Gyetvai Viktória
Transzperszonális pszichológiai terapeuta és mentor, szimbólumterapeuta, meddőség-tanácsadó
Elérhetőségeim:
Telefon: 06-30/345-79-79
E-mail: gyetvai.viktoria@gmail.com
Honlap: http://www.szimbolumterapia.com
Témakörök
Kérdezz-felelek
Egyedül nevelem a 4 éves kisfiamat és a szüleimmel élünk. Röviden vázolom a helyzetünket. Nem volt még a fiam 10 hónapos, amikor az apa úgy döntött, hogy túl nagy felelősség ez neki és elhagyott minket. Elváltunk, eleinte jött is a gyermekünkért, de aztán ritkultak a látogatások és most már több mint két éve, hogy nem is érdeklődik felőle. Ősszel kezdtük az óvodát, ami elég nagy törés volt a fiam életében, hiszen 3 évig itthon voltam vele. Elég nehezen szokta meg az ovit, most kb. egy hónapja van az, hogy már nem mondja, hogy nem akar menni, vannak már barátai is.
A problémám az, már ha probléma egyáltalán, hogy a fiam szinte mániákusan ragaszkodik a megszokott dolgokhoz, eseményekhez, időhöz. De már kiskorában is ilyen volt. Igaz mindig is igyekeztem napirendet tartani, már baba kora óta, hogy legyen egy állandóság az életében. Talán túl jól sikerült. Leírnék néhány példát: a múltkor nem akkor vettem fel a pizsamámat, amikor szoktam szóvá is tette pityergés közepette. Általában a nagymama megy érte az oviba, mert ő előbb végez délután, mint én a munkahelyen, de a múltkor sikerült előbb eljönnöm és lelkesen mentem érte, hogy majd mennyire örül, hogy végre én mentem érte, erre elkezdett pityeregni, hogy miért nem a mama ment érte. Ma is ovi szünet miatt a mamával volt itthon, de én is végeztem előbb és hazaértem, mire felébredt a délutáni alvásból, szabályosan sírni kezdett, hogy miért előbb jöttem, menjek vissza dolgozni és akkor jöjjek, amikor szoktam. Ez csak néhány példa volt, mert szinte mindenhez ragaszkodik, ahhoz amit és ahogy megszokott. Nem hiszem hogy ez teljesen természetes lenne. De ha tényleg nem az, akkor hogyan változtathatnék rajta legalább egy kicsit. Vagy elnőheti ezt? Mert ha nem és később sem tud alkalmazkodni az élet változásaihoz, akkor elég nehéz élete lesz, hiszen minden változik folyamatosan.
Van egy párkapcsolatom lassan egy éve, és ahhoz, hogy folytatódhasson, költöznünk kéne. De így nem merek belevágni, hiszen teljesen új otthont, új környezetet, új óvodát, új közösséget és új életet kellene élnie, amit valószínűleg nem igazán élne meg könnyen. Egyébként a párommal jól megértik és szeretik egymást.
Köszönöm előre is a válaszát és tanácsát!
É.
köszönöm, hogy megtisztel bizalmával.
Leveléből azt olvasom ki, hogy egyrészt a saját bizonytalanságát kivetíti gyermekére, másrészt mintha Ön nem létezne egymagában, csak családjának rendszerében.
Azaz:
Amikor gyermekéről ír, aki 3 éves már elmúlt, Ön még mindig többesszámban fogalmaz, és a "mi" kategóriát használja. Ezzel azt közli, mintha Ön és gyermeke még a szimbiózisban élnének. Ez a korszak létező az anya-gyermek kapcsolatban, kb. 0-6 hónapos korig. Ám utána a leválást kell elősegíteni, szépen lassan lépésről lépésre. Ez nem jelenti a fészekből való kilökést, de nagyon fontos az anyának azon hite, belső eltökéltsége, hogy erre a világ felé való nyitásra, leválásra gyermeke érett, és neki is, az anyának is az a jó, ha megteszi a gyermeke a távolodást.
Erre a gyermek megérik, erre a távolodásra neki szüksége van, és ez akkor lesz gördülékeny, kevés sírással, szorongással kísért, ha az anya meggyőződése az, hogy ez így van rendjén. Hasonlattal éve: az anya egy élő töltőállomás, ahová a gyermek visszatér érzelmi tankolásra ahhoz, hogy újra eltávolodhasson.
Ha ez az anyában nincs meg, azaz ő szorong az elváláson, ő aggódik minden önálló lépésen, amit gyermeke megtesz, akkor a gyerek ezt leveszi, megérzi, és képtelen megtenni a számára szükséges utakat.
A függőség csapdájába esik oly módon, ahogy az anya is függőségben van a környezetével, hiszen az egész működése valahonnan onnan indul, hogy az anya sem tudott leválni környezetéről, még ő is kapcsolódási zavarban van.
Nyilván a megoldás is itt keresendő.
Én ilyenkor mindig az anyával végzek egy pár üléses terápiás munkát, ahol nagyon jól előjönnek azok a momentumok, melyek az anyát függőségben tartják. Amint ezek megjelennek, lehetőség van a kapcsolatok rendezésére, belső lélekben való más utak megélésére. Mindezt a munkát egy láthatatlan érzelmi örvényen, úton keresztül gyermek is megéli, és egyszer csak képes ő is arra az új útra térni, ami az egészséges fejlődéshez elengedhetetlen.
kérdésében ír a gyermek ragaszkodásáról a mindennapi rendhez.
Van a gyermekekben egyfajta igény, elvárás arra nézve, hogy rend ill. rendszer vegye őket körül. Ezzel baj nincs, ez segíti őket a világ megértésében, és részben ez adja számukra a biztonságot is.
Lehet, hogy gyermeke azért ragaszkodik minden ponthoz erősebben, mert érezheti az Ön többszintű bizonytalanságát?
Felmerült bennem az a kérdés, hogy egy felnőtt ember miért rohan ennyire minden szabad pillanatában gyermekéért az óvodába?
Vajon eszébe jutott-e Önnek, hogy alkalomadtán a véletlen jött szabadidejében Önmaga is lehetne?
Sétálhatna, parkban ülve merenghetne, olvashatna, teázhatna.... bármi egyebet tehetne, mint hogy gyakorolja az anyaszerepét?
Mennyire engedi meg Önmagának, hogy felfedezze saját magát, belső világát, egyéni igényeit?
Azt látom, ha e kérdéseket valaki megválaszolja magának, akkor az érzelmeit rendezi magában, ami ad egy belső rendet, ami viszont ad egy tartást, ami meglátszik a külvilághoz kötődő kapcsolatain is.
Összefoglalva:
Kerüljön Önmagával tisztába (ezt hívjuk önismeretnek), ezáltal megadhatja gyermekének is a biztonságot, ami ahhoz kell, hogy az életbeni változások ne lehengereljék, és betegítő szorongással töltsék el, hanem egészséges kihívásként jelenjenek meg.
Üdvözlettel: Gyetvai Viktória 2012. 04. 16. 09:57
Tisztelt Szakértő!
3 éve vagyunk házasok a férjemmel,van egy 2 és fél éves kislányunk.Ez a 3 év alatt írtó sokat veszekedtünk,pedig alig voltunk együtt,a külföldi munkája miatt.
Az lett a vége, hogy külön mentünk, de el még nem váltunk,lassan egy éve se veled se nélküled életetet élünk.
Amióta ő betoppant az életembe, csak rosszat álmodok vele. Mindig azt,hogy megcsal, hazudik, átver.......
Jót még szinte sosem álmodtam vele.Vagy azt,hogy én csalom meg őt.
Ezek az álmok másnapra teljes lehangoltságot okoznak nálam.
Sokszor volt, hogy kiderült,volt alapja az álmomnak,legalábbis megéreztem valamit.
Egyszer amikor azt álmodtam,hogy megcsókolja egy közös barátunk menyasszonyát,kiderült,hogy az éjjel ők ketten cseteltek is egymással,és azt vesézték ki,hogy ők ketten vajon milyen párost alkotnának.Megbeszélték,hogy szerintük nem jönnének ki egymással.Ezt a férjem mesélte el másnap,miután elmeséltem milyen nevetséges dolgot álmodtam.
Most legutóbb ugyanezzel a hölggyel hetyegett álmomban.
Voltak hasonló álmaim,más,de valós szereplőkkel.
Én sosem csaltam meg a férjem,meg sem fordult a fejemben,a különélésünk egyik fő oka viszont az ő megbízhatatlansága,nők terén is sajnos.
Sosem volt konkrét bizonyítékom, hogy megcsal,de a megérzések,sms-ek........és az álmok......összefüggnek számomra.
A kérdésem: lehetséges,hogy a mostani álmok is figyelmeztetnek arra,hogy ne higyjek neki,ne higyjem el amit mond?
Ugyanis mindent elkövet,hogy visszakapjon,holott folyton elutasítom őt. Igaz,már sokszor külön mentünk kisebb időre,mindig ígérte,hogy jobb és más lesz.
Most is ezt teszi...nem hiszek neki.És még az álmok is jönnek.
Válaszát várom
Köszönettel: Á.R
Kedves Á. R.!
Köszönöm, hogy megtisztel bizalmával!
Az álomértelmezésnek ma számtalan módja, formája, technikája él a köztudatban. Részemről a szimbólumok értelmezése, valamint az álmok önmagunkkal való kapcsolatba hozatala a leginkább elfogadható nézőpont. Vannak jósló álmok is, de ezekben nem annyira bízom. Ahhoz, hogy a dolgok bekövetkezzenek (még ha azok negatív kimenetűek is) rengeteg dolgot elkövetünk pl. a tudattalanunk vezérlésével.
Az álomelemzés a "királyi út" a belső személyiségünk megismerésére (ezt Freud-tól "tanultuk"). Ebben az esetben minden álom a saját lényünk egy darabját mutatja meg, azaz minden álom magunkról szól, még akkor is ha egy másik személy álarca mögül bukkan is elő. Amit ön ír, abból súlyos önértékelési gondok rajzolódnak ki. Ha ezt kezdenénk boncolgatni, vajon mik jönnének önből a felszínre? Milyen embernek gondolja/érzi önmagát? Milyen nőnek? Milyen a viszonya környezetével? Mennyire érzi biztonságban saját magát a szerepeinek (női szerepeinek) tükrében? Milyen az önbecsülése, az önértékelése?
A párkapcsolati problémák hozzásegíthetik abban, hogy megtalálja azokat a gócproblémákat, melyek megdolgozása nélkül nem képes a teljességet, a békességet, a harmóniát megélni a mindennapokban. Ehhez azonban dolgoznia kell önmagán, közben párkapcsolatán, a világhoz való viszonyán.
Ebben a munkában jelent segítséget egy támogató vagy kísérő (pl. egy terapeuta). Ez nem jelenti, hogy aki ezzel él, az bolond. Csupán azt, hogy eltévedt élete útvesztőjében, és ahhoz, hogy ebből kitaláljon lámpást tartóra, útmutatóra van szüksége.
A kérdései már megszülettek, így a válaszok is csírázódnak már. Ha mer őszinte lenni önmagához, akkor nyert ügye van!
Amennyiben személyes tanácsadásra, konzultációra jelentkezne, várom szeretettel!
Üdvözlettel:
16 éves gimnazista leányzó vagyok. Nemsokára szeretném letenni a középfokú angol nyelvvizsgát, s ennek érdekében elkezdtem magántanárhoz járni. Az illető férfi és 51 éves. Mindig is vonzódtam az idősebb férfiakhoz, s gyakori fantáziáim közé tartozott a magántanár-diák viszony. Izgatott a gondolat, hogy kettesben maradok vele, még ha ő nem is volt különösebben az esetem. Ennek ellenére az első pár óra alkalmával még a kezeim is remegtek, de aztán világossá vált számomra, hogy ő nem olyan pedagógus, aki kikezdene egy diákjával, s csak gyerekként tekint rám. A legkiválóbb tanár, akit ismerek, – több ilyen tanárra lenne szükség az oktatásban - emellett igazán rendes, normálisan viszonyul a diákokhoz és van humorérzéke, tehát szeretek az óráira járni. Teljességgel rajongom érte, felnézem rá, s már egy hónap elteltével nagyon megkedveltem őt.
A főbb bonyodalmak egy szép márciusi – a menzeszemet megelőző - napon kezdődtek. Ilyenkor mindig jelentősen megnő a szex iránti vágyam, holott egyébként sem nevezhető alacsonynak a libidóm. (Viszont párkapcsolatom még sosem volt, bulizni se járok valami sűrűn, alkalmi szexuális kapcsolatokat sem létesítek, elsősorban azért, mert ledönteném általa a magammal szemben felállított erkölcsi korlátokat, másodsorban nem szeretnék odáig süllyedni, hogy ócska ribancként emlegessenek abban a városban, melyben élek. Így a helyzetemből adódóan nem tudom kiélni a szexuális vágyaimat, s kénytelen vagyok azokat magamba fojtani. Ez frusztráló számomra.) Az aznapi órán pedig más szemmel kezdtem nézni a tanárra. Kifejezetten vonzónak találtam őt. Ezt csak fokozta, hogy ő – nem távolságtartó ember lévén – míg magyarázta az egyik feladatot, egészen közel húzódott hozzám. Nagyon jól esett a közelsége, felizgatott. Halkabban, lágyabban beszélt hozzám, azon a kellemes, férfias hangján. Arca egészen közel került az arcomhoz. Féltem, hogy tekintetem elárulja, mi is játszódik le bennem, ennek ellenére mélyen a nagy kék szemeibe néztem. Ez fokozta bennem az iránta ébredő vágyat. Természetesen a vonzalmam nem talált viszonzásra, én pedig csak vágyakozva fürkésztem tovább arcának és testének minden rezdülését. Szemeim megakadtak ajkain - melyeket oly’ szívesen éreznék ajkaimon - majd élvezettel siklottak lejjebb, végigpásztázván a testét, s elidőzvén a combjainál és ágyékánál, melyre kék színű farmernadrágja izgatóan feszült rá. Igazán beindította a fantáziámat. Kedvem lett volna azon nyomban az ölébe fészkelni magamat, érezni, ahogy teste a testemnek simul.
Ezt a napot követően ez így ment minden órán, s szabadidőmben is egyre többet gondolok rá. Otthon utána keresgélek az interneten, képeket nézegetek róla, folyton ő jár a fejemben. Ha meglátom más diáklányokkal beszélgetni, különös féltékenység lesz úrrá rajtam. Ha több napig nem látom őt, érzem a hiányát és igyekszem minél többször, „véletlenül” összefutni vele az iskolánk folyosóján. Ilyenkor már a puszta látványa is teljesen felajz engem. Gyorsabban dobog a szívem, szinte földbe gyökerezik a lábam és remegek. Közben alaposan végigmérem őt, minden porcikája egyre vonzóbbá válik a szemeimben. Többször azon kapom magam, hogy arról fantáziálok, hogy hatalmasakat, szenvedélyeseket kefélek vele. Nagyon beindít, s bevallom őszintén, kicsit izgat a kora is. Pontosan egy idős apukámmal, ezért olykor elgondolkodom rajta, hogy ez normális érzés e részemről. Egyébként nem képzelem, hogy „halálosan szerelmes” vagyok belé, meg semmi ilyesmit. Nem stílusom belelovalni magamat bugyuta plátói szerelmekbe. Én igazi, viszonzott szenvedélyekre vágyom. Sztárokért sem rajongtam soha, csak olyan emberek iránt ébredt bennem vágy, akikkel nap mint nap kapcsolatba kerültem, akikkel meg volt a testi kontaktus. Arról már nem tehetek, ha ezek az emberek évtizedekkel idősebbek nálam és házasok. Egyszerűen hozzájuk vonzódom. A kortársaimat észre se veszem, nem tudom őket férfinek tekinteni. Egyébként is csak néhányan próbálkoznak be nálam közülük, többnyire az idősebb korosztály nyilvánítja ki felém tetszését.
10-13 éves koromban egy harmincas évei elején járó férfi tetszett.
14 évesen egy negyvenes tanárom. Ő testesítette meg, s testesíti meg még jelenleg is szememben a férfiideált. ( Bár, mióta az 51 éves tanárom tanít, egyre kevesebbszer gondolok rá. ) Nagyon jól tartja/tartotta magát, mindenki 10 évvel fiatalabbnak nézi/nézte a valódi koránál. Soha senkit nem találtam még annyira szexinek, mint akkor őt. Dús világosbarna hajával, kék szemeivel, férfias vonásaival, izgató hangjával, jó testfelépítésével, ápolt, stílusos megjelenésével, jó kiállásával és intelligens, udvarias, kedves, humoros, könnyed, kacér stílusával teljesen lehengerelt. Persze 45 éve alatt volt ideje kitanulni, hogy bánjon a nőkkel, hölgyekkel. Már azt „gáznak” éreztem, hogy 14 évesen egy negyvenes férfira gerjedek, de azzal nyugtattam magamat, hogy ő fiatalabbnak néz ki a koránál. A legjobb barátnőimmel is megosztottam az érzéseimet, akik saját bevallásuk szerint undorodnak az idősebb férfiaktól és láttam, hogy kicsit furán is néztek rám, de mégis megértőek voltak velem és mindig kiönthettem nekik a lelkemet. Elfogadták, hogy nekem ő a zsánerem és azt azért ők is elismerték, hogy tényleg fiatalabbnak tűnik a koránál. A „tüneteim” nála és a harmincas férfinél is hasonlóak voltak, mint most az 51 éves tanáromnál.
Viszont úgy érzem, ez már tényleg több a soknál. Hiszen az angoltanárom közel 40 évvel idősebb nálam! A barátnőim szerint ez már beteges. Lehet, hogy igazuk van. Ez elgondolkoztatott, s arra a következtetésre jutottam, hogy írok erre az oldalra és kikérem más kívülállók őszinte véleményét.
Normális ez a vonzalom részemről? Érdemes lenne esetleg pszichológushoz fordulnom? Előre is köszönöm a választ!
Köszönöm a bizalmát. Nagyon szépen írja körbe problémáját, és elég jól érzékeli, hogy valami nincs rendben az Önt övező helyzetben.
Kérem, vegye észre, hogy Ön nem a tanárát éli át, hanem egy belső mozit néz, egy mentális képet, amit ez az ember hív elő. Így egész halom csalódás érhetné, ha ebből komoly hús-vér kapcsolat szövődne. Sőt a tanára állása és jövőbeni egzisztenciája nagy vezsélybe kerülne, amnyniben Önnel bárminemű szexuális kalandja lenne.
Önnek kitartó lelki munkára van szüksége, hogy továbblépjen egy személyiségében pszichésen rendezett 16 éves szintre. Valamiért elakadt fejlődése. Ezt a gócot fel kellene tárni, hogy felszabadultan élhessen szexuális energiájával, valamint, hogy ne keveredjen nagy bajba emiatt. Kiváló dolog, hogy csak a szexre gondol. 16 évesen ez így van rendjén. Nem szabad azonban elfojtania az egészet. Jó lenne egy részét kiélni. Úgy gondolom elég sok nagykamasz fiú van a világon akivel egy szinten próbálkozhatna a szexualitást megélni.
A meg nem élhető szexenergiák más utakra terelve adhatnak többet önnek!
Minden, amit ír rendezhető, és helyre billenthető, amihez kérem keressen pszichológust. Bátran hívhat engem is, ám ha ez Önnek nem megfelelő, akkor keressen más szakembert. 16 évesen nyugodtan mehet nevelési tanácsadóba, vagy keresse meg az iskola pszichológusát.
Üdvözlettel: Gyetvai Viktória 2011. 05. 30. 17:20
Kedves Viktória!
Pszichológiai vonatkozásban érdekelne a véleménye.
Köszönöm!
Kedves Mónika!
Nagyon szép a munka amit csinál,én is nagy érdeklődéssel fordulok minden ilyen jellegű tudomány felé,keresem önmagam,elemzem az embereket,próbálok rájönni dolgokra,s hinni a szépben,jóban.
Sokszor letörik a szarvam,s elgondolkodtam ma azon vajon tényleg igaz e az a közhely,h minden anya szereti a gyermekét.Ma láttam egy nőt aki szemétládának nevezte a gyerekét és egyéb csúnya szavakkkal illette, az utálat teljes kifejezésével,mindössze egy kis dologért ha jól láttam.A nő egyből robbant,visszataszító módon.Kicsit össze is szorult a gyomrom.Persze a gyerekéből is ilyen ember lesz,nem vitás.Mi a véleménye erről?Hová megy így ez a világ?
Hogyan kezeljem magamban ezeket a dolgokat,tudja,óvónői pályára készülök,és nagyon fájni fog ha látom,h a gyerekkel nem úgy bánva ahogy azt megérdemli.Lehet nem is vagyok alkalmas erre,mert nagyon tudom sajnálni a kiszolgáltatott gyerekeket.Köszönöm,h segít.
Kedves Ismeretlen!
Sajnálom, hogy nem szólíthatom nevén...
Igen, minden anya szereti a gyermekét. Ám nem mindenki képes ezt a legmagasabb szeretet szintjén gyakorolni. Freud óta tudjuk, hogy nemcsak életösztönnel, hanem halálösztönnel is születünk, ami megnyilvánulhat átdolgozatlan, agresszív, gyilkos formában is.
Az alapösztönök adják a működésünkhöz szükséges óriási energiát a mindennapokhoz. Amennyiben ezek egy az egyben felszínre törtnek, akkor előfordulhat olyan, amit látott, tapasztalt.
Senkinek nincs felhatalmazása más ember felett ítélkeznie. Soha nem tudjuk, mi magunk mikor lehetünk olyan helyzetben, mint amilyen anyát Ön látott. Így nem is tudjuk, hogy mi magunk, milyen módon reagálnánk a saját nehézségeinkre.
Valamiért ennek a gyermeknek és az édesanyjának ezt a poklot kell megélnie. Ha bátrak és erősek, akkor ebből erőt tudnak meríteni, ami segít nekik abban, hogy fejlődjenek, és magasabb szintre lépve, teljesebb életet éljenek. Ha így marad minden, és egyik fél sem tesz magáért többet, akkor marad a pokol, ami körülveszi őket.
Pedagógusként elég határozott vonalat kell húzni az intézmény, a gyermek, a szülői ház, és az élet között. Ma rém nehéz ezt jól csinálni. Én magam egy nagyon szociálisan terhelt helyen viszem ezt a szakmát. Nem tudok többet tenni, mint az iskola falain belül olyan világot teremteni, amilyet az egész világban megélni szeretnék. Ha szerencsés a helyzet, akkor a gyermek ebből tankolva, átvészeli a szörnyűséges családi pillanatokat. Természetesen nem elfelejtendő, hogy felnőttnek cseperedve bárkinek adott a gyógyulás lehetősége. Az más kérdés, hogy az emberek, ezt könnyen hárítják, és ritkán mernek szembe nézni a belső démonaikkal. Aki megteszi, annak egy új élethelyzet ad új esélyeket. Innen nézve pedig egyes egyedül csakis az egyénen múlik, hogy hová lesz ez a világ.
Egyetlen módon tudhatja meg, mely pálya az, ami Önnek való. Önismeret kérdése az egész. Ehhez pedig a fentebb említett utat be kell vállalni, anélkül nem megy.
Mi a helyzet az önben élő gyermekkel? Cipel esetleg terheket, melyeket gyermekkorában élt át? Gyógyította-e már ezt a belső lényt valaha? Az aki ezt megteszi, jobban elviseli, talán meg is érti, ha gyermekhez méltatlan dolgokat lát. Elfogadnia nem kell. De ha a gyermekkel foglalkozó szakember is kishalált hal minden nehéz pillanatban, akkor ki segít annak a tehetetlen emberpalántának? Mert erőt csak a magabiztos lábakon álló, belső renddel életet megélő felnőttből lehet meríteni!
Üdvözlettel Ön felé:
Nagyon szép a munka amit csinál,én is nagy érdeklődéssel fordulok minden ilyen jellegű tudomány felé,keresem önmagam,elemzem az embereket,próbálok rájönni dolgokra,s hinni a szépben,jóban.
Sokszor letörik a szarvam,s elgondolkodtam ma azon vajon tényleg igaz e az a közhely,h minden anya szereti a gyermekét.Ma láttam egy nőt aki szemétládának nevezte a gyerekét és egyéb csúnya szavakkkal illette, az utálat teljes kifejezésével,mindössze egy kis dologért ha jól láttam.A nő egyből robbant,visszataszító módon.Kicsit össze is szorult a gyomrom.Persze a gyerekéből is ilyen ember lesz,nem vitás.Mi a véleménye erről?Hová megy így ez a világ?
Hogyan kezeljem magamban ezeket a dolgokat,tudja,óvónői pályára készülök,és nagyon fájni fog ha látom,h a gyerekkel nem úgy bánva ahogy azt megérdemli.Lehet nem is vagyok alkalmas erre,mert nagyon tudom sajnálni a kiszolgáltatott gyerekeket.Köszönöm,h segít.
Én Viktória vagyok. Rám gondolt, amikor megírta a levelét? Mint pszichológiai terapeuta írjam meg válaszom, vagy mint gyakorló pedagógus? Gyetvai Viktória 2011. 05. 23. 21:52
Kedves Viktória!
Nő vagyok, 48 éves. Gyermekkorom óta figyelem az álmaimat, sokszor kapok ezen csatornán útmutatásokat.
Az elmúlt egy-két hétben nagyon rossz álmaim voltak/vannak. Egyik éjszaka a következőt álmodtam.
Valaki fogva tartott engem. Egy apró szobában voltam, egy ágy volt a szobában, egy ajtót láttam, amely mögül fény szűrődött. Az ajtó mellé a fogasra fel volt akasztva egy ballon-kabát, hosszú kabát volt , amelyen egy vércseppet láttam. Az ágyra volt letéve egy virágmintás nyári szoknya, amelynek nagyon keskeny volt a dereka. Én felvettem a kezembe a szoknyát, és azt nézegettem, hogy milyen keskeny a dereka. Majd egy férfit láttam, de ezt már a házon kívülről, ez a férfi kerékpáron ült, barna haja volt, piros ing/póló volt rajta, beszélgetett éppen valakivel, úgy tűnt nekem, hogy ez a férfi tart fogva engem. Kb. 35-40 éves lehetett ez a férfi.
Ami nagyon megrendítő volt az álommal kapcsolatban, mivel az álom azt sugallta, hogy a férfi, aki fogva tart, homoszexuális, és nagyon féltem tőle. Az jött le az álomból, hogy borzalmasan félek, szabályosan irtózom ettől a homoszexuális embertől. Kiabálni akartam segítségért, de nem jött ki hang a torkomon. Ekkor felébredtem...
Kérem segítsen nekem megfejteni mit jelenthet ez az álom?
Köszönöm szépen válaszát: Anikó
Kedves Anikó!
Köszönöm, hogy megtisztel bizalmával!
Az álomfejtés lehetősége teljes mértékben annak a kezében van, akinek az álmáról szó van. Én kérdésekkel tudom segíteni e munkát. Mivel minden kérdés egy válasz, amiből még mélyebb rétegek felé haladva lehet megkapni a legmélyebb valóságot, így ez egy közvetlen beszélgetésben, elemzésben jóval könnyebb, mint így egycsatornás formában.
Minden alkalommal elemezni szükséges az álomban megjelenő szimbólumokat. Kérdés pedig, hogy Önnek milyen érzései és gondolatai vannak ezekről.
Álmából kiemelve:
valaki fogva tartja
apró szobában
ajtó, amely mögül fény szűrődött
ajtó mellett fogas
ballon-kabát vércseppel
virágmintás nyári szoknya nagyon keskeny a dereka
férfi a házon kívül
kerékpár
homoszexualitás
nagyon félt
kiabált, de nem jött ki hang a torkán
Minden egyes pontnál kérdés: mit üzen ez a kép az Ön számára. Ami jön első ízben az a valós válasz. Ne kezdje megmagyarázni a dolgokat, csak fogadja el, még ha fájdalmas, kellemetlen is! Hagyja majd az egészet "érni", és térjen vissza a válaszaira. Az abban lévő fontos momentumokat kiemelve lehet egyre mélyebbre hatolni.
Minden szimbólumnak, képnek van egy kollektív jelentése. Érdemes azt is beemelni, ám az egyén válaszaiban van az igazi erő, a "varázslat". Így mindenféle álomelemzős könyvet óvatosan vegyen kézbe. Nem biztos, hogy minden embernek ugyanazt üzeni egy kép!
Nagyon szép az álma (még ha megrendítő is), mert apró részletekből kompletten felépülő egész. Mivel nagy az érzelmi hatása, így elég mély az üzenete is, ami Önről ill. Önnek szól.
Az álommunka lehet a múlt egy üzenete a mai mindennapokhoz, belső konfliktusokhoz. ezért komoly önismereti munkához segítheti hozzá!
Ehhez kitartó, eredményes munkát kívánok, üdvözlettel: Gyetvai Viktória 06-30-345-7979
.jpg){kind=small}
.jpg){kind=small}
.jpg){kind=small}
