Kedves kérdezõ!

Az az igazság, hogy te nem is vagy ilyen. A szüleid voltak a minták az életedben és õket lemásolva ugyanazt teszed. De te csak lemásoltad õket, mert nem tudtad, hogy lehet másképp is. Azért szenvedsz tõle, mert nem azonosulsz eme viselkedéseddel.

Legközelebb amikor újra hasonló helyzetbe kerülsz, vedd észre, hogy ez a szokásos viselkedésed és tudd amilyen nem akartál lenni. Vegyél egy jó mély lélegzetet, és ha még a szokásos rossz érzés hatalmasabb mint te, akkor figyeld magad, hogy miket mondasz, hogyan viselkedsz. Mint egy szemlélõ. Ha csak utólag veszed észre, hogy ugyanabba a hibába estél nem baj, örülj meg, hogy utólag is de észrevetted. Azt fogod észrevenni, hogy egy idõ után már az érzés kisebb lesz nálad és nem mész bele a szokásos viselkedéseddel a magyarázkodásba, vagy a visszahúzódásba. Ezt nem kell megtanulni, nem kell gyakorolni, csak vedd észre. Az eredmény nem marad el.
 

Kedves kérdezõ!

Köszönöm megkeresését.
Jól látja a helyzetet, hogy az édesapja csak segíteni szeretne Önnek, amit túlzásba visz. Bár hány éves is lesz, mindig az õ kicsi lánya marad. :-)
A legkézenfekvõbb megoldás, hogy elfogadja az édesapját úgy ahogy van. Hiába dühös, attól õ nem fog megváltozni. Mivel ismeri, hogy olyan amilyen, tud is bánni vele. Ha idegesíti a kéretlen segítsége, legközelebb nem kell megosztani vele a terveit. Így nem kerül kellemetlen helyzetbe.
Ha egy spirituálisabb szemszögbõl kéne megvizsgáljuk a levelét, akkor megkérném, hogy gondolkozzon el rajta, mennyire fél attól (nem biztos, hogy tudatosan), hogy képtelennek hiszik, mennyire akarja bebizonyítani magának és másoknak, hogy Ön képes, csak azért hogy nehogy kiderüljön, hogy valamire is képtelen. A segítséget is azért utasítja el, mert az egyenlõ lenne (az Ön számára) a gyengeséggel, a képtelenséggel. Akkor lehet kiderülne, hogy Ön valamit nem tud. Közben Ön igenis képes mindenre, és ezt nem kell bebizonyítani és nem is kell tõle félni, hogy nem tud valamit elérni. Csak lazán. Ha ezt megvizsgálja, akkor lehet az édesapja sem fogja nyomkodni a gombját és talán abba is hagyja az állandó kéretlen segítséget. Ha belegondol az apja tükröt mutat Önnek, hogy mitõl fél azáltal, hogy beindítja Önben az események által keltett érzéseket és szokásos gondolatokat.
Remélem segítettem kedves kérdezõ.

 

Kedves kérdezõ!

Nagyon szép és példaértékû az a tettvágy, ami Önben van, hogy gyerekeivel új életet kezdett, hogy egyedül házat épített és nem utolsó sorban, a férje szüleinek a segítségét is elfogadta. Ezeket végsõ soron önmagáért tette és el is érte. Ön döntött úgy annak idején, hogy elég és a sarkára áll megvalósítva így a terveit.
Amikor viszont a férjének akar (akart) kedvezni, és neki / miatta megváltozni, a kedvében járni, megszerettetni magát, abból nem lett semmi. Érdekes meglátás.
Ugyanúgy mennek a dolgok vagy még rosszabbul, ha a férje és a gyerekei sorsa, békéje vezérli, ha pedig az Ön „jóléte” végett cselekszik akkor megvalósulnak a dolgai és boldog.
Az az igazság, hogy sohasem tudhatjuk két embert miért hoz össze a sors egymással. A mi dolgunk, hogy ezt kiderítsük. Csak a mi felfogásunk, elvárásunk (ami ránk ragadt a mesékbõl, szüleinktõl, társadalmi elvárásunktól) hiszi azt, hogy ha valakivel összeházasodunk, akkor az sírig tartónak „kell” lennie és 100%-ig boldognak. Csak a mi elvárásunk, hogy szerintünk a férfinak és a nõnek mi a szerepe a házasságban. Szintén csak a mi hitünk, hogy a gyerekek érdekében és a gyerekek miatt legyenek együtt a szülõk bármennyire is rossz a házasság, miközben a gyerekeknek a legrosszabb, mert látják és érzik, hogy valami nem stimmel. Elkezdenek félni, hogy nehogy õk is hasonló sorsra jussanak (mert hisz nem látnak más mintát csak a szüleiét) és mivel félnek tõle, pont ugyanolyan társa találnak amilyet nem akartak maguknak. A szülõ, ha benne marad egy rossz házasságba, csak megerõszakolja magát és a gyerekeknek is rossz példát mutat és ugyanolyan sorsra juttatja majd, miközben ezt szeretné elkerülni.
Két választása van kedves kérdezõ: Vagy elhiszi azt amit hisz a párkapcsolatról, a házasságról, az önfeladásról (ami mint írtam társadalmi mese) és áldozat szerepébe olyan jó lesz majd tetszelegni, és terrorizálni a gyerekeket, hogy mindent csak miattatok tettem, miközben a gyerekek pont ezért majd hátat fordítanak Önnek és csak ennyivel intézik el: Ki kérte ezt tõled? Ki kérte hogy áldozz fel magad? Vagy elkezd fontos lenni magának, megkérdõjelezve a hitét és aszerint gondolkodni és cselekedni ami Önnek jó. És ha Önnek jó és jól érzi magát, akkor a gyerekeinek is jó lesz és elfogadják a döntését. Eddig a fals meggyõzõdése vezérelte, ami nem hozott eredményt és hazugság volt. Nem tud megfelelni a férjének (amit nem is kell), õ sem tud Önnek megfelelni, nem lesz jó a szex, bármennyit is vár vele, nem fogja jobban szeretni és a gyerekeinek sem lesz így egy kiegyensúlyozott élete. Minek hazudni önmagának. A valóság az más.
Lehet belekergette magát a kora miatt egy házasságba (csak feltételezem) és olyan férje lett amilyet nem szeretett volna magának. Lehet azért kellett találkozniuk, hogy felfedezze mi az, amit nem akar, és ehhez képest mi az, amit akar. Lehet most már határozott elképzelése van az Ön számára ideális férfiról, kapcsolatról életrõl. Ezen el lehetne gondolkodni.
Hogy ki mit gondol az mindenki magán ügye. Nem tudjuk és nem is kell mások gondolkodását ítéletét vagy sajnálatát megváltoztatni. A mi életünk viszont magunkról szól. A mi könyvünk, amit mi írhatunk meg. Mi éljük, amit mások vagy helyeslik vagy bírálják. Az az õ gondolataik. De a halálos ágyunkon, amikor visszatekintünk, melyik a jobb: boldogan halok meg mert úgy éltem ahogy szerettem volna, vagy semmi sem volt az enyém mert mások véleményét, bírálatát okoskodást követtem és a sajátom hazugságaimat is ami nem volt igaz.

Már bebizonyította magának, hogy megvan Önben az erõ, hogy változtasson az életén és boldogan éljen. Megvan az az erõ is, hogy felülbírálja a meggyõzõdését a világról, ami nem igaz. Én ragaszkodhatok, hogy az ég zöld és bizonygathatom magamnak és másoknak, és lehet hogy találok rengeteg embert körülöttem, aki szintén azt mondja hogy zöld de a valóság az hogy kék. Vagy lehet ön tudja hogy kék, de körülötte az emberek zöldnek látják és a végén Ön elbizonytalanodik, hisz mindenki azt mondja, és ezért lehet elhiszi, hogy Ön nem látja jól és tényleg zöld, amikor az igazság az hogy kék.
Ön ragaszkodhat ahhoz, hogy fel kell áldozza magát még 20 évig a gyerekeiért és (mint ahogy abban hitt tévesen hogy a gyerek majd meghozza a szerelmet) lehet Ön körül sokan vannak aki ezt teszik (zöld az ég) de a valóság más. Melyik a jobb? Elhinni egy hazugságot és generálni a boldogtalanságot, vagy tudni, hogy mit akar és hogyan szeretne élni arra figyelni.
 

Kedves kérdezõ!

Legyen szíves, olvassa vissza, amiket írt, úgy mintha Ön kapta volna ezt a levelet.

Amiket Ön leírt, hogy milyen az anyukája, hogyan érez magával szemben, na ezeket hagyja abba. Ezek csak gondolatok és nem valóságosak. Amiért Ön mégis valóságosnak látja, az azért van, mert erre figyel, és ezt teremti meg. A gondolatok és érzések olyanok, mint a moziba a vásznon a film. Filmnézés közben folyamatosan a vásznat nézi de, nem tud róla, mert eltakarja az akciófilm, vígjáték, vagy dráma. Ön most drámát néz és nem veszik észre hogy nem is valóságos hisz a vászon az ami valódi. Amiket Ön gondol nem igazak, csak úgy érzi. Megnyugtatásként ezen a Földön mindenki így mûködik. Ki katasztrófát, ki balesetet, ki betegséget, olyan életeket amiben nem érezzük jól magunkat.

Hosszú lenne elmagyarázni, a gondolatok és érzések mechanizmusát, ezért inkább a megoldásra fektetném a hangsúlyt.

Olyan egyszerû a megoldás, hogy éppen ez a baj. Nem hisszük el, hogy tényleg ennyire egyszerû.
Amikor jönnek a 12 éve MEGSZOKOTT érzések (testi tünet) és a hozzá kapcsolódó gondolatok (sz..rkupacnak tartom magam, nem tudok megfelelni, elbujdosnék, anyám nem szeret, stb) ezt hagyja abba úgy mint amikor a mókus kiugrik a mókuskerékbõl. A gondolatsort fejezze be. Az érzés az tovább megmarad de, nagyon kérem, arra ne figyeljen, hanem tegye azt a dolgát amit az érzés-gondolat elõtt tett. Például ha mosogatás közben törnek elõ, akkor amint abbahagyta tovább gondolni, figyeljen a mosogatásra, mert ez volt az eredeti célja. Figyeljen a vízre, a habra, az edényekre. A lényeg, hogy terelje el a figyelmét a gondolatairól és érzéseirõl. Ha percenként kell kiugrani a mókuskerékbõl, akkor annyiszor tegye meg. Csak így tudja a 12 évet megállítani és helyébe újat teremteni. A dráma helyett vetítsen vígjátékot a vászonra.
Amikor észre vette, hogy már megint megy a szokásos szöveg a fejében, és megállította, ÖRÜLJÖN meg neki, hogy végre meglátta végre észrevette és ezt az örömérzést vigye tovább. Nagyon fontos a TÜRELEM. Meg lehet tanulni, mint egy szakmát.

Ha utálat érzést, kisebbrendûségi érzést, irigységet, megfelelési kényszert, önsanyargató érzést érez és táplál akkor mint a tengerpartot elhagyó hullámok visszatérve csak ugyanolyan érzést hozhatnak. Mert mindig visszatérnek. Így olyan élet hoz létre (12 éve) amiben újra a fentieket érezheti. Ezt persze további csinálhatja de a sors úgyis megbosszulja, hogy tegyen már valamit. Mint Ön is írta egyre mélyebbre süllyedt. Ezt pedig a fránya nem valóságos érzéseinek és gondolatainak köszönheti. De Ön nem az akinek a gondolatai által hiszi magát. A dráma sem valóságos a vásznon az csak képkocka egymás után helyezve!!!

Utolsó gondolat:
Ismét csak Ön érzi úgy, hogy az édesanyja nem szereti. Elmondanám, hogy a világon szinte mindannyiunk ugyanezt érezzük valamelyik szülõnkkel. Pedig ebbõl semmi nem igaz.
Minden anya bármit is tesz, bárhogy is viselkedik, azért teszi, mert szereti a gyermekét és a lehetõ legjobbat akarja adni neki. És mindig azt adja amire abban a pillanatban képes.
Ön, mint anya nagyon jól tudja, hogy csak a legjobbat akarja a gyermekének, és azt teszi meg amit az adott pillanatban a lehetõ legjobbnak lát és amire képes. Biztos jobb lenne, ha a gyereke boldognak látná, felszabadultnak látná de nem képes rá. Ezért nincs miért elítélni a szülõket. Semmi rosszat nem tettek.
 

Kedves Margó!

Köszönöm megtisztelõ levelét. Vágjunk is bele!

Egy házaspár saját magukért vállal gyereket. Jó esetben megértek a családvállalásra. Nem attól teszik függõvé, hogy a nagyszülõk kéznél lesznek e vagy számíthatnak e a segítségükre.
Valószínû ugyanannyi nagyszülõ létezik, aki ajnározza az unokáját és ugyanannyi, aki még nem érzi át a nagyszülõiséget. Nem lehet elvárni a szüleitõl, hogy úgy viselkedjen, mint ahogy ön szeretné. A kisgyermeket sem lehet rábírni, hogy születése után járjon és azon bosszankodni, szidni, elkeseredni, dühösnek lenni és követelni miért nem áll már talpra. Mindennek eljön az ideje.
Ahhoz, hogy az ön energiáját a bosszankodás és elkeseredettség helyett a babára a családra és a közelgõ munkahelyére fordítsa csak úgy lehetséges ha elfogadja (belátja), hogy az ön szülei másmilyenek. Hogy miért? A válasz: Csak! Fölösleges boncolgatni. Az elfogadás, rengeteg pozitív energiát felszabadít önben.
Megbeszélheti a férjével, hogy mi lenne a hosszútávú megoldás, ahhoz, hogy ön is koncentrálni tudjon magára. Az ideális megoldást Önöknek kell kitalálni, viszont csak akkor fogják megtalálni, ha már nem a nagyszülõk magatartásával foglalkoznak.
Egy nagy titkot elárulok Önnek: Nem a baba és a vele kapcsolatos teendõktõl fáradt, hanem a rossz érzés (amit a szülei iránt érez) fárasztja le és ezzel az érzéssel végzi a napi teendõit. Ettõl fáradt. Pont fordítva van.
A baba az ön érzéseire van ráhangolódva és érzi azt, ha ön nem érzi jól magát. Nyûgös lesz, rosszul alszik, netán hisztizik, vagy visszaforduló lesz, vagy megbetegszik. Õ így fejezi ki, hogy ugyanazt érzi mint ön. Azonban ahogy önben megjelenik az elfogadás és jó érzésekkel él, a baba is kicserélõdik. Még az is megtörténhet, hogy a nagyszülõk, ha megérzik, hogy ön már nem vár el tõlük semmit, akkor jönnek maguktól és igazi nagyszülõkként fognak viselkedni.

Remélem tudtam segíteni kedves Margó! Az biztos, ha ugyanúgy bosszankodik mint eddig, semmi sem fog változni. Ha másért nem, hát saját magáért és a babáért gondoljon másként a szituációra. Tegye fel magának a kérdést: Annyira szeretem és tisztelem a szüleimet, hogy képes vagyok miattuk szenvedni és a babának is ártani ezzel?
 

Kedves Kérdezõ!

A terhesség mint tudjuk egy más állápot. Szokták is mondani: Más állapotban van!
A megoldás egyben egyszerû és nehéz is. Közhelynek tûnik mégis az egyetlen lehetõség: Fogadd el magad, a kedélyállapotodat, az álmosságodat, a dühödet. Most ez a jelen, ez a valóság. Ha már elfogadtad, akkor tudod csak kinevetni. Nevess rajta egyet, hogy mit csinálsz. Mint amikor megfigyeled, ahogy a kezed a pohár után nyúl, megmarkolja, elemeli az asztaltól, és a szádhoz viszi. Ezt te kívülrõl tudod figyelni.
Valaki látja a kedvtelenségedet, a befelé fordulásodat, a sírásodat, stb. Az a valaki vagy te, az a szemlélõ.
Kommunikáció a lelke mindennek!!! Légy szíves hívd fel a férjed és a nevelt gyermeked figyelmét, hogy most te más állapotban vagy. Most, dühös vagy, álmos vagy. Nem velük van bajod, csak most a hormonok ezt produkálják.
Ha az a megoldás ne szóljanak hozzád, vagy ne vegyék annyira komolyan a tetteidet. Õk is fogadják el, hogy most kicsit másképp viselkedsz.
Légy szíves ne vedd komolyan magad és a helyzetet. A terhesség egy megismételhetetlen egyedülálló állapot. Minden percét élvezd, és mint egy kívülálló tekints a tested és a hangulatod változásaira.
Remélem tudtam segíteni.
 

Kedves kérdezõ!

Elõször is kívánok neked nagyon boldog új évet!

Én nem mondhatom meg a helyes utat így a döntés a te kezedben van. Csak te tudhatod és érezheted, hogy mi lenne a jó megoldás. Az alábbi kérdések viszont a segítségedre lesznek, hogy a helyzeteteket tisztábban lásd.
Mennyire vagytok õszinték egymással? Mennyire vagy fontos magadnak és tiszteled magad annyira, hogy boldog légy? Mennyire becsülöd magad és a párod, hogy ne hazugságokra épüljön a kapcsolatotok, hanem õszinteségre és bizalomra? Melyik a fontosabb számodra: a gyerekek felnevelése õszintén és hitelesen vagy hazugságokban és sumákolva. Mit szeretnél, hogy lássanak a gyerekek? Milyen szülõi mintát?
Hajlandó vagy energiát és idõt belefektetni a kapcsolatotok megmentésébe? Hajlandó vagy beismerni, hogy mindig kettõn múlik a vásár és felelõsséget vállalni a gondolataidért, szavaidért és tetteidért?
Ha ezeket a kérdéseket felteszed magadnak és 100%-ig õszintén válaszolsz magadnak, biztos hogy egész közel leszel a válaszhoz!

Sok sikert kívánok. Szorítok az ügyetek harmonikus megoldásáért.

 

Kedves Anita!

Fölösleges boncolgatni, hogy honnan ered a pánikbetegsége! Ha találna is választ, még 10 másik kérdés merülne fel, és így csak boncolgatni tudná magát a végtelenségig.

A barátja csak azt tette, amit Õ abban a pillanatban képes volt. Én nem nevezném ezt kihasználásnak, csak nem tudott másképp, mint ahogy Ön sem volt képes átlátni a férfi cselekedeteit.

Ahhoz hogy az Ön élete ettõl a pillanattól kezdve megváltozzon nincs más dolga, mint az érzéseit és abból felmerülõ gondolatait figyelni. Folyamatosan. Amikor ismét kezdõdik a pánikrohama, figyelje magát, mit érez, és mit gondol. S még ha nem is tud vele mit kezdeni egy idõ múlva felülemelkedik rajtuk. Gondolkozzon el, hogy az élet milyen egyéb területein érzi magát hasonlóképpen. Amikor rosszul érzi magát, fogalmazza meg, hogy mit is szeretne a negatív érzések helyett. És miért is szeretné. Mi volt az eredeti dolga célja mielõtt még a negatív érzés megjelent? Koncentráljon arra! S azt veszi észre, hogy megjelennek a jóérzések, jó gondolatok és abból automatikusan csak pozitív és természetesen más cselekedetek fognak születni. Más élte lesz.

 

Szia Kedves Kérdezõ!
Nem tudsz segíteni addig, míg õ nem kész rá és nem is akarja. Van egy mondás: Amikor kész a tanítvány megjelenik a mester.
Õ olyan amilyen. Így kell elfogadni. Nincs megérve, hogy annyit jelentsen neki egy kapcsolat, hogy magába nézzen, hogy változzon, hogy kinyíljon.
Itt nem az a kérdés, hogy te hogyan tudnál neki segíteni, hanem az, hogy így ahogy van most, azzal a tudattal, hogy nem akar megváltozni úgy mélyen legbelül, kell-e neked?
Ha nem, tovább kell lépni és a boldogságodat szem elõtt tartani. Ha jól érzed maga attól, hogy következetesen kidob, akkor maradj vele. De azzal a hátsó szándékkal, hogy majd te megváltoztatod, jelzem, te maradsz alul. Mindig.
Nem azért jöttél a világra és van párkapcsolatod, hogy a másikat a saját ízlésednek megfelelõen alakítsd, hanem, hogy magadra gondolj, hogy magadat tedd boldoggá, hogy élvezz minden pillanatot az életben.
Szép hetet kívánok neked!
Üdvözlettel:

Kedves Fanni!
Az egész leveled az élet negatív oldaláról szól. :-)
Pedig mindennek, mint az éremnek is, két oldala van.
Az, hogy ennyire elkeseredett vagy, a kisebbrendûségi érzésbõl fakad. Nem becsülöd magad, nem merted soha elhinni, hogy értékes és különleges vagy. Pedig az vagy!
Akkor fogsz kiteljesedni az életben, ha megvalósítod azt, aki lenni akarsz. Ha elhiszed és vakon tudod, hogy nem vagy több sem kevesebb a többi embernél. Ha ki mered nyilvánítani magadat. Ha felvállalod magad.
Azt, amit gyerekként nem láttál jónak a szüleid viselkedésében, amit tudtál, hogy ha másképpen tennének, akkor boldogak lennének, ezt, ha a te életedben megteszed, akkor leszel boldog.
Jól figyelj szavaimra, mert elvezetnek a megoldáshoz: Senki sem bánt téged, senki sem néz le, senki sem akar rosszat, senki sem okoz neked stresszt. Senki! Mégis azért éled meg így, mert te gondolkodsz így magadról. Te vagy az, aki rossz véleménnyel van magáról. Te vagy az, aki lenézi magát, aki kevesebbnek tartja magát stb. A körülményeid, a munkatársaid, a kapcsolataid mind tükrök! Miben? Kimondtatják veled, éreztetik veled, rád kiabálják azt, hogy te mit is gondolsz magadról, hogy vedd észre NEM AZ VAGY. Mert ha tényleg olyan rossz lennél, akkor jól éreznéd magad tõle. Ha tényleg csökevényes lennél, nem bántana.
Tehát fordítva vannak a dolgok!!!
Mi a megoldás?
Amikor újra rosszul érzed magad, vedd észre, mit gondolsz, vedd észre, mit érzel és nevesd ki magad, mert EZEK AZ ÉRZÉSEK ÉS GONDOLATOK AKADÁLYOZTAK MEG 45 ÉVEN KERESZTÜL, HOGY BOLDOG LEGYÉL. Ilyenkor kérdezd meg magadtól, mit szeretnél, mi a célod és arra figyelj. Az életed így garantáltan 180 fokot változik.
Einstein szerint az az õrültség, amikor ugyanazt tesszük mindig és elvárjuk, hogy a dolgok változzanak.
Azzal, hogy észreveszed, amikor rosszul érzed magad, azzal, hogy mást gondolsz és így mást is érzel, kiszállsz a 45 évnyi mókuskerékbõl és más életet teremtesz.

Az, hogy Romániában élsz, nem jelenti azt, hogy kevesebb vagy. Sõt. Az az igazi kihívás, hogy ott megmaradj magyarnak. Magyarországon a magyarnak lenni semmiség, de nektek ott magyarnak lenni az tiszteletreméltó. Légy büszke rá, hogy ott élsz, légy büszke rá, hogy nem darált be a társadalom.
Tudod mi a legnehezebb az életben? Minden pillanatban arra figyelni, hogy mit szeretnél elérni, megvalósítani. Az, hogy minden pillanatban magadra gondolj, hogy te és az álmaid legyenek a fontosak. És tenni érte, kifogások nélkül.

Remélem, felráztalak és gondolkodóba estél. Remélem, sokkot kaptál, mert ez volt a célom. Kirángatni a kifogásokkal teli poshadt mocsárból és egy színpompás élet lehetõségét eléd tárni.
Üdvözlettel: