„Ha valóban boldog akarsz lenni, el kell szakadnod attól az egoista tévhittől, hogy a boldogsághoz indok kell. Amikor valóban boldog vagy, akkor eltűnnek az indokok.
Sőt, még te is eltűnsz: amikor te magad vagy a boldogság, csak vagy, s ez maga a Boldogság.
S hogy miért vagy boldog, amikor nincs rá semmi okod, hogy boldog legyél?
Mindenért... - és semmiért.”
(A. J. Christian nyomán)
A Halak jegyében születtem, szüleim első gyermekeként. Gyermekkoromat meghatározta a művészetek és a matematika szeretete, amelyek közül az első örök hobbi, a második hivatás lett számomra. Már közgazdász éveim alatt sejtettem, nem ez a valódi út számomra, mert az üzleti élet világa helyett az emberi kapcsolatok, cselekedetek mögötti érzelmek és gondolatok, valamint az átadható segítségek formái foglalkoztattak. Másoddiplomámat tanárként szereztem, ez a terület közelebb vitt valós céljaimhoz és bár a pedagógia, a diákok „gondolatébresztése” továbbra is életem szerves része maradt, hamarosan megindultam a természetgyógyászat felé is.
Saját tapasztalataim alapján hiszem, hogy testi-lelki bántalmaink nagy részét nem a környezetünk, hanem önmagunk, vagyis saját érzelmeink, gondolataink hozzák létre. Az alternatív gyógyászat ágaiban olyan eszköztárra, lehetőségekre leltem, amelyek segítenek régi és új sérelmeink, problémáink megoldásában, segítenek visszatalálni az érzelmi biztonság talajára, így a szervezet öngyógyító folyamatai is helyreállhatnak rendeltetésük szerint.
Célom, hogy a hozzám fordulók önmaguk gyógyítói lehessenek, és szabadon indulhassanak boldogságuk nyomába. Ha felismerjük, hogy mindannyiunk célja a boldogság, az emberek közti különbségek végül eltörpülnek, és harmóniában élhetünk magunkkal és embertársainkkal.
A munkáról – röviden…
Szervezetünk csodálatos működése akkor zavartalan, ha harmóniában élünk önmagunkkal és környezetünkkel. Testünk önmagát korrigálja, tartja fent és gyógyítja. Közös munkánk célja megtalálni azokat a problémákat, amelyek gátolják a test normál állapotába való visszatérését, vagyis támogatja a szervezet számára az öngyógyítást.
A harmónia megteremtésének alapja a stressz-oldás. A stressz mindannyiunk életének elkerülhetetlen része, ezért levezetése, oldása kiemelten fontos egészségünk, boldogságunk megteremtése, megőrzése érdekében. Ennek formája egyénenként eltérő. Sok egyéb mellett használom a hagyományos kínai orvoslás ősi elemeit, mint a meridián rendszert és az akupresszúrás pontokat, gyógyító reiki energiát, és egyben az újkori tudományok eszközeit, mint a kor-regressziót, azaz visszatérést a múltba, a jelenbeli probléma előzményeinek felkutatására.
Az okok feltárásával és oldásával bármely betegségen, problémán lehetséges segíteni, ha Ön érzi a változás és a megoldás szükségességét és lépni kíván saját érdekében. Vagy, ahogy gyakran előfordul: segíteni szeretne gyermeke problémáinak megoldásában.












