Dr. Nagy Ágnes
Családi napközi
Elérhetőségeink:
E-mail: egyesulet@csodacsalad.hu
Honlap: http://www.csodacsalad.hu/
Témakörök
Kérdezz-felelek
Korábban már kaptam tőled választ a kérdéseimre, nagyon hálás vagyok érte és sokszor olvasgatom a fórumot, ha felmerül egy probléma.
Nagyon köszönöm!
És most is a segítségedet kérem!
Dióhéjban a rövid történet:
Áprilisban adtam be egy Alapítvány bejegyzési kérelmét, amit decemberre sikerült úgy bejegyeznie a Pest Megyei Bíróságnak, hogy a bejegyzési határozat átvételével egyidejűleg kaptam meg az Ügyészség elutasító fellebbezését is.. :-)))
Így ezt azóta elfelejtettük, nem lesz Alapítvány.
(Vagy csak később és nem fenntartóként, csak pályázatokhoz és sérült gyerekek fejlesztése, stb. egyéb célok megvalósítására.)
Felhívtad rá a figyelmemet, hogy kár volt Alapítványba kezdeni, de akkorra már elindítottuk, benne állt a pénz és ezért úgy gondoltam, hogy a végére járunk, így vagy úgy... Kár volt!
Mivel a családi napközijeink ekkorra már javában készen voltak, a létszám is betelt már az előzetes felvételekkel,
sőt a beszoktatást is el kellett volna már kezdenünk, így muszáj volt beadnom a működési engedélyre a kérelmet, viszont a tőkénk alaposan megcsappant, így nem akartam még egy céget, ezért elindítottam a működésit a férjem meglévő Bt-jére. (Nem Nonprofit.)
Eredetileg úgy terveztem, hogy ahogy megkapjuk a működési engedélyt, addigra vagy meglesz az Alapítvány, vagy ha nem, akkor csinálom a Nonprofit céget és azonnal módosítom a működési engedélyben a fenntartót.
Ez így is lett. :-)
Mostanra megvan a Működési engedélyünk, de amíg \"intéződött\" megszereztem az anyagi tőkét és létrehoztam a Nonprofit Bt-t és beadtam a működési engedély fenntartó módosítását.
Ez folyamatban van.
Kérdésem az lenne, hogy ugye, ahogy módosítják a fenntartót és a Nonprofit Bt. lesz a fenntartó, beadhatom a normatíva igénylést? 100%-ra, ugye?
Segíts nekem, légyszíves, hogy mi változott 2012-től a normatíva igényléssel kapcsolatban, mi a módja az igénylésnek, hogyan induljak el, hány gyerekre igényeljek? Mit kell kitöltenem, stb.
(7+5+5 van engedélyezve és vannak is ennyien.)
Sokan vannak gyesen és mellette dolgoznak, a gyerekek hozzánk járnak, ezekre a gyerekekre igényelhetek-e normatívát? (Csak a Gyed-en lévők után nem, jól tudom?)
Jelenleg is működünk és eddig is kihúztuk nagyon ügyesen normatíva nélkül valahogy, azonban bővülni szeretnénk, meglévő 3 csoportunk mellé új telephelyen újabb csoportokat szeretnénk, SNI gyerekekkel is, hálózattá válva, mert hatalmas sikerünk van a városban és előzetes felmérés alapján lenne rá igény, folyamatos hozzánk a jelentkezés és nem utolsósorban azért is, mert kigazdálkodok ugyan mindent normatíva nélkül most még, de egyre nehezebben és én persze még mindig nem kapok fizetést... :-(
Tudom, hogy indul tanfolyamotok ezzel kapcsolatban, tervezem is, hogy előbb-utóbb részt veszek rajta.
Azonban a Csanák mellett (ott \"csak\" a fenntartó, intéző és mindenes vagyok, nincs csoportom) én aktívan dolgozom művészeti pályán és mivel \"ennyire ráérek\" még főiskolára is járok, nos a gyerekek és a család már így sem túl lelkes anya hatalmas ambíciói miatt...
Előre is nagyon köszönöm a segítségedet és válaszodat!
Szép napot és minden jót kívánok!
Judit
Nagyon örülök a történetednek - ez egy sikersztrori, bár kemény buktatókon vagytok túl, de mégis siker a működésetek, a létetek! Csak gratulálni tudok!
Igyekszem szépen sorba venni a kérdéseket, remélem, nem marad ki semmi:
1. Megváltozott a normatíva igénylés az idén, kell egy befogadás az NRSZH-tól mint hatóságtól. Ám mivel a Ti működési engedélyetek, ha jól értem, már tavaly megvolt (jól értem?), így ezek a férőhelyek automatikusan bekerültek a normatívás rendszerbe, függetlenül attól, hogy nem kértél rájuk normatívát. Ha fenntartóvéltás történik, az csak a már meglévő működési engedély módosításával jár, így Neked csak nyilatkozni kell, hogy az új fenntartóként kérsz már normatívát. Én legalábbis így értelemzem a jogszabályokat - de az áment a Kormányhivatal fogja kimondani. A működési engedélyedre (az újra) rá fog kerülni, hogy normatívás vagy, és azzal már mehetsz a Kincstárhoz, igényelni, 100%-ot. Remélem, hogy a gyakorlat is alátámasztja az elméletet, nekem ezt a tájékoztatást adták (volt már más is, aki fenntartóvltást eszközölt)
2. Gyessel nincs gond, csak a GYed-del. Illetve ha a nagyszülő van gyesen, akkor se járhat a gyerek csanába.
Van egy kiadványunk, egy CD, ahol az összes kötelezően 2012-es vezetendő nyomtatványt megtalálod "felhasználóbarát" formában (amik tavaly voltak, azok az idén nem jók!!!), plusz egy MÁK jegyzetet (igénylő-és elszámoló lapokkal), és egy 2012-es jogszabálygyűjteményt (kivonatolva a csanákra vonatkozóan!). Ez szerintem nagy segítség lesz Neked, hogy minden papírod rendben legyen! Itt tudod megrendelni: www.csaladinapkozitanfolyam.hu/
Kitartást, és további sikereket kívánok!!!
Ha túl vagy a fenntartóővltáson - igénylésen, jelezz kérlek, hogy mennyire ment simán!
üdv, Ági Dr. Nagy Ágnes 2012. 02. 13. 12:40
Már lassan két hónapja intézem a napközi papírjait,hogy végre én is megkapjam az engedélyt.Mire össze szedem a papírokat addigra megint változik a jogszabály és újabb és újabb papírokat kell beszereznem .Most az lenne a kérdésem,hogy egy 7 fős családi napközinél két dolgozóval és egy helyettessel szükség van - e ÜZEMORVOSRA.Valaki akinek van már napközije annak nincs és azt mondta,hogy csak fölösleges pénz kiadás,valaki igaz neki magánovija van ott meg kell.Segíts nekem mi az igazság??? Nem szeretnék ez miatt is heteket csúszni,ha tudsz mielőbbi válaszodat várom.Nagyon szépen köszönöm....Ica
rossz hírem van: MINDEN VÁLLALKOZÁSNAK KELL ÜZEMORVOS? AKINEK VAN ALKALMAZOTTJA... Tehát kell. Ő fogja pecsételgetni a kiskönyvet is, amit pedig az ÁNTSZ ellenőriz.
Sok sikert!
Ági Dr. Nagy Ágnes 2011. 12. 02. 12:54
Csanánk 7 férőhelyes.
Vannak olyanok akik csak délelőtt jönnek,de jelentkeznének ugyanarra a napokra délutánra mások,Például tanfolyamra járó szülők gyerekei.Így egész nap ki lennének használva a férőhelyeink,és növelhetnénk az amúgy kevés bevételt.A szerződésben ez rögzítve lenne.Kérdésem az hogy a MÁK által kért Nyilvántartás az ellátási napokról című lapon ez hogy szerepeljen? Melyik gyereket írjam be például a hétfői napra azt aki délelőtt vagy délután jön? Tudom hogy 1 napra csak max.7 gyerek lehet és max.7 után jár normatíva de előfordulhat az hogy a délelőtt beírt gyermek hiányzik de aki délután jön azt betudom írni így aznapra is meg lenne a max. létszám.
Nagyon várom mielőbbi válaszát.
Köszönettel,Bea.
fel lehet (sőt, fel kell) tüntetni minden gyermeket - ebben az esetben 8 gyermek lesz ugyanazon a napon, de a megállapodásokból az nyomon követhető, hogy egyszerre nincs ott 7-nél több. Javaslom, hogy a Nyilvántartás utolsó, "Megjegyzés" oszlopába írja be, hogy "csak délelőtt", ill. "Csak délután", és ilyen esetben könnyíti a saját dolgát is egy óraren-szerű táblázattal, amiben egyértelműen látszik, hogy ki mikor veszi igénybe a családi napközi szolgáltatását.
üdvözlettel Dr. Nagy Ágnes 2011. 10. 24. 06:23
Családi napközi alapításához szükséges munkavédelmi dokumentáció elkészítéséhez a helyi kh nem tudott konkrét információt adni.
Hol tudnék utána nézni a követelményeknek, van-e speciális elvárás, esetleg létezik-e mintaív a kötelező pontokról?
Elsőre csak a kémiai kockázatokat említették, elég csak erről szólnia?
Köszönettel: Barna Bernadett építész-műszaki tanár, munkavédelmi technikus
a családi napközire vonatkozó jogszabályok gyűjteménye (és a friss jogszabályok) letölthetően innen: www.csodacsalad.hu/
A 15/1998 (IV.30) rendelet szabályozza a személyi és tárgyi feltételeket.
Az ÁNTSZ a kémiai kockázatbecslést, és/vagy az üzemorvos által elékészített kockázatbecslést szokta kérni, leginkább azért, mert legtöbbször ők sem tudják, mit kérjenek. Kb 2 éve volt egy hullám, amikor pánikszerűen mindenkin végigrohantak, hogy ban-e kockázatbecslés, se előtte, se azóta nem volt ez téma.
Sajnos ahány ügyintéző, annyi fajta eljárás, reméljük, hogy most, a CSANA Módszertani Intézet felállásával létrejön egy egységes konszenzus a témában.
Remélem, sikerült segítenem,
üdv Dr. Nagy Ágnes 2011. 10. 04. 06:27
Nem Önöknél végeztem a tanfolyamot, de a kézikönyvüket megrendeltem, és nagyon sok plussz, hasznos hasznos információhoz jutottam az olvasása közben. Egy gyakorlati kérdésem lenne, ha lehetséges. Eddig én nem vezettem " a családi napköziben benntartozkodó gyermekek naponkénti nyilvántartása -.............Családi napközi"-t. Én egy excell táblázaton vezetem a havi összes ellátási napot, de csak havonta és nem naponta. Naponkénti létszámot tartalmaz a 2 számú melléklet a 133/1997 Korm. rendelet?! Így is sok időm megy el az adminisztrációval, ha nem szükséges nem szeretnék újabb papírt töltögetni.
Köszönöm eddigi fáradhatatlan kitartását, és jó egészséget kívánok Önnek!
Tisztelettel:
Adtienn
Köszönjük a dícsérő szavakat, őszintén örülünk, ha a segítségére lehetünk.
Az említett nyomtatvány a Magyar Államkincstár által kért táblázat - ez gyakorlatilag nem más, mint a 2. sz. melléklet oszopainak átvezetése... Sajnos ezt is el kell készítenie az elszámolással.
Valóban nagyon sok az adminisztráció (melynek zöme teljesen értelmetlen és fölösleges), dolgozunk azon, hogy ez egyszerűsödjön. Elég nehéz meggyőzni a döntéshozókat arról, hogy
1. a vállalkozó (cég, civil, egyház) nem ellenség
2. a vállalkozó a saját tőkéjét (pénzügyi és humán) befektetve munkahelyet teremt magának és másnak
3. ezzel a vállalkozó férőhelyet teremt
4. sőt, a fenti 2 dolgot (munkahely-és férőhely teremtés) a vállalkozó (cég, egyház, civil szervezet, stb) az állam helyett végzi el!
5. ezért az államnak nem akadályoznia, hanem segítnie kellene őt abban, hogy dolgozhasson, adót-és járulékot fizethessen
Olyan vállalkozásbarát, egyszerűsített ügyintézésre, dokumentációra lenne szükség, mely ezt a hátteret megteremti, erősíti. Kellenek a szabályok, azokat be kell tartani - de ehhez értelmes szabályok kellenek! Mi ezért dolgozunk, hogy ez megvalósuljon. Ehhez minden segítséget örömmel fogadunk!
Kitartást kívánok Önnek!
üdvözlettel
Dr. Nagy Ágnes 2011. 06. 23. 06:18
Tisztelt Szakértő,
Szeretném megkérdezni, hogy az egészségügyi kiskönyvbe a tüdőszűrőn, bőrgyógyászon kívül a székletvizsgálat is szükséges? A háziorvos nem adott nekem 'tégelyt', mert állítólag nem küldheti csak úgy el a mintát. Honnan és kitől szerezhetek ilyen tégelyt?
Családi napközimbe jár 2 önkéntes kolléga, akik foglalkozást tartanak a kicsiknek. KEll nekem velük szerződnöm erről? Le kell ezt papírozni, bejelenteni valakinek, stb.( non profit KFT vagyok..) Nekik is kell lennie kék könyvnek?
Egy másik kérdésem: kell lennie nevelési naplónak? Abban milyen részletességgel kell leírni a dolgokat? HEti, napi terveket kell tartalmaznia?
Köszönöm és várom válaszát!
timi
Kedves Timi!
valóban, ez nem a háziorvos dolga, hanme az üzemegészségügyi szakorvosé (akivel a fenntartónak szerződést kell kötni). Székletvizsgálat csak egyszer kell, a legelején.
Az önkéntes törvény értelmében nem kell papíros szerződés, de miért is ne legyen? Mi pl. kötünk mindig - hiszen a Kincstárnak, hatóságoknak másképp ezt enm tudjuk bizonyítnai. Bővebben itt: www.csodacsalad.hu/index2.html?oldal=5
A jogszabály letölthető innen:
www.complex.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=A0500088.TV&kif=%C3%B6nk%C3%A9ntes*#xcel
Nekik nem kell kiskönyv (szerintem) - mármint ha nem állandóan vannak a gyermekekkel. Ha állandóan, akkor kell.
Nem kell napló - a módzsertani útmutató tartalmazza a kötelezően vezetendő nyomtatványokat (ld. előző link, a honlapunkról letölthető)
üdvözlettel
Szeretném megkérdezni, hogy az egészségügyi könyvvel minden, a csanában dolgozó személynek rendelkeznie kell-e (nem elég az igazolás a háziorvostól?). Az egészségügyi könyvek kiállításának költsége és folyamatos érvényességének biztosítása a munkavállaló, vagy a munkaadó feladata?
Köszönöm szépen a válaszokat: Eszter
Foglalkozásegészségügyi szakorvossal ("üzemorvossal") minden munkálttaó köteles szerződni (függetlenül a tevékenységtől).
A családi napköziben dolgozóknak kell lennie kiskönyvének - az igazolás csak az engedélyezéshez elegendő.
A munkavállaló és a munkáltató közös érdeke és feladata ennek a kiskönyvenek a folyamatos karbantartása (azaz hogy mindig érvényes legyen), ennek a költségei elvileg a munkáltatót terhelik (gyakorlatban, mint nagyon sok minden más, gyakran megállapodás kérdése).
üdvözlettel Dr. Nagy Ágnes 2011. 04. 13. 17:49
A jelenleg érvényben lévő elszámolási rendszerben sehova sem kell lejelenteni semmit - majd 2012. január 31-ig el kell számolni a 2011-ben kapott normatívával. Ellenőrzéskor pedig (várhatóan 2013-ban lesz) azt kell bebizonyítani, hogy szabályosan használtad fel a kapott pénzt. Ezt a kötelezően vezetendő nyomtatványokkal fogod tudni igazolni, ezért érdemes már az első naptól kezdve szabályosan és jól vezetni minden papírt.
Sok sikert kívánok!
Üdv Dr. Nagy Ágnes 2011. 02. 10. 17:06
Nagyon köszönöm a sok-sok segítséget, melyeket a feltett kérdésekre adott válaszokból tanultam.
Idén január elejétől mi is megkezdtük működésünket ezért immár létfontosságúnak érzem, hogy részt vegyek egy normatívás tanfolyamon.Két kérdésem van ezzel kapcsolatban:
1.)Nekem csupán pedagógusi végzettségem van, a könyvelési és dokumentációs feladatok megoldása számomra "kínai", mivel a szakszókincset nem ismerem.Ilyen háttérrel is megérthetem a MÁK-tanfolyamot?
2.) Ha nem nagy kérés, megtudhatom, hogy mikor és hol lesznek a következő 3 hónapban ilyen tanfolyamok?
Válaszát előre is köszönöm.
Üdvözlettel:Ibolya
Köszönöm a kérdéseit, az alábbiakban válaszolok rájuk:
1. Igen, a MÁK (Magyar Államkincstár) tanfolyamon azokat a kifejezéseket, elvi dolgokat magyarázzuk el, ami a szabályos működtetéshez és a pontos adminisztrációhoz szükségesek. Tananyagot kap hozzá, melyben konkrét példákkal a konkrét dokumentáció kitöltését tanítjuk meg.
2. A következő tanfolyamokról mindig a www.csaladinapkozitanfolyam.hu oldalon tud tájékozódni, itt tud jelentkezni is mind a komplex családi napközis képzésre (ha esetleg majd kollegájának lenne rá szüksége), illetve a továbbképzésekre (mint amilyen a MÁK tanfolyam is).
Minden 70 órás komplex csana tanfolyam 3. napja a MÁK tanfolyam.
CSANA, Kecskemét, január 24,25,26,27,28,29,30 39.000,- Ft
CSANA, Szarvas, január 31, február 1,2,3,4,5,6 39.000,- Ft
CSANA, Budapest, január 31, február 1,2,3,4,5 39.000,- Ft
CSANA, Debrecen, február 7,8,9,10,11,12,13 39.000,- Ft
CSANA, Eger, február 21,22,23,24,26,26,27 39.000,- Ft
Minden komplex csana tanfolyam első három napjára külön is lehet jönni!
első nap: Gazdasági, vállalkozási alapok (15.000.- Ft)
második nap: csanás jogszabályi alapok (naprakészen!) + engedélyeztetés (15.000.- Ft)
harmadik nap: Magyar Államkincstár, normatíva - gyakorlati nap! (15.000.- Ft)
Első 3 nap egyben: csak 25.000.- Ft!!!!
Megfontolt gondolkodásra vall, hogy az indulástól pontosan és jól szeretné vezetni a dokumentációját - ennek csak így van értelme, különben utólag helyrehozni egyrészt szinte lehetelne, másrészt őrületes nagy munka (és nem is biztos, hogy sikerül). Ebben nyújt segítséget az a CD, amelyen személyre (fenntartóra, napközire) szabottan adunk át minden kötelezően és ajánlottan vezetendő nyomtatványt. Erről is a fenti honlapon talál információkat.
Nagyon sok örömet kívánok a munkájában!
üdvözlettel Dr. Nagy Ágnes 2011. 01. 19. 05:35
Nagy segítség ez a fórum, rengeteget tanultam válaszaiból, amiket ezúttal is köszönök.
Két kérdés kapcsán is szeretném a véleményét kikéri.
Az egyik az étkeztetéssel kapcsolatos. A már egy éve működő családi napközinkben úgy határoztuk meg a napi térítési díjat, hogy az az étkezés költségét magában foglalja, melyet a szülők a ténylegesen eltöltött napok után fizetnek a hónap végén. Rugalmas ételszállítónk van, aki felvállalta, hogy a gyermekek reggeli érkezése után módosíthatom az adagok számát, valamint úgy gondoltam, hogy ezzel a lépéssel legalább megspórolhatom magunknak az ezzel járó adminisztrációt, számolgatásokat. Azonban néhány napja beszéltem egy ismerős csana vezetővel, aki a normatíva felhasználás kapcsán felhívta a figyelmemet arra, hogy az ellenőrzések során \"kiemelt figyelmet szentelnek\" az étkezéssel kapcsolatos minden dokumentumra.Kicsit megijedtem, hogy a kezdeti elképzelés nem biztos, hogy olyan nagyon megállja helyét. Szabályosan jártam el? Az ellátási szerződésünkből kiderül, hogy kik azok akik egész napos, illetve félnapos ellátást vesznek igénybe, a jogszabályok között nem találtam olyan paragrafust, mely ezt tiltaná, mégis aggódok...
A másik kérdésem is a tapasztalatlanságomból adódik: napközinkben csak az év végére alakult ki egy olyan \"kemény mag\", mely minden nap megörvendezteti a nevelőket. Az év nagy részében 3-4 állandó, minden nap járó gyermekünk volt, a többi helyre viszont olyan gyermekeket vettünk fel, akik hetente néhány napot töltöttek csak velünk. Ez a faramuci helyzet vezetett odáig, hogy 12 gyermek tartozott a csana kötelékébe. Sosem léptük át a bűvös 7-es napi létszámot, azonban azokon a napokon, amikor tudtam, hogy egy-két hétig valakinek a \"helye megüresedik\" feltöltöttem azokkal a gyermekekkel, akik máskülönben csak alkalmanként jöttek. Bízom abban, hogy eddig ez így rendben is lenne, azonban az ellátási szerződésünk sajnos nem tartalmaz olyan passzust, miszerint a heti néhány alkalommal járó gyermekek mely napokon érkeznek, ezt a szóbeli megállapodásunk, illetve az igények alakították (ami persze a jelenléti íven is látszik). Mennyire vagyok támadható emiatt?
Válaszát előre is köszönöm!
Üdvözlettel:
Eszter
A fenntartó dönti el, ill. állapítja meg az intézményi, és abból a személyi térítési díjat. Nincs arra semmilyen szabály, hogy hogyan kell a hiányzást kompenzálni, illetve hogy kell-e. Az a lényeg, hogy a befizetések összhangban legyenek a megállapodásban rögzítettekkel - azaz mindegy, hogy hogyan történik az étkezés díjbeszedése, a lényeg az az, hogy rögzítve legyen, hogy így van.
Tehát ez így a leírás alkapján jónak tűnik, ha a befiuzetések megegyeznek a megállapodásban rögzített feltételekkel.
Hát, a másik kérdés már egy keményebb dió.
sajnos 2010 január 1-től úgy módosult a jogszabály, hogy a családi napköziben a nyitva taretási idő alatt nem végezhető más tevékenység. A nem állandó gyerekek nem családi napközisek, hanem pl. játszóházasok, akikkkel elvileg nem lehetne "feltöletni" a létszámhiányt. Itt is a gyakorlati megvalósítás lesz a lényeges: a megállapodásben lehet azt rögzíteni, hogy a gyermek be van íratva, és pl. hetente egyeztetett időpontokban veszi igénybe a családi napközi szolgáltatást.
A lényeg, hogy egyszerree 7-nél több gyermek nem lehet jelen.
Azt gondolom, ezzel a gondossággal nem lesz probléma - ha a papírok is ilyen precízek, mint a felvetett kérdések, akkor minden rendben lesz!
Nagyon sok örömet kívánok a családi napköziben,
üdvözlettel Dr. Nagy Ágnes 2011. 01. 11. 08:45
Tavasszal nyitottunk csanát, 2011-től szeretnénk igényelni állami támogatást. Az lenne a kérdésem, hogy az igénylő lapon kért "feladatmutatót" hogyan kell kiszámolni? 5 férőhelyre van engedélyünk, de sajnos csak 1 "fizetős" gyerekünk marad jövő év elejére + a saját lányom (aki után, ha jól tudom nem igényelhetek normatívát). Ha esetleg év közben jönne még gyermek hozzánk igényelhetek utánuk is támogatást(év közben)?
Válaszát előre is köszönöm!
Tisztelettel: Éva
Nagyon összetett, amit kérdez, illetve a szabályozás olyan rettenetesen bonyolult, hogy sajnos erre lehetetlen egy ilyen e-mail keretében válaszolni.
A feladatmutatót úgy számoljuk ki, hogy az ellátási napokat elosztjuk 251-el.
A saját gyermekre csak akkor nem jár normatíva, ha Ön egyéni vállalkozó (hiszen egy cégnek, egy alapítványnak nincsen saját gyermeke)
Év közben naptári negyedévente 1x lehet normatívát módosítani.
Mindenképp azt javaslom, hogy végezzen el egy államkincstáros továbbképzést, ez egy nap, de gyakorlatban elmagyarázzák Önnek, hogy milyen papírpkat kell vezeni, hogyan kell ezeket helyesen kitölteni, hogyan kell a normatívát igényelni, és hogyan kell elszámolni vele.
Itt tud jelentkezni: www.csaladinapkozitanfolyam.hu
üdvözlettel Dr. Nagy Ágnes 2010. 11. 09. 23:00
A kérdésem az lenne,hogy az adminisztrációs munkákat a csanával kapcsolatban hol tudnám elsajátítani,miután elvégeztem egy már egy tanfolyamot,(egy Gyermekvédelmi központ indította), de adminisztrációt nem mutattak, hová fordulhatok,ha odáig jutok,hogy\\\"csanát\\\" nyissak?
Köszönettel Róza!
Az alábbi helyen talál csana adminisztrációs továbbképzést: www.csaladinapkozitanfolyam.hu/
Itt a családi napközis tanfolyam 3. napja az adminisztráció megtanítása, erre a napra külön is el lehet jönni, mint egy továbbképzésként.
üdvözlettel Dr. Nagy Ágnes 2010. 09. 16. 13:47
Egy éve sima Kft-ként üzemeltetem családi napközimet. A múlt héttől non-profitok lettünk, így szeretnék normatívát igényelni, de egyáltalán nem vagyok tisztában, hogyan kell: határidők, nyomtatványok, stb.. Tudna nekem ebben segíteni?
Köszönettel,
tim
Nagyon fontos kérdés, amit felvetett: komoly szabályok vonatkoznak a normatíva igénylésre és elszámolsára a családi napköziben. Nagyon sok fajta nyomtatványt kell vezetni, méghozzá meghatározott szabályok alapján ahhoz, hogy meg tudjon felelni az ellenőrzésen.
A csana normatívájára vonatkozó jogszabályokat itt találja: www.csodacsalad.hu/index2.html?oldal=5
Ez az, ami kifejezetten a normatívával foglalkozik (de ahhoz, hogy pl. a papírjai rendben legyenek, a többi jogszály beható ismerete is szükséges):
133/1997 (VII.29) Kormányrendelet a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti alapellátások és gyermekvédelmi szakellátások térítési díjáról és az igénylésükhöz felhasználható bizonyítékokról
Pont a bonyolultsága és összetettsége miatt dolgozott ki a Csodacsalád Egyesület egy egy napos normatívás képzést (MÁK tanfolyam), mely része a Csodacsaládos komplex családi napközis tanfolyamoknak. Azonban külön is lehet jelentkezni rá, minden tanfolyam 3. napja. 1 napos képzés, ahol gyakorlatban tanítják meg a családi napközis oktatók, hogy hogyan kell vezetni a papírokat, hogyan kell igényelni, elszámolni, stb.
Helyszínek és jelentkezés: www.csaladinapkozitanfolyam.hu/
üdvözlettel
Dr. Nagy Ágnes 2010. 08. 30. 07:20
Kedves Ágnes!
Érdeklődni szeretnék,hogy milyen formában kössünk a szülőkkel megállapodást, abban az esetben ha rendszeresen járnak a gyerekek, illetve ha csak alkalmanként? A normatíva elszámolásánál átlagolással vegyük-e tekintetbe a gyerekeket? Kaphatunk-e normatívát olyan gyermekre, ahol a szülő GYED-et, vagy GYES-t kap? Amennyiben ilyen esetben nem jár, megnyilatkoztassuk-e a szülőt erről? Az Államkincstár az éves ellenőrzésnél milyen dokumentumokra kíváncsi?
Köszönettel:
Nagy Martina
Kedves Martina!
A családi napközi mint napközbeni ellátás eleve feltételezi a rendszerességet, de nem zárja ki az ellátásból az azt alkalmanként igénybe vevőket. Magát a tényt (azaz a konkrét napokat) kell jelölni a szülőkkel kötött megállapodásokon.
A normatíva azokra a napokra vehető igénybe, amikor a gyermek ténylegesen ott tartózkodott, azaz nem átlagolni kell, hanme napra pontosan kiszámolni.
A GYES-es szülő gyermekére egyértelmű igen a válaszom, a GYED egy érdekes kérdés, a gyermek igénybe veheti a napközit, az nem egyértelmű, hogy
1. jár-e ekkor a szülőnek GYED
2. jár-e a gyermek után normatíva?
Államkincstára válogatja (nagyon sokféle megoldást látunk, az ország minden részáén máshogy zajlanak az ellenőrzések). Azt javaslom, kérdezze meg az Ön területileg illetékes államkincstárában. Tapasztalatunk szerint mindenhol nagyon kedves, türelmes és segítőkész kollegák dolgoznak (bár a Kincstár számít "mumusnak" - mégis a legjobb tapasztalataink a Kincstári dolgozókkal vannak: korrektek, segítőkészek szinte mindenhol).
Hát, az ellenrzésről csak annyit tudok mondani, hogy az alábbi jogszabály vonatkozik ránk: net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=A0900213.KOR
Itt találja az Államkincstár ránk vonatkozó nyomtatványait: www.allamkincstar.gov.hu/rovat/639
Mivel ez egy igen összetett dolog, ezért külön napot szentelünk a tanfolyamunkon rá, sajnos egy e-mail nem elegendő arra, hogy az egy napi anyagot (ahol a konkrét nyomtatványokat kitöltjük, elmagyarázzuk) elmondjam. Minden tanfolyami helyszínünkön a harmadik nap az államkincstáros nap, erre külön is el lehet jönni, szeretettel várjuk:
www.csaladinapkozitanfolyam.hu/
A tankönyvünkben is külön fejezetet szenteltünk erre: www.csaladinapkozitanfolyam.hu/index.html?oldal=2
Remélem, tudtam Önnek segíteni, sok sikert kívánok, üdvözlettel



















