SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

A továbbtanulás esetleges fortélyai

Kerek-Alföldi Éva Angéla [cikkei] - 2020-12-18
A továbbtanulás jelenleg aktuális kérdéssé vált mind az általános iskolai, mind pedig a középiskolás korosztály számára. Miért is?
A továbbtanulás esetleges fortélyai

Az általános iskolásoknak január közepén kell számot adni tudásukról, míg a középiskolásoknak február közepéig szükséges beadniuk a jelentkezési lapjukat felsőoktatási intézménybe, amennyiben ilyen jellegű szándékaik vannak. 
2020. december 4-éig kellett a tanulóknak jelentkezniük a központi írásbeli vizsgákra. A tanulók maguk dönthették el, hogy melyik vizsgaszervező intézménybe nyújtották be a jelentkezési lapjukat, függetlenül a felvételi eljárás keretében benyújtandó jelentkezéseiktől.

Szülőként tisztában vagyunk a lehetőségeinkkel és azzal a tortúrával, amivel jár a továbbtanulási mizéria? Nem mindenki ismeri talán azokat a lehetőségeket és válaszutakat, amelyekkel gyerekeinknek is szembe kell nézniük. Tekintsük át, hogy milyen lehetőségek kínálkoznak a számunkra!

 

Általános iskolás korosztály előtt álló lehetőségek – gimnáziumok

Sokszor felejthetetlen helyzet és izgalmakkal teli élmények elé állítja azokat a szülőket és gyerekeiket, akik vagy 8 osztályos vagy 6 osztályos, vagy 9. évfolyamra jelentkező középiskolában kívánnak továbbtanulni. És mindez miért is? A központilag előírt felvételi matematikából és magyar nyelv tantárgyakból adott, csak egyéni esetekben kerülhető ki, mint például egyazon intézmény keretein belüli belső felvételivel.
 

A 2020./2021. tanévben megjegyzendő dátumok:

  • 2021. január 23. 10.00 – Központi írásbeli felvételi vizsgák a vizsgát megszervező középfokú iskolákban.
  • 2021. január 28. 14.00 és február 5. 14 óra– Pótló központi írásbeli felvételi vizsgák a vizsgát megszervező középfokú iskolákban azon jelentkezők számára, akik az előző írásbelin alapos ok miatt nem tudtak részt venni.
  • Ez előbbi jelentkezés csak az írásbeli vizsgára vonatkozik, nem szabad összetéveszteni a középfokú iskolákba való jelentkezéssel, melynek határideje 2021. február 19.
     

A teljes és hivatalos információk elérhetők az Oktatási Hivatal honlapján:

https://www.oktatas.hu/kozneveles/kozepfoku_felveteli_eljaras/kozepfoku_felveteli_eljaras_informacioi

Tudatos és rendszeres készülésre van szükség ahhoz, hogy tudják a diákok teljesíteni az elvárt követelményeket. Mivel már december közepét írjuk lassan és a felvételi ideje is közeledik, sokan már szeptember óta tudatosan készülnek erre a megmérettetésre. Normál esetben az általános iskolai tanárok felkészítik csemetéinket a továbbtanulásra, de vannak olyan kínálkozó lehetőségek az oktatás piacán, amelyek a direkt gyakorlásra helyezik a hangsúlyt. Mindez külön pénzdíjas szolgáltatás ellenében érhető el. Ezeken túlmenően számos középiskola tanára vállal felkészítést az adott intézményben a felvételire ingyenesen, csak időben kell(ett) jelentkezni. Akik még a választás előtt állnak és van idejük azon gondolkozniuk, hogy hova tovább a jövőben, mert esetleg csak jövő tanévben lesz aktuális a továbbtanulás, érdemes időben szétnézni mind az oktatási intézmények, mind pedig a felkészítő tanfolyamok terén.

Otthoni keretek között is bátran lehet gyakorolni, hiszen a gyakorló feladatsorok évekre visszamenőleg nyilvánosak és bárki számára elérhetőek szintén az Oktatási Hivatal honlapján: https://www.oktatas.hu/kozneveles/kozepfoku_felveteli_eljaras/kozponti_feladatsorok[1] .

A kínálkozó lehetőségek végtelennek tűnhetnek egy általános iskolás és szüleik számára. Valljuk be őszintén kevés eset van, amikor a diákok, vagy esetleg a szülők tisztában lennének azzal, hogy milyen irányban is lenne érdemes továbbtanulni a középiskolai években. Nem könnyű döntés ez és még menet közben is kiderülhet, hogy nem hoztunk jó elhatározást, mert vagy nem szereti a tanuló azt, amit választott, vagy nem érzi jól magát az adott környezetben, vagy esetleg gyökeresen megváltozott az elképzelése a jövőjével kapcsolatban és határozottan más irányban szeretne tanulni. Létezik olyan weboldal, amely felsorakoztatja az adódó középiskolai alternatívákat és akár településenként, akár megyénként, akár pedig szakmára, tagozatra rákeresve kínál lehetőségeket a választásra: http://www.iskolaklistaja.eu/mezok/ .

Léteznek középiskolai rangsorok is többféle szempont figyelembe vételével, úgy mint a 10. évfolyamon tanulók kompetenciamérésének eredményei, melyhez hozzá adódnak az érettségizők érettségi eredményei és a felsőoktatásba bekerülő diákok átlagpontszáma. Minden évben megjelenik a HVG hetilapnak egy kiadványa, amely összegyűjti és rangsorolja a gimnáziumokat és esetlegesen segítséget tud nyújtani a választásban, de akár külön is tájékozódhatunk két tanítási nyelvű képzések rangsoráról is, ha éppen ilyen irány érdekli a továbbtanulót.

Szakmák iránti elköteleződés

Szeretném továbbá kiemelni az idei tanévtől változásokon átesett technikusi képzést, mely jelenleg 5 év alatt kínál technikusi végzettséget és érettségi bizonyítványt egyszerre, valamint a szakképző iskolákat, melyek 3 év alatt biztosítanak a tanulóknak szakmai bizonyítványt. A technikusi képzésben 2 év alapozó képzésben vehetnek részt a diákok, amelyet 3 év szakmai képzés követ. A képző intézmények piacképes és friss tudást, többirányú kimenettel bíró végzettséget, emelt szintű érettségivel megegyező szakmai érettségi vizsgát, esetleg duális képzésben való részvételt és egyetemi továbbtanuláshoz plusz pontokat tudnak majd nyújtani. Vonzó lehet a diákoknak a bevezetésre került ösztöndíjrendszer is, valamint az a lehetőség is, hogy a legkiválóbb tanulók országos és európai szakmai versenyeken mérettethetik meg magukat. Számos stratégiai partnerrel, cégekkel állnak kapcsolatban az intézmények, ahol a diákok gyakorlati idejüket tölthetik. A szakképző iskolák esetében annyi a különbség, hogy az alapozó képzés 1 éves, míg a szakmai képzés 2 éves. Szintén bevezetésre került az ösztöndíjrendszer és olyan korszerű szakmákat tanulhatnak a tanulók, amelyek elsajátítása után közvetlenül léphetnek a munkaerőpiacra. Domináns a gyakorlati képzés és az adott szakma elsajátítása is.

Az Innovatív Képzéstámogató Központ (IKK) honlapján tájékozódhatunk tanulóként és szülőként a tanulható szakmákról, ahol 24 ágazaton belül számos szakma van felsorakoztatva és pontos tájékoztatások is elérhetőek, amelyek megkönnyíthetik a választásunkat:

Értékeljük nagyra azokat a tanulókat is, akik ezt a képzési formát választják, hiszen azon túlmenően, hogy érettségire készülnek, szakmai tantárgyakat is tanulnak magas szinten és gyakorlati oktatásban, duális képzésben is részesülnek. Sok teher nyomja a vállukat, de a mai világban hangsúlyos szerephez jutnak a szakmai képzések és a szakmák iránti elköteleződés, hiszen mi lenne velünk a világban, ha ezeket az alapvető szakmákat nem végeznék el a szakmabeliek?

Az idő sürget és szülőként és pedagógusként a feladatunk abban áll, hogy segítsük gyermekeinket ebben a bonyolult továbbtanulási világban eligazodni, számos lehetőség közül a számukra a lehető legjobb területet és az egyéniségéhez legmegfelelőbb iskolát kiválasztani.

 

Az adott témában további cikkeket ajánlok olvasásra:

 

Forrás: Oktatási Hivatal:  https://www.oktatas.hu/kozneveles/kozepfoku_felveteli_eljaras/kozponti_feladatsorok

(Olvasva: 2020. 12. 07.)

Fotók: cottonbro-tól, Vicky Tran-tól, valamint Olya Kobruseva-tól a pexels.com-on

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Holtan találták meg a kétéves szerb kislányt, akit már a magyar rendőrség is keresett

Holtan találták meg a kétéves szerb kislányt, akit már a magyar rendőrség is keresett

Rengetegen keresték a kétéves kislányt, sajnos már csak a holttestét találták meg.
Nem tudták ellátni a fulladó gyereket, mert az asszisztens késett, az orvos pedig nem tudott belépni a rendszerbe

Nem tudták ellátni a fulladó gyereket, mert az asszisztens késett, az orvos pedig nem tudott belépni a rendszerbe

Március 15-én reggel nyolckor vitték be a váci gyerekorvosi ügyeletre a szülők fulladó gyereküket, az orvos azonban nem tudott belépni a számítógépes rendszerbe az asszisztens segítsége nélkül, aki késett. Így az orvos nem tudta ellátni a kétéves kisfiút.
A gyerek a szülő tükre: ha szófogadatlan vagy rosszalkodik, akkor a családban lehet a gond

A gyerek a szülő tükre: ha szófogadatlan vagy rosszalkodik, akkor a családban lehet a gond

Amikor a szülő tanácstalan, mert a gyereke kezelhetetlen, szófogadatlan, akkor érdemes először tükörbe nézni: milyen a család működése, mi állhat a háttérben? Szakemberek szerint ugyanis nagy általánosságban nem létezik problémás gyerek, csak problémás szülők.
Újabb mérgezéses eset abban a pilisborosjenői óvodában, ahol nemrég porcukor helyett tisztítószer került a gyerekek reggelijébe

Újabb mérgezéses eset abban a pilisborosjenői óvodában, ahol nemrég porcukor helyett tisztítószer került a gyerekek reggelijébe

Az ovisok ezúttal az udvaron található lilaakácból ettek: néhányan rosszul lettek, az óvónők pedig azonnal mentőt hívtak. Pár héten belül ez már a második mérgezéses eset az óvodában. Nemrég ugyanis porcukor helyett tisztítószer került a gyerekek reggelijébe ugyanebben az intézményben.
Erre a 8 dologra van szüksége egy kamasznak a szüleitől

Erre a 8 dologra van szüksége egy kamasznak a szüleitől

Szakértők szerint a legrosszabb, amit ilyenkor tehetünk, ha folyamatosan tiltjuk őt mindentől. Egy kamasznak szüksége van egy biztonságos helyre, szabadságra, útmutatásra, biztatásra és persze arra, hogy bármennyire is felbosszant, érezze, hogy szereted őt.
A szerkesztő ajánlja