Magyarországon nagyjából a 80-as évek vége óta elérhetőek a különböző alternatív – Montessori, Waldorf, Rogers – rendszerű oktatási intézmények. Miközben ezek népszerűsége folyamatosan növekszik, sokaknak – főleg a vidéken élőknek – a mai napig nem számítanak reális választási lehetőségnek. Egyre több azonban az olyan szülő, aki ennek ellenére nem adja fel, és úgy dönt, kis létszámú tanulócsoportot szervez a lakóhelyén.

A tanulócsoportok egyik fő vonzereje, hogy hivatalosan nem számítanak iskolának, így mind a tantervet, mind a módszereket tekintve nagy szabadságnak örvendenek – még az sem szükséges, hogy a tanítójuk valóban pedagógus végzettségű legyen. Az ide járó gyerekek hivatalosan magántanulónak számítanak, be vannak íratva egy iskolába, és ott is vizsgáznak félévente. Abba azonban, hogy a köztes időben milyen módszerekkel sajátítják el a tananyagot, nem szól bele senki.

Sokféle oka van annak, ha egy család a magántanulói státusz mellett dönt. A lehetőséget eredetileg a különlegesen tehetséges – például zenész, élsportoló – és a tartósan beteg gyerekek kedvéért találták ki, de gyámhatósági egyetértéssel és az iskolaigazgató engedélyével gyakorlatilag bárki élhet vele.

A jellemző okok a következőek szoktak lenni:

• Vallási okok: Főleg Amerikában jellemző, de hazánkban is előfordul, hogy az erősen vallásos szülők úgy érzik, az iskolarendszer – legyen az egyházi vagy állami – a hitükkel ellentétes dolgokat tanítana a gyerekeiknek. Úgy tartják, hogy a gyerek nevelése és tanítása teljes egészében a szülők feladata és felelőssége.
• Elvi okok: Sok szülő tartja úgy, hogy a legjobb az, ha a gyerek a saját kíváncsiságát követve, minél kevesebb közbeavatkozással tanul, erre pedig az iskolarendszer keretei között nem igazán van lehetősége.
• Elégedetlenség a közoktatással: Azok a szülők, akik nem szeretnék gyermekeiket a hagyományos oktatási intézményekbe járatni, az alternatív iskolákkal azonban vagy nem szimpatizálnak, vagy nem elérhető ilyen a közelükben.
• Tanulási nehézségek: Vannak gyerekek, akik olyan tanulási problémákkal küzdenek, amelyek megnehezítik számukra a hagyományos, frontális rendszerbe történő beilleszkedést.

Miközben egyre több szülő menekítené ki a gyerekét a szervezett iskolai keretek közül, sokukban él a félelem, hogy ők maguk talán nem tudnák megfelelően tanítani a gyerekeiket, illetve az, hogy így nem lesz lehetőség a megfelelő szocializácóra, nem lesznek a gyermeknek barátai. A tanulócsoportok ezekre az aggodalmakra is megnyugtató megoldást kínálnak.

Egy-egy ilyen csoportban jellemzően 5-10, vegyes életkorú gyermek tanul. A csoport vezetője általában szakképzett pedagógus, de ez nem szükségszerű, az is gyakran előfordul, hogy a szülők maguk között osztják fel, ki milyen tantárgyat tanít. A kis létszámú oktatás a differenciáláson túl azt is lehetővé teszi, hogy az nagyobb közösségben problémákkal küzdő – például ADHD-s – gyerekek is a társaik között, a megszokottnál sokkal nyugodtabb körülmények között tanulhassanak.

Kép: Pezibear / Pixabay