Kérdezz-felelek
Egy rövid kérdésem volna, amit olvastam itt ott fórumokban. Azt állították, hogy az inzulintermelődés már a szájban érzett édes íz hatására is beindulhat, ami elég nagy baj volna egy olyan édesség esetében aminek alacsony lassan felszívódó szénhidráttartalma van és eritritollal édesített). A mértékére nem tértek ki, hogy ha igen akkor sokat vagy keveset termel e?
Tehát a kérdés az, hogy beindulhat e az inzulintermelés szájban érzett édes íz hatására? És milyen mértékben?
Köszönöm szépen előre is.
Casey
Az inzulintermelődés a vérben megemelkedett vércukorszint hatására következik be. Kismértékű szénhidrát bontás/felszívódás - enzim hatására - a szájban is történhet, ami következményesen hatással lehet az inzulintermelésre. Ez azonban csekély mértékű, mivel a szájban kevés ideig tartózkodik a táplálék.
Üdvözlettel: Bányai Gabriella 2012. 05. 06. 18:03
Kislányom 16 hónapos.Még mindig szoptatom.Mivel a nagyobbiknál ennyi idősen szükség volt tejmentes diétára és én sem vagyok jóban a tejjel tejtermékeket a doktornőnk még nem javasolta bevezetni.Egyébként sajnos elég allergiás család vagyunk, ekcéma,szénanátha stb.Pár hete vettem észre,hogy a kicsi étkezés közben,után vakarássza a fejét-csak akkor.Máskor nem csinálja.Nem látunk rajta sem pirosságot,sem koszmót stb.Csak bio illatmentes baba sampont használunk vagy kecsketejes szappant,mosódióval mosok stb.Semmi új terméket nem használok ebben a tekintetben.A kicsi egyébként elég vékonyka,keveset hízik.Nem mondanám hogy válogatós,inkább kisebb mennyiségeket eszik.Férjem,anyukám azt mondja ők is vékonyak voltak gyereknek.Felmerült bennem,a viszketés kapcsán előfordulhat-e esetleg valamilyen fokú lisztérzékenység?(A tejet ugyebár kizárnám mint kiváltó tényezőt)Egyik ismerősünknek évek múlva derült ki ez a probléma,nem volt semmi jellegzetes tünete..Pókhas,zsíros széklet nincs,eddig még nem figyeltem,hogy csak lisztes étel után vakarózik-e.Egyébként jókedvű, virgonc baba.Ön mit tanácsol?Iktassam ki teljesen a glutént és figyeljem?A vérvizsgálat egyértelműen kimutatja?
köszönöm
Vera
Gyerekorvosuktól/védőnőtől kérjenek tanácsot a további szükséges vizsgálatokhoz. Üdvözlettel:
Bányai Gabriella 2011. 10. 02. 15:26
Hogy lehet,hogy a legjobb barátnőm, megeszik napi egy tábla csokit, semmit nem mozog, és 170/50kg, míg én aki kicsit kevesebbet eszik mégis rendesen, sokat mozgok, 171/59kg vagyok?:(
Önnek feltehetően "lassabb" az anyagcseréje, mint a barátnőéjé. De lehet izomtömegben és csonttömegben is nagyobb arányú eltérés...Üdvözlettel:
Bányai Gabriella 2011. 10. 02. 15:19
Szeretném megkérdezni, mi a véleménye a fehér mustármag kúráról?
Válaszát köszönöm,
Márti
Hallottam róla, de a hatásosságát sajnos nem ismerem.
Üdvözlettel:
Bányai Gabriella 2011. 10. 02. 15:13
Vegetáriánus vagyok; halat ritkán, tojást, tejtermékeket fogyasztok, rozskenyeret, magvakat (müzliben és önmagukban is) fogyasztok. Megváltozott munkabeosztásom végett hogyan állíthatom össze étrendemet, milyen ételeket fogyasszak, hogy elkerüljem a "torkos" estéket?
Válaszát köszönöm!
Mindenképpen a kiegyensúlyozott táplálkozásra törekedjen. Ha lehetséges, akkor tartsa a napi ötszöri étkezést, ha nem is meleg ebéddel, de ahogy lehetősége engedi. Minden étkezés tartalmazzon megfelelő összetett szénhidrát-mennyiséget (főként: teljes kiőrlésű kenyérfélék, pékáruk, gabonafélék, cereáliák...), ezzel igazodva a megfelelő napi inzulinelválasztáshoz, ami kiküszöböli az esti falásrohamokat. Üdvözlettel:
Bányai Gabriella 2011. 10. 02. 15:02
Mit tehetnék, ha a 15 éves mostohalányomtól megtudtam hogy rendszeresen hánytatja magát, hashajtózik, és ha ezeket nem csinálja napi 300kcal-on él. 170cm/60kg. 2 órákat edz..és úgy vélem ez sem normális. Nem tudom hogy kéne segítenem? Megbízott bennem? Nem mondhatom el a szüleinek..mert sose bízna meg bennem, de valamit tennem kell.
Kérem segítsen!
Üdv. Trai.
Mindenképpen szaksegítségre van szükség. Próbálja ezt megbeszélni a mostohalányával és biztosítsa a bizalmáról. Először a mostohalányának be kell látnia, hogy segítségre/kezelésre van szüksége. Ha ezen túl vannak, és nem tudják hova forduljanak, akkor igyekszem segíteni: bgabrissa@gmail.com . Üdvözlettel:
Bányai Gabriella 2011. 10. 02. 14:54
Hát nagyon elvagyok keseredve.Korábban már írtam Önnek,hogy inyzulinos lehet nem írom helyesen cukorbeteg vagyok.November óta csinálom,hogy délig csak gyümölcs,délben ebéd ,kenyér nélkül,és még 5-kor valami,de nem jólakásig.Namost ! A gondom az,hogy lement 13 kg,nagyon lassan,mondjuk az nem baj,hátha nem jön vissza.Nem az a gong ,hogy lement,hanem az,hogy vagy 2 hónapja egy deka sem megy le.Annyira bánt,mert ugyan úgy csinálom.Vagy megszokta a szervezetem?? Valamit tessék már javasolni,Kedves Gabriella!! Legalább még ennyit szeretnék,de nem és nem megy.Így is még 100 kg vagyok,de nagyon meglátszik,az a 13 kg.Sokan mondták,hogy fogytam jólesett.Nem vagyok beképzelt,de tudja arányosan vagyok kövér,és meglátszik a fogyás.a cukrom is jobb lett sokkal,a gyógyszert el is hagytam,csak este van szuri.
Köszönöm,a válaszát,Tisztelettel.Varga mihályné.Juci.
Igen, elképzelhető, hogy a fogyókúra alatt a bevitt energia kevesebb volt az alapanyagcserénél, ezért a szervezet tartalékolásra ösztönzi magát. Több testmozgást ajánlok ill. szükség lehet tápláltsági állapotának felmérésére és az életmódváltoztatás előkészítésére. Ha erre rászánta magát, akkor kérem írjon a bgabrissa@gmail.com e-mail címemre. Üdvözlettel:
Bányai Gabriella 2011. 09. 25. 13:55
A problémám 4+ nikkelallergia. Szeretném az Ön javaslatát kérni, az étkezéssel kapcsolatban. Milyen étrendet kell alkalmaznom a problémám miatt, valamint milyen ásványvizet ihatok, ha az megengedett? A továbbiakban milyen életmódot kell folytatnom? Úgy tudom, hogy a rozsdamentes edények is károsan hatnak. A zománcozott edényekre lenne célszerű lecserélnem?
Köszönöm a válaszát.
A nikkelallergia esetén a kizárásos diéta nem hoz teljeskörű megoldást, mivel a nikkeltartalmú élelmiszerek teljes mértékű kiiktatása beteg táplálkozásából nehézségekbe ütközhet, figyelembe véve az egészséges táplálkozás alapelveit. Érdemes azonban a magas nikkeltartalmú élelmiszerekre odafigyelni:
Több mint 1000µg/kg nikkelt tartalmaz a mogyoró, zab, kakaó (csokoládé), paradicsompüré, lencse, mandula, dió...
200-1000 µg/kg közötti nikkeltartalmúak a fémedényben főzött ételek, spárga, káposzta, karfiol, szárazbab, zöldbab, korpás kenyér, élesztő, margarin, kagyló, osztriga, burgonya, zöldborsó, paradicsom, paraj, aszalt szilva...
50-200 µg/kg közötti nikkelt tartalmaz a kajszibarack, homár, brokkoli, vöröshagyma, kukorica, körte, mazsolaszőlő, avokádó, sárgarépa, fejes saláta, füge, gomba, hajdina, édesgyökér, hering, tea, rebarbara...
Megoldás lehet egy olyan kezelés, amely szájon át, szigorúan ellenőrzött emelkedő dózisban adagolt nikkelt tartalmazó készítmény szedésével hozzászoktatja az allergiás beteg immunrendszerét az allergiás tüneteket kiváltó nikkel elviseléséhez. Üdvözlettel:
Bányai Gabriella 2011. 09. 25. 13:25
A korosztályra jellemző, hogy kóstolgat, kiönti, kiköpi, eldobja az ételt. Önállósági törekvései az étkezés során is megmutatkoznak. Ízlése napról-napra változik. Szeszélyes: amit ma szeret, azt holnap nem eszi meg, vagy éppen napokig csak egyfajta ételt fogad el. Az elfogyasztott mennyiség olykor nagyobb, máskor csekély. Egyen együtt gyermekével. Fogyassza ugyanazt az ételt, amit neki kínál, miközben hangoztatja, hogy milyen finom az íze és az illata. Egyszer talán rákap, ha látja, hogy anya milyen jóízűen fogyaszt az adott ételből. Kínálja többször, de ne legyen erőszakos. Kedvenc ételei közé csempésszen be egy-egy nem kedvelt ételt. Hagyja kicsit, hogy önállóan is próbáljon étkezni. Próbáljanak azokból az alkotókból ételt készíteni számára, amelyeket elfogad. Próbálkozzanak hasonló ízű és állagú ételfajtákkal, mint amit már szívesen fogyaszt. Ha esetleg pszichés eredetű ételaverzió állna fenn, azt a megfelelő szakterület képviselőjével érdemes feltárni és segítségével orvosolni. Üdvözlettel:
Bányai Gabriella 2011. 08. 27. 19:10
Candida diétás mintaétrendhez hol lehet hozzájutni?
Köszönöm szépen!
Éva
Mintaétrendet - candida diétában - tudok önnek küldeni. Kérem írjon a bgabrissa@gmail.com e-mail címre. Üdvözlettel:
Bányai Gabriella 2011. 08. 23. 18:08
Tisztelt Szakértő!
MIvel a másfél éves kislányomnak tojásallergiát diagnosztizáltak 8 hónaposan, ezért érdeklődnék, hogy tudna-e nekem abban segíteni hogy az élelmiszereken maga a tojás felirat szón kívűl még milyen más elnevezésre kell figyelnem,mert hallottam, hogy a tojás összetevőinek esetleg lehet más elnevezése is! E betűs jelzése nincsen?Előre is köszönöm a válaszát!
Üdv:Edina
Kedves Edina!
A tojás és tojáseredetű anyagokat tartalmazó készítményekben az alábbi elnevezések is szerepelhetnek az összetevők között: tojás (friss, fagyasztott, létojás), tojáspor, tojás sárgája és fehérje (friss, fagyasztott, porított), tojás albumin, tojás lecitin, ovalbumin, konalbumin, ovomukoid, lizozim, levitin, vitellin, ovovitellin, ovoglobulin. A tojásmentes termékekre egyértelműen rá van írva, ill. egy áthúzott tojás jelezheti az adott élelmiszer tojásmentességét. Üdvözlettel:
Kisfiam,GALAKTOZÉMIÁS!!( A legsúlyosabb fajtája "klasszikus")
Most 6 hónapos.Eddig szója alapú isomil tápszert kapott csak.
Most már meg kellene kezdeni a hozzátáplálást.
A kérdésam az lenne hogy HUMANA tejmentes almapépet és Humana tejmentes grízpépet adhatok-e neki??
Burgonyát kaphat?
Eddig banánt és sütőtökpürét adtam neki,mert azt sehol sem olvastam hogy nem szabad.
Azt tudom hogy a tejmentesség nem zárja ki a galaktóz mentességet.
Későbiekben a búzalisztből készült termékeket fogyaszthatja??( a tiltó listán találtam búzasikért)
Válaszát előre is köszönöm!!!
Tisztelettel:
Angi
Az említett tápszerek tej-, és gluténmentesek, így adahatók. Burgonyát is kaphat. A diéta nehézségét az jelenti, hogy sok élelmiszer tartalmazhat galaktózt, így nehéz meghatározni pontosan mennyit fogyaszthat az adott élelmiszerből a beteg. Ilyen a búzasikér is. A napi ajánlott galaktózbevitel - egyéni tolerancia függvényében - 25-500 mg. További kérdés felmerülése esetén, kérem írjon a bgabrissa@gmail.com e-mail címre. Üdvözlettel:
Bányai Gabriella 2011. 08. 01. 16:07
Kissé túlsúlyos vagyok, szeretnék egy kicsit leadni. Gondoltam, hogy lépésről-lépésre térnék rá egy új, egészségesebb étrendre. Arra gondoltam, hogy először remek megoldás lehet a kávét, teát cukor helyett édesítővel inni. (Hiszen ezekből rengeteget iszok) A gondom az, hogy valahogy nagyon nem jön be. Úgy értem, hogy rettenetesen szárít. Próbáltam már többféle cukormentes-édesítőszeres tasakos italport inni. De ezek is kiszárítanak. Ahogy megiszom, már 2 perc múlva érzem, hogy kivan száradva a szám, a nyelőcsövem "és porzik a vesém".
Ez vajon mitől lehet?
A mesterséges édesítőszernél is mindenképpen tartsa be az ajánlott mennyiséget. Inkább saját készítésű teát fogyasszon, mint italport. Üdvözlettel:
Bányai Gabriella 2011. 07. 02. 22:14
Tanácsát kérném abban, hogy egy 168cm magas, 164kg , 40 éves nő, hogyan induljon neki a diétának. Nagyon köszönöm!
Mindenképpen szakember segítségét ajánlom ilyen magas testsúly esetében. Szükség van tanácsadásra, állapotfelmérésre, folyamatos konzultációra. Étrendkiegészítők adása is szóba jöhet. Amennyiben elhatározta magát, kérem írjon a bgabrissa@gmail.com címemre. Ilyen magas testsúlynál minél előbb el kell kezdeni a fogyókúrát. Üdvözlettel:
Bányai Gabriella 2011. 07. 02. 21:41
Először is köszönöm válaszát! Én vagyok az a 15 éves lány aki 55kg. szeretne lenni. Az utóbbi időben egyre jobban elhatalmasodott rajtam ez a fogyókúra őrület. Ma pl. egy teljes kiőrlésű toast kenyeret, kávét, egy kevés makarónit, egy almát és egy joghurtot ettem. És már nem fogok mást. Fokoztam a tornát is 100 guggolás, lábemelés, 200 felülés, futás, biciklizés. Nagyon kimerülök. Nem gondolom hogy kövér vagyok, csak mindenből van egy kis felesleg. Félek, hogy nagyon belemerülök és emiatt ki maradok a tanulmányokból...stb. Valamint a jojoeffektustól is, ezt hogy tudnám megelőzni? Mármint ha fokozatosan visszatérek a fogyókúra végén az egészséges életmódhoz, akkor nem jön vissza a duplája? Nem akarom túlzásba vinni, de túl sok időm sincsen hogy hónapokig várjak h fogyjak. Tudom, hogy nem vagyok kövér, nem tartom magam annak. Ha így adom le azt az 5 kg-ot, attól még nem leszek anorexiás, ugye? hiszen nincsen testképzavarom. Ne haragudjon Doktornő, csak rengeteg kérdés van a fejemben. :D
Előre is köszönöm! :)
Liza
Ha az energia-bevitel tartósan az alapanyagcsere alatt van, az alapanyagcsere csökken, és később a csökkentett energia-bevitelre is testtömeg-növekedéssel reagál a szervezet. Ilyenkor a szervezet egyensúlyra törekszik, amely a testsúly-megtartásra irányul. Ez a jojó-effektus lényege. Hogy mennyire van hajlamod az anorexiára, azt pszichológus tudná megállapítani. Üdvözlettel:
Bányai Gabriella 2011. 07. 02. 21:25
Én a napokban vettem algás ligetszépe kapszulát, mert több mindenkitől hallottam, hogy nagyon jó a pattanásos bőrre is...az ottani eladó is mondta, de igazából nekik én nehezen tudok hinni, hisz neki az az érdeke, hogy eladja..valaki más csak a sima alga kapszulát javasolta, mivel abban van sok cink, e vitamin stb...tehát olyan dolgok amik elősegítik a szép bőr kialakulását. Rossz, mert ezekre az étrend kiegészítőkre annyi minden rá van írva, mintha legalábbis valami csodaszerek lennének, de véleményem szerint van amelyik többet árt mint használ, mert csak a pénzről szól az egész. persze kétségtelen, hogy vannak minőségi, valóban hatások termékek is. a kérdésem az lenne, hogy mi a véleményed az algás ligetszépe kapszuláról? hatásos lehet valamire? vagy jobb valamelyik másik alga? illetve még annyit szeretnék, hogy eddig vasat szedtem (hajhullás stb.re) de most abba hagytam, mert elvileg az algában az is van..erről mi a véleményed? vagy lehet párhuzamosan is szedni a kettőt??
Előre is nagyon nagyon szépen köszönöm a válaszodat! Szép Napot kívánok!!!
Roxan
A kapszula két komponense növeli egymás hatását. Az alga segíti az esetleges aminosav- és nyomelem-hiány pótlását. A méreganyagot megköti, ezáltal a gyulladt, pattanásos bőr javul. A ligetszépe-olaj gamma-linolén savat tartalmaz, amely érelmeszesedést gátló hatású. A kapszulával kapcsolatban személyes tapasztalatom nincs. Vastartalma előttem nem ismert. A fogamzóképes korú nők napi vasszükséglete: 15-18 mg. Ezt és a bevitt napi vasmennyiséget kell összehasonlítani. Üdvözlettel:
Bányai Gabriella 2011. 06. 08. 22:50
Engem csak az érdekelne hogy a cukorbetegség mennyire elterjedt Magyarországon? Illetve mennyire "jellemző" a magyarokra?
Válaszát köszönöm.
Üdvözlettel:
Gyenge Alexandra
Szakemberi becslés szerint, ha a cukorbetegség terjedésének jelenlegi aránya fennmarad, akkor egy újszülöttnek - életét 70 évre vetítve - 20 % esélye van a cukorbetegségre. Üdvözlettel:
Bányai Gabriella 2011. 06. 07. 23:11
Igaz az, hogy fogyókúra esetén ajánlatos a tejtermékeket mellőzni?
Ha igen miért?
Köszönettel:Éva
Ennek az állításnak nincs táplálkozástudományi alapja. Érdemes azonban fogyókúrában a zsírszegényebb tejtermékeket választani. Üdvözlettel:
Bányai Gabriella 2011. 06. 07. 17:54
Kedves Gabriella!
27 éves vagyok, kb. 160 cm és 68 kiló. Nem vagyok a szó valós értelmében kövér, nem is érzem magam annak. Inkább "töltött tubica" vagyok, de szeretnék egy kicsit leadni, elsősorban diétával. Nemrég vettem egy könyvet (Callanetics), ezzel is megpróbálom magam egy kicsit jobb formába hozni. (Azért ezt választottam, mert az ízületeim nagyon rosszak, vélhetőleg a pikkelysömöröm miatt.) Nemrég hatalmasodott el rajtam újra a psoriasis, úgy tudom hogy nem ártana hosszabb ideig májkímélő étrendet tartani. Az interneten már sokmindent elolvastam, de vannak köztük ellentmondások. Tudna nekem segíteni, hogy mik az ajánlott és kerülendő élelmiszerek?
Kedves Kérdező!
A májműködés segítéséhez könnyű, vegyes - lehetőség szerint - minél természetesebb nyersanyagokból válasszon. Kerülje a finomított, adalékanyagokat, szinezékeket, tartósítószert tartalmazó élelmiszereket, amennyire csak lehet. A májműködését támogatja a köles és a túró.
A fogyókúra sok esetben a táplálkozási szokások egészségesebbé formálásával már eredményhez vezet. Amennyiben ez nem történik meg, jelenlegi táplálkozási szokásainak a felmérése válhat szükségessé. Fontos, hogy táplálkozási szokásainak átformálása után se éhezzen, és ne kényszerűségnek, hanem egy lelkileg is előnyösebb váltásnak érezze a fogyókúrát. Rendszeres, napi ötszöri (ugyanabban az időben), nyugodt (asztal melletti) étkezést ajánlok; gondosan megválogatott nyersanyagok, megfelelően elkészített ételek, megfelelő mennyiségek mellett. Étrendjének gerincét a rostban gazdag zöldség- és főzeléknövények és az alacsonyabb szénhidráttartalmú gyümölcsök adják. Ahhoz, hogy tájékozódni tudjon az élelmiszerek között, érdemes beszerezni egy tápanyagtáblázat kivonatot az alapvető élelmiszerek értékeivel. Ma már igen nagy választékban kaphatók a zsírszegényebb és/vagy light megjelölésű élelmiszerek: akár hús és húskészítményekre, akár tej és tejtermékekre, akár csökkentett zsírtartalmú kenőzsiradékokra (pl. vajkrém, margarin) gondolunk. Kenyerek és egyéb pékáruk közül a teljes kiőrlésű lisztből készült termékeket ajánlom. Édesítésre energiamentes mesterséges édesítőszert használjon. Elsősorban az energiát nem - vagy kis mennyiségű/elenyésző energiát - tartalmazó folyadékok ajánlottak (pl. víz, ásványvíz, light üdítő és gyümölcslé, tea és limonádé mesterséges édesítőszerrel). A konyhatechnológiát illetően előnyben részesítendő a főzés, a párolás, gőzben főzés és a sütés azon formái, ahol zsiradékra nincs szükség (pl. grill, teflon, alufólia, agyagedény, sütőzacskó, són sütés). Az ételek sűrítésénél használhat száraz rántást, egyszerű habarást; a tejfölt, tejszínt kefirrel, joghurttal, sovány tejjel helyettesítheti. Lazíthat pl. zöldségfélével, zabpehellyel, barna rizzsel. Folyamatos kontroll mellett heti 1/2 kg fogyás ajánlott. Az optimális testsúlyt mindig tartsa szem előtt! Semmiképpen ne vigye túlzásba a fogyókúrát! A mennyiségi korlátozás tekintetében a magasabb szénhidráttartalmú élelmiszerekre érdemes odafigyelni. Mennyiségük csökkenthető, azonban a szárazhüvelyesek fogyasztását (bab, sárgaborsó, lencse) sem levesnek, sem főzeléknek elkészítve nem ajánlom aktív fogyókúrás időszakban. Ha édességet kíván, akkor alacsony zsírtartalmú, energiamentes mesterséges édesítőszerrel készült termékeket fogyasszon; hetente egyszer-kétszer. Esetleg egy Túró Rudi vagy egy müzliszelet megengedhető ritkán. A csirkét a bőr alatt található zsírréteg miatt, annak eltávolítása után fogyassza. Ösztönözze magát több testmozgásra. Jónak találom, hogy megtalálta azt a mozgásformát, ami megfelel Önnek. Üdvözlettel:
Egy 15 éves, 171 cm 62 kg-os lány vagyok. Szeretnék pár kilót leadni, már 2 sikerült. 54 kg szeretnék lenni. Megerősítést szeretnék hogy jó-e amit csinálok? Mindennap reggelizek, ebédelek, vacsorázok, 6 előtt, uzsonnázni gyümölcsöt szoktam, néha engedélyezek magamnak egy kis édességet is. Mindennap iszom 2-3 liter vizet, néha ízesített vizet. A reggelim általában jó reggelt keksz, (bár van hogy joghurt) ebédet az iskolában eszem így ezen nem tudok változtatni. A vacsora változó, itthon mindig van teljes kiőrlésű kenyér, light margarin, néha hal, zöldségek...stb. Mindennap csinálok 50-50 lábemelést, 100 felülést, 25-25 súlyzózást, 10 perc hullahopp, de heti egyszer 30 perc. Igyekszem mindennap 30 percet biciklizni, futok, korizok. Ez így jó? Mennyi ideig tart elérni az "álomhatárt"?:)
Előre is köszönöm!
Liza
Először is felhívnám a figyelmed arra, hogy magasságodhoz a testsúlyod a normál tartományba esik, és a számodra "álomhatár"-nak ítélt testsúllyal már a sovány kategóriába tartoznál. Ezért én a fogyókúra folytatását 58 kg alá már nem ajánlom. A fogyás pontos mértékét/idejét az energiafelhasználásod/elfogyasztott ételmennyiség ismeretében lehetne tervezni. Általánosságban heti 1/2 kg fogyást ajánlok. Ez napi kb. 500 kcal mínuszt jelent az eddigiekhez viszonyítva. Abból a célból, hogy néhány kg-ot veszíts, nincs szükség különösebb táplálkozási megszorításokra. Kövesd továbbra is az egészséges táplálkozás alapelveit, amelyek úgy látom nagyrészt ismertek számodra. A testmozgás jó, és valószínűleg nagy mozgásigényű vagy. Üdvözlettel:
Bányai Gabriella 2011. 06. 07. 16:38












