SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK
Dr. Dénes Ivett


Dr. Dénes Ivett
orvos, bababarát alvás tanácsadó

Elérhetőségeim:
Email: info@anyagyere.hu
Honlap: www.anyagyere.hu/

Kérdezz-felelek

Kérdezni a gomb megnyomásával tudsz, amennyiben a napi kérdések száma még nem haladta meg a napi limitet.

Nappali alvás

Tisztelt Szakértő!

A kislányom augusztus 17.-én született, azaz 6 hetes már elmúlt. Éjszaka 1-2-szer kel fel, magától. Miután megetetem vissza alszik.
Napközben viszont, a két etetés között csak nyüglődik, sír. A pocakja szokott fájni. Ha el is alszik nagyon nehezen és kb. 30 perc- 1 órát alszik. Mi lehet a gond? Mit tegyek? Baj, hogy keveset alszik??
100% anyatejes, 90-130 ml eszik.
Kedves Anyuka!

Ha felmerül, hogy a gyermeknek fájdalma van, mindenképp keressék fel a háziorvost. Emellett, érdemes alvásnaplót vezetni, és megnézni, hogy mennyi a gyermek összalvása, mennyit van ébren a baba két nappali alvás között, mennyi ideig tartanak az elalvások, ezek megfelelnek-e az életkori sajátosságoknak vagy sem. Önmagában az, hogy milyen hosszúak a nappali alvások, még nem jelentik azt, hogy gond van az alvásokkal, egyéb információkat is érdekes figyelembe venni.
Az altatási nehézségnek is számos oka lehet, többek között a kicsi közérzete, az altatások körülményei, az altatások módja, az, hogy mikor viszi a szülő aludni a gyermekét, illetve a szülő-gyermek kapcsolat is szerepet játszhat ebben.
Ha a nehézséget nem tudják megoldani 1-2 héten belül, akkor érdemes alvás tanácsadóhoz fordulni.



Dr. Dénes Ivett
2023-10-02 14:36:04
Olvasói értékelés: 5/4

nappali alvás hiánya

Tisztelt Doktornő!

Első, 2 hónapos, 1 hetes babánk az elmúlt 2-3 hétben nappal nem igazán akar aludni. Éjszaka egyelőre egész szépen (10-12 órákat) is alszik (remélem nem szólom el magamat), de napközben nagyon nem akar aludni. Mára már ott tartunk, hogy egy-egy étkezés között fél órát alszik. Egyedül a délutáni séta az, ami után még többnyire alszik 1-3 órákat, de ez is elég változó, illetve itt is előfordul, hogy csak fél órát, míg tologatom. Éjszakai alvást az etetések szakítják meg, melyeknél ő maga ébred, ha éhes és akkor etetem meg (szoptatom, 100 % anyatejes). Este 7-8 óra között alszik el. Olvastam, hogy ilyen korú babák egy része sokat alszik még, másik fele 4-5 órákat naponta. Nálunk örülök, ha a napi alvás eléri a 3 óra hosszát. Étkezések után büfiztetem, még játszunk, tornáztatom, mondókázok neki, énekelek, adamo hintában hintáztatom. Igyekszek fejleszteni és egyben "lefárasztani". Nagy nehezen 1,5-2 óra múlva elalszik és többnyire 1- 0,5 óra közötti időket alszik. Próbálkoztam már mindennel, magamon altatom el, babakocsiban, adamo hintában hintáztatom, ágyában (babaöböl), világosban, sötétítve, csendben, háttérzajjal, fehér zaj mellett, vagy ha felébredt visszaaltatni, vagy már az öbölben is hagytam, háta magától visszaalszik, de nem találok igazi megoldást. Három óránként próbálom etetni, így mire sikerül elaltatnom, mert letelt a 3 óra és éhes. Próbálkoztam már azzal is, hogy 20 percig ringatom (ha jól tudom nekik ezt követen jön a mély alvási fázis), de ennek se nagyon látom a sikerét. Hálószobánkban alszik, babaöbölben, abba próbálom napközben is altatni. Szegényem egyre nyűgösebb, fáradtabb, dörzsöli a szemét, estére pedig rendesen kidől, de félek, hogy így nem tud megfelelően fejlődni az idegrendszere ilyen kevés nappali alvás mellett. Szeretnénk arra is rászoktatni majd, hogy egyedül aludjon el, de egyelőre esélyét sem látom, ha azt akarom, hogy aludjon, illetve azt sem tudom, hogy ennek hogy kellene nekikezdeni. Szeretném a tanácsát, segítségét kérni a probléma lehetséges orvoslásában. Segítő válaszát előre is köszönöm!

Kedves Kérdező!

A napirendi gondok, kevés nappali alvás megítéléséhez érdemes részletes alvásnaplót vezetni, melyből számszerűen kiderül, hogy mennyi is az összalvás, ez eléri-e az életkori minimum ajánlásokat vagy sem, és hogy pontosan hol és mikor kevesebb az alvás, mint amire szükség lenne. Konkrét tanácsokat akkor tudok adni, ha ezek az információk rendelkezésre állnak, látom a napló adatait.
Szívesen segítek, a honlapomon megtalálja azokat a szolgáltatásokat, ahol épp elérhető személyre szabott tanácsadás.

Várom szeretettel:
 



Dr. Dénes Ivett
2023-02-18 15:06:32
Olvasói értékelés: nincs még értékelés

Önálló elalvás

Tisztelt Doktornő!
Olyan kérdésem lenne, hogy a 19 hónapos babám az ölemben alszik el, majd utána teszem ágyba, ezzel "ártok" valamit az önállóság fejlődésében?
Tudom, hogy a szakértők az önálló elalvás képességének megtanítását tartják jónak, de mégis mit okozhat, ha ez csak később alakul ki nála?
Az igazság az, hogy a kisfiam nagyon jó alvó, ha épp nem fáj semmije.... Tökéletesen hozta a "papírformát" mindig. Kivéve, ha fogzási fájdalmai voltak. 2 hetes kora óta egyedül alszik a szobájában a saját ágyában. Eleinte nagyon jól is ment az egyedül elalvás az ágyban, halk zenével, dúdolással vagy fehér zajjal, mikor mivel. Aztán elindult a fogzás 3-4 hónapos korában és borult minden. Akkor váltottam az ölben elaltatásra, mert rengeteget kínlódtunk. És ez annyira jól bevált, hogy konkrétan szokássá vált. Tökéletesen jól működnek így a napok. Reggel 7-8 között kel, délután fél 1 - 1-től alszik fél 3ig, fél 4ig. Este pedig 8 körül fekszik. Éjjel még 1x felkel enni 1 körül és utána alszik reggelig, de az altatás simán megy általában. Napközben kiegyensúlyozott, már több mint 70 szót ki tud mondani. :) Mivel már közel 12 kg, bár még elbírom, de tudom, hogy egyszer több lesz... :) és ugyan jól bevált ez a módszer, de belül tudom, hogy lassan ideje leszokni erről. Kérdés, hogy hogy álljak neki? Még mielőtt elalszik, tegyem be? De ezzel azt kockáztatom, hogy ha nem találom el jól a pillanatot, akkor felébred és akkor nehezen tudom majd újra elaltatni... Ön mit javasol? Egyáltalán kell emiatt aggódnom, így 1, 5 éves korban?
Hálásan köszönöm!

Kedves Kérdező!

A baba vagy kisgyermek elalvását érdemes a gyermek igényeinek megfelelően támogatni. Nem kell megtanítani az önálló elalvást.

Az altatási mód megváltoztatásának válaszkész módszereiről részletesen itt nem tudok írni, ez annál sokkal bővebb és öszetettebb téma.

Üdv:



Dr. Dénes Ivett
2022-03-08 12:53:27
Olvasói értékelés: nincs még értékelés

illóolaj

Kedves Ivett
kisgyerek mellett este illóolajos párologtatót kapcsolni jó?
gondot okoz, ha nem a legdrágább minpsgű olaj és párologtató?
Kedves Kérdező!

Az illóolajok használata megfontolást igényel. Egyrészt, nem használható mindegyik kisgyermekeknél. Másrészt, vannak allergiát okozó összetevők. Harmadrészt, a csecsemő- és kisgyermekkori alvászavarok terápiájában ezek a készítmények nagyon ritkán elsőként választandó lehetőségek, akkor érdemes csak használni a megfelelő készítményt, ha minden más kezelés, beavatkozás megtörtént.
Üdvözlettel:

Dr. Dénes Ivett
2021-06-09 15:42:10
Olvasói értékelés: nincs még értékelés

Hajnalban rosszul alvó baba

Kedves Ivett!
Előszeretettel olvasom szakértői véleményét a babák alvásával kapcsolatban, ezért fordulok Önhöz.
8 hónapos fiam éjszakai alvása sokat romlott az elmúlt 2-3 hónapban.
Este 6-7 között alszik el rutinunk után külön szobában, kiságyban, fehér zajjal, cumival úgy, hogy a szobában vagyok. Nappali alvásai is ilyenek, kiságyban rövid fektetési rutin után elalszik. Éjszaka 1-2x ettem, nappal sokat eszik. Mégis két probléma jelentkezett az elmúlt
hónapokban.
1. Hajnali 1-3 között akar egy órát is fent van, van hogy sokat sír is. Etetés sem segít ilyenkor, ringatjuk, suttogunk, a kiságyban hagyjuk, had altassa magát, mozogjon ahogy akar. Miután visszaalszik akkor is 2-3 órára csak és hajnali 4-5 között ébred. Ilyenkor már teljesen ébren játszik a kiságyban.
2. Ha mégsem volt ébren éjszaka sokat, akkor 3-4 között ébred reggel hosszan altatja magát a kiságyban, akár egy órán át is, de nem tud visszaaludni. Se ringatva se cicin nem tudom visszaaltatni. Ilyenkor van, hogy kakál is, de a pelus csere sem segít. Végül amikor kiveszem az ágyból van, hogy enervált, ennek ellenére is csak 3-4 óra ébrenlét után alszik el megint.
Így általában összesen 8-9 órát alszik éjjel, 3-4 órát nappal 2-3 részletben.
Ha későbbre toltuk a fektetést akkor is négykor kelt. Nincs vaksötét a szobában, sose volt. Fehér zajt használunk régóta, cumival alszik, 22 fokban.
Nem beteg, jön a két felső foga két hete, de már sokkal régebben kezdődött a baj. Mozgásfejlődési ugrásra van. Még szeparációs szorongás is eszünkbe jutott.

Kérdésem, hogy vajon miért alszik hajnalban ilyen rosszul! Lehet hogy a foga vagy a szeparációs szorongás csak ilyenkor zavarja? Vajon ez csak átmeneti vagy alvászavara van?
Mit tehetünk, hogy reggel hosszabban aludjon? Vajon a vaksötét segít ebben? Vagy lehet neki ennyi alvás elegendő? Segítene, ha nappal kevesebbet hagynám aludni?
Bármilyen tanácsot, gondolatot szívesen fogadunk!
Köszönettel,
Flóra
Kedves Flóra!

Az este 6-7 óra körüli esti fektetési idő sok babánál túl korai, így hajnalra kialusszák magukat, nehezen tudnak visszaaludni. A napirendet, az éjszakai és a nappali alvások időpontját, a nappal és az éjszaka arányát érdemes átgondolni. A későbbi fektetés csak akkor szokott működni, ha a többi alvás ideje is alkalmazkodik a változtatáshoz, a baba igényei szerint.

A blogomon van egy cikk arról, mikor vigyük este aludni a babát.

Üdvözlettel:

Dr. Dénes Ivett
2020-11-15 09:43:47
Olvasói értékelés: nincs még értékelés

3 óránként felébredõ baba

Üdvözlöm. 3 hónapos múlt a kislányunk, eddig 5-6 órát aludt éjszaka, mostanában viszont 3 óránként felébred, nem tudom visszaaltatni, enni kér. Mi lehet ennek az oka, hogy tudnánk visszaszoktatni a hosszabb egybefüggő alváshoz?
Kedves Anyuka!

Egy 3 hónapos baba nyugodtan lehet éhes 3 óránként, ez teljesen természetes ennyi idős korban. Majd ahogy fejlődik, nő a gyermek, az éjszakai megéhezések fokozatosan csökkennek, elmaradnak, általában az első életév vége felé.

Üdvözlettel:


Dr. Dénes Ivett
2020-11-12 05:33:04
Olvasói értékelés: nincs még értékelés

Nehezen alszik el a baba

Tisztelt Szakértő! 14 hónapos kislányom alvásproblémájához szeretnék segítséget kérni. Megpróbálom röviden tömören leírni a történetünket. Kislányom kis súllyal született (2350g), és rettenetesen hasfájós volt kb 4 hónapos koráig. Szinte egész nap kézben volt és sírt, voltak napok amikor napközben is alig aludt vmit. Ezután a nappali altatások a pihenőszékben voltak, este pedig paskoltuk a fenekét, így aludt el. Kb. 8-9 hónapos korától kézben altattam nappal is és este is. Mostanra már nagyon fáj a derekam így kb 1 hónapja úgy alszik hogy berakom az ágyba és simogatom vagy picit paskolom. Viszont nagyon sok idő kell neki az elalváshoz. 40 perctől másfél óráig. Ha kimegyek a szobából sír és csak velem alszik el. Emellett hozzátartozik az is hogy rettenetesen mozgékony, mindig mozgásban van és az elalvás előtt is folyamatosan mozog, egyik oldalról a másikra fekszik, feláll, piszkálja rugdossa a rácsot tehát nem tud leállni. Attól tartok nem e lesz esetleg hiperaktív. Pici baba kora óta sokszor nyűgös, nyugtalan baba. Fogunk még nincs:) Tudna valami segítséget ajánlani a könnyebb elalváshoz? Nagyon szépen köszönöm a segítségét előre is.
Kedves Anyuka!

Az elalvás egy folyamat, melynek hosszát sok tényező befolyásolja. Függ a baba aktivitási szintjétől, önszabályozásától, temperamentumától. Befolyásolja az altatás módja, az időzítése, az alvással kapcsolatos szülői elvárások, a gyermek és a szülők alváshoz/altatáshoz társult érzései is, emellett a körülmények, a baba fejlődése, a baba-mama kapcsolat is.
Tehát, ezeket a szempontokat érdemes átgondolni, ha segíteni szeretne a gyermekének könnyebben elaludni.
Részletes tanácsokat online konzultáció keretében tudok adni, a fent felsorolt információk részletes megismerése után.

Sok sikert!
 


Dr. Dénes Ivett
2020-08-23 07:56:15
Olvasói értékelés: nincs még értékelés

reggel száraz a pelus

Kedves Doktor Nő!
Háziorvosunk szabadságon van, azért is kérdezek Öntől. Később konzultálni fogok az orvosunkkal is.
3 hónapos kisfiamnál már kétszer is előfordult, hogy éjszaka nem pisilt. Folyadékbevitelt tudom, mivel tápszeres,(napi bevitele normális), védőnő tanácsára vizet is kap. Nem bukik, nyugodt baba, éjjel alszik, egyszer kel fel enni. Kicsit aggaszt, hogy száraz a pelus reggel. Napközben rendesen pisil, fájdalommentesen. Pocakja nem kemény. Minimális folyadékot észleltek a veséjében születéskor, 2hét múlva megyünk kontrollra, az orvosok szerint ez gyakori, el fogja nőni. Nem tudom ez állhat e a háttérben esetleg.
Védőnőnket kérdeztem, szerinte nagy baj nincs, ha ez csak egyszer fordul elő. De ugye sajnos már 2.alkalommal.
Válaszát előre is köszönöm!
Minden jó!
Üdvözlettel
Renáta
Kedves Renáta!

Én kizárólag a babák és kisgyermekek alvásával kapcsolatos nehézségek megoldásával foglalkozom, nem folytatok általános háziorvosi vagy gyermekorvosi praxist. Ezzel a kérdésével kérem, hogy forduljon a gyermekorvosához vagy annak helyetteséhez.

Üdvözlettel:

Dr. Dénes Ivett
2020-08-11 05:31:05
Olvasói értékelés: nincs még értékelés

2 hónapos baba nem kap levegõt

Jó napot kívánok Doktornő,
Kislányom körülbelül 1-2 hetes kora óta (jelenleg 2 hónapos) naponta egyszer-kétszer nem kap levegőt. Tudom hogy nekik még normális ha néha gyorsabban néha lassabban lélegeznek de ő szó szerint nem kap levegőt. Pár másodpercig tart az egész de úgy megijed, elkezd ficánkolni majd néha sírva is fakad. Olyan mintha valami elzárná légutakat és nem tud levegőt venni. Nagyon meg vagyok remélve tőle.
Kérem szépen tudna tanácsot adni mi lehet a baj?
Előre is köszönöm.
Kedves Anyuka!

Ezzel a problémával kérem forduljon a gyermek háziorvosához, lehetőleg még a mai napon, ő tud abban segíteni, milyen kivizsgálásra lesz szükség, és azt hogyan tudja igénybe venni.

Üdvözlettel:


Dr. Dénes Ivett
2020-06-26 07:25:00
Olvasói értékelés: nincs még értékelés
A szerkesztő ajánlja