SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEKHÚSVÉT

Április végéig még elérhető a nagy karantén kérdőív

Családinet [cikkei] - 2021-04-23
Változott-e a pandémia hatására az életmódunk, valamint az élelmiszervásárlási és élelmiszerfogyasztási szokásaink? Erre keresi idén is a választ a Nébih, a Debreceni Egyetem, valamint a TÉT Platform közös kutatása. A nagy karantén kérdőív április végéig még elérhető, a minél pontosabb kép kialakításához ugyanis elengedhetetlen a lakosság segítsége.
Április végéig még elérhető a nagy karantén kérdőív

A 2020-as első karanténkutatás egyértelműen megmutatta, hogy a koronavírus-járvány hatására az élelmiszervásárlási és élelmiszerfogyasztási szokásaink is megváltoztak. A kutatók most, csaknem egy év elteltével azt szeretnék felmérni, a Covid-19 járvány harmadik hulláma során hogyan alkalmazkodott a társadalom a tartósan megváltozott élethelyzethez. A Nébih, a Debreceni Egyetem, valamint a TÉT Platform szakemberei által összeállított kérdéssor – anonim – kitöltése nagyjából 15 percet vesz igénybe, és a kutatás eredménye a kiértékelést követően mindenki számára elérhető lesz.

A kérdőív április végéig még elérhető a https://portal.nebih.gov.hu/karantenkutatas oldalon. A szervezők bíznak benne, hogy ismét sokan segítik majd a munkájukat, hogy minél pontosabb képet kaphassanak a járvány mindennapjainkra gyakorolt hosszú távú hatásáról.

Nyitókép: Clint Post képe a Pixabay -en

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

55 vidám tavaszi mondóka és versike kicsiknek

55 vidám tavaszi mondóka és versike kicsiknek

Itt a tavasz: ébredeznek az állatok a téli álomból, nyílnak virágok, rügyeznek a fák, csicseregnek a madarak, újraéled a természet. Ünnepeljétek a jó időt játékos, tavaszköszöntő versikékkel - 55 imádni való, vidám verset és mondókát gyűjtöttünk hozzá össze.
Porcukor helyett tisztítószer került az ovisok reggelijébe Pilisborosjenőn

Porcukor helyett tisztítószer került az ovisok reggelijébe Pilisborosjenőn

A reggeli után több gyereknek is fájt a hasa, egyikük pedig annyira hányt, hogy kihívták a mentőket.
Meghalt egy egyéves kisfiú, miután hazaküldték az ügyeletről

Meghalt egy egyéves kisfiú, miután hazaküldték az ügyeletről

A szülők szerint a vizsgálat nagyon gyorsan lezajlott, az orvos kúpot írt fel a hányásra, és azt mondta, a kisfiú nincs kiszáradva. Másnap már újra kellett éleszteni, de már nem tudták megmenteni őt.
Nem tudták ellátni a fulladó gyereket, mert az asszisztens késett, az orvos pedig nem tudott belépni a rendszerbe

Nem tudták ellátni a fulladó gyereket, mert az asszisztens késett, az orvos pedig nem tudott belépni a rendszerbe

Március 15-én reggel nyolckor vitték be a váci gyerekorvosi ügyeletre a szülők fulladó gyereküket, az orvos azonban nem tudott belépni a számítógépes rendszerbe az asszisztens segítsége nélkül, aki késett. Így az orvos nem tudta ellátni a kétéves kisfiút.
Lehet-e egészséges egy vegán gyerek? - Ezekre figyelj nagyon!

Lehet-e egészséges egy vegán gyerek? - Ezekre figyelj nagyon!

Mennyire lehet egészséges egy gyerek számára a vegán étrend? Mire figyeljünk, hogy ne alakuljanak ki hiányállapotok, betegségek? Egyáltalán mit javasolnak a szakemberek? Erre kerestük a választ.
A szerkesztő ajánlja