Amikor a lányom fél éves volt elmentünk meglátogatni a férjemet a munkahelyén. Mivel korábban ott tanítottam, beugrottam üdvözölni a tanítványaimat is. Amikor megláttak egyikük szinte csodálkozva felkiáltott: Nahát, ugyanúgy nézel, ki mint korábban! Semmit sem változtál! Nem értettem miért meglepő ez számára, hiszen nem történt más, mint hogy édesanya lettem. Miért ne néznék ki ugyanúgy, mint előtte?

Aztán szép lassan megértettem mire célzott. Arra, hogy az édesanyák számára milyen nehéz nőnek maradni. Kisgyerekek mellett szinte luxusnak számít még egy olyan hétköznapi dolog is, mint a fodrászhoz eljutni. A kezdeti, gyermekágyas időszakban sok édesanya annyira fáradt, hogy még arra sincs ereje, hogy tiszta ruhát húzzon vagy megmossa a haját. Néhány évvel később a reggeli indulási őrület közepette, eszükbe sem jut, hogy magukat kicsinosítsák, örülnek, ha a gyerkőceiket időben útnak tudják indítani.

A tanítványom szavait akkor értettem meg igazán, amikor a lányommal elkezdtünk játszótérre járni. Éreztem mennyire kinéznek, amiért én - a régi énemhez hűen - mindig csinosan jelenek meg. Jöttek a megjegyzések, volt, akitől epésen, mástól szinte csodálattal, hogy hogyan vagyok képes mindig ilyen rendezett lenni.

Sokan persze azonnal azt feltételezték, hogy szegény lányom látja kárát a külsőmnek és mást sem csinálok, mint naphosszat magamat szépítgetem. Aztán leesett az álluk, amikor meglátták Fanni milyen értelmes, mennyi mindent tud és mennyire sugárzik róla az, hogy rengeteget foglalkozom vele.

Az igazság ugyanis az, hogy a nap folyamán egyfolytában Fannival voltam, soha nem a közös időből vettem el az „én időt”. A hajmosás, manikűrözés mindig az éjjeli programom része volt, amikor ő már mélyen aludt. Reggelente negyed órát töltöttem a fürdőszobában, ami alatt Fanni ott ült velem, beszéltem hozzá, énekeltem neki vagy mondókáztunk, miközben ő boldogan játszott a sminktáskámmal.

A reggeli negyed óra készülődéshez ragaszkodom, mivel számomra fontos, hogy megmaradjak annak, aki korábban voltam. A férjem egy ápolt, magára adó nőt vett feleségül, és én törekszem arra, hogy ez így is maradjon. Nem azért, mert a férjem egy felszínes ember, aki csak a külsőm miatt szeret. Ő az a ritka férfi, aki úgy imád, ahogy vagyok. Én szeretem őt annyira, hogy megtisztelem azzal, hogy megpróbálok hű maradni ahhoz a nőhöz, akibe anno beleszeretett.

Ahhoz, hogy az a kiegyensúlyozott, mosolygós nő tudjak maradni, aki voltam, nekem szükségem van arra, hogy jól érezzem magam a bőrömben. Ehhez pedig elengedhetetlen, hogy ápolt legyen a megjelenésem. Angolul a rossz napot nagyon találóan, „bad hair day”-nek, vagyis rossz haj napnak hívják. Nem tudom ki hogy van vele, nálam ez a kifejezés abszolút betalál. Iszonyú rosszul tudom magam érezni, ha rendezetlen a hajam. Ezért legyek bármilyen fáradt, a hajmosásra mindig szakítok időt. Inkább fél órával kevesebbet alszom, mint hogy másnap egész nap rossz legyen a közérzetem a csatakos hajam miatt.

Tudom, hogy sok anyuka bosszankodni fog ezeket a sorokat olvasva és elítélnek, amiért ilyen nagy gondot fordítok a megjelenésemre. Tőlük egyet kérdeznék: ha tényleg annyira nem számít a külső, akkor mégis miért rohan minden nő fodrászhoz, sminkeshez, manikűröshöz az esküvője előtt? Miért csak a nagy napon fontos, hogy tündököljenek?

Bevallom, értetlenül állok, amikor egy anyuka gyűlölködve bekommenteli, hogy mennyire gáz, hogy ilyen fontos nekem a külsőm, aztán az adatlapjára kattintva azt látom, hogy talpig sminkben, csodálatos hajkölteménnyel mosolyog az esküvői fotóján. Ha azon a napon nem kímélt időt és pénzt, akkor nyilván neki is fontos a megjelenése.

Ismerek néhány olyan anyukát, aki smink nélkül egy egyszerű pólóban és farmerban is mindig ragyog. Ők a kivételesek, akik vagy természetes szépségek vagy annyira jól érzik magukat a bőrükben, hogy nincs szükségük segítségre ahhoz, hogy csodálatosan nézzenek ki. A többségünk azonban sajnos nem ilyen szerencsés, szükségünk van egy kis csalásra ahhoz, hogy a legjobb formánkat hozzuk. Ehhez pedig elég tíz perc reggelente. Egy kis szempillaspirál, leheletnyi pirosító, színezett ajakápoló és máris élettel telibb lesz az arcunk. Ami lássuk be egy-egy keményebb éjszaka után igen áldásos tud lenni.

Esténként, amikor lemosom a sminket, mindig Szutyejev egyik meséje jut eszembe. „Vova rajzolt egy kakast, de elfelejtette kiszínezni.” Nos, a teremtő is csak megrajzolta az arcomat, de kiszínezni sajnos elfelejtette. Így kénytelen vagyok minden reggel egy negyed órát rászánni erre a műveletre. Ez a negyed óra viszont sokszorosan megtérül, mivel egész nap jól érzem magam tőle a bőrömben.

Forrás: Lányomnak az életről
Fotó: Unsplash/pixabay