbőr zsírossága, pattanásossága valamelyest alkati adottság is!
Nem írtál arról, hogy értekeztél-e már kozmetikussal, bőrgyógyásszal. Ezt mindenképpen fontosnak tartanám! Tudom, sokan azt szeretnék, ha a problémájuk némi étrendkiegészítő szedésére nagyon hamar megoldódna de sajnos ez nem működik! Első lépésként mindenképpen e két szakember felkeresését javasolom, valamint a napi táplálkozásod végiggondolását!
Rendszeresen étkezel, napjában többször? Kellő mennyiségű folyadékot fogyasztasz?
Szereted-e az édességet, csokoládét, süteményeket? Szereted-e a gyorséttermi ételeket, panírozott, bő olajban sütött termékeket, olajos magvakat (dió, mogyoró, mandula, mák), chpiseket, cukros üdítőitalokat? A felsorolt ételek, élelmiszerek nagy hatással vannak a bőrünk minőségére, milyenségére!
Szedsz gyógyszereket? Dohányzol? Pihensz eleget? Sportolsz valamit? Milyen a testsúlyod, testmagasságod?
Látod, mindmegannyi kérdés...de csak ezeknek a tisztázása után lehet véleményt alkotni, vagy valami okosat tanácsolni neked!
A ligetszépe kapszula, a cink, a vas rendben van, de ezek összevissza szedése a fent vázolt kérdések tisztázása nélkül, bőrgyógyász és kozmetikus nélkül nem vezet a kívánt eredmény eléréséhez! Kérlek, gondold át a dolgot és majd írj róla, hogy mire jutottál!
Üdvözlettel:
Imre Etelka 2011. 06. 08. 13:00
Jó napot kívánok!
Éliásné Aczél Mária vagyok, 3 gyermekes anyuka, aki a középső gyermekével kapcsolatban szeretne Öntől segítséget kérni. Levente áprilisban lesz 4 éves.1,5 évesen már orvosnál voltunk komoly székrekedéssel (ügyeleten is, mert 10 napja nem volt kakija), akkortól állandó probléma ez a területe életünknek. Akkor még nem akart egyáltalán enni gyümölcsöt így nem csodálkoztunk ezen a dolgon, próbáltuk máshogy biztosítani a rostbevitelt. Inni ivott akkor is jól, mozogni szeret-amúgy aranyos, jó, eleven gyerek.
2010 nyarán átfordult a székrekedés egy olyan állapotba, hogy nagyon-nagyon sokszor kakilt és még többször voltak ingerei, de ezek eredményt nem hoztak. Mindig azt hittük nem tudja jól nyomni-csecsemőként volt izomtónus-eloszlási zavara, arra gondoltam ez összefügghet a hasizmok használatával is.Még ekkor sem igazán tudtunk belediktálni gyümölcsöt, de a zöldségeket szerette, levesben szívesen ette, teljeskiőrlésű kenyeret sütöttünk, lekvárt , joghurtot, stb. kapott.Volt, hogy nem sok sikerrel jártunk kakilással, de volt, hogy pár nap után egy szüléssel felérő szenvedés után produkált egy-egy nagyobb kakit. Akkorra a csokit, kakaót teljesen elhagytuk. Homeopátiás bogyókkal és Laevolac, Paraffin olaj kombinációval, hasmasszázzsal folyamatosan próbálkoztunk, néha kisebb-nagyobb sikerekkel.
2010 augusztusában strandra mentünk, de katasztrófa lett az egész nap, mert a gyerekkel nem jutottunk el a medencéig tiszta fürdőnadrággal egyszer sem...gyakorlatilag egész nap kakilt, szenvedett borzasztóan.Akkor döntöttem el, hogy ezt ki kel vizsgáltatni, teljesen nem normális így élni...Gasztoenterológushoz fordultunk, aki a kivizsgálta a gyereket (széklet, vér, vizelet, lisztérzékenység mind negatív lett, én csináltam egy tejcukor mentes diétát pár hétig, de nem tapasztaltunk javulást) Beöntéssorozattal kitisztították a gasztro-osztályon, de két hét múlva megint félig volt a gyerek, úgy, hogy minden nap többször is kakilt. Hasi UH-n megacolon gyanú felmerült, proctológiára sebészhez küldtek, de nem csináltak gyakorlatilag semmit, csak a Laevolac és paraffin olaj kombinációt javasolták megemelt adagban, s 1 hónap múlva jelentkezzünk.Ha nem lesz jobb talán kivizsgálják...!!??Ők funkcionális obstipaciót gyanítanak/írtak a papírokra. Igaz, hogy keményebb széklettel, de ez nem hasmenés inkább?Nem tudom már mit gondoljak...
Nem szeretném húzni az időt, nyár óta minden egyes vizsgálatra külön-külön kapunk időpontot s csak megy az idő, a gyerek-és mostmár az egész család- szenved. jelenleg óvodába jár, de csak délelőttre, mert ott még tartja a kakit, hazajövünk és van, hogy 5-10-20szor kakil. Most mindig van eredménye is, de a bilibe/WC-be nem akarja/tudja, csak a bugyiba.Tudja hogy kakil, mindig félrevonul, majd szól, de a wc-ig egyszerűen nem jutunk el, mert akkor meg elmúlik az ingere.
Most már eszik rendesen gyümölcsöt, mindent ami szerintem kell a normális széklethez, ráadásul reggelizni, ebédelni mostmár az oviban szokott. Járunk pszichológushoz, még az elején járunk ennek a résznek, meglátjuk mit hoz ki belőle és belőlem...
Fő gond és kérdés:miért nem tudja egyszerre (esetleg 2-3 alkalomra) kikakilni a napi adagot,ahogy mások?Ha minden nap kakil összességében szerintem annyit amenyit kell, miért gyűlik és torlódik mégis mindig újra és újra össze, olyan szinten, hogy a gyerek szenved a nagy, teli hasával.
Kérem, ha tud segítsen, válaszoljon, mit gondol- tud-e segíteni, van-e ötlete mi a gond.
Köszönöm, hogy elolvasta.Tisztelettel: Éliásné Aczél Mária
Kedves Mária!
Elnézést a késői válaszért, technikai okok miatt későn érkezett hozzám a kérdés!
Nem tudom, hol tartanak most a probléma megoldásában, mi történt azóta. Gondolom, az interneten mindenfélét elolvasott már erről a létező betegségről, a megacolonról. Valóban küzdelmes és hosszadalmas eljutni a végső megoldásig de kérem, ne adják fel!
A gyerekgyógyász és sebész által javasolt vizsgálatokat végig kell csinálni, a vizsgálatok eredménye és a sebész mérlegelése, önökkel való egyeztetése alapján valószínű, hogy műtéti megoldás jöhet majd szóba.
Addig is a gyermek napi többszöri, rost -és folyadékdús táplálása, székletürítésének folyamatos figyelemmel kísérése, megsegítése a feladat.
Leveléből úgy érzem, ennek érdekében mindent megtesznek. A most idényjellegű friss zöldségfélékből, gyümölcsökből készített levesek, mártások jó hatással lehetnek a székletürítésre. A teljes őrlésű liszt és a belőle készített termékek fogyasztását nem kell, nem szabad túlzásba vinni!
A pszichológus bevonása remélhetően segít, vagy már segített is.
Kérem, írja meg, hogy most hol tartanak!
Üdvözlettel.
Tisztelt Életmód tanácsadó !
Én nem konkrétan étkezési tanácsot szeretnék kérni hanem én is életmód és táplálkozás szakértő szeretnék lenni de nem tudom hogy hova milyen iskolában hol és főképpen hogyan lehetnék ez
válaszát előre is köszönöm
üdv:Anna
Aki életmód- és táplálkozási tanácsokat szeretne adni másoknak, annak egészségügyi és táplálkozástani ismereteket kell tanulnia!
Ilyen jellegű tanulmányokat főként az Egészségügyi Főiskola dietetika szakán folytathat!
Üdvözlettel: Imre Etelka 2011. 01. 29. 20:14
Szeretnék egy kis segítséget kérni.
Tud olyan honlapot, ahol diétás receptek vannak, és le van írva mondjuk egy egész nap, tehát reggeli, tízórai, ebéd, stb...
Illetve mellé van írva az aznapi ételek mellé az is, hogy mennyi kalóriát tartalmaz.
Ja és persze azért ehető, illetve nem nagyon drága ételekre gondoltam.
Köszönöm a segítséget.
Üdvözlettel: Ká
Nem írt arról, hogy milyen diétás recepteket keres...miért szeretne diétázni, valamilyen betegség miatt, vagy testsúlycsökkentő céllal?
Írja be a keresőbe a konkrét problémát, bizonyára fog találni egész napos ajánlásokat adott étrendet illetően!
Ha egészségügyi ok miatt szeretne diétás étrendet, javaslom, hogy mindenképpen vizsgáltassa ki magát és az étrend összeállításához kérje dietetikus segítségét!
Így célzott és személyre szabott étrend összeállítására nyílik lehetőség és a problémája szakszerűen lesz kezelve!
Üdvözlettel: Imre Etelka 2011. 01. 29. 20:05
Táplálkozásommal kapcsolatban szeretnék kérdezni,hogy ha kajáltam,utána dolgozok vagy ha nem is dolgozok, csak tv- ek,olvasok vagy ulök a széken is kb. 4 óra múlva jelentkeznek olyan tüneteim ,hogy kezdek kissé reszketni egész testemmel,és olyankor semmit nem birok csinálni elmegy minden erőm és olyan gyomor idegem is lessz,olyankor muszály egyek,igyak mert hanem érzem hogy elájulok.Ön szerint mi okozhatja ezt nekem?És még egy dolgot szeretnék kérdezni, csap vizet iszok minden napos és csap vizzel is főzök,ez nagyon egezségtelen? inkább ásvány vizet használjak étkezésre?
Köszönöm válaszát! Tisztelettel.Maria
Önnek egy alapos belgyógyászati kivizsgálásra van szüksége!
Jóslásokba nem bocsátkozom, nem tudom megmondani, hogy mi a baja önnek, jó lenne, ha mielőbb a háziorvosához fordulna a problémáival!
A háziorvos bizonyára beutalja majd különböző vizsgálatokra, ezeket végig kell csinálnia, mert a vizsgálatok eredményének tükrében lehet majd tovább lépni, az esetleges betegségét meggyógyítani, kellemetlen tüneteit enyhíteni.
Üdvözlettel: Imre Etelka 2011. 01. 12. 20:55
Egy olyan táplálkozási problémám van, amire eddig sajnos semmilyen megoldást nem találtam. 29 éves 2 gyermekes anya vagyok és 48 kg. Megállapították nálam, hogy inzulinrezisztens vagyok, tehát a cukor-terhelés alatt az inzulin szintem nem ment vissza a normál tartományba 2 óra elmúltával. A cukrom igen, az rendben volt. Azt mondták, hogy ez később cukorbetegséghez vezet, ezért javasolták a diabétesz-diétát, aminek áttanulmányozása során rá kellett jönnöm, hogy én eddig is így táplálkoztam, mivel igyekszem egészségesen enni, (kevés zsírt, cukrot, édességet, teljes kiőrlésű dolgok stb.) Viszont a probléma ott van, hogy közben hízni szeretnék. Első terhességem előtt 52 kg voltam, és még úgyis sovány. Az utóbbi időben nem foglalkoztam a zsírmentes és egészséges diétával, ettem mindent: sok krumpli, tészta, kenyér, vaj, szalonna), de így sem híztam semmit. Naponta 4x eszem, szerintem kb. 1700 kcal-át ehetek egy nap. Lehet, hogy többet kéne? Reggelire mindig 1 csésze zabpehelykását eszek. Ebédre + vacsorára egy nagy adag főtt ételt eszek, tészta, krumpli, v. rizs és hozzá 1-2 szelet csirke/pulyka hús, vagy főzelék stb. Uzsonnára joghurt, vagy gyümölcs, vagy nasik.
Ugyanakkor nem szeretnék lemondani arról, amit már elértem az egészséges táplálkozás során, hogy nem kívánom már a fehér kenyeret, a fehér rízst, a cukrot, édességeket. Nehéz volt ezeket elérni, időbe és önfeláldozásba tellett. Ezenkívül a cukorbetegséget is szeretném megelőzni. Viszont szeretnék felszedni 5 kg-t. Egészséges táplálkozással nem lehet hízni?? Ebben kérem segítségét, mit csináljak?? Előre is köszönöm!
Úgy érzem, nem helyesen fogalmazta meg egészségügyi problémáját, számomra nem derült ki, hogy tulajdonképpen mi is a gondja...azon kívül, hogy soványnak tartja magát!
(A magasságát nem említette...)
Javaslom, hogy forduljon háziorvosához, aki elindíthat önnél egy teljes körű kivizsgálást, amennyiben valósnak véli az ön panaszait! Csakis a kivizsgálás eredményeinek tükrében lehet továbblépni és az önnek megfelelő táplálkozást javasolni.
Üdvözlettel: Imre Etelka 2010. 12. 29. 17:00
Kedves Imre Etelka!
16 éves lány vagyok, 9 évig akrobatikus rock 'n' rolloztam, aztán abbahagytam és azóta csak itthon tornázok, gyakorlatokat végzek. Amíg táncoltam 54 kg voltam, most azonban 63-ra kúszott ez a szám. Szeretném, ha újra 54 kg lehetnék. 168 cm vagyok. A kérdésem az lenne, hogy melyek azok az ételek, melyek fogyasztását ki kell zárnom? Milyen gyakorlatokat érdemes végeznem, ha a belső combom és az alsó hasam erős? És az oldalaimon van egy kis 'úszógumi'? Köszönöm előre is!
Kedves 16 éves lány!
Amíg aktívan táncolt, bizonyára több energiát használt fel, mint most!
A testsúlya viszont szerintem nem túl magas, ne aggódjon! Semmilyen étel fogyasztását nem kell kizárnia a napi étrendjéből, a szervezete még fejlődésben van!
Figyeljen arra, hogy napjában többször étkezzen, és az étkezések alkalmával kisebb mennyiségeket fogyasszon, mint akkor, amikor még táncolt! Kerülje a nassolást, a heti 1-2 alkalomnál többszöri édességfogyasztást és ritkítsa a bő zsiradékban készített ételek fogyasztását (rántott, panírozott húsfélék, egyéb ételek, fasírt, fánk).
Tornagyakorlatait inkább mozgásterapeutával, gyógytornásszal beszélje meg!
Jó egészséget kívánok, üdvözlettel:
A napi rendszeres, többszöri, kis mennyiségű étkezés és a kellő mennyiségű (napi 2-2,5 liter) folyadékfogyasztás nagyon fontos a szervezet számára!
Az éhség és a szomjúság érzése fontos figyelmeztető jelzés, a testünk igényli a törődést, ételre, innivalóra vágyik, mert ebből fedezi a létfenntartásunkhoz szükséges energiamennyiséget!
Ne gondolkodjon, levele alapján ez túlságosan megerőltető az ön számára, éhségérzet esetén haladéktalanul egyen, ha szomjas, akkor pedig nyugodtan igyon! :)
További jó egészséget kívánok!
Üdvözlettel: Imre Etelka 2010. 10. 15. 20:11
Vérvételem volt nem régen és az eredményekből az derült ki, hogy magas a koleszterin szintem. A HDL- koleszterin 2,57 mmol/l, az LDL-koleszterin 4,16 mmol/l. Kolesztrin 7,0 mmol/l. Ez az eredmény nem lepett meg, mert évekkel ezelőtt is magas koleszterinem volt. Milyen étrendet javasol számomra, hogy csökkenjen a koleszterin szint?
A háziorvos már kilátásba helyezte a gyógyszert, amit én nagyon nem akarok. Mozgással és helyes étkezéssel szeretném kezelni magam 37 évesen. Mit egyek és mit ne egyek semmiképpen?
Válaszával sokat segítene!
Üdvözlettel:S. D. Marianna
Budapest,2010.09.30.
A koleszterinszint hatékony csökkentésének elérése érdekében célszerű átgondolni eddigi életvitelét és étrendet kell módosítania. Ehhez mindenképpen javallt dietetikus szakember segítségét igénybe vennie.
A táplálkozási tanácsadás akkor korrekt, ha személyes kapcsolatba kerül a tanácsadó szakemberrel, ekkor ugyanis részletesen felmérhető az ön egészségi állapota, testi paraméterei, táplálkozási szokásai, stb.
Javaslom, hogy mielőbb keressen a lakóhelye közelében dietetikai szakellátást biztosító ambulanciát, ebben a háziorvosa bizonyára meg tudja segíteni!
Üdvözlettel: Imre Etelka 2010. 10. 02. 11:05
Kedves Etelka!
Egyre több helyen látom hogy a tojásra rá van írva E vitaminnal és calciummal dúsítva.Ez pontosan mit takar ?Mit tesznek szegény tyúkokkal?Várom szíves válaszát .
Tisztelettel :András
Kedves András!
A friss tojásról, mint fontos és hasznos élelmiszerünkről nagyon sok jót tudnék elmondani - még akkor is, ha az sem vitaminnal, sem ásványi anyaggal nem dúsított...
Ne aggódjon, a tyúkokat nem terrorizálják, hogy magasabb E vitamin- vagy kalciumtartalmú tojást tojjanak, sőt!:) Igyekeznek ezeket a plusz-dolgokat a korszerűbb, humánusabb állattartás és a jobb minőségű takarmányozás révén elérni.
A legszerencsésebbek azonban szerintem azok a tojásfogyasztók, akiknek megadatik a saját tyúkjaik által tojt tojás fogyasztása...Számukra nem kétséges sem a tojás frissessége, sem a tyúkok által elfogyasztott takarmány mibenléte!
A tojás egészséges élelmiszer! Fogyasszon bátran heti 3-5 darabot belőle!
Jó egészséget kívánok, üdvözlettel:
Két kisgyermeke számára a napi többszöri (négy-ötszöri), kiegyensúlyozott, vegyes, változatos táplálást tartom a leghelyesebbnek, leírása szerint ennek igyekeznek is kellőképpen megfelelni.
A káposztafélék, erős fűszerezésű, magyaros ételek, valóban megterhelőek, nehezek, ezeket nem kell erőltetni de egy rakott kel, vagy kelkáposzta-főzelék nyugodtan adható, és a szárazhüvelyesek is étrendbe iktathatóak úgy két-háromhetente.
Célszerű rizst és tésztafélét hetente csak egyszer adni, a többi napon pedig főzelékfélét: minél többfélét, változatosat, rakva, töltve, párolva. A burgonya az a zöldségféle, amit a legtöbbféleképpen tudunk elkészíteni és az ára sem túl magas, tessék bátran, hetente többször használni, mint alapanyagot!
A húsok, hústermékek legyenek minél soványabbak (csirke, pulyka, sertéskaraj, comb, sonkafélék), az ételek készítésénél ügyeljen arra, hogy kevés zsiradékot használjon és az ételekhez adott rántás-habarás a lehető legkevesebb legyen!
Jó, ha a gyerekek, mindennap esznek nyers gyümölcsöt és/vagy zöldséget és tejet, tejterméket.
Az édességek, cukorka, csokoládé, sütemények, csipszfélék, egyéb rágcsák nem tartalmaznak a fejlődéshez szükséges fontos anyagokat, ezeket csak nagyon ritkán adja, ha nem tudja teljesen elkerülni!
Fontos a napi megfelelő mennyiségű folyadékfogyasztás - a gyerekek a játék hevében gyakran elfelejtenek inni. Kínálja őket vízzel, ásványvízzel, limonádéval, gyümölcs- vagy zöldséglével, naponta kb. másfél litert kell elfogyasztaniuk! Lehetőség szerint kerüljék a cukros, szénsavas üdítőitalokat, kólaféléket!
Üdvözlettel:
Imre Etelka 2010. 07. 29. 19:41
Kedves Etelka! Ebben a nagy hőségben melyik a jobb a csap víz vagy az ásvány víz?Ásványvízben tényleg több lehet a szervezetre a káros anyag mint a csapi vízben?Csapi víz sokszor büdös és fehér tej szerű.Vagy inkább a sör jobb?
Szép a mosolya is kedves.
Üdv Bacsa András
Kedves András!
A csapvíz minősége tájegységenként ugyan különböző, mégis adott.
Az ásványvizek választéka nagyon bőséges, bárki választhat az ízlésének megfelelőt, én a csapvíz helyett /vagy mellett/ ezt szoktam ajánlani. Mindig javasolom azt is az ásványvíz-fogyasztóknak, hogy időszakonként - néhány havonta váltogassák az ásványvizet, így elkerülhető, hogy bizonyos ásványi anyagok túlzott mennyiségben jussanak a szervezetbe.
A nagy nyári melegben különösen fontos a megfelelő mennyiségű folyadékfogyasztás. Célszerű naponta legalább 2 liternyi folyadékot elfogyasztani, ami lehet víz, ásványvíz, limonádé, enyhén ízesített, gyengére főzött tea, zöldség- és gyümölcslé...széles az egészséges innivalók skálája!
No, igen, persze, a sör!:)
Az alkoholos italokkal óvatosan kell bánni hőség esetén (no, meg egyébkor is!).
Mértékletes fogyasztásukat inkább a késő délutáni, esti órákra tanácsolom és ritkán, alkalomszerűen!
Jó egészséget kívánok, üdvözlettel:











