Témakörök
Kérdezz-felelek
Számos olyan cég van amely poloskák felkutatására specializálódott. Megfelelő technikai felszerelés hiányában lehetetlen felderíteni ezeket a készülékeket. Hangya Gábor 2012. 05. 23. 23:16
Van-e olyan program, ami által másik ember számítógépén lévő dolgokat akár a saját, akár az ő gépén meg lehet nézni?
Nem én akarok kutakodni ( lenne rá okom a megérzésem szerint , írtam már Önnek az ujjlenyomatos számítógépvédelméről), de olyan érzésem van, mintha a férjem felügyelet alatt tartana. Az egy dolog, hogy a múltkor az egyik rendszerbe nem tudtam belépni, biztos próbálkozott valaki.
Előre is köszönöm válaszát
Erzsi
Természetesen számos ilyen program létezik, amely az internetről akár ingyenesen is letölthető, és az érintett tudta nélkül naplózza az eseményeket. A jobbfajta víruskereső programok többnyire kellő védelmet nyújtanak ezek ellen. Hangya Gábor 2012. 05. 22. 09:39
Olyan problémám van,hogy volt élettársam nem fizet gyerektartást a bíróság ez év januárjában 24 ezer forintot ítélt meg 2 kiskorú gyermek után! Januárban már 588 ezer elmaradása volt és ez hónapról-hónapra csak nő! Nem akar elmenni bejelentett munkahelyre nincs új lakcíme csak nagyon régi amelyen már 5 éve nem lakik!! Hogyan tudom behajtani az elmaradt gyerektartást???Nincs neki ingatlanja!! Jelenleg a független bírósági végrehajtónál van az ügy de 2-3 hetet igértek hogy lezajlik és mehetek az önkormányzathoz az állami megelőlegezést intézni, de sajnos mai napig nem jött semmi válasz a bíróságról hogy hogyan áll a dolog február elején adtam be a végrehajtási kérelmet :(
Kérem szíves tanácsát mit tegyek hova forduljak??
Tisztelettel: Ildikó
Nem egyedi probléma az Öné. Sajnos a magyar jog olyan amilyen, törvényes lehetőségei nincsenek a gyerektartás behajtására. Alternatív megoldásokat tudnék javasolni, esetleg közvetítő segítségét kéne igénybe venni. Hangya Gábor 2012. 04. 12. 10:29
Érdeklődnék, hogy egy megcsalás kinyomozása, illetve bebizonyítása mennyibe kerülne. Köszönettel Eszti
Ez nagyjából olyan kérdés mint az "egy autószerelés mennyibe kerül"... Erre így nem tudok érdemben válaszolni, ismernem kéne a körülményeket, a nyomozás helyszínét, az Ön igényeit és még számtalan dolgot. Hangya Gábor 2012. 03. 01. 23:22
Én egy csalási ügyben szeretném a segítségét illetve a tanácsát kérni.A végtörlesztés kapcsán kértem az interneten több hitelajánlatot is. 2012.01.11-n jelentkezett telefonon egy hölgy, hogy az én tanácsadóm egy úr és, hogy hívjam azt fel. Ezt még aznap este megtettem, sajnos. Január 16-n jelentkezett az úr, hogy pozitív a kérelmünk, még kell az értékbecslő és a földhivatali papírok, és ennek árát kicsalta tőlem: 39250 Ft-t. Utána hiába kerestem és küldtem több SMS-t nem reagált. Sokszori hívásra is csak kétszer vették fel a telefont, először január 23-n egy középkorú női hang ő azt mondta az úr Ausztriában van, utána január 30-n egy fiatal női hang ő már azt mondta, hogy kórházban van az illető úr. Ezzel lecsúsztam a végtörlesztés lehetőségéről és még közel 40000 Ft veszteségem is keletkezett. Azóta is elérhetetlen mindkét telefonszám, nem veszik fel. Mi egy 4 gyermekes család vagyunk és az én Gyed-m 40000 Ft.A férjem az egyedüli aktív kereső, így 100000 Ft-ból élünk hatan. Sajnos ez ügyben nem sok adat van a csalókról tulajdonomban, mindössze az először hívott hölgy telefonszáma, valamint az úr neve és telefonszáma, (ha a visszajelzésében kéri megírom önnek). Kérem segítsen milyen megoldás lehetséges helyzetemre, hogy legalább a kicsalt összeget visszakaphassam, a végtörlesztésről is általuk késtem le, így a károm elég számottevő, ami szintén az ő ígéretüknek köszönhető. Várom mielőbbi segítő válaszát.
Tisztelettel: Egy 4 gyermekes aggódó anya
Habár nagyon kevés az információ, azért megpróbálhatunk kezdeni valamit az üggyel. Vegye fel velem a kapcsolatot az info@magan-detektiv.hu email címen, ott megbeszéljük a részleteket. Sajnos igen gyakori eset ami Önnel történt. Hangya Gábor 2012. 02. 09. 11:39
Az alábbi problémám lenne.Apuka nem fizeti a gyerektartást ezért behajtó foglalkozik már az üggyel,nem sok sikerrel.Valamint rendőrségi feljelentést is tettem.Apuka Budapesten lakik albérletben és feketén dolgozik.Albérlet címét és a feltételezett mkhely címét is tudom.De a rendőrség és a behajtó se foglalkozik feltételezéssel.Kb.mennyibe kerülne ha magánnyomozó segítségét kérném a bizonyításhoz?Válaszát előre is köszönöm!
A helyzet az hogy ez tipikusan egy 22-es csapdája. Amennyiben kiderítjük hogy hol dolgozik feketén, akkor az alkalmazója nem fogja tovább foglalkoztatni hiszen őt büntetik meg. Amennyiben nem foglalkoztatják tovább úgy Ön soha nem fog gyerektartást kapni tőle, hiszen nem lesz miből fizetnie. Természetesen tudunk vállalni ilyen ügyet is, de erősen kérdéses hogy van-e értelme, illetve a cél az, hogy gyerektartást fizessen, vagy az hogy keresztbe tegyünk neki és munkanélküli legyen... Ha ezek fényében is érdekli a dolog akkor kérem írjon egy emailt az info@magan-detektiv.hu címre! Hangya Gábor 2012. 01. 11. 20:46
Tisztelt Gábor!
Szeretnék tanácsot kérni, mielőtt bármit is lépnék a következő történettel kapcsolatban:
Idén - valamikor nyár végén - internetes oldalon megismerkedtem egy férfival. Én csak levelezni szerettem volna az angoltudásom frissítése és bővítése miatt, aztán szépen lassan kicsit több lett ez már mint levelezés. Jöttek mentek a fényképek, levél több száz... Chaten beszélgettünk kamerán keresztül élőben, kommunikáltam a gyerekeivel is (az ő állítása szerint özvegy, nincs élő rokona, csak a gyerekek, akiket ő nevel már 6 éve egyedül). Aztán közbe jött neki egy afrikai üzlet (bevallása szerint gazdag üzletember), amivel aztán kezdődtek a gondok... különböző okokból kért segítséget - természetesen anyagit -, de mivel folyamatosan biztosított arról hogy mennyire fontos vagyok, és jön hozzám ha végez afrikában - és ezt előadta olyan hitelességgel, hogy hihetetlen -, segítettem neki... közel 800.000,- forintot sikerült így kicsalnia tőlem... aztán szépen apránként elmaradoztak a levelek... én írtam neki, hogy szeretném most már szépen apránként visszakapni a pénzem, ő természetesen most is kitalálta, hogy nincs pénze repülőre, mert baleset érte, és az összes pénz elment kórházra.... nem küldtem neki.... természetesen azóta is csend van... aztán a napokban jött egy közösségi oldalról egy üzenet, hogy egy angol nevű valaki üzent, meg akar ismerni... ez is egy újabb társkereső oldal, és a kíváncsiságom nem hagyott..... felregisztráltam egy ismeretlen neven, és be tudtam lépni az oldalra... hát ez a férfi üzent, más néven....
a lényeg: gyanítom hogy ez egy nemzetközi csaló, azon az oldalon már több női ismerőse van... biztos vagyok benne hogy nem én vagyok az egyetlen akitől pénzt csalt ki... a pénzeket Western Union-on keresztül adtam fel, tehát minden papírom meg van a kifizetésről... az emai-eket is próbálom visszahozni (sajnos egy lendülettel kitöröltem). A kérdésem csak annyi: hova és kihez fordulhatok? Gondolom a pénzem nem kapom már vissza, legalább csak annyit szeretnék elérni, hogy mással ez már ne történhessen meg...
várom válaszát: jégé
Tisztelt Asszonyom!
Az Ön által vázolt ügy eléggé bonyolult. A helyzet az, hogy a magyar törvények szerint ez nem meríti ki a csalás fogalmát, ugyanis a BTK. 318. §-a kimondja: "Aki jogtalan haszonszerzés végett mást tévedésbe ejt, vagy tévedésben tart és ezzel kárt okoz, csalást követ el." Azonban az úr Önt nem tévesztette meg, egyszerűen kölcsönt kért. Ön kölcsönadott pénzt amiről valószínűleg nincs semmiféle hiteles irat (kölcsönszerződés, stb.) csak az átutalási papírok. Az úr legfeljebb adócsalást követett el, de az adott ország hatályos törvényeit nézve még az sem biztos. Ha hivatalos akarok lenni, akkor természetesen azt kéne mondanom hogy azonnal tegyen a rendőrségen feljelentést, de sajnos nagyon is jól ismerem hogy hogyan működnek a dolgok, gyakorlatilag nem sok haszna/értelme van. Nem akarom elkeseríteni, de nem sok reális esélyt látok rá hogy viszontlássa a pénzét. Mindenesetre azt kérem Öntől hogy írjon nekem egy privát levelet az info@magan-detektiv.hu címre, és meglátjuk hogy magán úton mit tudunk tenni, legalább azért hogy mással ez ne fordulhasson elő.
A párommal fél éven át éltünk együtt külföldön. Én magyar vagyok, ő pedig egy harmadik országból származik, nevezetesen görög. Komolynak indult, tűnt a kapcsolatunk, ő többször mondta, hogy gyereket akarna majd tőlem, illetve elvenni feleségül. Miután hazament szabadságra azonban az ismerősei "véletlenül" elkottyantották, hogy otthon felesége és gyerekei vannak. Azóta sem derült ki sajnos számomra, hogy ki hazudik és ki nem. Az volna a kérdésem, hogy hogyan lehet kideríteni valakinek a családi állapotát? Csak nem kellene, hogy nehéz legyen, hiszen a házasságok nyilvánosak, és én azt gondolnám a nyilvántartásnak is annak kellene lennie, éppen a magamfajta eseteket illetve a bigámiát elkerülendő... Fontos lenne tudnom, mert rólam pedig az derült ki, hogy várandós vagyok.
Köszönöm a segítségét!
Erre így hirtelen nem tudok választ adni, ehhez bele kell merülnöm a görög jogba. Láttam hogy írt a privát címemre is levelet, amint lesz valami fejlemény értesíteni fogom, addig megpróbálom megtudakolni hogy mi a helyzet a görögöknél. Hangya Gábor 2011. 12. 27. 17:13
Érdeklődi szeretnék hogy kilehet-e deríteni utólag hogy járt-e egy hotelban(tudom a hotel nevét is) a párom ha tudom a pontos dátumot év,hónap,nap(2008) és a körülbelüli időt?Ha igen az körülbelül mennyibe kerülne?
Válaszát előre is köszönöm!
Ez az adott hoteltől és annak nyilvántartásától függ, de az esetek jelentős részében hajlandóak magánnyomozóknak adatot szolgáltatni. Árat ide nem írnék, kérem írjon egy levelet az info@magan-detektiv.hu címre! Hangya Gábor 2011. 11. 20. 10:12
Ötleteket szeretnék kérni, mivel az egyik kérdezőnek a magánnyomozói megfigyelés helyett az alábbiakat ajánlotta:
"Vannak sokkal olcsóbb és hatékonyabb módszerek a párkapcsolati hűség megállapítására..."
Gondolom esetleg a nők leleményességére is gondolt, de a telefonból az üziket és hívásokat ki lehet törölni, a számítógépet újjlenyomatos védelemmel ellátni....rúzsfolt nincs... kisördög van és talán túlzott kedvesség is. Kérdésre - mármint a félre... - nemleges válasz.
Előre is köszönöm válaszát
Erzsi
Erre így nem tudok válaszolni, mert minden ügy egyedi és általában sikerül találnunk egy köztes megoldást. A követés azért nem célravezető mert egyrészről nagyon sokba kerül, másrészről hosszú ideig kell csinálni hogy eredménye legyen (akár 1-2 hét). Ez akár milliós nagyságrendre is rúghat. Általában mindig van az ilyen ügyekben egy "gyanúsított". Szorgalmazni szoktam hogy a nyomozás legfőképpen rá irányuljon, ne a hűtlen félre.
Ezen kívül vannak bizonyos számítástechnikai lehetőségek amit fel lehet használni, ezeket természetesen nem fogom itt kiadni, de annyit elárulhatok hogy az ujjlenyomat és hasonló védelmek nem sokat számítanak... Hangya Gábor 2011. 11. 17. 12:06
Én a férjem szeretném megfigyeltetni van e valakije és érdekelne mennyibe kerül kb? akár priviben is beszélhetünk. Érdeklődésem komoly. Már egy hozzávetőleges ár is megfelel.
Vannak sokkal olcsóbb és hatékonyabb módszerek a párkapcsolati hűség megállapítására mint a megfigyelés. Az sok pénz, sok energia és idő és egyáltalán nem biztos hogy hozza az Ön által elvárt eredményt. Nem tudok hozzávetőleges árat sem mondani mert egy egy napos megfigyelés ára 80.000 Ft-tól több százezerig változhat. De ezt a módszert semmiképpen sem javasolnám!
Hangya Gábor 2011. 09. 14. 22:37Tisztelt Nyomozó Ur! Azt szeretném megkérdezni,hogy a néhai élettársam adott kölcsön a barátjának 3 mill.ftot.Mivel ő elhalt engem illet a pénz, mert a papiron ezt rám hagyta,ha ő előbb meghalna.Ez év márctól aktuális lenne a pénz kifizetése, én felszólitottam aj tért levélben arra nem válaszolt felhivtam telefonon azt mondta megadta az elhunyt fiának, de ő Ausztriában él. Ez szerintem nem igaz.Tudna -e nekem ebben segiteni kideriteni a jelenlegi anyagi helyzetét, és,hogy ne kellene a hosszu birósági eljárást meginditanom,hogy apénzemhez jussak. Szeretném tudni mennyi %-ot kérne. Tudom nem pénzbehajtó,de végülis itt nyomozgatni kellene, Miből adta meg azt a tartozást,hol a papir az átvételről stb. Válaszát köszönöm és várom segitségét Ilona
Kedves Ilona!
A kérdés az, hogy az élettársa és a másik úr írtak-e kölcsönszerződést, azaz van-e valamiféle hivatalos nyoma a kölcsönadott pénznek?
Ilyen esetben nyílt nyomozást lehet végezni, azaz személyesen felkereshetem az adóst és kikérdezhetem az Önt érdeklő információkkal kapcsolatban, továbbá aláirattathatok vele egy részletfizetési megállapodást, ehhez persze az ő közreműködése is kell. Amennyiben az adós nem hajlandó együttműködni, úgy sajnos kénytelen lesz a bírósági utat választani amennyiben törvényes úton szeretne a pénzéhez jutni.
Javaslom hogy a továbbiakat privát módon beszéljük meg, email címem: info@magan-detektiv.hu
16 éves gimnazista leányzó vagyok. Nemsokára szeretném letenni a középfokú angol nyelvvizsgát, s ennek érdekében elkezdtem magántanárhoz járni. Az illető férfi és 51 éves. Mindig is vonzódtam az idősebb férfiakhoz, s gyakori fantáziáim közé tartozott a magántanár-diák viszony. Izgatott a gondolat, hogy kettesben maradok vele, még ha ő nem is volt különösebben az esetem. Ennek ellenére az első pár óra alkalmával még a kezeim is remegtek, de aztán világossá vált számomra, hogy ő nem olyan pedagógus, aki kikezdene egy diákjával, s csak gyerekként tekint rám. A legkiválóbb tanár, akit ismerek, – több ilyen tanárra lenne szükség az oktatásban - emellett igazán rendes, normálisan viszonyul a diákokhoz és van humorérzéke, tehát szeretek az óráira járni. Teljességgel rajongom érte, felnézem rá, s már egy hónap elteltével nagyon megkedveltem őt.
A főbb bonyodalmak egy szép márciusi – a menzeszemet megelőző - napon kezdődtek. Ilyenkor mindig jelentősen megnő a szex iránti vágyam, holott egyébként sem nevezhető alacsonynak a libidóm. (Viszont párkapcsolatom még sosem volt, bulizni se járok valami sűrűn, alkalmi szexuális kapcsolatokat sem létesítek, elsősorban azért, mert ledönteném általa a magammal szemben felállított erkölcsi korlátokat, másodsorban nem szeretnék odáig süllyedni, hogy ócska ribancként emlegessenek abban a városban, melyben élek. Így a helyzetemből adódóan nem tudom kiélni a szexuális vágyaimat, s kénytelen vagyok azokat magamba fojtani. Ez frusztráló számomra.) Az aznapi órán pedig más szemmel kezdtem nézni a tanárra. Kifejezetten vonzónak találtam őt. Ezt csak fokozta, hogy ő – nem távolságtartó ember lévén – míg magyarázta az egyik feladatot, egészen közel húzódott hozzám. Nagyon jól esett a közelsége, felizgatott. Halkabban, lágyabban beszélt hozzám, azon a kellemes, férfias hangján. Arca egészen közel került az arcomhoz. Féltem, hogy tekintetem elárulja, mi is játszódik le bennem, ennek ellenére mélyen a nagy kék szemeibe néztem. Ez fokozta bennem az iránta ébredő vágyat. Természetesen a vonzalmam nem talált viszonzásra, én pedig csak vágyakozva fürkésztem tovább arcának és testének minden rezdülését. Szemeim megakadtak ajkain - melyeket oly’ szívesen éreznék ajkaimon - majd élvezettel siklottak lejjebb, végigpásztázván a testét, s elidőzvén a combjainál és ágyékánál, melyre kék színű farmernadrágja izgatóan feszült rá. Igazán beindította a fantáziámat. Még a bugyim is benedvesedett. Kedvem lett volna azon nyomban az ölébe fészkelni magamat, érezni, ahogy teste a testemnek simul.
Ezt a napot követően ez így ment minden órán, s szabadidőmben is egyre többet gondolok rá. Otthon utána keresgélek az interneten, képeket nézegetek róla, folyton ő jár a fejemben. Ha meglátom más diáklányokkal beszélgetni, különös féltékenység lesz úrrá rajtam. Ha több napig nem látom őt, érzem a hiányát és igyekszem minél többször, „véletlenül” összefutni vele az iskolánk folyosóján. Ilyenkor már a puszta látványa is teljesen felajz engem. Gyorsabban dobog a szívem, szinte földbe gyökerezik a lábam és remegek. Közben alaposan végigmérem őt, minden porcikája egyre vonzóbbá válik a szemeimben. Többször azon kapom magam, hogy arról fantáziálok, hogy hatalmasakat, szenvedélyeseket kefélek vele. Nagyon beindít, s bevallom őszintén, kicsit izgat a kora is. Pontosan egy idős apukámmal, ezért olykor elgondolkodom rajta, hogy ez normális érzés e részemről. Egyébként nem képzelem, hogy „halálosan szerelmes” vagyok belé, meg semmi ilyesmit. Nem stílusom belelovalni magamat bugyuta plátói szerelmekbe. Én igazi, viszonzott szenvedélyekre vágyom. Sztárokért sem rajongtam soha, csak olyan emberek iránt ébredt bennem vágy, akikkel nap mint nap kapcsolatba kerültem, akikkel meg volt a személyes kontaktus. Arról már nem tehetek, ha ezek az emberek évtizedekkel idősebbek nálam és házasok. Egyszerűen hozzájuk vonzódom. A kortársaimat észre se veszem, nem tudom őket férfinek tekinteni. Egyébként se sokan próbálkoznak be nálam közülük, többnyire az idősebb korosztály nyilvánítja ki felém tetszését.
10-13 éves koromban egy harmincas évei elején járó férfi tetszett.
14 évesen egy negyvenes tanárom. Nagyon jól tartja/tartotta magát, mindenki 10 évvel fiatalabbnak nézi/nézte a valódi koránál. A legjobb barátnőimmel is megosztottam az érzéseimet, akik saját bevallásuk szerint undorodnak az idősebb férfiaktól és láttam, hogy kicsit furán is néztek rám, de mégis megértőek voltak velem és mindig kiönthettem nekik a lelkemet. Elfogadták, hogy nekem ő a zsánerem és azt azért ők is elismerték, hogy tényleg fiatalabbnak tűnik a koránál. A „tüneteim” nála és a harmincas férfinél is hasonlóak voltak, mint most az 51 éves tanáromnál.
Viszont úgy érzem, ez már tényleg több a soknál. Hiszen az angoltanárom közel 40 évvel idősebb nálam! A barátnőim szerint ez már beteges. Lehet, hogy igazuk van. Ez elgondolkoztatott, s arra a következtetésre jutottam, hogy írok erre az oldalra és kikérem az Ön véleményét.
Normális ez a vonzalom részemről? Érdemes lenne esetleg pszichológushoz fordulnom?
Előre is köszönöm a választ!
Rossz embertől kérdeztél, keresd fel az egyik pszichológus kollégát! Hangya Gábor 2011. 09. 01. 19:19
Tisztelt Nyomozó Úr!
Egy rég nem látott jóbarátom elérhetőségét szeretném kideríteni, sajnos nagyon régen megszakadt a kapcsolatunk. Szeretném megkérdezni hogy mennyibe kerül egy ilyen nyomozás, és mekkora esély van rá hogy megtalálja?
Köszönettel: Judit
Kedves Judit!
Az ár sok mindentől függ, ezért erre konkrét választ nem tudok adni Önnek, kérem keressen meg elérhetőségeim egyikén hogy megbeszéljük a dolgot!
Ilyen nyomozások során általában 70-75%-ban sikeres szoktam lenni, de ez sok mindentől függ, ismernem kéne a részleteket és körülményeket ahhoz hogy pontosabbat tudjak mondani.











