SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Január 1-től változik több, a családokat érintő jogszabály

Családinet [cikkei] - 2018-01-03
Több, a családokat érintő jogszabály változik január 1-jével, így egyebek mellett nő a gyermekgondozási díj (gyed), valamint a diplomás gyed maximális összege, a gyermek várásakor az édesanya diákhitelének törlesztését felfüggesztik, a második gyermek vállalása esetén a tartozás felét, a harmadik vagy további gyermek vállalásánál pedig a teljes tartozást elengedik.
Január 1-től változik több, a családokat érintő jogszabály

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) összefoglalója szerint mától nő a gyed, valamint a diplomás gyed összege, és utóbbit az érintettek már a gyermek kétéves koráig igénybe vehetik. A gyed maximális összege 2018-ban eléri a bruttó 193 200 forintot, míg a diplomás gyed az alapképzésben részt vevő hallgatóknál 96 600 forintra, a mesterképzésben résztvevők esetében 126 350 forintra emelkedik.

Novák Katalin, az Emmi család- és ifjúságügyért is felelős államtitkára korábban elmondta: növekszik a kétgyermekesek családi adókedvezménye. Az érintett 330 ezer kétgyermekes család már havi 35 ezer forintot tud megspórolni azáltal, hogy terheik további havi 5 ezer forinttal mérséklődnek.

Egyről két évre, a duplájára emelik a diplomás gyed időtartamát, így akár 1,5 millió forintnyi többlettámogatást is kaphatnak azok, akik az egyetem, főiskola alatt, vagy annak elvégzése után egy éven belül vállalnak gyermeket.

A jelzáloghiteles családok tartozása a harmadik, a negyedik és az ötödik vagy további gyermek megszületése esetén gyermekenként 1-1 millió forinttal csökken. Ez igaz a később felvett hitelekre is. Az első gyermek vállalásakor az édesanya fennálló diákhitelét felfüggesztik, a másodiknál a tartozás felét elengedik, a harmadiknál pedig az egészet.

Január elsejével indul a Köldökzsinór program, amely azokat szólítja meg, akiknek magyar gyermeke nem Magyarország közigazgatási határain belül születik, hanem bárhol másutt a világon. Ezen szülők is jogosultakká válnak az egyszeri 64 125 forintos anyasági támogatásra, valamint a Babakötvényre.

Több pénzt kapnak kézhez azok, akik állandó és tartós gondozásra szoruló súlyosan fogyatékos, vagy tartósan beteg 18 év alatti emberek gondozását, ápolását végzik. Az ápolási díj alapösszege öt százalékkal emelkedik, valamint a tartósan beteg gyermeküket legalább húsz éven át otthon ápolók számára új támogatási forma lesz elérhető.

A 12 év alatti gyermekek sérelmére elkövetett szexuális bűncselekmények maximális büntetési tétele 10-ről 20 évre emelkedik.

Az új közigazgatási perrendtartás jelentősen szélesíti a bírósághoz fordulás lehetőségét és a közigazgatási bírói döntések végrehajtásánál megnyitja az utat a közigazgatási szervet, illetve akár annak vezetőjét sújtó bírságolás előtt. A Magyarországon először önálló törvényben szabályozott közigazgatási perrendtartás életbelépésével nem csupán a hatóságok döntései, határozatai támadhatók meg bíróságon, hanem az általában közigazgatási feladatokat ellátó szervek közigazgatási cselekménye, amely a polgárok jogait, kötelezettségeit érinti.

Az eljárások gyorsabbá és szakszerűbbé válását célozza a január 1-jén életbe lépő új polgári perrendtartás, amelyet a ma, vagy azt követően induló eljárásokban kell alkalmazni. Az új eljárási törvény a perindítási szakban az eddiginél jóval szigorúbban meghatározott részletes, alapos kereset és ellenkereset elkészítését írja elő.

Forrás: MTI
Fotó: vborodinova
 / pixabay

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Holtan találták meg a kétéves szerb kislányt, akit már a magyar rendőrség is keresett

Holtan találták meg a kétéves szerb kislányt, akit már a magyar rendőrség is keresett

Rengetegen keresték a kétéves kislányt, sajnos már csak a holttestét találták meg.
Nem tudták ellátni a fulladó gyereket, mert az asszisztens késett, az orvos pedig nem tudott belépni a rendszerbe

Nem tudták ellátni a fulladó gyereket, mert az asszisztens késett, az orvos pedig nem tudott belépni a rendszerbe

Március 15-én reggel nyolckor vitték be a váci gyerekorvosi ügyeletre a szülők fulladó gyereküket, az orvos azonban nem tudott belépni a számítógépes rendszerbe az asszisztens segítsége nélkül, aki késett. Így az orvos nem tudta ellátni a kétéves kisfiút.
A gyerek a szülő tükre: ha szófogadatlan vagy rosszalkodik, akkor a családban lehet a gond

A gyerek a szülő tükre: ha szófogadatlan vagy rosszalkodik, akkor a családban lehet a gond

Amikor a szülő tanácstalan, mert a gyereke kezelhetetlen, szófogadatlan, akkor érdemes először tükörbe nézni: milyen a család működése, mi állhat a háttérben? Szakemberek szerint ugyanis nagy általánosságban nem létezik problémás gyerek, csak problémás szülők.
Újabb mérgezéses eset abban a pilisborosjenői óvodában, ahol nemrég porcukor helyett tisztítószer került a gyerekek reggelijébe

Újabb mérgezéses eset abban a pilisborosjenői óvodában, ahol nemrég porcukor helyett tisztítószer került a gyerekek reggelijébe

Az ovisok ezúttal az udvaron található lilaakácból ettek: néhányan rosszul lettek, az óvónők pedig azonnal mentőt hívtak. Pár héten belül ez már a második mérgezéses eset az óvodában. Nemrég ugyanis porcukor helyett tisztítószer került a gyerekek reggelijébe ugyanebben az intézményben.
Erre a 8 dologra van szüksége egy kamasznak a szüleitől

Erre a 8 dologra van szüksége egy kamasznak a szüleitől

Szakértők szerint a legrosszabb, amit ilyenkor tehetünk, ha folyamatosan tiltjuk őt mindentől. Egy kamasznak szüksége van egy biztonságos helyre, szabadságra, útmutatásra, biztatásra és persze arra, hogy bármennyire is felbosszant, érezze, hogy szereted őt.
A szerkesztő ajánlja