SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Válni akar a kismama a név miatt, amit férje választott közös babájuknak

Kercsó Dorottya [cikkei] - 2019-01-18
Te mit szólnál, ha a párod nyíltan a volt barátjáról/barátnőjéről óhajtaná elnevezni a közös gyereketeket? A Reddit oldalán megjelent történet egy ilyen esetről szól.
Válni akar a kismama a név miatt, amit férje választott közös babájuknak

/A kép csak illusztráció/

Hogy egy név mennyire tetszik nekünk, nem kizárólag a hangzásán múlik. Számít, fűznek-e emlékek olyasvalakihez, aki ezt a nevet viselte, és ha igen, milyenek: nem csupán az, jóban voltunk-e az illetővel, hanem akár az is, hogy szépnek láttuk-e őt. Így végül is érthető is lehet, ha egy korábbi kedvesünkről szeretnénk elnevezni a gyerekünket, csakhogy ehhez azért a jelenlegi párunknak, a gyermekünk másik szülőjének is lehet egy-két szava.

Egy 23 éves nő egy évvel idősebb férje azonban, nagyon úgy tűnik, nem igazán óhajt ebbe beleszólást adni a feleségének, aki tehetetlenségében már az Internet népétől kért tanácsot:

„Mióta megtudtuk, hogy kislányunk lesz, a párom a volt barátnőjéről akarja őt elnevezni. Sokáig volt együtt ezzel a nővel, és nagyon szerette. (…) Most egyértelművé tette, hogy azt akarja, a lány nevét kapja a baba, a második gyerek nevéről pedig majd dönthetek én. Amikor megkérdeztem, miért ragaszkodik annyira ehhez a névhez, azt felelte, hogy pusztán attól, hogy az exe és közte nem működött a kapcsolat, még vágyhat arra, hogy valami emléke legyen róla. Nem érti, miért bánt ez engem olyan nagyon.”

A kérdésre 3400 válasz érkezett, és gyakorlatilag egy sem akadt, amelyik a férjet vette volna védelmébe. Valaki szerint jó ötlet lenne a második gyereket a nő egy korábbi szexpartneréről elnevezni, más elmesélte, hogy egy ismerőse, amióta megtudta, hogy az apja egy korábbi szerelméről kapta a nevét, inkább a második keresztnevét használja. Igaz, az is többekben felmerült, hogy csupán egy troll kérdésről van szó, amit egy unatkozó felhasználó tett fel a saját szórakoztatására.

Mi legyen a baba neve? >> 2019. január 1-től anyakönyvezhető utónevek

Kép: Greyerbaby / Pixabay

 

 

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Holtan találták meg a kétéves szerb kislányt, akit már a magyar rendőrség is keresett

Holtan találták meg a kétéves szerb kislányt, akit már a magyar rendőrség is keresett

Rengetegen keresték a kétéves kislányt, sajnos már csak a holttestét találták meg.
Nem tudták ellátni a fulladó gyereket, mert az asszisztens késett, az orvos pedig nem tudott belépni a rendszerbe

Nem tudták ellátni a fulladó gyereket, mert az asszisztens késett, az orvos pedig nem tudott belépni a rendszerbe

Március 15-én reggel nyolckor vitték be a váci gyerekorvosi ügyeletre a szülők fulladó gyereküket, az orvos azonban nem tudott belépni a számítógépes rendszerbe az asszisztens segítsége nélkül, aki késett. Így az orvos nem tudta ellátni a kétéves kisfiút.
A gyerek a szülő tükre: ha szófogadatlan vagy rosszalkodik, akkor a családban lehet a gond

A gyerek a szülő tükre: ha szófogadatlan vagy rosszalkodik, akkor a családban lehet a gond

Amikor a szülő tanácstalan, mert a gyereke kezelhetetlen, szófogadatlan, akkor érdemes először tükörbe nézni: milyen a család működése, mi állhat a háttérben? Szakemberek szerint ugyanis nagy általánosságban nem létezik problémás gyerek, csak problémás szülők.
Újabb mérgezéses eset abban a pilisborosjenői óvodában, ahol nemrég porcukor helyett tisztítószer került a gyerekek reggelijébe

Újabb mérgezéses eset abban a pilisborosjenői óvodában, ahol nemrég porcukor helyett tisztítószer került a gyerekek reggelijébe

Az ovisok ezúttal az udvaron található lilaakácból ettek: néhányan rosszul lettek, az óvónők pedig azonnal mentőt hívtak. Pár héten belül ez már a második mérgezéses eset az óvodában. Nemrég ugyanis porcukor helyett tisztítószer került a gyerekek reggelijébe ugyanebben az intézményben.
Ezért nem ajánlják a fülbevalót pici babáknak a szakértők - te engednéd?

Ezért nem ajánlják a fülbevalót pici babáknak a szakértők - te engednéd?

Szakemberek hangsúlyozzák, hogy a baba füle elfertőződhet, vagy allergiás reakció is jelentkezhet a bőrön. Továbbá a kis alkatrészek sérülés- és fulladásveszélyesek, de az sem utolsó szempont, hogy nem a baba dönt arról, hogy viselni szeretné-e az ékszert.
A szerkesztő ajánlja