12 kalandos hazai kisvasút, amit imádni fognak a kicsik

Németh Noémi - 2017-03-29
Nem vonzza a gyereket a túrázás és az erdei séta gondolata? Egy vadregényes kisvasutazásra biztosan nem fog nemet mondani - pattanjatok fel valamelyik hazai, hangulatos erdei vonatra, s így talán megszerettetheted vele a természetet is.
12 kalandos hazai kisvasút, amit imádni fognak a kicsik

Hazánkban számos romantikus, vadregényes, kalandos kisvasútvonal található: választhatunk buja növényzet közt gázoló erdei vonatot, vagy épp a puszta közepén, gyönyörű tavak közt nyugodtan zakatolót is - ki hol érzi magát a legjobban. Összegyűjtöttünk most ezek közül néhányat, amit érdemes megnézni a gyerekekkel.


1. Széchenyi-Hegyi Gyermekvasút

Budapest különlegessége a Gyermekvasút: a budai hegyvidék kirándulóhelyeit összekötő kisvasúton ugyanis iskolás gyermekvasutasok teljesítenek szolgálatot. 
A kisvasút a Széchenyi-hegytől Hűvösvölgyig közlekedik, a megállók pedig a környék legszebb kirándulóhelyei, kilátói és erdei játszóterei közelében fekszenek.

A vonatok keddtől vasárnapig egész éven át – májustól augusztusig naponta – közlekednek. A szerelvényeket hétköznap dízelmozdonyok, hétvégén dízel- és gőzmozdonyok továbbítják, a tavaszi és őszi hétvégéken pedig egy nosztalgia motorvonat is forgalomba áll.

Látványosságok a Gyermekvasút környékén:

  • Budakeszi Vadaspark
  • Csillebérci Kalandpálya
  • Erzsébet-kilátó
  • Fogaskerekű Vasút
  • Gyermekvasutas Múzeum
  • Normafa-lejtő
  • Zugligeti Libegő
  • A budaszentlőrinci pálos kolostor romjai
  • A kis-hárs-hegyi kilátó
  • Bátori-barlang
  • Fazekas-hegy
  • Kaán Károly-kilátó
  • Makkosmária
  • Nagyrét
  • Széchenyi-emlékmű és -kilátó
  • Széchenyi-hegyi adótorony
  • Tót asszony sírja
  • Tündér-szikla
  • Úti Madonna kápolna

Játszóterek a Gyermekvasút közelében:

A Gyermekvasút több állomása közelében erdei játszótér vagy sportpálya várja a kisebb és nagyobb gyerekeket.

  • Játszóterek a Széchenyi-hegyen
  • Anna-réti játszótér
  • Játszótér a Szépjuhászné turistapihenőnél

A Széchenyi-Hegyi Gyermekvasút útvonala: Hűvösvölgy - Hárshegy - Szépjuhászné - Jánoshegy - Virágvölgy - Csillebérc - Normafa - Széchenyihegy

Menetrend: Alapmenetrend (2014. március 15-től hétvégén és ünnepnapokon) 
Alapmenetrend (2014. március 18-tól munkanapokon) 

Jegyárak: 
Egy útra (Ft):
Teljesárú szakaszjegy: 600
Gyermek szakaszjegy: 300
Teljesárú vonaljegy: 700
Gyermek vonaljegy: 350
50%-os kedvezményes vonaljegy (gyermekcsoportok kísérői részére): 350
90%-os kedvezményes vonaljegy (óvodás és állami gondozott gyermekcsoportok részére): 70
Családi napijegy: 3500

Menettérti útra (Ft)

Teljesárú szakaszjegy: 1200
Gyermek szakaszjegy: 600
Teljesárú vonaljegy: 1400
Gyermek vonaljegy: 700
50%-os kedvezményes vonaljegy (gyermekcsoportok kísérői részére): 700
90%-os kedvezményes vonaljegy (óvodás és állami gondozott gyermekcsoportok részére): 140

További információ: Gyermekvasút


2. Lillafüredi Állami Erdei Vasút

Az ország egyik legszebb, legromantikusabb kisvasútvonala a lillafüredi pálya: meredek hegyoldalon, hatalmas fák között, alagúton át, s néhol gyönyörű kilátás mellett, vadregényes tájakon zakatol a kis vonat. További különlegessége - és a kicsik kedvence -, hogy a jegyvizsgáló ellenőr a kocsik külső peremén utazik, majd az ablakokon át kéri a jegyeket.

Látnivalók a közelben: A Garadna-völgyben megnézhetjük a lillafüredi pisztrángtelepet, hegyi patakokban és a Margitforrásban gyönyörködhetünk, sétautakon és tanösvényeken túrázhatunk. Lillafüreden látható Magyarország legnagyobb esésű - 20 méter magas - vízesése, a Palotaszálló, Függőkert, valamint három barlang (Anna-mésztufabarlang, István-barlang és Szeleta-barlang).
A szuvenírboltoknak hála nem térhetünk haza lillafüredi hűtőmágnes nélkül, s ha megéheznénk, válogathatunk a büfék, lángososok, fagyizók és kürtős kalács árusok kínálata között.

A Lillafüredi Állami Erdei Vasút útvonala: Miskolc-Dorottya utca - Lillafüred - Garadna

Menetrend: Lillafüredi Állami Erdei Vasút menetrendje

Jegyárak:
Felnőtteknek: 600,- Ft

Gyerekeknek 14 éves korig (3 éves korig ingyenes): 500,- Ft
Nappali tagozatos diákoknak (a diákigazolvány felmutatása jegyváltáskor kötelező), 65 év feletti utasainknak (a személyi igazolvány felmutatása jegyváltáskor kötelező): 500,- Ft

További információ: Lillafüredi Állami Erdei Vasút  


3. Szilvásváradi Állami Erdei Vasút

A szilvásváradi járat a nemzetközi hírű bükki Szalajka-völgyben robog, a legmeredekebb vonalvezetésű hazai kisvasút. A völgy a Bükki Nemzeti Park legszebb és legkedveltebb kirándulóhelye, melyet számos látnivaló tesz még érdekesebbé: itt találjuk a Fátyol-vízesést, a Szikla-forrást, láthatunk pisztrángos tavakat és gyönyörű tanösvényeken indulhatunk útnak, de akár felgyalogolhatunk az istállóskői ősemberbarlanghoz is. A Vadaskertben, az Szabadtéri Erdei Múzeumban, a Szabadtéri erdei iskolában (mely valójában egy olyan mesés erdei játszótér, ahol játékos formában ismerkedhetnek meg a kicsik a környék élővilágával) további érdekességeket láthatunk.

A békebeli kisvasút végállomása egy hatalmas zöldellő terület, a Gloriette-tisztás - innen indul a látványosságokhoz vezető utak többsége is.

A Szilvásváradi Állami Erdei Vasút útvonala: Szilvásvárad fatelep - Szalajka halastó - Szalajka Fátyol-vízesés

Menetrend: Szilvásváradi Állami Erdei Vasút menetrend 

Jegyárak: Egy útra szóló jegyek: Felnőtt: 1.000 Ft, Gyermek: 500 Ft, 3 éves kor alatti gyermekek részére díjmentes. Bővebb információ: Szilvásváradi Állami Erdei Vasút díjszabása

További információ: EGERERDŐ Erdészeti Zrt.


4. Királyréti Erdei Vasút

A Királyréti Erdei Vasút a Börzsöny legnagyobb medencéjének vizeit összegyűjtő Morgó patak völgyében halad, a Duna-parttól Szokolya községen át Királyrétig. Királyrét a legszebb börzsönyi túrák kiindulóhelye. A kisvasút vonalán gőzmozdonyos nosztalgiajárat is közlekedik, a királyréti állomás mellett pedig hajtánypálya és kerti mini vasút várja a látogatókat.

A hajtánypálya csak megfelelő időjárási és műszaki körülmények között tart nyitva, s előzetes bejelentkezés szükséges emailben, a hajtanypalya@gmail.com e-mail címen, legalább 2-3 nappal a tervezett program előtt.

A kerti vasút egy különálló pályán közlekedik, hossza közel 650 méter, s egy 4-5 perces utazásra viszi el a kicsiket és nagyokat.

A Királyréti Erdei Vasút útvonala: Kismaros - Morgó - Börzsönyliget - Hártó-kút - Szokolya-Mányoki - Szokolya-Riezner - Paphegy - Királyrét alsó - Királyrét

Menetrend: Királyréti Erdei Vasút menetrend 

Jegyárak:
Felnőtt: Menetjegy (12 km): 600 Ft, menettérti: 1000 Ft, szakaszjegy (6 km): 350 Ft.
Kedvezményes jegy (4-16 év között, 65 év felett, 16 év felett diákigazolvánnyal): Menetjegy (12 km): 350Ft, menettérti: 600 Ft, szakaszjegy (6 km): 280 Ft.

További információ: Királyréti Erdei Vasút 


5. Nagycenki Széchenyi Múzeumvasút

A gőzüzemű múzeumvasút Nagycenk és Fertőboz között közlekedik, vonala 3600 m hosszú, s a szolgálatot itt is gyermekvasutasok látják el, ahogy a budapesti Gyermekvasúton. A Széchenyi Múzeumvasút hangulatos szerelvényeivel visszaadja a régmúlt idők utazásainak hangulatát, romantikáját. A Skanzenben felfedezhetjük az országban korábban közlekedő mozdonyokat, vasúti kocsikat, és kipróbálhatjuk a vonathintát, valamint a gőzös-mókuskereket is. Sőt: akár még mozdonyvezetőnek is beállhatunk, s vezethetjük Andrást, a gőzöst - a mozdonyvezetésről pedig egy oklevelet is hazavihetünk.

A Múzeumvasút 2017. április 1-től 2017. október 1-ig szabad- és munkaszüneti napokon, valamint meghirdetett további napokon közlekedik.

A Nagycenki Széchenyi Múzeumvasút útvonala: Fertőboz - Fertőboz-Múzeumvasút - Nádtelep - Barátság - Kastély (Nagycenk)

Menetrend: Nagycenki Széchenyi Múzeumvasút menetrend 

Jegyárak:

Árak egy útra:
Teljes árú: 490 Ft Gyermek (3–14 éves korig): 290 Ft Gőzös pótjegy: 330 Ft Családi jegy (2 felnőtt és 2 gyermek együttes utazása esetén): 1.160 Ft Gőzös családi jegy: 2.150 Ft

Árak menettérti útra: Teljes árú: 890 Ft Gyermek (3–14 éves korig): 490 Ft Gőzös pótjegy: 610 Ft Családi jegy (2 felnőtt és 2 gyermek együttes utazása esetén): 2.200 Ft Gőzös családi jegy: 4.010 Ft

Mozdonyvezetés díja: 2.200 Ft/fő/alkalom

További információ: Nagycenki Széchenyi Múzeumvasút


6. Gemenci Állami Erdei Vasút

A Gemenci erdő Magyarország legnagyobb ártéri erdeje, s itt döcög romantikus környezetben a gemenci kisvasút is. Nyári hétvégeken nem csak dízel mozdonyok, hanem gőzvontatású nosztalgiavonat is járja az árteret, télen pedig zárt, fűtött kocsik várják az utasokat.

Nagyobb csoportok is igénybe vehetik a menetrendi járatokat – ezt előzetes jelezni kell (e-mail: okocentrum@gemenczrt.hu). Térítés ellenében különvonatot is indítanak, melyet a tervezett indulás előtt min. 14 nappal kell megrendelni. A különvonatok a kért időpontban és viszonylatban, a menetrendi járatokkal összehangolva, egyeztetett program szerint közlekednek.

További programlehetőségek, látnivalók:

  • Ökoturisztikai Központ
  • Sétahajózás
  • Lovas fogatozás
  • Kerékpározás
  • Erdei játszóterek
  • Tanösvények
  • Vadaspark
  • Gyalog- és kenutúra, melyekhez szakvezetés is kérhető.

A kisvasút a Szekszárd külterületének számító Bárányfoktól Pörböly községig halad.

 

A Gemenci Állami Erdei Vasút útvonala: Pörböly - Nagyrezét - Nyárilegelő - Lassi - Malomtelelő - Gyöngyösoldal - Gemenci delta - Gemenc-Dunapart - Gemenci delta - Keselyűs - Bárányfok

Menetrend: Gemenci Állami Erdei Vasút menetrendje

Jegyárak:

Teljes árú menetdíjak:

  • 0-10 km (Pörböly - Lassi, Malomtelelő, Keselyűs - Gemenc-Dunapart): 650 Ft, menettérti: 1.150 Ft
  • 11-20 km (Pörböly - Gemenc-Dunapart, Bárányfok - Gemenc-Dunapart): 1.100 Ft, menettérti: 1.850 Ft
  • 21-30 km (Pörböly - Keselyűs, Bárányfok): 1.500 Ft, menettérti: 2.500 Ft

Kedvezményes árú menetdíjak:

  • 0-10 km (Pörböly - Lassi, Malomtelelő, Keselyűs - Gemenc-Dunapart): 500 Ft, menettérti: 850 Ft
  • 11-20 km (Pörböly - Gemenc-Dunapart, Bárányfok - Gemenc-Dunapart): 850 Ft, menettérti: 1.400 Ft
  • 21-30 km (Pörböly - Keselyűs, Bárányfok): 1.150 Ft, menettérti: 1.900

PÓTJEGYEK: A nosztalgiavonatokon pótjegy váltása mindenkinek kötelező.

KEDVEZMÉNYRE JOGOSULTAK:

a) A 4-14 éves korú gyermekek és a nappali tagozatos diákok (a diákigazolvány felmutatása jegyváltáskor kötelező)

b) A 65 év felettiek (a személyi igazolvány felmutatása jegyváltáskor kötelező)

c) A nyugdíjasok (a nyugdíjas igazolvány felmutatása kötelező)

d) Fogyatékossági támogatásban részesülők és 1 fő kísérő.

e) A Magyar Természetjáró Szövetség érvényes Természetjáró Kártyájával rendelkező utasok a teljes árú menetjegy árából 20% kedvezményre jogosultak. A kedvezmény további kedvezményekkel nem vonható össze, valamint a pótdíjakra nem érvényesíthető.

A kedvezményes jegyek csak a pörbölyi és a keselyűsi jegypénztárakban vásárolhatók meg.

További információ: Gemenc Zrt.


7. Kemencei Erdei Múzeumvasút

A Kemencei Erdei Múzeumvasút a Börzsöny északi részén található, Magyarország egyetlen, kizárólag önkéntes munkával működtetett kisvasútja. Technikai különlegessége a személyszállító kisvasutak körében ritkaságnak számító 600 mm nyomtáv és az ún. görpályás vonalvezetése.

2000-ben a Kisvasutak Baráti Köre Egyesület tagjai állították helyre a korábban kizárólag erdészeti célú, és árvizek által súlyosan megrongált kisvasutat - és ma az Egyesület tagjai működtetik a nyári félév hétvégi napjain.

A Kemencei Erdei Múzeumvasút útvonala: Kemence - Feketevölgy - Hajagos

Menetrend: Kemencei Erdei Múzeumvasút menetrendje

Jegyárak: 
Egy útra:
2 km: Teljesárú: 300 Ft, kedvezményes: 200 Ft
5 km: Teljesárú: 600 Ft, kedvezményes: 400 Ft
Menettérti útra:
2 km: 2 km távolságig menettérti utazás esetén két darab egy útra szóló menetjegyet kell váltani.
5 km: Teljesárú: 1000 Ft, kedvezményes: 700 Ft


8.  Mecseki Kisvasút

A Mecseki Kisvasút a Mecseki Kultúrpark állatkertje és vidámparkja között közlekedik a parkerdőben, 570 m hosszú vonalon. Pécs csodálatos, hangulatos városát mindenkinek érdemes legalább egyszer felkeresnie, s ha már arra járunk gyerekeinkkel, ne hagyjuk ki a kisvasutat sem! A társadalmi munkában épült Mecseki Kisvasutat a pécsi gyerekek nagy örömére 1962. augusztus 20-án adták át, s azóta folyamatosan üzemel. Nyáron hétfő kivételével minden nap, ősszel és tavasszal szombat, és vasárnap, télen pedig vasárnaponként zakatol a Mecsek lankái között.

Menetrend: Mecseki Kisvasút menetrendje

Jegyárak: Menetjegyet 2 éves kor felett kell váltani.
1 útra, 2 éves kor felett egységesen 300 Ft/fő. Oda –vissza útra 500 Ft/fő.
Csoportoknak 20 fő felett, gyermek és felnőtt jegy egységesen 200 Ft/fő

Megközelítés: Pécsi főpályaudvarról 34, 35 buszokkal

További információ: Mecseki Kisvasút


9. Hortobágy-halastavi kisvasút

Ez az egyetlen kisvasút Magyarországon, amely halastavi környezetben fut, így páratlan élményben lehet részünk, ha felülünk a Hortobágy-halastavi kisvasútra.

A Hortobágy Nemzeti Park különlegességei közé tartozik az egyedülállóan gazdag madárvilág:  az elmúlt 35 év alatt közel 300 madárfajt figyeltek meg a tavakon, ezzel a halastórendszer Közép-Európa egyik legismertebb madárélőhelyévé vált.

A felújított kisvasúton utazva kényelmesen elérhetjük a halastórendszer távolabbi részeit is, s gyönyörködjenek az egyedülálló tájban, valamint a belső tavak gazdag madárvilágában, végül ellátogathatunk a Járműparkba is.

Megközelítés: Hortobágyi-halastó, Autóval a 33-as főút 67 km-nél található leágazásnál, Hortobágy-Halastó felé kanyarodva; vasúton a Debrecen-Füzesabony vonalon Hortobágyi-Halastó megállóhelytől kb. 150 m-re.

Menetrend: Hortobágy-halastavi kisvasút menetrendje

Jegyárak (a kisvasúton csak menettérti jegy vásárolható):

teljes árú: 1 400 Ft/fő

gyerek (3-6 év)/diák (6-26 év)/ nyugdíjas (62 év fölött): 1 000 Ft/fő

családi jegy (2 felnőtt, 2 gyerek): 2 800 Ft/család (minden további gyermek/diák után kedvezményes árú jegy váltása lehetséges 600 Ft/fő áron)


10. Balatonfenyvesi kisvasút

Magyarország utolsó megmaradt gazdasági vasútvonalát többször fenyegette a bezárás veszélye, de végül megmenekült a bezárástól. A személyszállítást 2012. szeptember 1-je óta a MÁV-START végzi. A hangulatos kis kocsik a nyári hétvégéken szinte folyamatosan telt házzal közlekednek, így érdemes időben odaérni, s ha nem akartok kirándulni a környéken, javasoljuk a menettérti jegy váltását, a végállomás ugyanis egy kukoricásba vezet, ahol nincs a közelben további programlehetőség. A kicsiknek - és természetesen a nagyoknak is - azonban maga az utazás is nagy élmény lehet!

A Balatonfenyvesi kisvasút útvonala: Balatonfenyves GV - Imremajor - Pálmajor - Somogyszentpál felső     - Somogyszentpál

Menetrend: Balatonfenyvesi kisvasút menetrend 

Jegyárak: Az út hosszától és a kedvezmény mértékétől függően 20 Ft és 235 Ft között. Bővebb információ: Balatonfenyvesi kisvasút díjszabás

További információ: Balatonfenyvesi kisvasút


11. Szob-Nagybörzsönyi (Transzbörzsönyi) kisvasút

A korábbi két szakaszt összekötő Márianosztra és Nagyirtáspuszta közötti pálya kiépítésével teljes kisvasúti vonalon, a 3 szakaszon összehangolt menetrenddel jár a kisvasút immár Szobtól Nagybörzsönyig. Ha teljes hosszában végig szeretnénk utazni a 21 km-es vonalon, érdemes számításba venni, hogy jelenleg kétszer át kell szállni, és 3 menetjegyet kell megváltani.

Szob és Nagybörzsöny között hazánk egyik legkanyargósabb, és leghosszabb hegyvidéki erdei vasútján utazhatunk. A kisvasutazást érdemes más programokkal összekötni, hiszen ez a térség és a Börzsöny egésze több napos itt tartózkodásra csábít.

A menetrendi vonatok a tavaszi szezonkezdettől az ősz végi szezonzárásig csak hétvégén közlekednek (kivétel a nyári időszak, amikor pénteken is van forgalom). A hétvége egyéb időpontjaira vagy a hét más napjaira különvonat(ok) rendelhető(k). Figyelem: a különböző szakaszok eltérő üzemeltetői miatt célszerű megtervezni, hogy melyik vonalrészen kívánunk utazni vagy különvonatot rendelni, vagy akár egyéb menetrendi felvilágosítást kérni, mert nem mindegyik üzemeltető rendelkezik az összes információval a másik vonalszakaszról.

Menetrend: Márianosztra - nagyirtás erdei vasút menetrend 

Jegyárak:
Egy útra: Teljesárú: 700 Ft, Kedvezményes: 500 Ft
Menettérti útra: Teljesárú: 1200 Ft, Kedvezményes: 800 Ft
Kedvezményre jogosultak: 4-16 év közötti gyermekek, nappali tagozatos diákok és 65 éven felüliek
4 éves kor alatt díjmentes az utazás.

További információ: Márianosztra - nagyirtás erdei vasút


12. A legkisebb kisvasutak

Ha igazán mini kisvasúton szeretnétek utazni, látogassatok el a Vasúttörténeti Parkba, ahol pici kerti vasutazáson is részt vehettek (a pénztárnál a belépőjegy mellett külön jegyet kell vásárolni hozzá). Itt akár igazi mini gőzmozdonnyal is utazhattok!

Hasonló minivasút vár a Széchenyi-Hegyi Gyermekvasútnál is, a hűvösvölgyi végállomás mellett - utóbbi azonban csak gyerekeket szállít. 


Mielőtt elindulnátok, mindenképpen tájékozódjatok az adott kisvasút elérhetőségein, előfordulhat ugyanis, hogy nem várt esemény miatt nem közlekedik, változás történt, vagy csoportok számára előzetes bejelentkezés szükséges!

Kellemes kisvasutazást!

Indexkép: Váradi Zsolt / Wikimedia

Közösségi hozzászólások:

Kapcsolódó cikkek:

    Copyright © 2004-2017. CsaládiNet. All rights reserved - minden jog fenntartva.
    Advertisement