Vekerdy Tamás szerint nincs természetellenesebb a panelban szeparáltan gyereket nevelő anyánál. Az anyánál, akinek naphosszat nincs más társasága, mint a kisgyereke, aki legfeljebb a saját anyjával vált pár szót telefonon, a férjével pedig késő este, fektetés után - már persze, ha addig még van ereje nyitva tartani a szemét. Az anyánál, aki a családi összejövetelen sem tud két egybefüggő mondatot váltani más felnőttekkel, mert a gyerekét ringatja, szoptatja, kergeti. Akinek később valódi logisztikai rémálommá válik az élete a munkahely-bölcsi-bevásárlás háromszögében, és aki mindent maga akar megoldani – hiszen ő vállalta. Miért is tolná másra a feladatot? Megoldja, hiszen úgy látja, körülötte mindenkinek sikerül, még akkor is, ha közben teljesen felőrlődik.

És az anya megy. Viszi a gyerekeit hóban-fagyban BKV-val ügyet intézni. Ha félévente egyszer rászánja magát, hogy elmenjen fodrászhoz, akkor is viszi őket magával, legfeljebb kezükbe nyomja a tabletet, tövig rágja a körmét a dugóban, mert úgy tűnik, nem ér oda időben az oviba értük. Pedig két szóval egyszerűbbé tudná tenni az életét. Mindössze ennyit kéne kérdeznie: „Tudsz segíteni?”

Az anyák magányossága - avagy merj segítséget kérni!

21. századi individualista társadalmunk egyik rákfenéje, hogy azt hisszük, mindent magunknak kell megoldanunk. Az az erős, aki végigcsinálja egyedül, aki nem panaszkodik, aki nincs kiszolgáltatva a másiknak. Pedig az emberi faj sokszázezer évig élt a társaival szoros egységben, és nem érezte kínosnak, ha elosztotta maga körül a feladatokat.

A tapasztalat azt mutatja, hogy a felnőttek általában nagyon szívesen segítenek, a segítség kérése azonban rendkívül nehezen megy. Ezért nézd a másik oldalról a kérdést: te mit szólsz, ha a családod, valamelyik barátod vagy akár csak egy szimpatikus anyuka az óvodából segítséget kér tőled? Hazavinnéd a kislányod barátnőjét, ha tudnád, hogy a kistestvére lázasan fekszik otthon, és a szüleinek megoldhatatlan feladatot jelent elmenni a nagyért? Elvállalnád a barátnőd kisfiát pár órára, hogy el tudjon végre menni kozmetikushoz vagy útlevelet készíttetni? Ha ezekre a kérdésekre igen a válaszod, tudd, nem vagy egyedül: a körülötted élők nagy valószínűséggel hasonlóan állnak hozzá, és ők is szívesen segítenek neked.

Csodálatos dolog, ha a lakóközösségben vagy az osztályban a szülők között kialakul egy háló, és mindenkinek akad néhány társa, akikre bármikor számíthat vészhelyzetben, vagy akár rendszeresen is. Aki egyszer felajánlotta a segítségét, hidd el, komolyan gondolta. Aki még nem, de úgy érzed, egy húron pendültök, attól szükség esetén ne szégyelld megkérdezni. Ugyanígy fordítva: ha akad olyan nap a tanítási szünetben, amikor otthon vagy a gyerekeiddel, ne habozz megemlíteni ezt néhány szimpatikus szülőnek, és felajánlani, hogy szívesen leveszed a terhet a vállukról.

Nem kell egyedül megoldanod. A segítség ott van az orrod előtt. Csak a kezedet kell kinyújtanod érte.

Kép: mohamed_hassan / Pixabay