KEDVES SZILVIA!


Bizalommal fordulok Onhoz, kerem segítsen nekem. A párom (férfi) bevallja, hogy most depressziós, az állandó mókuskerék és nem tudja mi váltja ki. Õ is érzi, hogy nem normális, hogy az egyik percben azt mondja szeret, a másikban pedig azt, hogy már jó ideje nem szeret szerelemmel, csak barátilag, mint embert. 2009-ben szakítottunk 8 hónapra egy másik nõ és az én depim miatt, de megváltoztam, meggyógyultam, igy hazajott. Szuletett is egy kislanyunk, most 9 honapos.
Ha rossz kedve van fenyeget, hogy elhagy, hogy hetvegenkent nala lesz a gyerek, pedig ha itthon van minimalis amit foglalkozik vele, van, hogy ket-harom napig nem is latja,hisz ejszaka jon haza. Het napbol 4-szer 21-24 ora kozott jon haza. Nem beszelget velem, ritkan csokol meg, is ritkan szeretkezunk. Azzal ervel, hogy vele tudja nem lehet elni, es tudja, most vele van a gond. Mikor azt mondtam neki,hogy akkor koltozzon el okt. vagy nov. elsejevel, azt mondta ezt o szabalyozza és nem akar minket elhagyni. Abban bizik,hogy ha nagyobb lesz a kicsi, akkor ismet jol fogja magat erezni velem. Hianyzik neki a kikapcsolodas, a kirandulas, hogy megszalljunki valahol, moziba, biliardozni, bowlingozni menjunk, de a kicsi mellett ezeket meg nem lehet. Azt mondta, mikor beszeltunk errol, lehet, hogy akkor minden rendbe fog jonni, ha ki tudunk szabadulni a mokuskerekbol, de kerdes, addig egyutt maradunk-e. Kezdetben mindig azt mondta, hogy velunk akar elmenni kirandulni, pihizni, setalni stb. nem massal, de mivel parszor rosszul sult el (gyerek hisztizett, nem volt konnyu etetni, tisztaba rakni, altatni ut kozben) elkedvetlenedett, es mar inkabb egyedul megy a haverokkal beszelgetni, vagy csak az anyjanal pihen a lakasaban, mig o dolgozik. Olyan,mintha idegesitene egy kisgyerek, meg akkor is ha az ove. De nem ertem, akkor miert akarja elvinni minden hetvegen egy esetleges szakitaskor. Pokhendi, kotekedo, fenyegetozo, lekezelo a stilusa, de ha eszhez ter, kedves, szivemnek kicsimnek hiv. Nem tudom mi ez a kettosseg nala, es mit tehetek csaladunk egyutt maradasaert. Mig terhes voltam honapokig nem kelhettem fel, veszelyeztetett terhes voltam, aztan a picivel nem tudunk kimozdulni. Masfel-ket eve nem tudunk ugy idot szanni egymasra, ahogy szeretnenk, foleg a parom, aki megbolondul ha otthon kell lennie,hiszen leteleme a joves-menes.Azt is elismeri,hogy valoszinu mostanra sokallt be attol, hogy nem tudunk eleget mozogni, csak 1-2 orat tudunk itthonrol elszakadni. Bizom benne, hogy megvarja mig a kicsi nagyobb lesz, ehet mar szendvicset es tobbet tudunk kimozdulni es konnyebben. Anyagilag is eleg rosszul allunk a honap vegen egyik naprol a masikra elunk.

Kerem szepen szakertelme segitsegevel adjon nekem tanacsot, irja le a velemenyet a kialakult helyzetrol és adjon egy-ket megoldasi alternativat, mert szamomra a mi csaladunk a legfontosabb, es orulnek ha egybetarthatnam.

Koszonom szepen kedves segitseget: Kati

Kedves Szilvi! 2 éve depressios vagyok. Vérnyomásingadozásom van,A lakásban szeretek jobban de ha rávesznek akkor jó kint is. 1o évig volt élettársam ö 2 éve meghalt, azóta vannak a bajaim, ill. amikor még élt már akkor elõjöttek. Ö engem félelem terror alatt tartott,pedig nagyon szerettem ö mégis félt,hogy elhagyom. Reggelre megszurkált injekciós tüvel és már rettegtem reggel kerestem a testemen,és ha együtt aludtunkhol a karomba hol a lábszáramban,hol a hátamon ovális vastag injekcióstü nyomokat találtam,ami vérzett,vagy éppen megszáradt a vér,a hálóingemen vérfolt.Kérdeztem mik ezek, õ mindig válasz nélkül hagyta,volt amikor remegett, hogy megkérdeztem de nem hagytam el ezért,mert szerelmes voltam belé ezek ellenére. Ö elhunyt 76 évesen.Én most 63 vagyok. Ez a sok félelem hozhatta ki a pánikrohamaim? A fülem zugni kezd, remegek,be kell vennem Frontint,vérnyomáscsökkentõt, és nyugtatót is szednem kell 2 éve az elsõ vérnyomáskiugrás óta 18o/1oo. kedves Szilvia lehet,hogy még nem engedtem el õt. Hogy tudnék a régi jókedvü nagymama lenni,az életben egyedül neveltem fel tisztességesen rendes lányaimat,mert a férjemtõl meg elválam 3o évesen mert nagyon alkoholista volt A baráti kapcsolataim nem igen sikerülnek,mert nem tetszik az uj páromnak az itthon ülés kertészgetés,a magányt nem szeretem, ha nincs velem hiányzik,nem tudom igazán lekötni magam. Idõnkénti belsõ feszültségektõl hogy lehetne megszabadulni,vagy kicsit oldani,talán megelõzni?

Kedves Szilvia!
Normális e,vagy próbáljak leszokni(ha igen,hogyan?)a következõ szokásomról.
Lassan egy éve már,hogy megcsalt a férjem 23 évi házasság után egy fiatal ,családos nõvel. A nõ nagyon belezúgott, ezért aztán,amikor szakítottak,a férjem engem választott,minden lehetséges módon kavar,hazudozott...
Hogy képben legyek, megnéztem az iwiw adatlapját,képeit.Ugyanis azt is megtette,hogy "ellopott" képet a férjemrõl.feltöltötte magának,szerelmem felirattal, regisztrált a nevében...:((
Azóta is mindig nézegetem az iwiwen,õt is ,meg az élettársát is,hogy mit kavar éppen.
Most már egy jó ideje nyugi van.
Nem fáj,ha látom a képét,mert nem egy csinos nõ,szóval csak a kíváncsiság hajt.
Lehet,hogy jobb lenne,ha abbahagynám, de hogyan,
vagy idõvel leszokom róla?
Köszönöm. Gabika

Kedves Bobák Szilvia!
16 éves gimnazista leányzó vagyok. Nemsokára szeretném letenni a középfokú angol nyelvvizsgát, s ennek érdekében elkezdtem magántanárhoz járni. Az illetõ férfi és 51 éves. Mindig is vonzódtam az idõsebb férfiakhoz, s gyakori fantáziáim közé tartozott a magántanár-diák viszony. Izgatott a gondolat, hogy kettesben maradok vele, még ha õ nem is volt különösebben az esetem. Ennek ellenére az elsõ pár óra alkalmával még a kezeim is remegtek, de aztán világossá vált számomra, hogy õ nem olyan pedagógus, aki kikezdene egy diákjával, s csak gyerekként tekint rám. A legkiválóbb tanár, akit ismerek, – több ilyen tanárra lenne szükség az oktatásban - emellett igazán rendes, normálisan viszonyul a diákokhoz és van humorérzéke, tehát szeretek az óráira járni. Teljességgel rajongom érte, felnézem rá, s már egy hónap elteltével nagyon megkedveltem õt.
A fõbb bonyodalmak egy szép márciusi – a menzeszemet megelõzõ - napon kezdõdtek. Ilyenkor mindig jelentõsen megnõ a szex iránti vágyam, holott egyébként sem nevezhetõ alacsonynak a libidóm. (Viszont párkapcsolatom még sosem volt, bulizni se járok valami sûrûn, alkalmi szexuális kapcsolatokat sem létesítek, elsõsorban azért, mert ledönteném általa a magammal szemben felállított erkölcsi korlátokat, másodsorban nem szeretnék odáig süllyedni, hogy ócska ribancként emlegessenek abban a városban, melyben élek. Így a helyzetembõl adódóan nem tudom kiélni a szexuális vágyaimat, s kénytelen vagyok azokat magamba fojtani. Ez frusztráló számomra.) Az aznapi órán pedig más szemmel kezdtem nézni a tanárra. Kifejezetten vonzónak találtam õt. Ezt csak fokozta, hogy õ – nem távolságtartó ember lévén – míg magyarázta az egyik feladatot, egészen közel húzódott hozzám. Nagyon jól esett a közelsége, felizgatott. Halkabban, lágyabban beszélt hozzám, azon a kellemes, férfias hangján. Arca egészen közel került az arcomhoz. Féltem, hogy tekintetem elárulja, mi is játszódik le bennem, ennek ellenére mélyen a nagy kék szemeibe néztem. Ez fokozta bennem az iránta ébredõ vágyat. Természetesen a vonzalmam nem talált viszonzásra, én pedig csak vágyakozva fürkésztem tovább arcának és testének minden rezdülését. Szemeim megakadtak ajkain - melyeket oly’ szívesen éreznék ajkaimon - majd élvezettel siklottak lejjebb, végigpásztázván a testét, s elidõzvén a combjainál és ágyékánál, melyre kék színû farmernadrágja izgatóan feszült rá. Igazán beindította a fantáziámat. Kedvem lett volna azon nyomban az ölébe fészkelni magamat, érezni, ahogy teste a testemnek simul.
Ezt a napot követõen ez így ment minden órán, s szabadidõmben is egyre többet gondolok rá. Otthon utána keresgélek az interneten, képeket nézegetek róla, folyton õ jár a fejemben. Ha meglátom más diáklányokkal beszélgetni, különös féltékenység lesz úrrá rajtam. Ha több napig nem látom õt, érzem a hiányát és igyekszem minél többször, „véletlenül” összefutni vele az iskolánk folyosóján. Ilyenkor már a puszta látványa is teljesen felajz engem. Gyorsabban dobog a szívem, szinte földbe gyökerezik a lábam és remegek. Közben alaposan végigmérem õt, minden porcikája egyre vonzóbbá válik a szemeimben. Többször azon kapom magam, hogy arról fantáziálok, hogy hatalmasakat, szenvedélyeseket kefélek vele. Nagyon beindít, s bevallom õszintén, kicsit izgat a kora is. Pontosan egy idõs apukámmal, ezért olykor elgondolkodom rajta, hogy ez normális érzés e részemrõl. Egyébként nem képzelem, hogy „halálosan szerelmes” vagyok belé, meg semmi ilyesmit.  Nem stílusom belelovalni magamat bugyuta plátói szerelmekbe. Én igazi, viszonzott szenvedélyekre vágyom. Sztárokért sem rajongtam soha, csak olyan emberek iránt ébredt bennem vágy, akikkel nap mint nap kapcsolatba kerültem, akikkel meg volt a testi kontaktus. Arról már nem tehetek, ha ezek az emberek évtizedekkel idõsebbek nálam és házasok. Egyszerûen hozzájuk vonzódom. A kortársaimat észre se veszem, nem tudom õket férfinek tekinteni. Egyébként is csak néhányan próbálkoznak be nálam közülük, többnyire az idõsebb korosztály nyilvánítja ki felém tetszését.
10-13 éves koromban egy harmincas évei elején járó férfi tetszett.
14 évesen egy negyvenes tanárom. Õ testesítette meg, s testesíti meg még jelenleg is szememben a férfiideált. ( Bár, mióta az 51 éves tanárom tanít, egyre kevesebbszer gondolok rá. ) Nagyon jól tartja/tartotta magát, mindenki 10 évvel fiatalabbnak nézi/nézte a valódi koránál. Soha senkit nem találtam még annyira szexinek, mint akkor õt. Dús világosbarna hajával, kék szemeivel, férfias vonásaival, izgató hangjával, jó testfelépítésével, ápolt, stílusos megjelenésével, jó kiállásával és intelligens, udvarias, kedves, humoros, könnyed, kacér stílusával teljesen lehengerelt. Persze 45 éve alatt volt ideje kitanulni, hogy bánjon a nõkkel, hölgyekkel.  Már azt „gáznak” éreztem, hogy 14 évesen egy negyvenes férfira gerjedek, de azzal nyugtattam magamat, hogy õ fiatalabbnak néz ki a koránál. A legjobb barátnõimmel is megosztottam az érzéseimet, akik saját bevallásuk szerint undorodnak az idõsebb férfiaktól és láttam, hogy kicsit furán is néztek rám, de mégis megértõek voltak velem és mindig kiönthettem nekik a lelkemet. Elfogadták, hogy nekem õ a zsánerem és azt azért õk is elismerték, hogy tényleg fiatalabbnak tûnik a koránál. A „tüneteim” nála és a harmincas férfinél is hasonlóak voltak, mint most az 51 éves tanáromnál.
Viszont úgy érzem, ez már tényleg több a soknál. Hiszen az angoltanárom közel 40 évvel idõsebb nálam! A barátnõim szerint ez már beteges. Lehet, hogy igazuk van. Ez elgondolkoztatott, s arra a következtetésre jutottam, hogy írok erre az oldalra és kikérem más kívülállók õszinte véleményét.
Normális ez a vonzalom részemrõl? Érdemes lenne esetleg pszichológushoz fordulnom?
Elõre is köszönöm a választ!

A kisfiam 2009.07.10-én vesztettem el magzati életének 28. hetében halva megszültem. A kicsilányomat 2011.06.14-én 400 g súllyal élve de sajnos 3 nap múlva meghalt. Nem tudom,hogy most ez azért van mert nem érdemlek gyereket??Vagy valami baj van velem?
Nagyon várom a válaszát és köszönöm.
Krisztina

Kedves Szilvia!
Nagyon szépen köszönöm a válaszodat, nagyon örültem neki. A kérdésedre válaszolva most döbbentem rá, hogy valóban van bennem olyan félelem, hogy nem vagyok elég jó a kérdezett férfinak. Eddig erre nem is gondoltam, hogy talán ez is egy ok lehet a be nem teljesedéshez. Bevallom, hogy én már voltam SVT-n szintén ezzel a problémával, de sajnos nem jutottunk elõbbre. Ezért is örülök annak, hogy lehet itt Tõled kérdezni, mert olvastam az SVT honlapján, hogyha a tisztítások hatására sem történik semmi, akkor érdemes másik SVT terapeutát megkeresni. Ahol én voltam, ott nekem azt mondták, hogy az elõzõ életeinkbõl nem hoztunk át semmi negatívat erre az életünkre és a mostani életünkben sincs semmi negatív. A kapcsolatunkban nem volt semmi negatív szál, a pozitív is a maximumon volt. Így igazából nem is volt mit tisztítani. Nekem szerencsére elég jók a megérzéseim és idõnként sikerül az univerzumból is információhoz jutnom a korona csakrámon keresztül. Ezt azért írtam le, mert 2 évvel ezelõtt azt az infót kaptam az univerzumtól, hogy az említett férfi visszajön, de nem történt meg. Tavaly júniusban szintén ugyanígy jártam és akkor sem történt semmi. Idén még nem kaptam infót. Nem tudom, hogy kérhetek-e itt Tõled olyat, hogy egy rövid tisztítást tudnál végezni, ami elõsegíthetné az egymásra találásunkat? Júliusban megyek kezdõ svt tanfolyamra, de azzal a tudással én még ilyet biztosan nem tudnék megcsinálni. Az érdekes még az, hogy akár látót, kártyajóst kérdeztem meg kettõnkrõl mindenkitõl csak azt hallottam, hogy közöttünk a legnagyobb harmóniával rendelkezõ, gyönyörû kapcsolat lehetne. Állítólag éppen a közös boldogság megélése lenne a feladatunk ebben az életünkben.
Köszönettel: Timi

Kedves Szilvia!

Mint spirituális választerapeuta szeretném a segítségedet kérni. Évekkel ezelõtt megismertem egy férfit, akivel eddig, soha nem tapasztalt harmóniát éltem meg. Szavakkal ezt nem is igazán tudom leírni, mert olyan csodálatos volt vele minden. Rengeteg közös vonásunk van, a problémáinkat is szeretettel meg tudtuk beszélgetni, oldani. A kapcsolatunk ennek ellenére mégsem tudott beteljesedni. Ezalatt azt értem, hogy nem lett belõlünk egy pár. Most nem vagyunk kapcsolatban egymással, de a szívem érzi, hogy nekem Õ az igazi. Kb. 1 hónappal ezelõtt ezt a belsõ hangom is (legalábbis úgy éreztem, hogy az és nem az egóm) megsúgta, illetve még azt is, hogy visszajön hozzám. Abban szeretném a segítségedet kérni, hogy svt-vel meg lehet nézni a be nem teljesedés okát? Esetleg elõzõ életbeli (mivel a kapcsolatunk karmikus) okok, félelmek, egymásnak tett valamilyen ígéretek lehetnek ennek a hátterében? Miért nem tudunk együtt lenni úgy, mint férfi és nõ? Állítólag egymásnak vagyunk teremtve és valamiért mégsem sikerül együtt lennünk. : -((

Köszönettel: Timi

Kedves Szilvia!

Tavaly szinte egész évben kórházban voltam:tumort állapítottak meg.Nagyon nehéz idõszakon mentem keresztül.20kg-ot fogytam.Hónapokon keresztül szinte semmit nem tudtam enni,amit meg megettem azt kihánytam.Sorolhatnám tovább.A problémám végül is az most jelen pillanatban az hogy a folyamatos kórházi tartózkodás és az elszenvedett trauma miatt egyáltalán nem találom a helyemet. Az eredményeim azok negativak.Maradtak vissza szövödmények a kezelések hatására,ezért fizikailag nem vagyok még teljesen jól.Anyagilag is nagyon rossz helyzetben vagyok.Leszázalékoltak.Az elõzõ életemben eléggé jól kerestem mint biztosítási üzletkötõ.Nem tudom hogy mi lenne az a munka amit fizikailag és szellemileg is bírnák csinálni? Egyedül élek.Keresem a helyemet a világban. Ujra szeretnék az a pörgös,mindíg tettre kész Ica lenni,aki voltam.A kezelõ orvosom azt mondja türelmes legyek,a léleknek idõ kell még meggyógyul.De mikor?
Várom válaszát.Köszönettel:Ica

Üdvözlöm!

Két gyermekem van, egy 4 és fél éves és egy 6 hetes kislányok. A Férjem amikor 5 napos volt a kisebb lányunk közölte hogy el akar válni. Minden összeomlott körülöttem. Egy nõ áll a dolog mögött, bár a Férjem azt mondja nem miatta akar válni már el kellett volna válnunk másfél éve, de terhes lettem a másodikkal (amit konkrétan nem terveztünk, bár szeretkezések után beszéltük mindig akkoriban talán jó lenne még egy gyerek, nem is védekeztünk csak a naptármódszer szerint) és azt mondja várta a csodát ettõl. Hát nem sok idõt hagyott hogy az úgymond csoda bekövetkezzen, mert már amikor terhes voltam (mint utólag kiderült) már elkezdõdött a viszonya mással. Az igaz hogy az elsõ lányom születése után folyamatosan elhidegültünk egymástól, aminek fõ oka az volt hogy elsõ gyerekünk ajak és szájpad hasadékkal született és ezt egyikünk sem tudta feldolgozni. Én idegesebb, zavartabb, nyugtalanabb lettem õ pedig érzékenyebb. Veszekedtünk sokat, türelmetlenebbek lettünk egymással de én nagyon szeretem õt. Hibáztam hogy nem vettem észre hogy ennyire eltávolodtunk, de amikor beszélgettünk mindig azt mondta neki a családja nagyon fontos és örül hogy van családja, imádja a gyerekünket és engem is szeret. Hittem neki és kevés figyelmet fordítottam erre, de õ is. Most egy világ dõlt össze bennem. Õ csak a rosszra emlékszik a házasságunkból, én csak a jóra. Azt gondoltam õ szabadságra vágyik, azért menekül, de miután megtaláltam a nõhöz írt egy levelét összezavarodtam. Azt írja benne hogy vele akar élni és gyerekeket akar tõle. Ez rettenetesen fáj. Ugyanakkor a mi közös gyerekeink nagyon fontosak neki, kéri hogy ne 2 hetente láthassa õket, sõt már nem egyszer könyörgött engedjem meg hogy a nagyot õ nevelhesse. Azt mondta a barátainknak nagyon szerelmes a nõbe, bennem már nem látja a nõt. Pár napja viszont azzal jött elõ ha engem nem zavar hogy a másik nõt szereti, szeretne velem szeretkezni mert nagyon kíván. Lefeküdtünk egymással, mert nekem is nagyon jó vele és azt mondja ez maradhatna így, õt nem zavarja hogy a másik nõnek hazudni kell emiatt. Néha azt érzem ez már több mint nem normális. Én ragaszkodom hozzá és úgy érzem õ sem mindig tudja mit akar. Nem tudom mi lenne a jó döntés. Hagyjam elmenni (de abba beleõrülök) vagy küzdjek érte minden eszközzel. Amíg nem akart lefeküdni velem egyértelmû volt a számomra, de most már nem az.

Kedves Szilvia!

Sokat olvastam az SVT-rõl és nagyon tetszik. Egy cikk felkeltette az érdeklõdésemet, melyben arról esett szó, hogy SVT-vel meg lehet határozni, hogy milyen munkaterületen lenne érdemes dolgozni. Ebben szeretném a segítségedet kérni. Egy ideje egyre erõsebben érzem azt, hogy számomra az ezoterikus, spirituális munka lenne a legmegfelelõbb. De ugye ez elég sokrétû és engem az érdekelne, hogy érdemes lennem-e kártyajóslással, kineziológiával, számmisztikával foglalkoznom?

Köszönettel: Timcsi

Kedves Szilvia.

Köszönöm a válaszod. És most és is válaszolok a kérdésedre, hogy mi segített annak idején felállni, és meggyógyulni. Mivel megkerestem személyes oldaladat, azt hiszem, hogy mielõtt leírnám a válaszom a kérdésedre, jobb, ha megkérlek, hogy ülj le. Hogy mi segített????? PRÁNANADI!!!! Hat éve beavatott PRÁNANADI-s vagyok, igaz csak az egyes és a kettes szintem van meg, de a módszer alkalmazása, az ÖT TIBETI JOGA alkalmazása és a hit segített lábraállnom. Csak az a baj, hogy elvesztettem a hitem. Nagyon komoly szinten kezdtem el hat évvel ezelõtt spirituális életet élni, meditációk, mantrák és szakirányu tanlulmányok könyvek olvasása, hasonló beállítottságu emberek társasága. De valami mégis megtört. Azt nem vagyok képes már elfogadni, hogy aki végül is azért is jutott el odáig, hogy rálépjen a spirituális ösvényre, aminek az oka az volt, hogy igen nehéz életem volt, és jó ember ként próbálja élni az életét, hittel teli szívvel, aki õszinte szívbõl hirdette mindenkinek milyen fantasztikus utat talált és milyen boldoggá tette meggyógyította, miért kellett, hogy ezt kapja megint az élettõl. Most úgy érzem, hogy fölösleges volt az egéssz, és már elveszítettem a hitem, és ami még hiányzik ahoz, hogy lábraálljak, régen akartam, de már nem is akarok. Kérdezted a kisfiam. Õ természetesen velem él. Tíz éves lessz, és magyarország legfiatalabb beavatott PRÁNANADI-sa volt, ugyanis annyira elvarázsolta ahogy éltem, hogy 4 hónap könyörgése után elvittem tanfolyamra, és hat évesen beavatták, és lerakta az egyes szintet. Látó, és kristálygyermek!

Üdvözlöm.

Anna vagyok, 37 éves leszek júliusban. Nyáron lessz tíz éve, hogy pánikbeteg vagyok. Azóta pár évente rendszeresen visszaesek a pánikbetegségbe. Bármilyen trauma kis, vagy nagy trauma ér, visszaesem, ilyenkor teljesen "padlóra" kerülök lelkileg. De mindíg sikerül felállnom. De sajnos két éve a nagymamám meghalt, pár hónapra rá a férjem felakasztotta magát, akit én találtam meg, utánna két nagynéném is meghalt, és egy éve a bátyám is öngyilkos lett, Õ megmérgezte magát, az apám meg megtagadott engem is és a kisfiamat is, mivel szerinte a gyerekei szégyen hoztak rá. A nagymamám halála elõtt három évig tünetmentesen éltem gyógyszerek nélkül, de a férjem halálakor, vagyis amikor megtalálta olyan sokkot kaptam, hogy azonnal visszaestem a pánikbetegségbe, és olyan mély lelki sebeket szereztem, amiket csak mélyítettek az utánna következõ halálesemények. Sajnos a bátyám és a férjem ráadásul csak egy csomó adósságot hagyott rám, ami még nehezíti a dolgaim. Azóta csak sülyedek lelkileg, és egyre jobban súlyosbodik a pánikbetegségem. Teljesen "lefagytam". Hónapok óta csak ülök itthon, képtelen vagyok kimászni a lelki gödörbõl és nem látom a kiutat. Hiába szedem a gyógyszereim, az állapotom nem javul, sõt romik. Egyszerûen képtelen vagyok lábraállni. Az orvosom, szerintem nem hiszi el milyen rosszul vagyok, és a legutolsó találkozásunkkor is csak vállvonással azt kérdezte: "Most akkor mit csináljak magával?" A betegségem miatt képtelen vagyok dolgozni, anyagi gondjaink súlyosbodnak, nem tudok már koncentrálni semmire, nem is érdekel semmi. Szívem mélyén a megváltó halált várom, bár én képtelen lennék öngyilkos lenni. De nem jön el a megváltó halál. És csak egyre rosszabbul vagyok. Fizikailag, és lelkileg is leépültem, és már képtelen vagyok bármit is tenni. Egyedül élek. Jelenleg nincs párom, és nincs senkim aki segíthetne. És úgy érzem, sõt tudom, egyedül már képtelen vagyok lábraállni. Szószerint minden napom rettegéssel telik el, félek, mi rossz fog ma történni. Egéssz nap rettenetesen ideges vagyok, csak este vagyok nyugodt, amikor már tudom, hogy nem történhet semmi, mert mindjárt alszom. Minden este úgy alszom el, hogy kérem az égieket segítsenek, de nem lessz jobb, csak rosszabb. De én ezt már nem bírom, elegem van. Tudom, hogy egyedül már nem fogok lábraállni, de még az orvosotól sem kapok, szerintem kellõ segítséget. Csak két dolog jár a fejemben egéssz nap: legyen már vége, vagy segítsen már valaki, mert nem megy! De nem történik semmi csak eltelnek a napok, hetek.

Kedves Szilvia,

engedd meg, hogy tegezzelek .Mikozben olvastam a bemutatkozasod,rajottem, igen Rad van szuksegem, hogy megtalaljam a megfelelo utbaigazitast rogos utamon. Ugyanis ugy erzem, hogy eltevedtem kisse. De tudom, hogy minden valamiert tortenik, es annak ellenere, hogy kilatastalannak erzem a helyzetet, hiszem, hogy miutan lekuzdom az akadalyokat, nagyon buszke leszek magamra es felbecsulhetetlenul halas a segitomnek.
Volt egy idoszak,amikor depressziosnak nyilvanitottak,rengeteg nyugtatot irtak nekem (kb. negy evig) es ugyereztem, hogy magatol a gyogyszertol voltam rosszabbul, eppen ezert elkezdtem tanulmanyozni az egeszseges eletmodot es ahogy odafigyeltem magamra testileg es lelkileg aprankent helyre jottem. Harom evig fantasztikus boldogsagban eltem, idokozben a parommal is megismerkedtem, hihetetlen volt szamomra ez a boldogsag. Es nagyon buszke voltam magamra, hogy mondani onerobol kijutottam abbol a helyzetbol.
Az egesz problemam egy panikrohammal kezdodott egyik naprol a masikra tavaly juniusban, amikor otthonrol keszultunk a parommal Norvegiaba jonni. En tudtam, hogy hosszu ideig leszek tavol es nagyon megijedtem, hogy lesz tovabb. Otthon megvolt a biztonsagos kornyezetem meg barmikor lelkitamasz, ha kellett es nyugalom , mindenkivel bekes kapcsolatom volt. A paromat nagyon szeretem es o is engem, de akkor megsem mondtam el neki pontosan , mit erzek, feltem, hogy nem ert meg. Egy hetig panikoltam titokban, majd megis eljottem ide, mert vele akartam lenni mindenkepp. Harom honapig magamban tartottam minden felelmem, amikor is kezdtem mindennap sirni csak ugy, o nem ertette mi tortenik velem, aztan mar egyutt is sirtunk (pedig o nagyon higgadt tipus es optimista), mert haza nem mehettunk. Elkezdtem kedelyjavito gyogyszert hasznalni, kethavonta noveltek eddig az adagot, jartam egy csaladterapeutahoz egy honapig, de szeretnem , ha valaki tanacsot adna, vagy egy modszerrel vezetne vegig a gyogyulas utjan es nem csak ismetelgeti azt ,amit en mondok. A felelmem abbol all, valyon meddig tudom megtartani az onuralmam es ugye nem tortenik velem semmi szornyu, ugye nem valtozok meg,a regi tisztalelku ember akarok lenni es szegyenlem a helyzetem, azt, ha butasagokat gondolok. Es itt idegenben, ahol csak a parom tudna megerteni, de o nem tudja, mit valaszoljon nekem, hogy jo legyen es feltem ot, azt akarom hogy mi egyutt boldogok legyunk. Egy szakembert nehez talalni. A szuleink elol titkoljuk mindezt, en majd nemsokara boldog lelekkel akarok hazaterni es mindenre ugy tekinteni majd vissza, mint egy gyors felmero teszt, egy hirtelenadott lecke. Tervezem, hogy amikor mar csak egy emlek lesz az egesz es mindet erteni fogok, felkeszult leszek igazan a jovomre, legalabb egy cikkel az ujsagban segiteni fogom a hozzam hasonlo helyzetben elo embereket, mert ha csak egy mondatomtol boldogabbak lesznek, mar az megeri.
Draga Szilvia, elnezesed kerem a hosszu levelemert, de igazan jol esett ezeket kiirni magambol es ha erdekel a tortenetem ,ennyit minimum muszaly leirjak, hogy ertheto legyen nagyjabol. Termeszetesen nem irtam le reszletesen mindent. De meg tudnek meselni.