SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Állatkerti kirándulás négylábúaknak - tevekaraván és lóséta

Családinet [cikkei] - 2021-03-19
Az Állatkert legújabb kisfilmjében tevék, lovak, illetve szamarak sétáltatását láthatjuk, amely a sétányok mellett lakó többi állat érdeklődését is felkelti.
Állatkerti kirándulás négylábúaknak - tevekaraván és lóséta

A Budapesti Állatkert sétaútjain rendszeresen megsétáltatják a tevéket, a lovakat, és több más állatot is. Ezt általában reggel, a nyitás előtt szokták megtenni, de most, hogy a koronavírus világjárvány miatt az Állatkert kapui november óta zárva vannak, az ilyen sétákra inkább nap közben kerül sor. A sétáknak ugyanis ilyenkor az az előnye is megvan, hogy amíg az állatgondozók körbeérnek a kötőféken vezetett tevékkel, lovakkal, szamárral, addig a sétányok mentén lévő kifutók lakói is látnak egy kis mozgolódást abban az irányban, ahol máskor a látogatók szoktak lenni. Ha eljön az újranyitás ideje, így könnyebb lesz újra hozzászokniuk ahhoz, hogy mozgás van az állatkerti sétányokon.

Az Állatkert legújabb kisfilmjében egy ilyen séta részesévé igyekezett tenni a közönséget. A videón látható, hogy az oroszlánfókák, a vízidisznók, a sörényes hangyászok és a prérikutyák érdeklődését is felkelti a kifutójuk előtt elhaladó karaván, és persze a tevék, lovak és szamarak is nagy kedvvel szemlélődnek a kertben, ahol a tavasz beköszöntével egyre több és több állat tölti a napot a szabadtéri kifutóban.

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Holtan találták meg a kétéves szerb kislányt, akit már a magyar rendőrség is keresett

Holtan találták meg a kétéves szerb kislányt, akit már a magyar rendőrség is keresett

Rengetegen keresték a kétéves kislányt, sajnos már csak a holttestét találták meg.
Nem tudták ellátni a fulladó gyereket, mert az asszisztens késett, az orvos pedig nem tudott belépni a rendszerbe

Nem tudták ellátni a fulladó gyereket, mert az asszisztens késett, az orvos pedig nem tudott belépni a rendszerbe

Március 15-én reggel nyolckor vitték be a váci gyerekorvosi ügyeletre a szülők fulladó gyereküket, az orvos azonban nem tudott belépni a számítógépes rendszerbe az asszisztens segítsége nélkül, aki késett. Így az orvos nem tudta ellátni a kétéves kisfiút.
A gyerek a szülő tükre: ha szófogadatlan vagy rosszalkodik, akkor a családban lehet a gond

A gyerek a szülő tükre: ha szófogadatlan vagy rosszalkodik, akkor a családban lehet a gond

Amikor a szülő tanácstalan, mert a gyereke kezelhetetlen, szófogadatlan, akkor érdemes először tükörbe nézni: milyen a család működése, mi állhat a háttérben? Szakemberek szerint ugyanis nagy általánosságban nem létezik problémás gyerek, csak problémás szülők.
Újabb mérgezéses eset abban a pilisborosjenői óvodában, ahol nemrég porcukor helyett tisztítószer került a gyerekek reggelijébe

Újabb mérgezéses eset abban a pilisborosjenői óvodában, ahol nemrég porcukor helyett tisztítószer került a gyerekek reggelijébe

Az ovisok ezúttal az udvaron található lilaakácból ettek: néhányan rosszul lettek, az óvónők pedig azonnal mentőt hívtak. Pár héten belül ez már a második mérgezéses eset az óvodában. Nemrég ugyanis porcukor helyett tisztítószer került a gyerekek reggelijébe ugyanebben az intézményben.
Erre a 8 dologra van szüksége egy kamasznak a szüleitől

Erre a 8 dologra van szüksége egy kamasznak a szüleitől

Szakértők szerint a legrosszabb, amit ilyenkor tehetünk, ha folyamatosan tiltjuk őt mindentől. Egy kamasznak szüksége van egy biztonságos helyre, szabadságra, útmutatásra, biztatásra és persze arra, hogy bármennyire is felbosszant, érezze, hogy szereted őt.
A szerkesztő ajánlja