SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEKHÚSVÉT

5 ok, amiért a gyerekeknek nem lenne szabad nagyszülők nélkül felnőni

Családinet [cikkei] - 2020-01-30
A világ minden kultúrájában születtek történetek, mesék és más alkotások a nagyszülők és unokák közötti szoros kapcsolatról.
5 ok, amiért a gyerekeknek nem lenne szabad nagyszülők nélkül felnőni

Ez nem is csoda, hiszen ebben az esetben két generáció rendkívüli módon kapcsolódik egymáshoz. A nagyszülőkkel való kapcsolat az egyik legfontosabb az ember életében, és az emlék, hogy végigkísérték a gyerekkorunkat, egész további életünkben velünk marad.

Nem hiába tartja a mondás: „Kinek nincs öregje, vegyen magának”. A fiatalabb generációk számára valóban igazi ajándék lehet, ha az idősek az életük részei, és ezt igazolják a legújabb pszichológiai tanulmányok is.

A nagymamával és nagytatával való kapcsolat, ahogy kedveskedve nevezzük őket, nem csak azért fontos, mert megkönnyíti a szülők fárasztó munkáját. Elsősorban az unokák fejlődésében jelent hatalmas előnyt, ha jelen vannak az életükben. A nagyszülőkkel való egészséges jó viszony extra adag szeretetet és törődést jelent a gyerekeknek, és ez nem elkényezteti vagy meggyengíti, hanem éppen ellenkezőleg, megerősíti őket.

Igaz, néha kihívást jelent ápolni ezt a kapcsolatot - ennek is megvannak a maga nehézségei. De nézzük, milyen előnyökkel jár a modern pszichológia szerint, ha a nagyszülők aktívan részt vesznek unokáik életében.


1. A gyerek azzal a biztonságérzettel nő fel, hogy van kire támaszkodnia, van, aki támogassa

Ez a rendkívül fontos érzés, amely a személyes sikerek alapja, egész életében végigkíséri.

A nagyszülők gondoskodása megadja a gyereknek a kiegyensúlyozott fejlődéshez szükséges biztonságérzetet és támogatást. Ha több közeli szerettünkre számíthatunk, megnövekszik az önbizalmunk is.

Így tehát a nagyszülők hozzájárulnak a gyerekek érzelmi jólétéhez. Az Oxfori Egyetem tanulmánya kimutatta, hogy azok a gyerekek, akik közeli kapcsolatban állnak a nagyszüleikkel, kevesebb érzelmi problémával küzdenek, és jobban viselkednek, sőt, jobban fel vannak készülve olyan traumatikus események kezelésére is, mint egy válás, vagy az iskolai zaklatás.

„A fiataloknak stabilitásra van szükségük, amibe belekapaszkodhatnak – kapcsolatra a saját kultúrájukkal, múltjukkal, és reményre a jövőre nézve. Szükségük van nagyszülőkre, akik mindezt megadhatják nekik” – állítja Jay Kesler.


2. A gyerek megismeri a saját gyökereit és identitását

Fontos része az identitástudat kialakulásának az, hogy a gyermek találja meg a családon belül a saját helyét, ismerje meg a felmenői történetét. Mindez növeli az ellenállóképességét és a biztonságérzetét, még akkor is, ha a külvilág kaotikus, és folyton kihívások elé állítja.

Azok a gyerekek, akiknek kiegyensúlyozottabb a kapcsolata a tágabb értelemben vett családjukkal, és jobban ismerik a múltjukat, sokkal hatékonyabban kezelik a stresszt. Az, hogy tudják, honnan származnak a nagyszüleik, és milyen életet éltek fiatalkorukban, segít a gyerekeknek megérteni, hogy ők is egy nemzedék, és összességében egy nagyobb egész részei.

Mi több, elősegíti a gyerekek kiegyensúlyozott fejlődését, ha többet tudnak arról, hogyan éltek túl a családtagjaik nehéz helyzeteket. Ily módon megtanulják, hogy nézzenek szembe ők maguk is a nehézségekkel, és nem ritkán éppen a nagyszülőkről vesznek példát erős jellem tekintetében.


3. Az idősebb családtagokkal ápolt szoros kapcsolat arra is megtanítja a gyereket, hogy ne féljen az öregedéstől

Nagyon fontos, hogy a gyerek kapcsolatba kerüljön idősebb családtagokkal is, és így megismerje az élet természetes ritmusát. Az egészséges nagyszülő-unoka kapcsolat az egyetlen, ami valóban képes megkerülni az idő szabta természetes korlátokat, és mindkét fél számára rendkívül gyümölcsöző lehet. A gyerek bizonyos értelemben szert tehet az idősebbek bölcsességére, a nagyszülők pedig újra felfedezhetik a számukra oly távoli gyerekkort.


4. Azok a gyerekek, aki a nagyszüleik közelében, szerető családi körben nőttek fel, kisebb valószínűséggel szenvednek depressziótól felnőttkorban

A Boston College kutatói által közzétett tanulmány megállapította, hogy a nagyszülők és a már felnőtt unokáik közötti szoros kapcsolat mindkét fél esetében csökkentette a depressziós tünetek mértékét.

A nagyszülők számára az unokák életében való részvétel azt jelenti, hogy új ötleteket ismerhetnek meg, az unokák pedig hasznos ismeretekre tehetnek szert nagyszüleik tapasztalataiból. A kutatást 1985 és 2004 között végezték el 350 nagyszülő, és több mint 350 felnőtt unoka részvételével. A kutatók arra voltak kíváncsiak, hogy létezik-e összefüggés az unokák lelki egészsége és a nagyszüleikkel ápolt szoros kapcsolat között, és arra a következtetésre jutottak, hogy azok, akik szorosabb érzelmi kapcsolatban áltak a nagyszüleikkel, kevésbbé voltak hajlamosak a depresszióra, mint akiknek az életéből hiányzott ez a kapcsolat. Ugyanezt állapították meg a nagyszülők esetében is. Egy másik tanulmány, amelynek alanyai 11 és 16 év közötti fiatalok voltak, azt is megállapította, hogy ez a szoros kapcsolat a serdülőkori depresszióra való hajlamot is mérsékelheti.


5. A nagyszülők tovább élnek a gyerekeknek köszönhetően

Az unokák és nagyszülők közötti kapcsolat az utóbbiak számára is rendkívül előnyös. Míg a gyerekek könnyebben néznek szembe az élet nehézségeivel nagyszüleik segítségével, az idősek számára motivációt jelentenek a fiatalok, egészségesebbek maradnak, és jobban örülnek az életnek. Egy másik érdekes tanulmány kimuatta, hogy a kisgyerekek gondozása akár 5 évvel is növelheti a nagyszülők várható élettartamát.

Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: filantropikum.com
Kép: ambermb / pixabay

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

55 vidám tavaszi mondóka és versike kicsiknek

55 vidám tavaszi mondóka és versike kicsiknek

Itt a tavasz: ébredeznek az állatok a téli álomból, nyílnak virágok, rügyeznek a fák, csicseregnek a madarak, újraéled a természet. Ünnepeljétek a jó időt játékos, tavaszköszöntő versikékkel - 55 imádni való, vidám verset és mondókát gyűjtöttünk hozzá össze.
Porcukor helyett tisztítószer került az ovisok reggelijébe Pilisborosjenőn

Porcukor helyett tisztítószer került az ovisok reggelijébe Pilisborosjenőn

A reggeli után több gyereknek is fájt a hasa, egyikük pedig annyira hányt, hogy kihívták a mentőket.
Nem tudták ellátni a fulladó gyereket, mert az asszisztens késett, az orvos pedig nem tudott belépni a rendszerbe

Nem tudták ellátni a fulladó gyereket, mert az asszisztens késett, az orvos pedig nem tudott belépni a rendszerbe

Március 15-én reggel nyolckor vitték be a váci gyerekorvosi ügyeletre a szülők fulladó gyereküket, az orvos azonban nem tudott belépni a számítógépes rendszerbe az asszisztens segítsége nélkül, aki késett. Így az orvos nem tudta ellátni a kétéves kisfiút.
Lehet-e egészséges egy vegán gyerek? - Ezekre figyelj nagyon!

Lehet-e egészséges egy vegán gyerek? - Ezekre figyelj nagyon!

Mennyire lehet egészséges egy gyerek számára a vegán étrend? Mire figyeljünk, hogy ne alakuljanak ki hiányállapotok, betegségek? Egyáltalán mit javasolnak a szakemberek? Erre kerestük a választ.
Nem is olyan nehéz a csapdájába esni - Meglepő, mennyi minden állhat az elhízás hátterében

Nem is olyan nehéz a csapdájába esni - Meglepő, mennyi minden állhat az elhízás hátterében

- A túlsúlyos emberek száma 1975 óta világszerte megtriplázódott.1 - 2016-ban több mint 1,9 milliárd túlsúlyos nagykorút regisztráltak, ezek közül 650 millió elhízottat, azaz olyanokat, akiknek 30 felett volt a testtömegindexük.2 - A túlsúly miatt számos betegség fejlődhet ki: szívbetegségek, stroke, 2-es típusú cukorbetegség, a rák bizonyos fajtái, de az idő előtti elhalálozás is jellemző a túlsúlyos emberekre.3
A szerkesztő ajánlja