SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEKHÚSVÉT

Gyerekkorodban veled is sokat kötekedett az édesanyád? Ha igen, nagyobb eséllyel válik belőled sikeres nő

Családinet [cikkei] - 2020-03-11
Az Essex Egyetem által végzett kutatásból kiderül, hogy azokból a lányokból válnak nagyobb eséllyel sikeres nők, akikkel édesanyjuk gyerek- és kamaszkorukban sokat veszekedett, akadékoskodott, kötekedett, kekeckedett, de mindezt az ő érdekükben tette, és nem lépett át egy bizonyos határt.
Gyerekkorodban veled is sokat kötekedett az édesanyád? Ha igen, nagyobb eséllyel válik belőled sikeres nő

A kutatás 6 hónapig tartott, amelyben összesen 15 ezer, 13-14 év közötti tinédzser lány vett részt. A szakemberek megfigyelései alapján az derült ki, hogy azokból a lányokból váltak később sikeres nők, akiket édesanyjuk kamaszkorukban gyakran ellenőrzött, vitatkozott velük, azt is mondhatnánk, hogy megnehezítette az életüket, mégis, ezen lányok többsége egyetemi tanulmányokat folytatott, és később jól fizető munkahelyeken tudtak elhelyezkedni.

A tanulmány vezetője, Erika G. Rascon-Ramirez közölte: a vizsgálatokból kiderült, hogy a fiatalok akkor is figyelnek, hallgatnak a szüleikre, amikor azt hisszük, hogy a kamasznak az egyik fülén be, a másikon meg kimegy a szülő(k) papolása, beszéde, és ha ellenkeznek is, később a szülői tanácsokat beépítik az életükbe. Ezért ritkább például azon lányok körében a korai terhesség, akikkel a szüleik többet civakodnak.

Ha a szülők folyamatosan felhívják a gyerek figyelmét arra, hogy mennyire fontos a tanulás, a munkához való hozzáállás, vagy épp a védekezés a nem kívánt terhességgel, vagy a szexuális úton terjedő betegségekkel szemben, akkor ezek az információk a fiatalok többségének tudatalattijába berögzülnek és ritkábban követnek el meggondolatlan dolgokat, amelyek miatt a későbbiekben hátrányuk származhat.

A fegyelmezés, nevelés, iránymutatás módja azonban egyáltalán nem mindegy. A gyerek kudarca hallatán nem szabad úgy reagálni, hogy "na, ugye megmondtam előre, hogy ez lesz", mert ezzel komoly lelki traumákat és bizalomvesztést lehet előidézni.

Az őszinte, észérvekre támaszkodó beszélgetésekre kell a hangsúlyt fektetni – véli több szakember.

Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: filantropikum.com
Kép: geralt / pixabay

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

55 vidám tavaszi mondóka és versike kicsiknek

55 vidám tavaszi mondóka és versike kicsiknek

Itt a tavasz: ébredeznek az állatok a téli álomból, nyílnak virágok, rügyeznek a fák, csicseregnek a madarak, újraéled a természet. Ünnepeljétek a jó időt játékos, tavaszköszöntő versikékkel - 55 imádni való, vidám verset és mondókát gyűjtöttünk hozzá össze.
Porcukor helyett tisztítószer került az ovisok reggelijébe Pilisborosjenőn

Porcukor helyett tisztítószer került az ovisok reggelijébe Pilisborosjenőn

A reggeli után több gyereknek is fájt a hasa, egyikük pedig annyira hányt, hogy kihívták a mentőket.
Meghalt egy egyéves kisfiú, miután hazaküldték az ügyeletről

Meghalt egy egyéves kisfiú, miután hazaküldték az ügyeletről

A szülők szerint a vizsgálat nagyon gyorsan lezajlott, az orvos kúpot írt fel a hányásra, és azt mondta, a kisfiú nincs kiszáradva. Másnap már újra kellett éleszteni, de már nem tudták megmenteni őt.
Nem tudták ellátni a fulladó gyereket, mert az asszisztens késett, az orvos pedig nem tudott belépni a rendszerbe

Nem tudták ellátni a fulladó gyereket, mert az asszisztens késett, az orvos pedig nem tudott belépni a rendszerbe

Március 15-én reggel nyolckor vitték be a váci gyerekorvosi ügyeletre a szülők fulladó gyereküket, az orvos azonban nem tudott belépni a számítógépes rendszerbe az asszisztens segítsége nélkül, aki késett. Így az orvos nem tudta ellátni a kétéves kisfiút.
Lehet-e egészséges egy vegán gyerek? - Ezekre figyelj nagyon!

Lehet-e egészséges egy vegán gyerek? - Ezekre figyelj nagyon!

Mennyire lehet egészséges egy gyerek számára a vegán étrend? Mire figyeljünk, hogy ne alakuljanak ki hiányállapotok, betegségek? Egyáltalán mit javasolnak a szakemberek? Erre kerestük a választ.
A szerkesztő ajánlja