Témakörök
Kérdezz-felelek
nem tudom, problémám Önhöz tartozik-e, remélem, tud információt adni. Megváltozott munkaképességű vagyok, 50%-os munkaképesség csökkenéssel. Erre csak 27 e Ft-ot kapok. (Már harmadik éve, h. nem emelték) Ha elérném a 67%-os állapotot, vagyis az már rokkantság (ezek még a régi fogalmak), akkor sem kapnék rokkantnyugdíjat, mert nincs meg hozzá a szolgálati időm. De van egy szégyellt betegségem, amit soha nem vittem a leszázalékoló bizottság elé, h. ne kapjak stigmát. Azzal a betegséggel elérhetném esetleg a rokkantságot, rokkantnyugdíjat nem. De úgy tudom, akkor valami rendelkezésre állási támogatást kaphatnék, ami nem 27 e Ft. Ez így van? Kérem, tájékoztasson, vagy ha nem Önhöz tartozik, hol tudnám - név nélkül - megkérdezni, milyen lehetőségem lenne? Az még a kérdésem, hogy aki rokkant státuszban van, annak tényleg nem kell járulékokat fizetnie, ha vállalkozna? És ha vállalkozó lesz belőle, elveszíti-e a járadékát?
Válaszát előre is köszönöm.
Aliz
Tisztelt Alíz!
Véleményem szerint(de ez nem mérvadó)léteznek olyan lehetőségek ,amelyek hozzájuttathatják egy kis plusz pénzhez,előszöszőr
is meg kell nézni az illetékes polgármeteri hivatal honlapját ,ahol a helyi adottságoknak megfelelően a letőlthető nyomtatványok között lelhet az Ön személyére valót,ebben esetleg segíthet a helyi családsegítő szolgálat.
Azonban ezeknek a munkaügyi problémáknak nagy tudora ezen a honlapon megtalálható Fejér Noémi . Ő naprakészen áll a munkaűgyi dolgokkal.Bátran tessék hozzá fordúlni.
Tisztelettel Hidegh Sándor 2011. 02. 01. 10:08
Tisztelt Sándor!
Önnek már nagyon sok kérdést fel tettek. Bízom,hogy érdemleges tanácsot tud adni.
Immár nyolc éve vagyok özvegy, lassan 3 éve nyugdijas, 3 gyermeket neveltünk fel. Két fiú egy lány. Miegy udvarban éltünk anno egy házban gyermekkoromban nagyszüleimmel, szüleimmel, egymást segítve, kiegészítve. Gyerekeim is ezt látták. Lányom 6 éve ment férjhez, 4 szép unokával ajándékozott meg. Nem messze (8km) laknak tőlem, de számomra ez több száz km jelent. Igaz nem mondják ha váratlanul megyek hozzájuk miért mentem. Jeles napokra mindig meg is hívnak. De ha közösen vagyunk is valahol, unokáim nem ülhetnek az ölembe, mert magukhoz húzzák őket. Volt, hogy karon ülő unokámat úgy kellett kivennem apja kezéből "hadd fogjam már én is egy kicsit". "hadd érezzem, a közelségét. A legidősebb 3 éve jár oviba, de két alkalommal tudtam kiharcolni, hogy érte mehessek. elsők között ér és utolsóként viszi haza édesapja. A 3 éves fiút nemegyszer elszerettem volna vinni fél napra buszozni, vonatozni, nem lehet. Azt, hogy nálam aludjanak vagy legyenek 1-1 napra még álmomban sem merem megkérdezni. Rödvid időre való elvittelükre is mindig nemleges választ kaptam. Még nem szorulok ápolásra, én is 3 éve tanultam meg a gép használatát, igyekszem felzárkózni, hóbortos sem vagyok, 1977 óta vezetek autót, nem volt balesetem sem ezidáig. De az unokákat nem kapom meg ha szigorúan, ha szépen kérem akkor sem. Nem tudom megértetni velük, hogy nekik és nekem szükségünk lenne egymásra szülő mellőzése nélküli kapcsolatra is. Mit tegyek, hogyan érhetném ezt el? Vagy várjak ahogy mondták, majd lesz még rád szükség ! (Ha már gügye, tehetetlen leszek?)
Kedves Cím!
Mint minden probléma az Öné sem egyedülálló.
Szűkebb rokoni körömben, ahol effektív két nagymama is van, drágalátos csemetéik hasonló módon viselkednek velük szemben. Az ilyen unoka kikapkodása a kézből az mindennapos, amit esetleg Ön, már csak az élettapasztalatából kifolyólag is tud, hiszen felnevelte őket. Akinek van akárhány és milyen diploma a zsebében, az természetesen nem jó, mert tutti, hogy nem ért a gyerek nem nevelés módszeréhez. Azt, hogy esetleg odaadják, hogy egy kicsit elmenjenek csámborogni, azt verje ki a fejéből. Maximálisan csak akkor veszik igénybe szolgálatait, ha takarítani kell, mert az a kaja sem jó amit főz, mert nem felel meg a modern kor táplálkozási normáinak.
Esetleg szükség lehet Önre, ha már végképp nem tudják megoldani a "gyerek vigyázatot", de akkor is csak olyan feltételek mellett kapja meg az unokát, hogy pl. 5 méteres körzetnél messzebb nem hagyhatja el a házat. A megértésre ne is tessék gondolni, a feltörekvő titánok modern nevelési elképzelésükkel azt hiszik, hogy Ők találták fel a spanyolviaszt, pedig azt már jó páran megtették előttük.
Úgy látszik, ez most egy divatos irányzat, tisztelet a kivételnek, ha szép szóval nem értik meg, hogy egy gyereknek a nagyszüleire is szükség lehet, akkor sajnos tehetetlenek vagyunk, mert természetesen Ők jobban tudják, és különben is örüljünk, hogy élünk és babanevelés helyett járjunk a rendelőkbe, ott biztosan megtaláljuk a nekünk való társaságot...
Édesanyám miatt írok Önnek és szeretném a tanácsát kérni. Anyu 72 éves, édesapám sajnos tavaly nyáron halt meg. Majdnem 50 évig éltek együtt, és anyut nagyon megviselte apu halála, hiánya. Testvérem nincs, két gyermekem már nagy (21 és 19 évesek) tanulnak, komoly kapcsolatuk van, egyszóval élik az életüket, és nem túl sok idejük jut a Nagyira. Én dolgozom, szóva anyu nagyon egyedül van. Természetesen munka után felmegyek majdnem minden nap, hétvégén is igyekszünk nem magára hagyni, jön hozzánk ebédelni stb, de úgy látom, hogy ez mind nem elég. Fokozatosan fogy az életereje, életkedve és már nem tudom, hogyan segíthetnék rajta. Sosem volt egy társasági ember, mindig is visszahúzódóbb volt, ha nem volt muszáj, ki sem lépett a lakásból napokig míg apu jól volt. Tudom, hogy nagyon nehéz az ő korában változni, és annyit azért már belátott, hogy lehetőleg minden nap mozognia kell egy kicsit, legalább a közeli boltig, de ennek ellenére vannak napok, hogy a boltba sem megy le. Egy barátnője van, azzal kb. kéthetente találkozik. Egy másik kedves ismerőse próbálta rávenni, hogy járjon vele el egy közösségbe, de nem hajlandó.
Tanácstalan vagyok, és aggódok érte.
Üdvözlettel
Ildikó
kedves Ildikó!
Problémája nem egydűl álló.hiszen nagyon sokan vannak a korosztálomból szerintem különösen a hőlgyek,miután vigan túlélnek minket, elvesztik az a biztos támaszt akivel évtizedeken át jóban rosszban együtt voltak.
Erre kölönböző modon reagálnak az egyik csoport "Szabad vagyok " felkiálltással igyekszik bepótolni, amit szerinte az elmúlt évek alatt kihagyott.Jön,megy kirándúl társaságokba jár,tehát egy pozitív életformát választ ,még ha lehet,hogy nem tudatosan is. És ismerőseivel nem állandóan az a téma,hogy itt fáj -ott fáj és mejik orvos milyenszínű tablettákat írt fel neki.
Tudomásúl kell venni,hogy nem húszévesek vagyunk és már semmi sem működik úgy,mint fiatalkorunkban.
Biztosan volt a hölgynek valami kedvenc elfoglaltsága (sütés ,főzés )pl. esetleg rá lehetne venni,hogy a családnak csínáljon valami csak általa ismert fínomságot ,lehetőleg olyat amit más nem tud megcsinálni a családban,ennek a dicsérete,biztosan kicsit megtámogatja az önbizalmát,pláne ha az ember elkéri receptet,vagy ne adj isten megkéri,hogy tanítsa meg rá,mert a mai fiataloknak,még ha egyáltaltalán kézbe is veszik ,még fakanál is másképpen áll a kezükbe.,
Ha van kiskorú unoka ,akkor szépen a kezébe nyomni és kitenni öket a ház elé,hogy" irány Horány":
Miután a nagymamák általában imádják az unokájukat és különben is jobban értenek a nevelésükhöz mint saját szüleik ,már mindjárt itt van valami, amivel kicsit ki lehet mozdítani otthonról.
Amennyiben ez pozitív hatást hoz életébe akkor már csak a fény kell meglesni az alagút végén.Saját példámból okulva ajánlom,hogy rá kell venni a "nagyit",hogy menjen el egy pszihológushoz ,"ez nem azt jelenti hogy bolond,"de a szakember biztosan talál valami terápiát ami kedélyét feljavíthatja, ha mással nem egy-két bogyóval.Lényeges változásokat hozhat életében, nagy türelemmel (pl:a gyógyszer csak hat hét múlva kezd hatni) teljesen megváltozhat kedélyvilága.
Tisztelettel Hidegh Sándor 2010. 05. 03. 10:35
Kedves Sándor!
Érdeklődve szoktam olvasni - több más szakértőjük között - az Ön írásait is. Nagy örömmel tölt el, hogy egy már nyugdíjba vonult férfiember nem "bújik el" a világ elől, hanem jön-megy, írogat, ismerkedik, szakácskodik (láttam a halas cikkét), szóval ez nagyszerű! :)
Én a nagymamám miatt írok Önnek, hátha tud tanácsot adni. Kicsit életúnt a nagyikám, pedig mindent elkövetünk, mi, a családja, hogy ne érezze magát egyedül, feleslegesnek. A papi már 20 éve nincs közöttünk, a mami pedig 76 éves, de elég jól tartja magát, jó az egészsége is, csak a kedve nem az igazi. Olyan befelé forduló, magányos, nem tudjuk, mi jár a fejében, pedig ha elmondaná, talán segíthetnénk. Van egy-két barátnője, nagy ritkán elmennek a városligetbe, sétálni egyet.
Mi az, amivel még felrázhatnánk őt jobban? Mit tud tanácsolni?
Köszönettel, Szilvia
Kedves Szilvia!
Örülök, hogy kortársam, jelen esetben a "mami" problémájával keresett meg.
A pozitív dolgok közé tartozik, hogy a családot érdekli a nagymama sorsa és nem csak akkor találják meg valamivel, amikor más lehetőség nincs! (Elég intő példát látok nap, mint nap, tudnék is ódákat mesélni róla "érti, ahogy akarja".)
Amennyiben a nyugdíjas társnőnek, nincs semmi baja, akkor ki kell zavarni az "életbe", no nem úgy, hogy "hess"!
Nem tudom, hogy vidéken, avagy a fővárosban élnek, körül kell nézni, hogy van-e a környéken valamilyen egyházi, vagy világi szociális foglalkoztató ahol a képzett szakemberek, családgondozótól a lélekbúvárig, avval foglalkoznak, hogy személyre szabottan a lehetőségekhez és az illető érdeklődésének megfelelő elfoglaltságot találjanak.
Amennyiben otthon is lábatlankodik néhány unoka, azokat is rá kell uszítani a nagyira, hogy ne legyen rá ideje magával foglalkozni. Nem szabad engedni, hogy magával túl sokat foglalkozzon, el kell cipelni ide-oda, ki a négy fal közül, tavasszal ez bizonyára javít. Meg kell próbálni esetleges életmód változtatással segíteni rajta "le kell fárasztani".
Ha ne adj isten, van a környéken az ismeretségi kőrben egy "energiavámpír" (köznyelven vén varjú), attól tessék védeni a Mamit, mert minden addigi fáradozásuk kárba vész, mert az állandó károgás még az egészséges fiatalembert is két vállra fekteti, nem hogy egy idősebbeket, akinek úgyis valós vagy beképzelt lelki problémái vannak.
Sok szerencsét kívánok Önöknek próbálkozásukhoz!
Tisztelettel:
Hideg Sándor Úrnak!
Tisztelt Tanácsadó Úr !
Először bukkantam erre az oldalra, s azonnal felmerült bennem egy kérdés!
HOGYAN LESZ VALAKIBŐL TÚLÉLÉSI TANÁCSADÓ???
Nyugdíjas értelmiségi vagyok, tele optimizmussal, derűvel - s azt tapasztalom, hogy ez a fajta életszemlélet hiányzik a legjobban az emberekből sok fiatalból és idősebbekből egyaránt.
Szívesen részt vennék egy személyes beszélgetésen is, kicserélve - egyeztetve nézeteinket. Talán jobban tudnék segíteni a körülöttem lévő "negatív" beállítottságú embereken.
Tisztelt Nyugdíjas Sorstársam!
Levelét olvasva úgy érzem, hogy hasonló elveket vallunk. Első mondatában írja, hogy tele van optimizmussal és derűvel, ezek az alapok, fél győzelem, a többi csak akarat kérdése.
Pályafutása alatt, mint pedagógus biztos vagyok benne, hogy millió tapasztalatot szerzett az emberekkel való kapcsolatteremtéssel.
Próbálja meg ezt felhasználni "hitetlenkedő" embertársaknak meggyőzésére. Életük negatív változásával "Nincs még veszve Lengyelország" felkiáltással, magunk siratása helyett inkább egyedül, de ha nem megy, segítséggel próbáljanak meg átlendülni a nehézségeken. Ehhez szoktam tanácsokat adni, amennyiben tudok, vagy segítek megkeresni az illetékest, aki képzettségéből kifolyólag megoldhatja az arra rászorulók problémáját.
Személyes kapcsolatfelvételhez: internetcímem, telefonszámom a szerkesztőségben.
Kedves Sándor!
Mindig nagy örömmel várom az új cikkeit, és ez az utolsó, az alkoholról nagyon tetszett. Ez késztetetett igazából arra , hogy írjak Önnek. Igazából én már egy nyugdíjas hölgy vagyok, és a bátyám is nyugdíjas. Ő vidéken él a feleségével. Gyerekük, unokák már külföldön, és az én bátyám évek óta már csak az alkoholban keresi a vígaszt, vagy nem is tudom mit keres igazán benne.
A sógornőmmel azt latolgattuk, vajon ha felköltöznének ide Budapestre (most egy kis faluban élnek Somogyban) akkor vajon a bátyámat "meghatná"-e úgy ez a változás, hogy az alkoholt elfelejtse. Amúgy szeret színházba, hangversenyre jönni velünk, ha itt vannak, de hát Somogyban mi is a kultúrális élet? A kocsma ugye.
Mit gondol erről? Tudom, hogy Ön sem (nem) pszichológus, de mint férfiember, talán jobban megérthet egy másik férfit? Nem tudom helyes lenne-e ekkora változás a nyugdíjas bátyám és felesége életében. Bátyám pedagógus volt, a felesége pedig fogtechnikus.
Köszönöm megtiszelő válaszát, véleményét.
Ildikó, Zuglóból
Kedves Ildikó!
Problémájuk sajnos nem egyedülálló, hiszen az alkoholizmus lassan már népbetegséggé válik! Az ebből eredő egészségügyi problémák (szív és érrendszeri panaszok, májproblémák, idegrendszeri zavarok, hogy ne is folytassam a sort) által okozott halálesetek száma meg sajnos egyre emelkedik.
Véleményem szerint (és ez nem mérvadó) először is a lakhelyén illetékes gyógyászati intézményben kell a szakorvos, pszichológus véleményét kikérdezni, hogy mi a véleményük egy ilyen nagy horderejű változással (költözés) kapcsolatban.
Szerintem egy kis "levegőváltozás" jót tenne a bátyjának kiszakítván megszokott környezetéből és az ivásra mindég kapható szesztestvérek köréből biztosan jót tenne.
Hiszen felkerülvén Budapestre könnyebben lehetne, mind érdeklődésben, mind képzetségben hasonló társaságot, nem éppen az elsődleges program a "ki mit tud többet inni", hanem hasznosabb időtöltéssel is el lehet tölteni az időt a társas kirándulásoktól kezdve a könyvtárba járáson át egészen a színházlátogatásig. Erre a célra kiválóan működő szakmai, karitatív és más szervek által működtetett idősek klubjai léteznek, ahol egy két lelkes szociális munkatárs annyi programot talál ki, hogy csak legyen ereje végigcsinálni.
Amennyiben alkoholproblémái nem javulnak itt a fővárosban könnyebb szakembert, intézményt találni ahol a szenvedélybetegek gyógyításával, rehabilitációjával foglalkoznak igen szép eredménnyel.
Szerintem (és evvel a véleményemmel nincs jogom egy család életébe beleavatkozni) a változás mindig jót tesz.
Evvel szemben meg sok ellenpélda is fennáll sokak az évtizedek alatt megszokott életformájukból kiszakítva, soha az életben nem tudják megszokni az új környezetet és csak céltalanul helyüket nem találva kószálnak a nagyvilágban.
Nagyon jó gondolatokat olvastam, bár nem teljesen, csak részletekben.
Bizony sokan ilyen korban fölöslegesnek tartják, hogy tanuljanak. Munkahelyemen, a POSTÁN, megtanultam, hogy folyamatosan tanulni kell,az állandó változásokat, a technikát. Nem nagy örömmel, de titokban érdeklődve sajátítottam el a számítógépes alapon működő ON LINE Totó-Lottó kezelés, aztán a munkavégzést is számítógépen kellett csinálnom. Mondanom sem kell, mivel nagyon gyorstalpaló módon kellett elsajátítani, alig volt ismeretem, nagyon féltem tőle, s a lassúsággal nem voltam kibékülve. Két éve vagyok nyugdíjas, azóta tanultam meg gyermekeimtől a gép használatát. Néhány kellemetlen tapasztalat mellett, most már majdhogy nem versenybe is mernék állni a korosztályombeliekkel. Nem játszásra használom, s még sok minden van amit tanulnom kell, de az érdeklődésemet kielégítí. Itt mindent meg tudok nézni, utazásomat megtervezni, akár autőval, akár busszal, vagy vonattal. Programokat, érdekességeket megtalálom. Időjárástól, az egészségig,sok problémára van orvosság. Barátnőm, akit erre nem tudok rábeszélni (pedig anyagilag nem okozna neki gondot), örökösen vita tárgya, hogy miért töltöm itt az időmet. De én nem érzem a téli idő nehézségeit, nincs nyomás a mellemben, mert rossz idő van. Ha mást nem takarytok a gépemen, s valami érdekeset mindig találok, amivel le tudom magamat kötni. Most már ahogy időm engedi itt tárolom a tankolástól, a rezsiig, a cimtárakat, és egyéb adataimat.
Örülök, hogy ennyire is megtanultam, s még mindig szeretném magam tovább képezni.
Tisztelt Levélíró!
Úgy látszik, nem csak én érzek arra késztetést, hogy érdeklődésemet bővítve megpróbáljam "tudásomat" tágítani. Nem beszélve arról, hogy aki pl. magányos, otthon ülve a "meleg" szobában egy gombnyomásra a lábai elé tárhatja a számára érdekes és értékes világot. Nem is beszélve, mint ahogy Ön is említi a gyakorlati hasznot, mi mindenre tudja gépét hétköznapi célra felhasználni a mindennapi problémák megoldásában.
Azt hiszem, hogy ebben az esetben nem degradáló, ha az ember azt mondja, hogy saját kárán tanulja..., mert akkor biztosan megtanulja, ha nem előszörre, akkor az X-re.
Még több és még kellemesebb "számítógépezést" kívánok Önnek és hason korú információéhes sorstársainknak!
Leveleiket szívesen várom, maradok tisztelettel:
Tisztelt Uram!2006-ban százalékoltak le 67%-ra,2008-ban elvették 45%-ra.Már a munkaügyi bíróságon is voltam ott is 45%-ot kaptam.Most 27000ft-ot kapok amiből nem lehet megélni.53éves vagyok 33 éves munkaviszonyom van igazolva.A betegségem olyan jellegű,hogy nem gyógyítható és életem végéig gyógyszert kell szednem.Szeretném vissza kapni a rokkantsági nyugdíjam.Kérem segítsen,hogy hova fordulhatnék még vagy mit tegyek.Köszönöm előre!Tisztelettel Bula Istvánné
Tisztelt Bula Istvánné!
Miután napról-napra változnak a szabályok, és jóindulatból nem szeretném esetleg hiányos tudásomból kifolyólag Önt tévesen informálni, ezért ajánlanám honlapunkról Fehér Noémit, aki munkaügyi nyugdíjazási és hasonló kérdésekben bizonyára segít Önnek.
Amikor valamikor régen én is bajban voltam maximálisan segítségemre volt problémáim megoldásában. Bizalommal tessék hozzá fordulni, nyugodtan mondhatja, hogy én ajánlottam.
Kellemes ünnepeket és boldogabb s problémáit megoldandó Új évet kívánok.
Köszönöm a válaszát és a megnyugtató szavait. Máris jobb kedvem lett, és már nem is szorongok annyira.
Amúgy is nehéz egy új környezetbe, új emberek, megszokott csapat életébe beilleszkedni, csak attól féltem, hogy a köztünk lévő korkülönbség még egy plusz buktató ebben a dologban.
De akkor pozitív gondolatokkal indulok majd el. Megörültem, hogy Ön is azt írja, nyugdíjaként dolgozott a legjobb munkahelyen. Ilyen létezik? Ennek nagyon örülök.
Meg annak is, hogy gyerekei korú volt kollégákkal ilyen jó a kapcsolata a mai napig is (ezek szerinte már nem kollégák).
Remélem én is így fogok ezzel lenni.
Megtisztelő válaszát még egyszer megköszönöm.
Üdvözlettel: Éva
A"pudding próbája ha megeszik",most ismét,hasonló helyzetbe kerűltem,ha óhajtja friss tapasztalataimról , mit változott azóta a világ egy ,pár hét múlva ha be tudok számolni! Hidegh Sándor 2009. 11. 04. 16:21
Kedves Sándor!
Képzelje, egy kellemes meglepetés ért, engem a nyugdíjast! Felvettek 4 órában egy munkahelyre (naná, persze hogy ismerős által), és az a gondom-bajom-félelmem, hogy csupa huszonéves kollégám/kolléganőm lesz.
Szeretném, ha már az első naptól kezdve egyenrangú félnek tekintenének, de az intimszférájukba sem akarok belemászni, hiszen az unokáim lehetnének, érti, mire gondolok.
Mit ajánl, hogy "viselkedjek" velük szemben? Tudom, a mai fiatalok már más, mint a mi időnkben volt, épp ezért némi félelemmel indulok november közepén dolgozni.
Üdvözlöm.
Éva
Kedves Éva!
Először is töltse el a boldogság, hogy bárhogy is,de sikerült állást szereznie, mert manapság minálunk nem szokás két kézzel a nyugdíjasok után kapkodni!
Miután a „kultúrált Európa” ennek a részén ,vagyis kis hazánkban egy bizonyos kor után leírják az embert, és mindent elkövetnek, hogy minél előbb feldobja a pacskert. És ezt elő is segítik mindenféle "nyugdíjasok" számára kitalált furmányos rendelettel. Elfelejtik azt, hogy más általuk lenézett kultúrákban, vissza egészen a történelem homályáig, mindenütt szó esik a bölcs öregekről, a vének tanácsáról, legyen a forrás a Biblia, avagy a Korán.
Természetesen a fiatalok korosztálya sokkal frissebb tudás anyaggal rendelkezik, már csak a természet rendjéből kifolyólag is Bár nekik sem szabad elfelejteni, hogy nem ők fedezték fel a” spanyolviaszt”, ezt minden generáció magáénak tartja, pedig ezt már régen kitalálták, sajnos!.
Nos véleményem szerint, ha eléggé sikerül megtalálni a hangot a különböző korosztályok között nagyon kellemes munkakapcsolatot lehet létrehozni, hiszen az idősebb kolléga már csak tapasztalataiból kifolyólag, megmentheti munka közben a fiatalokat a felesleges körök futásától, miután életében, már tapasztalt ilyet. Normális esetben ez visszafelé is működik, hiszen a fiataloktól az ember sok mindent tanulhat, hiszen nem szégyen valamit ellesni „a jó pap is holtáig tanul”.
Ha egymás értékeit felismerjük, tanácsait vica-verza elfogadjuk, nagyon jól tudunk együtt dolgozni és előbb utóbb ez barátivá válhat.
Nem a kor számít, hanem az egy munkahelyen dolgozók viselkedés módja, bár ez szerintem nincs korhoz kötve .”Bunkót” kor, nem és iskolai végzettség nélkül is lehet sajnos minden munkahelyen találni.!
Ne féljen!
Saját példámból kiindulva:életem során a” legjobb” munkahelyemen, már mint nyugdíjas dolgoztam , ahol a munkatársi kapcsolatok barátivá váltak mai napig jó baráti viszonyt tartok fel a gyerekiem korú munkatársaimmal.!!!Egyiküknek születő gyermekének is én találtam,ki a nemét.
Gondolhatni,hogy feszítette a büszkes
Vagy , milyen jól esik az,hogy 10 év után megkérdezik,hogy van e kedvem egy kicsit dolgozni,hiszen valamikor meg voltak elégedve tevékenységemmel és nekem nem kell .mint egy ifjú titánnak ,mindent a szájába rágni, míg betanul.
Csak meg kell lökni a kályhánál és szép csendesen minden zökkenő nélkül elindul a munka és az ifjoncoknak,meg van idejük szép csendesen ellesni a gyakorlati fogásokat,nekem,meg az azóta kitalált praktikákat elsajátítani.
Amennyiben további kérdései is lennének nagyon szívesen állok rendelkezésére:
Olyan jókat ír, és olyan humorosan írja! Nagyon tetszik. Ön is, és az írása is.
Lehet Önnel személyesen is találkozni?
Nem társkereső vagyok, csak egy hasonszőrű, magányos nagymama, aki szívesen ismerkedne ilyen jókedélyű "fiatalemberrel", mint Ön.
Üdvözlettel:
Júlia Budapestről
Kedves Júlia!
Nagyon megtisztel levelével, amiben írja ,személyesen meg óhajt velem ismerkedni!
Semmi jónak nem vagyok az elrontója,ezért szerintem egy kötetlen dumcsipartira bármikor ,előre egyeztetett időpontban(ha pl. nem ücsörgök valamelyik egészségügyi intézményben) szivesen állok az Őn rendelkezésére.
Hátha találunk valami közös érdeklődési területet (miután másodállásban nem foglalkozom szegény nagymamák elcsábításával) nyugodtan leüllhet velem beszélgetni erről-arról és ha továbbra is szimpatikusnak tartja személyemet ,akkor talán velem is bővítheti a "kedves ismerősei "táborát.
Tisztelettel: Hidegh Sándor 2009. 10. 01. 10:32
Drága Sándor!
Szomszédom mutatta meg ezt az oldalt nekem, és örömmel látom, hogy van nyugdíjas tanácsadó is. Mondja már meg legyen szíves, hogy egy nyugdíjas, aki magányos, hogy tölti (töltse) el a szürke őszi-téli hétköznapokat, hogy hasznosnak érezze magát?
Gyerekeim, unokáim külföldön, itthon pár barátom van, de betegesek, nem sokat tudunk eljárni sehová.
Szeretném magam hasznosnak érezni, de hogyan? Mit tanácsol?
Lonci néni (77 éves)
Kedves "LONCI" néni!
A felvetett probléma nem egyedülálló, hiszen sokan vagyunk sajnos úgy, mint "a Bálám szamara"; egyik percről a másikra ott állunk szeretteink nélkül, akik vagy szelet vettek vagy idővel szép csendesen távoztak az örök vadászmezőkre.
Ha még Cavinton nélkül emlékszünk rá, régen nem győztünk bulikra, esküvőkre járni, ami a kor haladtával átváltozott; egyre kevesebb szórakozássá és sajnos az egyre több szomorúsággá. Ha ezen a lelki traumán át tudunk vergődni (lehet, hogy orvosi segítséggel), és vélt vagy valós egyedüllétünkön való siránkozás helyett megpróbálunk normális idősember módjára élni.
Megtalálhatjuk a lehetőségeket; esetleg egy klubba való iratkozással, ahol hasonló korúak társaságában sikerülhet feltalálni magunkat.
Az ilyen klubokban az ott dolgozó klubgondozók, szociális munkások, esetleg mentálhigiénés (lelki gondozó) segítségével megtalálhatják esetleg pont az Önre személyesen illő módszert, amivel le tudja kötni magát, egyéniségének, érdeklődésének megfelelően.
Hiszen a lehetőségekhez képest az internettől, színházba járástól, kirándulásoktól kezdve a legelképzelhetetlenebb dolgokig sok mindent lehet csinálni egy ilyen klubban!
A hétvégén is mutattak a TV -ben egy Nagykanizsa környéki nemzetiségi (horvát - magyar klubot), ahol a helybéli hölgyek a legnagyobb békében, két nyelven főzték - sütötték tájjellegű, nem igazán "diétás" finomságaikat a környék férfinépségének legnagyobb örömére (még a láttára is csorgott az éhenkórász pesti nyálam), akiknek a finom itóka felhozatalán kívül legnagyobb feladata a sok szemet és ízlelőbimbókat elkényeztető ennivaló elpusztítása volt (Bilagitot még lehet kapni a gyógyszertárban).
Természetesen ez csak egy példa, hiszen az adottságoktól sok minden függ.
A"8 kerben" elég nehéz lenne, mondjuk egy malackát az erkélyen nyakon vágni, de azért millió egy dolog van, amit csinálhatunk.
Egy a fontos, valamivel testileg - szellemileg kössük le magunkat, ezzel mindjárt csökken a magány érzése, közösségi munkánk bebizonyítja, hogy kortól függetlenül még szükség van reánk.
Ha bizalmatlan az ilyen dolgok iránt, akkor is meg kell próbálni, hiszen a puding próbája...
Mindenesetre a magam részéről sok sikert kívánok hozzá.
Én is így kezdtem egy súlyos depresszió után és ma már vidáman mosolygok a világra (nem mintha minden problémám megoldódott volna). Az emberek közössége, a valahová tartozás lehetősége nagyon sokat javított helyzetemen.
Kedves Hidegh Ùr!
Nekem egy kérdésem lenne. A Nagypapámról lenne szó, Ö most 78 éves, jó passzban van. A kertje a mindene, amiben minden nap dolgozik, locsolja, dédelgeti a termést! Ez a mindene. Sajnos az évek folyamán észre vettük a családban hogy ö egyre inkább visszahúzódik. Nem szeret emberek közé járni, nagyon negativan látja a világot és az eggyetlen dolog ami érdekli csak a kert. Semmire nem lehet megfüzni, régen még kirándult a hegyekben, most már arra sem vágyik!
Gondolkodtam hogy hogy lehet egy ilyen embernek megint meghozni az élthez a kedvet. Mert hát testileg még nagyon jó passzban van, de miután nem olvas semmit, nincs szociális kontaktusa a családon kívül, agyilag nagyon gyorsan leépül.
Lenne talán valamilyen tippje, hogy én mint unoka, talán hogy tudnék neki segíten? Még tudnia kell hozzá, hogy ha erröl beszélnénk vele, természetesen SOHA nem vallaná be hogy valamit is változtatnia kellene az életmódján! Amit Ö csinál az mindig jó és helyes, szerinte legalább is! :) Nagymamám is él még, neki a mindene a fözés meg a rejtvények... de ilyesmire sajnos nem tudom ráfüzni a nagypapát! Remélem talán van Önnek egy pár tipje! Elöre is nagyon köszönöm!! Üdvözlettel, Anna
Kedves Anna!
Nem egyedülálló kérdése. Sokan küzdenek (küzdünk) hasonló problémával. Idővel sok nyugdíjas korú egyre inkább azt gondolja, ha családban él, hogy nincs rá szükség, terhére van rokonainak. Saját magát félreállítva tudatosan vagy a nélkül bezárkózik az általa emelt "toronyba", ahol a jobbik esetben még leköti valami tevékenység (pl. kert), rosszabban meg teljesen magába fordul, és előbb-utóbb begolyózik, valós vagy képzelt problémáit környezetére kivetítve. Hat ökörrel sem lehet onnét kimozdítani.
Legelőszőr is le kellene ülni a Nagypapával és elbeszélgetni, hátha sikerül ebből az állapotból a családnak kimozdítani, talán megnyílik és kiderül, mitől van az érdektelensége.
Meg lehet próbálni esetleg valamilyen világi vagy egyházi közösségbe becsalogatni úgy, mint a bölcsődést, szoktatással, először egy nap aztán...
Érdeklődésének megfelelően, esetleg valamilyen kertbarát klubba bejuttatni, ahol a hasonszőrű klubtársakkal közös témát találhat, és ez talán kizökkenti a fásultságból.
Az a jelenség "hogy én találtam ki a spanyolviaszt", és hogy "csak nekem van igazam", az szerintem nincs korhoz kötve csak az adott személyhez, idővel ez a mentalitás a későbbiekben rosszabbodhat.
Súlyos esetben el kell vinni egy pszichológushoz (rajtam segített).
Helytelen hozzáállásból nálunk sokan úgy vélik, aki pszichológushoz jár az már "hülye"is.
Holott ha egy kicsit körülnézünk a világban, akkor láthatjuk, hogy nálunk gazdaságilag és ebből kifolyólag egészségügyileg jóval fejlettebb társadalmakban úgy hozzátartozik a családhoz a pszichológus, mint a háziorvos. Akivel rendszeresen folytatott kommunikáció már lehet, hogy csírájában kiirtja a felsorolt problémákat. A szakember meglátja, hogy milyen eredetűek a gondok, megoldásukhoz elég egy-két beszélgetés, vagy esetleg a jelenség leküzdésére gyógyszeres terápia szükséges. Ettől sem kell megijedni, mert nem úgy kezdik az Ön által leírtak alapján a gyógykezelést, hogy lakatot tesznek az áldozat ajtajára.
Bizonyára Ön is látta, hogy buszra való ezeréves nagymamák és nagypapák (min. Japánból), mint megvadult kiscsikók viháncolva járják körbe karikába turistaszezonban a várost.
Ezért nem elveszett az Önök esete sem, meg kell próbálni ilyen vagy olyan módon kizökkenteni állapotából, és felkelteni érdeklődését.
Remélem, legközelebb arról számol be, hogy a Nagypapa éppen mondjuk Tanganyikában kergeti az oroszlánokat.
Kívánom, hogy kedves Nagypapáját valamilyen módon sikerüljön kimozdítani várából, és ehhez sok szerencsét kívánok!
Tisztelettel:
Ha elvált szülők lányát vesszük feleségül, akkor egy számítógép víírushoz hasonló VÁLÁST OKOZÓ ÉRZELMI VÍRUST is feleségül veszünk. A VOÉV úgy szól, hogy AZ APA EGY ROSSZ EMBER HISZEN AZÉRT VÁLT EL TŐLE AZ ANYU! És amikor mi APÁK leszünk, akkor mégha aranyból vagyunk, akkor sem leszünk JÓK a feleségünknek. Elválik tőlünk és beleneveli a kislányunkba: AZ APA EGY ROSSZ EMBER AZÉRT VÁLT EL TŐLE AZ ANYU. Látható, hogy a nagymamából az unokába másolódott a VOÉV! A VOÉV csakis vírusirtóval hatástalanítható! A jogi kezelés azért káros, mert senki sem vinné a kabátját a patyolatba, ha a nyugtát pucolnák ki a kabát helyett. A jogászok a NYUGTÁKAT sokasítják, de a VIRUS/folt marad a családban/KABÁTBAN!!!
Kedves Ismeretlen!
Mielőtt még reánk húznák a vizes lepedővel együtt, hogy "férfisoviniszták" vagyunk (tisztelet a kivételnek, de Ők boldog házasságban élnek, vagy nincs elég merszük a változtatásra), saját példámmal alátámasztva az Ön állításával egyet kell értenem.
Nem muszáj elvált szülök lányának lenni, elég ha van a környéken néhány facér, elvált, vagy "uram bocsá" korosabb hajadon barátnő, azok jóakaratúak! Duruzsolásuk talán még a legjobb házasságot is megrengetheti! No persze az anyóst sem szabad ebből kifelejteni, mert ha baj van, segítség helyett csípőből tüzel az addig "drága vejére".
Saját minden bizonyára rossz tapasztalataikat, amiben pedig erősen benne lehet kezük, lábuk, "dögöljön meg a szomszéd tehene is" felkiáltással az arra épp valami családi zűr miatt fogékony barátnőre vetítik, aki ezen felbuzdulva zúdítja tovább az otthoni hozzátartozók fejére csőstől. Először a hülye apátok, majd a legszebb éveket áldoztam fel az életemből, mi minden történhetett volna, ha nem megyek férjhez... stb.
Csak azt felejtik el sokan a hölgyek, hogy az esküvőre nemigen kellet hatökörrel odavontatni őket, különben is ma már snassz a lagzi limuzin nélkül.
Ha már tényleg válásra kerül a sor próbáljunk meg senkire sem hallgatni, saját házasságunk elrontásához untig elegen vagyunk ketten is a "zümmögő kórust" hagyjuk meg a Pillangókisasszonynak.
Minden válást a szerencsétlen ártatlan gyerekek sínylik meg, hirtelen egyik napról a másikra a biztos családi fészek romhalmazzá válik! Esetleg a friss vadászzsákmányként bemutatott új típusú, alig használt apukáról vagy anyukáról fel sem merül, hogy nem tudja pótolni az eredetit.
A másik szülő állandó pocskondiázását meg előbb-utóbb a gyerekek is elunják és minden akaratunk ellenére esetleg mitőlünk is elidegenednek.
Szerintem a hétvégeken csereberélt gyerekek, szegények, bennem azt a kényszerképzetet keltik, mintha a kiolvasott könyvet vinnék vissza a könyvtárba időre.
Hogy ez mekkora lelki-válságot, stresszt okozhat a csemetének, ez a megkergült szülő új szerelmének lila ködében fel sem merül!
Pedig ha már minden kötél szakad és még a házassági tanácsadás sem segített, fel lehet egy házasságot kulturáltan is bontani anélkül, hogy egymást gyalázkodnánk és a legfontosabbakat, a gyerekeket úgy átvezetni a szokatlanba, hogy minél kevesebbet romboljunk a lelkükön.
És talán így el lehet kerülni az ügyvédek gazdagítását, valamint a mindenféle fájdalmas vírusirtást.
Üdvözlettel:
Kedves Sándor!
Ön szerintmiért nem tudnak(illetve szinte lehetetlen) a nyugdijasok
kulturáltan párt keres ni és találni maguknak?Külföldön ez teljesen megszokott és normális dolog,
Itthon,meg ennek nincs kultúrája,pedig nagyon sok az egyedűl élő idősebb,de életerős, élni
szerető nyugdíjas,aki szeretné megosztani magányát és az ünnepeit egy partnerrel.(És itt most egyáltalán nem a szexre gondolok,hanem csak símán együtt eltöltött időre,egy séta egy mozi,
cukrázda,vagy csak otthon egy jó főzés egy film megnézése,stb)
Van önnek ilyen irányú tapasztalata? És ha igen,hol érdemes kezdeni az ismerkedést?
Köszönettel:Ildikó
Kedves Ildikó!
Köszönöm, hogy így ismeretlenül is megkeresett sokakat érdeklő kérdésével. Engedje meg, hogy egy kicsit hosszabb lére eresztve válaszoljak, hiszen itt van a nyár az uborkaszezon és ilyenkor az emberek inkább a pozitív hozzáállásukkal tudnak jobban boldogulni és egy kis vidámság mindig könnyebben átsegíti az embert a nehezebb pillanatokon, mintha csak lógatja az orrát magában dúlva-fúlva. És ahogy Önnek esetleg valami ötletet ad válaszom, úgy nekem meg örömet okoz, hogy kiírhatom magamból azt, ami evvel kapcsolatban az eszembe jut.
Az egész ismerkedéses dolgot kezdjük a legelején. Valamikor hajdanán, amikor az ember kezd a szóbeszéd és a biológia óra hatására rájönni, hogy a lányokkal való kapcsolat azon kívül, hogy jól meghúzzuk a hajukat és uram isten, jól elverjük őket, esetleg más sokkal érdekesebb dolgokat is takar. Hát igazán akkor kezdődik a baj.
Szegény megboldogult szüleim az egyik ámulatból a másikba estek, hogy az addig feltűnően víziszonyban szenvedő csemetéjük egyik percről a másikra tisztálkodási hadjáratba kezd (még a füle mögött is megmossa), ez biztosan jelent valamit. Puccparádéba vágván magam, sipirc, rohantam találkozni a haverokkal és elindultunk, mert akkor még az volt a divat, hogy valamelyik Magyarországon világhírű ”Egy húron pendültek, a De kár, hogy szól, vagy a Szőrös húsleves” együttes bulijaira járt az ember!
Némi kis sorban lökdösődés után aztán bejutottunk a tett színhelyére, ahol gyorsan felmértük a felhozatalt. Ha úgy szemre megfelelt valamelyik ártatlan leányka, akkor az ember odabillegett hozzá és oly ártatlan mosollyal az arcán, mint ahogy a farkas érdeklődött Piroskánál a nagymama hogyléte iránt, legúribb modorunkat elővéve megkérdeztük, hogy "jössz kukac riszálni?", és ha az szende pírral az arcán, szemlesütve igent rebegett az már fél győzelem volt az aznapi vadászzsákmány becserkészésére. Esetleg csak másnap reggel akadtak problémánk, mikor az ember felébredt! "Hogy kerülök én ide, és ki az a tündérből oroszláneledellé avanzsált bányarém, aki mellettem hangosan horkol!?"
Tehát így jártunk még fiatal kakashusi korunkban, fiúk-lányok egyik buliról a másikra. Ez az idő volt a „nagy nemzedék” legszebb házibuli korszaka!
Változott a kor, változott az ízlés, zenekarok helyett más szórakozás lett a divat. Új, nem a megszokott normáknak megfelelő, csoportokban tudatosan elkövetett táncterápiát szolgáltató intézményekbe kezdtünk el járkálni. (DISCO)
A lényeg az, hogy a galád cél itt is ugyanaz volt, akinek nem volt hazai az itt próbálta az utánpótlást beszerezni natúr ismerkedés céljából (az a rossz, aki rosszra gondol). Az akció lefolyása hasonló volt a régi bevált módszerhez csak a stílus és a szöveg változott. Ha a kapás megvolt az ember slusszon kapta a hölgyet kipenderült véle a tett színhelyére, és mint a parkett géppuskalábú őrdöge némi talajtornai gyakorlatokat végzett. Aztán, ha megfogta hagy vigye felkiáltással "irány Horány”. Ilyen vidáman, megismerkedési gondok nélkül teltek el az ifjonti évek.
Egyszer aztán elkezdett a társulat fogyni, akinek esze volt az disszidált, legjobbjaink kezdtek elhullani a csatasorból, előbb vagy utóbb belehajtva a fejüket a rabigába és férjül vagy nőül mentek valakihez.
Mielőtt az utánunk feltörekvő ifjú titánok nemzedéke kezdte átvenni a hatalmat és megszóltak volna, hogy "Ez a nagyapó mit keres itt?" én sem jártam különbül. Miért legyen nekem jobb, mint másnak felkiáltással én is megadtam magam.
Az elkövetkező 10-20-30 év gyerekneveléssel, vagy nem neveléssel telt el.
Miután Magyarországon igen kevés volt az egy főre eső nagyszülők száma, és abban az időben még nem volt divat a „bébicsősz”, nem lehetett hol hagyni a csemetét, úgyhogy lőttek a bulizásnak. Különben is kis hazánkban rosszalló szemmel nézték, ha véletlenül egy szülő elmerészelt menni szórakozni. (Amíg ezek itt dorbézolnak a szegény gyerek, meg biztosan éhezik otthon.)
Majd kirepültek a csemeték a szülői fészekből, több házasság felbomlott, sajnos meg is haltak egy páran. És az ember egyszer csak azt vette észre, hogy ugyan ott áll egy teljes élet munkája után, mint ahol elkezdte „egy szál ingben, gatyában”. Csak az állaga romlott többé-kevésbé! Egypár plusz kiló, egyre fehérebb haj, hogy ne is folytassuk ezeket a finomságokat.
Szóval ott áll az ember lánya-fia elhagyatva, mint ahogy ezt tette sz.t. Pál az Oláhokkal. Aki nem tud megküzdeni a hirtelen helyzetváltozással és lekötni magát, előbb-utóbb depresszióba eshet és innen egyenes út vezet a mosolygóba ahol igen gyorsan barátságot lehet kötni Napoleon, Jézus Krisztus és mondjuk Hitler reinkarnációjával. Na, most már ide csak bejutni könnyű (saját tapasztalat) kifelé kapaszkodni annál nehezebb.
Ha már elég erőt érez az ember, hogy valamit is kezdjen magányával, hát meg lehet keresni a nyugdíjas klubokat, ahol az ott dolgozó szociális gondozók elősegítik a beilleszkedést, megpróbálják a személyes magányból eredő problémákat leküzdeni, különböző programokat ajánlanak a kirándulástól kezdve a színházlátogatáson keresztül a közös táncdélutánokon át a kedvezményes nyaralásokig.
Ha netán az embernek megtetszik a hasonkorú és hasonló problémákkal küzdő embertársa (mint már erre nem egyszer volt példa), hosszú, élete végéig tartó barátságokat lehet kötni, hiszen ilyen helyeken egy kettőre megvan a közös téma, ki hol és mennyi időt töltött az orvosnál és kinek milyen nyavalyája van. Ennél jobban semmi nem kovácsolja össze az embert és ki tudja hátha ez egy ”szerelem” kezdete. A bátrabbak elmehetnek a különböző társkereső klubok teadélutánjaira, ahol vidám nagyanyók és nagyapók ropják a ”tapadós bolerót”.
Bár, még nem tartunk ott sem mentalitásban, sem anyagilag, hogy vidáman viháncolva körbeutazzuk a világot, mint például a nálunk nyugatabbra eső országok hasonkorú honpolgárai, hogy már Amerikáról ne is beszéljünk.
De azért bíztató próbálkozások itt is vannak ”kis ország kis lehetőségek”: utazzuk kollektívan körül hatos villamossal a várost, addig legalább, amíg van nyugdíjas utazási kedvezmény! Ha az előbbi új gyakorlatokon már elég bátorságot és tapasztalatot sikerült összegyűjtenünk, meg lehet próbálni az írott és elektronikus sajtó megfelelő társkereső fórumain, de tisztelet a kivételnek itt nagyon sokszor fordítva játszódik le, mint a legszebb Grimm mesében. A fehér ruhás királyfi azon a bizonyos lovon az első csók után békává válik, és vidáman brekegve elugrál lehetőleg vagyonkánk maradékával együtt! Ebben a korban nagyon kell vigyázni, mert nagyon sokan kihasználják az idős, magányosan élők szeretetéhségét és azt semmi perc alatt anyagilag, lelkileg teljesen tönkreteszik.
Nem szabad elfelejteni, hogy a nálunk húsz-harminc évvel fiatalabb társnak jelentkező biztosan nem személyes varázsunkért esetleg szépségünkért rajong értünk. (Bár lehet, hogy csak a rosszindulat és az irigység beszél belőlem.)
Ha minden szép és jó, hogyha még megy is a gondatlan szex, akkor sem szabad elfelejteni a különböző halálos (HIV, Hepatitis C) fertőzések nem korhoz, hanem esetleg az adott személyhez kötődnek és ”jobb félni, mint megijedni”!
Na, most evvel nem az időskorú kapcsolatoktól akarok elriasztani senkit, mindenki maga döntse el, hogy mit és miért érdemes megpróbálni.
Hiszen a szerelem vagy a mi korunkban a szeretet az, amiben nem lehet tanácsokat adni, mert ezt megpróbálva a ”hegyi beszédre” mindenki buzgón bólogat és utána úgyis azt csinál, ami neki jólesik.
Sikeres és sok tartalmas kapcsolat létrejöttét kívánok (hátha köztük van az ”igazi”).
Tisztelettel:
Tisztelt uram én 50% -ra vagyok leszázalékolva de csak 29000 Ft körül kapok .Kérdésem a következö lenne:Lehetne e több támogatást,pénzt kapnom valahonnan mert nem tájékoztattak semmiröl.Ez a kis összeg nem nagyon elég semmire,gerincsérvem van amit nem lehet müteni.Közgyóggyal rendelkezem de ezt is csak az aktuális gyógyszerekhez tudom használni.A férjem meghalt 5 éve de özvegyi nyugdijat is csak 1 évig kaptam mert azt mondát hogy 50%-ra nem adják meg tovább.Köszönöm válaszát.Tisztelettel K-né
Tisztelt Hölgyem!
Miután én sem vagyok varázsló, így csak esetleges ötleteket tudok Önnek adni.
Szociális segélyek után csak az illetékes polgármesteri hivatal szociális osztályán tudnak érdeklődni, mert ennek lehetőségei területenként is változhatnak. Sok segítséget tudnak nyújtani a területi családsegítő irodák. A teljesség igénye nélkül néhány segélyforma, amit esetleg meg lehet próbálni: közlekedéstámogatási egyszeri segély, valamint lakhatást gátló tényező javítására (gáz, villany, ajtó, ablak stb.) lakbér-kiegészítő támogatás.
Az ONYF Fiumei úti, ill. területi kirendeltségén minden évben 1x igényelhető segély.
Valamint az OEP területi kirendeltségen szintén évente egyszer igényelhető segély, amelyet a magas gyógyszerköltségekkel, orvosi igazolással kell indokolni. Szintén itt kérhető 5 évenként nyugdíjkorrekció.
A megfelelő nyomtatványokat a helyszínen, ill. az interneten letöltve lehet beszerezni.
Türelem az kell hozzá, de abból induljon ki, hogyha más megkaphatja, akkor Ön is megérdemli.
Hamar kezdjen hozzá, mert ki tudja, hogy mit hoz a jövő.
Kellemes Húsvéti Ünnepeket!
Tisztelettel:
Kedves Sándor!
Mi a véleménye a nyugdíjasklubokkról. Érdemes belépni? Nagyon magányos vagyok, így ezen gondolkodom most végső elkeseredettségemben.
Üdvözlettel: Marika
Kedves Marika!
Először is nem szabad elkeseredni, hiszen annyi lehetőség van, amely közül lehet választani.
Egy kis körültekintés után biztosan megtalálja meggyőződésének, elképzeléseinek való legkedvezőbb világi, ill. karitatív nyugdíjas klubbot. (Az intézmények címéről az illetékes Polgármesteri hivatal szociális osztályán érdeklődhet.)
Szokjon hozzá a gondolathoz, hogy a meglévő közösségben (mint az isiben) Ön az új kislány és először Önnek kell alkalmazkodni a már ott lévő és korántsem egyszerű lelkületű emberek csapatához.
Ebben minden bizonnyal segítségére lesznek az intézmény kedves agilis szociális dolgozói (nem cselédei), hogy az Önt legjobban lekötő tevékenységében támogassák. (Internet, varrás, hímzés, olvasás, színjátszás és a jóisten tudja, hogy klubbonként még milyen kimeríthetetlen az ötletek tárháza.) Egészségügyi, lelki panaszaik megoldására orvosi konzultáció, lelki bajaira szociálpszichológus áll a rendelkezésére.
Közös rendezvények (névnap, ünnepek, kirándulások, múzeum-, színházlátogatások, amíg meg nem szüntetik a kedvezményes nyaralások) mind-mind azt a célt szolgálják, hogy az ilyen helyekre járó időskorúak jól érezzék magukat. Nekik csak annyit kell tenni, pláne ilyenkor tavasszal, hogy problémáikat otthon hagyva pozitív energiákkal telten (süt a nap és különben is szép az élet) megpróbáljanak vidáman a közösség tagjaivá válni.
Esetleges további kérdéseit várom.
Tisztelettel:
Üdvözlöm Kedves Hidegh Sándor !
Kedvelem az aktív embereket, dolgozni pedig igenis lehet, korhatárok nélkül, akár 60-80 évesen is.Most indul márciustól egy igazán fantasztikus munkalehetőség, bárki csatlakozhat, és dolgozhat, mindenkit örömmel várunk.
Zsuzsanna
Kedves Zsuzsanna!
Leveléből kiderül, melyet nagyon köszönök! Hasonló elveket vallunk. Nem engem kell meggyőzni, hanem azt, aki otthon sír, hogy "milyen szerencsétlen"!
Ezt annyit mondja, hogy végül teljesen belelovalva magát katatón melankóliába esik, leépül és utána teljesen a menthetetlenek közé kerül, "pedig nem büdös a munka, csak egy kissé kellemetlen" felkiáltással. Utána kell járni, mert nem hullik az ölünkbe, mint az égi manna, ha valaki akar, akkor talál valamit. Én 430 önéletrajzot küldtem el, gondolhatja hányra válaszoltak! Ha az embert kidobják az ajtón, be kell mászni az ablakon, majd csak sikerül.
Tisztelettel:
Tisztelt Hidegh Úr,
érdeklődni szeretnék, hogy milyen tanácsokat tudna adni esetleg nyugdíjasoknak utazási lehetőségekkel kapcsolatban.
Várom válaszát,
köszönettel: Éva
Kedves Éva!
Köszönöm kérdését!
Az elkövetkező napokban pont erről a témakörről szeretnék írni. Milyen lehetőségek vannak, mire kell egy nyugdíjasnak figyelni utazás előtt, alatt és utána valamint milyen óvintézkedéseket nem árt, ha figyelembe vesz.
.jpg){kind=small}
.jpg){kind=small}
.jpg){kind=small}
