SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEKHÚSVÉT

5+1 érv a gyurmázás mellett

Családinet [cikkei] - 2018-09-26
Ha eddig azt gondoltuk volna, hogy a gyurmázás nem több, mint apró csigák, golyók és különböző alakzatok formázása, szaggatása, érdemes elolvasni Licsár Szilvia pedagógus, a Játékliget szakértőjének javaslatait.
5+1 érv a gyurmázás mellett

A gyurma remek fejlesztő eszköz, amit a gyerekek is élveznek, az alábbi ötletekből ihletet meríthetünk a játékhoz.

A legtöbb családban gyurmázáshoz a készen kapható játékszetteket használják. Ezek segítségével a gyerekek fagylaltot, süteményt, hamburgert, vagy épp építkezésekhez használt elemeket készíthetnek. Persze ezek nélkül is sok mindent lehet gyurmából alkotni, a lehetőségeknek csak a gyerekek fantáziája szab határt. Attól függően, hogy mit játszunk, gyurmázással célzottan fejleszteni tudunk bizonyos képességeket. A következőkben ehhez adunk játéktippeket.


Az írásban is segít

A gyerekek szívesen segítenek, ha tésztát gyúrunk, használjuk ki a lelkesedésüket és kérjük is meg őket, hogy segítsenek! A gyúrás remek edzés a kézizmoknak, amikre pedig nagy szükség lesz, ha az iskolában „el kell bírni” a ceruzát, helyesen megfogni, vagy az ollóval bánni. Ő is kaphat külön kisebb mennyiséget a tésztából, amit alapos átgyúrás után tetszés szerint formázhat, de akár gyurmából játéksüti is készülhet az igazi mellé.
 

Színek, formák megismerésére tanít

Nézzünk szét a játékformák közt, de akár a saját sütikinyomókból is kölcsönözhetünk a következő feladathoz. Egy papírt osszunk fel egyenlő nagyságú négyzetekre. Az első oszlopba rajzoljunk olyan színeket, amilyen színűgyurmánk van, a felső sorba pedig a meglévő formákból válogassunk, mindegyik négyzetbe egy forma kerüljön. A feladat, hogy minden helyre a megfelelő színű és formájú gyurma kerüljön. Játék közben remekül lehet gyakorolni az egyes alakzatok és színek neveit is.


Számoljunk gyurmával!

A következő játékhoz szükségünk lesz egy üres tojástartóra, melynek nyitott állapotban a felső részébe dominókhoz hasonló számolólapokat helyezünk. A gyerekek gyurmából kis golyókat formáznak, majd ezekből, a lapokon szereplő pöttyök mennyiségével megegyezően töltik fel a tojástartó alsó részének egyes mélyedéseit. A feladatot tovább nehezíthetjük, ha a gyurmagolyókat nem kézzel, hanem játékcsipesszel kell a helyükre tenni.
 

Logikus gondolkodás

Egy rajzlapra rajzoljunk köröket, amiket előre megadott színek szerint színeznek a gyerekek. A színek sorrendjét mi határozzunk meg, egy sorba négy-öt kör kerüljön. A feladat, hogy a megkezdett sorokat a lapon látható ismétlődő ritmusnak megfelelően folytassanak a gyerekek. A sorokhoz gyurmából kell a soron következő színből a korongokat kialakítaniuk.


Szocializáció memóriajátékkal

A játék menete az ismert memóriajátékkal megegyező. A gyerekek gyurmából korongokat formáznak, amikkel a képeket letakarják. Körönként két korongot lehet felemelni, s ha párt találnak, megtarthatják. Az nyer, aki a játék végére több korongot gyűjtött.


Megfigyelőképesség és arányérzék

Gyurmából készíthetünk mini állatkertet is. Ennek kialakítását bízzuk a gyermek fantáziájára. Kék gyurmából vizes részeket, a zöldből füves területet is kialakíthat, szürkéből sziklákat emelhet, ahol különböző állatok laknak. Ezek megformázása nagy odafigyelést igényel, egészen aprólékosan meg kell tanulmányoznia az oroszlán, vagy az elefánt testarányait, hogy a végeredmény leginkább hasonlítson az eredetire.

Forrás: jatekliget.hu
Indexkép: flickrella

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

55 vidám tavaszi mondóka és versike kicsiknek

55 vidám tavaszi mondóka és versike kicsiknek

Itt a tavasz: ébredeznek az állatok a téli álomból, nyílnak virágok, rügyeznek a fák, csicseregnek a madarak, újraéled a természet. Ünnepeljétek a jó időt játékos, tavaszköszöntő versikékkel - 55 imádni való, vidám verset és mondókát gyűjtöttünk hozzá össze.
Porcukor helyett tisztítószer került az ovisok reggelijébe Pilisborosjenőn

Porcukor helyett tisztítószer került az ovisok reggelijébe Pilisborosjenőn

A reggeli után több gyereknek is fájt a hasa, egyikük pedig annyira hányt, hogy kihívták a mentőket.
Meghalt egy egyéves kisfiú, miután hazaküldték az ügyeletről

Meghalt egy egyéves kisfiú, miután hazaküldték az ügyeletről

A szülők szerint a vizsgálat nagyon gyorsan lezajlott, az orvos kúpot írt fel a hányásra, és azt mondta, a kisfiú nincs kiszáradva. Másnap már újra kellett éleszteni, de már nem tudták megmenteni őt.
Nem tudták ellátni a fulladó gyereket, mert az asszisztens késett, az orvos pedig nem tudott belépni a rendszerbe

Nem tudták ellátni a fulladó gyereket, mert az asszisztens késett, az orvos pedig nem tudott belépni a rendszerbe

Március 15-én reggel nyolckor vitték be a váci gyerekorvosi ügyeletre a szülők fulladó gyereküket, az orvos azonban nem tudott belépni a számítógépes rendszerbe az asszisztens segítsége nélkül, aki késett. Így az orvos nem tudta ellátni a kétéves kisfiút.
Lehet-e egészséges egy vegán gyerek? - Ezekre figyelj nagyon!

Lehet-e egészséges egy vegán gyerek? - Ezekre figyelj nagyon!

Mennyire lehet egészséges egy gyerek számára a vegán étrend? Mire figyeljünk, hogy ne alakuljanak ki hiányállapotok, betegségek? Egyáltalán mit javasolnak a szakemberek? Erre kerestük a választ.
A szerkesztő ajánlja