Harmat Hajnal vagyok. 33 éves. Van egy két éves kislányom.
Hivatásom szerint bába- és szülésfelkészítő vagyok. 12 éve kaptam szülésznői oklevelet.
Pályámat a mohácsi kórházban kezdtem, majd rövidesen a Baranya Megyei Kórház Szülészet-Nőgyógyászati Osztály munkatársa lettem. Az évek alatt osztályos szülésznőként gondoztam a nőbetegeket, műtéten átesetteket, a különös figyelmet, gondozást igénylő "veszélyeztetett várandósokat", szülés után a gyermekágyasokat, segítettem a szoptatásban és körülbelül 6 évet szülőágy mellett segítettem világra az újonnan érkezőket.
Szívügyemnek különösen a nők segítését tartom bármely életszakaszban, hogy megismerve saját természetüket, ciklusaikat, félelmeiket, tehát megértve önmagukat, tudatosabb és teljesebb életet élhessenek, ezáltal segítve természetesen családjaikat is. Kiemelten fontos, nagybetűs életszakasznak tekintem a nők életében a szülés körüli időszakot. Arra törekszem, hogy ebből az asszonyok merítkezni tudjanak, önbizalmat adjon nekik, beteljesülést nyújtson számukra. Ez fontos az egyén, a család, így a társadalom szempontjából is.
A szülés folyamatát természetesnek tartom. Hiszek és bízom a női test intelligenciájában és abban, hogy a szülés folyamata alapvetően egészséges. Törekszem a szülés életadó folyamatainak táplálására.
Érdeklődésem még bábatojás koromban a szülés természetes segítése felé, a gyógyszermentes szüléstámogató módszerek felé irányult (gyógynövények, aromaterápia, masszázstechnikák...stb.) és a háborítatlanságra való törekvés mozgatott. A fenti témában való elmélyülésemet segítette több neves külföldi- és hazai bábával való találkozásom, akik műhelymunkáikon keresztül adták át a tudásukat. Hála Nekik!
Továbbá a nemzetközi- és hazai bábakonferenciák is sokat adtak. Többször jártam Ausztriában, ahol megismerhettem egy bábaközpontban tevékenykedő szülésznőtársaimtól addig számomra ismeretlen viszonyulást a szülés körüli időszakban lévő nőkhöz és a természetes segítségnyújtásuk módszereivel is. Megismertem az ottani szülésfelkészítő programot, ami egy új szemléletmódot adott számomra. Majd elvégeztem az ENCA tagok által tartott szülésfelkészítői kurzust.
Sokat tanított a saját gyermekem születése, az én segítőim - a bábáim - ezúton is újra köszönöm nekik! Tevékenységemben sokat jelent a saját önismereti munkám is. A legtöbbet mégis azoknak a nőknek, asszonyoknak köszönhetek, akiket segítettem a munkám során. Megismerhettem a természetüket, ciklusaikat, beengedtek az életükbe, megosztották velem a titkaikat, megmutatták a sebeiket-hegeiket, fájdalmaikat, félelmeiket. Megtudtam azt, hogy utóbbiak hogyan blokkolják a nők Teremtő Erejét és azt, hogy hogyan válhatnak a feldolgozott traumák áldássá, segítve az életet.
Részt vettem, veszek szakmai- és kulturális rendezvényeken szervezőként és előadóként egyaránt. Szívesen tartok civil szervezetekben, csoportokban, női körökben, iskolákban előadásokat, beszélgetéseket nőiség, szexualitás, várandósság, szülés témakörében.
Most pedig szeretettel üdvözlöm a honlap olvasóit Pilinszky János idézetével!
"nincs nagyobb kaland, mint hazaérkezni, hazatalálni-beteljesíteni és fölfedezni azt, ami a miénk. És nincs gyengébb és jogosabb birtoklás sem, mint szeretnünk azt, akit szeretünk, és aki szeret minket...
...a szeretet misztériuma sem egyéb, mint vágyakozás az után, aki van, aki a mienk."











