Egy felmérés szerint az emberek életében csak a 4. legfontosabb dolog az egészség. Ez sajnos az a dolog, aminek csak akkor vesszük észre a fontosságát, amikor már veszélybe kerül, vagy már nincs is. Véleményem szerint ez mindennek az alapja: a testi-lelki egészség. Az egészséget pedig legkönnyebben rendszeres testmozgással és helyes táplálkozással lehet elérni.
Kisgyerekkorom óta a sport és a testmozgás érdekel a legjobban. 12 évesen elkezdtem versenyszerűen gyalogolni. Közel 13 éves élsportolói karrierem során 17 alkalommal állhattam fel a dobogó legfelső fokára az Országos Bajnokságok eredményhirdetésein. Ifjúsági korcsoportban 15 és 20 km-en országos csúcsot gyalogoltam, amelyek talán a legszebb emlékeim számomra.
A középiskola elvégzése után szerettem volna megismerkedni a sporttudomány rejtelmeivel, ezért felvételiztem a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar testnevelés-rekreáció szakára. Jó tanulmányi eredményeimnek köszönhetően számos díjat és kitüntetést nyertem el, többek között Egyetemi Jó tanuló – jó sportoló díjat (2007/2008, 2008/2009), Főiskolai Jó tanuló – jó sportoló díjat (2006/2007, 2007/2008), Sófi József Alapítvány Ösztöndíj kiemelt kuratóriumi dicséretét (2007/2008, 2008/2009).
2009-ben megszereztem a személyi edző képesítést, amellyel az egyénre szabott edzéstervezés legapróbb ismereteit is elsajátítottam.
2007-ben Szegeden részt vettem a Tudományos Diákköri Konferencián, ahol első helyezést értem el a „A rekreációs edzések hatásainak vizsgálata a munkavállalók körében. Avagy a munkahelyi egészségfejlesztés legfrissebb felméréseinek elemzése” című tudományos diákköri dolgozatommal. Ezzel részvételt nyertem a 2009-ben megrendezésre kerülő Országos Tudományi Diákköri Konferenciára.
2009-ben summa cum laude minősítéssel vehettem át a diplomámat.
Tanulmányaimat mind testnevelés, mind rekreáció területen kívánom folytatni, mindezekből a legmagasabb tudományos fokozatot szeretném elérni.
Tagja vagyok a Magyar Sporttudományi Társaságnak és a Magyar Edzők Társaságának.
2010-ben élsportoló tapasztalataim felhasználva megalkottam a Fitwalk-ot, a legújabb fitness irányzatot, ezzel megvalósítva régóta dédelgetett álmomat. Célom, hogy az embereket megismertessem egy olyan mozgásformával, amely talán a leghatékonyabb zsírégető és alakformáló módszer, ezáltal felvegyem a harcot az oly sok ember életét megnehezítő elhízással szemben.
Fő célom, hogy tudásommal és tanácsaimmal a testmozgás és táplálkozás területén segítsek az embereknek, hogy elérjék testi-lelki egészségesüket.
Forduljon hozzám bizalommal!
Elérhetőségeim:
E-mail: csont.attila@fitwalk.hu, vagy csont.attila85@gmail.com
Tel.: +36 70/214 23 40
Web: www.fitwalk.hu












