Hazay Annamária
Zenei nevelés, tehetséggondozás
A Ringatóról sokat olvashatsz a www.ringato.hu weboldalon, a Ringató program központi oldalán.
A www.gyerekmese.hu oldalon megtalálod foglalkozásaink helyszíneit és időpontjait.
Elérhetőségem:
Honlap: http://www.gyerekmese.hu
Küldj egy kérdést szakértőnknek
gombra kattintva teheted fel!
Témakörök
Kérdezz-felelek
Kedves Annamária!
3.5 éves kisfiam hamisan énekel. Sajnos én sem tudok énekelni, ami engem már kiskorom óta gátlásossá tett.Nem szeretném , ha a fiammal is ez történne. Olvastam egy professzor írását, hogy vissza lehet fordítani 3 éves kor körül még, ha olyan ember foglalkozik vele , aki tud énekelni. Mit tanácsol mit tegyek? Nem nagyon szeret zenét hallgatni, bár azt elviseli, ha a nagyi énekel, de vele csak 1x találkozunk a héten.Gondoltam elviszem énektanárhoz. Tanácstalan vagyok. Köszönöm a válaszát.
Kedves Anyuka!
Még nagyon korán aggódik emiatt, hiszen ebben az életkorban kezdődik el a zenei képességek direkt fejlesztése. Az óvodákban a zenei foglalkozásokon didaktikai feladatokat valósítanak meg a mondókákon, énekeken keresztül. Így kezdik megtapasztalni a gyerekek térben a mély-magas, a halk-hangos, a gyors-lassú fogalmát. Természetesen vannak olyan három évesek, akik tisztán énekelnek, valószínűleg annak köszönhető, hogy addig is a családban mindennaposak voltak az éneklések, ölbéli játékok. Akiknek nem volt ez mindennapos, azok most a zenei feladatokon keresztül értik meg a viszonyfogalmakat.
Én is tartok óvodásoknak zenei foglalkozásokat, és higgye el, vannak olyan gyerekek, akik egyáltalán nem énekelnek tisztán, de ez hónapról-hónapra finomodik, csiszolódik. Az egésznek az a titka, hogy lehetőség szerint mindennap halljon élő énekszót, énekes játékot otthon is...a legegyszerűbbeket, mint pl. Zsipp-zsupp, Borsót főztem, Én kis kertet kerteltem, Hinta-palinta...Ringató első kötetében nagyon sok játék, mondóka található, mellettük olyan magyar népdalok, altatók, melyek éneklése zenei élményt nyújt a kisgyerek számára.
Nem javasolnám azt, hogy külön énektanárhoz vigye a kisfiát, nem is hiszem, hogy egy énektanár magán órákat adna egy 3,5 évesnek. Az életkorukból adódóan fontos,hogy közösségi élményeken keresztül tapasztalja meg a zenét. Keressenek délutáni óvódásoknak szóló zenefoglalkozásokat, és bízzanak abban, hogy az óvónők mindennap énekelnek a kicsikkel...ha ön nem tud énekelni, mondókákat biztosan tud:-))
Az éneklési készség 6-8 éves korra fejlődik ki teljesen. Ne aggódjon!:)
Köszönöm a kérdést.
16 éves vagyok, és hegedülni szeretnék elkezdeni tanulni. Nagyapám gyermekkora óta hegedül, és arra a feladatra vállalkozott hogy engem megtanít majd. Olyan családból származok ahol ketten hegedülnek egy ember dobol és énekel is. Elég jó a hangom is. Érdemes-e elkezdeni a tanulást vagy válasszak valami mást? Válaszát előre is köszönöm!
Minél előbb:-)...eddig hogyhogy nem???:)) Ha eleve érzed a motivációt (ugye nem baj, ha tegeződünk?), és még minta is van a családban, akkor hajrá! Kitartás szükséges, hiszen a hegedű (ezt nagypapádtól biztosan tudod) egy olyan hangszer, amihez nagyon kifinomult hallás kell, hiszen nincsenek viszonyítási pontok, az ujjaidnak kell megtanulni, hogy a hegedű fogólapján milyen ujjtartással kell megszólaltatni kristálytisztán a hangokat. Ha lehet, akkor zeneiskolába iratkozz be, hogy a tanításhoz értő szakembertől tanulhass, a családtagokkal pedig inkább örömködj a zenélésben. Egy év elteltével már élvezetes hegedűjátékod lehet, ha kellően gyakorolsz. A hangszeren való tanulást BÁRMIKOR el lehet kezdeni. Egy ismerősöm 55-56 évesen kezdett el zongorázni, mert megirigyelte a gyermekeitől:-). Én hegedű-párti vagyok:), hiszen az én kisnagyfiam is már 5 éve hegedül, csodálatos élményt kaptunk tőle, és még ő is szereti.
Egy biztos, bármilyen hangszeren szeretnél játszani, teljesebb lesz az életed...majd meglátod.
Köszönöm a kérdést, sok sikert kívánok!
ui...én 36 éves fejjel gondolkodom ugyanezen a kérdésen:)), jó lenne hegedülni... Hazay Annamária 2011. 10. 17. 20:31
2,5 éves kisfiamat szeretném zenei óvodába íratni, de ez sok kérdést vet fel bennem. Sokan azt tanácsolják, hogy teljesen felesleges. Szerintem ártani nem árthat, de leírnám mit tapasztalok nála, mert megítélni nem tudom. 10 hónapos kora óta jártunk az óvoda vezetőjéhez zenetornára (ő zenetanár, de akkor még nem is tudtam, hogy ovija van). Már akkor felfigyelt rá, hogy a fiam mennyire figyel a zenére. Szerinte ez borzasztó ritka én nem tudok hozzászólni. Sokféle zenét hallgattam vele, már pocakosan is. Most ott tartunk, hogy a kedvence a varázsfuvola, megtanulta magától kezelni a cd lejátszót, állítja a hangszíneket, táncol és kedvenc részéhez tekeri. Első taktusokból felismer dalokat. A népdaloknál, ahol előfordul, hogy több dalt ugyanarra vagy hasonló alapra énekelnek, simán felismeri és sorolja a többit, hogy mire hasonlít még. Egy-egy dalban kifigyeli, hogy pl: a refrén végén van egy csengettyű és szól, hogy most mindjárt jön a bimm-bamm. Érdekli mikor milyen hangszer szól, sőt egyszerűbb esetekben felsorolja, hogy miket hall. A napokban lekért a polcról egy húros hangszert, talán buzuki, mi sem tudjuk és gitározni kezdett rajta. Eljátszotta, hogy beakasztja a nyakába, forgatta a kulcsokat (hangolt) és profin tartotta, játszott, prüttyögött. Megmutattam neki, hogy mély húr, magas húr, nagyon élvezte és brummogott, cincogott. Ha felismert egy véletlen hangot, azonnal énekelt rá egy dalt, ami úgy kezdődik. Elképesztő volt látni. De a kis kalapácsával is lejátszik ritmusokat és elénekli rá pl.: az egy boszorka van-t és tényleg jó. Kitartó és nagyon fogékony mindenre, más dolgokban is kiemelkedő, már folyamatosan beszél. Az asztal szélén zongorázik, trombitál a konyhai tölcséren, szájharmonikázik, furulyánk is van, azt is használja és úgy áll a kezébe, mintha mindig ezt csinálta volna. Két évesen olyanokat játszottunk, hogy dúdoltam és kitalálta mi az, vagy fordítva.
Nem tudom, hogy ez mennyire normális, átlagos, átlagon felüli, érdemes-e elmozdulnunk ebbe az irányba, vagy majd kialakul. Bár azt tartom, hogy ha zenei zseni, akkor minél hamarabb kapjon hangszert a kezébe. De persze azzal is megelégednék, ha formálnák az ízlését és hogy értse a zenét, ha érdekli. Ha ez kikapcsolja, feltölti, akkor legyen lehetősége megismerni. Nem a zseniség a fő szempont!
Őszintén szólva nekem felcsillant a szemem az első mondatának elolvasásakor, megörültem, hogy van lehetősége, hogy ilyen óvodába vigye gyermekét.
Igen, a környezetünk sajnos már csak az élet "praktikus" oldalát tartja szem előtt. Fontos, hogy a gyerekek sportoljanak, értsenek a számítógépekhez, egész kis korban tanuljanak nyelveket....végeláthatatlan a a palettája annak, hogy hogyan fejlesszék a gyerekeket, kiszorítva a művészeti nevelés minden csíráját.
Nem felesleges zenei óvodába íratni, főleg a mai világban! Az, hogy olyan közegben tölthetné majd a mindennapjait, amiben ráadásul kedvét leli, nagyon örvendetes. A zenei óvodának a napirendje annyiban különbözik más, állami óvodáétól, hogy minden nap találkoznak a gyerekek zenei anyanyelvükkel. Nem hangszeren tanulnak, hiszen kisiskolás kor előtt nem ajánlott a hangszeren való tanulás, de rengeteget foglalkoznak az énekes játékokkal, zenei képességek fejlesztésével (éneklési készség, zenei hallás, ritmusérzék, zenei formaérzék, zenei alkotókészség). Nagyon sok tanulmány olvasható arról a zenei nevelés transzfer-hatásáról.
"a zenetanulás hozzájárul bizonyos kognitív és motoros készségek fejlıdéséhez, a jobb tanulmányi eredmények eléréséhez, az intelligencia fejlıdéséhez. A zenével történı foglalkozás segítséget nyújt a szociális hátrány leküzdéséhez, valamint hozzájárul a szociális kompetencia fejlődéséhez is. A kutatások a zenetanulás és az olvasás közötti összefüggésre is felhívják a figyelmet.
Számos eredmény szól amellett, hogy a zenei képességek fejlesztése hozzájárulhat az olvasás
elsajátításának sikerességéhez. Azok a magyarországi transzferhatás vizsgálatok, amelyeket
Kokas (1972), Barkóczi és Pléh (1977) a Kodály ének-zenetanítási módszerrel kapcsolatosan
a hetvenes években folytattak, nemzetközi viszonylatban is a legkorábbiak közé számítottak"
(Gévayné Janurik Márta: A ZENEI HALLÁSI KÉPESSÉGEK FEJLŐDÉSE ÉS ÖSSZEFÜGGÉSE NÉHÁNY ALAPKÉSZSÉGGEL 4–8 ÉVES KOR KÖZÖTT)
A kisfiú zenei képességei valóban előrehaladottabbak a korosztályánál. Egyetértünk, nem azért kell a művészeti nevelés lehetőségével élni, hogy zsenit faragjon belőle, hanem azért, hogy az érdeklődését fenntartsa. Abból táplálkoznak, amilyen mintát kapnak, amilyen lehetőségeket.
Kedves anyuka, bízzon a szívében, ha mégis bizonytalan, akkor szeretettel ajánlom, hogy rendszeresen járjanak olyan délutáni foglalkozásra, ahol sok énekes játékkal, körjátékokkal, sok nevetéssel találkozik gyermeke!
Hazay Annamária 2011. 10. 17. 19:56
Kedves Annamária!
Láttam, hogy más is tett fel hasonló kérdést, remélem nekem is tudsz segíteni.
Kisfiam 3,5 éves és nagyon szeretne zenélni vagy énekelni tanulni. Ringatóra jártunk kicsi korában, de most pont abban a korosztályban vagyunk hogy itt nálunk semmi sincs. Vagy túl kicsi még vagy már túl nagy. Már a bölcsiben és most az oviban az óvónők is azt mondják, hogy szép hangja és jó ritmusérzéke van a fiamnak és nagyon fogékony minden zenei dologra. Én ezt megítélni nem tudom, hangszeren se játszik senki a családban. Van itthon furulya, csörgődob stb. ezeket használj is minden nap, illetve ha énekel "kíséri" magát. Mi tanítani nem tudjuk az biztos még énekhangunk se nagyon van.
Nem tudom, hogy milyen zenei foglakozás lenne jó ebben a korban. Tudnál nekem segíteni ebben?
Köszönöm válaszod: Zsanett
Kedves Zsanett!
Jó olvasni, hogy kisfiad ennyire nyitott a zenére. Örülök, hogy te is észreveszed és tovább erősíted benne ezt a képességét/tehetségét. Ebben a korban mindenképpen olyan zenefoglalkozást kéne találnotok, ami gyakorlatilag zeneóvodai foglalkozás. Ezekben az általában 30 perces foglalkozásokban már direkt módon fejleszteni lehet a gyerekeket, megismerkednek játékosan a zenei fogalmakkal (gyors-lassú, halk-hangos, magas-mély, egyenletes lüktetés, ritmus) persze játékos keretek között. Előkerülnek a fejdíszek, bábok (ebben a korban már elfogadja a szabályokat) ami nagyon motiváló erejű. Egyszerűbb körjátékokat játszanak, melyeken keresztül számos területen észrevétlen fejlődik (zenei formaérzék, igényesség, szabálytudat, memória, mozgáskoordináció, társas érintkezések, koncentráció...és még sorolhatnám)
Működik Ringató zeneóvoda is, szeptembertől már több helyszínen elkezdődnek a 3-6 éveseknek való zenefoglalkozások. Most már igencsak "tanév" vége van, és sajnos nem tudom, hogy nyáron működik-e valahol zeneóvoda. Ha zeneszerető, zeneértő felnőtté szeretnénk nevelni gyermekünket, akkor nagyon fontos az alapozás, hogy később, iskolás korban már elkezdődhessen a hangszeren való tanulás és kóruséneklés. Ez az alapozás a születéstől 3 éves korig a kisgyermekeknek szóló zenei foglalkozásokon, később pedig az zeneóvodai foglalkozásokon történik meg és természetesen otthon a családban.
A www.ringato.hu weboldalt érdemes majd látogatni, idővel felkerülnek az új Ringató zeneóvodás helyszínek.
Üdvözlettel:
Kedves Annamária!
A kislányunk 6 éves és iskolaválasztás előtt (helyesebben osztályválasztás előtt,mert a városban csak 1 iskola van) állunk.Kislányunk nagyon szeret énekelni és a zenét hallgatni Jár külön óvodásoknak tartott zenei foglalkozásra ovi után, amit imád. Viszont nincs jó hallása, hamisan énekel és ritmusérzéke is halovány. De nagyon lelkesen jár a zeneoviba és én soha nem is mondtam neki, hogy hamisan énekel (akárcsak én is). Úgy gondolom, ha szeret énekelni miért ne járhatna és biztos fejlődik is ott sokat zenei téren.
Viszont ami felháborít az az, hogy ha "zenetagozatos" osztályba (nem zeneiskolába) szeretném íratni a lányunkat, akkor felvételiznie kellene, azaz el kellene énekelnie egy éneket. Ott rögtön kibukna, hogy hamis és esélye sem lenne bejutni. Mondták ezt ismerős anyukák, akiknek elsős, másodikas a gyermekük. Miért ez a diszkriminálás? Miért nem járhat olyan gyerek zenetagozatos osztályba aki "csak simán" szeret énekelni és szereti a zenét és érdeklődik a hangszerek iránt?
Miért van még mindig az a rendszer ami a mi gyerekkorunkban, hogy ének órán felállítanak az egész osztály előtt, hogy énekeld el amit múlt héten tanultunk, majd közlik hogy 3-s fiacskám, mert a szöveget hibátlanul tudod (de hamisan adtad elő).
Szomorúan hallom, hogy az (zenei) oktatás még mindig itt tart.
Minden jót, Xéna
Kedves Xéna!
Át tudom érezni a csalódottságát, hiszen mint minden édesanya, ön is a legjobbat szeretné gyermekének. Igen, valóban a zenetagozatos osztályokba felvételizni kell a gyermekeknek, illetve meghallgatáson vesznek részt. Ezekben az osztályokban emelt szinten tanulják az éneket, azaz eleinte heti 4 ének órájuk van, második osztályban pedig heti egy vagy kettő énekkari órájuk is beépül az órarendbe. A kórusénekléshez valóban nagyon fontos, hogy tisztán tudjanak énekelni a gyerekek, jó ritmusérzékkel rendelkezzenek, hiszen a többszólamúságnál elengedhetetlen a tiszta intonáció. Ha bizonytalan a dallamvezetés,hamiskás, az sajnos az egész kórusra hat. Abban igaza van, hogy nincs sok megoldás még sajnos az oktatásban erre a problémára. Abban az iskolában ahova az én gyerekeim jártak, megoldották úgy, hogy külön kamarakórust vezetnek a nem zenetagozatosoknak, jelentkezhetnek a csengettyű zenekarba, vagy éppen a gitár együttesbe, hogy azok a gyerekek is élményt kaphassanak,és nyújthassanak, akiknek fontos az éneklés.
A zenetagozatos osztályba jelentkezők a meghallgatáson két-három feladatot kapnak.
1. szabadon választott ének
2. ritmus visszhang tapsolás (rövid, max.nyolcnegyedes)
3. ismeretlen dallammotívum visszaéneklése
Amit az értékelésről ír, az valóban sajnálatos, hiszen a zenei érzék ugyan fejleszthető, de a gének is beleszólnak. Nem utolsó sorban pedig nagyon meghatározó, hogy milyen szerepet tölt be a gyerekek szüleinek az életében a mindennapos éneklés. Éppen ezért is mondja Kodály, hogy a kisgyermekkori zenei nevelés a gyerek születése előtt kilenc hónappal kezdődjön. Aztán folytatta a gondolatsort: "az édesanya születése előtt kilenc hónappal kezdődjön"...ha egy család életében természetes a éneklés, rendszeres, mert örömüket lelik benne, az óhatatlanul hat a gyerekek fejlődésére. Egyetértek önnel, hogy ének-zene tantárgyból nem lenne szabad értékelni az éneklést a tisztasága szerint, nem is értem, hogy nem jöttek még erre rá a honatyák.:-(
Kislánya sokat fog változni, fejlődni az évek során a zenei érzék tekintetében is, azonban sajnos, a gyakorlatban valóban azokat a gyerekeket veszik fel ezekbe az osztályokba, akiknek a zenei érzékük az átlagos felett van. Tekinthetjük ezt tehetséggondozásnak is.
Próbáljanak meg továbbra is olyan zenefoglalkozásokra járni, ahol sokat körjátékoznak, népi játékot játszanak. Jó megoldásnak gondolom a néptáncot, ahol a mozgáskultúrájuk is fejlődik, magyar hagyományokkal ismerkedhet, élő hangszereket hallhat, és népdalokat énekelhet.
Másodikos, harmadikos korában meg lehetne próbálni a könnyebb hangszereket (furulya, citera). A citera nagyon hamar óriási sikerélményt ad a gyerekeknek, mert egyrészt viszonylag hamar (2-3 hónap) megtanulnak egyszerű népdalokat, így saját magát is tudja kísérni. Nem beszélve, hogy a helyesen lefogott hang segíti őt a tisztább éneklésben.
Köszönöm a kérdést!
Kedves Annamaria
Szeretnek erdeklodni,hogy a lanyom 14 honapos es nagyon szereti a zenet,mindig tancol van szintetizatora is tudom,hogy korai de imadja pufolni.Ez jelent valamit vagy csak tetszik neki mert ritmusos?ha jelent mit tehetek erte?Segitseget koszonom!
Kedves Anonim:-)!
Mindenképpen azt jelenti, hogy gyermeke igényli a zenét, és jól érzi magát zenei közegben. Ebben az életkorban nagyon természetes a gyerekek "hangigénye", tökéletesen tudnak különbséget tenni pl. egy csárdás és egy szép altató hangulata között is. A ritmus, a zene iránti fogékonyságunk mondhatni genetikailag kódolt, MINDEN emberben megvan, már csak azon múlik, hogy ki tud-e ez teljesedni, hogy milyen otthon mintát kapnak a gyermekek a művészeti nevelés bármilyen terén.
Javaslom, hogy nagyon sok magyar népdalt énekeljen neki ön is, játsszanak sok ölbeli játékot, és ha ideje engedi, akkor menjenek el olyan zenei foglalkozásra, ahol mintát kaphatnak arra, hogyan valósuljon meg a családban a zenei nevelés. (www.ringato.hu)
Forrai Katalin könyveit lapozgassa, ajánlom még Dr. Gállné Gróh Ilona könyvét, a Ringató című könyvet (többféle könyv jelent meg Ringató címmel,amire én gondolok, azt Ilona írta).
Kisfiam áprilisban lesz 3 éves, és nagyon furcsa viszonya van a zenével. Kiskorától kezdve rám szólt, hogy ne énekeljek, amikor rákezdtem, mert szeretek népdalokat vagy más dalokat énekelgetni. Fontos megjegyeznem, hogy a hangom átlagos és tisztán énekelek, tehát nem hiszem, hogy az esztétikai érzéke nem bírta. Nagylányom nagyon is megszerette az éneklést mellettem, amikor ő volt kicsi. Visszatérve fiacskámhoz, úgy viselkedik, mintha nagyon is mélyen érintené a dolog. A karácsonyi gyerekbulin ő volt az egyetlen, aki nem mozgott, hanem ült és rendületlenül nézte a zenekart. Látott csellózni valalakit, azóta ő is három bottal egyszerre csellózik és hegedül (egyik maga elött, másik a nyaka alá szorítva, a harmadik a vonó), miközben apja zongorázik, vagy csak úgy, magában. Néha maga énekel, de ritkén sikerül elérnem, hogy együtt énekeljünk. Összefoglalva úgy érzem, van benne valami gát, ami miatt nem adja át magát könnyedén a zenének, pedig nagyon is tetszik neki. Tudna valamit tanácsolni, hogyan segíthetnék neki ezt átlépni?
Köszönettel,
Anikó
Ez a probléma elég elkeserítő lehet azoknak, akik szeretnek énekelni... nem könnyű kérdés, mély gyökerei lehetnek ennek a gátlásnak. Csak találgatni lehet. Ha pl. valaki bár sokat énekel a terhesség alatt, viszont a van valami probléma a 9 hónap alatt, akkor már ott van a tudatalattiban egy negatív emlék, ami párosul az énekléssel. Ha más énekhangja nem váltja ki ezt a gátlást, akkor talán erre lehet gondolni. A gyerekek kicsi korukban szimbiózisban élnek az édesanyával. Az anya minden érzelmét (az aggódást, a félelmet, a haragot, bánatot de természetesen az örömöt, a boldogságot, a nyugalmat is) nem hogy megérzi a kicsi, hanem meg is éli az édesanyjával. Láthatatlan receptorokkal bírnak, ami persze később (kisiskoláskor körül) veszít érzékenységéből. Az óvoda kezdéssel szerintem el fogja hagyni ezt a szokását.
Érdemes lenne olyan közösségbe menniük, ahol az énekesek zenekarral lépnek fel. Gondolok itt táncházra, mert ott a népdalokat kíséri a zenekar. Így egyidőben lehet élvezni a zenekar játékát az énekléssel. (pl. Kolomposék...ahol a jókedv, a tánc, az ének állandó) Lehet, hogy ott érik olyan pozitív hatások, ami feloldja ezt a gátlást. Ha megtetszik neki egy A tokaji szőlőhegyen népdal, vagy egy Komáromi kisleány, amit szívesen felidéz.
Ajánlom figyelmébe a Ringató foglalkozásokat is, aminek éppen az a célja, hogy mintát adjon az otthoni zenei nevelésre. Az édesanyákkal rengeteg magyar népdalt, kánonokat, biciniumokat énekelünk az ölbeli játékok mellett. A Ringató egy országos zenenevelési program, a www.ringato.hu honlapon megismerkedhet a célokkal.
Írta, hogy a hangszerek nagyon érdeklik a kisfiát. Nem tudom, játszik-e ön pl. furulyán? Kíváncsi lennék, hogy egy hangszeren többször eljátszott ismert (!) dal utáni éneklésre hogyan reagál? A dúdolásnál (pl altatás) is tiltakozik?
Talán nem sikerült kellően megnyugtatni önt, egy biztos: az állapot nem kóros, előfordul, és az idő feloldja majd benne ezeket a gátakat. Csak türelem kell hozzá.
Hazay Annamária 2010. 03. 06. 12:58
3 éves kisfiam nagyon szereti a zenét. Sokat énekelünk itthon, és az oviban is jól foglalkoznak a zenei neveléssel (hetente egyszer még zenetanár is foglalkozik velük játékos formában). Amikor időnk engedi, kisgyerekeknek szóló zenei foglalkozásra is elvisszük.
Egy jó ideje "hegedűőrült lett". Egy foglalkozáson volt alkalma hegedűn "játszani", megszólaltatni, azóta minden vágya, hogy hegedülhessen. Tudjuk, hogy a hegedűtanulást még nagyon korai elkezdeni. De akkor meg mit tudunk tenni "hegedűügyben"? Szívesen hallgat hegedűszót, de ő szeretné "csinálni" a zenét, és szokott is mindenféle gyerekhangszeren játszani, de ő éppen hegedülni szeretne... Válaszát előre is köszönöm.
Keresem a megfelelő mondatokat, hogy a lehető "legokosabb" választ tudjam adni....nehezen megy :-). Pár hónappal ezelőtt éppen ebben az ügyben jelent meg egy cikkem az egyik havilapban: hány éves korban érdemes már a hangszeren való tanulás. Azt gondolom, írott szabálya ugyan nincs ennek eldöntésére, csak a tapasztalat miatt ajánlják az óvodáskor után, tehát 7-8 évesen a hangszeres képzést. De azért a kérdést érdemes nyitva hagyni, hiszen vannak olyan gyerekek köztünk, akikben igen hamar megmutatkoznak a tehetség jelei. Ha csak a híres cigányprímásokat nézzük, ők már 2-3 évesen kezükbe vehetik a nyolcados (legkisebb)hegedűt, engedik, hogy játsszanak vele, tekergetheti a kulcsokat, szájukba vehetik a csigát, üthetik a vonóval a hegedű testét...és később meg csodáljuk fantasztikus virtuozitásukért.
Noha az én fiam 8 évesen döntötte el, hogy hegedülni fog és már nem vette a szájába a hangszert:-), de olyan tehetségesnek bizonyult, hogy bizony bennem is felvetődött a kérdés: mi lett volna, ha előbb elkezdheti a hegedűtudományt?
Viszont nagyon fontos a fizikai fejlettség, ami miatt igen nehéz lenne a 3-4 éveseknek bármilyen hangszeren megtanulniuk, éppen a hegedű az egyik olyan hangszer, ami komoly gerinc problémákat is ki tud váltani. No, nem elijeszteni szeretném önt, csak megerősíteni abban a nézetében, hogy ilyen kis korban valóban nem lenne szerencsés direkt módon tanítani a kicsit, bármennyire is vágyakozik is rá.
Azt gondolom, át lehet terelni figyelmét olyan hangszerre, amivel már önmaga is tudja mívelni a zenét. Ebben a korban még annyira hajlékonyak, utánzáson alapul a tanulásuk. Így, ha önök egy kicsit favorizálnák a ritmushangszereket, akkor előbb felcsillanhatna a szeme egy újabb hangszerre. Az egyik foglalkozásomra jár egy felettébb érdeklődő kisfiú, őt a triangulum varázsolta el. A karácsonyi Ringatóra elhozta az ő saját, gyönyörűen csengő hangszerét. Úgy énekeltük a karácsonyi dalokat, hogy én gitároztam, ő pedig hihetetlen érzékenységgel ütötte a triangulumot... harmónia lett belőle. A könnyek potyogtak, ő meg tökéletesen tisztában volt vele, hogy a csodához ő is kellett.
A ritmushangszerek (tikfa, triangulum, kis dob, cintányér,stb) viszonylag könnyen beszerezhetők, ebben a korban már érdemes ezekkel a hangszerekkel ismerkedni, és masírozni az ismert mondókákra, énekekre a hangszerek kíséretével. Akár az egész család részt vehet a rögtönzött zenekarban.
A hangszerek közül egyébként nagyon népszerű kisgyermekkorban a metallofon vagy xilofon (ez utóbbi fából, az előző fémből van) és a furulya is. Ezekkel is fel lehet kelteni az érdeklődését.
Ha ez nem válik be, és kitart a hegedűnél, akkor bizony kell egy ügyes kezű apuka,nagypapa aki valamilyen hegedűformájú játékot készít a fiúcskának:-).....vagy gyakran kell olyan hangszer-bemutatókra járni, ahol lehetőséget kap arra, hogy kézbe vehesse a hegedűt.
Javaslom, meséljék el neki, hogy azok a bácsik és nénik, akik meg tudtak tanulni ezen a gyönyörű hangszeren játszani, azok is iskoláskorukban kezdték el a hegedülést, mert addig erősödött a kezük, az ujjcsontjuk. Addig ők is csak a ritmushangszereket használták. Ha önnek van egy kis ideje, akkor kitalálhat egy mesét, amelyben a főszereplő kisfiú kap egy csoda..(ritmushangszert), amit ha megszólaltat, akkor az éjszakából nappalt varázsolt, a szomorú emberek fölvidultak, az étvágytalanoknak megjött az étvágyuk, a rossz emberek megjavultak, a bicikli átalakult motorrá.....nem is adta oda ez a kisfiú senkinek oda a hangszerét, mígnem találkozott egy dadogós kislánnyal. A kislány szépen ki tudta ejteni a szavakat, ha a kisfiú ütötte a szavak ritmusát.....
...remélem, könnyen megy majd az átszoktatás.
Üdvözlettel, és boldog új évet kíván: Hazay Annamária 2010. 01. 03. 01:25
Sajnos nem én vagyok az illetékes ebben a kérdésben, valószínűleg a rendszerben történt valami hiba. Kérem, egy szülésszel vagy egy családorvossal vegye fel a kapcsolatot, de valami azt súgja, hogy aggodalomra semmi oka. Gondolom, az evésre sem volt ideje nagyon. Ha amúgy is hajlamos arra, hogy stresszhelyzetben csökken az étvágya, akkor ennek a fogyásnak is ez lehet az oka. Mindenesetre, hogy megnyugodjon, kérdezzen meg egy szakembert.
Minden jót kívánok Önnek!
Hazay Annamária 2009. 02. 02. 08:20
Kisfiam 5 éves, nagyon sok zenét hallgatunk. Már várandósan is hallgattam vele sokat, ezeket fel is ismerte születése után, van amit a mai napig hallgat. Most az egri csillagok a kedvence. Én úgy látom rajta, nagyon jó a ritmusérzéke. A zenére a ritmusnak megfelelően mozog, dobol, tapsol magától. Elkezdett járni zeneoviba, ott viszont nincsennek jó tapasztalatai. Unalmasnak tartja és szerintem kevés dicséretet kap (neki sokra van szüksége). Nem szeretném, ha ez elvenné a zenétől, zenéléstől a kedvét. Mit tegyek? Énekeket, versikéket is sokat tud 2 éves korától mondja őket. A zeneoviban viszont egy alkalom után vissza kellett volna énekelnie egy dalt (egy hét szünettel), persze nem ment neki és ez nagyon elvette a kedvét. Mit tegyek? Vegyem ki a zeneoviból és majd iskolában jár szolfézsra? Vagy milyen lehetőség lenne most? Én hogyan segíthetném a fejlődését a mondókákon, dalokon, zenehallgatáson kívül? (sokféle zenét hallgatunk).
Válaszát előre is köszönöm! Kitti
Át tudom érezni az aggodalmát. Nem csodálom, hogy tehetetlennek érzi magát egy ilyen helyzetben.
Ha továbbra sincs sikerélménye kisfiának a zeneoviban, akkor mindenképpen vegye ki onnan, hiszen egy életre el tudja venni a kedvét a zenétől. Én is meglepődtem, amikor azt írta, hogy a második alkalommal vissza kellett énekelni egy dallammotívumot. Nagyon korai ez még. Az a jó zeneovi, ahol a 30-40 perc játékkal, körjátékokkal, népi gyermekjátékokkal telik. Nincs olyan, ami ezeknél jobban fejlesztené a ritmusérzéket, a zenei hallást. A szülői mintaadás a legerősebb motiváció egy gyermek számára. A dalok, mondókák felcsendülése magától értetődő legyen (ha jól értem, ez önöknél természetes is), csakúgy, mint a jól megválasztott zene. Egy fontos gondolatot kiemelnék: ne feltétlenül fejlesztési céllal szólaljanak meg sem a CD-k, sem a játékok, hiszen az önök kisfiának a zenei tehetsége már megmutatkozott, fejlődik az szépen magától. Építő lehet azonban, ha pár alkalommal táncházba is elmennek, együtt a családdal, ahol felszabadultan, jókedvűen, együtt táncolnak az emberek, és élvezik a muzsikát. Meghatározó lehet a zenei ízlés formálásánál.
Most már, ahogy számolom, nincs olyan sok idő az iskolakezdésig, a szolfézsórák, és a hangszeres órák majd továbbsegítik abban, hogy zeneértő, és -kedvelő emberré fejlődjön. Persze nagyon fontos akkor is a pedagógus személyisége, bár azok a gyerekek, akik maguk is igénylik, és érdeklődnek a zene iránt, sokkal toleránsabbak, elfogadóbbak, hiszen szomjaznak a zenei kifejezésre.
Remélem, valamelyest tudtam segíteni.
Üdvözlettel: Hazay Annamária 2008. 11. 11. 09:17
az lenne a kérdésem,hogy csecsemő ha a nappaliban sokat hallja a tv-ben az akció jeleneteket (lövések, ütközések, stb...), a lelki fejlődésére kihat e a nagyobb korában? És ha igen, mi a jelenség?
Üdvözlettel
edina
A kisgyermekkori-csecsemőkori tudat nagyon érzékeny, ezért semmiképp nem ajánlom, hogy gyermeke akciófilmeket nézzen-hallgasson!
Mivel teljesen védtelen, a megmagyarázhatatlan zajok, lövések, agresszív emberi hangok megzavarják fejlődő személyiségét.
Ezek a zajok, durva ingerek szorongást válthatnak ki benne, ami nagyobb korában is jelentkezhet azért, mert ezek a szorongások tudatalatt elraktározódhatnak, s könnyen előfordulhat, hogy 5-6 évesen nem fogják tudni, miért szorong, miért lehangolt, miért ébred fel sokszor éjszaka stb.
Természetesen nem mondhatom, hogy ez mindenképp bekövetkezik, de sok gyermekkel találkoztam már, akik a szülők felelőtlensége miatt kisgyermekkorukban a televízió agresszivitása miatt szorongásos tünetektől szenvedtek.
Bizonyára hallott már a különféle stressz-oldó technikákról, melyeket a felnőttek terápiás kezelésében használnak. A felnőttkori szorongások, neurózisok mélyén sokszor kisgyermekkori, csecsemőkori, sőt olykor magzati korban elszenvedett stressz-élmény áll.
Azt javaslom, hogy a csecsemő minél több szeretetteli természetes emberi hangot halljon - beszédet, éneket, mondókát... ezek azok az ingerek, melyek hatására kiegyensúlyozott, boldog személyiség fejlődhet, s melyek emléke ugyanúgy el fogja őt kísérni egész életében - talán csak egy-egy villanásra rémlik majd egy-egy dallam, vagy hang, hangulat...
Fontos, hogy ezek az emlék-foszlányok ne a lövések, a kiáltozások, az agresszió hangjai legyenek, hanem a játszó-éneklő felnőtt kellemes hangja. Hazay Annamária 2008. 07. 12. 18:12
Hamarosan megszületik első babánk. Szeretnék ötletet kérni, hogy milyen dalokkal, mondókákkal kezdjem el a zenei nevelést, szeretnék már az elejétől énekelni neki, de nem tudom, hogy mennyi jut el hozzá, ha még nagyon pici. Valójában bármilyen hasznos ötletnek örülök. :) Tudok gitározni, gondolom a kellemes dalokat már egészen az elejétől lehet játszani neki. Valójában úgyis az ösztöneimre fogok hallgatni, de egy kis plusz segítség jól jön a kezdetekhez.
köszönöm előre is,
Nóra
Először is gratulálok a babához!Az élet nagy csodája előtt áll, csak irigykedni tudok :-)
Örülök, hogy már most foglalkoztatja a kisgyermekkori zenei nevelés, annak meg még jobban örültem, amikor azt írta, az ösztöneire hagyatkozik. Úgy gondolom, hogy akit a zenei nevelés eleve érdekel, annak az ösztönei is jók lehetnek. Higgye el, nagyon sok "eljut hozzá", hiszen az ének, és a játék az első "anyanyelve" a gyerekeknek. És így, hogy ösztönökről beszélünk spontán módon fejlődnek az értelmi képességei a zene segítségével. Azon kívül, hogy fejlődik a kisgyermek valamennyi zenei képessége, működik az úgynevezett zenei transzfer is. Vagyis a zenei nevelés kedvező hatással van az érzelmi-, értelmi-, mozgás-, beszéd-, szocializációs... stb. fejlődésre. Az éneklő-játszó felnőtt és gyermek között nagyon mély érzelmi kapocs alakul ki. Erre az utóbbi mondatra tenném a hangsúlyt, mert ez az alapja az egésznek: a személyes kapcsolat. Sajnos azt kell, hogy mondjam, hogy kár úgy próbálkozni zenei neveléssel, hogy folyamatosan berakjuk a CD lejátszóba a klasszikus műveket, mert a zenét meg kell tanulnunk előbb érteni, érezni. És ennek az az első lépcsőfoka, hogy a kisgyermekhez legközelebb álló személlyel hogyan tud a zenén, játékon keresztül érzelmeket kifejezni.
A válaszom végén talál majd egy-két könyvajánlót, ami nagy segítségül szolgál a kisgyermekes anyukáknak, nagyon sok ölbeli játék, mondóka, altató található a könyvekben. Arra bátorítanám, hogy a gyermekdalokon, mondókákon, játékokon kívül sok magyar népdalt, más népek dalait is énekeljen (bár levele alapján úgy tűnik, ez is természetes). Nagyon fontos az élő énekszó
Javaslom: Forrai Katalin: Ének a bölcsődében
Ének az óvodában (interneten a keresőbe beírva talál egy pár helyet, ahol ezt meg lehet rendelni)
Jár a baba
Eszterlánc
Katalinka
Daloló állatok
Daloló ÁBC
Európai gyermekdalok
Kodály Zoltán: Kis emberek dalai
Borsai Ilona-Kovács Ágnes: Cinege, cinege kismadár
Gryllus Vilmos gyermekdalai
Művészetre nevelés a családban (könyvtárban vagy antikváriumban, két kötetes, különböző korosztályoknak)
Ezek a legalapvetőbb művek, de van még sok más jó utat mutató anyag. Rengeteg ölbeli játékot talál majd bennük, de persze meg kell tanulni ezeket is hitelesen játszani és sokat ismételni. Az 1-2 hetes babának ugyanúgy lehet höcögtetőket mondogatni, csak persze még nem azokkal a mozdulatokkal kisérve, mint ahogy egy 1,5 évessel játszuk.
Remélem, tudtam segíteni. Keressen fel egy Ringató foglalkozást, ami remek segítség lehet. www.ringato.hu.
Üdvözlettel: Hazay Annamária 2008. 07. 07. 09:40
Van egy 7 éves kisfiam most lett elsős.Nagyon érdeklődik a zene iránt, jár furulya órára, szolfézs, és jövőre szeretné elkezdeni a zongorázást.Nagyon örülök neki és nem szeretném elrontani.Hogyan tudom egyengetni az útját ezen a téren? Nem akarom túlzásba vinni, de ha szeretne ezen a pályán végig menni szeretném segíteni.Válaszát előre is köszönöm.











