Budavári Labirintus 
Időpont: állandó
előző esemény
A nagyságát tekintve világviszonylatban egyedülálló várhegyi mésztufa-barlang, hévizes feltörések és kimosódások révén jött létre. A hévizes barlangfülkék egyszerre jelentettek menedéket és vadászterületet a félmillió évvel ezelőtt itt megjelenő ősember számára.
A gömbfülkéket később, a történelmi időkben hadi és gazdasági megfontolásoktól vezettetve összekötötték egymással, illetve a Vár házainak pincéivel. Így a Várhegy gyomrában valóságos labirintus jött létre. A sziklapincék közötti utak teljes kiépítésére az 1930-as években került sor: a földalatti járatokban a háborús program részeként egy tízezer férőhelyes óvóhelyet alakítottak ki. A vasbeton szerkezetekkel megerősített (elcsúfított) Várbarlang a hatvanas évek közepéig titkos polgári védelmi objektum volt.
A háborús hasznosítást követően meg-megjelentek a kulturális kezdeményezések is: két ízben barlangmúzeum nyílt, illetve a 80-as évek elején itt kapott otthont az első magyar panoptikum.
Az 1996-os rekonstrukciós munkálatok nyomán a több mint 4000 négyzetméteres terület a lehetőségekhez képest visszanyerte eredeti, háború előtti arculatát, a történelmi eseményeket illusztráló panoptikum-kiállítást pedig mélyebb értelmű szimbolikus és titokzatos kiállítások váltották fel. A Budavári Labirintus kulturális és szellemi programjának kulcsszava maga a labirintus lett.
Jelen összefüggésben a labirintus nem pusztán útvesztő, hanem történelmünkhöz, világunkhoz és önmagunkhoz vezető utak finom szövevénye. A labirintus ugyanis a közép- vagy végpont felől visszatekintve már nem kusza lélekvesztőként, hanem történelmi sorspályák és egyéni életutak rendezett, értelemteljes szövedékeként mutatkozik meg. A köznapi jelentésnél mélyebb értelem – természeténél fogva – leginkább a Személyes és a Szerelem Labirintusoknál érvényesül, ám kisebb-nagyobb mértékben megmutatkozik az Őskori, a Történelmi és a Más-világi Labirintusban éppúgy, mint a kisebbek számára a Bátorság Labirintusában.
A Budavári Labirintus irodalmi, bölcseleti, képzőművészeti, filmes és zenei programjaiban szintén meghatározó szerephez jut a labirintus-tematika: azaz a sors, végzet, szabadság; pokoljárások, szellemi odüsszeiák. Közkedvelt programjai mellett tehát otthont ad – elsősorban irodalmi és bölcseleti – szellemi műhelyeknek is.
Labirintusok és labirintus-idők
Nappal (9.30-tól)
Őskori Labirintus: az európai barlangművészet legjelentősebb műveinek hiteles másolatai
Történelmi Labirintus: „évezredes bolyongások" a Várhegy gyomrában a magyar és az egyetemes történelem szimbolikus alakzatai között
Más-világi Labirintus: civilizációnk sorsa 40 millió éves lenyomatok tükrében
Bátorság Labirintusa: játékos próbatétel kicsiknek és nagyoknak
Labirintus-tárlat: különféle korok és kultúrák labirintus-ábrázolásai
Vetítőterem: kisfilmek a Budavári Labirintusról és a magyar fővárosról, angol és magyar nyelven; iskolás csoportoknak választható történelmi és helytörténeti filmek
Labirintus-séta az év minden napján. Egyénileg, térképpel és füzettel vagy vezetéssel. A többnyelvű vezetés ingyenes.
Este (18.00-19.30)
Olajlámpás Labirintus: bolyongás olajlámpásokkal a koromsötét útvesztőkben. Este 6 órától a mesterséges fényeket a Budavári Labirintusban olajlámpások természetes fénye váltja fel. A kezünkben tartott olajlámpás fénye mellett barangolni egy titokzatos útvesztőben valakinek romantikus, valakinek borzongató alaphelyzet. Erre a különleges kalandozásra bejelentkezni nem szükséges. (Az Olajlámpás Labirintus ideje alatt a Bátorság Labirintusa zárva van.)
Vetítőterem: A Csend hangjai
Éjszaka
Személyes Labirintus: az egyszemélyes útkeresés színhelye. Csak késő este-éjjel és csak egyenként fogadja azokat, akik – ahogy mondani szokták – nem ijednek meg önmaguktól. A személyes labirintusjárás nagyobb részt teljes sötétségben történik, vagyis az ember itt valóban csak a labirintusfonalra, illetve – és ez a fontosabb – csak önmagára hagyatkozhat.
Részletesebb tájékoztatás kérhető a személyes labirintus-járás előtt. Jelentkezni a helyszínen az információs pultnál, illetve e-mailben vagy telefonon lehet.
A Szerelem Labirintusa: A személyre szóló labirintusjárásnak egy sajátos formája. A pár más-más bejáraton indul el a labirintusokba. Különböző utakat járnak be, ám bolyongásaik végén útjaik találkoznak.
Jelentkezés és részletes információ a helyszínen az információs pultnál, illetve telefonon vagy e-mailben.
Előjegyzés az éjszakai labirintusokra szükséges.
Vasárnap (10.00-12.00)
Vasárnap délelőttönként a kisebbeket izgalmas kalandokkal és játékokkal várja a Gyereklabirintus.
A Bátorság Labirintusa és a Nap kiszabadítása minden gyereket kíváncsivá tesz, a kreatív feladatok és ügyességi játékok - zsinórlabirintus, csengőcsapda - a nagyobbakat is megmozgatják.
Kulturális különlegességeket kedvelő látogatóink figyelmébe ajánljuk a hely sajátosságaihoz és szelleméhez igazodó rendhagyó képzőművészeti kiállításokat és bölcseleti töprengéseket.
A Vasárnapi Könyvek és a Bölcseleti töprengések után a Budavári Labirintus a Magyar Fenomenológiai Egyesülettel közös szervezésben minden hónap első hétfőjén
Filozófusok labirintusa
címmel szellemi műhelyt tart, ahova várja mindazokat, akik
- szívesen töprengenek az élet olyan kérdésein, amelyekre nincsenek egyértelmű válaszok
- bevezetést szeretnének kapni a filozófia néhány alapvető problémájába
- szívesen meghallgatják, mit gondolnak a filozófusok az időről, a térről, a létről, a változásról, a változatlanságról, a szerelemről, a hatalomról, a jóról, a szépről, az igazról és számtalan hasonló fogalomról…
-nem zárkóznak el attól sem, hogy a bennük felmerülő kérdéseket és gondolatokat megosszák az egybegyűltekkel
Nyitva tartás: 09.30 - 19.30
Jegy:
Egyéni vendégek:
Felnőtt 1500 Ft
Diák, pedagógus, nyugdíjas 1100 Ft
Családi jegy 3000 Ft
Budapest Kártyával, Hungary Carddal 1200 Ft
Mini Cards-cal 1400 Ft
Csoportok:
(minimum létszám:15 fő)
Felnőtt 1200 Ft
Diák, nyugdíjas 1000 Ft
Általános iskolások előzetes bejelentkezéssel 600 Ft
A belépőjegy ára tartalmazza az idegenvezetést, a Labirintus-füzetet és a térképet.
A belépés díjtalan: budavári polgároknak, a budavári iskola osztályainak, fogyatékkal élő vendégeinknek és állami gondozott csoportoknak.
A belépőjegy felmutatásával – valamint a Múzeumok Éjszakája jegyeivel a téli napfordulóig – az ún. Személyes és Szerelem Labirintusok díjtalanul látogathatóak. Előzetes bejelentkezés szükséges!
Ingyenesen igénybe vehető: ásványvíz, tea, vetítőterem, mosdók, Labirintus-tárlat.
A szellemi műhelyek előadásai díjtalanul látogathatóak.
Cím:
I. bejárat: Várnegyed, Úri u. 9.
II. bejárat: Váralja, Lovas út 4.
(Lovas/Palota út sarok)
Tel. bejelentkezés:




Fax: +36(1)489-3282
E-mail: info@labirintus.com






.jpg)

