SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Balszerencsés évfolyam: szomorú lesz az idei ballagás

Németh Noémi [cikkei] - 2020-04-30
A legtöbb iskolában idén a ballagás is digitális lesz - bár lesznek olyan intézmények is, ahol később tartják meg az ünnepséget.
Balszerencsés évfolyam: szomorú lesz az idei ballagás

Hiányoztok felirattal üzen a diákjainak a nyíracsádi görögkatolikus általános iskola. Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Az érettségi réme 4 éven át lebeg a középiskolások feje felett, és ahogy közeledik, egyre súlyosabban nyomja a vállukat a közelgő megmérettetés gondolata. Utólag persze a legtöbben azt mondjuk, hogy könnyű volt, és azzal biztatjuk a még előtte állókat, hogy a kisujjukból kirázzák majd - de talán mindenki emlékszik még arra, mennyire féltünk tőle.

Az idén érettségiző fiatalok számára azonban az idei év a szokásosnál is stresszesebben alakult. 

  • Veszteségeik vannak. Hetek óta nem ölelhették meg a barátaikat, akikkel néha lazíthatnának, feltöltődhetnének, akik között ebben a korban igazán önmaguk lehetnének. Talán a szerelmükkel sem találkozhatnak.
  • Össze vannak zavarodva. Eddig folyton azért nyaggattuk őket, hogy ne üljenek egész nap a gép előtt, most meg állandóan oda tessékeljük őket, ha úgy látjuk, hogy nem foglalkoznak eleget a tanulással.
  • Hetekig a levegőben lógott a kérdés: megtartják-e idén az érettségit? Az utolsó hajrában, amikor normális esetben minden percet kihasználtak volna a tanulásra, nem volt egyértelmű, hogy lesznek-e idén vizsgáik, vagy sem. Április 16-án született meg a döntés, így aznap vált biztossá, hogy már csak bő két hetük maradt az érettségiig.
  • A négy fal között szép lassan egyre frusztráltabbá válunk mindannyian - ez alól ők sem kivételek, ám most nem mozdulhatnak ki, hogy levezessék a feszültséget, nem ülhetnek össze a haverokkal, hogy kiengedjék a gőzt a megfeszített hetek után.
  • Rájuk ragadhat szüleik idegessége is, akik esetleg félnek a vírustól; félnek, hogy munkahelyükről hazavihetik és megfertőzhetik a családot; vagy megszűnt az állásuk, így egészen más gondok nyomasztják őket; esetleg a kisebb tesókkal vívott csaták miatt borulnak ki gyakrabban.
  • Azt is érezhetik, mennyire féltik őket a szülők az érettségi miatt.

"Bár minden porcikám tiltakozik ellene, most fog érettségit írni és bízom benne, hogy nem fogjuk megbánni ezt a döntést. :("

"Nagyon sokat készült és sajnálja, hogy nincs esélye szóbelin javítani !"

"Most érettségizik a lányom. Remélem minden rendben lesz és senkinek nem lesz baja!" - írják követőink Facebook-oldalunkon.
 

  • Az is lehet, hogy ők maguk is félnek - és nem csak a vizsgáktól. Félnek, hogy megbetegednek, hogy megfertőzhetik a nagyit, esetleg az idősebb szülőket. 
  • A szóbeli eltörlése nézőpont kérdése, hogy negatívum vagy pozitívum. Van, aki megkönnyebbült a hír hallatán, de van, aki ettől remélte a javítást; van, aki sokkal könnyebben fejezi ki magát szóban, mint írásban.

Hogy lehet ekkora zűrzavarban egyáltalán a tanulásra koncentrálni?

Ha mindez még nem lenne elég, olyan dolgokból is kimaradnak, amilyen csak kétszer - de a hat- és nyolcosztályos gimnáziumok elterjedése óta van, akinek csak egyetlen egyszer - adódik az életben. Ez pedig a ballagás, ami a többség számára a szalagavató és a vizsgák túlélése után az év fénypontja lett volna. Talán már a járvány kitörése előtt elkezdték tervezgetni, hogyan ünnepelnek majd utána, talán már tanulták és gyakorolták a búcsúzó dalokat.

Ők idén nem sétálhatnak végig még egyszer, utoljára a falak között, ahol legszebb éveiket töltötték, nem járhatják be a kedvenc és kevésbé kedvelt termeiket, nem nézhetnek végig utoljára azokon a kis zeg-zugokon, ablakpárkányokon, lépcsőfordulókon, ahol az élet legnagyobb dolgairól pusmogtak, cselt szőttek, titkos dolgokat meséltek, álmodoztak együtt a barátaikkal. Nem kapaszkodhatnak legjobb barátjuk vállába a sorban, nem énekelhetik a búcsúzó dalokat csordogáló könnycseppek, vagy nagy nevetések közepette. Idén a gép előtt ülve, videón keresztül nézhetnek újra végig iskolájuk falain, egyedül töltik majd a saját ballagásukat.

Ugyanígy kimaradt az életükből a bolond ballagás, a szerenád, az utolsó nagy közös nevetések az osztállyal - azaz minden, ami miatt szórakoztató lett volna az év végi hajrá.


"Miért az én életemben történik ez?"

...kérdezi most sok szomorú kamasz. Együtt sírnak most tanárok és diákok. Van, aki búcsúvideóval készül diákjai vagy tanárai számára, és van, akinél már elfogytak a szavak. 


A legtöbb intézményben idén digitális ballagásra kerül sor április 30-án, a diákok az iskolájuk Facebook-oldalán vagy a hivatalos honlapján nézhetik a számukra készített műsort. Van, ahol közös fotókat vetítenek majd, máshol az üres épületet járják végig a felvételeken, egy utolsó osztályfőnöki órára is sor kerül skype-on egyes osztályokban, máshol pedig az előre felvett, alsóbb évfolyamok búcsúztató videóját láthatják majd a végzősök. Idén sajnos ennyi lesz a búcsú, otthon, a gép előtt.

"Ez megismételhetetlen az ember életében, szerintem augusztus végén le kéne bonyolítani a ballagást"


"Én kisebbik fiam is most ballagott volna volt,hogy együtt sírtam vele,de néha csak én sírok helyette is."

"mi is ma ballagnánk, vérzik a szívem és bőgők 😭 😭 😭" - írják a szülők a közösségi oldalon.
 

Facebookon merült fel az ötlet: a már megszokott, este 8 órai tapsolás mintájára ma üzenjünk a ballagó diákoknak is. 18:00-kor mindenki játssza le a kertjében, erkélyén a "Ballag már a vén diák" kezdetű dalt - így éreztessük velük, hogy nagyon fontosak számunkra, és nem feledkeztünk meg róluk sem. Talán a te közeledben is lakik valaki, akinek ez most sokat jelenthet.

Kitartást kívánunk minden végzősnek, akik nem adták fel a nehézségek ellenére sem, és nagyon sok szerencsét a hétfőn kezdődő érettségihez! Az orvosok, ápolók, mentősök, kereskedelmi dolgozók - és mindenki más, aki most értünk dolgozik - mellett rátok is nagyon büszke lehet most az egész ország.


Ilyen lesz a ballagás 2020-ban

A koronavírus-járvány miatt országszerte elmaradnak a hétvégi ballagások a középiskolákban, a legtöbb helyen online búcsúztatják el a diákokat, de van, ahol később megtartják az ünnepséget - olvasható az MTI-n.

  • A budapesti Városmajori Gimnáziumban és az ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Iskolájában is virtuális ballagást tartanak csütörtökön.
  • Székesfehérváron szombaton a városháza dísztermében felhelyeznek egy, az összes iskolát és végzős diákot jelképező szalagot a település zászlajára, majd a polgármester és egy diák köszönti a végzősöket. Az eseményt a Fehérvár TV-ben és a www.szekesfehervar.hu honlapon lehet élőben követni.
  • A debreceni Kossuth Lajos gyakorló gimnáziumban is virtuális ballagás lesz, míg a Balásházy János gyakorló középiskolában várhatóan augusztusban megtartják a búcsúünnepélyt. A hajdúböszörményi Bocskai István gimnáziumban az osztályfőnökök videochaten köszönnek el, és az iskolában virtuális ballagási műsort is összeállítanak.
  • A szolnoki Varga Katalin gimnáziumban a pedagógusok egy "gondolattérképet" készítenek elektronikusan, így búcsúznak a végzősöktől.
  • Ballagó Zoltán, az Egri Tankerületi Központ igazgatója közölte: a helyi Szilágyi Erzsébet gimnázium csütörtök délelőtt online ballagási műsorral, az interneten búcsúzik el végzőseitől.
  • Győrben a Kazinczy Ferenc gimnáziumban kisfilmet készítenek a ballagóknak, és virtuális osztályfőnöki órákat tartanak. A Jedlik Ányos szakgimnázium-szakközépiskolában is videót készítenek, amelyben az igazgató és egy ballagó diák beszél. A mosonmagyaróvári piarista gimnázium búcsúzó diákjainak élőben közvetítik a ballagási misét az intézmény Facebook- és YouTube-csatornáján.
  • A veszprémi Lovassy László gimnázium szintén videón köszön el a ballagóktól. Emellett ballagótarisznyát és emléklapot kapnak a búcsúzó diákok a magyar érettségi napján. Egyházi Andrea, a Pápai Tankerületi Központ vezetője arról tájékoztatott, hogy intézményeik a járványhelyzet elmúltával szeretnék megtartani a ballagást. Ha erre nem lesz lehetőség, akkor az érettségi bizonyítvánnyal együtt kapják majd meg a diákok a tarisznyát.
  • A pécsi Leőwey Klára gimnáziumban az igazgató és az osztályfőnökök online üzenetet intéznek a végzősökhöz, ezekből kisfilmet állítanak össze. A ballagási tarisznyákat várhatóan az érettségi bizonyítvánnyal együtt adják majd oda. A pécsi Koch Valéria Iskolaközpont gimnáziuma csütörtökön egy rövid tanári műsort tartalmazó videoüzenetet tesz közzé a honlapján. A ballagást szeretnék a járvány elmúltával pótolni.
  • Az orosházi Táncsics Mihály gimnázium-szakgimnázium július elején (esetleg ősszel) megtartaná a ballagást. A békéscsabai Andrássy Gyula gimnáziumban online ballagást tartanak. A gyulai Erkel Ferenc gimnáziumban a végzősök az érettségin megkapják a ballagási meghívókat és egy képes üzenetet a tanároktól.
  • A bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium szombaton a honlapján osztályfőnöki órákat, majd közös búcsúztatót tart, de később megrendezik a ballagást is. A bátaszéki II. Géza gimnáziumban pénteken videoüzenetben , az évnyitón pedig személyesen búcsúztatják el a végzősöket. A paksi Vak Bottyán Gimnázium honlapján a ballagók gyerekkori fényképeiből készült tablókat helyeztek el, az osztályok pedig online találkozókat szerveznek. A tolnai Szent István Katolikus Gimnáziumban és a dombóvári Illyés Gyula gimnáziumban később búcsúznak el végzőseiktől.
  • Baján online ballagást rendeznek csütörtökön, ezt a helyi televízió is közvetíti; polgármester és mind a hét középiskola igazgatója köszönti majd a végzősöket. A búcsúzás virtuális változata mellett döntöttek a kiskunfélegyházi Constantinum gimnázium-szakgimnázumban és a kalocsai Szent István gimnáziumban is. A tiszakécskei Móricz Zsigmond gimnázium a végzősök búcsúztatását a tervek szerint az évnyitóval együtt tartja meg. Elhalasztják a ballagást a kiskunhalasi Bibó István gimnáziumban és a kiskunfélegyházi Szent Benedek szakgimnáziumban is.
  • Szombathelyen a premontrei rendi Szent Norbert gimnázium bejáratánál képmontázs és egy biztató szavakat tartalmazó molinó szól a végzős diákokhoz. A búcsúztatásuk június közepén, a tanévzárón, de legkésőbb a következő tanév elején lesz. A Kanizsai Dorottya gimnáziumban az osztályfőnökök régi ballagási fotókkal igyekeznek átadni a ballagás hangulatát.
  • A siófoki Perczel Mór gimnázium csütörtökön kisfilmmel búcsúztatja diákjait, és amint a járványügyi helyzet lehetővé teszi, megtartják a ballagást. A marcali Berzsenyi Dániel gimnáziumban csütörtökön az utolsó tanóra után az osztályfőnökök élő közvetítésben búcsúznak el az érettségizőktől.
  • A nyíregyházi Kölcsey Ferenc gimnázium a honlapján búcsúzik el a végzősöktől, és - ha a járványügyi helyzet engedi - az érettségi bizonyítvány átadása után osztályonként, zárt körben ballagtatják el őket. A Zrínyi Ilona gimnázium az iskola közösségi oldalára feltöltött képes összeállítással búcsúztatta el diákjait a hétvégén. Az Eötvös József gyakorló gimnázium digitális ballagást rendez az iskola honlapján. A Nyíregyházi Szakképzési Centrum intézményei filmeket készítenek, amelyeket a ballagás időpontjában tesznek közzé. A Szent Imre Katolikus Gimnáziumban zenés-képes digitális ballagást készítettek, amelynek linkjét elektronikus levélben kapták meg a ballagók. A Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnáziumban a végzősök online formában tekinthetik meg osztályfőnökeikkel az iskola honlapján - a hagyományokhoz hűen harangszóval induló, majd lelkészi áldással véget érő - ünnepséget.

Indexkép: MTI/Czeglédi Zsolt

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Holtan találták meg a kétéves szerb kislányt, akit már a magyar rendőrség is keresett

Holtan találták meg a kétéves szerb kislányt, akit már a magyar rendőrség is keresett

Rengetegen keresték a kétéves kislányt, sajnos már csak a holttestét találták meg.
Nem tudták ellátni a fulladó gyereket, mert az asszisztens késett, az orvos pedig nem tudott belépni a rendszerbe

Nem tudták ellátni a fulladó gyereket, mert az asszisztens késett, az orvos pedig nem tudott belépni a rendszerbe

Március 15-én reggel nyolckor vitték be a váci gyerekorvosi ügyeletre a szülők fulladó gyereküket, az orvos azonban nem tudott belépni a számítógépes rendszerbe az asszisztens segítsége nélkül, aki késett. Így az orvos nem tudta ellátni a kétéves kisfiút.
A gyerek a szülő tükre: ha szófogadatlan vagy rosszalkodik, akkor a családban lehet a gond

A gyerek a szülő tükre: ha szófogadatlan vagy rosszalkodik, akkor a családban lehet a gond

Amikor a szülő tanácstalan, mert a gyereke kezelhetetlen, szófogadatlan, akkor érdemes először tükörbe nézni: milyen a család működése, mi állhat a háttérben? Szakemberek szerint ugyanis nagy általánosságban nem létezik problémás gyerek, csak problémás szülők.
Újabb mérgezéses eset abban a pilisborosjenői óvodában, ahol nemrég porcukor helyett tisztítószer került a gyerekek reggelijébe

Újabb mérgezéses eset abban a pilisborosjenői óvodában, ahol nemrég porcukor helyett tisztítószer került a gyerekek reggelijébe

Az ovisok ezúttal az udvaron található lilaakácból ettek: néhányan rosszul lettek, az óvónők pedig azonnal mentőt hívtak. Pár héten belül ez már a második mérgezéses eset az óvodában. Nemrég ugyanis porcukor helyett tisztítószer került a gyerekek reggelijébe ugyanebben az intézményben.
Erre a 8 dologra van szüksége egy kamasznak a szüleitől

Erre a 8 dologra van szüksége egy kamasznak a szüleitől

Szakértők szerint a legrosszabb, amit ilyenkor tehetünk, ha folyamatosan tiltjuk őt mindentől. Egy kamasznak szüksége van egy biztonságos helyre, szabadságra, útmutatásra, biztatásra és persze arra, hogy bármennyire is felbosszant, érezze, hogy szereted őt.
A szerkesztő ajánlja