Makai Kinga vagyok, védőnő és laktációs szaktanácsadó. 1991-ben végeztem a főiskolán, majd 1995-ig az optimális családtervezésben dolgoztam Czeizel dr. irányítása alatt. Életem nagyon fontos 4 éve volt ez. Egyrészt a felkészítésre, megelőzésre hangsúlyozódott munka miatt, másrészt – számomra - a későbbi munkámat meghatározó szemlélet miatt. Czeizel Tanár Úr ugyanis a tenyerén hordta a védőnőit, ösztönzött bennünket a kreatív munkára, és el is várta tőlünk, hogy legyenek önálló gondolataink, véleményünk. Ez az életszemlélet egyébként is a sajátom volt, mindig nehezen viseltem, ha értelmetlen falak húzódtak előttem, amiket csupán megszokásból kellett megmászni. 1995-ben férjemmel úgy döntöttünk, hogy leendő gyerekeinket nyugodtabb környezetben szeretnénk nevelni, s mivel mindketten vidékiek vagyunk, nem okozott különösebb nehézséget, hogy elköltözzünk Budapestről. Így települtünk haza szülőfalumba, Felcsútra. Három gyerekünk született, 1999-ben Barnabás, 2001-ben és 2003-ban pedig Réka és Borka.
Sokan „aggódtak” amiatt, hogy saját falumban dolgozni nem lesz egyszerű, mert hiszen senki sem lehet próféta a saját hazájában. Valóban voltak nehéz eseteim, de megtanultam kezelni őket. Van egyfajta rizikó abban, hogy az ember „soha nem mehet haza”. De az elmúlt 12 év alatt még egyetlen felesleges hívásom, vagy ok nélküli megkeresésem nem volt, soha egyetlen anyuka sem élt vissza a helyzettel. Amíg nem voltak gyerekeim, (gyakran most is!) nagyon sokat tanultam az anyukáimtól. Mire lettek, felkészült voltam, mégsem tudtam semmit. Mert így van az ember a saját gyerekével. Mindig aggódik……..
Munkámban nagy hangsúlyt fektetek a terhesgondozásra, mert hiszek abban, hogy a későbbi sikeres együttműködést, a bizalmat ilyenkor lehet megalapozni. A leendő anyának meg kell ismernie, el kell fogadnia, mire kisbabája megszületik, különben hiába szeretném, hogy tanácsaim fontosak és hihetőek legyenek számára. A másik fontos terület a csecsemőgondozás. Megint az alapozás… És vesszőparipám, a szoptatás…. Az elmúlt években – és azóta folyamatosan – igyekeztem a lehető legtöbb tudást megszerezni, hogy információim pontosak, naprakészek legyenek. Amikor pár éve kapcsolatba kerültem a szoptatási szaktanácsadókkal, azt gondoltam, nem létezik, hogy bármi újat kapjak tőlük. Aztán azóta nem győzök tanulni……És nagyon hálás vagyok nekik, hogy segítettek, és segítenek folyamatosan!
2006. október óta vagyok hivatalosan is szoptatási szaktanácsadó. (IBCLC)
http://www.ibclc.hu/elerhetoseg/makaikinga
A fentiek tükrében tehát szeretettel várom kérdéseiket! Minden erőmmel azon leszek, hogy korrekt, használható tanácsokkal lássam el Önöket!











