SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Az otthon nem az a hely, ahová aludni és enni járunk

- 2018-11-30
Egy fontos gondolat, amit minden gyermeknek meg kellene tanítani.
Az otthon nem az a hely, ahová aludni és enni járunk

A kislányunk egyszer kitalálta, hogy felemás zoknit fog viselni. Kérdeztem, miért. Azt mondta, mert így nyuszi is, meg kutyus is lehet a lábán. Aztán úgy maradt. Mármint a felemás zokniság.
Aztán elsős lett. Várta az iskolát, a tanulást - az Állati küldetésnek köszönhetően már többet tudott a tasmán ördögről, mint én, betűzgetett, számolt.
Egy reggel a kiborított zoknik felett üldögélt, hosszasan keresgélve.
- Mit keresel?
- Hát... ennek a párját.

Megértettem azonnal. Ma nem akar szokatlan lenni. Nem akar egyszerre többféle lenni. Nem akar színesebb lenni. Sőt, pandás fülvédőt se akar. Azért nem, mert az a többieknek nem tetszik.
Vagyis azzal még nem lenne baj, ha nem tetszene. Csak közben jönnek a mondatok és a folyosón lökdösések.

"Mi van, anyádnak nincs elég ideje, hogy párosítsa a zoknidat?"
"Mi van, nincs pénzetek rendes zoknikat venni?"
"Teccő! Járunk?"
"Akkorát rúgok beléd, hogy kiröpülsz az iskolából!"
"Mit hallgatsz, zenét?"
"Biztos csórók vagytok!"


És záporoznak a példamondatok. Ahogyan arra se tanítottuk, hogy különleges legyen, úgy arra se, hogy találjon ki válogatott csúfságokat. Amit mond, hallom a hangján, hogy a fülébe kapta.
Ülünk a zoknik felett. Tanácstalanul. Apaként Terminátornak kell lenni? Anyaként Tigrisnek? Vagy mint egy láthatatlan dzsinn, leckéztessük meg a bántalmazókat? Húzzuk a fejükre az alsógatyájukat, mint a filmekben?

Aztán rájövök, hogy igazából nincs semmi baj, valamit jól csináltunk. Ülünk a zoknik felett, és mesél. Elmondja, mi van. Nem nyeli le, nem fojtja el, és bármennyire rosszul esik neki, nem szégyelli előttünk. Elmeséli.



Felsóhajtok.

"Hát egész nyugodtan eldöntheted, mit szeretnél. Azt vedd fel, ami jólesik."

És magára hagyom.
Kegyetlen vagyok.
De mégsem.
Bízom benne. Hogy el tudja dönteni, itt és most mennyit vállal. Mennyit bír. Várok. Kavargatom a kávét. Melegszik a dci1.5-ös a kapu előtt. Mindjárt indulni kell.

Aztán nyílik az ajtó. Kalap, táska, dzseki, nadrág. És a felemás zokni. Egyik lábon Daffy Duck, a másikon Tapsi Hapsi.
- Indulhatunk?
- Még egy perc...

És felmarkolja a másik ruhával összemosott pulóvert.

Aki különleges, az szemet szúr azoknak, akik nem mernek, vagy nem tudnak különlegesek lenni. És ezért haragszanak. Szóval, aki különleges, annak bátornak is kell lennie. A bátorság nem azt jelenti, hogy valaki nem fél. Hanem azt, hogy a félelmei ellenére útnak indul.

Kell, hogy legyen honnan útnak indulni. Az OTTHON nem az a hely, ahová aludni és enni járunk. Az otthon az a hely, ahová hazatérünk mindennel, ami történt velünk és bennünk. És ahonnan útnak tudunk indulni újra, meg újra.

Forrás: Fölnőttségek 
Indexkép: Rainer_Maiores / Pixabay

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Holtan találták meg a kétéves szerb kislányt, akit már a magyar rendőrség is keresett

Holtan találták meg a kétéves szerb kislányt, akit már a magyar rendőrség is keresett

Rengetegen keresték a kétéves kislányt, sajnos már csak a holttestét találták meg.
Nem tudták ellátni a fulladó gyereket, mert az asszisztens késett, az orvos pedig nem tudott belépni a rendszerbe

Nem tudták ellátni a fulladó gyereket, mert az asszisztens késett, az orvos pedig nem tudott belépni a rendszerbe

Március 15-én reggel nyolckor vitték be a váci gyerekorvosi ügyeletre a szülők fulladó gyereküket, az orvos azonban nem tudott belépni a számítógépes rendszerbe az asszisztens segítsége nélkül, aki késett. Így az orvos nem tudta ellátni a kétéves kisfiút.
A gyerek a szülő tükre: ha szófogadatlan vagy rosszalkodik, akkor a családban lehet a gond

A gyerek a szülő tükre: ha szófogadatlan vagy rosszalkodik, akkor a családban lehet a gond

Amikor a szülő tanácstalan, mert a gyereke kezelhetetlen, szófogadatlan, akkor érdemes először tükörbe nézni: milyen a család működése, mi állhat a háttérben? Szakemberek szerint ugyanis nagy általánosságban nem létezik problémás gyerek, csak problémás szülők.
Újabb mérgezéses eset abban a pilisborosjenői óvodában, ahol nemrég porcukor helyett tisztítószer került a gyerekek reggelijébe

Újabb mérgezéses eset abban a pilisborosjenői óvodában, ahol nemrég porcukor helyett tisztítószer került a gyerekek reggelijébe

Az ovisok ezúttal az udvaron található lilaakácból ettek: néhányan rosszul lettek, az óvónők pedig azonnal mentőt hívtak. Pár héten belül ez már a második mérgezéses eset az óvodában. Nemrég ugyanis porcukor helyett tisztítószer került a gyerekek reggelijébe ugyanebben az intézményben.
Erre a 8 dologra van szüksége egy kamasznak a szüleitől

Erre a 8 dologra van szüksége egy kamasznak a szüleitől

Szakértők szerint a legrosszabb, amit ilyenkor tehetünk, ha folyamatosan tiltjuk őt mindentől. Egy kamasznak szüksége van egy biztonságos helyre, szabadságra, útmutatásra, biztatásra és persze arra, hogy bármennyire is felbosszant, érezze, hogy szereted őt.
A szerkesztő ajánlja