Kérjük látogass meg holnap újra!
Témakörök
Kérdezz-felelek
Az előző levelemben elfelejtettem megkérdezni: A 2007-ben felvett hitelem,végrehajtás alatt van.Én vagyok az adós a volt párom az adóstárs,a nagymamám az egyik kezes a volt párom édesanyja a másik kezes.A nagymamám is kapott értesítést a tartozásról illetve hogy vonják a nyugdíjából.A kérdésem az lenne hogy mivel a nagymamám már elég idős(70 fölött),és sajnos beteg nem lehet valahol kérvényezni hogy tőle ne fogjanak semmit?Jelenleg én vállalni szeretném hogy fizetem a tartozásom,valamennyi összegben mivel gyedet kapok,van egy hét hónapos kisfiam akit el kell tartanom.Illetve azt én megtudhatom e valahonnan hogy a másik adóstárstól és a kezestől vonnak e valamit?
Válaszát előre is köszönöm!!
A kezesség azt jelenti, hogy amennyiben az adósok nem fizetnek, akkor vállalja helyettük a fizetést.
Biztos lehet abban, hogy mindkét kezestől vonnak, illetve az adósoktól is, legalábbis attól, akitől tudnak. Dr. Knáb Gabriella tegnap, 16:29
A segítségét szeretném kérni,egy 2007-ben felvett hitelem felmondták,végrehajtás alatt van.Tavaly decemberben a jelenlegi párom bankszámláját ráirattuk az én nevemre is,így ketten vagyunk számlatulajdonosok.Erre a számlára most inkaszó került.Jelenleg én a munkáltatómtól gyedet kapok a 7 hónapos kisfiam után.Első kérdésem az lenne hogy jogos e hogy a párom nem tudja levenni a fizetését az inkaszó miatt,mivel neki semmi kötelezettsége,semmi köze nincs ehhez a felmondott hitelhez,még együtt sem voltunk,amikor felvettem a volt élettársammal.A második kérdésem az lenne hogy gyedből vonhatnak e?Lehet-e ilyen esetben az inkaszó törlését kérni,amennyiben vállalok fizetést?És még egy kérdésem lenne,hogy a volt párom az adóstárs,ketten vettük fel, ketten költöttük el,jelenleg nem fizet semmit ebbe a hitelbe,én meg ott tartok hogy nem tudom a gyerekemet ellátni,valamilyen formában nem lehet rajta is behajtani? Előre is köszönöm türelmét és válaszát.
Ha közös a száma akkor sajnos jogszerű. Igaz, hogy csak az Ön bevételét akarták inkasszózni, azonban miután más pénz is volt rajta, ezért nem mérlegelt a végrehajtó. Ha a számlán rajta hagyta a 28.500,-Ft-ot, akkor nem volt törvénytelen az eljárás.
GYED-ből minden további nélkül lehet végrehajtani 33%-ot (több letiltás esetén akár 50%-ot is), csak 28.500,-Ft-nak maradnia kell.
Az inkasszó és a fizetésből való letiltás áltzalában párhuzamosan szokott megvalósulni. Ez a gyakorlat, nem törvénytelen.
Nem lehet kérni, hogy csak az egyik menjen, ezt legfeljebb a jogosulttal lehet egyeztetni, és az ő kérésére módosíthat a végrehajtó.
A bankkal szemben a volt párjával egyetemlegesen tartoznak. Ezt azt jelenti, hogy a bank attól szedi vissza a pénzét, akitől tudja. A már megfizetett pénz fele részének megtérítéséért pedig pert indíthat a volt párja ellen. Az persze más kérdés, hogy Ön miből fogja tőle visszakapni, ha a bank sem volt rá képes. Dr. Knáb Gabriella tegnap, 16:28
Sajnos már az állam általi előlegezésről is lecsúszott.
Sajna további ötleteim nekem sincsenek. Büntető feljelentés tartás elmulasztása miatt, végrehajtó nyaggatása .... nekem is csak ezek jutnak az eszembe. Dr. Knáb Gabriella tegnap, 16:23
2006 óta tartozik nekem egy úr nagyobb összeggel. ennek egy részét 2007ben végrehajtás során megkaptam, azonban nem az egész összeget. a fennmaradó pénzösszeg végrehajtása 2010ben újraindult és a végrehajtó megegyezet az adóssal 12havi részletben történő fizetésben, amiből 3 részletet kaptam meg.
a végrehajtó úr az ügyvédem és én megkeresésémre sem hajlandó elővenni az ügyet és behajtani a maradék részletet.
Az lenne a kérdésem, hogy tudna esetleg abban segíeni nekem, hogy létezik-e olyan szerv, ami a végrehajtók tevékenységét ellenőrzi, akinél be tudnám ezt az urat panaszolni és "kikényszeríeni" az ügy lezárását ennyi év után?
köszönöm
Beatrix
Erre szolgál a végrehajtói kamara. Elérhetőségét megtalálja az interneten, ez a szerv a végrehajtók "munkáltatója". Dr. Knáb Gabriella tegnap, 16:22
Kővágóné vagyok ismét. Még azt szeretném kérdezni, hogy ha édesapám testvére vagy az Önkormányzat megkeres azzal, hogy nekünk kell eltemettetni akkor válaszolhatom nekik azt, hogy visszautasítom az örökséget ezért ne számítsanak rá!Illetve még azt is megkérdezném, hogy a hét hónapos kislányom nevében is vissza kell utasítani az örökséget?
Válaszával Megtisztel!
Köszönöm:Kővágó Norbertné
Igen, a leszármazója nevében is (ha kiskorú) vissza kell utasítani az örökséget.
A temetés költségei az örököst terhelik. Ezt mondja annak, aki a temetés költségeit kéri számon Önktől. Dr. Knáb Gabriella tegnap, 16:14
Köszönöm eddigi válaszait,de kérdésem lenne még.hogy akkor sem köteles a munkáltató a jutalmat oda adni,ha arról irásos megállapodás van.hogy a forgalomtól függöen és annak %-ban kapom meg. Tehát ,ezt minden évben kapjuk csak attól függ milyen teljesitménnyel zártuk az azévet,erről mindig alá is irunk egy megállapodást.
Megtiszttelő válaszát továbbra is köszönöm.
Ez akkor nem jutalom, hanem a forgalom után járó munkabér. Az más. A jutalom az egy adható juttatás, azonban ha a munkaszerződésében/vagy más okiratban megállapodás van arról, hogy mennyi jár Önnek, akkor az kötelezi a munkáltatóját.
De akkor ez nem jutalom. Dr. Knáb Gabriella tegnap, 14:28
Az alábbiakban kérném a szakértelmét. Egy nagy múltú, máig is működő nagy cégtől mentem el szülni. A GYED ideje alatt a cég helyi irodája megszűnt, a több mint 100 dolgozót elküldték, az épület kiürült. Maga a cég nem szűnt meg, de legközelebbi iroda és hasonló munkakör, mint amit én a szülés előtt elláttam több, mint 200 km-re működik. 2010. évben korábbi munkatársam a GYED visszatérte után, a szabadság leteltével a gyermek 3 éves koráig állásidőben részesült, majd 2011-ben, a gyermek 3 év kor betöltése után normális körülmények között elszámoltak vele és felmondtak neki.
- Az idei törvényi változások ellenére nálam is járható lenne ez az út?
- A kislányom nyár végén tölti be a 2. életévét. Mivel olvastam, hogy idén július 1-vel Gyedről visszatérőket is érintő változások lépnek életbe, elbizonytalanodtam, hogy nem lenne-e érdemes már júniusban írásban értesíteni a munkáltatómat, hogy vissza szeretnék térni dolgozni pl június 15-től... vagy ezek a változások nem érintenének engem? Elég megvárnom a nyár végét ahhoz, hogy jelezzek a visszatérési szándékomról?
- A volt kolleganőmet talán azért tartották állásidőn, mert hasonló munkakört 50 km-es körzetben nem tudtak felajánlani, amit egy Gyedről visszatérő kisgyerekes édesanyának kellene, de erre vonatkozó törvényi előírást nem találtam meg. Lehet, hogy nincs is ilyen, csak vele rendesek voltak? Köteles lennék 200 km-rel arrébb elfogadni ugyanolyan munkakört, mint amilyet szülés előtt betöltöttem?
- Illetve még egy kérdés. Amennyiben úgy alakul és állásidőn tartanak engem is a gyermek 3 éves koráig, akkor a fizetett állásidő mellett megbízási jogviszony keretében dolgozhatok egy más profilú cégnél?
Azért fontosak számomra ezek a kérdések, mert nem tudom eldönteni, hogy mikor térjek vissza dolgozni, illetve keressek-e bölcsődét. A gyerek és lakás szempontjából nyilván nekem az lenne a legjobb, ha itthon maradhatnék vele 3 éves koráig és mindezt nem huszonezer forintos gyesből tenném, hanem ha már így alakult akkor az állásidő alatt fizetett bérért... de esetleg mellette vállalhatnék itthonra egy kis munkát heti pár órában megbízással....
Segítését, válaszát előre is köszönöm.
Florottya
Munka törvénykönyve (Mt.) változás 2011 augusztus 1-től a GYES, GYED-ről visszatérő munkavállalókat érintően:
„(6) Ha a munkavállaló az (5) bekezdés szerinti fizetés nélküli szabadságát meg kívánja szakítani, a megszakítási szándékát előzetesen közölnie kell a munkáltatóval.
A munkáltató, ha a munkavállaló a fizetés nélkül szabadság kezdetétől számított
a) hat hónap letelte előtt kíván munkába állni, a bejelentést követő legfeljebb harminc nap,
b) hat hónap elteltével vagy azt követően kíván munkába állni, a bejelentést követő legfeljebb hatvan nap elteltével köteles foglalkoztatási kötelezettségének eleget tenni.”
Nem volt szabályozva eddig, de a munkavállalónak egy hónappal előzetesen kellett volna bejelentenie szándékát, hogy újra munkába szeretne állni a GYES vagy GYED lejárata után.
Ez a gyakorlatban úgy történt , hogy a munkavállaló megjelölt egy időpontot, amit a munkáltatónak el kellett fogadni, ha akarta, ha nem.
Ez 2011 augusztus 1-től szabályozásra került, hogy a GYES vagy GYED-ről újra munkába álló munkavállaló, ha a fizetés nélküli szabadság kezdetétől számított hat hónap elteltével kíván munkába állni, a szándékát legalább 60 nappal előtte közölnie kell.
Ha a munkavállaló a fizetés nélküli szabadság kezdetétől számított hat hónap letelte előtt kíván munkába állni, a szándékát legalább 30 nappal előtte közölnie kell.
Tehát ha munkára jelentkezik, akkor a munkáltatója kiadja a felgyűlt szabadságát, aztán dolgoznia kell.Állásidőt csak akkor kell fizetnie, ha nem tud munkát adni Önnek.
Természetesen 50 km-en túl nem köteles elfogadni (különösen kisgyermek mellett) munkavégzést.
GYES mellett amúgy is végezhet 6 órás munkát. Dr. Knáb Gabriella 2012. 02. 06. 14:39
Azzal a kérdéssel fordulok Önhöz, hogy édesanyám egyedül nevelt engem és a bátyámat miután apámtól törvényesen elvált.Gyermektartásdíjat nem fizetett.Azóta felnőttekké váltunk, de most kiderült(nagy néni felkereste bátyámat) hogy apánk halálos beteg.Őszinte leszek...nem szeretnénk a temetési költségeket állni,sőt semmit sem akarunk vele kapcsolatban.Se örökség se adósság.Úgy olvastam, hogy az örökséget visszautasíthatjuk a hagyatéki tárgyaláson, de azt a temetés rendszerint megelőzi.Ha még életében írunk vele szerződést, hogy lemondunk az örökségről akkor nem kell állni a ktg.eket.És ennek a szerződésnek mit kell tartalmazni? Ügyvéd előtt kell kötni, vagy csak két tanu is elég?
A válaszát őszintén köszönöm!
Tisztelettel:
Kővágó Norbertné
A temetési költségek az örököst terhelik. Ha nem akarnak örökölni, akkor Önöket a temetési költség semmiféleképpen nem terheli.
Ha még életében akarnak rendelkezni, akkor szerződést kell kötni ügyvéd ellenjegyzésével, melyben lemondanak az örökségről.
Ha az édesapjuk már meghalt, akkor csak a közjegyző előtt lehet visszautasítani a hagyatékot. Mindkét megoldás szóba kerülhet.
A temetés költségeit pedig azok állják, akik az Önök kiesésével örököl. (Mostani felesége, másik gyermeke , esetleg testvére stb.) Dr. Knáb Gabriella 2012. 02. 06. 14:32
Egy erősen viselkedés zavaros gyermekkel kapcsolatosan szeretnék felvilágosítást kérni. A szomszéd kisfiú, kb. 10-12 éves meglehetősen agresszív viselkedést mutat. Eleinte csak barackkal dobált meg minket, később már kerítés deszka, tégla, palatörmelék következett. Lakatot kellett szerelni a villanyóránkra, mert kapcsolgatta a biztosítékokat, majd egy konyhakéssel megpróbálta a lakatot lecsavarozni, a kerítésre felállva (ikerházban lakunk, az elválasztó kerítés mellett van a villanyóra). Obszcén szavakkal illet minket, illetve mindenkit aki nem azt csinálja amit ő elgondol. Egy éve lakunk itt, de pokollá tette az életünket. Sajnos a szülőkkel nem lehet szót érteni (halmozottan hátrányos helyzetűek...), mert a végén mindig odalyukadunk ki, hogy a gyerek nem hibás, és természetesen a szülő is trágár szavakkal illett. Szándékosan kártékonykodik, sajnos kamerát kellett felszerelni a biztonságunk érdekében. Pár napja történt egy új eset, a gyerek a két telek közötti palakerítést szándékosan gereblyével szétverte, akkora lyuk keletkezett, hogy egy ember is átférne rajta. Voltunk a rendőrségen, de mivel a kerítés közös így nem rájuk tartozik, a gyerek meg nem vonható felelősségre, mert nincs 14 éves. Azt mondták a rendőrségen, míg vér nem folyik a gyerek bármit büntetlenül megtehet. Szerintem erősen pszichológusra lenne szüksége a gyereknek, kérdésem az lenne, hogy hova fordulhatnék ez ügyben, hol tudnék segítséget kérni? Egyébként az anya a gyerekekkel trágár módon beszél, nagyon ritkán főz rájuk, nem egyszer hallottam, hogy ma nem esztek, mert nincs mit, közben anyuka szájából ki nem esne a cigaretta, a férjet meg egy hónapban egyszer lehet látni, elvileg elváltak. És 6 gyerek van.....
Segítségét köszönöm: Szilvia
Nagyon nehéz a kérdése.
próbálja meg a helyi jegyzőt felkeresni birtokháborítás miatt, hiszen a Ptk. egyértelműen kimondja, hogy a szomszéd tartózkodni köteles minden olyan magatartástól, amellyel másokat, különösen a szomszédait zavarná. Ez a jegyző hatásköre, azonban ő is csak annyit tud tenni, hogy hoz egy határozatot, amelyben eltiltja a további zavarástól.
És mindez még szítja is a helyzetet Önök között. Dr. Knáb Gabriella 2012. 02. 06. 14:29
Kérdéssel fordulok Önhöz,mivel nem tiszta számomra mit kell tennem ha fiam betöti a18éves kort és sajnos nem tudom milyen iskolába jár semmilyen kapcsolatunk nincs csak küldöm a gyerektartást volt feleségem számlájára.
Nem komunikálunk,csak a biroságon.
Tudni kell hogy a fiam a volt feleséggemel németországba lakik életvitel szerint már 10 éve én pedig Angliába 7éve.
Minketten ujra házasodtunk.
Nekem van egy kiskoru eltartottam a feleségem kislánya.
Kérdésem az lenne,hogy nekem kell-e lépnem,hogy kideritsem jár-e még iskolába és milyen iskolába?
Sajnos németül nem beszélek.
Mi a tendö ilyenkor?
Inditsak pert?Magyarországon ahol legutobb laktunk?
Vagy kérjem meg a gyámügyet?
Félek,hogy feljelent,hogy nem fizetek gyerektartást,de addig nem szeretnék fizeti amig nem bizonyosodok meg arrol,hogy egyáltalán jár-e iskolába.
Hogy lehet kideritenni Ön szerint hogy németországba nappalira jár-e még vagy sem?
kihez forduljak?
Nagyon szépenk köszönöm segitségét!
További jó munkát!
Tisztelettel: Meszes János
Írásbín szólítsa fel arra, hogy küldjön iskolalátogatási igazolást, mert amennyiben 30 napon belül ezt nem teszi meg, akkor pert indít gyermektartásdíj megszűntetése végett. Dr. Knáb Gabriella 2012. 02. 06. 13:01
Indítson pert lakás elhagyására kötelezés végett a lánya ellen. Joga van ehhez a haszonélvezeti joga folytán. Dr. Knáb Gabriella 2012. 02. 06. 12:59
Sulyos fogyatékosságnak minősülő cukorbeteg rokkant nyugdijas kezes hogyan mentesülhet a készfizető kezesség alól, ill. a végrehajtás alól, ha az adós félrevezette, és fizetni sem akar. Hová lehet ilyenkor fordulni? Válaszát előre is köszönömi Péter.
A kezesség alól sehogyan sem lehet szabadulni. Aki egyszer kezességet vállalt, az minden körülmény között az is marad a teljes tartozás rendezéséig.
Tehát ha az adós nem fizet, a kézfizető kezes arra vállalt kötelezettséget, hogy fizet helyette. Dr. Knáb Gabriella 2012. 02. 06. 12:58
Megtudná mondani, hogy a lépcsőház az magántulajdonnak számít? Oda bárki bejöhet, vagy pedig már az is a magántulajdon megsértésének tekinthető, vagy pedig csak abban az esetben az, ha a lakásomba is bejön? Véleményem szerint a lépcsőház azoknak a személyeknek a tulajdona, akik ott laknak. Nem tudom, hogy jól gondolom-e? Köszönöm!
Anikó
A lépcsőház általában a társasház lakóinak osztatlan közös tulajdona. Tehát ha valaki engedély nélkül bemegy, akkor azt úgy kell tekinteni, hogy bekereített részbe engedély nélkül bemegy, tehát akár elkövetheti a magánlaksértést is, feltéve, hogy valakinek a lakásába akar bejutni.
Dr. Knáb Gabriella 2012. 02. 06. 12:55
Édesapámat házastársi eltartásra kötelezte a bíróság,mert anyámmal külön élnek és neki jövedelme nincs.Ezért illetékmentességet kapott a bíróságtól,neki így az ügyvéd és a tárgyalás teljesen ingyen volt.Kérdésem a következő:
Kérhet-e még más ügyben az államtól illetékmentességet még?(havi 35.000 ft-ot ítéltek meg neki)
Mert az ingatlanra még bérleti jogot akar kérni a bíróság által(amelyikben édesapám lakik sokkal nagyobb mint amelyikben anyám és a különbözetet akarja kérni),lehetséges-e még egy teljesen ingyenes ügy az állam által neki?
Válaszát előre is köszönöm!
Ön a személyes költségmentességre gondol.
Igen, mindenki kérhet személyes költségmentességet a pereskedéshez egy formanyomtatvány segítségével, amennyiben az egy főre jutó jövedelme nem éri el a 28.500,-Ft-ot, illetve egyéb más módon veszélyezteti az illeték megfizetése a megélhetését. Dr. Knáb Gabriella 2012. 02. 06. 12:54
Igen, elvileg külöfldi járandóság is tiltható, ha a végrehajtó kideríti, hogy hol dolgozik, és ki a munkáltató.
A pénzkövetelések elévülési ideje 5 év, azonban akár egy ajánlott levél is megszakíthatja az elévülést, és onnan újra indul.
A hitel örökölhető, de csak olyan mértékig, amilyen mértékben örököl az örökös örökséget (vagyis pozitívumot). A tartozás nem lehet több, mint az örökség értéke. Dr. Knáb Gabriella 2012. 02. 06. 12:52
Folyamatban van a válóperünk, ezzel kapcsolatban kérdeznék. Visszakérhetem azt a pénzt a volt férjemtől, amit az esküvőnk előtt ajándékként adtak a rokonaim nekem? Milyen lehetőségeim vannak?
Köszönöm válaszát!
Üdv.
Évi
Ha nászajándékra gondol, akkor nem, hiszen azt a fiatal párnak adták a rokonok.
Ha olyan ajándékról van szó, amelyet pl. a szülei ajándékoztak Önnek a házasságkötése alkalmával, d ekizárólag Önnek, azt különvagyonának tekintheti, és mint olyan érvényesítheti.
Dr. Knáb Gabriella 2012. 02. 06. 12:50
Szeretném megkérdezni Öntől, hogy valójában mit jelent a fizetési papíromon, hogy elmaradt családi adókedvezmény? Ez még csak most jelent meg először! Ugyanis tavaly volt valami adó változás és a munkatársaim több fizetést is kaptak, bár volt aki visszamenőleg. Én szóltam és azt a választ kaptam, hogy azt az összeget, majd most igényelhetem vissza! Sajnos nem vagyok tisztában a dolgokkal ezért kérném az Ön segítségét!! Előre is köszönöm!
Sajnos én nem vagyok adótanácsadó, de mindenképpen forduljon a munkáltatójához, mert neki tájékoztatási kötelezettsége van Ön felé.
Tavaly év eleje óta életbe lépett az úgynevezett családi adózás. Már egy gyermek után is jogosultak a szülők az adókedvezményre, függetlenül a jövedelemtől, az egykulcsos adórendszer bevezetésének köszönhetően.
Több, mint félmillió szülő érdekelt a családi adókedvezmény igénylésében, ami azonban nem jár automatikusan, mindenkinek külön kell kérelmeznie azt
Az új adótörvény értelmében az egy, illetve két gyermeket nevelő szülők havonta 62.500 forintot, míg a nagycsaládosok, azaz a három gyermeket nevelők havonta 206.250 forintnyi kedvezményt számolhatnak el szemben a jövedelmükkel. Ez a kedvezmény azonban csökkenti az adóalapot. Az átlagbérrel rendelkező egy gyerekesek akár 20 százalékkal is többet kaphatnak fizetéskor, míg a három gyerekesek akár teljesen mentesülhetnek az adó fizetése alól. Így kívánja a kormány támogatni, hogy minél több gyerek szülessen hazánkban. A legfontosabb szempont a megfelelő bruttó bér a családi adókedvezmény igényléséhez- számos alacsony jövedelemmel rendelkező család esetében az adójóváírás csökkentése többet visz, mint amennyit a kedvezmény hoz!
Dr. Knáb Gabriella 2012. 02. 06. 12:47
Perújra felvétel esetén akkor érdemes lépnie, ha olyan új körülmény jut a tudomására, amely a korábbi per során még nem volt ismerhető. Tehát csak azért , mert Önre nézve hátrányos a döntés, és csak azért, mert később szívesen "fellebbezne" nincs mód a perújításra.
Ehhez határozottan meg kell jelölni, hogy mikor és mi jutott a tudomására, amelynek ismeretében más döntés születhetne. Dr. Knáb Gabriella 2012. 02. 06. 12:44
Minden jótett elnyeri méltó büntetését!
Talán mindenkinek magának kellene párt keresnie, szerintem ez jó tanulópénz volt Önnek.
Természetesen ha komolyabbra fordul a történet mindenképpen feljelentheti a hölgyet akár zaklatásért is, hiszen amit leírt, az már éppen határos ezzel. Dr. Knáb Gabriella 2012. 02. 06. 12:42
Való igaz, hogy a társasház renelkezik a meleg vízról is, hiszen a társasház közös tulajdonában van. Azonban a lakásba bemenni nincsen joga senkinek sem. Ha pedig ott kell kikapcsolni akkor az igen komoly nehézségekbe ütközik.
Való igaz, hogy csak polgári perben lehet érvényesíteni ezeket a dolgokat.
Az alapító okiratban van lefektetve, hogy mi képezi a társasház közös tulajdonát. A helyiségek rendeltetése is az alapító okiratban (újabban már az SZMSZ-ben) kerül lefektetésre. Itt nézze meg a helyiség rendeltetését. Dr. Knáb Gabriella 2012. 02. 06. 12:41











