Témakörök
Kérdezz-felelek
39 éves vagyok! A fejemen az egyik sampon használata után száraz lerakódások lettek, ami alatt piros "nedves" bőr van és viszket mellette a fejbőröm. Kipróbáltam a KÉK-Lukács sampont, de nem vált be. Mit javasol rá?
Válaszát előre is köszönöm!
Próbálja meg a Skincap sampont, másnaponta használva, a második habot hagyja rajta 3-5 percig!
A sampon patikában, recept nélkül kapható.
Üdvözlettel: Dr. Révész Klaudia tegnap, 23:02
44 éves nö vagyok, barna hajú, könnyen barnuló. Az utóbbi években nagyon sok szeplő jelent meg a bőrömön és májfoltok is. Pár napja vettem észre a nagy lábujjamon a körömlemez alatt egy nagyon apró fekete pontot, ami inkább kerek, mint hosszúkás és kb. fél milliméter nagyságú. Elmentem bőrgyógyászhoz, aki azt mondta, hogy ez egy pici bevérzés, de mindenképpen jelentkezzek nála 3 hónap múlva, mert nem valószínű, de ha nem nő le lehet rosszindulatú is. Nem nyugtatott meg.Kérdezném, hogy amennyiben nem nő le az elváltozás az mindenképpen melanoma? Lehet rosszindulatú az ilyen apró elváltozás is, vagy ahhoz nagyobb kiterjedés kell? Amennyiben rosszindulatú, nem késő a 3 hónap várakozási idő? Válaszát köszönöm!
A képlet tényleg elég pici ahhoz, hogy akár még a dermatoscop (kézi mikroszkóp) segítségével is könnyedén meg lehessen állapítani azt, hogy bevérzés, vagy festékes képlet, és ha az utóbbi, akkor vajon rosszindulatú-e?
Ennek ellenére én sem várnék 3 hónapot, hanem elmennék még legalább 2 másik bőrgyógyászhoz -több szem többet lát alapon. Lehetőleg az egyik számítógépes anyajegyszűrés legyen.
Üdvözlettel: Dr. Révész Klaudia tegnap, 22:59
Tanácsot szeretnék kérni öntől. Már több bőrgyógyásznál is voltam de nem tudták segíteni. A pattanásaimal szenvedek már legalább 4 éve. Atopiás ekcémát diagnosztizáltak nálam ami a krémek hatására rendbe is jött de az arcomon a pattanások nem múlnak el próbáltam már sok terméket pl dalacin. Valamelyest jobb lett de mindig ki ujjul.
Köszönöm a válaszát.
Bence
Szerencséje van, hogy az atópiás ekcémája krémek hatására rendbe jött, mert ez nem igazán jellemző, és ugyanez jellemző a pattanásokra is. Mivel nem tudom, hány éves, csak feltételezem, hogy egy gyermekkori ekcémáról van szó, illetve pubertáskori pattanásokról. Sajnos nem látom a pattanások kiterjedését, súlyossági fokát, és azt sem árulta el, mivel tisztálkodik, stb.
Ezért így távolról azt tudom javasolni, igyon több folyadékot ( mentes vizet), járjon havonta kozmetikai tisztításra, otthon heti 1-2 alkalommal végezzen bőrradírozást, és használjon olyan kozmetikumokat, amelyek nem szárítják ki a bőrét, ne egyen édességeket.
Üdvözlettel:
Dr. Révész Klaudia tegnap, 22:49
Elnézését kérem, hogy ismeretlenül zavarom, de lenne egy kérdésem.
Az lenne a problémám, hogy pattanásos volt a bőröm és Zineryt nevű készítményt használtam rá, és sikeres is volt az alkalmazása, csak a múlt héten amikor bekentem az arcomat a krémmel, valószínű, hogy nap érte, és az arcomon kis részen , valamint a homlokomon barna foltok alakultak ki.
Azt szeretném Öntől megkérdezni, hogy idővel el fognak ezek múlni? 25 éves vagyok.
Kozmetikai kezelések sajnos most nem állnak módomban, de Ön tudna valamilyen krémet, vagy terméket ajánlani, mellyel elmúlnak? Vagy idővel magától is elhalványul?
Köszönöm szépen előre is válaszát.
Tisztelettel,
Barbara
Sajnos a pigmentfoltokat nagyon nehéz kezelni, ráadásul az összes bőrhalványító krém-kezelés fényérzékenyítő hatású ( mint a készítmény, ami miatt kialakult), ezért nyári időszakban nem lehet alkalmazni.
Ilyenkor csak a szigorú fényvédelem a megoldás, pattanásos bőr kezelésére alkalmas magas faktorszámú fényvédő krém rendszeres használatával, pl. Bioderma Phototderm AKN.
Érdemes lenne közben májregeneráló, salaktalanító teákat inni, és összességében is fokozni a napi folyadék bevitelt: 2,5-3 l mentes víz/gyógytea formájában.
Üdvözlettel: Dr. Révész Klaudia 2012. 05. 21. 23:14
1,5 éves kislányunk nagylábujj körme töredezik, kicsit sárgás a gyermekorvos szerint lehetséges, hogy körömgomba. Lamisil Derma 1% krémet adott rá. A tájékoztató szerint körömgoba kezelésére nem alkalmas és 12 éves kor alatt nem használható. Elkezdtük a kezelést mivel az orvos mondta, de aggódom. Ön szerint nem veszélyes a kislányunkra?
Válaszát előre is köszönöm!
A körömgomba kezelésére valóban nem a legjobb megoldás a Lamisil krém-felnőtt esetében. De az ön másfél éves kislányának még olyan vékony a körme, hogy ha a folyamat valóban gombás eredetű, elképzelhető, hogy hatásos lesz. Azt ajánlom ennek érdekében, hogy mindig fürdés után alkalmazzák, amikor a víztől megpuhul a bőr.
A krémet a gyári előírás alapján tényleg nem javasolt adni ekkora babának, de az élet időnként felülírja a gyári ajánlást. Ekkora területen alkalmazva nem hiszem, hogy problémát okozna, akár hosszabb távú alkalmazás esetén is. A körmöt pedig addig kell kezelni, amíg az ép teljesen le nem nő. 2-3 hét alatt biztos kiderül, van-e értelme folytatni. Ha nem látszik javulás, keressenek más megoldást.
Üdvözlettel: Dr. Révész Klaudia 2012. 05. 21. 23:08
Nagyon pattanásos a bőröm, a karom és a melleim. Sajnos soha nem tudtam megállni, hogy nyomkodjam őket így rengeteg heg, sebhely és kráter, mélyedések csúfítják a testem. Vannak több évesek is. Az lenne a kérdésem, hogy teljesen reménytelen a helyzet, vagy esetleg van olyan készítmény, ami segítene ezeken?
Köszönettel:
Anett
Nem teljesen reménytelen a helyzet, de csak abban az esetben, ha abba tudja hagyni a kaparászást!
Sajnos a hegek egy részét már biztos nem lehet "kiradírozni", a nyomuk megmarad. Ezért jó lenne mihamarabb segítséget kérni, hogy el tudja hagyni ezt a rossz szokását. Ha azért vakarja, mert viszket, akkor létezik olyan gyógyszer, amivel lehet segíteni rajta, ezt fel tudja írni bőrgyógyász. Ha nem viszket, csak megszokásból vakarja sebesre a bőrét, kérje ki pszichológus segítségét!
Üdvözlettel: Dr. Révész Klaudia 2012. 05. 21. 23:01
Olyan problémával fordulnék Önhöz, hogy tavaly sajnos Condylomás megbetegedésem volt, ami hála Istennek elmúlt, bőrgyógyászom Isoprinosinet és ecsetelőt írt fel rá. A minap észrevettem, hogy a combtövemnél szemölcsszerű elváltozás van. Azt szeretném kérdezni, hogy javasolná -e Ön nekem egy adag Isoprinosine immunerősítő szedését ebben az esetben? Nekem ez bevált, csak nem tudom, jelen esetben lehet -e szedni. Mit gondol erről , kedves, Doktornő?
A másik kérdésem inkább magánjellegű. Most alakulóban van egy párkapcsolatom, de testi kontaktusra nem vágyom és félek is tőle, a tavaly átélt betegség miatt, de ez nem megoldás. Ön szerint mit kellene tennem, hogy legyőzzem a félelmemet?
nagyon szépen köszönöm türelmét és válaszát: B.
A combtőben kialakuló szemölcsszerű képződmény lehet egy ártalmatlan fibroma ( bőrkinövés ) is, emiatt szükségtelen Isoprinosint szedni. Az ilyen képleteket egyszerűen el lehet távolítani a téli időszakban ( "leégetéssel").
A másik problémájával kapcsolatban érdemes lenne kikérni szexológus, vagy pszichológus segítségét.
Általánosságban én csak azt tudom mondani, hogy létezik olyan szintű kapcsolat, ami olyan bizalmat szül a másik iránt, hogy nem kell foglalkozni a "hátsó gondolatokkal". Ha ezt sikerül elérni, akkor észre sem veszi, úgy oldódik a probléma.
Mindezek ellenére, egy friss kapcsolat kezdetén potenciálisan fennáll valamilyen fertőzés lehetősége, hiszen mindenkinek más a baktériumflórája, amit egy testi kapcsolatban alaposan összekevernek az emberek... Aztán ki-ki lereagálja az egyéni érzékenységének megfelelően. Emiatt kezdetben hasznos az óvszer alkalmazása, bár pl. a condylomától sajnos nem tud teljes mértékben védeni. De induljunk ki abból a tényből, hogy szerencsére nincs mindenkinek condylomája!
Üdvözlettel: Dr. Révész Klaudia 2012. 05. 21. 22:56
Problémám a következő : bokámnál a bőr egy foltban pikkelyesen száraz , mely néha fehér, néha vörös . Sanatopic krémmel kenegettem, már szinte el is tűnt ,de néha erősödik a vörössége és olyankor semmi javulást nem tapasztalok.Tapintásra a bőr vastagabb ott ,de nem fáj ,nem viszket.
Rávettem magam ,hogy elmenjek bőrgyógyászatra ,de csak májusra kaptam időpontot. Addig is segítene nekem ?
Köszönöttel :Zoltán
Az imént válaszoltam meg az előző levelét ugyanebben a kérdésben - most már legalább tudom, hogy férfi kérdezett. Bár a korát még mindig nem sikerült megtudnom, de nem is korfüggő még az az ide vonatkozó kérdésem, hogy nincs-e véletlenül valamilyen anyagcsere betegsége, pl. diabetes?
Üdvözlettel: Dr. Révész Klaudia 2012. 05. 21. 22:44
A követekzőben szeretném a tanácsát kérni. Van az arcomon néhány apró heg, pirosas foltok (pattanások helyei), és most már apróbb ráncok, és egy halvány májfolt is. Szóval minden...
Olvasgattam a témában, és kicsit belevesztem. A követekező módszerek lényegét ismerem, de összehasonlítani laikusként nem tudom: mezoterápia, dermaroller, tripollar rádiófrekvencia, fotorejuvenáció, oxigéninfúzió.
Ezeken kívül kozmetikusom savas mélyhámlasztó kúrát javasolt, egy ismerősöm pedig frakcionált lézeres arckezelést, ami állítólag egy új, nagyon eredményes módszer.
Engem az érdekelne, hogy a felsoroltak közül melyik módszer a leghatékonyabb a problémáimra. Válaszát előre is megköszönve üdvözlettel: Lara.
A felsorolt problémák kezelésére szerintem a közepesen mély/mélyhámlasztás ( lehetőleg orvosi ), a fotorejuvenáció, valamint a frakcionált lézeres kezelés lehet a legjobb megoldás. A végeredmény múlik azon, hogy milyen teljesítményű készüléket ( vagy milyen összeállítású, koncentrációjú hámlasztó anyagot), mennyire tapasztalt személy használ, és azon is, hogy az ön regenerációs képességei milyenek. Árban nagy különbségek lehetnek, érdemes körülnézni a piacon. Ne felejtse beleszámítani azt, hogy hány kezelés szükséges, milyen időközökben, mert az is befolyásolhatja a választását!
Egyik módszert sem ajánlom a nyári időszakban, csak télen!
Üdvözlettel: Dr. Révész Klaudia 2012. 05. 21. 22:41
Problémám a következő : néhány hónapja száraz folt jelent meg a bokacsontomnál. Kenegettem Sanatopic krémmel. Talán javult is ,többé-kevésbé. Ez a folt néha fehéres , néha vöröses,hámló "pikkelyes" a közepe.
Néha szinte teljesen eltűnt. Őszintén nem tulajdonítottam neki jelentőséget és egy haláleset miatt nagyon "stresszes" is voltam akkoriban.Mostanra rászántam magam az orvosra,májusra kaptam időpontot bőrgyógyásznál . Ha addig is ajánlana valamit az nagyon jó lenne és azt is jó lenne tudnom mi lehet a bajom.
Köszönöm
Elnézést kérek, elkerülte a figyelmemet a levele. Ha még aktuális a kérdés: a fotó alapján egy felületes gombásodás a gyanúm, amit legegyszerűbben pl. Lamisil krémmel tudna kezelni - ezt lehet kapni recept nélkül a patikában. Reggel-este használja, ettől kb. 1 hét alatt látványosan javulnia kell.
Üdvözlettel: Dr. Révész Klaudia 2012. 05. 21. 22:32
Olyan problémám van, hogy kisfiam, aki 2,5 éves, születésétől kezdve a kulcscsont alatt egy luk volt található, olyan mintha egy injekciós tűt szúrtak volna bele, alatta egy borsótól kisebb mozgatható csomócskával. Eddig semmilyen probléma nem volt vele. A múlt héten viszont a kulcscsont alatti rész el kezdett pirosodni, illetve dagadni. Harmadnapra kifakadt, először véres-gennyes folyadék folyt belőle, majd a háziorvos már csak gennyet nyomott ki belőle. Bactroban kenőccsel kell kezelni. (Tudom látatlanba nehéz megmondani, de ha elképzelése van arról, hogy mi is lehet ez, vagy milyen irányba kell elindulni, megköszönném!) Azóta visszahúzódott már nem folyik semmi belőle. Lehet ez sipoly, kopoltyúív fejlődési rendellenesség, ciszta, stb. Kérem segítsen! Köszönettel: Anita
Látatlanul tényleg nehéz véleményt nyilvánítani, de ha ezzel a gyulladáscsökkentő kezeléssel megoldódik, és fel is szívódik az egész csomó, akkor már valószínűleg nincs teendő, akármilyen eredetű is volt ez a jelenség.
Ha nem oldódik meg, azt javaslom, távolíttassák el azt a csomót, hogy lehessen belőle szövettani vizsgálatot végeztetni.
Véleményem szerint ez egy dermoid cysta lehet, ami egy fejlődési rendellenesség. Előtte célszerű lenne ultrahanggal megvizsgálni, hogy mekkora ez a képlet pontosabban, és hogy az ürege közlekedik-e valamilyen testüreggel, szervvel.
Üdvözlettel: Dr. Révész Klaudia 2012. 05. 14. 23:29
A kislányomnak molluscacra szemölcse van február 14-én voltunk ezzel elsőnek orvosnál akkor INFECTODELL-t kaptunk 14 napig kentem bepirosodot igaz a teteje fehér marat a tájékoztató szerint 14napnál tovább nem is alkalmazható.De mivel csak nem múlt el így március 23-án megint vissza mentünk a kezelő orosunkhoz Ő szerinte "nem értelmeztem jól "a beteg tájékoztatót, így tovább kellet kenem, háziorvosom javaslatára pár napra abba hagytuk a kezelést mert kislányom panaszkodot , hogy nagyon csípi de utána folytatuk.És ma mentünk megint vissza a kezelő orvosunkhoz Ő továbra is javasolja, hogy az INFECTODELL-el kezeljem a szemölcsöt és még ISOPRINOSINE szirupot írt fel.A szemölcsök bepirosodnak de ha abahagyom a kezelést 2-3 nap múlva sokkal halványab a piroság és a teteje nem pirosodot sose be.Az INFECTODELL-t februárban váltotamki és azóta is azt használom a tájékoztató szerint felbontás után 4 hétig használható esetleg e miatt nem múlik el a szemölcs? Lehet, hogy jobb lenne újat vásárolnom? Vagy még mi lehet az oka hogy nem múlik hanem több jelenik meg? Pedig a kislányom nem is vakarja, hogy estleg tovább fertöze.A bőrét nemkárosítja,hogy ilyen huzamos ideig kezelem ezzel az oldattal?
Előre is köszönöm segítségét.
Zsu
Az Infectodellel kapcsolatban nincs személyes tapasztalatom.
A szakirodalom szerint hatékony lehet a molluscumok kezelésében. Az alkalmazási előirat szerint csak addig kell ecsetelni a szemölcsöket, amíg gyulladás nem keletkezik, utána néhány nap múlva eltűnnek, gyógyulnak. Ez lehet, hogy valóban így működik sok esetben, de nem vagyunk egyformák, mint ahogy a gyerekeink sem, a szemölcseikről nem is beszélve.
Az ön leírása alapján nekem úgy tűnik, mindent jól csináltak,de amelyik módszer jó az egyik embernél, nem biztos, hogy beválik a másiknál... Ezért úgy gondolom, ideje módszert váltani.
Magam részéről hasznosabbnak tartom a homeopátiás kezelést ilyen esetekben is, mert azzal nem csak a szemmel látható elváltozásokat tudjuk kezelni, hanem azokat az aprókat is, amiket még nem is veszünk észre a bőrön. Mivel a vírus a hámsejtekben szaporodik - ez egy fontos szempont. A pontos szer ajánlásához látnom kellene a kislányt, de megpróbálhatják pl. a Thuja C9-et: 3x5 golyót kellene elszopogatni naponta. A gyógyulás általában itt is enyhe gyulladással kezdődik, eleinte csak 1-1 szemölcsön, utána néhány napon belül nyomtalanul eltűnik. Ha ilyen jelenséget nem tapasztalnak 2 hét eltelte után, akkor keressenek fel egy homeopata orvost!
Üdvözlettel: Dr. Révész Klaudia 2012. 05. 14. 23:21
Ennyi éve zajló problémáról, egy szűkszavú leírás alapján nagyon nehéz véleményt mondani.
Minden esetre azt nagyon fontosnak tartom, hogy a kislány ( már nem olyan kicsi!) megtanulja, hogy kell megfelelően tisztán tartani a nemi szerveit. Ebben a korban azt már tudnia kellene, hogy pisilés után meg kell törölni , méghozzá szárazra. A kakilás utáni törlés még fontosabb: nevezetesen elölről hátrafelé, és nem fordítva. Ezt a kényelmes, vagy éppen fordítva: a nagyon elfoglalt kislányoknak, akiknek rengeteg sürgős dolguk van, néha nem könnyű megtanítani. Pedig nagyon fontos lenne, hiszen a női anatómia - a hüvely és a húgycsőnyílás közelsége a végbélhez - könnyen lehetővé teszi, hogy a végbél felől kórokozók jussanak a hüvelybe és a húgyutakba is, ami a későbbiekben sok antibiotikum kúrához vezető visszatérő problémákat okozhat.
Az ön kis unokájának is lehet hasonló problémája, bár az ő estében célszerűbb lenne kiindulni egy candida fertőzés lehetőségéből. Ez is jöhet a székletből, ami utána könnyen tartósan megmarad az összefekvő nedves bőrfelületeken. Ezen kívül viszonylag gyakori a székletben a paraziták (bélférgek) előfordulása is, ami szintén okozhat a nemi szerveken visszatérő viszketést, gyulladást.
Ezért alapvető fontosságúnak tartom a megfelelő személyi higiénia elsajátítását és rendszeres, önálló gyakorlását, a széklet és a vizelet bakteriológiai, parazitológiai vizsgálatát, esetleg gyermek-nőgyógyászati vizsgálat elvégzését.
Amíg a leletek megjönnek, alkalmazzanak ezüst-kolloid oldatos áttörlést, majd pl. Weleda fehér tubusos babakrémet.
Üdvözlettel: Dr. Révész Klaudia 2012. 05. 02. 20:18
Én 36 éves nő vagyok.Kb egy éve körül van egy olyan problémám,hogy az arcom szinte mindig piros és felömléses.Eddig nem volt ehhez hasonló tüneteim,soha, mindig tiszta volt az arcom!Legyen szíves tanácsot adni hogy mivel probálkozak!!
Válaszát türelmetlenül várom !!Előre is köszönöm !
Nem tudom, mit ért az alatt, hogy "felömléses"?
Az arcon lévő bőrpír miatt kérem olvassa el a rosacea címszó alatt lévő válaszaimat!
Üdvözlettel: Dr. Révész Klaudia 2012. 04. 23. 11:29
Azzal a problémával fordulok Önhöz, hogy kb 2-3 hónapja mindkét csípőcsontomon és mindkét oldalamon a melltartó vonalában kidörzsölődés szerű,pirosas barnás nagyon viszkető bőrelváltozások jelentek meg. Eleinte csak a csípőcsontomon egy kb 1ft-os átmérőjű elváltozás jelent meg ami később tovább terjedt majd az oldalaimon is megjelent.Az elváltozás olyan mintha csak ki lenne dörzsölve,kicsit száraz,kicsit hámlik de ha bekenem testápolóval a viszketés csökken de egyszerűen nem múlik el. Ön szerint mi lehet ez?
Válaszát előre is köszönöm.
Látatlanul csak a legegyszerűbb dolog jut az eszembe:
elképzelhető, hogy a tél folyamán túlságosan kiszáradt a bőre ( mindenkié szárazabb télen ), és a ruha azokon a helyeken, ahol szorosan felfekszik a bőrön, megirritálta.
Érdemes lenne pl. a szoros melltartót, farmernadrágot más fazonúra cserélni, hogy átmenetileg tehermentesíteni lehessen ezeket a területeket. A foltokat kezelje körömvirág krémmel, cserélje le a tusfürdőt, testápolót más márkájúra!
Üdvözlettel: Dr. Révész Klaudia 2012. 04. 23. 11:27
Az édesanyámról egy hete távolítottak el 9 fibrómát electrocoagulátióval. 3 helyen még mindig piros a "seb" körül a bőr és fájdalmat is okoz. Azt szeretném kérdezni, hogyan segíthetnénk a gyógyulást?
És lenne még egy dolog, amiben a véleményét kérném. Az anyukámnak a bal alsó szemhéján egy basaliomát diagnosztizáltak. 2 hét múlva kimetszéssel fogják eltávolítani. Nagyon aggódom, mert a szeménél van. És annyi számomra ijesztő dolgot olvastam az interneten a basaliomáról.
Leírná Doktornő, hogy mi az igazság ezzel a betegséggel kapcsolatban? A műtét "meggyógyítja" a basaliomát, vagy számítani kell más kezelésre is? Meg lehet előzni a kiújulást?
Minden segítségért előre is nagyon hálás vagyok.
Szép napot kívánok!
Üdvözlettel: Szilvia
Sajnos csak most került sorra nálam a levele, remélem azóta megnyugtatóan túl vannak már a műtéten is.
A fibromák helye kb. 1 hónap alatt szinte nyomtalanul gyógyul. A folyamatot lehet gyorsítani pl. körömvirág kenőccsel.
A basalioma a rosszindulatú bőrdaganatok közé tartozik - de csak szövettani értelemben.
Szerencsére az életet nem veszélyezteti, nem ad áttéteket, tehát a műtét megoldja a problémát.
Néha előfordulhat, hogy a műtéti hegben kiújul, olyankor is lehet kimetszéssel, vagy esetleg fagyasztással kezelni. Mivel ez egy felszínes folyamat,tehát a szike nincs a szem közelében, nem kell attól tartani, hogy a látása valakinek veszélybe kerülhet.
Kiegészítő kezelésre csak abban az esetben lehet szükség, ha a képlet túl nagy, nem sikerül teljes mértékben eltávolítani, de ez ritkán fordul elő.
Üdvözlettel: Dr. Révész Klaudia 2012. 04. 23. 11:21
Azzal a problémával fordulok Önhöz, hogy pattanásos volt az arcom és Zinerytet használtam rá. Nagyon jól bevált, eltüntette azokat, csak a múlt héten valószínűleg nap érhette az arcomat, amikor a szer rajta volt, mert a homlokomnál és az arcom két oldalán barna foltok keletkeztek. Azt szeretném kérdezni, hogy ezek el fognak múlni maguktól? Kicsit zavarnak.
Esetleg van rá valamilyen készítmény? Jelenleg kozmetológusi kezeléseket nem tudok megfizetni.
Köszönöm szépen a válaszát!
Tisztelettel,
Barbara
Sajnos az ilyen jellegű pigmentfoltokat nagyon nehéz kezelni. Ilyenkor, amikor már tartós napsütésre lehet számítani, nem is jönnek szóba kezelések, mert azok mind fényérzékenyítő hatásúak. Őszig csak azt tudja tenni, hogy nagyon alapos, körültekintő fényvédelmet alkalmaz az arcán: naponta többször, 2-3 óránként fel kell vinni olyan fényvédőkrémet a bőrre, amit pattanásos bőr kezelésére is ajánlanak. Ha nem ilyet használ, akkor szaporodhatnak a pattanások az arcán!
Bátran alkalmazhatja pl. a Bioderma Photoderm AKN fényvédőjét.
Üdvözlettel: Dr. Révész Klaudia 2012. 04. 23. 11:10
SzeretnĂŠm megtudni, hogy vajon mi okozza a bĹrpanaszaimat. TĂźneteim: viszket a bĹrĂśm az egĂŠsz testemen, mĂŠg a fĂźlcimpĂĄim ĂŠs az intim rĂŠszek is, illetve libabĹrĂśs vagyok , ĂŠs ez egĂŠsz nap Ăgy van. A vĂĄllaimt mĂĄr vĂŠresre vaartam, annyira elviselhetetlen. Kb. egy hete voltam bĹrgyĂłgyĂĄsznĂĄl,de erre nem igazĂĄn mondott semmit, csak megkĂŠrdezte mivel fĂźrdĂśm. AzĂłta csak Baba szappant hasznĂĄltam, de olyan mintha ez csak olaj lett volna a tĹązre. Most hasznĂĄlom a Linola Milch-et, de nem sokat javĂt a helyzeten, belsĹ okra gyanakszom, fĹleg hogy ez a viszketĂŠses ĂĄllapot egyĂźtt jĂĄr egy olyan rossz kĂśzĂŠrzettel is, mintha nĂĄthĂĄs lennĂŠk (torok fĂĄjdogĂĄl, rossz kĂśzĂŠrzet), ĂŠs ez okoznĂĄ a libabĹrĂśssĂŠget (nincs hĹemelkedĂŠs, sem lĂĄz). Kb kĂŠt hete voltak ilyen gondjaim, akkor gyĂłgyteĂĄkat ittam (gyerm.lĂĄncfĹą, galaj ĂŠs csalĂĄn), de a bĹrgyĂłgyĂĄsz Ăşgy nĂŠzett rĂĄm, mintha valami hĂźlye lennĂŠk, Ăgy hĂĄt azĂłta nem is ittam, de ĂŠrdekes mĂłdon Ăşjra elĹjĂśtt a viszketĂŠs.
Ăn szerint mi lehet a gond ĂŠs mit tegyek hogy mihamarabb elmĂşljon?
KĂśszĂśnettel: Csilla
Sajnos a fotó felbontása nem túl jó, nem látom eléggé élesen a tüneteket. Elképzelhető, hogy igaza van.
Távolról annyit tudnék segíteni, hogy érdemes lenne főként a tej-tejtermék,kisebb mértékben a hús fogyasztást átmenetileg csökkenteni, és sok folyadékot, elsősorban vizet itatni vele. Kerüljék a banán, hal, spenót, paradicsom tartalmú ételeket is!
Üdvözlettel: Dr. Révész Klaudia 2012. 04. 23. 11:05
Nagyon szépen köszönöm a válaszát. 8 hónapos kisbabám szopik még, és természetesen 6 hónapos korától hozzátáplálom, a korának megfelelő gyümölcsökkel, zöldségekkel (alma, körte, őszibarack, banán, sárgarépa, sütőtök, burgonya, és már lehet adni neki a zöldeket is), és kevés baromfihúst is kap. Ezen kívül HA tejpépet kap még. Tejtermékeket és egyebet nem.
Naponta 5-6-szor szopik, emellett kb. 2-3 dl cukor és citrom nélküli üres, koffeinmentes gyümölcsteát iszik.
Levelem elküldése óta egyébként nagyon sokat javult, kipróbáltam a gyógyszertári (ott kikevert) babáknak való testápolót, és az a dehidratáltságot szépen megszüntette, már nem érdes és hámló. A hajszálerek azonban még látszanak, igaz nagyon halványan azok is, igazából csak úgy, ha az ember ráfókuszál és közelről nézi. Szóval azóta némileg megnyugodtam, ezek ellenére továbbra is kérném szépen szakértő tanácsát.
Köszönettel: Éva anyuka
Örülök a sikereinek!
Az átlátszó hajszálerek abból az egyszerű tényből is eredhetnek, hogy a baba bőre még vékony. Később, ha kicsit vastagszik és a bőr alatti zsírpárnák növekednek, valószínűleg sokkal kevésbé fognak látszani. Ha még ekkor is zavaró lenne, lézerrel lehet kezelni, de erre nem hiszem, hogy sor fog kerülni.
Üdvözlettel:
Dr. Révész Klaudia 2012. 04. 23. 10:58











