SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Így spórolhatunk a tanévkezdésen: 10+1 tipp a könnyebb iskolakezdésért

Németh Noémi [cikkei] - 2017-08-22
Már egyetlen gyerek mellett is egy kisebb vagyonba kerülhet, mire mindent megvásárolunk a tanároktól kapott listáról - több tesó esetén előfordulhat, hogy teljes anyagi csőddel fogadjuk a szeptembert. Összegyűjtöttünk néhány tippet, melyekkel csökkenthetünk egy kicsit a tanévkezdéssel kapcsolatos kiadásokon.


1. Ünneplő

Az ünneplőre igazán nem érdemes sok pénzt költeni. Mire legközelebb fel fogja venni, már ki is nőtte és veheted is a következő méretet.
Míg egy átlagos divatüzletbe betévedve a csinos kis ingek 4-5.000 Ft-nál kezdődnek, egy kínai ruhaboltban már 1.500 Ft-ért megveheted ugyanazt, ahol nadrágot és cipőt is találsz ugyanilyen árkategóriában. Turkálókban és aukciós oldalakon pedig még ennyit sem kell fizetned azért a ruháért, amit összesen talán háromszor, ha viselni fog egész életében.
Érdemes megkérdezni a kisgyerekes ismerősöket is: biztos, hogy mindenkinél lapul a szekrényben legalább 2-3 féle ünneplő ruha, amit a tulajdonos már rég kinőtt, a te gyerekedre viszont pont jó lehet. Ne csak akkor gondoljunk erre a lehetőségre, ha babaruhákat csereberélnénk az ismerőseinkkel, a gyerekek még kisiskolás éveik alatt is úgy nőnek, mint a gomba.

A Facebook-on egyre több cserélgetős csoport alakul, melyekhez bárki csatlakozhat: itt akár tényleg percek alatt megtalálhatjuk a megfelelő méretű ünneplő ruhát.


2. Tornazsák

Több ezer forintot spórolhatnak azok az ügyes kezű anyukák, akik maguk varrják meg a tornazsákot - az interneten számtalan fényképet és szabásmintát találhatunk, az elkészítés pedig nem bonyolult.


3. Füzetborítók

Sokat spórolhatunk akkor, ha nem a legszebb mintás - és legdrágább - füzeteket vásároljuk meg, hanem a legegyszerűbb fajtát választjuk, amit később bármilyen csomagolóval beboríthatunk, ami a gyereknek tetszik. Sőt: egy régi térképet, vagy saját, kivágott képeket is ragaszthatunk a sima borítóra, így a végeredmény pontosan olyan lesz, amilyennek a gyerek megálmodta. Egy kollázsos borító nagyon jól néz ki, és mindenki jól jár: a füzetek is szépen mutatnak majd, mégsem hagytuk ott a fél fizetésünket a papírboltban.
 

4. Iskolatáska

A táska fontos, hogy strapabíró és jó minőségű legyen, de nem muszáj feltétlenül boltban megvenni. Nézzünk körül az aukciós oldalakon, ahol számtalan eladó kínál új, vagy épp használt, de hibátlan állapotú, minőségi iskolatáskát - sokkal olcsóbban, mint az üzletekben kapható dababok.


5. Kötelező olvasmányok

A klasszikus kötelező olvasmányok valószínű, hogy már régóta ott lapulnak valamelyik könyvespolcunkon, esetleg a nagyszülőknél, vagy a rokonoknál, barátoknál - kérjük kölcsön, vagy kölcsönözzük ki a könyvtárból, amit lehet.


6. Otthoni készletek

Szinte biztos, hogy több olyan beszerzendő tanszert is találunk az otthoni "raktárban", ami megmaradt tavalyról és bontatlanul hever egy eldugott dobozban, szekrényben. Lehet, hogy a lista felét meg sem kell venni, mert a kellékek egy része már rég megvan, és még sosem használtuk - mindig nézzünk körül otthon a ritkán nyitogatott dobozokban, fiókokban, mielőtt vásárolni mennénk.


7. Időzítés

Ha az előző évről jó sok tanszert sikerült félretennünk, és mindenből van egy-egy régi de jó állapotú darabunk, ami az iskolai listán szerepelt, akkor várjuk meg a nagybevásárlással szeptember első vagy második hetét, amikor a megmaradt árukészletettől féláron, vagy még olcsóbban igyekeznek megszabadulni az eladók.


8. Akciók

Vásárlás előtt gyűjtsük be a lépcsőházunkba bedobott szórólapokat, és nézzük át, mikor, hol, mi akciós - rengeteget spórolhatunk azon, ha a tanszerek nagy részéhez kedvezményes áron jutunk hozzá. Az üzletek tanévkezdési kedvezményekkel és akciókkal próbálják magukhoz csábítani a vevőket, így biztos, hogy ha jól körülnézünk, mindent megtalálunk valahol leértékelt áron.


9. Ne spóroljunk mindenen

Hosszú távon azzal is pénzt takaríthatunk meg, ha nem mindenből keressük a legolcsóbb darabot. Olló, ceruza, tolltartó, iskolatáska - a nagy igénybevétel miatt ezek nagyon hamar tönkremehetnek, ha gyenge minőségű darabot választunk, és végül kéthavonta vehetünk újat. Ráadásul a gyerek életét nehezítjük meg, ha az ő ragasztója nem ragad annyira, mint a többieké, a 300 Ft-os ollóval sok mindent lehet csinálni, csak vágni nem, vagy a ceruzáinak törik ki a hegye fél percenként.


10. Támogatások

Számos önkormányzatnál igényelhetünk beiskolázási segélyt, ami általában 5-10.000 Ft értékű segítséget jelent, utalvány vagy iskolai csomag formájában. A pontos részletekről és feltételekről a helyi önkormányzatnál kell érdeklődni.

Azok a munkavállaló szülők, akiknek gyermeke közoktatásban tanul és családi pótlékra jogosultak, iskolakezdési támogatást is kaphatnak a munkáltatójuktól (amennyiben ezt vállalja a munkaadó), melynek értéke a minimálbér 30%-a is lehet (idén ez, tehát a maximális összeg 38.295 Ft). Ezt a béren felüli juttatást mindkét szülő igényelheti, gyermekenként évente egy alkalommal. A támogatást utalvány formájában kapja meg a család, melyet tanszerek, tankönyvek és ruházat vásárlására használhatnak fel.


+1. Ha mindenből a legszebb, mesehősös változatra fáj a foga a kicsinek, tényleg csillagászati összegekbe kerülhet az iskolakezdés. Érdemes megmutatni neki, hogy nem minden a külsőség. Elegendő lehet az is, ha például csak a tolltartójáról mosolyog rá a kedvenc mesehőse.

Persze nehéz ezt kivitelezni egy olyan világban, ahol az lesz a legmenőbb, akinek a legújabb mesehős feszít a táskáján és ruháin. Nem könnyű megvigasztalni egy csalódott kisgyereket, aki úgy érzi, kilóg a sorból, mert az ő ceruzáiról nem kacsintgatnak rá a legújabb szuperhősök - azok csak sima ceruzák. Ha előre összebeszéltek a többi szülővel és bojkottáljátok a 10-20.000 Ft-os kiegészítőket (amiken csak a mintát kell megfizetni, minőségre nem jobbak társaiknál), az sokat javíthat a gyerek kedvén.Remélhetőleg előbb-utóbb ő maga is rájön, hogy nem a külsőségek számítanak, ennek pedig nagy hatása lehet később a baráti kapcsolataira és a párkapcsolataira is - ha így neveled és nem adod meg magad a márkás kiegészítők hajszolásának, azzal sokkal többet teszel érte, mint azt most gondolnád.

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Őrizetbe vettek egy 13 éves fiút, miután játszótéri balesetben meghalt egy 12 éves gyerek

Tragédia történt egy játszótéren: egy 12 éves fiú életét vesztette, miután leesett a körhintáról, amelyet egy elektromos kerékpár segítségével hajtottak meg. A rendőrség egy 13 éves fiút gyanúsítottként vett őrizetbe.

Kettős tragédia: egy édesapa a fia temetésén halt meg

Egy brit család szívszorító veszteségen ment keresztül, amikor Norman "Nosha" White, egy szerető apa meghalt szívrohamban fia temetésén Middlesbrough-ban. A család már amúgy is egy mély gyásszal küzdött, hiszen a fiút, David Beilickit temették augusztus 21-én, amikor az újabb tragédia lecsapott rájuk. Ez a kettős gyász mély emberi fájdalmat és összetartást mutat fel, amely mindenki szívét megérinti.

Tragédia az uszodában: egy 10 éves fiú 5 méterről ugrott a vízbe, rázuhant egy 67 éves férfira, aki a helyszínen elhunyt

Egy szomorú baleset rázta meg azt az uszodát, ahol egy 10 éves fiú az 5 méteres ugrótoronyról ugrott a medencébe, és egy 67 éves férfire zuhant. A férfi a helyszínen életét vesztette, miközben a gyermek is eltűnt a rendőrség elől. Az eset rávilágít a medencehasználat biztonsági szabályainak fontosságára.

Kétéves fiú halt meg, miután az orvosok sűrített levegővel próbálták eltávolítani az orrába szorult pattogatott kukoricát

Egy rendkívül felkavaró eset rázta meg Brazíliát, amikor egy két éves kisfiú vesztette életét azután, hogy az orvosok súlyos hibát követtek el egy egyszerű orrdugulás kezelése során. A fiú orrába szorult pattogatott kukoricaszem eltávolítása közben alkalmazott sűrített levegős eljárás következtében a gyermek tüdeje és gyomra is megrepedt, ami végzetesnek bizonyult.

A szérum irizinszint és pajzsmirigyfunkció kapcsolata - újonnan felfedezett összefüggés?

Korábban már írtam arról, hogy az irizin egy sajátos hormon, amelyet az izomszövet állít elő és lényeges szerepe van a testsúly szabályozásában. Az ülő életmód ugyanis összefüggésben áll a különféle egészségügyi rendellenességekkel, mint például az elhízás, a cukorbetegség, a szívbetegségek, bizonyos rákos megbetegedések. A legújabb kutatások kiemelték az irizin számos jótékony hatását, beleértve a zsírsejtek barnulását, az anyagcsere-folyamatok modulálását és a csontanyagcsere szabályozását.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja