Húsvétra vásárolt, majd eldobott házi nyuszik - mit tanulnak mindebből a gyerekeink?

- 2017-04-03
Előbb-utóbb szinte minden családban előállnak a gyerekek azzal a kívánsággal, hogy szeretnének valamilyen kis kedvencet. Húsvét tájékán, amikor mindenfelé cuki nyuszikat árulnak, különösen aktuális ez a téma.
Húsvétra vásárolt, majd eldobott házi nyuszik - mit tanulnak mindebből a gyerekeink?

Aki ismer, tudja, hogy igazi állatbolond vagyok, és azt szeretném, hogy minden gyerek állatok társaságában nőjön fel, most mégis arra kérek minden szülőt, hogy ne vásároljon élő állatot húsvétra! Tapasztalt, többszörös nyuszigazdaként el is mondom miért.

Akármennyire is bájosak és vonzóak a piacokon kapható kis nyuszik, a házinyúl nem való lakásban tartott kedvencnek. A megvásárolt édes kis szőrmókok pillanatok alatt hatalmasra nőnek és az elhelyezésük ennek megfelelően igen nehézkes. Egy nagyobbacska nyúlnak átható a vizeletszaga és tetemes mennyiségű ürüléket „gyárt” egy nap alatt.
Rengeteg munkával jár a tisztán tartásuk, amitől hamar elmegy a gyerekek kedve és rendszerint a szülőkre marad az alom pucolása.

A legtöbb gyerek kezdeti lelkesedése hamar elillan és néhány nap vagy hét után a szülők nyakába szakad a megunt nyuszi elhelyezésének problémája. Jó esetben már vásárláskor megbeszélik a tenyésztővel, hogy a nyuszit visszaviszik az ünnepek után. Sokan azonban meggondolatlanul, hirtelen felindulásból veszik meg a nyuszit és csak később szembesülnek azzal, hogy mi legyen a feleslegessé vált állattal. Akibe egy cseppnyi felelősségtudat szorult, megpróbálja biztonságba helyezni a jószágot - például menhelyre adni -, de bizony előfordul, hogy nemes egyszerűséggel az utcán végzik szerencsétlen párák.

A megunt állatot szélnek ereszteni borzalmas kegyetlenség. Azon is érdemes elgondolkodni, milyen példát mutatunk a gyerekünknek azzal, ha egy laza mozdulattal megválunk a megunt kedvencünktől? (Ez egyébként nem csak a nyuszikra, hanem bármelyik kedvencre érvényes.)
Hogyan várhatja el majd az a szülő, aki arra neveli a gyerekét, hogy a megunt, számunkra már terhessé vált életet egyszerűen kidobjuk, hogy idős korában a gyereke ne egy felesleges teherként tekintsen rá, hanem szeretettel gondoskodjon róla?

Most biztosan sokan felkapják a fejüket és felháborodnak, hogy egy idős szülőt egy kisállathoz hasonlítok. Lehet, hogy meredeknek tűnik a párhuzam, de nagyon is fontos a példa, amit a gyerek az élete során lát. Egyre nagyobb gondot okoz, hogy a gyerekek nem viselik gondját az idős, beteg szüleiknek. A zsúfolásig megtelt menhelyeket elnézve, nem tudok nem párhuzamot vonni a két jelenség között. Sajnos olyan társadalomban élünk, ami azt sugallja, hogy amire már nincs szükségünk, azt el kell dobni és újat kell venni belőle. Igaz ez a használati eszközökre és az emberi kapcsolatokra is.

A kisállattartás egyik legnemesebb hozadéka az, hogy feltétel nélküli szeretetre és felelősségtudatra neveli a gyerekünket. Egy kis kedvenc mellett a gyerekek megtapasztalhatják, hogy az élet nem csak jó dolgokból áll, hanem olykor sajnos nehézségekkel is szembe kell néznünk. Azzal, hogy a magunkhoz vett állatot az utolsó leheletéig szeretettel gondozzuk, a lehető legjobb példát mutatjuk a gyerekeinknek.

Az elmúlt 40 évben körülbelül 30 kisállat gazdája voltam. Az első néhány húsvéti nyuszit leszámítva mindegyik állat haláláig az életem része volt. Rengeteget tanultam tőlük a szeretetről, felelősségvállalásról, gondoskodásról és az elmúlásról. Abban, hogy azzá lettem, aki vagyok, hatalmas szerepük volt, amiért mérhetetlen hálával tartozom nekik.

Sok dicséretet kapok, hogy milyen fantasztikus édesanyja vagyok a lányomnak. Ezt egyfelől az anyukámnak köszönhetem, aki csodálatos mintát mutatott, másrészt a kis kedvenceimnek, akik mellett megtanultam, milyen felelősséggel tartozni egy másik életért.

Ahogy korábban írtam, csodálatos lenne, ha minden gyerek állatok társaságában nőhetne fel. A civilizált világ már szinte teljesen elveszítette a kapcsolatát a természettel. A gyerekek még ösztönösen vágyódnak arra, hogy a természettel egybeolvadjanak – mint ahogy azt őseink tették -, és ennek egyik megnyilvánulása az állatok utáni sóvárgás.

Sokan viszolyognak attól, hogy a gyerekük állattal együtt nevelkedjen, pedig mára már az orvostudomány is rájött, milyen káros túlzott higiéniában nevelni a gyerekeket. A tisztaságmánia hozadéka, hogy az immunrendszerünk a legártalmatlanabb dolgokat is túlreagálja, ami miatt egyre több ember szenved pollen-, állatszőr- vagy porallergiában.

Ahogy a gyerekvállalás, úgy a kisállattartás is elkötelezettséget kíván. Rengeteg munkával és lemondással jár, de cserébe olyan szeretetet és ragaszkodást kapunk, amit szavakkal nem lehet megfogalmazni.

Amennyiben állatot veszünk magunkhoz, legyünk tudatában annak, hogy ő is egy intelligens, érző lény, nem pedig egy tárgy, amit csak úgy eldobhatunk, ha már nincs rá szükségünk.

„Te egyszer s mindenkorra felelős lettél azért, amit megszelídítettél.” – írja Antoine de Saint-Exupéry A kis hercegben. Ez az idézet jusson mindenki eszébe, ha kisállat vásárlása kerül szóba a családban.

Forrás: Lányomnak az életről
Fotó: AdinaVoicu/pixabay

Közösségi hozzászólások:
Copyright © 2004-2019. CsaládiNet. All rights reserved - minden jog fenntartva.