Vannak gyerekek, akik az óvodai éveiket még egész jól megússzák barátokkal kapcsolatos konfliktusok nélkül, de legkésőbb kiskamasz korra valószínűleg mindannyian begyűjtenek néhány kellemetlen élményt. Egy szülőnek pedig kevés dolog szívfájdítóbb, mint látni azt, hogy gyermekét elutasítják a kortársak.

Kamaszkorban a barátok jelentik a világot. Kevés szó esik róla, valamiért sokkal nagyobb hangsúlyt kap az ebben az életkorban kifejlődő szexualitás és a másik nemmel való próbálkozások, pedig az azonos nemű barátokkal való kapcsolat ugyanannyira fontos – sőt, talán fontosabb – ebben az életkorban, mint a szerelem. Minden szempontból egészséges felnőtté válhat az a fiatal, akinek húsz éves koráig a kezét sem fogta meg senki, ha azonban kamaszként hiányzik a barátok támogató közege, az az egész későbbi identitásra kihat.

(Kapcsolódó cikkünk: Segítség, utálják a gyerekem! - mit lehet tenni a kiközösítés ellen?)

Tizenévesen a barátok adják meg a valahová tartozás érzését, ők formálják az egyéniséget. Sok fiatal hajlamos akár méltatlan szituációkba is belemenni, hogy az áhított csapat befogadja. Míg a fiúk között elsősorban a bandaszellem dominál, a lányoknak az a bizonyos legjobb barátnő jelenti a világot, és a vele való esetleges szakítás semmivel sem kevésbé fájdalmas, mint egy szerelmi bánat.

Mit tegyünk tehát, hogyan reagáljunk, ha gyermekünk arról panaszkodik, hogy a barátai elutasítják őt?
 

Ne bagatellizáld el a problémát!

Sok felnőtt csak legyint, ha lánya arról panaszkodik, hogy a barátnője újabban másokkal lóg: „Nem a tulajdonod, joga van másokkal lenni.” Ez igaz. A helyzet azonban attól még fáj. A kamaszkori érzéseket felnőtt fejjel sem nehéz felidézni, csak gondolj vissza arra, milyen volt, amikor veled történt hasonló (ha soha nem fordult elő veled ilyen, egy törpe kisebbséghez tartozol.) Összeszorult már a gyomrod a harminc évvel ezelőtt történtek puszta gondolatától is? Gyermeked nagyon intenzíven éli meg most ezt az időszakot, így nem érdemes annak elmagyarázásával foglalkozni, hogy miért nem kéne úgy éreznie, ahogy.
 

Ne vond bele magad érzelmileg!

Csak látszólag mond ellent az előző tanácsnak. Hallgasd végig, ahogy a gyermeked a barátaira panaszkodik, engedd a válladon sírni, de ne osztozz a dühében, és ne sírj vele együtt! A gyerekkori konfliktusok jönnek-mennek, a fiatalok megbocsátóbbak a felnőtteknél. Nem érdemes olyan helyzetbe kerülni, hogy te még javában haragszol a barátnőre, miközben kislányod már rég kibékült vele, és újra elválaszthatatlanok. Azt se felejtsd el, hogy te az éremnek csak az egyik oldalát ismered, és valószínűleg az említett barátnak is megvan a maga verziója a történtekről.

Ne álljon meg az élet!

Nagyon rossz a gyerek szomorúságát látni, de ettől még az életnek a megszokott mederben kell folytatódnia. Ne engedd, hogy bánatában otthon maradjon az iskolából, ne írj neki igazolást, hogy nem tudott a dolgozatra felkészülni, még abba se menj bele, hogy kihagyja az edzést, ha jár. Neki is biztonságot ad a tudat, hogy a nehézségek ellenére a dolgok ugyanúgy működnek, mint szoktak.

Ne oldd meg helyette a problémát!

Eszedbe se jusson felhívni a másik szülőt, vagy berontani az iskolába, még akkor sem, ha tényleg jogos sérelem érte a gyereket. Egy bizonyos kor után csak olaj a tűzre, ha a háttérben anyu mindent meg akar oldani – és gondold el, felhőtlen lesz a gyerek öröme, ha csak azért hívják meg például egy bulira, mert te kiharcoltad számára? Engedd, hogy ezeket a problémákat maga oldja meg, ezáltal felbecsülhetetlen értékű tapasztalatra tesz szert.

Bántalmazás, folyamatos lelki terror esetén természetesen közbe kell lépned szülőként, de sajnos a pixisből való kiesés – bármilyen fájdalmas is – nem ez a kategória.

Engedd hibázni!

A tizenéves kor a szociális készségek tanulásának időszaka. Szülőként gyakran dühítő látni, hogy gyermekünk mennyire ragaszkodik bizonyos, szerintünk nem hozzá való társakhoz, mennyire hajlandó akár megalázó helyzetbe is hozni magát, hogy benne maradhasson a számára fontos csoportban, de ezeket a tapasztalatokat sajnos a saját bőrén kell éreznie.
Tanácsot lehet adni, de végül úgyis a gyerek dönt. Próbáld meg epés megjegyzések nélkül fogadni a lakásban azt a barátnőt is, aki már számtalanszor összetörte a lányod szívét, és meggyőződésed, hogy nála jobbat érdemelne. Valószínűleg igazad van, és erre majd ő is rá fog jönni – idővel.

Természetesen ez is a normális körülményekre vonatkozik, bántalmazást, bűncselekményekbe való bevonást ne tűrj szó nélkül.

A nagy szívfájdalmakat pedig talán úgy tudja a legkönnyebben átvészelni a fiatal, ha több helyről is vannak barátai. Próbáld meg támogatni benne, hogy az élet több területéről is legyenek értékes kapcsolatai, így ha például az iskolában hirtelen minden összeomlani látszik is, máshol lesz kikbe kapaszkodnia.

Fotó: Myriams-Fotos / pixabay