Baki #2
 

A pénz

Pénzügyes vagyok, ez az én elsődleges témám, tehát egy komplett regényt tudnék erről írni. Most mégis igyekszem visszafogni magam, és csak a lényeget leírni:

a cég pénze nem a Tiéd!

Az a cégedé. Mivel a céged és Te jogilag két külön személy vagytok. Ezért hiába vagy Te a céged tulajdonosa, a cég bankszámláján, kasszájában, hitelkártyáján lévő pénz

nem a Tiéd!
Hanem a cégedé.

Na, ezért kap minden könyvelő és pénzügyes sikítófrászt az olyan vállalkozóktól, akik minden hónap elején odatolják a számlákat meg a bankszámlakivonatokat, aztán akárhogy számol szegény könyvelő, sehogy sem stimmelnek az összegek. Vagy amikor megvan a cég nevére a számla – az otthoni házimoziról, konyhabútorról azzal a felkiáltással, hogy úgyis a lakáson van a cég székhelye bejelentve.

Persze. Amikor meg jól megbünteti őket a NAV, akkor meg pislogás van. Rosszabb esetben a könyvelő gyalázása. Aki ugyan semmit nem tehet az egészről, mert ő csak abból dolgozik, amit a vállalkozótól kap, de azért építsen a sz@rból várat, mert az ezeknek a vállalkozóknak jár. (Szerintük.)

Szóval alapvetés:
a vállalkozás kasszája nem azonos a családi kasszával!

Ugyanez azonban visszafelé is igaz:
A családi kasszát ne a vállalkozásod kasszájának megtoldásaként kezeld, hogy majd abból ki lesz pótolva a hiány!

Azzal is tönkre lehet ám tenni egy családot, hogy a céged huzamosabb ideig nem termel nyereséget. Óhatatlan, hogy a családtagokban ki ne alakuljon egy idő után a kellemetlen érzés, hogy ingyenélő vagy, mert ők tartanak el Téged és a céged.

Tudom, mondani könnyebb, mint megcsinálni. Hidd el, az én vállalkozásom sem mindig működött olajozottan.

Attól azonban pénzügyesként feláll a hátamon a szőr, hogy még mindig makacsul tartja magát az a tévhit – néha még könyvelők között is! –, hogy egy induló vállalkozás az első két évben természetes, ha veszteséges.

Amiért ezzel komoly gondjaim vannak:

1. A törvények szerint ez már régen nincs így! Valamikor a rendszerváltás után tényleg volt ilyen az adójogszabályok között, hogy az induló cégeken két évig nem kérte számon senki, hogy veszteségesek-e, és mivel veszteségesek voltak, így adót sem kellett fizetniük. Anno sokan arra is játszottak, hogy veszteségesek legyenek, mert így elkerülhették az adófizetést. Hát, ez már legalább 15 éve nincs így, ha nem több. Mégis találkozom még mindig ezzel. Pedig most már akár veszteséges vagy, akár nem, bizonyos adókat és adómértéket akkor is meg kell fizetned. Pl. a sokak által az adónemek popsztárjának tartott KATA-t is meg kell fizetned – akkor is, ha kitermelted a rá valót, meg akkor is, ha egy kanyi bevételed sem volt.
    
2. Ha egyszer veszteséges pályára állítottad a céged, onnan iszonyú nehéz felállni! A veszteség ugyanis mindig azt jelenti, hogy tartozol. Valakinek valamilyen formában egészen biztosan. Vagy a beszállítóidnak, vagy ténylegesen a banknak, vagy a családi kasszának, vagy saját Magadnak (nem fizetsz Magadnak munkabért, mert nincs miből), de valakinek biztosan. Ha volt már valaha tartozásod magánemberként (pl. úgy próbáltad fenntartani a megszokott életszínvonalat, hogy mellette még a banknak is kellett gazdálkodnod a jelzáloghitel törlesztőrészleteit), akkor pontosan tudod, hogy tartozni nem jó. Megerőltető. Többletteljesítményt igényel. Aminek nincs látszatja, mert a többletteljesítményt elviszi a törlesztés. Vagyis hiába érzed úgy, hogy a cégedben inad szakadtából dolgozol, ha a költségvetésedben a lyukak tömködését tudod belőle csak fedezni. Mert nem marad a fejlesztésre, a bővülésre – amitől igazán azt éreznéd, hogy haladsz. Szóval vagy kezdettől arra játszol, hogy nyereséges legyél, vagy marad az örökös stresszes tűzoltás. Pont, mint a jelzáloghiteleknél: akár 25-30 évre is. Veszteséges persze még így is lehetsz. De erre berendezkedni, ráadásul önként, na, az az ostobaság, amire Einstein gondolt, amikor a végtelen fogalmát meghatározta.
    
3. Céget az örökkévalóságnak alapítunk (ez persze nem jelenti azt, hogy ne kellene képesnek lennünk arra, hogy akármikor ki is szálljunk belőle). Már kicsiben is olyan rendszert kell ehhez kialakítani, ami jól működtethető akkor is, ha a vállalkozás már nagyra nőtt (persze kicsit kell rajta alakítgatni, de az alapvető működési elveket, módokat ilyenkor állapítod meg). Két év pedig bőven elég ahhoz, hogy rossz beidegződések alakuljanak ki – hosszú távra. Ezért is van az, hogy a frissen indult vállalkozások kb. 80%-a 5 éven belül lehúzza a rolót. Mert képtelenek az örökkévalóságban gondolkodni. (A japán cégek bezzeg 150 évre előre terveznek – és ez nem vicc!) És a rövid távú elképzelések nem adnak elég jó irányt ahhoz, hogy működőképes legyen a vállalkozás.

Hát ezért baj, hogy ha valaki eleve úgy alapít céget, hogy nem gond, ha veszteséges. 


Fotó: stevepb/pixabay