SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Kreatív jutalmazás – így motiváld a gyereket!

Kercsó Dorottya [cikkei] - 2018-11-06
Az alábbi egyszerű tippek talán neked is a segítségedre lesznek abban, hogy gyermekedet a házimunka elvégzésére vagy egyéb extra jócselekedetek elvégzésére ösztönözd.
Kreatív jutalmazás – így motiváld a gyereket!

Hagyományos pontrendszer

Beszéljétek meg a gyermekkel, milyen viselkedéssel tud örömet okozni a családnak, és ezekért hány pont jár. Értékelendő a házimunka elvégzése, a külön kérés nélküli segítség – például ha a kistestvére kilötyögtette a tejet, ő pedig magától feltörölte azt -, és az is, ha szokatlanul kedves volt a testvéreihez.
Célszerű azt is jelölni, hogy miért kapott pontot. Ez motiválja a család összes gyermekét, és ötleteket ad a többieknek is a pontgyűjtésre. Ebben a formában pontot csak szerezni lehet, elveszíteni nem.

A pontokat hetente összesítjük, és előre megbeszéljük, mekkora mennyiségért milyen „jutalom” jár. Igyekezzünk a tárgyi jutalmazást minimalizálni, az édességeket pedig ebben az összefüggésben elkerülni, inkább valamilyen közös élményt adjunk cserébe.

Akár az egész család gyűjtheti a pontokat, például egy otthoni feladatokat felosztó táblával, ahol külön jelölhetjük az adott héten elért pontszámot is személyenként.


Befőttesüvegek feltöltése

A gyermek minden jótett után egy vattapamacsot tehet egy befőttesüvegbe. A cél az üveg feltöltése. A kisebbek részére vagy kisebb üvegeket használjunk, vagy helyezzünk rá befőttes gumit, amely jelzi, milyen szintig kell feltölteni az üveget. Ahogy a gyermek nő és okosodik, a gumi egyre feljebb kerül, legkésőbb hatéves korában pedig elhagyhatjuk teljesen.

Az ezt a módszert használó szülők rendszerint azt mondják, elvi lehetőség van arra, hogy különösen helytelen viselkedés esetén kivegyenek egy vattapamacsot az üvegből, de erre ritkán kerül sor. A gyereknek akármennyi ideje van az üveg feltöltésére, ha pedig ez megtörtént, választhat egy vonzó programot, akár az egész családdal, akár csak kettesben valamelyik szülővel.


Modern pontrendszer

Egy 21. századi gyereket lehet, hogy a falitáblánál jobban vonzanak az online megoldások. A Chore Wars egy számítógépes játék, amelynek során a valóságban elvégzett feladatokért lehet pontokat kapni, és ezzel fejleszteni a kiválasztott karaktert.  A High Score House a hagyományos pontgyűjtő játék internetes verziója, ahol a gyűjtött pontokat be lehet váltani különböző kedvezményekre (például fél óra tévénézésre).


Milyen teljesítményért járjon a jutalom?

A mindennapos feladatok elvégzéséért alapvetően nem jár jutalom. Ez alól persze tehetünk kivételt – ha tudjuk, hogy bizonyos területen gyermekünknek nehézségei vannak, például rendszeresen húzza az időt reggel, vagy mindig vonakodik leülni leckét írni, akkor elismerhetjük külön az első néhány olyan alkalmat, amikor ezeket hajlandó gördülékenyen elvégezni. Az is igaz, hogy az életkortól is függ mindez: egy 3 éves még kaphat pontot az önálló öltözködésért, egy 6 éves már inkább ne. A házimunkát és bármi egyéb segítséget mindenképpen értékeljük abban az esetben, ha külön kérés nélkül történt, vagy ha látszik, hogy sok energiát fektetett bele.

A cél az, hogy a gyerek veszekedés és szájhúzás nélkül, örömmel végezze el a feladatait, és ezzel mindenki életét megkönnyítsük. A jutalomként kapott közös program pedig élmény az egész családnak.

Kép: sweetlouise / Pixabay

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Holtan találták meg a kétéves szerb kislányt, akit már a magyar rendőrség is keresett

Holtan találták meg a kétéves szerb kislányt, akit már a magyar rendőrség is keresett

Rengetegen keresték a kétéves kislányt, sajnos már csak a holttestét találták meg.
Nem tudták ellátni a fulladó gyereket, mert az asszisztens késett, az orvos pedig nem tudott belépni a rendszerbe

Nem tudták ellátni a fulladó gyereket, mert az asszisztens késett, az orvos pedig nem tudott belépni a rendszerbe

Március 15-én reggel nyolckor vitték be a váci gyerekorvosi ügyeletre a szülők fulladó gyereküket, az orvos azonban nem tudott belépni a számítógépes rendszerbe az asszisztens segítsége nélkül, aki késett. Így az orvos nem tudta ellátni a kétéves kisfiút.
A gyerek a szülő tükre: ha szófogadatlan vagy rosszalkodik, akkor a családban lehet a gond

A gyerek a szülő tükre: ha szófogadatlan vagy rosszalkodik, akkor a családban lehet a gond

Amikor a szülő tanácstalan, mert a gyereke kezelhetetlen, szófogadatlan, akkor érdemes először tükörbe nézni: milyen a család működése, mi állhat a háttérben? Szakemberek szerint ugyanis nagy általánosságban nem létezik problémás gyerek, csak problémás szülők.
Újabb mérgezéses eset abban a pilisborosjenői óvodában, ahol nemrég porcukor helyett tisztítószer került a gyerekek reggelijébe

Újabb mérgezéses eset abban a pilisborosjenői óvodában, ahol nemrég porcukor helyett tisztítószer került a gyerekek reggelijébe

Az ovisok ezúttal az udvaron található lilaakácból ettek: néhányan rosszul lettek, az óvónők pedig azonnal mentőt hívtak. Pár héten belül ez már a második mérgezéses eset az óvodában. Nemrég ugyanis porcukor helyett tisztítószer került a gyerekek reggelijébe ugyanebben az intézményben.
Ezért nem ajánlják a fülbevalót pici babáknak a szakértők - te engednéd?

Ezért nem ajánlják a fülbevalót pici babáknak a szakértők - te engednéd?

Szakemberek hangsúlyozzák, hogy a baba füle elfertőződhet, vagy allergiás reakció is jelentkezhet a bőrön. Továbbá a kis alkatrészek sérülés- és fulladásveszélyesek, de az sem utolsó szempont, hogy nem a baba dönt arról, hogy viselni szeretné-e az ékszert.
A szerkesztő ajánlja