SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEKHÚSVÉT

A korai nyelvtanulás alapjai

- 2018-11-19
Hi, Im Fanni. Whats your name?, kezdte Fanni a barátkozást a Normafán egy angol kislánnyal. Majd kedélyesen csevegett vele pár mondatot.

Nem ez volt az első alkalom, hogy megcsillogtatta az angoltudását, néhány héttel ezelőtt egy német anyanyelvű apukával barátkozott össze a játszótéren. Korábban pedig amerikai turistákat kapcsolt le a buszon. Annyira élvezi, hogy képes angolul kommunikálni, hogy minden adandó lehetőséget megragad, ami az útjába kerül.
 

Amikor meghallják, hogy angoltanár vagyok, legyintenek, persze, így könnyű.

Sokan egyből azt feltételezik, hogy kezdetektől angolul beszélek Fannihoz. Pedig erről szó sincs! Több oka is van, hogy miért nem tettem így. Egyrészt számomra elképzelhetetlen volt, hogy ne az anyanyelvemen szóljak a lányomhoz. Másrészt a munkám során azt tapasztaltam, hogy a sikeres nyelvtanulás egyik alappillére az anyanyelv tökéletes és magas színvonalú ismerete. Így az első két évet a magyar nyelv minél választékosabb elsajátításának szenteltük. Végül, de nem utolsósorban, szívügyem, hogy Fanni tökéletes kiejtéssel beszélje az angolt, ezért azt szerettem volna, ha anyanyelviektől tanulja a nyelvet.

Sokan kérnek tanácsot tőlem a gyerekük nyelvoktatásával kapcsolatban. Megosztom hát Veletek, Fanni hogyan jutott el odáig, hogy 6,5 évesen már képes rövid beszélgetéseket lefolytatni angolul.
 

Ahogy írtam, az első két év a magyar nyelvről szólt.

Rengeteget beszéltem Fannihoz (szép, kerek mondatokban, nem gügyögve). Mondókáztam, verset és mesét olvastam neki minden áldott nap. Ennek köszönhetően két évesen választékosan, összetett mondatokban beszélt. Ekkor elérkezettnek láttam az időt, hogy megismerkedjen az angol nyelvvel.
Vettünk egy angol nyelvű CDt, amin nagyon aranyos dalocskák tanítják a gyerekeket alapvető dolgokra. A dalok hallgatása közben mindig ölbe vettem, eljátszottuk, amiről a dal szól. Fanni imádta! Ez egyébként nagyon fontos tényező a tanulásban. Akkor igazán hatékony a tanulás, ha a gyerek örömét leli benne.
Ezt a CDt rendszeresen hallgattuk, de mindig akkor, amikor Fanni maga kérte. A dalok segítségével megtanulta a számokat, színeket, testrészeket, jó néhány használati tárgyat, állatok nevét és hétköznapi cselekvéseket.
 

A következő lépcsőfok az összefüggő szöveg hallgatása volt.

Beszereztük a Postás Pat című angol bábfilmsorozatot DVD-n, amiből minden nap megnézett egy epizódot. Később a rajzfilmeket is angolul nézte és rengeteget tanult belőlük. Egy reggel például arra ébredtem, hogy Fanni rázogat, hogy "Mommy, wake up! Wake up!" (Ezt a Jégvarázs egyik jelenetéből tanulta.)
Egy fél éve rátaláltam egy csodás, gyerekeknek szóló angol nyelvű oldalra (Dave & Ava) amit minden nap 10 percet néz. Hihetetlen mennyiségű dalt tanult erről az oldalról! Pár hónapja magasabb fokozatra lépett és jelenleg párbeszédeket tanul az English Singsing nevű szintén gyerekeknek szóló oldalról.

Amikor Fanni elmesélte, hogy már angolul beszélget, egy ismerős kislány elszomorodott. Ő ugyanis egy német nemzetiségi iskolába jár, négy éve minden áldott nap van német órája, mégsem tud annyit, mint Fanni. Pedig ötös tanuló. Amikor megkérdeztem, hogy mit tanulnak az iskolában, elmesélte, hogy főleg nyelvtant és igék ragozását. Nem hittem a fülemnek! Még mindig itt tart az iskokai oktatás? Anno én is így tanultam az orosz nyelvet és semmire nem mentem vele.

Ha azt szeretnétek, hogy a gyereketek hatékonyan sajátítson el egy nyelvet, vegyétek kezetekbe a dolgot! Az első és legfontosabb lépés, hogy megismerkedjen az adott nyelv dallamával, kiejtésével. Az anyanyelvet is úgy tanulja meg a gyerek, hogy egy-másfél éven keresztül minden nap hallgatja. Csak ezután kezd szavakat kiejteni. Ez az idegen nyelveknél sincs másképp.

Tanuljon meg a gyerek minél több dalt, mondókát. Később pedig kész mondatokat, akár egész párbeszédeket.

Csak akkor beszéljetek Ti magatok a gyereketekhez, ha kitűnő nyelvtudással rendelkeztek. A gyerekek agya olyan, mint a szivacs, pillanatok alatt megjegyeznek bármit. A rosszul rögzült dolgokat pedig nehéz később kijavítani.
Rengeteg angol nyelvű anyag elérhető, használjátok őket! Ha már mesét néz a gyerek, legyen haszna is, állítsátok angol nyelvre a DVD-t! Minél korábban ismerkedik meg az idegen nyelvvel, annál könnyebb lesz később megtanulnia.

Ha már idősebb a gyereketek, akkor se keseredjetek el! Én 9 évesen találkoztam először az angol nyelvvel, amikor bevezették nálunk a kábel TV-t, és csak évekkel később kezdtem el tanulni, mégis 3 év tanulás után megszereztem a középfokú nyelvvizsgát. Visszagondolva nekem is az segített, hogy rengeteget hallgattam (bár egy kukkot sem értettem belőle) az MTV-t és a Sky Channelt.

Idegen nyelvet beszélni nagyon klassz dolog! Ha játékosan tanulja meg a gyereketek, élvezni fogja, felnőttként pedig nagy hasznára válik.

Minden gyereknek sikeres és örömteli nyelvtanulást kívánok!

Forrás: Lányomnak az életről
Indexkép: pixabayPezibear

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Három diák halt meg, miután a tanáruk hipnotizálta őket - mit tanulhatunk ebből szülőként?

Egy floridai középiskolában az igazgató évekig hipnotizálta diákjait – három tanuló halála után derült ki, milyen súlyos következményei lehetnek annak, ha egy pedagógus túllépi a hatáskörét, és a szülők, gyerekek sincsenek tisztában a jogaikkal.

Sokkoló adat: pár nap alatt több mint harminc szabolcsi gyermek tűnt el – döbbenetes ami a rendőrségi lista mögött van

Sajnos Magyarországon nap mint nap kerülnek fiatalok a körözési listára, és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye ebből a szempontból az élen jár. Az eltűnt gyerekek többsége előkerül, de akadnak, akiket évek óta keresnek. A rendőrség arra kéri a lakosságot, hogy aki bármit lát vagy tud, az ne habozzon szólni, hiszen egy apró információ is életet menthet.

Megtalálták a januárban eltűnt Egressy Mátyás holttestét

Az MTI közlése szerint azonosította a Budapesten januárban eltűnt fiú holttestét a rendőrség.

Mobilon küldött, szexi üzenetek - Buktatók, példák, tanácsok

A mobilüzenetben a leírt szavakon túl a legmélyebb belső állapotunk és vágyaink is észrevétlenül átsugároznak. Hogyan válhat a tudatos üzenetküldés az intim közelség és a szexuális vágy valódi táplálójává, elkerülve a kapkodásból és a mesterkéltségből fakadó párkapcsolati csapdákat?

Foghúzás vagy gyökérkezelés? Miért jobb a mikroszkópos gyökérkezelés?

Amikor egy fog komolyan megsérül vagy mélyen szuvasodik, a páciensek gyakran szembesülnek a nehéz döntéssel: a fog eltávolítása vagy a megmentésére tett kísérlet a jobb megoldás? Ez a dilemma évtizedek óta a fogászat egyik központi kérdése. A foghúzás gyors és végleges megoldásnak tűnhet, míg a gyökérkezelés a saját fog megmentésének ígéretével kecsegtet. A modern fogorvostudomány, különösen a mikroszkópos technológia fejlődése, alapjaiban írta újra a játékszabályokat. Ma már olyan fogakat is nagy sikerrel meg lehet menteni, amelyek sorsa korábban a fogó lett volna.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja