Adorján Éva
Nagyisuli, számítástechnika
A PC-ábécével elsősorban a fiatalokat szeretném megszólítani, hiszen Ők azok, akik biztosan szörfölnek a neten. Ezért a fiatalos stílus, és a tegező megszólítás:
Nagyi nem ért a számítógéphez, és türelmed fogytán van?
Hogy bénázott már eleget, és ha még egyszer megkérdezi azt, amit már 100x elmondtál, nem állsz jót magadért? OK, küldd hozzám tanulni! Te pedig szeresd csak tovább, immár zavartalanul.
Kérdezz-felelek
Azt tanácsolom, hogy a lányával együtt ellenőrizzék le a vírusirtó működését. Így most nehéz megmondani, hogy miért írja ki Önnek ezt az üzenetet a rendszer. Vagy a vírusirtóval, vagy a tűzfal beállításával szokott gond lenni.
Üdvözlettel, Adorján Éva 2011. 10. 20. 18:14
Most, hogy újabb kérdését olvasom, gyanús lettem magamnak, hogy nem válaszoltam!
A "rossz" hírem, hogy valóban, a Mozilla Firefox-ban nem tudja visszatenni a Freemail hivatkozást az asztalra (valószínűleg az előző Firefox verzióban működhetett, de ezt most nem tudom megállapítani, mivel én is váltottam a legfrissebbre).
De ez talán nem is olyan nagy gond már! Nagyon ügyesen megoldotta, és tulajdonképpen ez a "szabályos" belépés a webes levelezőbe. Magam részéről mindenkinek azt szoktam tanácsolni, hogy mielőtt becsukja a böngésző (Firefox jelen esetben) ablakát, jelentkezzen ki a levelező programból.
Üdvözlettel, Adorján Éva 2011. 10. 20. 18:09
Kedves Éva! 63 éves ez évben internettel rendelkező nagyi vagyok,tehát nem egy zseni,azt szeretném megkérdezni,hogy amikor bekapcsolom a gépet, és rákattintok a freemail levelezésemre,ez eltünt. A keresőben be kell irnom ,hogy freemail és az első sorban rákkatintok és beirni a cimem és jelszót, igy jutok csak hozzá a levelezésemhez, ez vajon miért szünhetett meg,valamit elrontottam,vagy a szolgáltató ezt az egyszerübb megoldást megszüntette? válaszát köszönöm Ilona mama
Kedves Ilona!
Valaki beállította Önnek a hivatkozást az asztalon.
Magyarázom: az asztal tulajdonképpen a képernyő. Itt talál különböző "ikonokat" (ez a hivatalos nevük), melyek mutatják az utat egy mappához, vagy az Ön esetében egy internetes levelezőhöz, a Freemail-hez.
Többféle módon lehet az asztalról "eltüntetni" egy ikont: például be lehet állítani, hogy ne jelenjenek meg az ikonok az asztalon. Vagy törölni is lehet egy ikont. Ettől még az a hely, ahová vitt a hivatkozás, megmarad. Ahhoz tudom hasonlítani, hogy ha egy falu névtábláját ellopják, attól még a falu a helyén marad. A mi esetünkben a Freemail a falu, ami az Ön számítógépén továbbra is elérhető - nagyon ügyesen meg is oldotta, ahogy levelében írja. Csupán a rámutató hivatkozás tűnt el.
Szívesen segítek abban, hogy vissza tudja állítani. De ehhez tudnom kellene, hogy melyik böngészőt használja. Ezt is magyarázom: az internetes oldalakat egy speciális alkalmazással (programmal) tudjuk elérni, ennek az alkalmazásnak a neve internet böngésző. Az általánosan használt böngészők az Internet Explorer, Mozilla Firefox és a Google Chrome. Kérem, írja meg, hogy Ön melyiket használja. Ide is küldheti a választ, vagy a www.nagyisuli.hu/#kerdez oldalon meg tudja írni nekem.
Üdvözlettel,
köszönettel: egy felsőoktatási hallgató
Megtisztel bizalmával, de sajnos, nem tudom kielégíteni információ éhségét.
Magam is hétköznapi használója vagyok a levelező szervereknek. Tudnék olyan segítséget adni, hogyan kell a levelező klienst (Outlook, Outlook Express) beállítani ahhoz, hogy a webes (ingyenes) postafiókba érkező leveleit a levelező kliensben tudja elolvasni.
Kérdéséből azt sem tudtam meg, hogy az internet előfizetéséhez tartozó e-mail fiókját, vagy ingyenes web-postafiókját használta más. Ez azért lényeges kérdés, mert az internet előfizetés esetében fordulhat a szolgáltatóhoz kérésével. Természetesen ezt egy ingyenes web-postafiók esetében is megteheti, de hát az ingyenes... Túl sok segítségre a részükről ne számítson.
Üdvözlettel,
Adorján Éva 2011. 03. 22. 18:58
"Hallgatói nyilvántartás (Neptun)
A hallgatók nyilvántartása, kurzusokra, vizsgákra jelentkezés elektronikusan, az erre bevezetett
Neptun rendszer segítségével történik. A szolgáltatás adott jogkörű elérése a rendszer
lehetőségeinek megfelelően távoli asztal felületen keresztül történhet. Az elérési lehetőségek
részletezése és a felhasználói kézikönyvek a DISZK neptun.unideb.hu című oldalán,
illetve a Tanulmányi osztályok információs oldalain találhatók meg."
Kérdésem hogy:Távoli asztal fellület alatt mit érthetnek tuldajdonképpen?Hogy tudok egyetemi információkat találni erről (a számomra furcsa megoldásról)?Nem furcsa e kérdéses dolog ilyen fajtájú alkalmazása?
Megtisztel bizalmával, hogy a Debreceni Egyetem Neptun rendszerével kapcsolatban kérdez. Azonban azt tudom tanácsolni, hogy böngéssze át az Ön által megadott címeken található bőséges dokumentációt.
Ha Ön hallgató az egyetemen, akkor még fennmaradó kérdéseivel (ezt is az Egyetem oldalán találtam):
"Nem tanulmányi jellegű NEPTUN-kérdésekkel:
az EHIK ügyfélszolgálatához fordulhatnak a neptun3unideb.hu címen, az érkező levelekben feltétlenül tüntessék fel NEPTUN kódjukat, hálózati azonosítójukat és nevüket!"
Tartózkodnék attól, hogy egy számomra ismeretlen rendszer felépítéséről nyilatkozzak. Úgy korrekt, ha a rendszer készítőit, üzemeltetőit tiszteli meg azzal, hogy tőlük kérdez.
Üdvözlettel, Adorján Éva 2011. 03. 01. 12:03
Mit tegyek ha erősen bebizonyosodott az előbbi feltételezés tartalma?
Azonnali, sürgős teendő: változtassa meg a jelszót! Érdemes olyan jelszót választani, amit nem tud más kitalálni. Mit értek ezalatt: kis-és nagybetűk használata + szám. Pl. lehet a házikedvenc neve (tételezzük fel: CIRMI), de a páratlan betűk + az évszám, amikor Önhöz került, + cica. A feltételezett példában: CRI2005cica.
A lényeg, hogy kitaláljon egy logikát, ami Önnek mindig eszébe juttatja a jelszót, más viszont - mivel nem ismeri a logikáját a jelszónak - sosem fogja kitalálni. Adorján Éva 2011. 02. 08. 10:42
Adorján Éva 2011. 02. 04. 18:08
A www.csaladinet.hu "Küldj egy kérdést a szakértőnek" ablakaiban,mire értik az E-mail mező közelében azt zárójelben hogy kötelező? Arra hogy kötelező helyesen megadni vagy hogy kötelező megadni?
Mert az abak fejléce alatti szöveg a (inkább) "kötelező helyesen megadni"-ra utal,pusztán maga az objektum pedig arra (inkább) hogy kötelező megadni,stb...
Köszönöm!
Kedves Kérdező!
Inkább együttgondolkodás lesz a válaszom, ugyanis a www.csaladinet.hu oldal szerkesztésében nem én vagyok az illetékes.
A magyarázó szöveg:
"Az egyéb sorokba írt adatok nem publikusak, még szakértőink sem látják. Ha nem adnál meg email-t a megfelelő mezőben, nem kapnál értesítést arról, hogy válaszod érkezik, arról sem, ha esetleg kérdésedet továbbküldjük másik szakértőnek. Utóbbi esetben több, mint 100 szakértőnk között keresgélhetnél, hogy írt-e választ valaki."
Két részre bontanám, amiből
1. biztonsági kérdés. A szakértő (jelen esetben én) ugyan e-mailben kap értesítést arról, hogy kérdése érkezett, de a feladó a csaladinet.hu (ez így van rendjén, hiszen senki sem szereti, ha kéretlenül tovább adják az e-mail címét).
2. technikai kérdés. A kérdező e-mailben kap értesítést arról, hogy megválaszolták a kérdését. A levél tartalmaz egy hivatkozást is, amire kattintva rögtön olvasható a válasz. Ezért célszerű megadni kérdezéskor az e-mail címet, mégpedig hibátlanul.
Azt nem tudom, hogy e-mail cím megadása nélkül is befogadja-e a kérdést a www.csaladinet.hu.
Ha ennél pontosabb magyarázatra lenne szüksége, kérem jelezze, és továbbítom a kérdést az oldal üzemeltetőinek.
Üdvözlettel
Elnézést a kérdésért, de magánjellegű. 86 éves édesanyámnak régi színészekről olvasok fel az internetről érdekességeket.Ma olvastam \" Adorján Éva a háború után nem lépett többet színpadra. Budapesten élt a családjával. A férje neve Zubriczky Sándor és volt egy Éva nevû leánya. Adorján Éva 1999. augusztus 29-én húnyt el Budapesten.\" Esetleg Ön a lánya?
köszönettel
Sajnos, nem tudom "megvilágítani" a kérdést: Adorján Lajosné a hivatalos nevem, és férjem sincs rokonságban a színésznővel.
Üdvözlettel, Adorján Éva 2010. 08. 14. 18:49
Most tervezem hogy netbookot veszek. Nálunk mikrohullámú internetkapcsolat van vagyis egy antenna van a háztetőre szerelve. WIFI routert szeretnék venni de fogalmam nincs, hogy ez képes lesz e sugározni az internetet és hogy ezt hova kell csatlakoztatni szóval tanácstalan vagyok ezügyben. Egyáltalán lehetséges ez? És változni fog e ezáltal az internet havidíja? Válaszát előre is köszönöm.
A kérdés összetett, és konkrétumok nélkül semmiképpen sem tudnék önnek válaszolni. Akkor sem, ha nem haladná meg tudásomat.
Ha jól értem, már van internet előfizetése. Hasonló helyzetben én a szolgáltatónak tenném fel ezeket kérdéseket. Ha megkérdezi a szolgáltatót, de a válasz "emészthetetlen", kérem írja meg a kapott választ. Igyekszem az értelmezésben segítségére lenni.
Üdvözlettel,
Adorján Éva 2010. 03. 18. 16:42
Személy szerint programozást nem vállalok. Szívesen segítek jó és megbízható programozót találni, amennyiben ez segítség. Ahhoz viszont többet kellene tudnom az elképzeléséről. Kérem, ha még aktuális a kérdése, keressen meg a
www.nagyisuli.hu Kapcsolat (a lap legalján van) gombjára kattintva.
Üdvözlettel Adorján Éva 2010. 01. 07. 11:39
Kedves Éva! Nagyon jól rátapintott a témára. A 23 éves gyerekem FRÁSZT kap tőlem, és menekül. Kérdésem. Hogyan tudok kapcsolatot teremteni web kamerán keresztül. Fel van telepítve, de nem tudom használni. Segítséget előre is köszönöm Margó
Kedves Margó!
Csak gondoljon bele: a TV készülék, vagy a telefon használata nagyon hasonló. Lehet tökéletesen "működő" készülékem, de ahhoz, hogy a TV műsort is láthassam, vagy telefonálni tudjak, kapcsolódnom kell valamilyen módon egy hálózathoz.
Ugyanez a helyzet a számítógépemmel is (persze a hasonlat sántít, de talán így közelebb hozza a kérdést). Szóval: ha van web-kamerája, és már a használatát lehetővé tevő alkalmazás (program) is telepítve van a számítógépére, már csak egy másik alkalmazásra (programra) van szüksége, ami bekapcsolja a "hálózatba" (nem az internetbe, az internet szükséges hozzá, de nem elegendő). Vagy egy azonnali üzenetküldőre van szüksége - talán már hallott róluk, ilyen például a Windows Live Messenger. Vagy a másik lehetőség a videó-telefonálást lehetővé tevő alkalmazások, mint például a Skype.
A Skype letöltését, Skype fiók létrehozását a www.nagyisuli.hu lapon részletesen elmagyarázom. A lap alján, a "Minta lecke" hivatkozásra kattintva tudja megnézni.
Sok sikert, és jó videó-telefonálást kívánok!












