Egy szekszárdi kisfiú tavaly még nagyon szeretett óvodába járni. Az új tanévben azonban másik csoportba került, és aggasztó változások léptek fel a viselkedésében: újra bepisilt, mindenre engedélyt kért, a felnőttekhez csak suttogva mert szólni, és egyre gyakrabban panaszkodott gyomorfájásra.

Szülei hosszas kérdezősködésére lassan elmondta, hogy az új óvónője gyakorlatilag terrorban tartja őt: nem engedi akármikor pisilni vagy orrot fújni, kiabál vele, és gyakran teszi nevetségessé az egész csoport előtt. Szülei kiskorú veszélyeztetése miatt feljelentést tettek a Tolna Megyei Rendőrkapitányságon.

Noha a fenti esetben eljutott az ügy a hivatalos szervekig, a bizonyítás legtöbbször igen nehéz. Hiába mondja ki a nemzeti köznevelési törvény, hogy a “tanuló nem vethető alá testi és lelki fenyítésnek (...) megalázó bánásmódnak.”, Székely László ombudsman szerint nincs kialakult objektív mérce annak megállapítására, honnan nevezhető egy-egy büntetés megalázónak, veszélyeztetőnek a gyermekre nézve. A fizikai bántalmazástól eltérően a kiabálás vagy a nevetségessé tétel önmagában nem büntetőjogi kategória, ezért az alapjogi biztos a legfőbb ügyészhez fordult annak érdekében, hogy tegyék egyértelművé: hol van az a pont, amikor már fel lehet lépni a bántalmazó pedagógus ellen.

Nehezíti a hasonló esetek megfelelő kezelését az általános óvónőhiány is. Az intézmények legtöbbször a szülői panaszok ellenére is vonakodnak megválni az alkalmatlan kollegáktól, mivel akkor még kevesebb óvónő jutna ugyanannyi gyerekre, ami már a szakmai munkát és egy ponton túl a gyerekek fizikai biztonságát is veszélyeztetné.

Pedig nem vitás, hogy az arra alkalmatlanok mellett rengeteg a csupa szív, gyermekszerető, hivatásának élő óvónő. Aki kitart az egyre nehezebb körülmények, az egyre bővülő adminisztrációs terhek, és az egyre problémásabb családok ellenére is. Akihez reggelente örömmel mennek a gyerekek, akinek otthon rajzokat készítenek. Akinek akkor is mindenkihez csak jó szava van, ha nyomja a főnöke, ha szorítja a határidő, ha gond van a saját gyerekével, és ha két perce beszélt vele megalázó hangon valamelyik szülő. Szerencsés az a gyerek, akinek ilyen pedagógus jut.

Akit azonban megcsömörlött, kiégett óvónővel hoz össze a balszerencse, annak dr. Illés Fanni családjogi szakértő a következőket ajánlja:

• Először tájékozódjunk a többi szülőnél! Lehet, hogy csak a gyerekünk és az óvónő személyisége nem passzol össze, gyanús azonban, ha sokan vagyunk ugyanazzal a panasszal.
• Észrevételeinket először az óvodavezetőnek jelezzük. Először elég lehet szóban, ha azonban nem jutunk így dűlőre, vagy túl komolynak érezzük a helyzetet, írásban, ajánlott küldeményben is panaszt tehetünk, amelyre kötelesek válaszolni.
• Eredménytelenség esetén az óvoda fenntartójához - állami óvodáknál az önkormányzat oktatási csoportjához, magánintézményeknél a szerződésben megjelölt fenntartóhoz - fordulhatunk.
• A végső lépés az Oktatási Jogok Biztosának Hivatala lehet, akik a szóbeli és írásbeli panasztételeket egyaránt kötelesek kivizsgálni.

Kép: PublicDomainPictures / Pixabay