SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

"Ne parázz, sokkolj!" - avagy újraélesztés defibrillátorral

Családinet [cikkei] - 2020-10-08
Baláék túszként tartották fogva Győrfi Pált, de csakis nemes cél érdekében! Így indul ugyanis az Országos Mentőszolgálat Alapítvány (OMSZA) legújabb, "Ne parázz, sokkolj!" című szórakoztató edukációs videója, amelyet az újraélesztés közelgő világnapja (október 16.) alkalmából mutattak be. A társadalmi célú kisfilm - amelyben a Valami Amerika színészei mellett a mentők szóvivője is fontos szerephez jut - a nyilvánosan elérhető defibrillátorok használatáról szól.

Magyarországon a hirtelen szívhalál a vezető halálokok közé tartozik, ráadásul az ilyen esetek többsége közterületen következik be. Országszerte mintegy 1500 defibrillátor érhető el nyilvános helyen, használatukkal 6%-ról akár 74%-ra is növelhetjük a sikeres újraélesztés esélyét, ha időben merünk és tudunk cselekedni. Erre azonban egyelőre jó, ha tízből hárman vállalkoznánk. A mentőalapítvány felmérései szerint félünk tőle, laikusként bonyolultnak érezzük ennek az amúgy könnyen kezelhető eszköznek a használatát.

Defibrillátor

"Kisfilmünk célja elérni, hogy bátran cselekedjünk. A mentők kiérkezéséig merjük használni a nyilvános helyeken − benzinkutakon, bevásárlóközpontokban, pályaudvarokon − kihelyezett defibrillátorokat, hiszen ezek az eszközök az átlagember számára is könnyen kezelhetők. Egy gépi hang végig egyértelmű utasításokat ad, egyszerűen nem lehet elrontani. Ha Baláéknak sikerült, bármelyikünknek menni fog, ez a kampányunk legfontosabb üzenete." –  mondja dr. Czakler Éva mentőorvos, az OMSZA alelnöke.

A „Ne parázz, sokkolj!” az OMSZA Bala-sorozatának immár harmadik epizódja, az első rész témája szintén a laikus újraélesztés volt. 5 évvel ezelőtt Bala (Csuja Imre) arra tanított meg minket, hogyan mentsünk életet csak a mellkas nyomásával, levegőbefújás nélkül. Több, mint másfél milliós nézettsége mellett dokumentált esetek bizonyítják az akkori kampány hatékonyságát, amelynek köszönhetően az edukációs filmben látottak alapján sikerült megmenteni valakinek az életét. A film hatására a mai napig a Bee Gees Stayin’ Alive című slágere jelent sokunknak támpontot a mellkaskompresszió helyes ritmusához.

Idén a nyilvános defibrillátorok egyszerű, de életbevágóan fontos használatát mutatja be az OMSZA kampánya, hiszen az esetek döntő részében a mellkas nyomása és az életmentő sokk leadása együtt ment életet.

LEGOLVASOTTABB

Még ma vidd orvoshoz, ha ilyen tünetei vannak - egyre gyakoribb a betegség Magyarországon

A gyerekkori cukorbetegség nem játék, és sajnos egyre több gyermeket érint Magyarországon is. Milyen élete lesz a gyereknek? Hogyan lehet jól kezelni? Elfogadják majd a társai? Ezek a kérdések ijesztőnek tűnhetnek, de vannak gyakorlati, megnyugtató megoldások, amelyek segítenek a családnak és a gyermeknek eligazodni a diabétesz útvesztőjében.

Egyre több gyereket érint a magas vérnyomás - ez áll a háttérben

Az elmúlt húsz évben a magas vérnyomás előfordulása a fiatalok körében szinte megduplázódott. Ez már nem csupán statisztika, hanem figyelmeztetés, hiszen a korán jelentkező vérnyomásproblémák hosszú távon szív- és érrendszeri betegségekhez vezethetnek.

Rejtett válság: ezért kerülnek padlóra a kisgyermekes anyák Magyarországon

Pénzügyi hullámvasúton utaznak a magyar édesanyák: a CSED alatt még úgy tűnik, minden rendben, ám a GYES-korszakba lépve szembesülnek rendszer hiányosságaival. Rugalmas munkahelyek alig vannak, a fizetések bezuhannak, és a legtöbb anya magára marad a túlélési zsonglőrködéssel.

Anyai és apai nagyszülők: Miért más a gyerekek kapcsolata velük?

Aki figyelmesen nézi a családi összejöveteleket, az hamar észreveheti: a gyerekek valahogy mindig az anyai nagymamához húznak. Ott bújnak hozzá, nála akarnak ülni ebédnél, őt keresik, ha valami baj van. Az apai nagyszülők persze ugyanúgy szeretik az unokákat, mégis gyakran más a dinamika. De miért van ez így?

Egyszerű hátfájásnak gondolta az anyuka, amíg rá nem jött: 3. stádiumú rák volt

Amikor Courtney Liniewski hátfájásra panaszkodott, azt hitte, túl sokat ül az íróasztalánál. 34 évesen, két kisgyerek anyukájaként, krízistanácsadóként dolgozott egy pszichiátriai kórházban Milwaukee mellett - észre sem vette, hogy valami sokkal komolyabb dolog zajlik a testében. És ami a legfélelmetesebb: a tünetek olyan hétköznapiak voltak, hogy bármelyikünk figyelmen kívül hagyhatja őket.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja