Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskolát végeztem az érettségi után, de éreztem, hogy nem a gazdasági élet az én utam. Már a középiskolában nagyon érdekelt a pszichológia, mert az osztályfőnököm, Mohás Lívia, éppen akkor járt erre a szakra és sokat mesélt tanulmányairól az osztályfőnöki órákon, magatartásával jó példát mutatott a kiegyensúlyozott, harmonikus személyiség példáját. A Főiskolán nagyszerű pszichológia tanárom volt Király József személyében, aki lelkesedett az emberért és annak minden tulajdonságát szerette volna megismertetni velünk. Minden órája élmény volt! Kísérleteztünk, teszteket töltöttünk ki. Sikerült bekerülni diákmunkára az ő laboratóriumába, ahol végleg "eljegyeztem magam" a pszichológiával. Harmadik próbálkozásra vettek fel az ELTE Pszichológia szakára! Én tényleg megbecsültem, hogy egyetemre járhatok. Közben megszületett a fiam, úgyhogy a nevelés-lélektani gyakorlatokhoz otthon volt egy megfigyelhető "kísérleti alany". Nem is tudta, mennyit segít! Hát még azzal, hogy egy nagyon békés kisbaba volt, aki hagyta a mamáját tanulni. (Azért vele is foglalkoztam!) Az egyetemen Dr. Lux Elvira szexuál-pszichológiai speciális kollégiuma keltette fel az érdeklődésemet. Hát még, amikor egy-egy dolgozatom után azt a véleményt kaptam tőle, hogy tehetséget lát bennem a szakma iránt! Megengedte, hogy az egyetem elvégzése után bejárjak hozzá gyakorlatra a Klinikára. Ez volt az igazi tanulás! Minden esetet megbeszéltünk, kiértékeltünk, elmagyarázta, miért hallgatott, vagy miért kérdezte, amit kérdezett. 1986 óta fogadok pácienseket, és most már a saját tapasztalatomra is tudok támaszkodni. Ezen kívül elsajátítottam a hipnózist, az agykontrollt, az NLP-t, a tranzakcióanalízist és a tréningmódszert. Érdekel a Reiki és bármi, ami "segíteni tud nekem abban, hogy segíteni tudjak az embereknek abban hogy segítsenek saját magukon." Ahogy Jung mondta. Több mint 15 éves szexuálpszichológusi munkám során híven követtem azt, amit dr Lux Elvira olyan szépen megfogalmazott "Férfisorsok" című könyvében: "A patiens és a terapeuta kapcsolatának lényege, hogy a kezelő elfogadja patiensét, ha nem is egészen olyannak, amilyen kezdetben, hanem olyannak, amilyenné válhat közös munkájuk alatt. A patiensnek azt kell éreznie, hogy őszinte érdeklődéssel, sőt lelkesedéssel foglalkoznak vele." A terapeutából sugározni kell a pozitív életérzésnek, annak biztos tudatában kell lennie, hogy a kezelés sikerül. Nem bizonytalankodhat, yatrogén ártalomnak tartom, ha szörnyülködik, hogy ez milyen nehéz eset, nem sok a remény stb. Azt viszont elmondhatja, hogy a patiens nincs egyedül problémájával, ez másokkal is előfordult már. Meg lehet említeni megjavult eseteket, ez mind növeli a patiens reményét és bizalmát. A patiensnek éreznie kell, hogy olyan légkör uralkodik közte és a terapeuta között, ahol szabadon, gátlás nélkül kimondhatja rejtett, titkos gondolatait, vágyait. Ahol megengedheti magának, hogy olyan legyen, amilyen. Több kutató vallja, hogy a kezelés sikere sokkal inkább függ a pszichológus személyiségétől, mint az alkalmazott terápiás technikától.
Bemutatkozás
Dr. Pándy Mária (szabadságon) legfrissebb cikkei
A szüzesség elvesztése
2011-09-29 12:00 - 1 komment
A szüzesség elvesztése mérföldkő mindenki életében, méghozzá a közhiedelemmel ...
A szex misztériuma
2011-07-20 12:00 - 1 komment
Giuliano Kremmerz Introduzione alla Magia című művében különféle leírásokat ...
Nincs szex
2009-09-14 08:23 - 4 komment
Ma már a párok úgy tartják, hogy a mobiltelefont nem, a szexet viszont ...
Nekem ebből elegem van!
2008-11-14 10:51 - 0 komment
Az utóbbi időben egyre többen keresnek fel házassági válság problémával. ...
Hogyan renováljuk házasságunkat?
2008-01-29 22:45 - 0 komment
Már több éve együtt élő párok gondja, hogy a lángoló szerelem elmúlt, helyette ...
Állapotosan az ágyban
2005-06-22 21:58 - 0 komment
A legtöbb kismamában és kispapában tévhitek élnek a terhesség alatti szexről. ...











