Gimes Katalin
Családterapeuta, addiktológus konzultáns
Elsősorban szenvedélybetegen, függőkön (alkoholistákon, drogosokon stb.) tudok egyénileg segíteni addiktológiai konzultáció keretében.
Pár- és családterápiát vállalok mindenféle problémás családdal.
A VI. kerületi, jó helyen levő lakásomon várom szeretettel az érdeklődőket.
Elérhetőségeim:
Telefon: 06-30/250-80-20
E-mail: gimkat@gmail.com
Honlap: http://szenvedely-stop.friweb.hu
Témakörök
Kérdezz-felelek
Gyors és biztató válaszát köszönöm! A kérdésem még annyi, hogyan oldató meg ilyen helyzetben a két össze-nem-illő ember közti kapocs számára a lelki béke. Az én testvérem jóban maradt velem, ezért egyre távolabb kerül a feleségétől, akinek én "nem jöttem be". Önök esetében sérülésmentesen megoldható hogy a férje jóban maradjon a testvérével, aki a feleségét "nem kedveli"?
Köszönettel: Miranda
A párkapcsolatban élő emberek vagy akár a barátok is általában elvárják, hogy "akit én szeretek, azt szeresd te is, akit viszont én nem szeretek, azt utáld te is". Ez nagyon hibás elgondolás. Lehetnek a párunkkal másféle barátaink, másféle szimpátiáink is. Persze ezt feltehetőleg a sógornője nem érti. Mintha azt írta volna, hogy a testvére vidéken él. Furcsa ötlet jutott eszembe, bár nem szeretem a titkolódzást. Tartsa a szeretetteli kapcsolatot a testvérével úgy, hogy arról nem kell okvetlenül tudnia a sógornőjének. Bár ha a maguk testvéri szeretete tönkreteszi az ő házasságukat... nos az sokat nem ért. Ezt persze csak passzívan szemlélheti, semmiképp ne járuljon hozzá. De a kapcsolatot a testvérével én mindenképpen megőrízném, mert az nagy érték.
Üdvözlettel Gimes Katalin 2012. 05. 11. 21:37
Kedves Katalin,
Az a gondom, hogy nagyon rossz viszonyba keveredtem a sógornőmmel, ami megvisel lelkileg és nem tudom hogyan függetlenítsem magam az ügytől. (Én 40, ő 35) Ők Erdélyben vannak, én Budapesten élek, ritkán találkozunk, mégis nagyon rossz lett a szépnek indult viszonyunk. Valamilyen cselekedetemmel ellenszenvet váltottam ki belőle, és ő azután folyton \"figyel\" engem és tettemeit-cselekedeteimet a leg-negatívabban értelmezi. Miközben nekem semmi bajom nem volt vele, és jóhiszeműen természetesen viselkedtem vele, úgy másfél év után tálalt ki hogy én ezzel meg ezzel bántottam meg, és nem szeretne többet látni. Beteges amit csinál, ebben biztos vagyok, de nem tudom hogy kellene segíteni rajta és próbálok tartózkodni a beleszólástól is. Sajnos az Öcsémmel is egyre rosszabb a viszonya, aminek az okának engem tekint (bizonyára feszültséget kelt köztük hogy az Öcsém mindkettőnket \"szeret\"). A felsorolt sérelmekért bocsánatot kértem, de úgy látom nem képes megbocsájtani, semmit sem tudok jóvátenni, és egyre jobban felkavar minden alkalommal amikor a helyzetre gondolok, és szeretném függetleníteni magam a problémától (annál is inkább hogy közben várandós lettem) ha már segíteni a helyzeten nem áll módomban.
Látom elég zavaros ahogy leírtam. Röviden talán úgy lehetne megfogalmazni hogy van egy -szerintem- valamiféle pszichózisban szenvedő sógornőm (2 kisgyerekkel van otthon 4.-ik éve, érthető az ő lelkiállapota is), aki engem pecézett ki problémája okának, és szeretném ha ez engem nem zavarna... (azt hiszem nem én vagyok az aki segíthetne rajta, habár azt is szeretném, ha tehetném) Én egy konfliktuskerülő, alkalmazkodó személyiég vagyok, ő harciasabb.
Tanácsát várva, Köszönettel: Miranda
Kedves Miranda!
Nem szokásom saját példámmal előhozakodni, de most megteszem, mert kísértetiesen hasonló történt velem is: a sogórnőm (a férjem húga) kitalált és igaztalan okokból megharagudott rám, és minden viszonyt megszakított velem. Engem is nagyon bántott ez, és én is tehetetlen voltam ezzel szemben. Szóval teljesen meg tudom érteni. Igen, el kell fogadnunk, hogy ilyen esetben tehetetlenek vagyunk. Fogadja el ezt a helyzetet, mást nem tudok javasolni, és ne foglalkozzon a sógornője lelkivilágával. A problémái az ő problémái. Élje a maga életét, törődjön a saját családjával, a barátaival, engedje el ezt a volt kapcsolatot. Van ilyen. És ne kérjen többé bocsánatot, feltehetőleg maga semmi rosszat nem tett.
Üdvözlettel
Kedves Katalin!
Segítségét kérném.Férjem alkoholista.2005-ben volt elvonón.5 évig nem ivott.Közben megszületett 2. gyermekünk ,de anyagi helyzetünk miatt kiment külföldre dolgozni.Alkohol problémái 1,5 éve újra jelentkeztek vagyis iszik.
Szeretnék neki ismét segíteni de azt mondja hogy inni akar, elfáradt.
Hogyan segítsek neki?Elmondtam mennyire fontos nekünk és hogy mennyire szeretjük ,de nem jártam sikerrel.
Nem szeretném kitenni a gyermekeimet ennek,főleg a nagy lányomat aki ezen már keresztül ment egyszer.
Kérem segítsen tanácsával.
Köszönettel
Kedves Asszonyom!
Azzal kezdeném – amit kevesen tudnak –, hogy az alkoholizmus betegség, és sajnos nem gyógyítható. Lehet valaki akár hosszú ideig is absztinens, a visszaaesés nem szokatlan, sőt a betegség egyik jellemzője. De ettől ne ijedjen meg, mert van megoldás! Mindjárt rátérek erre is, de előbb a maga segítségéről. Nem tud rajta segíteni, de ne is akarjon. Ez a a férje problémája, a férje felelőssége, a feleség úgymond segítsége csak hátráltatja a gyógyulást. Hogy miért, azzal könyvek hosszú sora foglalkozik, most nem részletezném. Mégis azt kell mondjam: hagyja magára a problémájával, ne akarja megmenteni. (Ezzel nem azt mondom, hogy váljanak el.)
Sajnos az elvonókúrák nem szoktak segíteni (talán ideig-óráig igen, de véglegesen szinte soha.) Csak a fizikai elvonás történik meg ilyenkor, a lelki nem. Ráadásul az orvosok többsége is tehetetlenül áll az alkoholbetegség előtt, nem értenek hozzá, legalábbis a lelki részéhez nem.
A alkoholbetegség, mint írtam, mai tudásunk szerint nem gyógyítható, de felépülés van, és csak teljes és végleges absztinenciával érhető el. Hogyan? Mi az, ami reményt adhat? Nem tudom, hogy a féje hívő-e, vagy legalábbis van-e benne valamilyen affinitás a spirituális létezés iránt? Mert létezik egy-két olyan gyógyító közösség, ami segíthet, pl. a Református Iszákosmentő Misszió. Én a magam részéről - talán szubjektíven - leginkább az AA-ban hiszek, az Anonim Alkoholisták önsegítő csoportjában, ahol a hasonló problémával küzdők osztják meg egymással tapasztalataikat. Rendkívül befogadó és szeretetteljes közeg, és van egy felépülési programjuk. Ma már az ország számos helyén, vidéken is elérhetők (és ingyenesek), Budapesten pedig olyan sok csoportjuk van, hogy minden napra esik egy-kettő, és a város különböző pontjain vannak. Megtalálhatja őket a interneten, a www.anonimalkoholistak.hu honlapon.
Ami Önt illeti (én mindig inkább azzal szoktam foglalkozni, aki hozzám fordul): az alkoholbetegek társainak is vannak önsegítő csoportjai, úgy hívják őket, hogy Al-Anon. Melegen ajánlanám, hogy keresse meg őket, és próbáljon eljárni ebbe a csoportba: mindent megtudhat a hozzátartozók gyakran torz viselkedéséről. És ők is - a sorsközözösség révén - nagy segítséget jelenthetnek – ezúttal Önnek.
Ha még lenne kérdése, szívesen állok rendelkezésére.
Tisztelettel üdvözlöm.
Én 33 éves anyuka vagyok aki egyedül maradt egy 15 hónapos kislánnyal. 2007 márciusában ismerkedtem meg a férjemmel aki velem egy idős és akinek van egy 15 éves lánya egy élettársi kapcsolatból. 2008 májusában összeházasodtunk, közösen házat vettünk 2009.decemberében megszületett a kislányunk akire nagyon vágytunk és aki nagyon nehezen jött össze.Abban az évben kiderült, hogy a férjem megcsalt házasság kötésünk után 2 hónapra rá. Összejött az egyik kolléganőjével, megtaláltam a neki írt leveleket, ahol engem simán letagadott, azt írta vett házat, egyedül költözik stb. Ezt nagy nehezen megbocsájtottam neki, a kislány felejtette úgymond ezt a dolgot. Szép életünk volt megvolt mindenünk.Néha éreztem, mintha lenne megint valakije, ürügyeket talált ki, hogy ide oda kell mennie. Megkérdeztem tőle , van valakid erre már megint képzelödsz. Rosszul esett , de hagytam a dolgot. Idén februárban a férjem szólt , hogy hagyjam abba a gyógyszert legyen még egy baba. Én bele is mentem mivel szerettem volna egy kistesót a kislánynak. Rajta is voltunk a dolgon, hogy legyen baba. Boldognak éreztem magam, tele voltunk tervekkel, másik autó, ház körüli dolgok megvalosítása, nyáron egy hosszú hétvége. Mindent megtettem a családomért, anyosom is azt mondta meg a lánya, hogy ki volt nyalva a hátsója.Látszik, hogy nagyon szeretem a férjem, ez mindd így igaz a férjem volt számomra a nagy ő, más férfit nem szerettem még ennyire mint őt. Márciusban, kiderült hogy férjemnek megint szeretője van el is költözött a hölgy kedvéért, azzal az ürüggyel, hogy neki át kell gondolnia az életét mérlegelnie kell. Az édesanyjánál lakik azóta is. Azóta kiderült, hogy a férjemnek mellettem még 4-5 szeretője volt. A gyerekeivel nem foglalkozik, egy hónapban 1 esetleg 2 alkalommal látogatja meg. , az édesanyja ugyan ez.Se a gyerek szülinapjára se karácsonyra nem jött el sem ő sem az édesanyja. A karácsonyi vacsira is a szerető volt hivatalos. Most derült ki, hogy 1 hónapja az első gyereke anyjánál beprobálkozott, simogatás stb. Ezt velem is eljátsza, majdnem minden alkalommal. A lánya barátnőjénél is probálkozott. Én úgy gondolom, hogyha valaki elhagyja a családját és feláldoz mindent a szeretője kedvéért, akkor fogom és összeköltözöm vele. De ez nem történt meg. A szerető azt mondta nincs lelkiismeret furdalása, hogy mit tett egy kislány életével, tart ameddig tart ez a kapcsolat, nem érdekli hogy a férjem lefekszik más nővel is. A falu k..... mindenki úgy ismeri. Nekem az a véleményem a férjemről , hogy bizonyítási kényszerben szenved, mindig más nő kell neki, és egyszerre több vasat tart a tűzben, úgy érzi jól magát. Azt mondta a kislány feltud nőni apa nélkül is, ő nem tud megváltozni. Kérdem én az ilyen ember minek nősül meg? Minek neki gyerek, ha úgy is eldobja? Most úgy éli világát a szeretőjével mint egy független szabad tinédzser, akinek nincs két gyereke. Nincs semmi felelősség érzete.Sorba teszi tönkre az életeket. Én beadtam a válást ami már több mint fél éve folyamatban van. Sokáig harcoltam a házasságunkért, de csak én sajnos és feladtam. Szeretném megtalálni azt az embert aki megbecsül és elfogad egy aranyos kislánnyal. Nagyon néhéz lesz, mert szeretem a férjem , de elkell engednem , csak tönkre tesz, lefogytam 40kg ra. Röviden az életem története, köszönöm hogy elolvassa a levelem. És várom válaszát
Szomorú történetet ír le, és mindent jól, józanul lát. Sokat nem tudok hozzátenni, a férje feltehetőleg szexfüggőségben szenved, ami mögött kisebbrendűségi érzés és valóban bizonyítási vágy van. De ez az ő története, és az ő dolga (lesz), ha egyszer rászánja magát, hogy gyógyítassa magát.
Én csak magával szeretnék foglalkozni. Csak megerősíteni tudom a válási szándékát. A férje egyébként téved: a gyereknek szüksége lenne apára, legalább egy hétvégi apukára, ezért a láthatással kapcsolatban futnék még egy-két kört.
Érthető, hogy új (és jobb) partnerre vágyik, de kérem, várjon még ezzel, időre van sükség, hogy a félresikerült házasságát feldolgozza. Ha már túl van ezen a traumán, akkor próbáljon új kapcsolatot, de persze legyen körültekintőbb, ne ugorjon bele egy új házasságba, előbb ismerjék meg egymást.
Minden jót és sok erőt kívánok magának és a kislányának.
Gimes Katalin 2012. 01. 03. 09:16
Megpróbálom röviden összegezni a dolgokat. Férjemmel februárban lesz/lenne 7 éve hogy együtt vagyunk. Ebből 1 év 5 hónapja házasok. Együtt laktunk szinbte az egész kapcsolatunk alatt az ő szüleivel, 1 éve sikerült elköltöznünk tőlük. Elég sok konfliktust okozott köztünk, hogy ott laktunk. Az ok nem is igazán értem. Férjem egyetlen gyerekük és nagyon ragaszkodnak és mindig az volt a fontos, hogy az anyjáék mit találnak ki. Ugy gondoltam ha már külön leszünk más lesz. Sajnos ez csak egy darabig volt így. Anyósom ugy vettem észre folyton rámbeszél pl egyik alkalommal (június)amikor 2 napra el kellett utaznom (a főnököm vitt el) mondta a férjemnek, hogy miért nem kisér el nehogy felcsináltassam magam. Én 25 vagyok a főnököm 60-65 között. Soha nem adtam arra okot, hogy ilyet feltételezzen rólam. Ezután többször is észrevettem, hogy rámbeszél. Hogy ennek a következménye vagy nem de a férjem az elmult 4 hónapban nagyon eltávolodott tőlem. Azzal kezdődött, hogy egyszerűen nem volt velem hajlandó lefeküdni. Egy pár hete odáig jutottunk, hogy minden nap veszekszünk, ő soha sincsen itton. Még csak egy puszit vagy ölelést sem kapok tőle sem kapok tőle.annyira eltávolodtunk egymástól. Én próbáltam közeledni hozzá de nem fogadja. Én még mindig nagyon szeretem, és nem szeretném elveszíteni, de rajta ezt nem látom. Amikor kérdezem azt mondja, hogy szeret. Már felmerült a válás gondolata is. Ő erre csak annyit mondott ha azt akarom legyen. Őn szerint érdemes még próbálkoznom vagy hagyjam? Mindenki nagyon szereti a családomban és talán az lenne a legnehezebb, hogy elmondjam nekik met ők nem tudják, hogy rosszul élünk. Kérem írja meg vélemémyét, mert én már nem tudom mit tegyek. Együtt lakunk, de mégis külön élünk. És ez így nem jó. Valamelyik nap úgy jött haza, hogy azt mondta, hogy próbáljuk meg. De másnap megint tett egy olyan dolgot amin összekaptunk. Nem tudom mit tegyek. Van-e értelme együtt maradni vagy mindketten menjünk a saját utunkon tovább.Segítségét előre is köszönöm.
Nincs könnyű helyzetben, és nehéz tanácsot adnom, mit tegyen, de az biztos, hogy ez a helyzet tarthatatlan. Írja, hogy sokat veszekednek. De vajon próbáltak-e már nyugodtan beszélgetni egymással? Ez nagyon fontos lenne, hiszen maga sem tudja igazából, mi is a férje baja, mik az érzései. Ha beszélgetnek, arra kérem, arra vigyázzon, hogy csak magáról beszéljen (Pl. nem érzem jól magam ebben a helyzetben. Magányos vagyok.) És ne róla beszéljen (az anyjáról végképp ne!), hogy te ilyen vagy meg olyan... mert az utóbbiból megint csak veszekedés lesz. Az előbbi esetében (amit úgynevezett énbeszédnek is hívnak) nem lesz veszekedés, mert csak a saját érzéseiről beszél, és azokkal nem lehet vitatkozni.
Ha ez az út nem járható, akkor én még megpróbálnám a párterápiát. Egy külső szakértő segítheti rendbetenni a kapcsolatukat. Persze ez pénzbe kerül, de más terápiákkal szemben ez 5-6 alkalom szokott lenni.
Ha egyik sem válik be, akkor viszont nem marad más hátra, mint a különválás. Szeretetlenségben nem érdemes élni.
D adjon még maguknak egy kis esélyt.
Üdvözlöm. Gimes Katalin 2011. 12. 07. 18:37
Köszönöm gyors válaszát!
Van egy kisfiúnk 5 és fél éves.Mikor azt irtam hármasban kirándulgattunk akkor az azt jelentette,hogy a kisfiam,férjem és én.A lánnyal én semmilyen kapcsolatot nem tartok.Sajnos a gyerek miatt nem tudom megoldani,hogy ne tartsuk a kapcsolatot.Sőt napi szintem többször is beszélünk telefonon.Ma is itt volt nálunk.Elmondta,hogy azt szeretné,hogy én kedves lennék hozzá,szeretném mert máskülönben,hogy jöjjön vissza,hogyha én csak a veszekedést keresem.
Tényleg hullámvölgyben vagyok hol így hol pedig úgy érzek.
Azért is szerettem volna tanácsot kérni,hogy ebben a helyzetben mi a helyes viselkedés.Mert ha kedves vagyok akkor ő is nyugodt és olyan mintha most ismert volna meg,annyira oda van értem.Viszont én úgy gondolom,hogy ha kedves vagyok ő akkor azt hiszi,hogy minden rendben van és nyugodtan folytatja a kapcsolatot mert nem ellenzem....Ha ingerült vagyok akkor ő is elveszti a fejét és még a csajjal is veszekedik...szóval fogalmam sincs mit tegyek.
Köszönöm válaszát!
Üdvözlettel:NIka
A párja túl sokat kíván: maga legyen kedves hozzá,fogadja el a külső kapcsolatát,tehát körülötte -mindennek ellenére -minden legyen rendben. De ez a kívánság irreális. Tetteinknek következményei vannak, az övének is. Ezt neki is meg kell értenie. Ebbe a játszmába -hogy mindenki boldog,senkit nem gyötör a féltékenység, senkinek semmi nem fáj, és mindenki hű,de megértő -ne menjen bele, ennek ne legyen részese.A gyereket persze ne tiltsa el tőle, de adja a párja értésére, hogy magának ez a helyzet nem elfogadható. Lehetőleg veszekedés és fenyegetőzés nélkül,de egyértelműen. Gimes Katalin 2011. 09. 06. 22:18
Talán emlékszik még az esetünkre, az expáromról írtam Önnek aki drogfüggő és emiatt különköltöztem a kisfiammal tőle.
Történt azóta pár dolog: az anyaverés nem térítette teljesen el a drogtól, inkább csak elkezdett gondolkodni, hogy lehet, hogy valami nem stimmel vele és a viselkedésével. Ez hónapokig folytatódott (mármint a drogozás), amiből mi szerencsére kimaradtunk, de mikor találkoztunk mindig láttam rajta, ha előző nap csinált valamit, még telefonon keresztül is meghallom a hangján. Szóval tudtam, hogy csinálja, de tagadta, mikor megkérdeztem, hogy 35 fokban miért hosszú ujjú inget vett fel, még akkor sem vallotta be, valószínűleg még magának sem vallotta be, hogy bajban van.
/ napja este felhívott, hogy bement a Nyírő Gyula Kórházba elvonóra. Most a Szent Imrében van, aztán 7-én megy vissza a Nyírőbe. Úgy tűnik komolyan gondolja. Azt mondta 5 nap folyamatos ivás és drogozás után mikor már állandóan félt és paranoia tört rá mindentől, akkor döntötte el, hogy bemegy.
Napi 3X2 szem nyugtatót kap, még nincs orvosi kezelés alatt, majd ha átmegy. Nem tudom most átadjam-e neki a Leo Amici és a többi hely elérhetőségét. Vagy maradjon ott? jobb lenne ha átmenne valami más helyre? Vagy ezt csinálja végig?
Köszönöm a segítséget!
Nagyszerű hír, hogy eljutott ide a párja. Az első feladat a fizikai elvonás, és ezt talán a kórházban csinálják a legjobban. Ez legalább két hét,de szó sincs róla, hogy utána gyógyult lenne.Ezután van szükség hosszú rehabilitációra,egyfajta életmód-és szemléletbeli változásra.Ha erre nyitott,akkor már maga is segíthet,és elmondhatja neki a további lehetőségeket, de jelentkeznie neki kell. Nagyon drukkolok maguknak, hogy sikerüljön a felépülése. Annyit persze megtehet,hogy beszél az orvosaival.Vele még korai lenne.
Üdvözlettel Gimes Katalin 2011. 09. 05. 20:30
Kedves Katalin!
Férjemmel 17 éve ismerjük egymást,jó házasságban éltünk-legalábbis szerintem- és mégis megtörtént ami talán ma már sajnos minden család életében,megcsalt.Február óta tart a viszonyuk.Májusban kértem költözzön el,így a lányhoz ment( ő 9 évvel fiatalabb a férjemnél és a szüleinél él).Július végén leültünk beszélni és mondtam neki,hogy vagy visszajön vagy beadom a válópert és vigye el a cuccait.Kért 1 hetet,hogy lezárja és hazajön.Mikor hazajött közölte,hogy nem megy neki,még nem tudja lezárni a kapcsolatot és kér 1-2 hónapot. 1 hétig bírtam így és újból kiadtam az útját.Nem akart elmenni,mondta hogy szeret és velünk szeretne élni,de végül sikerült rávennem,hogy elmenjen.Tehát aug.1 óta ismét a lánynál lakik.
MIkor először elment,nehezen viseltem kiborultam,sirtam, ez láthatóan idegesítette,de aztán 2 hét múlva összeszedtem magam és hármasban mentük el hétvégenként kirándulgatni.Sajnos házaséletet is éltünk ez idő alatt.
miután másodszor ment el már nem engedek neki semmit csak csók,puszi és ölelés van köztünk.Egyfolytában azt mondogatja,hogy visszajön és milyen jó lesz újra egymásra találni és életünk végéig együtt maradni.Válásról hallani sem akar. Ezeket komolyan gondolhatja vagy csak az én megnyugtatásomra mondhatja és azért ,hogy ne ismerkedjek másokkal? Mert azt már kijelentette,hogy én nem lehetek senkivel mert ő jön vissza....
Elmondta,hogy az tetszik neki az új kapcsolatában,hogy ő a férfi és azt csinál a csaj amit ő mond.Sajnos elég negatív irányba húzta le a férjemet...sőt már-már a primítívség határát súrolják.
Még én is szeretem hiszen 17 éve együtt voltunk,de egyszerűen nem tudom mi tévő legyek.
Ha veszekedem az a baj,ha kedves vagyok vele és csólólózunk akkor én azt gondolom,hogy ő ebből azt szűri le,hogy azt csinál amit akar és továbbra is a csajnál marad és nem költözik haza.
Azt mondta olyanokat szeretne,ha én kedves sms-eket irnék neki...de ez olyan mintha én futnék utána és szerintem neki kellene ilyeneket tennie,nem?Balatonon is együtt voltunk csónakáztunk,énekelt nekem...nagyon jól sikerült a napunk.Másnap reggel sms-t küldött,hogy köszöni a szé napot és nagyon szeret bennünket.
Ön mit tanácsol mit kellene tennem,hogy tudnám visszacsábítani?Alázkodni nem szeretnék és nem is fogok.
Testi közeledést sem szeretnék,de szerinte akkor csak elhidegülünk ha én nem megyek bele, én viszont nem így gondolom.
Nagyon várom és köszönöm tanácsát mert most teljes kilátástalanságban vagyok.
Üdvözlettel:
Nika
Kedves Hölgyem!
Akármilyen gyakori és szinte banális történetet ír le, ezt megélni és szenvedő alanya lenni mindig nagyon fájdalmas. Igen nehéz tanácsot adni, meg kevés is az információm. De minden jel szerint a férje nemcsak a lánnyal nem tudja lezárni a kapcsolatát, de magával sem. Hiszen vissza-visszatér, sőt házaséletet is éltek. (Ez utóbbit én nem látom olyan nagy bajnak, ez is a megmaradt vonzódását mutatja Ön iránt. De talán egyszeri alkalom elég volt.)
Gyermekük nincs? Erről nem írt. Amikor hármasban mentek kirándulni,az azt jelentette, hogy kettejükön kívül jött az új barátnő? Ha így volt,ezt nem javaslom. Ezzel mintegy áldását adja arra, hogy a férje háremet tartson!
Minden jel szerint a férje nagyon bizonytalan,ő sem tudja,mit tegyen. Két vasat tart a tűzben,megpróbálja megtartani a visszafelé vezető menekülési útvonalat,de ebben ne segítsen neki. Ultimátumot viszont ne adjon neki (vagy hazajön, vagy elválik tőle), inkább hagyja, menjen csak el, de ez alatt az idő alatt inkább ne tartsanak semmilyen kapcsolatot. Várjon. Én nagy esélyt látok arra,hogy a férje visszatér – immár végleg lezárva a külső kapcsolatát.
Váromaz új fejleményeket.
Sok erőt kívánok.
Mint írtam, van saját honlapuk:anonimalkoholistak.hu
Rákattint agyűlések-re, majd külön a vidék-re, és ott megtalálja az összes gyűlés helyszínét és idejét. Úgy látom, van AA Cegléden és Kecskeméten. Egy héten egyszer vagy kétszer érdemes odautaznia a férjének, hiszen úgysem dolgozik, és az életéről van szó! Gimes Katalin 2011. 08. 12. 05:15
Kedves Katalin! Sajnos,olyan problémám van,hogy a férjem alkohol rabja,23 éves házasok vagyunk,és az ivászat kb 10éve aktív.Próbáltam vele beszélni,hogy orvosi segitséget vegyen igénybe,de hajthatatlan.Nem dolgozik,és én úgy látom,hogy már a nem is tudna,mert sokáig nemtud józan maradni.Az én idegrendszerem is teljesen kivan,és már egyre nehezebb elviselni.Közös házunkat nemtudjuk eladni,mert nincs érdeklődő sem.SZeretnék tölle valahogy megszabadulni,de nincs hova mennem.Hogyan vehetném rá arra,hogy kezeltesse alkohol problémáit?Tisztelettel,kné
Tisztelt Asszonyom!
Sajnos a problémájával nem áll egyedül, nők (és ritkábban férfiak) ezrei és tízezrei szenvednek párjuk alkoholbetegségétől. Azon sem csodálkozom, hogy 23 éves együttélés után ír nekem. Hogy eddig tűrt. Az alkoholizmus progresszív, tehát előrehaladó, egyre súlyosbodó betegség, és férfiaknál kb.húsz év az "átfutási ideje" (nőknél rövidebb), ekkora már vagy belehalnak, vagy munkaképtelenné válnak, de mindenképp elviselhetetlenné a legtürelmesebb házastárs számára is.
Van egy jó és egy rossz hírem. Kezdem az utóbbival. Ön nem tehet semmit, nem tud a férjén segíteni. Nemigen volt még rá példa,hogy még egy bármennyire szeretett asszony kedvéért vagy kérésére leállt volna valaki.De van jó hírem is, sőt több is. Probáljon ez alól a teher alól felszabadulni,mert ez nem az Ön felelőssége. Engedje el ezt a terhet. Kizárólag a férje tehet valamit. A másik jó hír: van remény a felépülésre! De a lépéseket ebbe az irányba csak maga a beteg teheti meg.
Nem annyira orvost ajánlok (ők is tehetetlenek),hanem inkább az AA (anonim alkoholisták) önsegítő csoportot, ahol sorstársak osztják meg egymással tapasztalataikat. Nem írta meg, merre laknak, de AA csoportok az egész országban vannak, keressék meg a legközelebbi gyűlést.(anonimalkoholistak.hu)De ezt se erőltesse. Elég,ha megszerzi a gyűlések listáját,esetleg valamilyen anyagukat,letesziaz asztalra, aztán a férje vagy él vele, vagy nem.
De önnek is van feladata: A szenvedélybetegek társai is valamennyire betegek,nekik is gyógyulniuk kell, ha másból nem,hát a társfüggésből, a túlzott felelősségvállalásból. Erre is létezik önsegítő csoport,úgy hívják:Al-Anon.
Praktikus tanácsot (hová költözzön,hogy adják el a házat) sajnos nem tudok adni,csak annyit, hogy próbáljon meg valahogy házon belül elkülönülni.Most nem a fagyos és sértett "büntető" hallgatásra gondolok,hanem arra,hogy igenis hagyja magára a férjét. Övé a felelősség. Amíg segíteni próbál rajta, csak fenntartja ezt az állapotot, és nem engedi a saját kezébe venni a sorsát.
Üdvözlöm, és sok sikert kívánok a saját felépüléséhez.
16 éves gimnazista leányzó vagyok. Nemsokára szeretném letenni a középfokú angol nyelvvizsgát, s ennek érdekében elkezdtem magántanárhoz járni. Az illető férfi és 51 éves. Mindig is vonzódtam az idősebb férfiakhoz, s gyakori fantáziáim közé tartozott a magántanár-diák viszony. Izgatott a gondolat, hogy kettesben maradok vele, még ha ő nem is volt különösebben az esetem. Ennek ellenére az első pár óra alkalmával még a kezeim is remegtek, de aztán világossá vált számomra, hogy ő nem olyan pedagógus, aki kikezdene egy diákjával, s csak gyerekként tekint rám. A legkiválóbb tanár, akit ismerek, – több ilyen tanárra lenne szükség az oktatásban - emellett igazán rendes, normálisan viszonyul a diákokhoz és van humorérzéke, tehát szeretek az óráira járni. Teljességgel rajongom érte, felnézem rá, s már egy hónap elteltével nagyon megkedveltem őt.
A főbb bonyodalmak egy szép márciusi – a menzeszemet megelőző - napon kezdődtek. Ilyenkor mindig jelentősen megnő a szex iránti vágyam, holott egyébként sem nevezhető alacsonynak a libidóm. (Viszont párkapcsolatom még sosem volt, bulizni se járok valami sűrűn, alkalmi szexuális kapcsolatokat sem létesítek, elsősorban azért, mert ledönteném általa a magammal szemben felállított erkölcsi korlátokat, másodsorban nem szeretnék odáig süllyedni, hogy ócska ribancként emlegessenek abban a városban, melyben élek. Így a helyzetemből adódóan nem tudom kiélni a szexuális vágyaimat, s kénytelen vagyok azokat magamba fojtani. Ez frusztráló számomra.) Az aznapi órán pedig más szemmel kezdtem nézni a tanárra. Kifejezetten vonzónak találtam őt. Ezt csak fokozta, hogy ő – nem távolságtartó ember lévén – míg magyarázta az egyik feladatot, egészen közel húzódott hozzám. Nagyon jól esett a közelsége, felizgatott. Halkabban, lágyabban beszélt hozzám, azon a kellemes, férfias hangján. Arca egészen közel került az arcomhoz. Féltem, hogy tekintetem elárulja, mi is játszódik le bennem, ennek ellenére mélyen a nagy kék szemeibe néztem. Ez fokozta bennem az iránta ébredő vágyat. Természetesen a vonzalmam nem talált viszonzásra, én pedig csak vágyakozva fürkésztem tovább arcának és testének minden rezdülését. Szemeim megakadtak ajkain - melyeket oly’ szívesen éreznék ajkaimon - majd élvezettel siklottak lejjebb, végigpásztázván a testét, s elidőzvén a combjainál és ágyékánál, melyre kék színű farmernadrágja izgatóan feszült rá. Igazán beindította a fantáziámat. Kedvem lett volna azon nyomban az ölébe fészkelni magamat, érezni, ahogy teste a testemnek simul.
Ezt a napot követően ez így ment minden órán, s szabadidőmben is egyre többet gondolok rá. Otthon utána keresgélek az interneten, képeket nézegetek róla, folyton ő jár a fejemben. Ha meglátom más diáklányokkal beszélgetni, különös féltékenység lesz úrrá rajtam. Ha több napig nem látom őt, érzem a hiányát és igyekszem minél többször, „véletlenül” összefutni vele az iskolánk folyosóján. Ilyenkor már a puszta látványa is teljesen felajz engem. Gyorsabban dobog a szívem, szinte földbe gyökerezik a lábam és remegek. Közben alaposan végigmérem őt, minden porcikája egyre vonzóbbá válik a szemeimben. Többször azon kapom magam, hogy arról fantáziálok, hogy hatalmasakat, szenvedélyeseket kefélek vele. Nagyon beindít, s bevallom őszintén, kicsit izgat a kora is. Pontosan egy idős apukámmal, ezért olykor elgondolkodom rajta, hogy ez normális érzés e részemről. Egyébként nem képzelem, hogy „halálosan szerelmes” vagyok belé, meg semmi ilyesmit. Nem stílusom belelovalni magamat bugyuta plátói szerelmekbe. Én igazi, viszonzott szenvedélyekre vágyom. Sztárokért sem rajongtam soha, csak olyan emberek iránt ébredt bennem vágy, akikkel nap mint nap kapcsolatba kerültem, akikkel meg volt a testi kontaktus. Arról már nem tehetek, ha ezek az emberek évtizedekkel idősebbek nálam és házasok. Egyszerűen hozzájuk vonzódom. A kortársaimat észre se veszem, nem tudom őket férfinek tekinteni. Egyébként is csak néhányan próbálkoznak be nálam közülük, többnyire az idősebb korosztály nyilvánítja ki felém tetszését.
10-13 éves koromban egy harmincas évei elején járó férfi tetszett.
14 évesen egy negyvenes tanárom. Ő testesítette meg, s testesíti meg még jelenleg is szememben a férfiideált. ( Bár, mióta az 51 éves tanárom tanít, egyre kevesebbszer gondolok rá. ) Nagyon jól tartja/tartotta magát, mindenki 10 évvel fiatalabbnak nézi/nézte a valódi koránál. Soha senkit nem találtam még annyira szexinek, mint akkor őt. Dús világosbarna hajával, kék szemeivel, férfias vonásaival, izgató hangjával, jó testfelépítésével, ápolt, stílusos megjelenésével, jó kiállásával és intelligens, udvarias, kedves, humoros, könnyed, kacér stílusával teljesen lehengerelt. Persze 45 éve alatt volt ideje kitanulni, hogy bánjon a nőkkel, hölgyekkel. Már azt „gáznak” éreztem, hogy 14 évesen egy negyvenes férfira gerjedek, de azzal nyugtattam magamat, hogy ő fiatalabbnak néz ki a koránál. A legjobb barátnőimmel is megosztottam az érzéseimet, akik saját bevallásuk szerint undorodnak az idősebb férfiaktól és láttam, hogy kicsit furán is néztek rám, de mégis megértőek voltak velem és mindig kiönthettem nekik a lelkemet. Elfogadták, hogy nekem ő a zsánerem és azt azért ők is elismerték, hogy tényleg fiatalabbnak tűnik a koránál. A „tüneteim” nála és a harmincas férfinél is hasonlóak voltak, mint most az 51 éves tanáromnál.
Viszont úgy érzem, ez már tényleg több a soknál. Hiszen az angoltanárom közel 40 évvel idősebb nálam! A barátnőim szerint ez már beteges. Lehet, hogy igazuk van. Ez elgondolkoztatott, s arra a következtetésre jutottam, hogy írok erre az oldalra és kikérem más kívülállók őszinte véleményét.
Normális ez a vonzalom részemről? Érdemes lenne esetleg pszichológushoz fordulnom?
Előre is köszönöm a választ!
Rögtön azzal kezdem, hogyaz utolsó kérdésére válaszolok: Igen,édemes pszichológushoz fordulnia és vele megfejtenie, mi az oka az idősebb férfiakhoz való vonzódásának.
Ösztöneim és tapasztalataim azt súgják, jobb lenne semmit sem kezdeni a tanárával. Őt is csak bajba sodorná, hiszen egy kiskorú tanítványával kezdenie nem etikus. A nagy korkülönbségnek -főleg később - rengeteg hátulütője van, ezeket most fel sem sorolom.
Hogy a libidója olyan amilyen, azzal nincs semmi baj, ez egyénenként változó. Azzal egyetértek,hogy nem akar akárkivel lefeküdni. Érzelmi alapok nélkül nem is érdemes. Addig is,amíg nem talál magához illő fiút vagy férfit (azért nem ötvenest), nyugodtan maszturbáljon. Talán meglepi ez a javaslat,pedig nincs benne semmi rossz.
Javaslom, hogy váltson magántanárt, mert úgy elkerülheti a kihívásokat.
És ismétlem, érdemes pszichológushoz fordulnia,nem azért, mert nagy baj van magával,de egy terápia segíthet magyarázatokat adni és elkerülni a hibás lépéseket. Gimes Katalin 2011. 07. 27. 14:36
Vásárlási mániából szeretnék meggyógyulni. Férjem és gyerekeim vannak, akik szeretnek. Rengeteg pénzt költök el feleslegesen. Ha elfogy a pénzem, akkor hitelt veszek fel. Legutóbb a férjem hitelkártyáját vettem ki a pénztárcájából, és azt "vertem el" az utolsó fillérig. Évekig hazudoztam neki, ő úgy tudta végig, hogy nem fogyott semmi pénz a kártyájáról. Aztán bevallottam neki, és most segítséget szeretnék kérni, mert ez nem normális dolog, amit tettem.
A fréjem egyébként mindenben mellettem áll és támogat.
Jól tette,hogy segítségért fordult egy szakemberhez. (Egyébként nem orvos vagyok, hanem addiktológiai konzultáns, aki különféle függőségekkel, szenvedélybetegségekkel foglalkozik.) A vásárlási szenvedély vagy - ahogy Ön mondja - mánia a viselkedési függségek sorába tartozik. A szervezetet ugyan nem károsítja, mint pl. az alkohol vagy a drogok, annál inkább a család költségvetését és a családi kapcsolatokat is. Nyilvánvalóan ellenállhatatlan vágyat érez akár teljesen fölösleges dolgok megvásárlásra. Mit lehet tenni? Néhány praktikus tanács:soha ne vegyen fel hitelt! Hitelt felvenni amúgy semlehet egyik pillanatról a másikra, így van ideje megfontolni a vásárlást. Ne tartsanak hitelkártyát, lehetőleg a férje se. Csak minimális készpénzt tartson magánál. Ha lehet, ne is menjen be boltokba, sőt kerülje a kirakatnézegetést is. Bízza a szükséges vásárlást is a család más tagjaira. Számolja az "absztinens” napokat, azokat,amikor megállta a vásárlást. A napok számával az önbizalma és az önbecsülése is nőni fog. A sikeres napok után jutalmazza meg valamivel magát (de ne vásárlással), pl. egy jó fürdővel, egy kirándulással, valami kedves tevékenységgel, egy szelet csokoládéval.
A férjével közösen csináljanak havi pénzügyi tervet, írják össze, mire van szükségük,és szigorúan tartsák magukata tervhez. Az Ön feladata egyelőre legyen a csekkek feladása,a vásárlást bízza másra.
Végül egy furcsának tűnő üzenet a kedves férjének: ennyire azért ne támogassa a feleségét, hiszen egyfajta betegségben szenved, és ha Ön ilyen megértő, csak részese lesz az asszony szenvedélyének fennmaradásában. Csak a felépülésében támogassa!
Sok sikert és vásárlásmentes napokat! Gimes Katalin 2011. 07. 01. 20:44
Továbra is a problémás nagy fiú anyukája vagyok. Amiért írok, hogy vissza jött ugyan a fiam, de minek. Továbbra is folytatja a semmi életmódját. Az iskolának már lőttek, dolgozni nem akar, itthon semmibe sem segít, csavarog, és sorra olyan haverokat szerez magának, akiket én sosem fogok elfogadni, mert isznak, csavarognak, a fogdákat járják stb. Most ott tartunk, hogy azt veszem észre tünnek el a házból dolgaim, minden, ágyneműk, készletek és minden ami mozdítható, majd amikor számon kérem úgy csinál mintha semmi köze nem lenne hozzá, és megjátsza hogy vérig sértettem, és azt akarja hogy a lelkiismeretem engem bántson amiért ilyeneket feltételezek. Amíg nem volt itthon csend és nyugalom volt itthon, egy hangos szó a családban nem volt sem férjemmel sem kisebb fiammal, most hogy haza jött ismét áll álandóan a bál. Ön szerint mit tehetnék hogy hallgasson rám, hogyan érhetném el hogy azt tegye végre amit egy normális embernek tenni kell? Miért van az hogy nem tudom fogni amióta nagy? Miért van az hogy neki tetszik az amit mi nem fogadunk el. Lehet őt még változtatni, hiszen ő nem volt ilyen jó volt, akkor miért lett ellensége a családjának és saját magának? Mit tanácsol, hogyan érhetném el hogy, visszaváltozzon?
Ági
Gimes Katalin 2011. 04. 18. 05:24
Nagyon szépen köszönöm a válaszát, már alig vártam hogy olvashassam. Kicsit megnyugodtam a válaszát illetően, bár az éjszakám zaklatottan és ébren telt nagyfiam miatt. Most látom hogy Önnek igaza van, már nem állíthatom vissza azt hogy mi 4-en egy családot boldogságban alkossunk, hiszen igen, ő már felnőtt és nem lenne szerencsés gyerekként kezelni. A betegségével mindig zsarolt, ha fájdalmat akart okozni akkor közölte hogy nem tesz a kezelést illetően semmit, és élvezte ha sírásban könyörögve kértem őt hogy ne tegye, mert akkor a szövődmények kialakulnak, ami után bizony már semmit nem tehet. Sokszor próbáltam neki elmondani, megértetni vele, hogy örüljön annak hogy ő 5-éve még szövődmény nélküli, ami a korai felismerésnek köszönhető, de ha elhanyagolja a kezelést, akkor sajnos ami időt nyert, azt most elveszíti. Tudom hogy rossz lehet, hiszen ma még gyógyíthatatlan betegség a cukorbetegség, de sokszor mondtam neki hogy bármely percben átvenném tőle ha tehetném, de én nem tehetek róla hogy az anyám és nagyapám betegségét ő kapta meg és nem én. Annyira fáj hogy imádott fiam nem szeret minket úgy ahogyan mi őt, és hogy másokat részesít szeretetében. Természetesen bármikor számíthat ránk, de most szeretném ha érezné milyen ha nem vagyunk neki, mert nagyon megbántott mindanyiunkat, és az ahogyan jó ideje senkiként kezelt már bennünket és alázott meg mások előtt minket, ezt éreznie kell hogy többé ilyet nem tehet. Sokszor volt, sőt naponta fordult elő, hogy direkt a koszt csinálta magakörül mivel tudta hogy idegesít vele, hogy haza csak aludni és enni járt miközben mindenhol máshol rossz körülmények között is jólérezte magát, miközben nálunk bár nem luxus körülmények között ugyan, de szép környezetben bútorok között és tisztaságban élhette volna normális életét. Mindent megtettünk hogy jók legyünk neki, de valamiért minden az ellenkezőjére fordult vele kapcsolatban. -éve azt is megtettük értük, hogy elmentünk az ország másik végére, hogy Ausztriába kijárva dolgozva napi 14-16-órát szebb körülményekre cseréljük a régi szerény környezetünkbe lévő dolgokat, és hogy amit lehet megkapjanak. Minden sikerült az 5-év alatt, egy lakáson kívül mindenünk meg van, reméljük a lakás is 1-2 év kemény munkával megteremtődik hiszen jó esélyünk van rá, de akkor miért teszi ezt velünk? Mi sohasem beszélünk csúnyán ő igen, mi megteremtettük a számára a tanulás lehetőségét még felnőttkorban is, de ő nem él ezzel, mi dolgos becsületes emberek vagyunk ő lusta ha rólunk van szó és a nem tiszta uton akar pénzhez jutni, mi felelőségteljes életet élünk ő nem foglalkozik sem a felelőséggel sem a kötelezetségekkel, mi 21-éve szép példát próbálunk neki mutatni férjemmel de ő az ellenkezője lett. Mit rontottunk el? A másik fiunk olyan lett mint ahogyan neveltük, akkor az elsővel mi hibáztunk? Mit tudna mondani nekem, mert néha úgyérzem belehüjülök a helyzetbe. Köszönöm előre is. pandamaci
Ne hibáztassa magát! Az élet furcsa, szokták mondani, hogy néha szörnyűséges, korlátolt, rossz embereknek nagyszerű gyereke, lesz, olykor meg tisztességes, jó embereknek "rossz" gyereke. Vannak még megmagyarázhatatlan dolgok. Bár egy családterápia feltehetőleg fényt deríthetne arra, mi van a nagyfia viselkedése mögött. Talán egy mély harag, talán féltékenység az öccsére, vagy ki tudja. Lehet, hogy a cukorbetegsége miatt is haragszik a világra. Miért pont én?, szokták ilyenkor kérdezni, pedig erre nincs válasz. Talán egyszer majd belátja, hogy ez egyáltalán nem a legrosszabb, ami történhet egy emberrel, hiszen ezzel együtt lehet élni. De ő a neheztelését maguk felé közvetíti. Valakit hibáztatnia kell. Feltételezem, hogy ő is szenved saját magától, a saját viselkedésétől is, de ezen nehéz változtatnia. Rajta is segíthetne egy egyéni pszichoterápia, ha lenne benne annyi belátás, hogy vele nincs rendben minden.
Továbbra is szeretném megerősíteni abban, hogy most a legjobb, hogy elengedik, elengedték. Érzem, hogy nagy esély van arra, hogy így vagy úgy vissza fog térni. Próbáljon megnyugodni, egyelőre próbálják meg hármasban folytatni a szép, dolgos életüket, de nyitottan arra, hogy visszafogadják ezt a "rossz" fiút. Gimes Katalin 2011. 03. 11. 21:06
Évek óta nagy problémával küzdök, nagy fiam sok-sok bánatot okoz nekem, csak azt nem tudom miért. Sajnos én család nélkül nőttem fel, nagymamám nevelt, nagyon szegények voltunk, és nem szeretett szinte senki. Amikor még gyerek voltam, meg fogadtam, hogy én szerető anyja leszek a gyerekeimnek. Azt hiszem így is lett, első babám elment sajnos kis idős terhesen, és második babám aki most a nagyfiam megszületett végre. Nagyon aranyos jó gyerek volt, el lett kényeztetve, és nagyon sokáig maradtam vele otthon. Én nem is akartam másik gyereket, mert mindent első gyerekemnek akartam megadni. Aztán lett a második fiam 5-év múlva. Nagyon szeretem őt is, és most már jobban is. A nagyfiam nagyon megváltozott 15-éves korában, addig jól viselkedett, ekkor cukorbeteg lett. Sajnos nem kezelte jól, és még ma sem. Szerintem minket hibáztat a betegsége miatt is, és az miatt is hogy gyakran költöztünk anyagi nehézségeink miatt. Mindig olyan dolgokat tesz, ami nekünk fájdalmat okoz, és olyan embereket szeret akiket mi nem. Nem tanult, nem akar sem tanulni, sem dolgozni, pedig ma már 21-éves, sőt csúnyán beszél velünk szülőkkel semmibe nem vesz, pedig mi mindig mindent megtettünk hogy szeressen és boldog legyen. Nem tudok többet teni, és bevallom, anyiszor okozott már szívfájdalmat nekem direkt, hogy szeretem ugyan, de anyira haragszom már rá, hogy egyre kevésbé szeretem őt. Már a törvényt is megszegte, csak hogy bántson minket, és évek óta a cukorbetegségét sem kezeli, csak hogy fájjon. Mi nehéz, de szép házasságot élünk férjemmel 21-éve, és a másik fiunk teljesen más, tisztel és szeret minket, jólérzi magát velünk, és haragszik amiért bánt minket a nagyfiam, a testvére. Ma végleg betelt a pohár amit tett, és elküldtük a háztól, szeretném ha érezné hogy milyen ha nem vagyunk neki, hiszen jó ideje már hogy csak csicskásnak vesz minket. Olyan emberekhez húz, akik a saját gyerekeiket eldobták annak idején, és most a munkabírása végett kihasználják őt, de ő ezt szeretetnek véli a részükről. Aggódom érte nagyon, bajba ne kerüljön, de viszont megleckéztetni meg meg kell, mert ha nem annál rosszabb lessz, hiszen eddig engedtünk neki 15-éves korától, most 21-éves, ez sok év szenvedés volt nekem. Változhat e valami hogy visszakaphassam az én aranyos édes kisfiamat, aki most nem az. Hogyan élhetnénk boldog családi életet 4-en? Várom válaszát, egy anya
pandamaci
Valóban nehéz helyzetről számol be, nehéz mit mondani erre. A nagyfia már félig-meddig felnőtt, és úgy érzem, jól tette, hogy elküldte. Meg kell állnia a saját lábán, hiszen az is szülői feladataink közé tartozik, hogy elengedjük, el tudjuk engedni a gyermekeinket. Ahogy a madarak megtanítják kicsinyeiket kiröpülni afészekből. Viszont jó lenne éreztetni vele, hogy számíthat Önökre, hogy nem vesztette el a szeretetüket, hogy bármi problémájával magukhoz fordulhat, és most nem arra gondolok, hogy anyagilag kisegítik. Ami a betegségét illeti, az is az ő felelőssége. nyilván tisztában van a cukorbetegség minden tünetével, a szövődmények lehetőségével, ha nincs kezelve, de ezt már neki kell megoldania. Ön mint anya természetesen aggódik, de nem élhet helyette. Boldog családi élet négyen? Ez túl nagy kívánság. A nagyfiának most a saját lábára kell állnia, és ha ez sikerülni fog neki, az részben az Önök érdeme lesz. Nem biztos, hogy szerencsés lenne újra kisfiúként a család tagjának lennie. Persze családtag marad, és jó lenne, ha ezt tudná is, de az ő élete már az ő felelőssége. A végtelenségig nem vagyunk felelősek a gyermekeinkért. Engedje el őt, és talán ezzel éri majd el, hogy "tékozló fiúként" valamilyen formában visszatérjen Önökhöz. Gimes Katalin 2011. 03. 10. 21:41
Üdvözlöm, és sok sikert kívánok. Gimes Katalin 2011. 03. 08. 22:18
Köszönöm szépen a gyors a gyors választ, nagyon megnyugtatott. Úgy éreztem néha, hogy akkor hagyom magára, mikor a legnagyobb szüksége van rám, de valahol éreztem, hogy ez csak egyedül megy, ha tényleg komolyan akarja. A kérdésem a Leo Amiciről az, hogy fizetni itt kell-e mert erre nincs lehetőségünk, és ha Budapesten marad akkor marad a közeg is amiből ki kellene maradnia. Tudom, hogy ezt már neki kell megtennie, csak nagyon rossz, hogy nem tudok semmit tenni... ne haragudjon, hogy a saját gondjaimmal is terhelem, de gondolom sok ilyen esetet látott már. Köszönöm!
Leírom a címüket, esetleg érdeklődjék meg:
Leo Amici 2002
Addiktológiai Alapítvány
Komló
7300 Bajcsy Zsilinszky u. 30.
Van rehabilitációs hely Pécsváradon is.
És van egy budapesti lehetőség is (fizetős), ez csak egyhónapos terápia:
Félúton Alapítvány
XVII. Ligetsor 26.
tel.: 2-58-68-78
2-58-17-88
Végül ajánlom a szigetvári kórház alkohológiai osztályát, itt TB alapon, ingyenes kezelés folyik, és tudomásom szerint nem csak alkoholistákkal. Ez kiváló és hatékony hely, és egyedülálló terápia folyik, olyan, mint sehol másutt az országban.
Szigetvári Kórház
7900 Szent István ltp. 7.
E osztály
06-73-500-500/241-es mellék
06-73-311-011/241 vagy 360-as mellék.
Osztályvezető főorvos: dr. Szikszai Petronella
De csak a párja telefonáljon, mert hozzátartozókkal szóba sem állnak!
Üdvözlettel Gimes Katalin 2011. 02. 21. 07:34
Kedves Katalin!
Nagyon megörültem mikor megtaláltam ezt az oldalt és a szakértők között Önt! Nagyon összetett és régen kezdődött a problémánk, nem is tudom hol kezdjem. Van egy 3 éves kisfiam és az apukával van a gond. Nagy szerelem a miénk, korán és váratlanul jött agyerek, nem terveztük, de boldogan vállatuk. Első hibámat akkor követtem el mikor azt hittem a drogok alkalomszerű használatát emiatt örökre abbahagyja. Hetente szívott füvet 2-3-4 alkalommal és ezenkívül volt rá precedens, hogy szintetikus dolgokhoz is nyúlt, nézőpont kérdése, hogy ritkán-e... Vidékre költöztünk a baba miatt, születése előtt pár hónappal. Két hetes volt a gyermek mikor borult a bili, valószínűleg a hiányérzet miatt. Elköltözött én pedig maradtam, de vártam mikor jött hozzánk, szerettem mint páromat és a gyerekem apját. 1,5 éves volt a kisfiam mikor újra összeköltöztünk és úgy tűnt normalizálódik a helyzet. Aztán minden visszatért. fű és hetente a szintetikus is. Nagyon rossz volt, kértem, hogy menjen orvoshoz, kérjen segítséget, mert be kell látnia nem megy neki egyedül. Nem tette. Most ismét külön vagyunk és nem látok visszautat egymáshoz, mert nagy baj történt. Szerintem a drog miatti labilis lelkiállapot és előtörő agresszió hatására megverte az anyját, de olyan szinten, hogy majd' 2 hétig kórházban volt. Nagyon lecsúszott és nem tudom van-e visszaút még számára. Rendőrségi elmeorvosi vizsgálat lesz, azt mondja, ott kér segítséget és próbál változtatni. Nem ígérget, de nem tudom mit tegyek. Azt hiszem én már ki akarok maradni ebből, eddig fogtam a kezét, nem tett semmit, most teljesen egyedül kell ezzel szembenéznie. A gyerek miatt kell távol maradnom ettől, viszont nagyon nagy szüksége lenne most a segítségre. Tényleg orvosi eset, ez abszolút betegség és nem tudom van-e kiút számára, hogy apja lehessen a gyerekének és felnőtt emberként tudjon viselkedni. Nagyon fáj, mert egyébként egy önzetlen, szeretni való ember és imádja a fiát, de teljesen tönkretette az életét és ezzel az egész családjáét a drog. Ehhez az apja elvesztése vezetett részben és az, hogy úgy érezte nem szereti az anyja, csak a nővérét. Ezt nagyon hosszú lenne részletezni, de szerintem először ezt kellene kezelni. Mit gondol erről? Mit kellene tennie? És nekem? A gyereknek mit mondjak? Van még esélye?
Kedves Hölgyem!
Megtisztelt azzal, hogy problémájával hozzám fordult. Válasszuk külön a kérdéseket.
1. Először is, ami a párját illeti, Ön jól látja, ő beteg, és nem akaratgyenge vagy jellemhibás ember, mint azt sokan hiszik. Van számára segítség, de az sajnos nem Ön, mert a hozzátartozó mindig tehetetlen a szenvedélybetegekkel szemben. Elsősorban hosszú, akár egy-kétéves rehabilitációs intézetet tudnék javasolni, melyből van néhány vidéken, főleg Pécsett és Baranya megyében, pl. a komlói Leo Amici Alapítvány intézménye, de bármelyikről van is szó, csak akkor van remény és esély, ha önként, saját akaratából, motiváltan jelentkezik. Ezt vizsgálják is a bekerüléshez szükséges interjún. Tapasztalataim szerint a kórházakat és az elvonókúrákat érdemes elfelejteni, de ezt a rendőrségi (elmeorvosi) vonalat is. A másik lehetőség az önsegítő csoport, jelen esetben az NA (Narcotics Anonimous), ahol hasonló problémával küzdő vagy a múltban küzdött, már felépült emberek osztják meg egymással tapasztalataikat, így segítve egymáson. Úgy tudom, ilyen gyűlések vannak több helyen is az országban, nem csak Budapesten, érdemes utánanézni az interneten. Ez teljesen ingyenes, és nagyon sok szenvedélybetegen segített már.
2. Ami Önt illeti, úgy látom, ösztönösen érzi és tudja, mit kell tennie: nagyon helyesen tette, hogy elengedte a párja kezét, és nemcsak azért, mert máskülönben tönkretenné a saját és a gyermeke életét egy együttélés során, hanem mert csak ezzel segíthet a párjának! Ugyanis igazán akkor van esélye, ha eljut a mélypontig, ahonnan már nincs tovább: vagy belepusztul, vagy feláll. Ez az anyaverés talán ezt hozta most el. Bizonyára a párját is sokkolta, hiszen azt írja, jó ember. Ön maximum annyit tehet, hogy információkat ad át a felépülés lehetőségeiről, de azt is inkább úgy, ha kérdezi Öntől. Szomorú igazság, de ahogy a szenvedélybeteg tehetetlen a szenvedélyével szemben, a hozzátartozó is tehetetlen, sőt ha felveszi a megmentő szerepet, azzal csak ront mindkettőjük helyzetén. De szerencsére Ön minden jel szerint nem kodependens, azaz nem társfüggő, hanem egészségesen áll a helyzethez, bármennyire szereti is a párját.
3. Ami a gyereket illeti: beszélgessen vele minél többet, a részletekbe ugyan nem érdemes belemenni, de az életkorának megfelelően tudhat a dolgokról, és főleg ha kérdez, kapjon őszinte választ. Erőltetni viszont nem kell az apjáról való beszélgetést. Csak az ő igényeinek megfelelően hozzák szóba.
Végül arról, ami minden érintettet érdekel: miért is történt ez? Ön feltételez válaszokat, amelyek talán meg is állják a helyüket, de az okok boncolgatásának nincs itt az ideje. Most az elsődleges lenne a párjának a szerhasználatot teljesen abbahagynia, absztinenssé válnia (esetében a mennyiség csökkentése vagy az alkalmak ritkítása nem elég), persze segítséggel. Később, a felépülés után, és ha még mindig érdekes a kérdés, elmehet pszichoterápiába, vagy együtt elmehetnek családterápiába, az csak hasznukra válna. De ez későbbi "program", most felesleges ezen rágódni, mert semmilyen válasz nem ad segítséget.
Én viszont remélem, hogy valamennyit tudtam segíteni, és ha bármilyen további kérdése van, szívesen állok rendelkezésére.
Férjemmel 2 éve élünk együtt, van egy 9 hónapos kisbabánk. Mióta megszületett a baba, a férjemen egyre inkább elhatalmasodott a számítógépes játékfüggőség. Amikor szabadságon van, hétvégén, illetve munka után esténként folyamatosan játszik a gép előtt. Régebben sportolt, olvasott, együtt csináltunk programokat, de már ezzel tölti el minden szabad percét, és ha közben hozzászólok vagy rámkiabál vagy nem is válaszol. Gyakran éjjel 2-3-ig is fennmarad és felkelés után már le is ül a gép elé, ha aznap nem dolgozik. Az lenne a kérdésem, hogy nekem mit kéne tennem, hogy kéne ehhez viszonyulnom? Ő azt mondja, ez az ő dolga, hogy tölti el a szabadidejét, ne szóljak bele. Valóban ez lenne a helyes magatartás, tegyek úgy, mintha minden rendben lenne? Vagy ez valóban nem olyan nagy probléma, csak én túlzom el?
Válaszát előre is köszönöm:
Kedves Asszonyom!
Jó helyre írt, hiszen ez valóban addktológiai, azaz függőségi probléma, és nem is kicsi, nagyon is hasonlít minden más függőséghez, pl. az alkoholizmushoz vagy a drogfüggőséghez, sőt még a kezelése is hasonló. Érdemes felfigyelni az időpontra, arra, hogy mikor kezdődött. Mint írta, a gyermekük születésekor. Vajon nem érzi, nem érezte úgy a férje, hogy ő ezek után el lett hanyagolva, „másodrendű állampolgár„ lett a családban, ahogy ez gyakran előfordul? De félre ne értse, semmiképp nem akarom magát hibáztatni, ez kizárólag a férjéről szól, bármilyenek legyenek is a körülmények. A kérdéseire a válaszom:
1. De, igenis nagy, sőt súlyos probléma, mondhatom, hogy betegség.
2. Ne tegyen úgy, mintha minden rendben volna, de ne is szidalmazza a férjét.
3. Ugyanakkor - rossz hír - nem tud mit tenni, a hozzátartozó minden függőséggel szemben tehetetlen, ahogy a férje is az a saját függőségével szemben. Fontos, hogy tudja, ez nem az Ön felelőssége!
4. Két javaslatom van, de mindkettő csak akkor érvényes, ha a férje is akarja, ha maga a férje kezdeményezi, ha megvan benne a vágy a változtatásra. Tudomásom szerint létezik a játékfüggők önsegítő csoportja (Grambling Anonymous), sokat segítene a társán, ha felkeresné őket. Itt sorstársakal találkozhat, akik egymáson is segítenek. Feltételezem, hogy az interneten rájuk talál. Léteznek önsegítő hozzátartozói csoportok is, ahová viszont magának lenne érdemes eljárnia. A másik: Magyarországon a legjobb játékfüggő-szakértő Horváth Szilveszter, akinek megadom az e-mail címét, lehet rám hivatkozni, ő még többet tud mondani a témáról: szilveszter47@gmail.com
Ő addiktológiai konzultációt is vállal, bár az pénzbe kerül, de a gyógyulás mindent megér. De ő is csak akkor vállalja a férjét, ha ő maga jelentkezik nála. De tanácsért nyugodtan fordulhat hozzá, hátha többet is tud írni a problémáról. (Könyvet is írt a témáról: Fekete Péter: Játék életre-halálra.)
Sok erőt kívánva,
üdvözli
Gimes Katalin
Nincsenek könnyű helyzetben, így gratulálok, hogy ilyen körülmények között ilyen szépen helyt áll az életben, tanul is, és dolgozik is. Annak is örülök, hogy nem arról kérdez, amiről a legtöbben kérdeznének hasonló élethelyzetben, hogy hogyan tudnák leszoktatni az édesapjukat az ivásról és a játékgépezésről. (Mert nem tudják. És nem is a maguk felelőssége.)
Ami a kérdését illeti: nem vagyok jogász, és gyámügyi szakértő sem, de attól tartok, nehéz lesz megszerezni a gyámságot az apjától. Ahhoz már testileg-lelkileg-idegrendszerileg teljesen leépültnek kellene lennie. Ennek ellenére javaslom, hogy menjen be a kerületi gyámhivatalhoz, mondja el a problémát, és ők tudnak segíteni. Vagy még előtte a helyi Családsegítő Szolgálathoz, ahol ingyenes jogi segítséget kaphat, és az ügyintézésben is segítik.
Amennyiben sikerül megkapnia a gyámságot, Önnek jár az öccse után az árvaellátás és a családi pótlék. Hogy ilyen esetben tartásdíjat kell-e fizetni az apjának, azt nem tudom, ez válások után szokásos, és egyébként egy gyerek után a fizetése 20 %-a.
Sok sikert és kitartást,
üdvözlettel
Gimes Katalin 2011. 01. 18. 05:50
.jpg){kind=small}
.jpg){kind=small}
.jpg){kind=small}
