Témakörök
Kérdezz-felelek
Állandó partnerem van, a probláma megjelenése elött kb. 5 nappal voltunk együtt. De közvetlenül a probléma megjelenése elött
történt olyan , hogy alsónadrág nélkül voltam egész nap ( le kellett vennem, mert a munkában rámömlött a szóda, és csere nadrag volt,
de csere alsó nem ). A csere nadrág pedig érezhetöen dörzsölte mint a makkom , mint a péniszem. Estére pedig ezután egyböl száraznak érzékeltem
a ,,dolgokat,, . Canesten krémmel egyszer bekentem, amitöl mintha puhább lett volna egy kis idöre. Alkalmazhatom tovább a Canestent? Ha igen mennyi ideig?
Illetve mit gondol mi okozhatja ezt a száraz , hámlö bört? Válaszát elöre is köszönöm!
3 hete volt egy Varicocele műtétem a bal herémnél és utánna műtét után pár nappal, elkezdett fájni a műtött részen a herém. Megállapították, hogy mellékhere gyulladásom van, kaptam rá 10 napos antibiotikumot és fájdalomcsillapítót. Már 4 napja beszedtem az utolsó gyógyszeremet is és még mindig valamennyire érzékeny a herém de a duzzanat csökkent valamennyivel (nem sokára megyek vissza kontrollra). Doktor úr azt szeretném kérdezni, hogy most árthatok e magamnak az önkielégítéssel? Lehet e valami komoly következménye?
Válaszát előre is köszönöm, üdvözlettel: Gábor
Lehet, hogy prosztata problémám van? 53 éves vagyok, és időnként úgy tapasztalom, hogy reggel a felkelés után wc-re menve, a vizelés nem olyan, mint napközben. Vékonyabb sugárban történik a vizeletürítés, vagy gyengébben folyik ki, mint más napszakban. Olykor utána is nemsokára újra menni kell pisilni. Menjek szakrendelésre, vagy első lépésben háziorvoshoz menjek, vagy valamelyik gyógyhatású termék a patikában recept nélkül is kapható erre a problémára? A tv-ben is vannak a reklámokban ilyen jellegű problémára valamik, de eddig nem nagyon figyeltem rájuk, csak érintőlegesen emlékszem, hogy voltak már benne, de a nevükre nem emlékszem. Várom kedves válaszát!
A legelején kezdem:
Tavaly októberben a prosztatám környékén nyomó érzésem támad ,ehhez gyakori vizelési inger is párosult.
Még azon a héten elmentem urológus szakorvoshoz aki. \" Enyhe prosztata gyulladásnak\" titulálta problémámat bár én a hirtelen fellépő fájdalomtól az ájulás határán voltam a prosztata vizsgálatkor..Cifran 2x 500 mg szedését javasolta 10 napig aztán kontroll.
Visszamentem ekkor ultrahangozott és megállapította hogy \"minden ép\" de a prosztata vizsgálat ismét szörnyen fájt ,a gyulladás nem múlt el. Felírt valami antibiotikumot aminek nem tudom a kezelőlapon elolvasni a nevét( kézzel írta).Szedjem be majd kontroll..Visszamentem a tünetek nem igazán enyhültek. A \" sok\" antibiotikumra hivatkozva Peposec 3x1 szedését és meleg ülő fürdőt javasolt.Nem segített.
Vissza kontroll antibiotikumot írt fel megint. Nem használt .1 hét múlva kontrollon Kontrollon suprax 2x1 írt fel beszedtem kb. december 20 lehetett amikor visszamentem azt mondta rendbe jöttem.Bár megjegyzem a tünetek azért még meg voltak de nem zavartak annyira.
Január végén mindent elsöpörve jelentkeztek a tünetek....
Visszamentem .Megállapította hogy \"újra\" prosztatagyulladásom van...Mire én az eddig is meg volt...
Ondó tenyészetére küldött.
Melynek eredménye: Escherichia coli,Enterococcus sp.
Unasin 2x1 írt fel 2 dobozzal aztán kontroll ondó tenyésztéssel .
Tünetek természetesen meg maradtak .
A második tenyésztés Enterococcus sp kimutatta erre Augmentin duo 2x1 1hétig utána 10 napig Sumetrolim 2x2 .
Sumertrolim hatására tüneteim enyhültek ..de a szedést abbahagyását követően 3 nap múlva megjelentek...Sajnos csak telefonon tudtam elérni.Közöltem vele a tünetek meg vannak mi legyen ? vigyem a mintát vagy ne ( jeleztem neki hogy a Sumertrolim valamennyire segített) Azt mondta hogy a háziorvosommal írassak fel 1 dobozzal...Ő 2-írt Beszedtem a tünetek meg vannak bár nem annyira \"erősek\"
Háziorvos közölte hogy mivel a 3 hatóanyagot már felírták :Ampicillin,Amoxicillin ill. Sulfamethoxasole a többi hatóanyag csak injekció formájába adható be...
Elfogyott a gyógyszer 1 hét múlva vittem a mintát.
Ma voltam kontrollon melynek eredménye: esherichia coli visszatért! de most már mindenre ellenálló, az enterococcus sp. még mindig meg van.
Az orvos szakmai kudarcaként említette az esetemet stb. Nem igazán lehetett tőle kérdezni....( azt mondta 9 óra van a váró teli beteggel én meg itt ilyenekről beszélek magával).
Javaslata:Unasyn 2x1 ( azt említette hogy azt már írt fel) ill.Gynevac injekciót 5 héten keresztül heti 1x
Ennyi gyógyszer után már nem akartam még ezeket is...ill. az inj. beadását nem tudom kivel megoldani ,ő nem vállalta..
Elküldött góc kutatásra ( Fülészet, fogászat)
Van rossz fogam.... Góc kutatás után menjek vissza. De ahogy elnéztem nem igazán szeretné...
A neten olvastam a szövődményekről Pl. prosztatatályog, prosztatakő...nekem lehet e ilyen?
A két baci okozhat e merevedési problémákat a későbbiekben..? Jelenleg nincs.
Szeretnénk babát a feleségemmel ,de az orvos korábban óvszer használatát javasolta ,így meg nehéz ill.az mondta ma egyenlőre nem is gondoljak erre a jelen körülmények között.Ön mit mond továbbiakban is védekezzünk, lehet e valami probléma ha próbálkozzunk a babával?
Feleségem ősszel és idén is volt már nőgyógyásznál , melynek eredménye negatív lett.
Mit javasol ,hogyan tovább?
Van esélyem a gyógyulásra valaha?
Tanácstalan vagyok....
Válaszait előre is köszönöm!
A prosztatagyulladás kezelése türelmet, időt igényel, sokszor évekig kiújulhat.Ahol ismerik a korábbi leleteit,eredményeit ott kell folytatni a kezelést Dr. Fekete Ferenc
Köszönöm az eddigi tájékoztatást.
A kérdésekre is kapatok választ?

A prosztatagyulladás kezelése türelmet, időt igényel, sokszor évekig kiújulhat.Ahol ismerik a korábbi leleteit,eredményeit ott kell folytatni a kezelést Dr. Fekete Ferenc 2012. 05. 15. 17:07
A tegnapi nap folyamán vettem észre, hogy a makkom elkezdett hámlani és fehéren váladékozni. Vizelésnél csípős érzést tapasztalok. A makk ahol lehámlott érzékeny és vörös. Esetleg gomba lehet?
Válaszát előre is köszönöm.
forduljon urológushoz, vagy bőrgyógyászhoz.Ha eljön mi is megnézzük hétfőn vagy szerdán este , bejelentkezés 30 3113045 Dr. Fekete Ferenc 2012. 05. 13. 20:24
Voltam urológusnál a környékemen és azt mondta (amit már természetesen tudtam) hogy mivel merev állapotban megakad a makk alatt a fityma, így fitymaszűkületem van. Elkell távolítani az egész előbőrt, amibe én nem egyeztem bele, kértem hogy legyen csak egy bemetszés vagy egy részleges körülmetélés. Kivettem a szavaiból hogy ez is jó megoldás, de valamiért csak a teljes körülmetélést akarja, aztán végül csak meggyőzött. Aztmondtam neki hogy majd keresem a műtét időpontjával kapcsolatban, de azóta átgondoltam a dolgot. Az lenne a kérdésem hogy ha esetleg felutaznék Budapestre Ön megoldaná-e nekem a bemetszést? S ez mennyibe kerülne?
Én is végzek műtétet,ha kéri a segitségemet irjon a feketedoktor@gmail.com cimemre Dr. Fekete Ferenc 2012. 05. 13. 20:23
www.potenciaklinika.hu
Dr. Fekete Ferenc 2012. 05. 09. 20:31
Már van egy 3 éves gyermekünk,
még csak 2 hónapja próbálkozunk újra babával, és úgy döntöttünk, hogy kíváncsiságból végeztetünk egy spermavizsgálatot a férjemnél.
Az eredmény sajnos elég rossz lett:
4 napos megtartóztatás után, 3, 4ml-es lett a térfogat.
Mikroszkópos(Makler vizsgálat):
Koncentráció: 69M/ml
Össz spermiumszám: 234.6 M/minta
Mozgó Spermium: 10% !!!
Kerek sejtek száma:0.5M/ml
Kicsapódás: nincs
Normál morfológia:15%
Mikroszkópos (CASA) vizsgálat:
Progresszív gyors: 0%
Progresszív lassú: 10%
Nem progresszív helyben mozgó: 0%
Mozdulatlan spermium: 90%!!!
Férjem már hónapok óta egészségesen él.(mivel készültünk a babaprojectre)
Soha nem dohányzott, alkoholt már hónapok óta nem fogyaszt. Vitaminokat szed.Egészséges ételeket fogyasztunk.
Már bejelentkezett konzultációra, tehát persze tovább fogják vizsgálni, de engem ez nagyon felkavart.
Kérem, addig is amíg biztosat nem tudunk, leírná nekem, hogy
--általában melyek azok az OKOK,amelyek ilyen rossz eredményt adhatnak?
---Illetve, ilyen eredménynél, lehet-e és mivel javítani ezen az eredményen?
--Ill ha lehet mennyi idő múlva várható javulás? (azt hallottam, hogy min. 3 hó. ez igaz lenne?)
Köszönöm szépen, előre is, üdv: Gabi
Mégegyszer megköszönöm gyors válaszát elõzõ levelemre (erõs alhasi fájdalom, véres vizelet, talán hólyaggyulladás - 2012. 04. 30. / 09:25.)
A vizeletvizsgálat eredménye: protein - nyomokban; genny - pozitiv; nitrit - jelen van, pozitiv; fehérvérsejtek jelenléte (a normál értéktõl több); vörösvértestek jelenléte (kevés); mikrobás flóra.
Nem vártam meg a vizelet tenyésztés eredményeit is, és hétfõ estétõl elkezdtem szedni az Augmentint. Keddre a fájdalom elmúlt, jobban lettem. Közben, ma, meglett a tenyésztés eredménye: Pseudomonas fertõzés. Csiraszám: 10\'5 CFU/ml. Érzékenység: 1. amoxicilin+acidum clavulanicum 2.ceftazidim 3.ceftriaxon 4. norfloxacin
Egy kicsit meg vagyok ijedve, mivel úgy tudom, hogy ezek a fertõzések általában súlyosak és egy nagyon rezisztens baktériumról van szó, nehéz kikezelni, másfelõl pedig megkérdõjelezem egy kicsit az eredményt, mivel úgy tudom, hogy ezt a baktériumot az ember felszedi valahonnan. Vagy esetleg tévedek? És a vizeletmintát is helyesen vettem le: tisztálkodás után középsugárból. Mindenesetre folytatom az augmentint (10 napot). Holnap megyek a háziorvoshoz, és ön szerint szükséges elmennem egy urológushoz is?
És szeretném megismételni más laboratoriumnál is a vizelet-tenyésztést. Lehet-e ismételni az antibiotikum kezelés alatt vagy csak kezelés után? És ha csak kezelés után, mennyi idõt kell várni az antibiotikum-kúra után? Hogyan lehet elkapni ezt a fertõzést, lehet hogy butaságot kérdezek, de el lehet kapni nemi úton is? Én úgy tudom, hogy ezt a baktériumot általában kórházakban lehet összeszedni. Én nem voltam sem kórházban, (csak április elején voltam egy magán laboratoriumban hüvelyváladék vizsgálaton, minden steril volt), nem ülök le senkinél a WC-re. És ha tényleg ez a baktérium okozta a fertõzést, elkaphatja tõlem a családom, ha ugyanazt a WC-t használjuk?
Kedves Doktor úr, köszönöm türelmét e hosszú levélhez és válaszát is.
Maradok tisztelettel, Mária
Egy 21 éves srác vagyok , gyakori nemi életet élek és az a problémám, hogy apró piros pöttyök jelentek meg a péniszemen, pontosabban a makkon és a belső bőrfelületen. Korábban bőrgyógyász pimafucort kenőcsöt írt rá.... A kérdésem, hogy a pimafucort kenőcs vagy a canesten jó rá? Ezen kívül van más javaslata?
Válaszát előre is köszönöm !
A betegség nem csak az ami látszik ,hanem olyasmi is lehet amit ön nem észlel ,érez.
Persze tudom a TV-ben azt látja ha van valami panasza arra van valami szer, bekeni és elmúlik. Nos ez a reklámokban van igy, az életben nem. A reklám nem szól arról, hogy mitől van ez a tünet? Csak ez a tünet van ? Mi a betegség ? Szóval az orvosra szükség van és nem csak azért hogy irjon egy receptet.
Nézze meg www.potenciaklinika.hu oldalamat is minderről.
Dr. Fekete Ferenc 2012. 05. 05. 17:03
Én egy 20 éves férfi vagyok.
Körülbelül két honapja volt egy prosztata műtétem. A műtét után 2 héttel együtt voltam a párommal, ezután a makkomon fehér hártyaszerű dolog jelent meg. Canesten krémmel kenegettem és ugy 4 nap alatt teljesen elmúlt, de a biztonság kedvéért még 2 héten keresztül kenegettem a canesten krémmel és a párommal is szünetet tartottunk, és urologusnál is voltam, aki az utolsó vizsgálat során megállapította, hogy minden rendben van.
A páromat is tájékoztattam erről a dologról és nőgyógyászhoz küldtem, nála nem találtak semmit , megvártuk az eredményeket és azok is teljesen rendben voltak.
Aztán egy hete , mikor a párommal újra együtt voltunk , újbol fehér hártya jelent meg a makkomon kis piros pontokkal megint canestennel kenegetem már múlóban van.
A páromnak semmiféle panasza nincs.
Mitől lehet ez ? Miért jött ki ujból ha a páromnál és nálam is minden rendben van ?
Esetleg okozhatja valami allergia?
( Egyébként csalánkiütésem gyakran van, de még nem tudni h mitől, ezzel összefüggésben lehet?)
Tisztelt Doktor úr!
Ma, vasárnap reggeltõl erõs alhasi fájdalmaim vannak, utána egész délutánig a vizeletem véres volt + vérfoszlányok. Vizeléskor nem csipõdik, de nagyon fáj az alhasam. Napközben elkezdtem több folyadékot fogyasztani a szokásosnál és valamilyen áfonya-kivonatú kapszulát, és délutánra egy kicsit tisztult a vizeletem, már nem volt véres, csak zavaros, és estére mondthatom hogy eléggé kitisztult. Az alhasi fájdalmaim megmaradtak (állandó), és estére belázasodtam ( 38 fok, paracetamol bevétele után lemegy ). Nincsenek állandó vizelési ingereim, de gyakrabban járok üríteni a sok folyadék miatt, és fáj az alhasam vizeléskor.
Kedves Doktor úr, ezek a tünetek, gondolom, valamilyen húgyuti fertõzésre utalnak. Kérdésem az lenne, hogy mit tehetek, ameddig orvoshoz jutok (Erdélybõl írok, és nálunk a május 1-je miatt a háziorvos nem rendel hétfõn és kedden).
Még meg szeretném jegyezni, hogy párommal gyermeket szeretnénk és pénteken szeretkeztünk elõször óvszer nélkül. Vajon összefüggésben állnak a dolgok? A páromnak semmilyen tünetei nincsenek, együttlét elõtt és után mindketten betartjuk a higéniai szabályokat. Nõgyógyászatilag nálam minden rendben van (Chlamydia, váladék-vizsgálatok negatívak). Nem tudom, hogy életkorom lényeges-e, de 36 éves vagyok.
Válaszát elõre is nagyon szépen köszönöm, Mária
Vérzéses hólyaggyulladás lehet a tünetek hátterében, de nem zárható ki más gyulladás vagy köves megbetegedés sem.
Sok folyadék kell és antibiotikumos kezelés is javasolt az ilyen esetekben.
A nemi élet is provokálhatja, de felfázás is.
Az antibiotikum lehet Augmentin, Doxycycylin stb. ha nem allergiás ezekre.
Orvosi vizsgálat alapján lehet kezelni a hasonló problémákat, internetes leirás alapján nem szabad.
Ha nem javul, akkor a közeli kórház urológiáján vagy sebészetén kell jelentkezni az ügyletesnél.
Mostanában jutott eszembe, hogy 25 hónapos gyermekem péniszét eddig még életemben nem láttam merev állapotban, s feleségemmel egyeztetve kiderült, ezzel nem vagyok egyedül. Jelenthet ez problémát, érdemes kivizsgáltatni, vagy ebben a korban ez természetes (nagyobbik fiúnk, vagy más fiúgyermekek esetében nem láttunk ilyet, ott mindig volt merevedés). Akkor sincsen merevedése, ha a fürdetés közben ő vagy más folyamatosan érinti a nemi szervét.
Előre köszönöm válaszát!
Nézze meg a www.potenciaklinika.hu oldalamon a korai magömlésről szóló részt. Dr. Fekete Ferenc 2012. 04. 23. 22:17
15 eves vagyok es a peniszemen nem jon le rendesen a bor.Peniszem jobb felen le van jove rendesen de viszont a bal felen nincs lejove,es ezert balra is gorbul ugy 30fokban.
a napokban probaltam lehuzni a bort rolla de semmi eredmeny nelkul,abban bizok hogyha a bal felerol is lejonne a bor akkor kiegyenesedne mert igy szimetrikusan nőne tovabb.De hat nem tudom letepni a bort es felek hogy eletem vegeig gorbe penisszel maradok.
mit tegyek?on szerint ilyen korban le lehet mar kezzel rantani azt a bort?
valaszat elore is koszonom.
A bal oldali herémet gyerekkoromban mellékhere gyulladással műtötték, most 26 éves vagyok, körülbelül fél éve éreztem azon a területen, megkeményedést. Voltam urológusnál, a labor eredményem megnyugtató lett, az ultrahang tágabb tubuláris képleteket mutatott ki, valamint egy alig borsó méretű cisztát. Az urológus szerint nem műtendő, én sem érzem vészesnek, de több helyről is szeretnék érdeklődni, hogy igaz e, amit az urológusom mondott, hogy sem a cisztára, sem a visszér tágulatra nincsen gyógyszer, vagy kezelés. Ha tud esetleg gyógymódot, gyógyszert a problémámra kérem jelezze.
Előre is köszönöm.
Párommal gyermeket szeretnénk, de sajnos közbe jött néhány apróbb probléma. Párom PCOS-s ezért a budai BMC-be járunk kezelésre, a héten megtörtént az első inszeminációs eljárásunk, reménykedem a kérdésem felesleges lesz. Párom betegségéről már sok mindent tudunk, nálam viszont a 2 hónappal ezelőtt elvégzett vizsgálatok mindent rendben találtak. Gondolok itt a spermaszámra ami 30 millió/ml volt akkor. Most viszont az inszeminációkor csak 7 millió/ml és így épphogy végre lehetett hajtani az eljárást. Kérdésem az lenne milyen okból csökkenhetett ilyen drasztikusan a spermaszám? Lehet-e az ok a stressz, fáradtság, rossz táplálkozás?
Előre is köszönöm válaszát.
Üdvözlettel
Péter