A SZOCIALIZMUS JÁTÉKSZEREI
Időpont: 2011. december 8. és 2012. február 19.
Működtethető modellekkel, kultikus játékokkal idézi fel egy kor játékiparát a „Szocializmus játékszerei” kiállítás a Közlekedési Múzeumban. A tárlat azt mutatja meg, hogy a milyen képet közvetített a gyermekek felé az élet minden területét uraló és irányító állam magáról - és milyenek is voltak valójában a szocialista ipar által gyártott játékok.
A kiállítás felidézi a szocialista tábor, azaz a Szovjetunió, az NDK, Csehszlovákia, Lengyelország, Bulgária, Románia, Kína és természetesen Magyarország játékiparát, a hazánkban készült mechanikai játékokat és számos, ritkaságszámba menő, nagy értékű gyűjteményi darabot.
A játékok jelentős része a hiánygazdaság keretei között készült, gyakran inkább statisztikai célok kielégítésére szolgált, így e termékek nem egy esetben komoly esztétikai, minőségbeli problémákkal küzdöttek. Mindezek dacára sokak számára egy-egy játékszer azonban valóban máig emlegetett, kedves emlék maradt…
A tárlaton olyan, ma már kultikus játékok is láthatóak, mint a lábbal hajtott szovjet Moszkvicsok, a cseh és keletnémet autómodellek, a PIKO játékvasutak - vagy a magyar „slágertermékek”: a Pénzverdei modellvasút illetve az évtizedeken keresztül változatlan formában, milliós példányszámban gyártott lendületautók, a futurisztikus küllemű holdjáró vagy a csilingelős mozdony.
Mindez nem csak „steril” múzeumi környezetben tekinthető meg, a kiállításban felidéznek egy 60-as évekbeli karácsonyi életképet, egy korabeli nappali szobát, ahol a gyerekek a karácsonyi ajándékokat bontogatják, és mindeközben az „új” diafilmeket nézik.
A játékok közül több - a modellvasút, és autóverseny pályák – a látogatók által működtethető.
A kiállításon a látogatók ízelítőt kapnak a kor játék-reklámozási technikáiból: korabeli plakátok- és MTI-fotók idézik meg az egykoron rendkívüli népszerűségnek örvendő játékvásárokat és játékkiállításokat.
A korabeli játékgyártást, játékkereskedelmet egykorú híradókon keresztül is megismerhetik az érdeklődők.
A kiállítás a Magángyűjtők Hónapja keretében, a Műszaki Örökség Program égisze alatt valósul meg, a programhoz csatlakozó gyűjtők ritka és korfestő kincseiből.
A múzeum kiállításainak nyitva tatrása:
Kedd – péntek 10.00-16.00
Szombat – vasárnap – ünnepnap 10.00-17.00
Hétfőn zárva!
Cím:
Közlekedési Múzeum
1146 Budapest, Városligeti krt. 11.
Tel.: (+36-1) 273-38-40
info@mmkm.hu
home ●
webshop ●
hírlevél ●
emlékeztető ●
Apróhirdetés ●
szavazások ●
nyereményjáték ●
rss ●
vonalzók ●
mese ●
blog ●
kisokos ●
video
Kategóriák
- Kiemelt (12)
- Mozgás (136)
- Tábor (3)
- Foglalkoztató (208)
- Kiállítás (56)
- Játszóházak (71)
- Rendezvény (85)
- Színház - Felnőtt darabok (93)
- Színház - Gyerek- műsorok (88)
- Zene (66)
- Wellness (23)
- Babás programok (144)
- Egyéb programok (100)
- Bábszínház (69)
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Céges családi napközi 2.
Már írtam arról, hogy sok cégnél felmerült az ötlet, hogy létrehoznának céges családi napközit... DE ...- Farsangi versek
- Egészségbiztosítási és családtámogatási ellátások - 2012. év
- Munkabérek, járulékok, családtámogatási ellátások 2012-ben
- Minden, amit tudnunk kell a Terhességi-gyermekágyi segélyről - Változás 2012-től!
- Tavaszváró versek
- Hormon-e a D vitamin? Miért fontos ez főleg télen, a nagy hidegben?
- Micsoda cirkusz! - Farsangi Buli a Kalandpark Játszóházban!
- Konyhaálmok és álomkonyhák
hirdetés
Legfrissebb hozzászólások
- Kata1985: Sziasztok! hát nem tudom hogy jo helyre irok e? de ha valaki tud kerem segitsen egyedul nevelem 19honapos ...
- debreceni: Éppen ezért, mert a szenvedélybetegség mindenkiben benne van, a legjobb megoldás, ha beszélgetünk róla, ...
- debreceni: Amikor a gyerek kicsi volt, mindig engedtem, hogy belenyaljon az italomba. De csak kicsit, mondjuk egy ...
- Zsuzsianya: A családi napközivel - sajnos - érintve vagyunk. 14 hónapos lányomat 1 hónapja családi napközibe adtam. ...
- Borbara: Most találtam rá erre a cikkre és nagyon sok hasznos dolgot tudtam meg....egy kérdésem lenne akár a szerkesztőkhöz, ...
- koppany07: 5 eves vagyok,tetszett a mese
- Laura: Kedves Krisztina! Azért nem találod, mert idei fényképes naptárt már nem lehet rendelni sajnos, csak ...
- mkrisz: Kedves Laura! Szeretnék rendelni fényképes naptárt, de a link csak a hozzászólást adja ki. Krisztina
- tpkriszta: Mi megkaptuk, és már használatba is vettük!
- zeiro: Lehet még naptárt rendelni? Fényképpel bővített érdekelne. A hivatkozási linkekre kattintva nem boldogulok ...
Cikk kommentek:
Video és webshop kommentek:






