Lehetne kutatni az okokat, hiszen ha egy, korábban a családot mint mikroközösséget érintő probléma már társadalmi méretűvé nőtte ki magát, arra igencsak fontos odafigyelni. Én jelen esetben nem erre az aspektusára szeretném kiélezni írásomat, hanem sokkal inkább arra, ami minden szülőt egyformán érint: a széteső családban élő gyermekek helyzetére.

Talán ha személyes érintettségemet felvállalva, kicsit nagyobb rálátással kísérlek meg a témához néhány gondolattal hozzájárulni, tudok valamelyest segíteni azoknak a szülőknek, akik hasonló helyzetbe kerülve úgy érzik, nem szívesen beszélgetnének ilyesmiről ismerőseikkel, barátaikkal, sőt, talán még közeli rokonaikkal sem.

Amikor még minden ideálisnak tűnt...

Mi egy ötfős család vagyunk; nagyobbik lányunk lassan 20 éves lesz, kisebbik 12 múlt, fiunk pedig hamarosan 17. Vagyis hármójuk közül legalább ketten igencsak sérülékeny, kiskamasz- illetve kamaszkorban vannak. Tavaly volt férjemmel a huszadik házassági évfordulónk, ami - mondhatni - a mai világban szép teljesítménynek számít.

14 éve Budapest vonzáskörzetében, egy lakóparkban élünk, ahol rajtunk kívül még számos többgyermekes család élvezheti az erdő közelségének lélekmelengető hangulatát. Azt gondolnánk, többet nem is kívánhatna senki: szép családok, boldog gyerekekkel, kutyákkal, macskákkal, nyuszikkal, tengeri malacokkal. Tiszta, jó levegő, erdei séták, kirándulás a természetbe.

Amikor ideköltöztünk és a gyerekeink óvodába és iskolába kerültek, minden egészen ideálisnak tűnt. Sorra születtek az ovis- és iskolatársak kistestvérei, láttuk a boldog családokat még jobban kiteljesedni. Nekünk is megszületett a harmadik gyermekünk. Aztán egyszer csak elkezdődött valami. Egy általunk ideálisnak gondolt család egy az egyben szétesett. Mindig irigykedtünk rájuk, ha szabad ezt ilyen nyersen fogalmazva kimondani. Kedves, csinos feleség, szimpatikus, humoros férj, megfelelő anyagi háttér, két intelligens, kedves, okos lány. És egyszer csak az anyuka mindent felrúgott. Látszólag hátat fordított a családjának, és új életet kezdett - a lánya osztálytársának édesapjával. Mindenki megvetette érte, csak volt, aki nem mondta ki. Én magam is borzasztóan elítéltem. Leginkább amiatt, hogy mekkora véráldozat árán tette meg, amit a szíve diktált. Elvégre mi lesz a gyerekekkel? Ráadásul két család ment egyszerre tönkre, hiszen az apuka családja ugyanúgy szétesett, sőt, a két osztálytárs, akik groteszk módon később egy családban olvadtak össze, szóba sem állt egymással.

Ennyi év távlatából azt látom, hogy az egyik családból a két lány, illetve a másik családból három mára kiegyensúlyozott kamasszá és fiatal felnőtté érett, mert a kétszer két szülő - a kezdeti sértettség, fájdalom, düh természetes megnyilvánulásainak nyers kifejezése után - megfelelő érzelmi intelligenciával rendelkezett ahhoz, hogy a helyzetből a gyermekeik szempontjából a legjobbat hozzák ki.

És ez még csak a kezdet volt. Sorra estek szét körülöttünk ideálisnak látszó házasságok. Gyakorlatilag szinte minden ismerősünk, osztálytársak szülei, barátaink külön költöztek, elváltak, a gyerekek csonka vagy új családban kényszerülnek majd felnőni. Mi pedig büszkén, ámde egyre jobban félve néztünk körbe a házasságok romjain, hogy "majd mi megmutatjuk".

És ekkor ütött be a ménkű.

De alaposan. Mert a sors által ránk szabott büntetésektől vagy jutalmaktól nem tudunk megszabadulni. Alapvetően lényegtelen, hogy férj és feleség közül melyik jut el arra a pontra, hogy egy régóta húzódó folyamat végeredményeképpen beveri a szöget házasságuk koporsójába.

Azt kell megérteni, az a legeslegfontosabb és egyúttal legkritikusabb momentuma egy házasság széthullásának, hogy mindenkor, bármekkora fájdalom és nyomás nehezedik is ránk, csakis a gyerekek jól felfogott érdekét szem előtt tartva szabad cselekednünk és döntenünk. És ez nem minden esetben az, hogy a házasságot minden áron egyben tartsuk.

A családot lehet és kell egyben tartani, ellenben két ember kihűlt kapcsolatát nem érdemes.

A mi esetünkben én voltam az, aki miatt kitört a vulkán. A probléma szempontjából lényegtelen, mi okozta, inkább az a fontos, mi előzte meg. Egy hosszan elhúzódó, elfojtásokkal, indulatokkal, beteljesületlen vágyakkal és nem megfelelő kommunikációval teli, a végén már boldogtalannak érzett közös élet - amit azért a gyerekeink is érzékeltek, annak ellenére, hogy valahányszor szóba került a válás lehetősége, mereven elutasították, még a gyakorta felfokozott indulatokkal kezelt szituációk idején is.

Attól függetlenül, hogy nálunk még nem született végleges döntés, a gyerekek élénken érzékelik, hogy fennáll a különköltözés lehetősége. Kezdettől fogva mindketten rendszeresen beszélgettünk, beszélgetünk velük, és megpróbáljuk ezen a zavaros időszakon úgy átsegíteni őket, hogy maximálisan fel legyenek készülve mindkét eshetőségre: arra is, hogy talán új alapokra helyezve képesek leszünk megmenteni a házasságunkat, de arra is, hogy esetleg ez végül mégsem sikerül, mert azok az érzelmek, amelyek egykor feszültek köztünk, mára elszunnyadtak, vagy akár ki is hunytak.

Kapcsolódó cikkünk: Váljak vagy maradjak a gyerekek kedvéért?

Ha az egyik fél, fájdalmában, sértettségében, megbántottságában, dühében, nem tudván félretenni egóját, a gyerekekkel próbálja megbeszélni, mi lehet a megoldás az ő saját fájdalmára, bánatára, akkor a gyerekek akarva-akaratlanul érintettebbek lesznek ebben a fájdalomban, ámde ők nem tudnak rá megoldást nyújtani, így hatalmas zavar keletkezik a fejükben-szívükben-lelkükben, és óriási ellenállás a megbántott szülőjüknek fájdalmat okozó másik szülő ellen, vagyis tudattalanul arra kényszerülnek, hogy apa vagy anya mellett tegyék le voksukat. És ez nem annak a bizonyos másik szülőnek fogja a legnagyobb fájdalmat okozni, hanem a gyerekeknek. Éppen azoknak, akik miatt a sértett fél egyben szeretné tartani a családot. És innentől fogva kialakul majd egy ördögi kör, amiből irtózatosan nehéz kilépni. Csúnya meccsek a gyerekek szeretetéért, megértéséért, támogatásáért. Amit minden intelligens szülő szeretne elkerülni.

Egy kérdés, amit fel kell tenni a gyerekeknek

Én egy dolgot tudtam tenni átmeneti megoldásként addig, amíg le nem tisztázódik bennünk, hogyan tovább. Egy kérdést tettem fel a gyerekeinknek, azt kérve, hogy gondolkozzanak el rajta: milyen családban szeretnének élni? Olyanban, ahol ugyan egymás mellett élnek a családtagok, mint ahogy szokás, viszont a gyerekek boldogtalannak látják a szüleiket, és érzik a kényszeres együttlétből eredő feszültséget, vagy pedig olyan családban, ahol ugyan a két szülő nem él együtt, ámde felszabadultak egy olyan feszültéség alól, ami lényegében mindannyiukat megtörte, és a gyerekek szabadon dönthetnek, hogy mikor melyik szülőnél szeretnének lenni, azzal a feltétellel, hogy minden közös megegyezéssel történik, és továbbra is kapcsolatban marad egymással valamennyi családtag, és minden jelentős eseményt együtt élnek meg?

Azt hiszem, ez a kérdés mindenképpen elkerülhetetlen, ha már egy bizonyos töréspontra eljutott egy házasság. Az őszinteség minden esetben előfeltétel, hiszen adott esetben sokáig egy gyermeket sem szabad azzal áltatni, hogy apa és anya örökké együtt marad.

Természetesen minden házasság és kapcsolat alapja, hogy örök életre tervezzük, és nem gondolom úgy, hogy egy családban arra kellene felkészíteni a gyerekeket, hogy bármikor felbomolhat ez a kötelék. De ha egyszer mégis bekövetkezik egy krízishelyzet, akkor kellően kulturáltan és kíméletesen ugyan, de muszáj megértetni a gyermekekkel, hogy apa és anya kapcsolata már nem működik. Természetesen minden esetben hangsúlyosan tudatva velük, hogy ez nem jelenti egyúttal azt is, hogy őket kevésbé szeretjük, vagy bármelyikünk lemondana róluk.

A gyász megélése mindenképpen elkerülhetetlen, hiszen veszteség éri a családot. De az nem mindegy, hogy a gyerekek ezt milyen gyorsan és milyen mértékben tudják feldolgozni. És ez csakis úgy sikerülhet, ha mindkét szülő partner abban, hogy személyes sérelmét-bánatát-fájdalmát-félretéve segítséget nyújt a gyermekeknek, kifejezve azt, hogy a másik szülő mindig különleges szerepet fog betölteni a szívében, hiszen ők, a gyermekek mindig össze fogják őket kötni.

Olvasd el ezt is: Váljak vagy ne váljak? - Mi az a határ, ahol még megmenthető egy házasság?

Indexkép: pixabay - neoloky